Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
1083. MÁJUS 7.. STOMBAT Színházi levét. Játékos játékok E A színház: já- [ ték i s. Sok egyéb szerepet is ! betölthet persze, Ide egyik alapfunk- 1 dója mindig és mindenképp a játék. Manapság azonban mintha \ felednénk, hogy a színpad más néven játéktér is, ahol még a legvéresebb tragédia is játék, a legsúlyosabb morális vagy lelki konfliktusok is egy fikció keretében jelennek meg, s hogy a ledöfött Mercutio, a mérget ivott Miller Lujza, a mérgezett pengével halálra sebzett Hamlet, a hitvesi ágyon megfojtott Desdemona vagy az önnön szívébe tőrt mártó Otelló a függöny összecsapó- dása után szépen felkel, hogy kimenjen a rivalda elé, megköszönni a tapsokat, melyeket a lelkesült közönség a jó játékért osztogat bőkezűen. Játék és játék között persze ég és föld különbség lehet. A téma, a cselekmény, a karakterek megannyi féle játékot kínálnak és követelnek. Természetes, hogy más szükségeltetik egy Shakespeare-tragédiához, egy Csehor-drámához, meg egy Feydeau-bohózathoz. S még ezen belül is ezerféle a lehetőség. Ha nem így lenne, nem volna érdemes színházat játszani. A színház örök varázslatainak egyike ugyanis éppen a változóság az állandóságban. Az, hogy betű szerint ugyanabból a szövegből miként hoz létre ez a rendező és ez a társulat ilyen, az a rendező és az a társulat olyan előadást — és hogyan lesz mégis, minden különbözőség dacára mindegyik Hamlet Hamlet, mindegyik Bánk bán Bánk bán, mindegyik Fösvény Fösvény — is. jgyedül üdyözítő megoldások , niíjcjsepi még a Iegkiválóbb- nak ítélt produkció is csak olybá vehető, mintegy kitűnően megoldott variáns a lehetséges számtalan közül. Arról nem is beszélve, hogy a kitűnőség ismérve is mint változik korról korra, sőt, évtizedről évtizedre, vagy országról országra, s társadalmi formációról társadalmi formációra. Tértől és időtől független színház éppúgy nem létezik, mint bármely más művészet. (Ezért csacskaság egynémely mai színházi divatjelenség egy-az- egyben történő honi átplántá- lását számon kérni a magyar színházművészettől. Ami mondjuk egy francia vagy olasz avantgarde színházban ott és akkor remek, változtatások nélkül itt és most aligha elfogadható, mert megszámlálhatatlan sok más dolog befolyásolja alapvetően a mi színházunkat, a más társadalmi — politikai közegtől a más ízlésig, a más szemlélet- módig.) A magam részéről szerfelett kedvelem a játékos színházat, — ha az valóban játékos, szellemes, ötletes, és nemcsak bolondozik, sőt, idátlenkedik. És nehogy azt gondoljuk, játszani könnyű! Egy-egy játékos megfogalmazású színielőadásban gyakran sokkal több munka fekszik, mint egy szokványos, átlagtragédia színre vitelében. Ha ugyanis a rendező és a színészek következetesen végiggondolják mondjuk egy vígjáték játékos, könnyed stílusban való megfogalmazásának követelményeit, mihamar kiderül, hogy a legkisebb színpadi mozgástól a beszédstílusig, az artikulációs megoldásokig. a jelmezektől a világításig, az esetleges táncoktól és zenétől a díszletekig és a parókákig, maszkokig mindent egy bizonyos, igen szigorú rend, szisztéma, kifejezési mód határain belül kell tartani — minden egves színésznek, de még a statisztériának, sőt, a műszak dolgozóinak is. Erre a stíluson belül tartásra most egy igen jó példa látható a Józsefvárosi Színházban. Görgey Gábor egyik legelső színpadi sikerét újították fel, a Vörösmarty Mihály bizony eléggé elhervadt humorú vígjátékának alapján írt Han- dabasa avagy A fátyol titkai című zenés komédiát. (Vörösmarty darabja volt A fátyol titkai —, persze nem zenés változatban.) Ez a kedves darab, a nagy költő megfogalmazásában is, úgynevezett cselvígjáték: férjhez menésre érett ifjú leány, mindenáron férjhez menni kívánó vénleány, cserfes szobalány, három fu- zsitos kérő, s egy szívrabló, derék ifjú, meg egy joviális táblabíró összetévesztésekkel és megtévesztésekkel bonyolított komédiája. Görgey leporolta, átfésülte. megmodernítette kissé a szöveget, a szituációkat, a karaktereket, kisimította a dramaturgiai gyűrődéseket és kellemes dalszövegeket is írt, melyek Darvas Ferenc megzenésítésében még gördülékenyebbé teszik a darabot. Kedvesen könnyed, jól fogyasztható játék kerekedett így. Ezt a matériát most a kecskeméti színház rendezője To- möry Péter vendégként vitte színre, s a színház két fontos szerepre, a vénkisasszony Katica, s a joviális táblabíró Ligeti eljátszására Tóth Juditot és Bánffy Györgyöt kérte fel a József Attila Színházból. Nos, Tömöry úgy döntött, hogy egy játékos előadást rendez. Ami annyit jelent, hogy az első perctől kezdve — a három kelekótya kérő, Rigó, Kacor és Guta színre lépésétől — egy bizonyos mozgás- és beszédtechnikai elképzelés érvényesül, s a táncok vagy akár a nyíltszíni átdíszletezések is ehhez a nagyon aprólékosan kidolgozott elképzeléshez igazodnak. Tömöry, munkatársai és a színészek kitaláltak egy nyilvánvalóan csak erre az előadásra érvényes jelrendszert, és azt következetesen alkalmazták az előadás minden mozzanatában, minden szituációjában, a karakterek minden cselekvésében. Amellett fergetegesen lendületessé is varázsolták az előadást — tehát a jól kitalált stílust folyékonyan es magabiztosan valósítják meg. Kacagtató előadás ez, és a kacagtatás eszköze igen gyakran nem a szó, a dialógus, hanem egy gesztus, egy karvagy lábmozdulat, egy leülés, egy áthaladás a színen. Magyarán: a nálunk a kelleténél gyakoribb, csakis és kizárólag szövegközpontú előadások helyett itt egy komplexebb, ösz- szetettebb, s jóval nehezebb színházi produkcióval van dolgunk. M ért kell-e mondani, mennyivel könnyebb csak beszélni, szép szövegeket felmondani a színen, mint a színész testének minden porcikájával, hangja minden modulálási készségével játszani? A Handabasa előadása persze nem akar világmegváltást elkövetni a színen. De amire vállalkozott — a jóízű szórakoztatásra — annak igen jól eleget tesz. És higgyék el, ez nem is olyan kis dolog. Takács István Ahol Szindbád örökre elaludt „Szindbád olyanformán vetődött az óbudai partra (a hajógyári sziget környékén), mint egy hajótörött, akinek nem volt válogatni valója a menekülés módjában.” 1931-ből való a novella, A vadevezős megtérése (Az ódonságok városában). Szindbád, mint már annyiszor, most is az író, Krúdy Gyula alteregója. Krúdy hajótöröttként került Óbudára valóban: 1918 óta a Margitszigeten lakott, a még József nádor építtette kastélyban, több más író, művész társaságában. Innen tíz év után ki kellett költöznie, de még a szigeten maradt: az úgynevezett igazgatósági épületben lakott családjával két esztendeig. 1930 májusában azonban, nagy összegű lakbérhátraléka miatt el kellett költöznie a Margitsziget édené- ből, a nyugalomból, a csendből. sok válogatni valója valóban nincs: a Közmunkák Tanácsa a felmondott szigeti bérlet helyett Óbudán ajánl fel Krúdy számára lakást, és a súlyos betegségéből alighogy felépült író, akinek hosszú időn át nem jelent meg új könyve, s anyagi gondjait a napi tárca-, novella- és cikkírás csak enyhítette, de meg nem oldotta, kénytelen volt elfogadni a cserét. Lánya, Krúdy Zsuzsa írja, hogy saját bútoraik is alig voltak; a szigetről hoztak át öreg szállodai bútordarabokat használatra, elismervény ellenében. A korszak egyik legtermékenyebb — és kétségkívül talán legeredetibb tehetségű — írója úgy költözött be 1930. május 28-án Óbudán a Templom utca 15. szám alatti lakásba, mint egy majdnem nincstelen szellemi ínségmunkás. Nem sokkal később, a tovább növekvő adósságok szorítása alatt, vagyontalansági esküt is tesz a bíróság előtt. „Esküt tettem, hogy semmim sincs. Vajon lehet semmi nélkül élni?” — írja az esetről 1932 júniusában egy tárcában. A Templom utca 15. jellegzetes óbudai gazdaház volt. Magas, széles kapubejáratát jól megrakott lovas szekerekhez méretezték; a kapu két oldalán egy-egy kétablakos épületszárny húzódott mélyen hátra a hosszú, keskeny udvarba. A sárga keramitkoc- kákkal és gránitkővel burkolt udvar mélyén kocsiszín, gazdasági melléképületek s nagy pincelejáró. Sivár környezet a sziget után. És sivár a három kis szobából, kicsi konyhából és parányi, ütött-kopott berendezésű fürdőszobából álló lakás is a kapu bal oldalán. Az utcai szoba az íróé; egyszerű, kis méretű konyhaasztalból íróasztallá előléptetett munkahelyéről az utca túloldalán levő Korona vendéglő bejáratára, ablakaira lát, egy sarokkal odébb, a Mókus utca 22. szám alatt pedig ott a már régebbről kedvenc kisvendéglő, a Kéhli. És százméteres körzetben még két-há- rom kocsma, vendéglő; Óbuda ekkor még, a maga Tabánt és Józsefvárost vegyítő hangulatával. a szolid, olcsó szórakozást keresők kedvelt helye. Szindbád, a megtört hajós, ebben az öreg házacskában még egy utolsó nagy rohamra indul a megélhetésért, az anyagi gondok tengerén való háborítatlanabb hajózásért. Rengeteget dolgozik, s ehhez egy Tóth Judit és Bánffy György ideig valamelyes támasz az 1930 nyarán megkapott Baum- garten-díj (melyre a hitelezők azonnal lecsapnak), meg a Móricz Zsigmonddal közösen elnyert Rothermere-díj (ez is mihamar felélésre kerül). Remekművek születnek: a Boldogult úrfikoromban, a Pur- gatórium, a Zöld Ász, a Ti- szaeszlári Solymosi Eszter, egy novelláskötet: Az élet álom, és sok írás Óbudáról, a megkedvelt lakóhelyről. Ám mindez nem segít. Üjra rákap az italra, szíve, mája, gyomra egyre rosszabb állapotba kerül, dolgozni alig tud, s így az adósságok egyre rohamo- sobban növekednek. 1933 tavaszán kikapcsolják a villanyát; heteken át gyertya mellett ír. Lakbérhátraléka miatt kilakoltatási végzést kap. 1933. május 11-én, csütörtökön magához rendeli a miniszter- elnökség sajtófőnöke, Antal István. Krúdynak és néhány más írónak írása jelent meg egy akkor indult prágai magyar nyelvű lapban. A sajtófőnök — azaz a kormány — ezt hazafiatlan tettnek minősíti, s legorombítja az ekkor már lesoványodott, jártá- nyi erővel is alig rendelkező írót. Gyula fia kíséretében rettenetesen feldúlva hazavil- lamosozik Óbudára, Kéhliék- től még visz egy üveg zöld- szilvánit, lefekszik, s másnap reggel, május 12-én, pénteken 9 órakor hiába ébresztik. Szindbád örökre elaludt. A halotti anyakönyvi kivonat szerint a halál oka: szívbénulás. iiililllillimillllllillllllllll ötven esztendeje hunyt el. Utolsó lakhelye azóta állta a viharokat: a II. világháború pusztításait, az idő rombolását, meg a legsúlyosabb csapást is: a csákányokét és a bulldózerekét, melyek az új Óbuda építéséhez tarolták le a terepet, elplanírozva sajnos sok olyan épületet, sőt, egész utcákat is, melyekért ma fáj a városrendezők, városvédők szíve — dé már hiába. A Templom utca 15. s mellette néhány ház, a Tanuló utca két-három épülete, a Korona jókora tömbje, a Mókus utcában a Kéhli öreg háza; ez a néhány száz négyszögölnyi rezervátum megmaradt a tízemeletes, lehangolóan ötlette- len panelházak tövében. A Szent Péter és Pálról elnevezett barokk plébániatemplom az 1740-es évekből, a mellette levő, talán tíz évvel fiatalabb plébánia, meg az 1825- ben befejezett zsinagóga emelkedik még szigetként az egyhangúságban a Flórián teret átívelő szentendrei felüljáró s az Árpád-híd hídfője tövében. Meg a gesztenyefák. Gyönyörű, óriási „gesztenyefa-pago- dák” dacolnak a riasztó levegőszennyeződéssel, niiiilii riiiiiiiiinimiiiiii A Kéhli, azaz a Híd, most is üzemel; utolsó mohikán az óbudai kisvendéglők közül, legalábbis itt, a már Krúdy idejében megépíteni tervezett híd tövében (talán ezért is keresztelték a mániákus újra- elnevezések idején a semmitmondó Híd névre). Vezetője, a hajdani óbudai őslakosság etnikai összetételét a nevében is jelző Horváth Herman, tíz éve működik itt. A vendéglő máig őrzi hajdani úgynevezett beszálló vendéglő voltát: itt is hatalmas kapuboltozat, hosszú, mély udvar, melyben jól elfértek a vásározó kereskedők lovai, szekerei, míg a gazdák, a kereskedő, mesterember, iparos népség bent ed- degélt-iddogált a régi óbudai utcákról, házakról készült, falfestményekkel díszes étteremben, s hallgatta a sramlizenét. Az egyik falon kis márványtábla: „Itt szokott ülni barátaival Krúdy Gyula, a nagy magyar író. 1933. VII. 10.” — mondja a felirata. Alig két hónappal Szindbád elhunyta után került ide a táblácska, Kéhliék megemlékezéseként, és a sors kegye folytán senkinek sem állt útjában azóta.-■ItlItlIlllllllllllllllllllltB A Krúdy-lakhelyet lebontották, mielőtt összedőlt volna. Mellette, a 17-es számú házban, az Országos Műemléki Felügyelőség visegrádi ki- rendeltségének restaurátorműhelye működik, s itt található, egy erősen aládúcolt szobában az építésvezetőség is, melynek feladata a Dugonics tér—Tanuló utca határolta tömb rendbe hozása. Hervai Ferenc mérnök, építésvezető riadt érdeklődésemre megnyugtat: a mostani állapot valami jónak a kezdete. Februárban neki akartak látni, hogy az évfordulóra rendbe hozzák a Krúdy-házat, de amikor hozzányúltak a falakhoz meg a tetőszerkezethez, kiderült: az a csoda, hogy a ház még áll, annyira elöregedtek a téglák, vályogkockák a falban, s oly rettenetesen szúettek a gerendák. Lebontották, nehogy rájuk omoljon az egész. Az anyag használható részét elrakták, s az eredeti kaput — ajtókat — ablakokat, sőt, az ablakok körüli szép öntött gipszdíszeket is. Az egész ház újjáépül, a Krúdy- lakrészben a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékszobát kíván berendezni, a többi helyiség, meg a jobb oldali szárny pedig szintén restaurátorműhely lesz. Gondosan elrakták az 1958-ban a házon elhelyezett emléktáblát is, hogyna majd a régi-új épület elkészül, ismét hirdethesse: „E házban élt és dolgozott Krúdy Gyula író, 1933. május 12-én bekövetkezett haláláig.” Ha már utolsó menedékként, Óbudán vetődött partra Szindbád, megérdemli, hogy ez a menedék az emlékhelye is legyen, ahová írásainak kedvelői, e naponta gyarapodó igen népes tábor, emlékezőn elballaghat, s a szomszédban, a ma is Kéhlinek emlegetett tanyán, netán egy-két pohárkával is felhajthat a régi jó törzsvendég boldog emlékezetére. Tk. L Ismét divatos Fazekasremekek Mesterei az agyagnak A harmincas évek derekától a gyáripar mind az égetett, mind pedig a mázas edényeket kiszorította a piacról. Vasból, üvegből nagyüzemi keretek között gyártották, ami kellett. Am az 50-es évek végétől feltámadt, ismét divatba jött a fazekasság mestersége, és szép termékei, a cserépedények. Nincs olyan lakás, ahol ne lenne található egy-két szép cserépedény, s nincs olyan otthon, amelybe ne illenénck a fazekasremekek. Persze, csak ott lehet űzni e míves mesterséget, ahol rendelkezésre áll az alapanyag, az agyag. A fazekas, ha ad magára, még ma is maga bányássza- kubikolja vagy legalábbis választja ki a megfelelő agyagot. Hazaszállítván finom szitán áttöri az egészet, majd a bőr- keményre szikkadt „sarat” a pincébe hordja, hadd pihenjen. A jó agyag legalább egy esztendőt „alszik”. Felhasználás előtt azonban alaposan megtapossák, s mindig csak akkora darabot hasítanak le belőle, amekkorára aznap szükség van. Az egykor lábbal hajtott, ma már többnyire villanymotorral forgatott korongon egyenletes ütemben köröz az anyag, mígnem korsóvá, vázává, köcsöggé nemesedik a szürke massza a mester ügyes és avatott mozdulatai nyomán, fürge, erős ujjainak irányításával. A megformált edénynek ezután pihennie, száradnia kell — legalább S—10 napig —, hogy a „rejtélyes’- mázakkal díszítve, kiégetve váljék az otthonok díszévé. Az agyag mesterei különböző tájegységi hagyományokat követnek. A fekete edények például Mohácson vagy Nádudvaron készülnek. A fekete cserép füstöléskor nyeri a színét, mégpedig attól, hogy fenyővel tüzelnek a kemencében. Mintázata akként készül, hogy még kiégetés előtt, az olajos petróleummal való végigkenés után folyami kavlcsdarabbal „dörzsöli bele” a mester a mintákat a felületbe. . . ■■MM ..........—.... —----------------TV-FIGYELŐ' Alsóncraedi. Tav/szi körkép címmel láthattunk egy mező- gazdasági riportműsort a minap. Amint ennek az adásnak a címe is jelzi, afféle helyzetjelentés került a képernyőre: Nagy László riporter beszélgetőtársaitól azt tudakolta, hogy miképpen is gyarapodik, milyen termést ígér a határ. Nos, szinte csak jót hallhattunk és szépet láthattunk, hiszen — így a szakemberi vélemény — remek telünk volt, és hozzája hasonlóan mindenféleképpen kitűnő ez a mostani tavasz. Az időjárásnak hála éppen két héttel korábban jutottak el a növények abba az állapotukba, amelyben kikelet idején lenni szoktak. Röviden és örömmel mondva: tizennégy napos fórunk van. Országjárásuk közben Pest megyében is megfordultak a tévések, ahol Alsónémedit választották ki forgatási helyszínül. Nem véletlenül esett a választásuk erre a fővároshoz közel fekvő településre, hiszen ez a helység, joggal mondhatni, zöldséges kertje, élelmiszertermelő bázisa Budapestnek. Közérdekű dolog tehát értesüléseket szerezni arról, hogyan fejlődnek arrafelé a palánták. Gyarapodásukkal igazán nincs hiba. Annál is inkább nincs, mert a szorgalmas gazdák már december, január óta ott hajlonganak a fóliasátrak alatt, hogy a növényeknek jól előkészített talajuk legyen. De nem csak az ültetvények jó állapotán örvendeznek a né- mediek, hanem abban is erősen bizakodnak, hogy végre- végre az értékesítés hogyanja- mikéntje is megoldódni látszik. Amint azt Illés György a Közös Üt Szakszövetkezet elnöke elmondta, az idei szezonban már kikapcsolják az áru- továbbításnak azokat a láncszemeit, amelyek fölöslegesnek bizonyultak, és amelyek akár ötszörösére duzzasztották az árakat. Hogyan próbálják meg elérni, hogy a termelő is jól járjon, és a vásárlónak se kelljen ötször annyit fizetni, mint amennyibe az a paprika vagy paradicsom került? A választott módszer egyszerű: az alsónémediek gazdasági társaságot alakítottak az ócsaiakkal közösen, és — szakszóval mondva — az ő gesztorságuk égisze alatt közvetlenebbül szervezik meg az árusítást. Szállítanak továbbra is a pesti piacokra, de szállítanak Fest megye más tájaira is. Sőt arra is vállalkoznak, hogy ipari üzemeknek adják át a feldolgozásra alkalmas árut. Azt a mezőgazdasági terméket, ámely — így hangzott az ígéret — szebb is lesz, és olcsóbb is, mint a korábbi esztendőkben. Így legyen! A skarlát betű. A kedd estéinket ezután egy szerencsétlen sorsú leányanya, nevezetesen Hester Prynne társaságában fogjuk eltölteni, ö a főszereplője ugyanis annak a négyrészes sorozatnak, amely A skarlát betű címet viseli, és amely valamikor a XVII. századi Amerikában, ott is a keleti part Boston városában játszódik. Az első részét látva ennek a históriának, túlzott reményeink nem lehetnek: a hét első adásnapjának estéin nem fogjuk izgalmunkban cafatokká tépni zsebkendőinket. De azért biztosan odacsücsü'nek nagyon sokan a készülékek elé a jelzett időpontban, és talán nem tévedünk azt állítván, hogy ezt a vonzódást a mese szép nyelvezete váltja ki. A film alapjául szolgáló regényt ugyanis egv valóságos író, Nathaniel Hawthorne írta, és nem kisebb valaki fordította magyarrra, mint a két világháború közötti idő-zak kiváló oublicistáia. közírója. Bálint György. Neki köszönhetjük tehát az emelkedett — a ló értelemben vett fennebb — stílt, a biblikusán példázatos mondatokat: egvszóvaj azt a szépen cirádázott nvelvi köntöst. amelv oly mulatós lenéiként borul rá az egész cse- 'ekményre. Ritkaság az ily míves szófűzés mananság! Akácz László