Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-02 / 129. szám
or?! A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 129. SZÁM 1983. JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK Monori-eTdő Otthonra talált fiatalok A monori-erdei KlSZ-szer- vezet alig több mint két éve alakult meg, a helyi ifjúsági klub és az úttörőcsapat mellett működő ifivezetői klub viszont több éves múltra tekinthet vissza. Hagyományteremtők Különösen az utóbbiak értek el szép eredményeket, a nyári kisdobos vándortáborok naplói legalábbis erről tanúskodtak. Valamennyi táborvezető elragadtatással beszélt az ifikről, kedvességükről, szolgálatkészségükről. Ugyanezt tapasztalhatták évről évre a több mint kétezres tömeget megmozgató erdei futóverseny résztvevői is. A három rokon szervezet Jobb eredményeket azonban mégsem tudott elérni, mert hiányzott az otthonuk. A monori nagyközségi közös tanács vezetői siettek a fiatalok segítségére, az első lehetséges alkalommal egy felszabadult lakásból elkezdődhetett az ifjúsági ház kialakítása. Közben a fiatalok birtokukba vették az épület romos pincéjét és sok-sok órai társadalmi munkával meghitt hangulatú pinceklubot teremtettek. Így az ifjúsági klub és a pinceklub már komoly lehetőségeket teremtett. — Hogyan tovább? Bus Gábor, a klub vezetője, KISZ-titkár, aki éppen a napokban kapta meg a kiváló ifjúvezető kitüntetést — erről így beszél: — Monori-erdőn nincsenek a klubnak, kulturális életnek kialakult hagyományai. A mindennapok apró szórakozási, társalgási lehetőségei mellett szeretnénk megkedveltetni az író—olvasó találkozókat, élménybeszámolókat, politikai előadásokat. Jó körülmények Viszonylag jó körülmények közé kerültünk, de ezzel a lehetőséggel élnünk kell. — Szerencsénk, hogy a járási művelődési központ igazgatója azonnal felfigyelt klubunkra, segített berendezni és a programok lekötésében is a fő segítőtársunk, támaszunk lesz. Az átadó ünnepségen gyönyörű tisztaság, rend volt. A klubtagok vallják: otthona csak úgy lehet a közösségnek, ha otthoni körülményeket teremtenek. Vigyáznak rá Vigyázzák is, hiszen olyan sokáig kellett várakozni rá... Sz. A. Kézilabda Nem az a legény, aki adja Gyömrő—Nagymaros 21-21 (12-11). Nagymaros, 100 néző, vezette: Bánkuti — Török (a körülményekhez képest jól). Aki sportol vagy sportolt, az tudja, milyen befolyásoló tényező a hazai pálya, a hazai közönség. Tudta ezt a gyöm- rői csapat és vezetői is. Ám minden képzeletet felülmúlt az a sportszerűtlen nézősereg, amely Nagymaroson fogadta a vendégeket. A becsületsértő bekiabálásokon túl inkább pofozkodásra, mint játékra serkentették a csapatukat, s az igyekezett is eleget tenni az elvárásnak. A gyömrői együttes dicséretére legyen mondva, állták az ütéseket, elviselték a bekiabálásokat, s közben még játszottak is. A vendégek szervezettebb, nyugodtabb játéka sikert ígért, amire meg is volt a lehetőség. A második félidő közepén már három góllal vezettek, s úgy tűnt, az előnyt meg tudják tartani. Sajnos nem így történt. Mégsem marasztalható el egyetlen játékos sem. Ök megtettek mindent, ami most a teljes sikerhez kevés volt. Furcsa, hogy a nagymarosiaknak eszükbe sem jutott — a visszavágó Gyomron lesz. A pofonokért nemes bosszút lehet — kell is — állni. Sok góllal kell megleckéztetni az olyan együttest, amelyik azonosul szurkolói eléggé el nem ítélhető magatartásával. Kár, hogy a játékvezetői kettős 34 másodperccel előbb — természetesen gyömrői támadásnál — fújta le a találkozót. A maguk szempontjából persze igazuk volt,.. Góldobók: Nagy J. (8), Szabó I. (5), Novák 1. (3), Kiss Zs., Érsek T. (2—2), Szél Sz. (1). A csapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel a körülmények elviseléséért. ★ Eredményes sorozat áll Gyömrő csapata mögött, hiszen négy mérkőzésen hét pontot szereztek — hármat idegenben. Szombaton talán az év mérkőzésére kerül sor. A Gödöllői SC — a jelenlegi első helyezett — vendégeskedik Gyomron. Ha járásunk együttese az élmezőnyben akar maradni — márpedig akar — úgy csak a győzelem az elfogadható eredmény. Győzni kell, amihez a közönség támogatása is szükséges. Várják tehát, hogy minél többen — az átlagosnál is többen — biztassák a csapatot, s a siker nem maradhat el! G. L. Bűnbak? Dizonyos értelemben vé- delmet — szebben fogalmazva együttműködést — kért a Volán 20. sz. Vállalat monori üzemigazgatósága a menetrendváltozásokkal kapcsolatban mindazoktól a testületektől, fórumoktól, amelyek a lakosság érdekeinek képviselői, közvetítői. Azt ígérték és nyilván tartják is szavukat —, hogy a módosításokra vonatkozó panaszokat, kéréseket összegyűjtik tőlük, egyenként megvizsgálják, s alapos mérlegelés után döntenek a tennivalókról. Ésszerű megállapodás, igaz, az utazóközönség kisebb hányada tud csak róla, s még kevesebben veszik tudomásul... Akárcsak azt a tényt, hogy az őket kedvezőtlenül érintő változásokat nem azok a gépkocsivezetők találták ki vagy hagyták jóvá, akikkel nap mint nap az autóbuszokon találkoznak. így azután a sofőrből könnyen bűnbak lesz. Példa rá a vasárnapi n.lO-es rákoskeresztúri járat pilótája, akit a Maglódtól sorra lemaradó utasok nem épp személyes jókívánságokkal halmoztak el, sőt csaknem tettlegesség- re került sor. Nyilván hiába is magyarázta volna, hogy neki ugyanúgy el kell végeznie a munkáját, s nincs hatalma a menetrenden változtatni, mint egy esztergályosnak, ha pontatlan rajzot kap kézbe. Persze tumultusban, egymás lábán tipródva, reménytelen távolságban az autóbusz ajtajától ezt nehezebb belátni. V. J. Noteszkipok Egyetlen furcsa nap tanulságai A kis vegyesboltban kora délelőtt idegesen toporgott néhány vásárló, tanakodtak, mit is kellene tenni: a szomszéd házban egyedül élő idős asz- szonyt két napja nem látták. Hosszabb időre még sohasem ment el otthonról. A bolt vezetőnője sápadt: ő ugyan egy szomszédasszonnyal bejutott az udvarra, de a lakás zárva, csak azt nem tudják, belül- ről-e, vajon...? Az aggodalom kiül az arcokra. Nem sok idő múlva szerencsére ott láthatom a nénit a távolabbi utcában élő lánya udvarán. Nem érezte jól magát, náluk maradt a hét végére — mondja asszonylánya, és köszöni az érdeklődést, láthatóan jólesik nekik a környékbeliek figyelme. Ilii De furcsa ez a nap. A szerkesztőségbe igyekezve összefutok korábbi riportom egyik szereplőjével, megállunk néhány szóra. Egy idős asszonyról írtam, akinek sorsa ugyancsak a szomszédok aggódása nyomán jutott tudomásunkra: a vele egy udvarban élő fia, menye, unokája pokoli napokat teremtenek számára. A riport megjelenésének másnapján K. néni kórházba került. — Azóta már otthon van. De hogy került haza, szegény! Még a rendőrséget is ki kellett hívni, velük felnyittatni a lakást, hogy a néni ne maradjon az utcán. És ki tudja mikor, hogyan lesz ennek a cirkusznak vége? — mondja beszélgetőtársam. S még aznap délután befut a harmadik eset is. Az özvegységre jutott, s felesége halála után pár hónappal megrokkant idős férfinak — miután a kórházból hazaengedték — tolókocsit szereztünk. A Vöröskereszt monori járási vezetőségének segítségével a szomszéd család társadalmi pártfogóként vihette haza a gépet, hogy napközben áttolhassák magukhoz a beteg embert, felügyelhessenek rá. Minden térítés nélkül, emberbaráti segítségből vállalták nappalra a gondozását, remélve, hogy ezzel a gyerekeknek is segítenek, akiknek nap közben dolgozniuk kell. — Csak azt szeretném mondani — állít meg most a szomszédasszony —, hogy a tolókocsi átvételét én is aláírtam. de most már talán be kellene jelentenem, hogy nem tudom pontosan, hová került. — Mi történt? — A két fiú összecivakodott, hogy nincs már idejük gondoskodni az apjukról, vállaljon valami részt a más községben ólő lánya is. Felpakolták, oda vitték. — Ez a lánya hangoztatta utcahosszat, hogy nála sem hely nincs, sem megfelelő körülmények, tőle senki nem kívánhatja a magatehetetlen ember gondozását? — Igen. Három gyerek van ... Hát most itt tartunk. Mindebből persze megint- csak nem lehet általános következtetéseket levonni. De kavarogni kezdenek bennem a tanács gyámhatóságán tapasztaltak, látottak: hányán ágálnak, hogy ha jön a mentő, ha hazahozza a kórházból az öreget, hát ők a tanács folyosójára irányítják. Meg is teszik. S akkor működésbe lép a társadalmi humanitás: forrók a telefonok és gyors a segítség, fedél és ápolás nélkül egyetlen rászoruló sem maradhat. Hiszen nem is a társadalom együttérzéséről, a többség véleményéről és cselekvéséről van itt szó. Emlékszem. gyerekkoromban bezörgött egy délután egy parasztszekér a Tómba utcába, rajta egy szalmazsákon borostás öregember, ingben, fehér alsóban. A fia ült a bakon, hozta az apját a testvéréhez. Míg az udvaron vitatkoztak, hogy kinek kötelessége tartani, ápolni, körüláll- tuk a szekeret. Nemigen értettük, mi történik. Aztán, a parázs összetűzés után az a fiú, aki a papa házát lakta, földjén magának termelt — fogta az öreget szalmazsákostól, s odarakta testvére kapuja elé, a földre. Embert jajgatni, üvölteni a megaláztatástól és a tehetetlenségtől akkor hallottunk — először. A szomszédok sírtak. És segítettek. rks Azóta hányszor találkoztam már példákkal a köz együttérzéséről, a közösség összefogásával, teremtő erejével — de az egyén hátborzongató cselekedeteivel is! Mint ezen a furcsa napon, amikor egymást érték az egymáshoz oly nagyon hasonlító események, s amikor megint csak az egyént kellene elmarasztalni, s a közösséget dicsérni. Csakhogy a társadalom nem felettünk álló fogalom. A társadalom mi magunk vagyunk. Koblencz Zsuzsa Gyere velünk, csináld velünk Kúszás, mászás, pókfoci A népszerű német televíziós sportvetélkedő a Gyere velünk, csináld velünk, csináld jobban új életre kel járásunkban. Nyári ruhák leányoknak Az OKISZ Labor részére is végeznek bérmunkát a Vecsési Ruházati Szövetkezetben. Főleg blúzok, szoknyák, sportnadrágok kerülnek le mostanában a szalagokról. Képünkön: Péter Ferencné varrónő egy — a belföldön piacra kerülő — nyári leánykaruhát tisztáz el. Hancsovszki János felvétele A pedagógusnap járási ünnepségei miatt néhány nappal később, június 8-án 9 órakor Üllő lesz a színhelye a sport- programnak. Egy-egy iskolát 10 fős csapat képviselhet, ebben öt leány és öt fiú kap helyet. A tréfás ügyességi gyakorlatok mellett lesz pókfoci; célbarúgás, célbadobás. váltógyakorlatok, szökkenőverseny, kúszás, mászás — egyszóval minden, ami egy-egy ilyen vetélkedőhöz hozzátartozik. Nevezni a helyszínen. Üllőn lehet. S hogy a csapatoknak még több kedvük legyen a vetélkedőhöz, a győztes csapat jutalma egy focilabda. A vetélkedő a tanév utolsó előtti programja. Az utolsó június 10-én délelőtt 10 órakor Monori-erdőn, a járási úszóbajnokság lesz, amely az első ilyen járási rendezvény. A jelentkező fiúknak és lányoknak 50 métert kell úszni tetszés szerinti úszásnemben. Ezután rendezik meg a 4x50 méteres váltóúszást. Ha jő idő lesz, minden bizonnyal az év egyik legkellemesebb sportversenyére kerül sor az erdei strandon. Kispályás foci Elszálltak a reményeink Az úttörősport egyik legnépszerűbb ága a kispályás labdarúgás. Országos döntőt ugyan ebben a sportágban az úttörő-olimpián nem rendeznek, de a Pest megyei Ál SB — nagyon helyesen — úgy döntött, hogy megyei szintig megrendezik a versenyeket. Tavaly az üllői kispályások dobogós helyen végeztek, ezért fokozott érdeklődéssel vártuk az idei döntőt. Gyomron a némi viszontagság, huzavona után megrendezett járási döntőn Vecsés 1. sz. iskola csapata (testnevelő Kárpáti György) és Monor, Munkásőr úti iskola csapata (testnevelő Serfőző Antalné és Blaskó Mihály) győzött. Mögöttük Monori-erdő, Pilis és Gyömrő csapatai foglaltak helyet. Monoron, a Pest megyei területi döntőn a terület 6 legjobb csapatának sorozatán aztán hamar elszálltak a reményeink. A monoriak — amint ez később kiderült — a legerősebb csapattal, Alsóné- medi úttörőivel kerültek szembe és vereséget szenvedtek. A vecsésiek mérkőzésén több volt az izgulnivaló, de a sok gólhelyzet kihagyása végül is egy- gólos vereséget eredményezett. A döntőt Alsónémedi csapata imponáló játékkal öt góllal nyerte DánszentmikXós ellen. A megyei döntőt is Monoron rendezik — június 2-án, ma — sajnos idén járásunk egyetlen csapata nélkül. ülőn délelőtt néztek körül Ha pincesor, akkor jön a szüret Palásti Imre és társai — egyelőre még ezt a címet viseli az a nyomozati anyag, amelyet majd a lezárás után ad át a Monori Járási Rendőrkapitányság az ügyészségnek. Ki tudja, gondolt-e rá a gyömrői Palásti Imre' a tehetős virágkertész, a jól menő maglódi virágüzlet tulajdonosa, hogy az idei szüretet már alighanem a rács mögött tölti. Sokat nem foglalkozhatott a gondolattal, hiszen annyi hordót lopott, amennyit hasznosítani nem kis feladat. S kis hordóra rá sem nézett. Minek, majd lesz nagy! — mondta. És lett is. Árubőség Március 4-re virradóra például Üllőn látogatták meg a pincesort négy társával, akik közül eddig egy ismerte be a bűncselekményt. A négy társ egyébként nem is pontos fogalmazás, hiszen egy közülük a mester alig tizenöt éves fia. Üllőn délelőtt szemrevételezték a terepet. Megkérdezték az egyik pincésgazdát: felte- hetnek-e kocsijuk utánfutójára a káposztalevelekből, amelyek az út szélén hevernek? Az engedélyt megkapták, éjszakai zsákmányukat azonban — hat hordót és 150 liter bort — már beleegyezés nélkül pakolták fel. Pilisen március 18-án jártak. A homoki szőlőkben hét hordót, fejszéket, villákat, lapátokat, metszőollókat pakoltak a kocsiba és az utánfutókra. Lehet mondani, hogy mindent, amit a szemük meglátott és a kezük elért, hiszen a rendőrségi lista a tölcsértől a pohárig, az ácsszekercétől a gereblyéig számtalan tételt felsorol. Ez a betörésük volt egyébként az utolsó. Előtte azonban jócskán volt lopás is. Palástiék udvarán, s a házkutatás során a rendőrség elképesztő „árubőséggel” találkozott. Volt vagy tíz lakásajtó, rengeteg ajtótok, ablaktok, két betonkeverő, béléstestek, drótháló, kátránypapír, kerti traktor, szerszámok tömkelegé. Igaz, Palásti építkezett, mondta is, hogy ő mindezt az építéshez vásárolta, de minek kellett vajon 10 vízszintmérő, s vagy húsz lapát? Ennyire még a nehezebb beszerzési időkben sem biztosítja túl magát egy építkező sem. Két utánfutóval Húsz helyen már bizonyított Palástiék lopásának ténye. Két garázsajtónak például különös története van: Pécelen egy fiatalember — aki katonaidejét tölti éppen — szabadsága alatt készített egy garázsajtót épülő házához. Mire legközelebb hazatért, fel akarta helyezni, az ajtó már nem volt sehol. Csinált egy másikat. A hét végére az is eltűnt. S most mindkettőt alkalma volt felismerni Palástiék házi raktárában. A társaság kocsival, eleinte egy, majd két utánfutóval járt beszerző körútra. Voltak Kákán, Pécelen, a nagykátai járásban szerteszét, Gödöllőn és Gyomron, Üllőn és Monoron. Vittek mindent, ami használhatónak bizonyult. S még mindig van olyan holmi bőséggel, amelynek gazdáját nem sikerült megtalálni: tekercsekben a gumicső, halomban a lapátok... A vizsgálat még folyik. Ketten szabadlábon, hárman előzetes letartóztatásban várják, hogy az ötletadó virágkertész vezette portyák legvégső eredménye mi lesz. Egy bizonyos; Palásti és társai a kivételnek látszanak a mondás alól, mely szerint: aki a virágot szereti... Nagy „készlet" Azok, akiket kár ért, s feltételezhető — főleg a nagykátai és gödöllői, de a monori járásban is —, hogy Palástiék szabadították meg őket holmijuktól a Monori Járási Rendőrkapitányságon jelentkezhetnek, hogy jogos tulajdonuk visszakerüljön hozzájuk a még mindig nagy, gazdátlan „készletből”. K. Zs. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)
