Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-29 / 152. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDÍ JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVIL ÉVFOLYAM, 152. SZÁM 1983. JŰNIUS 29., SZERDA Egységben az erö Kondenzátorok Erii iászámra Zümmögő, kattogó gépek, dobozok és zizzenő csomago­lópapírok, kék köpenyes asz- szonyok és lányok. Ez a kép fogadott bennünket, amikor a Mechanikai Művek abonyi gyáregysége kondenzátorüze­mének csomagolóiába belép­tünk. Itt dolgozik az ötszörös aranyjelvényes Béke szocialis­ta brigád, amely az elmúlt esztendőben nyújtott teljesít­ményével kiérdemelte a vál­lalat kiváló brigádja címet. A kollektíva élére ez év elejé­től Szimeiszter Zsuzsanna ke­rült, de a közösség bemutatá­sára inkább Molnár Józsefné, a volt brigádvezető vállalko­zott. Kezdettől fogva — Más társadalmi megbí­zást kaptam, ezért mondtam le — magyarázta —, de to­vábbra is a munkacsoport tagja maradok. Meg sem tud­nék lenni nélkülük, hiszen több mint egy évtizede együtt dolgozunk. Molnár Józsefné a körénk fonódott asszony- és lánygyű­rűre mutatott. — Ha jól számolom, az öt­ven százaléka kezdettől fogva tagja a brigádnak. — Mivel érdemelték ki ezt a szép elismerést? Az asszony egy pillanatig eltűnődött, mintha az idáig vezető utat elemezné, aztán minden dicsekvés nélkül me­sélni kezdett. — Szerintem ez több éves munkánk elismerése, mert 1982-ben ugyanúgy iparkod­tunk, mint más esztendőben. Ezt bizonyítja az ötször kiér­demelt aranyjelvény. Talán azért esett ránk a választás, mert folyamatosan, több esz­tendeje következetesen telje­sítettük a vállalásainkat: — És mi volt ezekben a vállalásokban a legfontosabb? — Természetesen a gazda­sági munka. Tavaly például 3,5 millió kondenzátor hagyta el csomagolónkat. Hogy mind­ez időben megtörtént és mi­nőségi kifogás nem merült Érik a vajaiméi Keleties hangulat a piacon Már reggel ötkor kofák, vagyis viszonteladók és őster­melők vidám beszélgetése hal­latszik a ceglédi piacon. Itt korán kezdődik az élet, de a csúcsforgalom úgy nyolc óra körül van. Alig lehet ledobni egy gombostűt, de a tapintat­lanabb vásárlók még ekkor is biciklivel törtetnek át a töme­gen. Jó lenne ezt a bosszantó szlalomozást valahogy hatósá­gilag rendezni. Merthogy van kerékpármegőrző és parkoló, mégis kocsival, kerékpárral sokan bejárnak a piacra. Közel két héttel előbbre tart a szokásosnál a szántóföldi nő- vények érése a májusi káni­kula és a csapadékhiány miatt. Az időjárás korábban kielégí­tette a növények hőszükségle­tét, már az árpa is megért, szárad a silókban, és folyik a búza aratása. A legkorábbi, az árpás, árpával érő körte is megjelent a piacon. Igaz, ki­csiny gyümölcs ez a genetikai szokásainál, jellegénél fogva, de unikum és elég édes. Kü­lönlegességnek már kipróbál­ható, viszont most, amikor drágább, még jó is, nagyon nem szotyósodik a magház körül. A meggy ideje lassan lejár. Az édes meggyek is feketén Fazekas Imréné munka köz­ben. A kondenzátorokra az úgynevezett védősapkát erősíti fel fel, abban nagy része volt bri­gádunknak. — Ügy hisszük, ez munka­köri kötelességük. Mi volt a plusz? Szép csomagolás —■ Kétségtelen, de úgy is gondolhatnánk, hogy a minő­ségi ellenőrzés nem minden tekintetben a mi feladatunk, hiszen erre a célra van egy külön csoport. Csakhogy a meósoknak a készáru egy bi­zonyos százalékát kell meg­vizsgálni. Mi vállaltuk az úgynevezett önmeózást, így ajtán a minőség-ellenőrző csoport a tőlünk átvett ter­mékek között egyetlen hibás darabot sem talált. Minden­képpen többjeinek számít, hogy a gyáregységnél szerve­zett általános kommunista szombatokon kívül más alka­lommal is feláldoztuk szabad­napjainkat és teljesítményünk megegyezett a többi munka­napok teljesítményével. Ezzel elősegítettük, hogy a gyáregy­ség teljesíteni tudta éves ter­vét és vállalt szállítási kötele­zettségét. Ezenkívül a többi brigádhoz hasonlóan mi is el­végeztük a vállalt 20 óra tár­csalogatják a vevőket. Minden olyan keleties most a ceglédi piacon. Az emberek hanghor­dozása, a rend(ellenség), az árubőség — csak a mecsetek hiányzanak, különben hasonlí­tana az isztambuli piacokhoz. Az apró festőmeggyek elég ritkán kerülnek a kosarakba, bár áruk nem magas. Valószí­nűleg az eladók azon értékíté­lete is meghúzódik az ár mö­gött, hogy sok benne a mag! Elég nyakas az árát illető­en az idén az édeni alma, az­az a paradicsom, még most is 40 forintot kérnek kilójáért, alig látni olcsóbbat. Pedig benne vagyunk a nyárban. Az uborka és paprika ára is csak nagyon megfontoltan mérsék­lődik. A nagy meleg miatt a kevéske zöldborsó is fonnyadt és lisztharmatos. Majd a kö­vetkező hetek kelései után fog növekedni a kínálat. Túl vagyunk a nyári napfor­dulón, vagyis üzent Iván napján, de vajalma még nincs, legalábbis a környéken késik az érése. Igaz, néhány háznál a csodás ízű vajalmák már ka- céran pirosodnak, de bőséges kínálat belőlük csak az ország déli tájain van. Mivel mérséklődik az uborka sadalmi munkát: csinosítot­tuk, szépítettük a gyáregysé­get és közvetlen környeze­tünket. Manapság egy áru kelendő­ségét a minőség mellett a kül­lem, a csomagolás is megha­tározza. Ezért igen fontosnak tartják, hogy az acélszürke kondenzátorok szépen, eszté­tikusán kerüljenek a dobozok­ba, a lezárás pontos legyen. A gyáregység cseh vásárlópart­nere tavaly is akkora meg­rendelést tett, amit nem tudtak teljesíteni. Az idén lá­togatásunk időpontjáig 150 ezer kondenzátort kértek Abonyból. Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy elégedettek az itt készült áruval. Abban, hogy a külföldi érdeklődés ilyen mértékű, feltétlenül sze­repe van a csomagolóban dol­gozó Béke brigádnak is. Tanuló munkások A közösség tagjai körülbelül nyolc esztendeje patronálják a helyi szakosított szociális ott­hont. Rajtuk, kívül ezt más nem csinálja. Ez is ráadás, mivel a kis közösség' tagjai rendszerint napi munkájuk után keresik fel az otthonnak azt a huszonnégy lakóját, akikkel kapcsolatban vannak, és áltálában sosem mennek üres kézzel. Az ő programjuk­ból sem hiányzik a művelődés, a szellemi ismeretek gyarapí­tása. Az egyik dolgozó nem régen szerzett érettségi bizo­nyítványt, egy másik most elsős gimnazista, mások pe­dig különféle politikai képzé­seken vesznek részt. Vetél­kednek, résztvevői a gyáregy­ségen belül indított olvásó- mozgalomnak. — Moziba is járunk — mondta később Molnár Jó­zsefné. — Hogy miért hang­súlyozom ezt? Mert távol áll_ tőlünk a mozijegy-gyűjtöge-’ tés. Mi mind a tizennégyen ott vagyunk az előadáson és egy sorban foglalunk helyet. Ezt tanúsíthatja a filmszínház vezetője. írta és fényképezte: Gyuráki Ferenc ára, egyre többen vásárolnak belőle kovászos uborka készí­téshez. A melegebb éghajlatú Közel-Keleten figyelte meg az ember 4-5 ezer éve, hogy a melegben erjedő kenyér olyan savanykás anyagokat termel, amelyek az uborkát megpuhít­ják és konzerválják. Túl so­káig nem szabad a napon tar­tani az üvegeket, mert túl sa­vanyú és pukkadt lesz a ká­bák. Ezért tették meg eleink, hogy inkább szilkében, csuporban kovászoltak, ha a gazdasszony feledékeny volt, akkor sem ment tönkre az uborka, mert lassabban vette át az ilyen edény a meleget az üvegekhez képest, s később savanyodott meg a tartalma. Zöldbab jelenleg kevesebb van, mert az idei kelések elég rosszak voltak, a vetőmagra rossz világ járt a múlt évben. Bizony az aszályos időszakok halmozottan mutatják meg rossz hatásukat a vetőmagban, és természetesen a termés- eredmények romlásában. A hagyományos leveszöldsé­gek is kezdenek megfizethető árúak lenni, így a vegyes cso­mó, a petruska is, de szépen híznak a sárgarépák is. A csillagtök, vagyis patisszon még Réten terem a takarmány Kaszálják a réteket, összegyűjtik és takarmányozásra használ­ják fel a szénát a Kossuth Tsz-ben. Győr Sándor traktoros — képünkön — a Zsadony-laposban rotációs fűkaszával dolgozik. Apáti-Tóth Sándor felvétele Jubiláló kórus • • Ünnep a szomszédban Nem mindennapi ünnepség zajlott le a minap a nagykő­rösi Arany János Művelődési Központban, ahol a város fér­fikórusa fennállásának 100. évfordulóját ünnepelhette. Sok régi kórus létezik orszá­gunkban, de kávés dicseked­het ilyen nagy múlttal, eny- nyi küzdelmes munkával és oly sok szép sikerrel, mint a nagykőrösieké. Az eltelt ide alatt többször kényszerültek hosszabb-rövidebb időre mű­ködésüket megszakítani, de az ének szeretete, a tagság és yezetők buzgalma mindig új erőt adott. A tagság 80 száza­léka munkásokból, iparosok­ból tevődik össze, akik a ne­héz időkben is buzdítást ta­láltak a szebbnél szebb mun­kásdalokban. A jelenlegi 38 tagú énekkart már 35 év óta Kis István vezeti igen nagy szorgalommal, nem lankadc lelkesedéssel. E ritka ünneplésnek ven­dégkórusai is voltak, mégpe­dig a Csepel Autógyár férfi­kara, valamint a Tóth Béla vezette Ceglédi Vasutas Szak- szervezet vegyeskara is. A nagykőrösi kórus tagsága kö­zött az összetartó erő szél példája, hogy a túl idősek akik már a színpadon szere­pelni nem tudtak, családostul jöttek el, hogy részt vegyenek e nagy ünnepségen, amelyer kiosztották a 10 és 60 éves diplomákat és az eltöltött tagságnak megfelelő jelvénye­ket is. A jubileumi ünnepség dr Makai Katalin városi művelő- désiosztály-vezető záróbeszé­dével ért véget, aki sok síken elég ritka a piacon, lassan terjed a fogyasztása környé­künkön, még az ízesebb tojás­gyümölcs sem igazi sláger Cegléden. A jó idő, a jeles napok el­múlta és a dísznövények gaz­dag bimbózása olcsóvá tette a virágokat. Általában ebben az időszakban nem az egyszínű és fajú, hanem a tarka, ve­gyes kisebb, nagyobb csokrok a kelendőek. Nagy az alakgaz­dagság, általában ízlésesek is a virágkötegek. Bizony alig mennek haza a piacról a főzé­si nyersanyagot vasárnapi ebédhez vásárlók egy-egy ked­ves csokor nélkül. A szalma­virágok is megjelentek, ezek a feledékeny háziasszonyoknak is jó szolgálatot tesznek, hisz víz nélkül akár jövő évig is eltarthatok. Egy titkot a szal­mavirágok is rejtenek, száruk­nál fogva, s lógatva kell azo­kat árnyékos helyen ropogós­ra szárítani, akkor lesz igazán hosszú életű a csokruk. Dáliák, margaréták, külön­féle szegfűk, itt-ott cserepes növények is vevőt várnak. Az egérszegfű-csokrok szintén kaphatók már. Ezek azért jó virágok, mert erős, pézsmás il­latuk miatt a rovarok nem szeretik őket. Még a légy sem. A későnkelők sem maradnak áru nélkül, így talán a má­sodosztályú terményekből ol­csóbbakat lelnek, de az ebéd, ha kevesebből is jön ki, biz­tos, hogy később készül el. Surányi Dezső Fejlesztik az iskolát \ \ Abony nagyközség tanácsá­nak VI. ötéves tervében a meghatározott feladat, hogy a két általános iskola valame­lyikét bővíteni kell 8 tante­remmel. Az előzetes szakmai tárgyalások alapján és a terü­leti lehetőségeket figyelembe véve a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskolára esett a vá­lasztás. Több éves tapasztalat iga­zolta, hogy érdemesebb na­gyobb távlatokban gondolkod­ni. Ezért az oktatási intéz­mény fejlesztési programja az ezredfordulóig érvényes. Az első ütemben készült el az említett nyolc, új tanterem. Ezeket üvegfolyosó köti össze a régi épülettel. Ezenkívül tornatermi öltöző és kazánház készül. A távlati, 2000-ig szóló fejlesztési programban szere­pel még sportlétesítmény, ét­terem, konyha, könyvtár es műhely megépítése is. A he­lyiségek egy központi zsibongó köré kerülnek majd, amely alkalmas lesz iskolai rendez­vények tartására, sőt eseten­ként a felnőttek is igénybe vehetik. Hangversenyeket, énekkari bemutatókat, nép­tánc-előadásokat rendezhet­nek majd ebben az iskolai csarnokban. / * Pedagógus-érdekképviselet Szakszervezeti feladatok A Pedagógusok Szakszerve­zete az elmúlt tanévben külö­nös gondot fordított a járás­ban az érdekképviseleti mun­kára. A megyei bizottság mun­katerve alapján kidolgozott járási munkatervben a mozga­lom helyi irányítói, egyetér­tésben a tagsággal, célul tűz­ték ki, hogy segítsék a bérpo­litikai irányelvek végrehajtá­sát. A szakszervezet figyelem­mel kísérte az oktatásügyi dol­gozók élet- és munkakörül­ményeit. Ahol szükséges volt, a járási szakszervezeti bizott­ság javaslatot is tett ezek megváltoztatására. Végered­ményben a szakszervezet részt vett minden olyan döntésben, amely a dolgozók élet- és munkakörülményeivel volt kapcsolatban. Igyekezett segíteni a szak- szervezet a nyugdíjasokat. Fi­gyelemmel kísérte a nőpoliti­kái párthatározat megvalósí­tását és az intézményi de­mokratizmus helyzetének ala­kulását. összesítve a szakszervezeti érdekvédelmi tevékenység adatait, megállapítható, hogy valamennyi munkahelyi bi­zottság és minden tisztségvi­selő nagy odaadással igyeke­zett feladatait megoldani. A Pedagógusok Szakszervezete járási viszonylatban továbbra is mindent megtesz azért, hogy a tisztségviselők alkal­masak legyenek az intézményi bérgazdálkodás támogatására és az érdekvédelmi munka va­lamennyi területén eredmé­nyesen élhessenek javaslat­tételi jogaikkal. Feladata a tisztségviselőknek az is, hogy reális véleményezéssel segít­sék a demokratikus fórumok fejlődését. Tömegsport Kispályás labdarúgás A városi sportfelügyelőség és a mellette működő labdarú­gó-szövetség rendezésében eb­ben az évben is megtartják a városi kispályás labdarúgó­bajnokságot. A csapatok a sorsolás szerint már több for­dulón túljutottak. A bajnok­ságban összesen huszonnyolc együttes szerepel, közülük ti­zenkettő az I. osztályban. A jobbak között öt forduló után még két veretlen gárda van, akik eddig még pontot sem vesztettek. E szép sikert a MÁV Villamosvonal-felügyelet és az öregfiúk csapata érte el. Eddigi eredmények az I. osztályban: KÖZGÉP—MEZŐ­GÉP 3-0, öregfiúk—MEZŐ­GÉP 9-0, Derbi—MEZŐGÉP 12-0, ÉVIG—MEZŐGÉP 11-4, MÁV Vili.—Lenin Tsz 7-3, VI- KUV—Lenin Tsz 3-1, Viktória —Lenin Tsz 9-0, KIOSZ—Le­nin Tsz 6-0, MÁV Vili—V1KUV 7-1, MÁV Vili.—Derbi 2-1, MÁV Vili.—KIOSZ 6-1, MÁV Vili.—ÉVIG 3-1, Öregfiúk— KÖZGÉP 7-1, KÖZGÉP—Vik­tória 3-2, Derbi—KÖZGÉP 4-1, KÖZGÉP—ÉVIG 3-0, öregfiúk —Viktória 2-1, Öregfiúk— Éleim. KISKER 3-2, öregfiúk —ÉVIG 3-0, VIKUV—Viktó­ria 1-1, VIKUV—PENO­MAH 8-0, Viktória—PE- NOMAH 5-0, Viktória—ÉVIG 7-1, Éleim. KISKER—KIOSZ 7-3, Derbi—Éleim. KISKER 6- 4, Éleim. KISKER—ÉVIG 7- 3, Derbi—PENOMAH 8-2, KIOSZ—PENOMAH 6-4. Az élcsoport állása: t. öregfiúk 2. MÁV Vili. fel. 3. Derbi 5--------24-4 10 5--------25-7 10 4— 1 31-9 8 A II. osztályban nincs már veretlen együttes. Eredmé­nyek: Honvéd Polka—ÁFORT 2-0, Sütőipar—ÁFORT 2-1, ÁFORT—Fortuna 4-1. ÁFÉSZ —ÁFORT 5-1, Volán 20.— ÁFORT 1-0, Téglagyár—MÁV Vontatás 5-1, Honvéd Polka— MÁV Vont. 2-2, Sütőipar— MÁV Vont. 4-2, MÁV Vont.— Fortuna 10-1, ÁFÉSZ—MÁV Vont. 4-1, Honvéd—Kossuth Tsz 5-3, Honvéd—Téglagyár 7-2, Honvéd Polka—Honvéd 1-0, Sütőipar—Honvéd 6-5, Honvéd—ÁFÉSZ 6-1, Kórház- Téglagyár 3-2, Honvéd Polka— Kórház 1-0, Kórház—Sütőipar 4-2, Volán 20.—Kórház 3-2, Építőip. Váll.—Honvéd Polka 1-1, Ceglédbercel öregfiúk— Építőip. Váll. 3-2, Kossuth Tsz —Építőip. Váll. 2-1, Téglagyár —Építőip. Váll. 2-0, Volán 1/11 —Kossuth Tsz 5-1, Volán 1/11 —Téglagyár 3-3, Ceglédberceli öregfiúk—Volán 1/11 3-0, Ceg­lédtej—Volán 1/11 7-1, Cegléd­berceli örégfiúk—Hórdógyár 3-0, Ceglédberceli öregfiúk— Kossuth Tsz 2-2, Ceglédtej— Ceglédberceli öregfiúk 3-2, Ceglédtej—Hordógyár 2-1, Ceglédtej—Volán 20. 1-1, ÁFÉSZ—Honvéd Polka 4-1, Sütőipar—Fortuna 4-2, Sütő­ipar—ÁFÉSZ 1-0, Sütőipar- Volán 20. 6-5, ÁFÉSZ—Fortu­na 4-0, Volán 20.—Fortuna 3-2, ÁFÉSZ—Volán 20. 4-1. Az élcsoport állása: 1. Sütőipar 7 6 — 1 25-19 12 2. ÁFÉSZ 7 5 — 2 22-11 10 3. Honvéd Polka 6 3 2 1 8- 7 8 U. Lé Véradás Bercelea A Magyar Vöröskereszt ceglédberceli, községi vezető­sége és az Egyetértés Tsz vö­röskeresztes alapszervezete ér­tesíti a lakosságot, hogy ma, június 29-én délelőtt 9 órától délután 3 óráig véradás lesz Ceglédbercelen a művelődési házban, a Pesti út 96. sz. alatt. ISSN Olíí-asw (Ceglédi Híri kívánt a további évtizedek munkájához. K. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom