Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-10 / 136. szám
Rongy, pspfr, vas, üveg Gyűjtik az iskolások is A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM 1983. JÚNIUS 10., PÉNTEK Megszűnőben a kettősség Korszerű informádés rendszer ' Sokan úgy tartják, hogy furcsa kettősség figyelhető meg a mezőgazdasági nagyüzemekben. Mégpedig abban, hogy egyrészt a gazdaságok jelentős részében a világszínvonalat megközelítő, több tekintetben azt felülmúló termelés folyik, ugyanakkor a termelés irányítása egy jóval korábbi időszak színvonalán mozog. Egyértelműen persze ebben a dologban sem lehet felelősséggel állást foglalni, hiszen a termelés körülményei annyira összetettek. Segít a gép Á mezőgazdaságban sok mindent eldönt a jó vagy kedvezőtlen időjárás; a jó vagy rossz növény- illetve állatfajta. Abban viszont egyet lehet érteni, hogy rendkívül sok függ a termelés irányításának mikéntjétől. Tény, hogy egy-egy jó döntést a szakember gyakorlata, máskor ráérzése sugallhat. Hosszú távon viszont nem mindig segíti ki a gyakorlati érzék. Mit, kit hívjon akkor segítségül? Munkatársait, kollégáit. mert tőlük sokat hallhat. tanulhat, talán • éppen azért, mert elütő módszert ajánlanak, mint amilyet eltervezett. Jó is, ha ezeket, a kívánatos, kollektív vezetés szelt lemében, ennek követelményeként meghallgatja. Egyre többen vannak viszont olyanok, akik azt vallják: az emberi döntést roppant jól segítik a gépek. Azok a gépek, amelyekkel egy adott pillanatban eredményesen, hatékonyan informálódhat a döntéshozó. Mostanáig több ilyen információs rendszert dolgoztak ki a világon, s nálunk is alakulóban van több. Hogyan is működik egy ilyen, erre kerestünk választ az Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági gépészmérnöki karán, ahol sokéves tapasztalatokra építve létrehozták az Agrinfo mezőgazdasági termelésirányítási információs rendszert. Ők az elméleti, szakmai hátteret adták, s hogy ne csak az asztalfiókot gyarapító tanulmány legyen, a gyártókapacitással rendelkező isaszegi Lignifer Ipari Szövetkezettel szövetkezve álltak elő az Agrinfo műszaki berendezéseivel. \ — Mit is tudnak ajánlani a nagyüzemeknek? — A korszerű mezőgazdasági termelés megalapozott és gyors döntéseket, a hatékony operatív irányítás pedig naprakész helyzetértékelést igényel — mondja dr. Faust Dezső egyetemi docens. — A mi rendszerünk magába foglalja az adatgyűjtő, mérő- és információs eszközök mindegyikét. Az előbbiek révén köny- nyen kezelhető, gépekkel közvetlenül feldolgozható alapbizonylatokhoz jutunk. Melyek ezek? Például a traktoros munkalapok, az anyagfelhasználási és utalványozási lapok, a menetlevelek; olyan dokumentumok, amelyek kitöltése rendkívül egyszerű, mellette nincs szükség lyukkártyára vagy egyéb, számító- géDes adathordozóra történő átírásra sem. Központi egység Az ‘ egyetemen kidolgozott információs rendszer központi egysége korszerű, mikroprocesszoros. Hajlékony mágnes- lemezes tárolója s ugyancsak mikroprocesszoros bizonylatolvasó van. Az csak természetes, hogy kiírószerkezet, s olyan szabványos csatlakozója van. amellyel más számítógépes hálózathoz kapcsolhatják. — Milyen üzemi területeken használható máris ez a rendszer? — Mindenekelőtt elkészítettük a gépek üzemeltetésével kapcsolatos , programokat, azután rendelkezésre áll a növénytermelés anyagfelhasz- náiásával, az energiagazdálkodással, a mezőgazdasági szállítással és az állattenyésztéssel kapcsolatos információs rendszer. Mikor, hol? — Hol van jelenleg ilyen információs rendszer? —- Jelenleg a bábolnai Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer és az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát alkalmazza a termelésirányításban. — Önök hova szándékoznak telepíteni legközelebb a Lignifer Ipari Szövetkezettel közösen? — A karcsai Dózsa Termelőszövetkezetben még ezen a nyáron üzembe állítjuk. F. I. A nap programio Június 10-én. Gödöllő, művelődési központ: Nyári filmmúzeumi napok: A nagy fapofa. Amerikai film- burleszk összeállítás, készült 1968-ban, 19 és 21 órakor. Az Erkel Ferenc általános iskola tanévzáró hangversenye, 17 órakor. A Gyermekalkotások világképe című kiállításhoz kapcsolódva beszélgetés a bemutatott anyagról, módszerekről. Vendégek: Földi Péter festőművész, Makoldi Sándor festőművész és Molnár V. József afikusművész, 18 órakor. A kí&Rítás megtekinthető 15—19 óráig*. Jeney István színházi fénykénéi, 10—20 óráig. Fisa este: ankét Gyermekalkotások világképe Látszólag nincs ennél egyszerűbb: apu, anyu vagy éppenséggel az óvó néni odatesz egy darab papírt a kicsi elé, aki kedvenc színes ceruzáival korához, tehetségéhez mért krikszkrakszokkal komótosan telefirkálja. Aztán vagy kisül belőle valami, vagy nem, a lényeg, hogy szépen, s többnyire a szülőnek, nevelőnek is gondtalanul telik az idő. Néha-néha ugyan felfigyelünk rá, milyen érdekes, ügyes vagy éppen furcsa alkotás kerekedett ki a parányi ujjak fogta rajzalkalmatosság alól, de legfeljebb a büszkeség az, ami dicsekvésre, mutogatásra sarkall: íme, milyen ügyes a fiam, lányom. Művészet, lélektan Persze, hogy a gyerekrajzokban van valami, arra az utóbbi időkben még azok is kezdenek rájönni, akiktől távol áll a képzőművészet vagy éppen a lélekbúvárkodás. Annyit lassan minden szülő tud, hogy az időtöltésen, az ügyeskedésen kívül porontya képességeire, s hogy azt ne mondjuk: világnézetére is lehet következtetni az ákom- bákomokból. Csakhogy ez jószerivel külön mesterség. Aki a tudományok iránt érdeklődik, tudhatja, a felnőttek lelki analizálásában már réges. régen alkalmazták a rajzok, vagy éppen a különféle ábrákba, képekbe való beleélés- belemagyarázás, értelmezés eredményeit, s hogy az utóbbi időben a gyermekpszichológia egyik fontos módszere a rajzelemzés. Sikeres tárlat A formák, a színek, az alakok sík és térbeni helyzete, egymáshoz viszonyított nagysága, kidolgozottsága, egyáltalán a témaválasztás és a feldolgozás visszatükrözi a gyermek összetett tudatát, s a szakértőnek elárulja: mit és hogyan fog fel a világból, hogyan ismerkedik vele s adja vissza kis alkotásaiban. Merthogy itt igenis művekről, alkotásokról van szó, arról meggyőződhetünk a gödöllői Petőfi Művelődési Központ legújabb kiállításán, amely a gyermekalkotások világképe címet viseli s már külalakra nézve is az utóbbi hónapok egyik legjobban sikerült tárlata. A belbecs pedig ugyancsak elgondolkodtató, éppen a fentiek mértéke szerint is. Erről a talán kicsit fukaron adagolt összekötő szövegek, idézetek sokat sejtetnek, igazán csak sajnálni lehet, hogy ezúttal külön katalógus és ismertető sem készült. A színesen burjánzó, különlegességében, szépségében, ötletességében és talányosságában egymásra licitáló rajtokat, kis festményeket szisztematikusan állították össze s rendezték el. Az első tömbben, Molnár V. József grafikusművész gyűjtésében és elemzésében a gyermekrajzolók alapformáit vethetjük össze a primitív kultúrák jeleivel. S ha az egymás mellé állítás a szűkösség és a meggyőzés erős kívánalma miatt kissé didaktikus is, any- nyi bizonyos, hogy továbbgondolásra késztet s akár a művészet mibenlétének nagy kérdéseihez szolgáltathat adalékot. Pedagógiai kísérlet A második részben Földi Péter festőművész összeállításában már idősebb, azaz általános iskolás gyerekek munkáit láthatjuk, a harmadik pedig egy ígéretes kísérlet lényegéről, eredményeiről tudósít. Röviden arról van szó, hogy a Debreceni Tanítóképző Főiskolán Makoldi Sándor festőművész és munkatársai a gyermekalkotásokat elemezve, a népi kultúrával közös elemeket felhasználva olyan, magából a gyermekvilágból fakadó rajztanítási módszerrel próbálkoznak, amit aztán a leendő rajzpedagógusok, a tanítóképző növendékei későbbi munkájukkor is alkalmazhatnak. Külön tanulmányt érdemelne tehát a pedagóguscsoport A gödöllői telephely daru nélküli tehergépkocsijának rakodását Weimar gép végzi. Irta és fényképezte: Bene Mihály A Budapest és Vidéke MÉH Vállalat gödöllői, telephelyéről reggelente három önrakodós és három daru nélküli tehergépkocsi, s az utóbbiak munkáját segítendő egy Weimar rakodógép indul útnak a járás üzemeibe, termelőszövetkezeteibe, iskoláiba, hogy ösz- szegyűjtsé és feldolgozási helyére vagy a meglehetősen szűk gödöllői telephelyre szállítsa a különféle hulladékokat, főként vasat. A legtöbb hulladékanyag, forgács, használhatatlanná vált alkatrész a fémmegmunkálással foglalkozó üzemekben,. melléküzemágakban halmozódik fel, de jócskán akad munkájuk a termelő- szövetkezetekben is. Némelyik iskola úttörőcsapata ugyancsak ki szokott ten ni magáért e téren. Legutóbb a veresegyháziak és a kerepes- tarcsaiaki gyűjtöttek össze hatalmas mennyiségű ócskavasat. Az utóbbi helyről egy gépkocsi egész álló hétig fuvarozta a hulladékot. A vérségiek is az elsőik között szerepelnek a hulladékgyűjtésben, s az idén a rongy, a papír és a vas mellett üveget is hordtak ösz- sze az iskola udvarára. Két 1 ttos győzelem Á megyei bajnokságban szereplő IM Vasas kézilabdacsapata a legutóbbi fordulóban komoly gondokkal küzdött. Hévíz és Liszkai katonai elfoglaltsága, Varga és Gaál év végi vizsgái miatt nem állhatott csapata rendelkezésére. Nagy Zoltán, az ifjúságiak átlövője védett. Neki ugyan ez nem idegen, hiszen serdülő korában kapus volt, igaz — foci- csapatban. IM Vasas—Verőcemaros 39-25 (16-9) Vasas: Nagy Z. — Basa (2), Raffai (9), Boldis (2), Sima (13), Fehér (3), Majoros (6). Csere: Szalay (3), Péter (1). Az első félidőben együttesünk jól védekezett, igyekezett minél többet segíteni az alkalmi kapusnak. Fegyelmezett játékkal fokozatosan elhúztak. Nagy a lesáncolt vagy lepattanó labdákat jól szedte össze, indításai azonban sajnos nem sikerültek. Az első félidőt így is 16-9-es eredménnyel zárják. A második játékrészben 5 perc alatt 12 gólra növelték kiáll'ítótermi sarka s főként azok a gyerekrajzok, amelyek már a hosszú kísérletezés termékei, ezeket a tanítóképzősök első kis tanítványai készítették. De ugyanígy érdemes elmerülni a Gödöllői Agrártudományi Egyetem óvodájától kölcsönzött sok-sok kis alkotáson s egyáltalán több oldalról, felfogásban újra és újra végigjárni a különös tárlatot. Például arra figyelve, hogy miként tükröződik vissza az idő és a tér felfogása a rajzokon, vagy hogyan jutnak el a gyerekek például a repüléssel kapcsolatos feltűnően tiszta rajzi elemzésig. Ezek után izgalmasnak ígérkezik aá az ankét is, amelyet a kiállításhoz kapcsolódva ma, pénteken este hat órától rendeznek meg a művelődési központban. A kiállítás rendezője, Varga Kálmán a tárlat létrehozásában is közreműködő művész-rajzpedagógusokat hívott meg: Földi Péter, Makoldi Sándor és Molnár V. József várjg a város és a járás rajzpedagógusait, de alighanem minden nevelőnek, tanárnak, tanítónak s rajtuk kívül akár valamennyi szülőnek is érdekes lehet a beszélgetés. Lehet rajzolni A kiállítást pedig június 19-ig nézhetjük meg a Gödöllői Galériában. Feltétlenül vigyük magunkkal gyermekeinket is, akik a színes sátorra emlékeztető terem parkettjére dobált párnácskákon elhasalva. a kirakott papírok és ceruzák segítségével tovább írhatják a tárlat s az egész izgalmas téma történetét. G. Z. előnyüket az ikladiak, majd, mint már többször, a nagy előny birtokában könnyelműs- ködni kezdtek. Ezt az ellenfél észrevette, s arra is rájött, hogy mezőnyjátékos áll a kapuban, ezért minden helyzetből lőttek. Az első félidőben csak 9 gólt, a másodikban majdnem a dupláját, 16-ot értek el. Végeredményben 14 gólos győzelmünkkel elégedettek lehetünk. Jó: Raffai, Majoros, Nagy Z. (utóbbi az első félidőben). IM Vasas ifi—Verőcemaros ifi 22-9 (10-8) Vasas: Poros — Blaubacher, Tóth I., Mayer (9), Katona (8), Furák I., Valkó. Csere: Gyi- mesi (4), Furák R, (1). Ifjúsági csapatunk, jóllehet egyik legjobbja a felnőttek között szerepelt, magabiztosan érte el nagy gólkülönbségű győzelmét. A mérkőzés 15. percében még a verőcemarosiak vezettek 7-5-re. Mind a hét találatukat egy játékos, Molnár érte el. Később őt Mayer mindenhova elkísérte, és így megszűnt gólveszélyesnek lenni. A további 35 percben az ellenfél mindössze két gólt volt képes lőni. Jó: Mayer, Katona, Gyime- si. Tamás bátya kunyhója. Kétrészes, színes szinkronizált olasz—NSZK film, 4 és 7 órakor. Falas^építo f tataiak A vérségi KISZ-szervezet munkája az elmúlt két esztendőben a korábbihoz képest visszaesett, s ha egy-egy alkalommal sikerült is a vezetőségnek alkalmi akcióra összetoborozni az öntudato- sabb tagokat, igazi szervezeti életet nem tudtak teremteni. Nem használták ki a község más szervezeteinek 1 segítőkészségét sem. Most viszont kedvező változásra lehet számítani. Űj titkár, új vezetőség került a szervezet élére, a tagság pedig tíz olyan nyolcadik osztályossal bővült, akik úttörőként kiválóan tevékenykedtek. Rájuk biztonsággal lehet számítani, s a szervezet aktív magjává formálhatók. A kezdődő erjedés első jeleinek a falu lakói is tanúi lehettek: a munka ünnepére szalagokkal díszített májusfát állítottak fel a KISZ-tagok a kultúrház épülete mellett, a, legutóbbi szombaton pedig kaszával, gereblyével a kezükben. társadalmi munkában szépítették a falu központi részét. tram Ügyeletbe Állatorvosi ügyelet: Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mogyoródon, Nagytarc*in, Pé- celen, Szadán, Veresegyházon, Vácegresen június 11-én, szombaton 8 órától június 13-án, hétfőn 8 óráig: dr. Szőke Ferenc, Gödöllő, Stromfeld sétány 16. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévizen, Galgamácsán, Hévizgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Valkón, Váckisújfalun, Vác- szentlászlón, Versegen. Zsám- bokon június 11-én, szombaton 8 órától június 13-án, hétfőn 8 óráig: dr. Márton János, Galgamácsa, tsz-tanya. Az ügyeleti napokon végezendő exportszállításoknál dr. Szőke Ferenc állatorvos vehető igénybe. T-100-as, T-174-es, D-6Q6-OS géptípusra, EO-3322-es, EO-2621-es és változó munkahelyre országos érvényű jogosítványt szerzett nehézgépkezelőket Kedvező munkaidő-beosztás, 5+2-es vagy 8-[-6-os munkarend. Jó kereseti lehetőség, a teljesítménytől és a minőségtől függően. Jelentkezni lehet személyesen: VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VALLALAT központi földmunkagép üzemében ‘ Budaörs, Kállai Éva u. 32. Telefon: 669-333 vagy 669-288, 55-ös mellék,. Játékos akciók Pest megyében, a Pest megyei iparcikk Ke res k edel mi Vállalat gödöllői szakü s teteiben június 7-től 18-ig Árengedményes vásárok. Sorsolásos akciók. Telefonos előrendelés. Csak nyerhet, ha a PIK-nél vásárol! ISSN 1133—1557 (GödölWI Hírlap)