Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-25 / 149. szám

1983. JŰNIUS 25., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Tandori Dezső: Mint nyár a madárnak Mint a nyár a madárnak, ablakunk, mind a három, végtében tárva-nyitva. Bent is levegőszagúak vagyunk, fa párkányra kerül egy-egy kalitka, és lakója ismét kinézeget, a tavaly-tűnt térbe visszakerül, érez... nem tudjuk, mit érez, remeg a forró június körös-körül; elszállongtak a gesztenyevirágok, . frissen lerakott sínek nyikorognak, egy-egy fióka-szárnyas idetátog, reggel fém-kalapács-hangok kopognak, a lombból láthatatlan zenekar, a Kinti Hadnép zeng, mint nyárilakből, holott nincs semmi, amit ki akar hozni a világ e zenedarabból, csak szól a harsonás, künn s idebenn szól, és vándorútról megtér egy poszáta, átszelt tenger-égre, ha visszagondol halványzöld-fényjelzős előszobánkra? Légcserék, születések ideje! sodorj bár fényben, sötétben: marassz itt, rám ne únj, helyiben járass bár: gyere! kiegyeznék veled örökre, meghidd, nem vágynék benned egyéb változásra, csak amennyit egy madárszárny lebegtet, ahogy hajnal-ablak tárul a nyárra, s a napok késlekedve estelednek. Fekvő nő Kelényi István: Tavasz Rózsadalok «.Amíg sorvadsz a vágytól: f nem lesz tiéd a rózsa.” \ W. S. (A rózsák dalaiból) 1. ROZSADAT, Almodban i hol csönded úszik rózsa vagy hajnalig rózsában a szív ha nyugszik álmodja szirmait a szívben míg rózsa alszik hullanak álmaid hajnalban mert vágyad múlik mint sziromkönnyeid *. RÓZSAKÉRT Szítsd föl bennem lángját árva rózsakertnek álombokrain át feliüktető lelked mint derengő dallam angyali kegyelem szirom sóhajában átsuhog a kerten égövek nyílnak itt lélegző liánok termékeny titkaid árnyai a fáknak >. HOLDRÓZSA Rózsa, sárga holdja arcom — arcod hordja Arcod — arcom holdja rózsáját kioltja! Szervátiusz Tibor szobra Tóth Endre: A kertben, a porban Virágba és zöldbe borulva várt reám a kiskert; mint rég látott drága barátot, üdvözölt. Megismert! Köszöntöttem én is: anyai ölére hajoltam. Itt érzem én magamat otthon, a kertben, a porban. Szabad tűznél, kormos bográcsban megfőzöm ebédem, mint a pásztorok, napszámosok, mint őseim régen. Kapálgatok, locsolok; testem a napnak kitárva, s ha elfáradok, enyhet kínál a körtefa árnya. Boldogabban anyja emlőjén csecsemő sem alhat. Dúlt szivem a fájdalom ellen csak itt lel nyugalmat. ' hiszen sem­I Mit mondanék, | mi bajom '— ------------------------------ sincsen, gon­do lta. csak nevetségessé tenném magamat. Senki se akarta rábeszél­ni, hogy orvoshoz menjen. Ű maga érezte szükségét, de nem akarta beismerni, hogy így van, önmagával szállt szembe, önmagával vitatkozott. Panaszmentes betegségről ki hallott? Nevetséges vagyok, hajtogatta ma­gában megszégyenülten, nevetséges. Azt remélte, ha nem ismeri be, hogy betegnek érzi magát, sikerült meg­szabadulnia a fenyegetettségnek at­tól a nyomasztó érzésétől, ami mos­tanra olyannyira a hatalmába ke­rítette, hogy még az éjszakáit se kí­méli meg, de minél inkább nem akart rágondolni, annál jobban félt a betegségtől, az orvosoktól. Nem vagyok, nem lehetek beteg, hajto­gatta, csak fölöslegesen izgatom ma­gamat. Hányán megérik, sőt, elha­ladják a hatvanat, és semmi bajuk, teli van velük a város, mintha egy­szerre öntötte volna ki őket valaki az odvukból — mint annak .idején én is az ürgéket a mezőn —, egy­szerre valamennyit a műhelyek, az irodák homályos járataiból a nyug­díj. És még csak nem is szégyellik magukat, mintha évtizedek alatt a szeméremérzetüket is elveszítették volna a munka rabságában. Talán, hogy elhatárolja magát tőlük, egyenesebb tartást erőltetett magára a megszokottnál. Na, nem mintha bármi oka is lett volna a büszkeségre. Lecsúszott irodalmár volt, olyannyira, hogy már-már ma­ga is annak tekintette magát. So­káig képzelődött, hogy majd meg­írja ezt. megírja azt, ötletekben nem volt hiány, de kidolgozni az ötlete­ket, végrehajtani a terveket vala­hogy sohase sikerült neki, nem volt hozzá se ereje, se lehetősége, pedig ez a kettő legalább olyan fon­tos, ha nem fontosabb, mint maguk az ötletek. Aki kívülről nézi a dol­gokat, annak persze könnyű ítél­kezni. az nem érzékeli azt a ke­gyetlen. hogy ne mondjam vérszom­Oláh János■ Minden rendben jas ellenállást, ami még a jóakarók, a barátok szeméből is süt, ha vala­mi eredeti tervvel, szándékkal ta­lálkoznak.----------------------------------­- számolt le | Nem egyszerre | ifjúkori ter­■-----------------—----------- veivel, elein­te csak lassan, óvatosan tologatta odébb őket: majd ha a lakás így meg úgy, a gyerek, aztán g,. gyerg-t kék, az állás, a munka, és a téfveki egyre morzsalékosabb talajra épül­tek, mígnem mára szinte valameny- nyi hamisítatlan légvárrá, beteges fantazmagóriává változott, amelyek­re a megvalósulás veszélyének leg­halványabb árnyéka sem vetül. Elégedetlen, türelmetlen lett a munkájával szemben is. Pedig hogy örült, amikor, annak idején, sike­rült bejutnia a könyvkiadóhoz, mit meg nem tett, hogy megőrizhesse a helyét. A dolga látszólag egyszerű volt: elolvasta a kéziratokat, aztán javaslatot tett azok kiadására, vagy elsüllyesztésére. Persze ez csak a felszín, a mélyben egész sor bonyo­lult összefüggés rejtőzött, amire mind figyelnie kellett, amiket szá­mításba kellett vennie, ha nem akar­ta magára vonni a felettesei nehez­telését, haragját. S ő nem akarta. Tudta, számára ez végzetes volna, senki se állna mögéje, ha kritikus helyzetbe kerülne, senki se védené meg. Dehát soha nem is volt rá szüksége, nem szorult másokra: mint egy érzékeny műszer, azonnal fölismerte, mit várnak tőle. Még ar­ra is ügyelt, hogy mindig nagy gon­dossággal magyarázza meg, a leg­korrektebb irodalomtudományi ala­pokra helyezze az érdekek hálóján fennakadt ítéleteket. Nem esett ne­hezére, mivel szerencsére egyformán gyűlölt minden beérkező kéziratot.---------------------------------- önteltség volt, I Mind csupa | petőfies hival- J----------------------------- kodás, modern o •*- . ­Tapodi Ilona grafikája szópöfeteggyártás, szóvirágos csillag- virág-bódulat, álszereplési vágy... Tehetséggel, tehetségtelenül? Ez tel­jesen mindegynek, elhanyagolható mellékkörülménynek látszott az ele­ve elhibázott szándékhoz képest. Sőt, ilyen vállalkozásba akkor már jobb, ha tehetség nélkül kezd valaki, ke­vesebb kárt okoz vele, ez volt a véle­ménye. Eddig eszébe se jutott a gyűrött boríték, amit már hetek óta hurcolt magával a táskájában, amiről je­lentést kellett volna írnia. Talán már el is mulasztotta a határidőt. Alattomosan támadt rá a kíváncsi­ság. Megpróbálta elhessegetni: olyan lehet, mint a többi, lányos, üres arc, pökhendi tekintet, oályázatot nyert, jó ajánlásokkal rendelkező fiatal... Mi szükség van itt rám, jobb volna, ha el se olvasnám, gondolta, ennek úgy is mennie kell. Igyekezete azon­ban hiábavalónak bizonyult, elővet­te a borítékot, ami most már vég­képp nem hagyta nyugodni, s olvas­ni kezdett. Gyűrött lapok, gondatlan gépelés.., Micsoda hülye dilettáns lehet. Aztán mégis belemélyedt az olva­sásba, kapkodva, íalánkan futotta át az oldalakat, már-már kétségbeesve keresett valamit, amibe belekapasz­kodhatott volna, ami nem tetszik, ami csak egy kicsit is sérti a fülét, de nem talált semmit, mintha egye­nesen neki szólt volna az elsőtől az utolsó betűig minden, amit Olvasott- Különös szemrehányás volt ez. A fölismerés porig sújtotta, átjárta minden sejtjét, védekezni se tudott: igen, én is ezt akartam megírni, ezt akartam elmondani... Csakhát min­dig alkalmazkodni kellett, az igazi szavakat mindig későbbre halaszta­ni. Ez volt, amire a legkevésbé szá­mított, hogy valaki ilyen fiatalon, ilyen szemtelenül, hogy ne mondjam illetéktelenül elírjon előle mindent, amiért eddig élt, amiért eddig olyan türelmesen viselte a sorsát, s mind­ezt az ő múltja, szerteágazó életta­pasztalata nélkül, csak úgy vaktá­ban. Talán belelátott az agyamba, és onnan másolta ki az egészet? rr-------——r hogy hazaérjen. I A lig varta, | Cselekedni akart, — -----------de azonnal. Érez­te , hogy sürgeti az idő. Mit csinál­jak? Keressem föl, és szorítsam meg a kezét? A szokatlan^ sietségnek tulajdoní­totta, hogy lépcsőmászás közben el­kezdett zsibbadni a bal karja. So­káig motozott az ajtó előtt, valahogy nem akart a kezébe akadni a kulcs. A felesége meghallotta, és kinyitotta az ajtót. — Mi bajod van? — kérdezte. Nem válaszolt. Most ez is nehezére esett volna. Arra eszmélt, hogy az ágyban fekszik, s a felesége a doktorral susmorog az előszobában. — Nem volna jobb, ha kórház­ba. ..? — Fölösleges — mondta a dok­tor. — Jobb, ha itthon... — A be­fejezést nem hallotta, nem akarta meghallani, de érteni értette. Föl akart kelni, hogy az írógéphez üljön, de mintha nem a sajátja lett volna a test, amelyik itt feküdt az ágyban, érezte, hiába is próbálna parancsolni neki. A kezét még tud­ta mozgatni. Levélpapírt, tollat vett elő. írni kezdett: „Az őszinteség nem költői program. Az egyéb­ként jószándékú próbálkozások kreativitás, alkotó képzelet hiánya-" ban kínos dilettantizmusba fullad­nak. Kiadását nem javaslom.” Borí­ték, címzés, mindenre volt ideje, pe­dig nem sietett. j~ -———: a telefon. Már a I Csöngött I reflex se mozdult------------------------ benne, várta a fe leségét, vegye föl ő. Jött is nem­sokára. Kisírt szemét zsebkendővel takarta el. — Nem hiszem, hogy meg tudná írná — mondta, és az ágy felé vil­lant a tekintete. — Jobb volna, ha kiadnák másnak. — Talán nem vet­te észre, hogy a leragasztott boríték­kal feléje integet? — Egy pillanat — mondta, s mégiscsak odalépett, igaz kicsit elkésve, az ágyhoz. — Megírta — mondta. — Igen, itt van a kezemben. Holnap beviszem. Sze­mélyesen. — Nézte az asszonyt: a szája tovább mozgott, de a szavait valami vattaszerű, visszhangos üres­ség nyelte el. nem hallott belőlük semmit se többé. Weöres Sándor: Has Megül a csend a fán a lomb közén. Alig súrolja egy-két madár. Az árny, az éj beléje vágva álL A lomb közén megül a csend a fán Kát Forrás csobog itt, vízililiom terjeszti szárnyait. Itt a szikla régen megrepedt, azóta önti a vizet. Érinti szellő fűzfa-ággal, futó árnnyal a felhő. Gräber Margit festménye Vitorlások

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom