Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-07 / 133. szám
Területi kapuzárás előtt Pauli mesterhármasa Egy héttel a kapuzárás előtt a labdarúgó területi bajnokságban csapataink változó sikerrel szerepeltek. Érd és Vác bizto- san nyerték mérkőzésüket, Dömsöd, valamint az Aranykalász a nagy meleget egy pont erejéig bírta. A KKFSE és a ceglédi Bem J. SE vesztesen vonult le a pályáról. Az érdi labdarúgó Pauld ragyogó formában volt, mesterhármasával jelentősen hozzájárult csapata győzelméhez. DUNA-CSOPORT Érd—Bábolna 4-1 (1-0) Érd, 600 néző. V.: Fehér. ÉRD: Sarlós — Rozinái, Várnai, Horváth, Kiss, Balogh, Csaja (Sebestyén), Gálvölgyi, Kapa (Pörzse). Pauli, Szekuli- dlsz. A jól kezdő hazaiak már az első percben vezetéshez juthattak volna, de Kapa nagy helyzetben hibázott. A félidő vége felé nagy nyomás nehezedett a vendégek kapujára — akik igen sokat kapkodtak és veszekedtek egymással. Érd a 40. percben szerezte meg a vezetést. Fordulás után fokozódott az iram, javult a játék színvonala. Különösen Pauli volt elemében, aki mesterhármasával a mezőny fölé nőtt. Bábolnának sikerült szépítenie, majd az utolsó percben Szekulidisz saját térfeléről kiindulva, még a kapust is kicselezte, beállította a végeredményt. Jó: Pauli (a mezőny legjobbja), Várnai, Gálvölgyi, Szekulidisz. Kartal—Dunavarsány 2-1 (1-1) Dunavarsány, 200 néző. V.: Horváth J. Az első félidő 1-1-es állásánál a hazaiak szabályos gólját a játékvezető les címén nem adta meg. A vendégek győztes gólja a 75. percben esett. A döntetlen eredmény jobban megfelelt volna a játék képének ______ -.......... G.: Szabó, Galambos, ill. Pár Jó: Száraz A., Galambos, ill. Császár, Pál. Tud.: Barna Barnabás VOSE—SZTK 4- 1 (2-1) Szigetszentmiklós, 700 néző. V.: Bállá. Nyomasztó VOSE-fölény jellemezte a találkozót, a már bajnok SZTK legénysége láthatóan igen könnyelműen vette a találkozót, vereségük bizony elkeserítette népes szurkolótáborát. G.: Molnár, Gobari, Csajka, ill. Berek, Kirchner (öngól). Jó: Simon, Megyesi, ill. Kovács, Tóth. D. Kőolaj—Törökbálint 11-1 (6-0) Százhalombatta, 200 néző. V.: Lázár. A nagy fölényben játszó hazai gárda minden megerőltetés nélkül érte el nagyarányú győzelmét a végig igen sportszerűen küzdő vendégek ellen. G.: Nagy (5), Pákái (3), Lengyel, Perjék (2), ill. Gonda. Jó: Nagy (a mezőny legjobbja), Pákái, Lengyel. Dabas—Ceglédi V$E 5- 0 (3-0) Cegléd, 200 néző. V.: Csön- ge. A ceglédiek erőtlenül, körülményesen játszottak. A sokkal frissebb vendégcsapat ilyen arányban is megérdemelten nyert. G.: Szolnoki (3), Dabasi, Becséri. Jó: Dabasi (a mezőny legjobbja), Szolnoki, Becséri, Szabó. tlngureán László Esztergom— Aranykalász SE 1-1 (1-0) Esztergom, 1000 néző. V.: Tar. Aranykalász SE: Fekete — Rékasi (Cséve), Bodoki, Han- gai. Nagy, Drahos, Pandúr, ItSff «ásás» Az érdi Horváth, külön&sen az első félidőben gyakran tört előre és a légicsatákból la rendre győztesen került ki. Fotó: Hancsovszki János Huber, Vajda, Törő (Csordás), Kapusi. Gólszüretre gondolt a kánikulai időben focipályát választó szép számú hazai nézősereg. Még egy perc sem telt el és ' a ráckevei kapuba került a labda. A pillanatnyi védelmi zavar után rendezte sorait a vendégcsapat, és a félidő további részében több egyenlítési lehetősége is akadt. Ezek közül kiemelkedett Vajda ziccere: a kévéi jobbszélső ügyes kényszerítőzés után kiugrott, három védőt kicselezve már csak a kapussal állt szemben, de szépségdíjas találat helyett fölé lőtt... A második játékrész hajrájáig kiegyenlített játék folyt. A finisben felülkerekedett az Aranykalász, kapujához szegezte ellenfelét és a 86. percben pontot érő gólt szerzett: kavarodást követően az ötösön álló Huber a hálóba passzolta a Labdát. .............. Gól: H uber. Jó: Fekete, Bodoki, Hangai. Oroszlány—KKFSE 3-1 (2-1) Oroszlány, 300 néző. V.: Pla- sek. Nagy fölényben játszott az első félidőben a hazai csapat. Ebben a játékrészben akár több gólt is rúghattak volna. A második félidőre szinte „feltámadt” a KKFSE, azonban a befejezésekkel adósak maradtak. És ahogy ez lenni szokott, újból a hazaiak értek el újabb gólt. G.: Csíki. Dunaújváros—Dunakeszi 1-0 (0-0) Dunaújváros, 600 néző. V.: Nyúl. MÁTRA-CSOPORT Váci Izzó—Olefin SC 2-0 (0-0) Vác, 500 néző. V: Balogh. Váci Izzó: Pleskó — Kurnász, Rotyis, Strausz, Szalai, Mundi (Zrava), Bera, Tóth, Sebestyén, Szávai, Adi. Ellentétes félidőket vívott a két csapat. Az első játékrészben gyengén játszottak a strandolásra inkább alkalmas fül- lesztő melegben. Fordulás után mindketten rákapcsoltak. Kölcsönösen veszélybe kerültek a kapuk, egy-egy kapufa is fűszerezte a perceket. A helyzeteit jobban kihasználó Duna- parti gárda Strausz szabadrúgásgóljával, s Adi 89. percben szerzett, szólóját befejező találatával megérdemelten nyert. A győzelem értéke: az Izzó a bajnokság hazai mérkőzésein veretlen maradt. Jó: Adi. Pleskó, Rotyis, Strausz, L. A. KÖRÖS-CSOPORT DÉLÉP—Dömsöd 2-2 (1-0) Szeged, 300 néző. V.: Hajdú. G.: Takács, Tóbisz. TISZA-CSOPORT R&kamaz—Bem J. SE 3-1 (1-1) Cegléd, 200 néző. V.: Hunyadi. BEM J. SE: Nyárádi — Lechner, Nagy, Nyerges, Szakái, Kertész, Rajzinger, Kovács, Voltig, Tubák (Kiss), Sólyom. A hazai csapat mindhárom gólját óriási védelmi hibából kapta, amihez bizony a kapus is „hozzájárult”. Kovács volt a Bem SE góllövője, majd egy kapufát is lőtt. A vendégek győzelme megérdemelt volt. Jó: Kovács, Nyerges, Rajzinger. V. L. Öt kettes Megyei totó 1. DÉLÉP—Dömsöd 2. Oroszlány—KKFSE 3. Esztergom—Aranykalász 4. Iklad—T.-szentmárton 5. P.-vörösvár—Sülysáp 6. CVSE—Dabas 7. SZTK—VOSE 8. Dunavarsány—Kartal i>OSt megyei Hírlap SPORT 1983. JÜNIUS 7. Eltemették Szántó Györgyöt Hétfőn a Farkasréti temetőben mély részvéttel kísérték utolsó útjára Szántó Györgyöt, a Képes Sport 53 éves korában elhunyt főszerkesztő-helyettesét. A ravatalnál a Képes Sport szerkesztősége képviseletében Orbán László, a sírnál volt munkatársai nevében Kocsis L. Mihály búcsúzott Szántó Györgytől. G y érékeknek : Sportnapközi A Váci Izzó MTE nyári sportnapközit indít július 18. és augusztus 12. között. A gyermekek választott sportág, illetve érdeklődési körüknek megfelelően sajátíthatják el a sportágakat. Lehet karatézni, atlétizálni, kézilabdázni, teniszezni, focizni. A gyermekek szülei Vácott a 10-222 telefonszámon érdeklődhetnek a sportegyesület vezetőinél. Női osztályozó Az NB I-be való jutásért Kaposváron rendezték meg a női röplabda osztályozó első fordulóját az NB I-be való jutásért. A megyénket képviselő dunavarsányi csapat szereplését nem kísérte szerencse. A Szegedi Építők Spartacus csapatától 3-0-ra, a Kaposvári Vasastól 3-0-ra, a Debreceni ÜSE együttesétől szintén 3-0-ra kapott ki. Elkeseredésre azonban nincsen ok, mert a torna tovább folyik valamennyi csapat otthonában. Az első fordulóban az alábbi sorrend alakult ki: 1. Kaposvár, 2. Debrecen, 3. Szeged, 4. Dunavarsány. Az osztályozó következő körmérkőzése a hét végén Debrecenben lesz. Kikapott a megyebajnok Ferihegyi-bravúr Gödön A megyei labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulója ismét szolgált több meglepetéssel. A legváratlanabb eredmény kétségtelenül Gödön született. ahol a vecsésiek az idény legjobb játékát produkálva fölényes győzelmet arattak a volt NB I-es játékosokkal telitűzdelt gödi csapat ellen. Meglepetés a VOSE nagyarányú győzelme a már aranyérmes szi- getszentmiklósd csapat ellen. Idegenben diadalmaskodott Kartal is Dunavarsány otthonában. Ferihegy SE—Göd 5-2 (2-1) Göd, 200 néző. V.: Győr. A nagy melegben lejátszott mérkőzésen a hazaiak az idény leggyengébb játékát nyújtották. A vendégek nagyobb lelkesedése nem várt sikert hozott számukra. G.: Szécsényi (2), Buronyi, Nagyfejed, Tóth S. Jó: Szepesi, Buronyi, Kári. Tud: Simkó Géza Tápíószentmárton—Iklad 6-1 Sülysáp—Pilisvörösvár 3-2 (1-0). Pilisvörösvár, 400 néző. V.: Silye. Az első félidő közepe táján jutott vezetéshez a vendégcsapat. A hazai kapus többször is csak bravúrral hárított. Szünet után már az első percekben zörgött a hazai háló. Feljavult a helyi gárda és két gyors találattal máris 2-2-re alakult az eredmény A mérkőzés utolsó percében egy gyors lefutás végén alakult ki az eredmény. G.: Békési, Béres, Merczel. Szentendre—Főt 2-1 A TABELLA ALLASA 1. Sz.-szentmik. 29 19 9 1 60-23 47 29 19 5 5 70-24 43 29 17 7 5 62-27 41 29 15 11 3 53-26 41 29 18 4 6 65-25 40 29 16 4 9 65-39 36 29 12 9 * 56-33 33 29 11 7 11 39-35 29 9. Dunavarsány 29 9 8 12 48-37 26 10. Ferihegy SE 29 10 4 15 50-61 24 2. D. Kőolaj 3. Göd 4. Kartal 5. VOSE 6. Fót 7. Dabas 8. T.-szentmár. 11. Cegléd 12. Sülysáp 13. Szentendre 14. P.-vörösvár 15. Iklad 16. Törökbálint 7 8 14 44-38 22 7 8 14 30-53 22 6 10 13 27-51 22 7 4 18 32-80 18 4 3 22 26-77 11 2 5 22 18-91 9 Bérlet a hazaiaknak Egy helyes döntés Mint ismeretes, október utolsó hetében a Budapest Sportcsarnokban kerül sor a 22. tornászvilágbajnokságra, a sportág idei legnagyobb eseményére, amely egyben olimpiai minősítő verseny, azaz elővizsga a Los Ange- les-i játékok előtt. A világbajnokság szervező bizottsága kötelességé-: nek érzi, hogy elősorban a tornasport hazai szurkolóinak teremtsen lehetőséget a VB-re szóló bérletek megvásárlására, s különösen azok után, hogy a világverseny iránt a vártnál nagyobb a külföldi szövetségek, turistacsoportok és egyéni utazók érdeklődése. A VB házigazdái ezért — öt hónappal a VB előtt — úgy határoztak, hogy hozzákezdenek a hazai bérletánisítás megszervezéséhez. Az október 23-i megnyitó ünnepségre, ugyanúgy az október 24-től kezdődő és 30-án záruló versenysorozat minden napjára érvényes bérletet a Népstadion központi jegyirodájában (1146, Istvánmezei út 1—3., Népstadion toronyépület) írásban lehet igényelni, a bérletárusítás felelőse Molnár Lajosné. A VB-bérletek ára egységesen 650 forint a felnőtteknek, 300 forint a diákoknak. A Népstadion jegypénztára az igénylőlevelekre folyamatosan választ ad, annak feltüntetésével, hogy hol és mikor lehet átvenni a belépőket. Fontos tudnivaló, hogy a bérlettulajdonosok jogosultak a négy napig tartó csapatversenyek, a két napon át megrendezésre kerülő egyéni összetett versenyek, továbbá a két részre bontott — férfi és női — szerenkénti döntők megtekintésére, továbbá a VB nagyszabású megnyitó ünnepségére, amely a hazai kulturális élet különleges seregszemléjének ígérkezik. Egyenlő pontszám esetén az ifjúsági csapatok jobb helyezése dönt. Alboreto az amerikai specialista Prost előnye csökkent £ Forma—1 futam i la ^ Monte-Carlo az Cjvllágban £ Detroitban. Akárcsak a £ klasszikus mediterrán ver- í senyén, itt is egy város, az Í amerikai autógyártás fővá- £ rosának utcáin futnak a vi- 2 lág leggyorsabb autóiban a ^ világ legirigyeltebb villám- / emberei. Tavaly a sárga Renault színeiben Prost volt az edzéselső, idén az akkori márkatárs Arnoux indulhatott az élről, ám ezúttal a Ferrari csapatában. Ahogy a tavalyi első rajtkocka nem hozott sikert, ugyanúgy az idei sem. A technikás pályán nincsenek fölényben a turbósok, egy éve a McLarenes Watson, az idei harmadik, nyert. Első a második A rajttól a legjobban a második helyről induló Piquet jött el, ő vezette a mezőnyt a nyomában száguldó Amoux- val. A Brabham—Ferrari csata a harmincadik körig tartott, amikor a kék-fehér autóban fogyni kezdett az üzemanyag, s Piquet tankolni ment Arnoux tűzpiros Ferrarijának gumijai nem bírták, ő is belőtt a boxba. Rosberg, a finn világbajnok hozta élre ezután zöld-fehér Williamsét. Okosan versenyzett, kímélte kocsiját, s már egy közelgő nagy siker mámorát kóstolgatta gondolatban, amikor több támadási kísérlet visszaverése után nem tudta megakadályozni, hogy az olasz Alboreto megelőzze. Ez az ötvenegyedé körben történt, s az amerikai-specialista olasz — eddig csak egy versenyt nyert a múlt évi Las Vegas-it — megtartotta első helyét a hátralevő kilenc körben. Ezzel ismét a már sokszor leírt Ford Cosworth motorral nyertek VB-futamot. Sőt, ami emberemlékezet óta nem fordult elő, csupán három pont jutott a turbósoknak! Piquet gyengébb szereplésében nemcsak a BrabhamAranyérmes az ifjúsági csapat Ráckevei röplabdasiker A röplabda NB II Déli csoportjában szereplő ráckevei Aranykalász SE is befejezte bajnoki küzdelmeit. Bár több játékossal gyengült a gárda első NB II-es idényében előkelő helyen végzett a tabellán. Az ifjúsági csapat egyenletes, jó játékkal megnyerte a bajnokságot. Orkovits József- né gondos felkészítésének eredménye ez. A nyári szünetben sem pihennek a csapatok készülnek a következő hónapok különböző kupáira, mi több, az őszi nyitányra. Felnőtt 1. Külker SC 21 18 3 56:24 39 2. H. Mezőfi SE 21 17 4 56:30 38 3. DUTÉP SC 21 15 6 51 :31 36 4. Kandó Főiskola 21 14 7 54:39 35 5. Aranykalász SE 21 12 9 44:36 33 6. H. Steinmetz 21 11 10 35:42 32 7. Élgép SC 21 10 11 43:39 31 8. K. Lombik* 21 9 12 39:44 29 9. U. PEAC 21 8 13 39:45 29 10. Bácsbokod* 21 6 15 23:51 27 11. Pécsi VM 21 — 21 2:63 20 A Békéscsaba a tavaszi fordulótól visszalépett. * ■= Ki nem állásért egy-egy büntetőpont levonva. Ifjúsági 1. Aranykalász SE 15 14 2. DUTÉP SC 3. U. PEAC 4. Pécsi VM 5. K. Lombik 6. ÉLGÉP SC 7. Külker SC 8. Bácsbokod 9. Békéscsaba 1 42: 7 29 15 14 1 43: 8 29 15 9 6 31 :20 24 15 6 9 21 :29 21 15 5 10 15:27 20 15 3 12 12:34 18 15 3 12 12:35 19 15 2 13 7:37 17 8 6 2 20:37 14 taktika (fél tankkal Startol és féltávnál tankol) sikertelensége, hanem egy gumihiba is közrejátszott. Tambay még a verseny elején összetörte Fer- rariját. Laffite, a veterán francia nagy rutinnal hozta Williams kocsiját a két pontot hozó ötödik helyre, míg az egykor szebb napokat megélt —, s Chapman elárvult helyét betölteni képtelen — Lotus-csa- patnak az eddig nem túl sikeres Mansell hozott egy pontot hatodik helyével. A pontszerzők Az összesítésben azért változatlanul Prost vezet, de már csak egy ponttal Piquet előtt, harmadik Tambay. Az idei hetedik futam végeredménye (Detroit): 1. Michele Alboreto (B-Tyrrell, 2. Rosberg (SF) Williams, 3. Watson (GB) McLaren, 4. Piquet (BR) Brabham—BMW, 5. Laffite (F) Williams, 6. Mansell (GB) Lotus. Következik a hét végén a kanadai Grand Prix. Roóz Péter 2». játékhét Nyeremény- dömping A 23. heti totóeredmények rég látott nyeremenydömpinget hozott. A 200 darab 13-f-l-es szelvényekre egyenként 9538 forintot fizetnek. A 13-as 5165, a 12-cs 168, a U-cs 30, a 10-es pedig 11 forintot ér. Dunakanyar Kupa A Nagymarosi SE kajak-kenu szakosztálya augusztus 27. és 29. között rendezi meg a Dunakanyar Kupa-versenyt immár 28. alkalommal. Eddig 25 sportegyesület jelentkezett a versenyre mintegy 1000 résztvevővel. Az Izzó Léván Visszavágó A Váci Izzó labdarúgócsa pata a múlt héten a lévai Slovan Agro Levice második ligás csehszlovák gárdával vívott barátságos edzőmérkőzést. Vácott 3-1 -es vendégsiker született. A visszavágót szerdán Léván játsszák. WML V XE V- ON NA N JBM ■ A hét végén kétfrontos találkozót vívott a magyar és a lengyel ifjúsági tornászválogatott. Duda pesten a férfi, Lodzban a női csa patok találkoztak. Mindkét szinté ren magyar siker született, s ami ről csak hé.tfőn érkezett jelentés: a lengyelországi városban a magva» fiatalok 187.15:183.15 arányban győztek, míg az egyéniben Bartalf\ Krisztina vitte el a pálmát. Ugyanő három szeren, az ugrásban, a ta iajon és a gerendán is a legjobbnak bizonyult. ál A nemzetközi női maratoni futóversenyen az amerikai Julie Brown 2:26:24 órával nyert, az AJP hírügynökség szerint olyan Idővel, amelyet női atléta még egyetlen olyan maratoni viadalon sem futott, amelyen kizárólag csak női 'utók szerepeltek. M A francia nemzetközi tenisz- bajnokságon aratott győzelmével vannick Noah átvette a vezetést r 'írand Prix-ranglistán, és megelőzte a döntőben legyőzött Wilandert