Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-07 / 133. szám

%m<n>

1983. JÚNIUS 7., KEDD

Perdül a szoknya, koppan a csizma

Népek táncai Pilisvörösváron

Népek táncai mutatkoztak be szombaton este Pilásvörös- váron, a művelődési házban. Nem véletlen, hogy a solymári zenei hetek rendezvényének az új művelődési ház adott otthont- Még alig száradt meg a falakon a festék, amikor a ház gazdái elhatározták, hogy — a helyi igényekre és lehetőségekre építve — a nemzetiségi amatőr együttesek találkozóhelye, módszertani központja lesz Pilisvörösváron.

Karakterek bemutatása

Tavasz óta jó néhány csoport megfordult már náluk. Sikeres a Két együttes egy műsorban címmel megindított sorozat, a nemzetiségi és szakmai tanácskozások. A szombati találkozó újabb mérföldkő volt e program megvalósításában. Nem véletlen, hogy megtelt a nagyterem, a falu apraja-nagyja, de még a környékbeliek is eljöttek, hogy megnézzék az együttesek bemutatkozását.

Az est rendezői a kétórás műsorban a különböző népek táncainak, jellegzetességeit, karakterét szerették volna megjeleníteni. Nem rajtuk múlott, hogy o színvonal meglehetősen hullámzó volt. Láthattunk kiemelkedő produkcióikat és egészen gyengéket is. Az Észaik-budai Áfász Bem táncegyüttese nem véletlenül szerzett évek óta nevet magának. Mintegy keretet adtak az estének, amikor a szatmári magyar verbunk és csárdás fergeteges kezdőtánca után ők zárták a sort székely legénytánccal, palóc és sárközi karikázóval. Mesterségbeli tudásuk párosult a kidolgozott koreográfiával. Ugyanakkor a jó válogatással szinte az egész magyar tánckincs keretmetszetét bemutatták.

Meglepetésként szolgált a bolgár Marpenyica táncegyüttes és a Zsarátnok hangszeres együttes. Nem véletlenül szerepeltek olyan sikerrel a Ki mit tud?-on- A közönség vastapsa fogadta az erőteljes táncot, amely újdonságával hatott mindenkire. Parov Nikoffe 4

. solymári Itlsfllál.olc szereplés lőtt. Fenti képünkön: A Bem együttes párosa.

Iától, az együttes művészeti vezetőjétől megtudtuk, hogy a zenekar csak most csatlakozott a .tánckarhoz, s úgy tűnik, sikeres a találkozás.

— Bolgár néptánctípusokat hoztunk Pilisvörösvárra — mondotta Szilvásy István, az együttes egyik koreográfusa. Miért éppen a bolgár táncot és népművészetet választottuk? A magyar és bolgár történelem közös vonásait kutatva, sok érdekességet fedeztünk fel; így jutottunk el a zene és a tánc rokon vonásaihoz. Ugyanakkor érdekes, hogy a bolgár népművészet még ma is élő; öntörvényűén keletkeznek dalok, táncok, népmesék a falvakban.

Játékos csúfolok

A solymáriak két együttessel jöttek. A legkisebbek a helyi, német nemzetiségi szokásokat elevenítették fel. Ma- ninger Miklós művészeti vezető jó érzékkel gyűjtötte csokorba a solymári gyermekjátékokat, tréfás csúfolókiat, amelyeket megannyi ötlettel vitt színre. A gyerekek játékos bája jelentette az előadás különlegességét. Külön szót érdemei az eredeti ruha, amelyet a solymári nagymamák varrtak egykori mintára. Csupán a kisfiúk túlcicomá- zott kalapdísze törte meg a harmóniát A nagyobbak a polka megannyi változatát mutatták be jókedvvel, mesteri tudással. Kísérőjük Friedrich Ignácné pedagógus, idestova negyven esztendeje tanít Solymáron:

— A solymáriak őrzik a hagyományokat — fejtegette a

fellépés előtt, A szülők, nagyszülők napokig készítik, vasalják a ruhákat, hogy olyan legyen az, mint az ő fiatalságuk idején- Ilyenek a hajba fonott rozmaring, a gyerekjátékok, csúfcxlók is.

Stílusában egységes volt a szlovák nyelvű általános iskola és gimnázium táncegyüttesének előadása. A bemutatott három táncban a lírai cizelláltság ötvöződött a szilaj vadsággal. Külön színt jelentett a két szólóénekes szereplése, ahogyan a szerelemről, a félbemaradt ruháról, a mindennapi élet eseményeiről daloltak. A pilisvörösvári nemzetiségi népi táncegyüttes ezúttal az utánpótlást, a legkisebbeket léptette színre. A szereplési lehetőség alkalmas volt arra, hogy a csoportot elmélyültebb munkára buzdítsa. Alig-alig tudtak elrugaszkodni a kisdiákok az egyszerű lépések figyelésétől. Hiányzott a testtartás feszessége és nem utolsósorban a begyakorlottság. Fellépésüknél a szándék volt a fontos, hogy érezzék a közönség előtti szereplés felelősségét, éppen ezért kell még nagyon sokat gyakorolniuk.

Színpadról a buszba

A találkozókon az együttesek bemutatkoznak a közönségnek. Ez alkalommal a megméretésre s az egymás megismerésére. Ezért lenne jó, ha az együttesek vezetői a fellépés után arra ösztönöznék a táncosokat, hogy nézzék meg a többieket is. Ehelyett a színpadról lejövőket várta a buszErdősi Katalin

Új szellők Kerepestarcsán

Évek óta az ígéret földje

Nem tudjuk elkerülni Ke- repestarcsát, ha a HÉV-vona- lat vagy a harmincas utat választjuk. Mammutfalu, amelyet tizenhétezernél többen mondanak szűkebb hazájuknak. Ennek a nagyközségnek rosz- szabbak a művelődési adottságai, mint sok kis Pest megyei eldugott falunak. Kerepestar- csa évek óta az ígéret földje.

Kétszerezett lehetőség

Legalább fél évtizede grandiózus terveket ismertetnek a település államigazgatási vezetői, és ezekből csak az utóbbi hat hónap alatt láthattunk megvalósulni egy keveset. Keveset? De mihez viszonyítva? A negyedszázezer lakosú Gyálhoz? Vagy Budakeszihez viszonyítva, ahol országosan is nagyszerű közművelődési intézmény épült az elmúlt fél évtizedben? A válasz azért nehéz, mert Kerepestarcsán jó közművelődési központ volt két évtizeddel ezelőtt, de a karbantartásával senki sem törődött. Az épület lassan el- agott, tetőszerkezete berogyott, falai megrepedtek: elpusztult! Majdnem semmi maradt! Ehhez képest valóban jelentős a fejlődés.

„Tavaly az év végére minőségi javulást értünk el” — kezdi indokolatlan védekezéssel a beszélgetést Mladeniczki Mihály, Kerepestarcsa alig egy éve kinevezett tanács-vb- titkára. Indokolatlan a védekezés, mert a változások feltételezhetően együtt járnak a tanácsi vezetésben lezajlott személycserékkel. Elsőnek a régi kistarcsai könyvtárt említi. A nagyközségi pártbizottság régi épületébe költöztették a bibliotékát, amely a megörökölt . körülményekkel is legalább kétszeresen kedvezőbb feltételek közé került a Deák Ferenc utcában, s a fenntartási, beszerzési összeg is közelítően egyharmadával növekedett. ;

— Kerepesen a tanács eladta a megroggyant művelődési házat és könyvtárat a termelőszövetkezetnek egymillió forintért — mondta a vb-titkár. — Ezt az összeget zároltuk. A régi általános iskola épületét le kellett bontanunk, de a toldalékként épült két tanteremben — egy előcsarnokkal kiegészítve — helyet kapott a könyvtár. Ezzel a két könyves intézmény 25 ezer kötete megfelelő körülmények közé került. S a tanácsi intézkedések „visszaigazolásának” tekintjük, hogy a rendszeres olvasók aránya sokkal jobb a

V-FIGYELŐ

Osztrigís Mid. Ha a televízió olykor — egyre ritkábban — színházi közvetítést sugároz, akkor egy súlyosabb mondandójú dráma jeleneteit nézve, nemigen hiányzik a közönség jelenléte. A néző eminnen a készülékek előteréből önmaga is reá tud hangolódni a színpadon történő eseményekre, hiszen azok üzenete (hadd használjuk itt mi is ezt a divatszót), minden külső segítség nélkül hozzá is elér. Am ha vígjátékot rögzítettek a kamerák, akkor bizony már jó ha halljuk a nem látható avagy csak olykor-olykor mutatott publikum tapsát, kuncogását, mert ezek az akusztikai jelek hozzásegítik az előfizetőt ahhoz, hogy annak az egyszer volt nagy vidámságnak utólagos részese legyen. Egyáltalán, érezze a néző, hogy amazok ott a színpad közvetlen közelében, mit s hogyan reagáltak le, mely poénra, milyen erőteljes válasz következett- Mindezt azért kellett itt elsorolni, mert azon esetben, amikor egy hagyományos vígjáték stúdióváltozatát forgatják a Szabadság téren, akkor ezek a viháncolások, röhög- csélásek nyilvánvalóan elmaradnak, s a színészek úgy kelletik magukat, hogy nem tudják lemérni: na itt jóil gesztikuláltam, amott meg hatásos volt a kivonulásom. A derűsebb irományok megelevenitéséhez egyszerűen kell a közönség, hogy mint a teljesítményt visszaigazoló tömeg azonnal jelezzen, ítélkezzen.

Hogy mennyire így van — lehet —, ez, arra kitűnő példa volt a vasárnap esti Oszt- rigás Miéi, Feydeau népszerű darabjának megmagyarított és megzenésített televíziós változata. Közkeletűen szólva, ez a feldolgozás ordított a nézők, mármint a testközeli nézők után. Üvöltött akkor, amikor a szereplők, úgymond. kiszóltak a játékból — egy csoportnyi kiválasztott jegytulajdonosnak hatásosan ki lehet szólni, de több milliónyi előfizetőnek nem —, és hujjan- tott akkor, amikor a soros félreértés azonnali és ösztönös ovációra volt érdemes.

Dehát a Zenés tv-szinház- nak nincs nézőtere, és sem a kiszólások, sem helyzetkomikus megnyilvánulásai nem kapták meg a maguk hol jobban, hol kevésbé jól megérdemelt nyugtázását. S mivel ez a reagálás elmaradt, a színészeik túlnyomó többse0? nem érezte igazán ezt az előadást. Alig vett részt benne például Bárdi György, aki — gondoljunk csak kabarébeli működésére — igazából mindig az előtte kacagó hallgatóságnak játszik, s szintúgy doktori társa. Szilágyi Tibor, aki megint csak akkor hevüil fel igazán, ha valóságos szemek merednek rá és nemcsak a

továbbító masinák. Ha meggondoljuk, talán csak maga Osztrigás Mici, azaz Galambos Erzsi volt olyan, mint amilyen címszereplő egy vígjátéki előadásba kell: tehát felszabadult, tehát szélsőségesen kedves és szemtelen.

Az is megeshet persze, hogy a színészi játék visszafogottságában, a komédiás kedv fé- lig-negyedig való buzogásában a zenei betétek is ludasak. Feydeau darabját ugyanis Fényes Szabolcs — Szenes Iván verseire írott —, dallamokkal ruházta fel, ám ezek az énekes pótlékok sokkalta kevésbé sikerültek, amint az illett, s kellett volna. Egyetlen igazi nóta sem akadt közöttük, s amit az amúgy is lelkesületlen színészek eldaloltak, azok — lévén javarészt andalgó kel- lemkedések —, sem lódítottak a játékon, inkább elkényel- mesítették azt.

Gobbi. Gobbi itt, Gobbi ott, Gobbi mindenütt- Mármint Gobbi Hilda, aki most ünnepli hetvenedik születésnapját, és akit most úgy köszönt az ország, ahogyan ez a nagy művésznő és kiváló ember megérdemli. A televízió sem maradt ki a tisztelgők sorából, és vasárnap este egy remekbeszabott portréfilmet sugárzott róla. Bátran állíthatjuk, hogy ez a műsor volt a legszebb tisztelgés valamennyi megemlékezés között.

Akácz László

megyei átlagnál. Ennek a sikernek persze a könyvtárosok a közvetlen kovácsai.

Rugalmas kapcsolódások

Többszörös hősi hurrában részesítettük a kerepestarcsai niozi átépítését. A Pest megyei Moziüzemi Vállalat sok tétovázás után végre hozzákezdett a használhatatlanná vált intézmény átépítéséhez. Négy-öt határidő-módosítás után sem fog elkészülni a felújítás, mert rosszak voltak a tervek és rosszul mérték fel a technológiái adottságokat is; de még mindig a községieké a várakozás. A nagyközségi tanács hozzájárult az építkezéshez es az építőipari kapacitás biztosításához, hogy a mozi emeleti részén kialakíthassanak egy kiselőadót, klubhelyiséget, amely bázisa lehet a ma még nem létező művelődési háznak.

Kerepestarcsán még valóban nem létezik művelődési ház, amelynek költségvetese majdnem 400 ezer forint, s amellyel egy évtizednél régebben gazdálkodik Horváth Klára igazgató. Ki-ki döntse el, hogy jói sáfárkodik-e a gondjára bízott területtel és pénzzel.

— Tudomásul kell venni: Budapest határában senki nem jön ki az elegánsan berendezett lakásából egy közművelődési intézményoe, ahol az alapfeladatok ellátásara sincs lenetőség — jelentette ki a művelődési „ház” igazgatója. — Ezen alapvető igazság mellett sem lehet belenyugodni a semmittevésbe. Keresni kell a rugalmas kapcsolódásokat: a községi Il-es és III-as iskola kitűnő partnernek bizonyult, hiszen a napközikben, a tanulószobai helyiségekben tartjuk a művelődési ház foglalkozásainak jelentős részét, s persze a könyvtárak is szívesen adnak helyet.

A nem létező művelődési háznak tizenhét közművelődési kis csoportja van, a művészi tornától a felnőttek pávakörén át a kertbarátok köréig és a gyermektánccso- porttól a KRESZ-tanfoiyamig. Jól működik a cigányklub és az ifjúsági kör (netán nevezzük klubnak?). A nyugdíjasok a területi megoszlásnak megfelelően két helyiségben is összejöhetnek. Sok-sok — hitünk szerint — méltó dicséret után viszont meg kell állapítani, hogy rossz az ismeret- terjesztő munka. Az 1982—83- as évben 60 ismeretterjesztő előadás maradt el, mert néni érkeztek meg az előadók az ellenőrzés után sem.

Joggal várt milliók

Kerepestarcsa népművelői — a könyvtárosok és a látens művelődési ház igazgatója — mindent megtesznek, vagy inkább mondhatjuk: megpróbálnak mindent elkövetni, hogy a nagyközségekben ne haljanak el a meglévő, nem túl élénk igények. Hibát elkövetni nem szabad! Azért sem, mert mérhetetlen energiát követel majd az igények új- raébresztése, ha lesz egyszer művelődési ház Kerepestarcsán.

Pedig lesz! A régi művelődési ház értékesítéséért kapott egymillió forintból a nagyközségi tanács — az igények szerint — még ebben az évben megkezdi az építtetést. Figyelembe vették a megalapozott társadalmimunka-ígérete- ket, de akkor is szükség van még kétmillió forintra. Ez utóbb említett összeget a járási hivatal közművelődési felügyelője igényelte az Országos Közművelődési Tanácstól, amely szóban — írásban még nem — képviselői által határozott ígéretet tett a támogatás megadására.

Kerepestarcsán — sok-sok év után — bíznak a közművelődési feltételek alapvető megújításában. Okuk, joguk van ehhez a hithez, hiszen ez utóbbi fél évben a minimálisnál kétszeresen jobbak a közművelődési adottságok, s egyre inkább az igények Is követelővé válnak ebben a nagyközségben. S nemcsak ebben. Kerepestarcsa jelenleg a megye második legnagyobb faluja, s a feltételek megteremtésében a félúton porosz- kál. S a már említett Gyál község, egész Európa legnagyobb faluja, de egy szobányi mindenre alkalmatlan könyvtáron kívül semmi néven nevezendő közművelődési intézménnyel nem rendelkezik. Kerepestarcsa már előnyben van; legalább az akarás har- matcseppjei látszanak...

Kr. Gy.

Búcsúban jártunk...

Akik eltöltöttek két napot a váci búcsúban, joggal fordulhatnak szociális segélyért hivatali főnökeikhez, mert a patinás város főterén méregdrágán mérték, többnyire a bóvlit.

Nos, az egészet illetlen komolyan venni. Hát tréfáljunk — komolyan. Tegnap hallottam, hogy tegnapelőtt (vasárnap) volt kétszáz éve, amikor az ember tartósan fel tudott emelkedni a levegőbe. Az évfordulón ez nem akart sikerülni: a Ha 701 számú hőlégballon egyszemélyes legénysége szombattól fújtatta az ívlángot, de még a pányvákat sem sikerült kifeszítenie. S amikor ráakasztották a tombola fődíját, az óriás kutyát, volt vagy másfélméter a plüss- eb, amely egyetlen lakásban sem fér el anélkül, hogy a győztes ágyát ki ne kéne tenni a folyosóra... szóval ez a húszkilós kutya kölöncként földrefogta az észveszejtő gömböt. E nagyra nőtt buborék komoly hasznot hozhatott, mert reklámozta, hogy Tanuljon a BKV-nál.

Hát ez a léggömb akár szimbóluma lehetne a váci búcsúnak, mert kizárólag lefelé akart menni, s ebben csak az anyaföld akadályozta. De az évek önmagukért beszélnek, bizonyítván e rendezvényforma meredek leívelését. Az ember úgy érzi; tán meg kellene szüntetni.

Szóval... a nagy színpadon Mr. Luis Jakab, azaz Jakab Lajos az orrával megpróbálta behorpasztani karateellenfele homlokát — és majdnem

sikerült neki. Aztán Jakab úr belerúgott néhányat edzett testű partnerébe, és a közönség tapsolt... Ezzel egy időben kultúrát terjesztett a neves nótaénekesek csoportja... A sör meleg volt!

És annak is melege volt, aki eléggé el nem ítélhető módon enni akart. Bajor kocsmában 96, áraz kilencvenhat forintba került egy menü... persze olcsóbban is lehetett étkezni, alig egyharmadszáz forintot kértek a félarasznyi szálkás halért, és egy másképpen 9 forintos sört állva, pohár nélkül, már 14 forintért is megihatott az ember. A fővárosi cipőbolt is kitelepült, merthogy — önmagukat így reklámozták — „Hívtak —jöttünk" és adtak papucsot négyszázért. Jó, hogy lehetett kapni.

Minden, ami színvonalat jelentett, az nem a búcsú köz* pontjában, a Március 15-e téren volt. Ki kellett „perkálni” egy jegy árát, hogy valaki megvegyen egy másik jegyet a Piros Ildikó — Huszti Péter műsorra, vagy a Galambos Erzsi — Haumann Péter produkcióra.

Nos, miért voltak hát állandóan legalább ötezren a Március 15-e téren? Mert olyan népi ünnep, amelyen az is társra találhatott, aki magányosan jött, olyan, amely kielégíti — egy nem túl magas szinten — az emberek közösségigényét, magyarosan lehetett enni-inni, kulináris örömöket kielégíteni — azt sem túl magas szinten.

Kriszt György