Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-10 / 162. szám

1983. JÚLIUS 10., VASÄRNAP Magyar emlékházak Törökországban Kilátás a Márvány­ItjSfcSw*».« A Rákóczi-ház Tekirdagban Múzeum lett két törökorszá­gi emlékhelyünk, a kütahyai Kossuth-ház és a tekirdagi Rákóczi-ház: mindkét épület felújítását tavaly fejezték be az Országos Műemléki Felügye­lőség szakemberei. Az 1848—49-es magyar sza­badságharc bukása után Kos­suth Lajos délre, a Balkánra menekült a császári seregek elől. Rövid bulgáriai tartózko­dását követően néhány hóna­pig Törökországban, az Isz­tambultól háromszázhúsz kilo­méterre levő kisvárosban, Kütahyában is élt. A házat, amelyben lakott, a török állam vásárolta meg magántulajdo­nosától, majd pedig restaurál- tatta. A házban a török hatóságok felkérésére magyar szakembe­rek állandó kiállítást hoztak létre. A kütahyai Kossuth- anyagot a Magyar Nemzeti Múzeum — az Iparművészeti és Néprajzi Múzeum közremű­ködésével — állította össze. Az emlékházban az 1848—49-es szabadságharc korát idéző bú­torokat, fegyvereket, zászlókat, ruhákat, képeket, iratokat és könyveket helyeztek el. A Kossuth-háznál ismertebb és a magyar turisták által egyelőre látogatottabb a te­kirdagi (rodostói) Rákóczi-ház. Az 1708-as trencsényi csata- vesztés után a túlerőben levő császáriak a pestistől megtize­delt kuruc csapatokat lépésről lépésre visszaszorították. Rá­kóczi Ferenc segítséget keres­ve elhagyta az országot, de a távollétében megkötött szat­mári békét nem fogadta el. Törökországba, ahová a Por­ta hívta meg, 1717-ben érke­zett. Azt remélte, hogy az osztrák—török háború lehető­vé teszi a szabadságharc újbóli megindítását. A hét háborús fél azonban békét kötött, és a török kormány Rodostót vá­lasztotta a fejedelem lakhe­lyéül. III. Ahmed szultán 1720-ban megvásárolta Tekirdag egyik örmény utcájának házait, és ezeket jelölte ki a bujdosók szálláshelyéül. Az utcát ma Macar Sokaknak, azaz Magyar utcának nevezik. A ház bejá­rati ajtajától balra márvány- táblát helyezett el az utókor, amelyen török és magyar nyel­ven az olvasható: „E házban élt 1720-tól 1735-ig 11. Rákóczi Ferenc magyar fejedelem, aki 1703-tól 1711-ig a magyar nép szabadságharcát vezette, s ké­tengerre sőbb török földön talált me­nedéket. Ezt az emléktáblát a szabadságharc 250. évforduló­ján a Magyar Népköztársaság állította". Az ebédlőházat a fejedelem annak idején olasz és török mesterekkel építtette, és saját festésű színes stukkókkal dí­szítette. A ház eredeti tár­gyainak többségét Kassán őr­zik, róluk a szakemberek hű másolatokat készítettek, hogy végleg benépesítsék a Már­vány-tengerre tekintő szobá­kat. Híres a fejedelem karos­széke, amely híven mutatja: idős gazdája jól értett az asz­talosmunkához. A törökországi emlékházak méltóképpen fogadják tehát látogatóikat, amely a két or­szág fejlődő kulturális kapcso­latainak egyik nagy eredmé­nye. A Kütahya és Pécs, Te­kirdag és Sárospatak között kialakult testvérvárosi viszony pedig kedvezően hat egyéb kapcsolatainkra is. E. P. Tankönyvek Dabasról ..l f * t tfr­JL* >*. . , v: jf" V, ' ■ > r' 'V ^ í . ^ 1' ­m 1 Hj . \ # ; A Dabas Nyomdában évente csaknem 5 millió tankönyvet készítenek. Az általános és középiskolai tankönyvek csaknem 80 százalékát már kiszállították az üzletekbe, augusztus 18-ig valamennyi könyv kikerült az üzemből. Képünkön: a harma­dikos gimnazisták történelemkönyvét készítik a könyvkötő gyártósoron Barcza Zsolt felvétele Eligazodik az eneigídahiriii!asisaa... Oiajtaák, kilowattok őre Felelősség, érdekeltség Nemrégen történt, hogy elbeszélgettem egyik lakás­építő és -fenntartó szövet­kezetünk fiatal vezetőjével. Fiatal, hiszen alig múlt húszéves, ráadásul hölgy az illető, úgyhogy korát említeni — különösképpen így, utólag — egyáltalán nem szentségtörés, ö az, aki toliam s jegyzetfüze­tem láttán is merészen, bátran mondta el nehézsé­geiket, különösképpen az anyagbeszerzést illetően. Így, mert számára, szá­mukra, akik társasház épí­tésére szövetkeztek, jelen­leg nincs más fontosabb a magánéletben, mint a ház, a leendő családi otthon fa­lainak felhúzása. Mondjam-e; problémáik sorolása közben többször arra gondoltam, mit te­gyek. Ha a maga nyers valóságában elfogadom, to­vábbítom a nyilvánosság számára minden kellemet­len észrevételét, nem hara­gítom-e meg azokat, akik­től a továbbiakban függ, hogy megkapja-e a kis kö­zösség azt a néhány száz­ezer téglát, aztán a tető­elemeket, s ki tudja, még mi mindent, amíg csak te­tő nem lesz a fejük felett. Mérgelődni, haragudni fő­ként akkor volna jogunk — ismerve az általános helyzetet —, ha ráadásul hanyagság, nemtörődömség miatt telnek hiábavaló vá­rakozással a napok, s anyag, ez esetben tégla se­hol. Mese nincs, föl kell tárni, hol a gond, ki a fele­lős! Ellenkező esetben az ügy, az előbbre lépésünk ügye szenved csorbát. Csakhogy a harag, a düh nem jó ta­nácsadó. Régi igazság ez, ha el is feledkezik róla az, akit kellemetlenség, bosszúság ér. Erre gondol­tam akkor is, amikor egy másik fontos ügyről hal­lottam. Afészünk külföld­re vitetett volna egy sor kényes árut vasúton. An­nak rendje és módja sze­rint meg is rendelte a va­gont. Nem kettőt, csak egyet. Hogy mégis a máso­dikba tudott rakodni? Azért, mert az első kocsi olyan koszosán gördült be az állomásra, s úgy is akar­ták átadni a szövetkezet­nek, hogy az szinte krimi­be illő. A vagon pedig fontos lett volna mindkét félnek már az első nekifutásra, s utólag már csak sajnálkoz­ni lehet, de ettől nem tisz­tul meg egy kocsi sem. Ta­nulsága van mindkét eset­nek, az építők átmeneti kesergésének, és a koszos vagon miatti szövetkezeti bosszúságnak. Éspedig az, hogy mindaddig nem ren­deződnek jól el a dolgok, amíg az éppen illetékes számára nem közvetlenül fontos a dolog, vagyis nem érzi a saját bőrén valami­képpen a más baját. Százszor, ezerszer fel­merül ilyen helyzetekben az erkölcsi és az anyagi felelősség, érdekeltség fon­tossága. Az erkölcsiekhez tartozna valamiképpen egy­fajta tisztelet, majdnem azt mondtam, alázat azzal szemben, aki kér valamit. Hát még aki pénzért teszi ezt, úgy értem: a vétel­árért. Azzal vajon miért packáznak, miért nem mondanak neki hihető ha­táridőt, amit be is kell tar­tani, a kölcsönös érdekek alapján? Lehet, hogy a magánvál­lalkozóktól kell hamarosan tanulnunk? Ök azok. akik igazán érdekeltek abban, hogy a szolgáltatásokat közmegelégedésre végez­zék? Félő. hogy még ez sem igaz így. Az ismert környezetben ma jószeri­vel mindenütt természetes, ha mégoly dühítő is a hiány s nagyon sok helyen a nemtörődömség, a ha­nyagság. Az ellene való gyógyszer nagyon nagyon régről ismerős: az érde­keltség. Ennek kellene végre megtalálni min­denütt a megfelelő formáit. Fehér István Az energia — költség. Tehát gazdálkodnunk kell vele. S e csöppet sem egyszerű tevé­kenység „réme”, a feszítő költségemelkedés, Damoklész kardjaként függ az energeti­kusok feje fölött. Elég egy apró hiba, számtani tévedés, s máris milliók forognak koc­kán, százezrek csúszhatnak ki a közös gazdaság zsebéből. Mezőgazdaságunk anyag- és energiatoázisa az elmúlt két évtized alatt megizmosodott; iparszerű termelés folyik a csarnokokban, műhelyekben, a telephelyeken s a határban. A növekvő energiaárak a ter­melőszövetkezetek számára is világossá tették: csak okos, át­fogó, jól koordinált anyag- és energiafelhasználással lehet el­viselni a kényszerű gazda­sági megszorításokat. Er­re valók az energetikusok ... Kockázatérzés Minden bizonnyal ezért bíz­ták meg ezzel a feladattal ta­valy szeptemberben, élete el­ső munkahelyén a farmosi Tá- piómente Termelőszövetkezet­ben Cecse Csabát. A huszon­négy éves fiatalember a Kandó Kálmán Villamosipari Műsza­ki Főiskola erősáramú karán végzett a múlt év derekán. — Ismerte az energetikusok­ra háruló feladatokat is? — Nos, azok sem voltak szá­momra kínai írásjelek — mondja az új géppark egyik irodájában Gecse Csaba. — Mivel ösztöndíjas voltam, gya­korlati munkám során megis­merhettem a telepek, műhe­lyek ember-, anyag- és ener­giaállagát, szerkezetét, szerve­zeti felépítését. S ezzel párhu­zamosan megtanultam leendő beosztásomat. — A főiskolai könyvekből? — Azért hangsúlyoztam a megtanultam szót, mert való­jában e beosztás alfáját és ómegáját semmiféle könyvből nem lehet elsajátítani... Az állandóan változó árak, nor­mák, műszerek és szabványok szövevényében csak hosszú gyakorlat, több évig tartó ala­pozás után igazodik el az em­ber. Az energiagazdálkodás olyan labirintus, melybe Ariadné fonala nélkül be se lépjen az, aki csak a közpon­tilag előírt normák szerint ta­pogatózik ... Kell az a bizo­nyos fonal: az állandó kocká­zatérzés. Az bátrabbá, ötlete­sebbé, kezdeményezőbbé teszi az energetikust. Ami a főiskolai tankönyveket illeti, nos, azok­ban ideális, modern, minden igényt kielégítő gépparkokról esik szó. Ám a termelőszövet­kezetek többsége — így egye­lőre a miénk is — nem ren­delkezik ilyesmivel, így szá­munkra az első számú feladat a szervezés marad. — Ügy érti, hogy az ener­getikus — jelen esetben ön — adminisztrációval is kénytelen foglalkozni? — Nézze, ebben a termelő­szövetkezetben én vagyok az első független, főállású ener­getikus. Ahogy a Jani bácsi nem ismerte a Hofherr-kor- szakban az „olajcsőszt”, úgy azok sem gondoltak energiata­karékosságra, akik — bizonyá­ra jó szándékkal, de mégis té­vesen — annak idején kiépí­tették telephelyeink villany- hálózatát. Hallatlan nagy, szi­szifuszinak tűnő munkával kellett és kell e hálózatot föl­térképeznem, az elavult, sokat fogyasztó motorok, trafók, sze­relvények, kapcsolók tucatjait kicserélni. Ehhez viszont pénz szükséges ... kell, nagyon is szükséges egy — vagy több! — energetikus a mai modern, nagyüzemi fel­tételek és előírások között dol­gozó termelőszövetkezetben. Számolnak — Asztalán kazalnyi irat, dosszié, akta, posta; gondolom, adminisztrációs munkája na­gyon sok időt elrabol. Az em­berekkel mikor és hogyan ér­teti eg mmagát, mint energe­tikus? — A telephelyeken, vagy kinn, a határban én vagyok az energiák csősze, nem egy embernek a Csabi, aki jó szó­val, később esetleg szigorúb­ban tudtukra adja: vannak normák, követelmények, me­lyeket valamennyiünknek be kell tartanunk. S hogy a ta­valyinál ne legyen vékonyabb a boríték, úgy ösztönözzük őket az energiatakarékosságra, olyan ésszerű egyszerűséggel, hogy kérés nélkül használják a fejüket. Számolnak. B. I. A. Savval együtt Akkumulátorok felvásárlása Egységes rendszerben Rövidesen az egész ország­ban megszervezik a kimerült gépjármű-akkumulátorok be­gyűjtését. A közelmúltban aláírt megállapodás szerint a MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt új, zárt begyűjtési rendszer kialakításához 30 millió forint támogatásban ré­szesül a központi környezet- védelmi alapból. A motorizáció gyors fejlődé­sével ugrásszerűen megnőtt a gépjárművek és ebből adó­dóan a használt akkumuláto­rok száma. Az évi 20—25 ezer tonnányi selejtakku sorsa több szempontból sem lényeg­telen: jelentős ólomtartalmuk miatt alkalmasak lehetnek tő­kés nyersanyagimport kivál­tására; meggondolt, szabályo­zott kezelésük pedig fontos környezetvédelmi feladat. Eddig a kimerült akkumulá­torokat sokan az utak mentén, a szabadban hagyták. Az utóbbi időbén ugyan a MÉH már foglalkozott felvásárlá­sukkal, ám a selejtes készülé­ket általában csak savtalanul vették át, ami sok helyen a környezet meggondolatlan sav­szennyezéséhez vezetett. Prob­lémát okozott az is, hogy a MÉH-től csak megbontott, széttört készüléket fogadtak el, e munkák elvégzésére csak kis számú kézi erő állt ren­delkezésre. Az új begyűjtési rendszert a tervek szerint általánossá te­szik: a Budapesten már alkal­mazott gyakorlatot — a selej­tes akkumulátor bármelyik ÁFOR-kútnál érintetlenül, azaz savval együtt leadható — széles körben elterjesztik. Az új rendszer feltételezi az át­vevőtelepek fogadóképességé­nek fejlesztését, a szállítási kapacitás bővítését és néhány további alapberuházást, ezek finanszírozására összesen 70 millió forintot fordítanak. Hosszú távon a rendszert úgy akarják kialakítani, hogy a begyűjtési költségek megté­rüljenek. Saját kutak — S persze, itt van az olaj... — A járművekhez, szárítók­hoz szükséges dízel- és fűtő­olajat, s a benzint a ceglédi Áfortól vásároljuk, az leszál­lítja, majd saját kútjaikból töl­tik fel traktorosaink, gépko­csivezetőink az erőgépeket, teherautókat. Mindez jelentős mennyiségű folyékony energia- hordozót jelent, ezért ott, ahol lehet mással cseréljük fel az olajtüzelésű kazánokat, kály­hákat, javítunk a szárítók szi­getelésén. Ezen a géptelepen már pb-gázzal fűtünk, s idővel — a terv szerint 1985-ig — a többi munkahelyen is átá'llunk gáz-, illetve széntüzelésre. En­nél látványosabb sikert az olajjal való takarékosság te­rén az erőgépek üzemelésénél érhetünk majd el. — Nagyon egyszerűen: be1 kell tartanom a központilag előírt normákat... De félre a tréfával, ennél sokkal több a feladatom. Csak néhányat em­lítek: kidolgozni s meghatá­rozni az évi üzemanyag-szük­ségletet; meg kell szerveznem az üzemanyag szállítását, fo­gadását, tárolását; ellenőrizni a járművek fajlagos fogyasztá­sát; elemezni az üzem- és ke­nőanyag-költségeket, javasla­tot tenni azok csökkentésére; ki kell dolgoznom az energia­normákat, föltárni a túlfo­gyasztás okait... Nem soro­lom tovább, azt hiszem, mind­ezekből világosan kitetszik: VASÁRNAPI GONDOLATOK A postás Elindul reggel a postás. Teli táskájában az egész világ, az élet. Renaetea úi hír, Vinasztaló. lehannolo örömet' keltő, könnyre fakasztó. Most indul el a postás Ráckevén, Budapesten, Dunabogdányban. Megrakodva, minden reggel, elindulnak gyalog, kerék­párral Mopeddel — a hír költészetének mágikus papjai, gyors táltosát Milyen ez a hír? Fekete? Rózsaszínű? Az én postásom mindig mosolyog, amikor kellemes külde­ményt hoz. Olyan szertartásosan adja át kedves, cin­kos mosollyal: „Hoztam egy kis dugi pénzt” — örül, hogy örömet szerzett s ettől vidám. Attól, hogy boldog­ság van a tarsolyában. Az is. ö a világszállító. Zsúfolt ma is poggyásza. Los Angelesből visz egy levelet — a Völgy utcába — még senki nem tudja; megnősült a gyerek, aki olyan nagy kosárlabdás-ígéret volt, magas colos fiú — most egy spanyol lányt vett el feleségül, va­lahonnan Andalúziából. Egyetlen táskában a feladók városai: Taskent, Burgasz. Tokió. Balmazújváros, Syd­ney, Párizs, Vác, Füzesabony. Micsoda kavalkád benne! Fiam írj hónavok óta nem hallok rólad. Anyám, jól vagy, én igen, Teruska sok csók Algírból, vigyázz a gye­rekre, viszem a kisautót, Laci jövök s megyünk a Balcsira egy nagyot vitorlázni — apád beteg most vit­tük kórházba, meg kell műteni, képzeld, tudod a kis Mariska a szomszédból, gyereke született, kisfiú, Gábor, de a nagymama meghalt szegény, a Pistát végre felvet­ték az egyetemre — hírekkel. Fekete hírek Fehér hírek. Kék hírek. Piros hírek. Nosztalgiák. Új örömök, válto­zások — behálózzák az egész világot. Most újra reggel van. Elindul apostás, bedobja az újságot, viszi a nyugdí­jat, hírt hoz Afrikából Mária néninek Józsi bácsinak, most jön fel a lépcsőn. Csönget. Jól van,Zoliküldött üdvözle­tét Aligáról, más semmi. Elviharzik a hírhozó, aki ma rámcsöngette a baráti hírt, a nyugalmat. Ki kellene találni azt a postaládát, melyben nem fér el a szomorúság, öregség, csak a vidám sziporkák, a fia­talság újjongása, csak a tavaszra, nyárra hangolt embe­ri évszakok de a postás csak megy. viszi a híreket fel- tartózhatatlanul, személyes üzenetként bonyolult, össze­tett világunkról, visszavonhatatlanul egyetlen életünk­ről. Jó reggelt kívánok — viszontlátásra, s már el is tűnik a kapualjban, a nyárfák mellett —, s ha ki is ürül estére a nagy kopott barna táska, holnapra újra töltődik. Sóhajokkal, mosollyal. Losonci Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom