Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-04 / 104. szám

Oda lehetne adni az aranyérmet Öt perc híján majális A területi labdarúgó-baj­nokságban szereplő Pest me­gyei együttesek közül az el­múlt hetekben két csapatnak volt esélye arra, hogy meg­nyerje a bajnokságot. Vasár­nap óta már csak egy gárda reménykedhet a végső győze­lemben. Nincs elkeseredés A Tisza-csoportban játszó ceglédi H. Bem SE éllovas­ként utazott Debrecenbe az Vniversitashoz, s harmadik­ként tért haza. A 3-0-ás ve­reség után ellenfele is meg­előzte, s mivel az addig má­sodik Szolnok két pontot szerzett, az alföldi csapat lett az első. Még öt forduló van hátra, bármi lehet. A Pest megyeiek háromszor, ellenlá­basaik csak kétszer játszanak hazai környezetben. Néhány héttel ezelőtt a Mátra-csoport tagja, a Váci Izzó is bajnokságot tervezge­tett. Azután döntetlent ért el • miskolci H. Papp J. SE ellen, legutóbb pedig a Salgótarjáni Síküveggyártól kapott ki, s máris a negyedik helyen ta­lálta magát Múlt heti vere­ségével szép sorozata szakadt meg az Izzónak: 11 mérkőzé­sen át veretlen volt, utoljára 1982. október 31-én Gyöngyö­sön kapott ki. Ennek ellenére nincs elke­seredés a Duna-parti város­ban. Nagyon tehetséges fiata­lok játszanak az Izzóban, jó a csapatszellem, a következő bajnokságban talán nagy cél­juk, az első hely megszerzése is sikerül. A legtöbb együttes me­gyénkből a Duna-csoportban játszik. Közülük tavasszal a ráckevei Aranykalász Tsz SK szerepel a legjobban, már az 5. helyen áll. Megfelel még az Érdi VSE is, a szentend­rei Kossuth KFSE eléggé rap- szódikusan focizik. A kiskun- lacházi ÉGSZÖV egyre har­matosabb, hetek óta az alsó házban tanyázik. Ugyanott, ahol a Dunakeszi VSE is. Ne­kik mentségükre szolgálhat: újoncok és néha ügyesen bán­nák a labdával. Mint például vasárnap . is. Pechükre a győ­zelem mégis elmaradt. Manó beadása ' Tizenegy pont hátránnyal várták az Esztergom gárdáját a vasárnapi mérkőzés előtt, s ugyanannyit maradt utána is. Pedig történhetett volna más­képpen is. A mérkőzés nagy részében úgy tetszett, mintha a hazaiak törnének dobogós helyre és a vendégek állná­nak a kieső zóna táján. A 7. percben a Dunakeszi, a 8-ban az Esztergom lőtt lesgólt, majd mezőnyjátékkal telt az idő, s hazai fölénnyel. A 27. percben kezezés utáni büntetőt értékesítettek a Pest megyeiek, ám Nazáth minta­szerűen lőtt 11-es gólja mint­ha a vendégegyüttest nyug­tatta volna meg. Sorra gör­dültek támadásaik, s a fél­idő végéig csak két hazai helyzet adódott. A második félidőt elszán- tabban kezdte az Esztergom, óriási tömörülés végén több kapura lövés után szabadult csak fel Hernádi kapuja. Az 54. percben az ügyesen moz­gó Bursit felvágta a vendég középhátvéd, s három perc múlva Herr váltotta fel a fia­tal szélsőt. A vendégek kettős cserével válaszoltak. Nazáth tűnt ki ebben az időszakban, jobb és bal oldalon vezetett tá­madásokat, de beíveléseit sor­ra elpuskázták a belsők. Vég­re a 68. percben a Manónak becézett szélső beadását befe­jelte Tóth. Újra a vendégeket dobta fel a bekapott gól, hat perc múlva óriási bal felső sarkos bombát tett ártalmat­lanná a jól védő Hernádi. A 80. percben az addig ki­tűnő Kiss felvágta Peszekit, vitathatatlan büntető. Gól, de még mindig egy gól- a ha­zaiak előnye! Ám a középkez­désnél elvesztették a labdát, s az ellentámadást az addig re­mek, szí wet-lélekkel küzdő Lö- rincz kézzel állította meg. Üjabb tizenegyes. Egy perc alatt a második! Peszeki ezt is belőtte és oda az egyik pont. Bár Jóval több helyzete volt a Dunakeszinek, mégis meg kellett elégednie a döntetlen­nel. Kiütközött a rutintalan­ság és a kishitűség. Nyolcvan­öt perc eredménye omlott össze egyetlen perc alatt, öt perc híján örömünnep, így az elszalasztott lehetőség keserű szájíze. A két edző véleménye: Pollák Ervin (Dunakeszi): — Csak magunkat okolhatjuk az egyik pont elvesztéséért. A mérkőzés nagyobb részében bíztam a győzelemben, gratu­lálok az Esztergomnak. Kertes László (Esztergom): — Nem vagyok elégedett csa­patom játékával, csak az utolsó húsz percben volt meg­felelő a gárda, akkor is csak akarásban nyújtott elvárhatót, Az ellenfél kapkodott a vé­gén, menteni akarta a két pontot, s ez megbosszulta ma­gát. Sikertelen kérés Sokak szerint a megyei I. osztályú bajnokságban már csak a helyezésekért folyik a küzdelem, az aranyérmet oda lehetne adni a Szigetszent- miklósi TK csapatának. A lis­tavezető fordulóról fordulóra jól játszik, idegenből is el­Ceglédiek a „Kjusztendili nyárban” Remekelt a leánypáros Hazaérkezett Bulgáriából a Ceglédi VSE sportakrobatika csapata. Pap Sándor szakosz­tályvezető és V áradt László edző örömmel számolt be az eredményekről, hiszen a ceg­lédiek tizenhárom versenyző­je jól megállta a helyét. A „Kjusztendili nyár” elne­vezésű nemzetközi sportakro- batikai viadalon három ország sportolói mutatták be tudásu­kat. A házigazda bolgárok és a szovjetek — akik nemzet­közileg is az élvonalba tar­toznak — között több nemzeti válogatott, sportmesteri cím­mel kitüntetett versenyző állt rajthoz, a Ceglédi« VSE-nek ebben a rangos mezőnyben tartalékos csapattal is sikerült jó helyezéseket elérni. — Jó lenne, ha a zalaeger­szegi magyar nemzetközi baj­nokságon minél több verseny­zőnk indulhatna, hiszen az vá­logató is lesz az NSZK—ma­gyar válogatott mérkőzésre. Az esélyeink jók, hiszen Bul­gáriában várakozáson felül szerepeltünk, szinte minden­kivel elégedett lehetek — mondta Váradi László edző. Az egyik legnagyobb sikeri az ifjúsági leány párosban Csipkó Krisztina és Palásti Judit aratta, akik remekül mutatták be a gyakorlatokat, s így valamennyi ellenfelüket megelőzték. A felnőtt ugrók között Ran- dos Gabriellának nem sikerült felkerülnie a dobogóra, ne­gyedik lett, de ez is kitűnő eredmény. Három neves bol­gár tornásznőt előzött meg. Egymás után — sorozatugrás­ban — három csavart muta­tott be, remekül. A kombinált gyakorlat elmaradt, ez az erős­sége, így könnyen még előrébb is végezhetett volna. E két, kimagaslóan legérté­kesebb eredményen túl to­vábbi helyezések jutottak a ceglédieknek: fiú négyesben első hely, melyet kilencpon­tos átlaggal sikerült megsze­rezni. Felnőtt női párosban a Csupkó Anikó—Halmi Katalin duó bronzérmet nyert. Most megelőzték azt a bolgár egy­séget, akitől tavaly Cegléden vereséget szenvedtek. Az ifjúsági ugrók között meglepetés a súlyosan rontó Prohászka hatodik helye. A dobogóra így is két ceglédi ke­rült fel: Bujáki Barbara a má­sodik, Pap Tünde, pedig a har­madik fokára. Ebben a szám­ban szerepelt a nyolcéves La­ki Zsuzsa, aki két ellenfelét is megelőzte, s mint legfiatalabb résztvevő, különdíjat kapott. Ungureán László hozza a két pontot. Tette ezt legutóbb Százhalombattán a Dunai Kőolaj ellen is. A hát­ralévő hat fordulóban viszony­lag könnyebbek az ellenfelei, talán csak az utolsó két já­téknapon a VOSE-vel (otthon) és a Kartallal (idegenben) lesz rázósabb meccsük. Foton a pály-aavatót gólzá­porral tették emlékezetessé a hazaiak. Igaz, a pilisvörös- váriak legyőzése nem nagy fegyvertény. Mint Steckli Já­nos, a vendégek edzője el­mondta, nehéz helyzetben vannak. Hat játékosuk katona, közülük csak néhányat en­gednek szombaton haza, s sok találkozójuk szombaton van. Kérték a szövetséget: ne kell­jen aznap pályára lépniük —, sikertelenül. (őbp—rp) Duna-csoport 1. Dunaújváros 27 18 5 4 70-16 41 2. BVSC 27 16 6 3. Budafok 27 13 11 4. Esztergom 27 12 9 5. Aranykalász 27 12 6 6. Érdi VSE 27 12 6 7. KKFSE 27 9 11 8. BKV Előre 27 10 9 9. Bábolna 27 12 10. III. k. TTVE 27 10 13. Építők / 12. Oroszlány 11. Pénzügyőr 14. Ikarus 15. Dunakeszi 16. ÉGSZÖV 17. H. Rákóczi SE 27 18. Mezőfalva 27 A forduló megyei válogatott­ja: Hegedűs (SZTK) — Ko- lozs (Kartal), Megyesi (VOSE), Oláh (Dunai Kőolaj), Szántó (SZTK), Tóth (SZTK), Molnár (VOSE), Spáth (Szentendre), Száraz Z., (Kartal), Kökény (Főt), Vásári (Göd). Az elmúlt fordulóban a Du­nai Kőolaj—SZTK találkozó bírótriója — Szarka, Debre, Győr — sípolt és lengetett a legjobban. Ifjúsági eredmények: Süly­sáp—Szentendre 2-1, Dabas— Göd 1-1, Főt—Pilisvörösvár 2-2, D. Kőolaj—SZTK 7-0, Kartal— Ferihegy SE 8-1, VOSE—Tá- piószentmárton 4-0, Cegléd— Dunavarsány 1-0, Törökbálint— Iklad 12-0. Az ifibajnokság élmezőnye: 1. Ceglédi VSE 41, 2. SZTK 36, 3. D. Kőolaj 34 pont. 5 48-32 38 3 52-29 36 6 46-33 33 9 36-30 30 9 37-34 30 7 44-39 29 8 36-31 29 4 IX 39-43 28 5 12 33-43 25 8 8 11 22-28 24 6 12 9 34-38 24 7 10 10 31-29 24 7 9 11 35-35 23 8 6 13 32-40 22 8 5 14 32-46 21 7 7 13 28-49 21 2 3 22 18-84 7 Pvst ntoyyei ií írlap tSiiSA^Ii^űtíizrSrr-. *** - ­APRÓHIRDETÉSEK 1983. MÁJUS 4., SZERDA Tokióban Meglett a bronz Kedden, a csapatmérkőzések utolsó napján a helyosztókra került sor Tokióban a 37. asz talitenisz-világbajnokságon. magyar női együttes a 9. he lyért vívott találkozón az NSZK ellen lépett az asztalhoz, és 3-0 arányú győzelmet ara­tott — ezzel visszavágott csoportmérkőzések során el­szenvedett vereségért. A 3. helyért: KNDK—Szov­jetunió 3-1, a döntőben Kína— Japán 3-0. A férfi csapatverseny hely­osztói során Magyarország a 3 helyért vívott mérkőzésen 5-2 arányban legyőzte Angliát — a nőkhöz hasonlóan visszavág­va a korábbi vereségért —, ezzel bronzérmet szerzett. Jónyer ismét háromszor nyert, Kriston és a Gergelyt he lyettesítő Molnár egyszeregy­szer győzött. A férfi csapatdöntőben világbajnoki címvédő Kína vártnál nagyobb küzdelemben ugyan, de 5-1 arányban le győzte Svédországot és ezzel megvédte újvidéki elsőségét. A csapatversenyek befejez­tével egynapos pihenőt kapnak a játékosok, majd csütörtökön reggel az egyes és a páros se­lejtezőkkel folytatódik a világ- bajnokság. Dömsödön Edzőmeccs Ma délután 14.30 órakor magyar utánpótlás labdarúgó­válogatott Dömsödön a te­rületi bajnokság Körös-cso­portjában szereplő helyi együt­tessel játszik edzőmérkőzést. A nagyok lebecsülték a kicsiket Itt az MNK-folytatás A Népstadionban ma 17 óra­kor kerül sor a labdarúgó Ma­gyar Népköztársasági Kupa döntőjére. A fináléba a Bp. Honvéd és az Ü. Dózsa került. A győztes elindulhat a Kupa­győztesek Európa Kupájába A mérkőzés szünetében vehe­tik át a Szabad Föld Kupában szereplő csapatok közül a leg­sportszerűbbnek bizonyult együttesnek járó díjat — a Hírlapkiadó Vállalat ajánlotta fel — a megyei I. osztályú baj­nokságban játszó tápiószent- mártoni focisták. Az MNK- döntő előtt játssza a Romhány és a Vasvár a Szabad Föld Ku­pa döntőjét. Az MNK ma fejeződik be, ám az új sorozatban már ját­szanak a csapatok. A megyé­ben a legjobb 32 közé jutásért vívták küzdelmüket az együt­tesek. (Döntetlen esetén a hazai, alacsonyabb osztályban focizó gárda került a következő for­dulóba. (A vastagabb betűvel szedett együttesek jutottak to­vább.) Nagykáta—Kossuth KFSE 2- 4, Vácszentlászló—Váci Izzó 1-1, Új hártyán—ÉGSZÖV 1-4, Délegyháza—Érdi VSE 1-2, Püspökhatvan—Dunakeszi VSE 1-0, Albertirsa—Dömsöd 3- 7, Dunabogdány—Aranyka­lász Tsz SK, 0-8, Gyömrő—H. Bem SE 0-2, Dunavarsányi KSK—SZTK 2-2, Aszód—D Kőolaj 1-0, Verőcemaros—Göd 0- 1, Sóskút—VOSE 2-1, Inárcs —Dunavarsányi Petőfi 3-4, Farmos—Nagykőrös 0-2, Pilis —CVSE 1-5, Szokolya—Szent­endre 3-3, Bugyi—Dabas 2-0 Gödöllő—Kartal 3-3, Dunakeszi SE—Sülysáp 4-3, Perbál—Pi­lisvörösvár 2-1, Budaörs—Fe­rihegy SE 3-3, Mende—Tápió- szentmárton 1-1, Halásztelek— Törökbálint 2-0, Üllő—Sziget­újfalu 3-2, Pécel—Diósd 3-1. Pilisszentlászló—Esze T. SE 1- 0, Zsámbék—Veresegyház 0-7, Vácduka—Bag 0-1, Sziget­halom—Dány 0-4, Dunaharasz- ti—Hernád 2-3, Tápiószele— Iklad 4-3, Váci Amatőr SE— Fóti Tsz SK 2-2. , Sok szó esik arról, az esé­lyesebb együttesek mennyire veszik komolyan az MNK-t Hogy valójában mennyire, azt jól érzékelteti: a területi baj­nokságban szereplő gárdák közül kiesett Váci Izzó és a Dunakeszi VSE, a 16 megyei I. osztályú csapatból pedig csak 3 (!) — a Göd, a Duna­varsányi Petőfi és a Ceglédi VSE — léphetett tovább. Elkészült a következő for­duló sorsolása is. A legjobb 16 közé jutásért az alábbi páro­sításban mérkőznek a csapatok május 18-án, szerdán délután öt órakor. Vácszentlászló—Kossuth KFSE, Püspökhatvan—ÉG­SZÖV, Pilisszántó—Érdi VSE, Bugyi—Dömsöd, Sóskút—Bag, Dunakeszi SE—H. Bem SE, Szokolya—Göd, Budaörs—Du­navarsányi Petőfi, Üllő—Ceg­lédi VSE, Nagykőrös—Tápió­szele, Perbál—Hernád, Mende —Gödöllő, Pécel—Aszód, Ha­lásztelek—Aranykalász Tsz SK, Dunavarsányi KSK—Dány, Vá­ci Amatőr SE—Veresegyházi KSK. Totótippek 1. Cagliari—Juventus 2. Ccsena-—Ascoli 3. Fiorentina—Sampdoria 4. Genoa—Roma 5. Internazionale—Udinese fi. Torino—Pisa 7. Bologna—Bari 8. Campobasso—Varese 9. Creraon esc—Arezzo Ki. Lecee—Pistoiese 11. Monza—Cavese 12. Palermo—Milan , 13. Sambenedettese—Catania Pótmérkőzések 14. Perugia—Atalanta 15. Avellino—Catanzaro 16. Lazio—Reggiana x 1 1 X X 1 X 2 X 1 X 1 X 1 X x 2 ALLAS Figyelem, varrónőket felveszünk női kon­fekció készítésére. Egy műszakos, üzemi szalagrendszerü műm kára, bedolgozói ott' hon végzendő munká­ra. Jelentkezni lehet a Ceglédi Magyar- Szovjet Barátság köz­pontjában; _______ IC O írószer Szövetkezet, Poraáz, FELVESZ segéd­és betanított munkásokat három müszakoi munkára. Kereseti lehetőség 4509—5000 Ft között. 'Jelentkezni leheti munkaügyi osztályon személyesen vagy a 26 25166-os telefonon. A Húsipari Hizlaló Vállalat azonnali be­lépéssel felvesz gép könyvelőt (közgazda- sági szakközépiskolai végzettséggel) és ter­melési adminisztrá­tort. Jelentkezni le­het a vállalat sze- mélyzetl vezetőjénél. ICO írószer Szövetkezet, Pomáz, FELVESZ kooperátort, középfokú iskolai végzettség szükséges. Jelentkezni leheti Pomázon, a személyzeti vezetőnél vagy telefonon: ai 26 25166-os telefonszámon. A Fővárosi János Kórház-Rendelőinté­zet élelmezési osztálya felvesz raktárvezetőt, szakácsokat, férfi és női konyhai segéd­munkaerőket. Jelent­kezés személyesen vagy a 351-381-es te­lefonon. A Fővárosi János Kórház-Rendelőinté­zet gazdálkodási osz­tálya felvesz szak- tanfolyammal és leg­alább kétéves szak­mai gyakorlattal ren­delkező gépkocsielő­adót, hivatásos gép­járművezetői enge­déllyel rendelkező gépkocsivezetőt, szál- Iftó-rakodő munká­sokat, valamint 1—2— 3 műszakra mosodai szak- és betanított munkásokat. Szükség esetén munkásszál­lást biztosítunk. Je­lentkezés személye­sen vagy a 158-675 te­lefonon. A Fővárosi János Kórház Igazgatósága felvesz középfokú végzettséggel rendel­kező munkaügyi elő­adót. Jelentkezés sze­mélyesen vagy a 154- 030/188-as telefonon. A Pest megyei Közúti Építő Vállalat váci fő­építésvezetősége keres építésvezetőt és kubi­kosbrigádokat. Jelent­kezni lehet: a főépl- tésvezetőségen. Vác. verőcei elágazás. Gombán, betonút mellett, központban telek eladó. Érdek­lődni: Pilis, Viola u. 4. sz. Kis ház Szentendre központjában kész­pénzért eladó. Mun­kácsi u. 13. Érdek­lődni: szombat, va­sárnap egész nap. Sürgősen eladó tanya Nagykőrös, Pálfái Bánom dűlő 29. szám. Villany, kút van. Ér­deklődni a helyszi: nen: Bujdosó Balázs­nál. Eladó TM frsz. Tra­bant. Cegléd, Dózsa Gyflrey út 28 szám. Eladó 300 n.-öl szőlő, lakóépülettel, villany, víz van. A zöldhalmi buszmegállóhoz 5 perc, valamint a ese­titől bekötőút mellett 800 n.-öl puszta föld. hobbikertészetre al­kalmas. Érdeklődni: Zfttdhslom. Szebeni. 400-as interlock és vattacukor gép eladó. Pilis. Bartók u. 4. Opavszki Károlyné. Eladó Bp.-től 50 km re, Szentmártonkáta Szünyogos u. 30. sz alatt 2 és 1/2 szobás családi ház, 1200 n.-öl gondozott telekkel (szőlő, gyümölcsössel telepítve), víz, villany garázs van. Állomás­tól 10 perc. Veres Mi- hályné. _____________ Az onnal beköltözne tő 3 szobás, komfor­tos, 1 holdas, tábor­falvi Ingatlan eladó. Érdeklődni: Tábor­falva, Ady E. u. 43. Sürgősen eladó Mo- noron, a Móricz Zs u. 12. szám alatti ház. Három szoba + üz­lethelyiség, 300 n.-öl telekkel. Állomáshoz 2 percre. Érdeklődni a helyszínen. Maglód-nyaralón új ház eladó, közel az állomáshoz. 300 000 Ft plusz 180 000 OTP-vel. Érdeklődni: Szegfű út 3. sz. alatt egész nap Gondi István. Skoda 100 L személy- gépkocsi, hatéves, műszakival eladó. — Vác. Deákvári főút 32. n. emelet 4. Eladó Gödöllő köz­pontjában két és fél szobás szövetkezeti lakás. kp. -f OTP-át- vállalással. Érdeklőd­ni lehet: 17 óra után 8l-33-as telefonszá­mon. Házrész eladó Nagy­kőrös, Bajcsy-Zsi- llnszky u. 6. Három darab 300 négyszögöles, déli fek­vésű, közművesített építési telek eladó. Gyömrő, Fürdő u. 32. Cserhátlné. Eladó 10X7 méteres, cseréptetős, szilikát- ból készült új épület, bontásra. Bárányokat beszámítok. Monor, Ceglédi u. 36. Bíró. Vác, Fácán utca 3. I. emeleten másfél szo­bás öröklakás, (kész­pénz + OTP-átválla- lással), beköltözhető­en eladó. Érdeklődni lehet: Tóthné, Deák­vári főút 29. III. 1. sz alatt, mindennap 17 óra után. ____________ 2 s zobás összkomfor­tos, gázfűtéses szö­vetkezeti öröklakáso­mat eladnám kész­pénzért. Érdeklődni: Juhász Jánosné, Vác, Mező utca 3/a. n, emelet. (16 órától). Telefon 7-től 14-lg: 13-860. Veresegyházon eladő 340 négyszögöl szőlő­gyümölcsös. Érdek­lődni lehet: Veres­egyház, Béke u. 37., bármikor. __________ TZ 4 K 14B típusú klstraktort vennék. Sevcsek László, Bp. V., Bajcsy-Zs. út 60. Tel,: 112-926._________ El adó hétvégi ház Felsögöd, Felszabadu­lás u. 16«. Érdeklőd­ni: szombat, vasár­nap délután a hely­színen. Eladó: 1 darab E1N- es esztergapad, 1 da­rab EMU 200-as esz­tergapad, 1 db oszlo­pos fúrógép Főt, (Kisalag), Balassa ut­ca 42. Kétszobás, komfor­tos, kertes családi ház eladó. Érdeklőd­ni munkanapokon, 16 óra után: Vác, Ambrő Ferenc utca 18. 60 négyzetméteres, két és fél szobás öröklakás eladó, (készpénz -f OTP) Varga, Vác. Deákvári főút 23. Verőcemaroson nagy lakóház és nagy köz­művesített telek el­adó. — Érdeklődni: Lúgos! utca 63. Mii vagy Mía dízel­motort vennék. Hiá­nyos, üzemképtelent Is, összegjelöléssel. Tóth György, Kocsér, IV. dűlő 51. 2799. Tehén eladó. Érdek­lődés reggel és va­sárnap: Szendehely, Váci út 12. Eladó Abony, Be­loiannisz út 8. szám alatti lakóház, 600 n.- öl területtel. Érdek­lődni a helyszínen mindennap 5 óra után. Kis házat vagy ház­részt vennék Vácon vagy a váci vonalon, (Nagymarosig), kész­pénzért. Ajánlatokat a váci hirdetőirodába „Megegyezünk” jel­igére kérek._________ Ké tszobás családi ház eladó. Csemő. Tán- csics utca 8. szám, Érdligeten eladó két­szintes, új családi ház, 350 n.-öl kert. Nagy­forgalmú élelmiszer- üzlet + raktár. Két családnak biztos jö­vedelem. Központig fűtés. Ipari áram van*' Tölgyesi, Érdllget, Tárnoki u. 14,________ El adó Táplóságon építési telek, műút mellett, 432 n.-öl. — Molnár István. Táplő- ság. József u. 28, 2253. Csemő dűlő 9. sz. alatti tanya, a műút mellett, 2877 négy­zetméter telekkel, valamint gáztűzhely eladó. — Érdeklődni: Nagykörös IX., Ar* bóz u. 7. sz.__________ Na gykőrös, 3 szobás családi ház. fürdőszo­bával eladó. Nagykő­rös. Kazinczy 2.______ El adó 4 szobás, ker­tes, családi ház, für­dőszobás, étkezős, fő­zőfülkés, 2 spájz, két család részére 1» alkalmas. Nagykő­rös III. kér.. Regős u. 86. Tormás Erdőkertes központjá­ban büfé-falatozó tel­jes felszereléssel vagy anélkül eladó. Érdek­lődni : Veresegyház. Lenin út, 5,___________ Cs aládi ház, három­szobás. eladó. Pilisen. Érdeklődni: Pilis, Pe- tófl u. 29._____________ Ke cskemét városköz­pontjában két és fél szobás, összkomfortos, loggiás, öröklakás készpénz plusz 2U0 ezer OTF-átvállalással, augusztusi beköltö­zéssel eladó. Kecske­mét, Petőfi S. u. 2. IV. em. 29. Telefon: 23-104, egész nap. Eladó 3 szobás családi ház, 840 n.-öl kerttel, mely gazdálkodásra, állattartásra kiválóan alkalmas. Klsné, Pl- lissesaba, Felszabadu­lás u. 202. ZC-s rendszámú, 358 Wartburg Tourist. 1985-ig vizsgáztatva. 65 000 Ft-ért eladó. — Cim: Ambrózi, Al­bertirsa, Rózsa Fe­renc u. 1. _____________ Na gykoros, Csikvár dűlő 52. sz. tanya el­adó. Villany van. Ér­deklődni: Teleki a. SÍD. sz. VEGYES Építőanyagok, csem­pék, burkolók, fürdő­szoba-berendezések, kisipari ajtók, abla­kok kaphatók. Házhoz szállítás, nagyobb té­tel esetén kedvezmé­nyesen. Bp. XVII., Pesti u. 316. (31-es Úton). 287-544, 18-tól 20-ig._________________ Cu krászdák, eszpresz- szók, szerződéses ven­déglátó egységek, fi­gyelem ! — Fagylalt­tölcsér állandóan kap­ható. Deutschné Sipos Irén, Kecskemét, Ren­dőrfalu, Kassai u. 17. Telefon: 22-517. Nutriák több színben eladók. Bp. XVI., Cinkota-Űj telep, 438­as u. 14. _______ Gé pelést vállalok. Ka- zettáról is. 490-014. 8/100-as, motoros, dia- mant rendszerű kötő­gép eladó, áron alul, sürgősen. Érd, Kos­suth L. 149. fiOO négyszögói here évi kasználásra kiadó. Érdeklődni: Nagykő­rös, Ady Endre út 2, boltban. Egy éven aluli gyer­mek gondozását vál­lalom. Nagykőrös, Ceglédi u. 9/c. II. em. 9. Gödöllőn eladó 67 nm öröklakás, (2 szo­ba -f étkező, loggia). 500 000 Ft, -f 70 000 Ft OTP-átvállalással. Ér­deklődni: 648-512 vagy Bp. XIV., Kerepesi út 34. Felsőgödön, központ­ban, 2 szobás, kom­fortos családi ház, 250 négyszögöles telekkel, beköltözhetően eladó. — Érdeklődni lehet: Vác. Liszt Ferenc sétány 3. Legyen az ön keltje is ÉDEN KERT! Ki­kapcsolódás. pihenés, szép környezetben, kertápolás, kertépí­tés, kert karbantar­tás. Mindent megte­remt önnek garanciá­val az ÉDEN KERT KERTÉSZETI GMK, Levélcím: Bp. 62. Pí: 260. Telefon: 141-138. Bedolgozás. Szövet­kezetünk műhellyel vagy esztergapaddal rendelkező bedolgo­zót keres. Nyudíiasok is jelentkezhetnek. — Telefon: napközben: 851-008. SZOMBATI LAPSZÁMÁBAN KERESZTREJTVÉNY

Next

/
Oldalképek
Tartalom