Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-07 / 107. szám

=\m<m 1983. MA TŰS T. SZOMBAT Szovjet felhívás a madridi találkozón részt vevő országokhoz Jó alap a tanácskozás befejezéséhez Moszkvában tegnap nyilvá­nosságra hozták azt a Elhí­vást, amit a Szovjetunió in­tézett a madridi találkozón részt vevő országokhoz. A do­kumentum a többi között megállapítja: a Szovjetunió kész elfogadni azt a határo­zattervezetet, amit a semle­ges és el nem kötelezett or­szágok terjesztettek be ez év március 15-én. Mint ismeretes, a semleges és el nem kötelezett országok március közepén tett módosí­tott határozattervezetéről több szocialista ország vezetője — köztük Jurij Andropov és Ká­dár János — nyilatkozott úgy a múlt héten, hogy az jó alap a tanácskozás eredményes be­fejezéséhez. A mostani szov­jet felhívás megállapítja: a tervezet nem vesz figyelembe 6zámos lényeges szovjet el­képzelést, s lehetséges, hogy más részt vevő államok is úgy értékelik, hogy az nem felel meg teljes mértékben állás­pontjuknak. Ennek ellenére a Szovjetunió kész elfogadni a tervezetet olyan formában, ahogy azt március 15-én az el nem kötelezett és semleges ál­lamok előterjesztettek, mivel a Szovjetunió érdekelt a Hel­sinkiben megkezdett összeuró­pai folyamat folytatásában, a béke megszilárdításában, az európai biztonság szilárdításá­ban, az európai államok kö­zötti együttműködés fejleszté­sében és a katonai szembenál­lás mértékének csökkentésé­ben a kontinensen. A szovjet felhívás megál­lapítja, hogy a madridi ta­nácskozás — amely a Helsin­kiben megkezdett összeuró­pai folyamat fontos eleme — túlságosan régóta tart már. A találkozó eddigi menete meg­mutatta, hogy mostanra már teljes mértékben világossá vált az egyes részt vevő álla­mok álláspontja, és gyakorla­tilag nincs további lehetőség a megbeszélések eredményes folytatására. A jelenlegi tervezet lényegé­ben több mint kétéves megbe­szélések eredménye, 35 ország álláspontjainak szintézise. Ezért ha bármelyik résztvevő ismét módosításokat kívánna tenni, sőt a módosításokat kívánná módosítani, kiegészí­téseket és változtatásokat óhajtana eszközölni a terveze­ten, akkor mindegyik állam­nak joga lenne saját módosí­tására. Ez pedig azt jelen­tené, hogy füstbe menne mindaz a pozitívum, amit Madridban sikerült elérni. Ha a többi részt vevő tag­állam is a Szovjetunióhoz hasonló átfogó politikai meg­közelítést és felelősségérzetet tanúsít, akkor néhány napon belül lényeges, kedvező ered­ményekkel lehetne befejez­ni a madridi tanácskozást. A madridi tanácskozás si­keres befejezésének lehetősége előtt állunk. A Szovjetunió felhív minden részt vevő álla­mot, hogy a béke ügyének és a népek biztonsága érdekében ne szalasszák el ezt a lehető­séget — hangzik a felhívás. ★ „A Szovjetunió kész elfogad­ni a semleges és el nem kö­Brandt kritikus hangvételű állásfoglalása Véget ért a háromnapos vita ~ A kormánypártok és az el­lenzéki pártok közötti, határo­zott politikai ellentétek ösz- szegzésével ért véget tegnap Bonnban a nyugatnémet kor­mány négy évre szóló prog­ramjának háromnapos vitája. A keresztény uniópártok nevében Alfred Dregger frak­cióvezető elutasította a fran­cia és a brit rakéták figyelem- bevételét a genfi tárgyaláso­kon és nem tett említést az Egyesült Államok előretolt nukleáris rendszereiről. A legkisebb koalíciós párt, a Szabad Demokrata Part nevé­ben Wolfgang Mischnick frak­cióelnök azt ígérte, hogy az FDP változatlanul folytatni fogja eddigi külpolitikai irány­vonalát a szocialista országok­kal szemben. Willy Brandt, az ellenzéki szociáldemokrata párt elnöke, rendkívül kritikus beszédében „csalódásnak” nevezte Kohl kormánynyilatkozatát, mivel az szinte egyetlen belpolitikai kérdésben sem tartalmazott konkrétumokat a problémák (munkanélküliség, nyugdíjak, szociális juttatások) megoldá­sára. Brandt szerint a kormány programja négy pontban is azt bizonyítja, hogy nem lehet „folytonosságról” beszélni a külpolitikában. A Kohl-kor- mány nem használja az „eny-i hülés” és a szocialista orszá­gokkal való „biztonságpbliti- kai partnerség” kifejezéseket. A Kohl-kormány nem gyako­rol elég nyomást az Egyesült Államokra a genfi tárgyalások sikeres befejezése érdékében. S végül a nyilatkozat nem foglalkozott a békemozgalom jelentőségével. Az SPD elnöke óvott a fe­szültségek élezésétől és attól, hogy bizonyos politikai körök az „emberi jogokra” hivatkoz­va újjáélesszék a hideghábo­rú időszakát. telezett országok megújított záródokumentum-tervezetét abban a formában, ahogy azt március 15-én a javaslat szer­zői benyújtották” — jelentette be Anatolij Kovaljov külügy­miniszter-helyettes, a madridi találkozó tegnapi plenáris ülé­sén. A Szovjetunió az európai biztonsági folyamat folytatá­sának, a béke és biztonság megszilárdításának, az európai államok közötti együttműkö­dés fejlesztésének érdekeitől vezettetve jutott erre az el­határozásra. Egyébként a tegnapi plená­ris ülés elfogadta a jövő heti munkaprogramot, amelyben csak egy teljes ülés szerepel, hogy a delegációknak több idejük maradjon a két- és többoldali konzultációkra. Nicaragua a BT összehívását kérte A nicaraguai kormány csü­törtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérte a közép-amerikai válság és az ellenforradalmi erők nicara­guai területre történt újabb betörései nyomán kialakult helyzet megvitatása céljából. Hugo Tinoco külügyminisz­ter-helyettes a Biztonsági Ta­nács soros elnökéhez címzett levelében hangsúlyozta: a Rea- gan-kormányzat által pénzelt, kiképzett és támogatott somo- zisták hondurasi területekről hajtják végre támadásaikat. A kormány reméli — írta Tinc- co —, hogy a Biztonsági Ta­nács megtalálja a módját: mi­ként rendezze a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető válságot. ENSZ-források szerint le­hetséges, hogy a Biztonsági Tanács még a hét végén össze­ül. Az SZKP KB és a minisztertanács határozata Javítani kell az ellátást Az SZKP Központi Bizottsá­ga és a Szovjetunió Miniszter- tanácsa határozatot hozott a lakosság közszükségleti cik­kekkel való ellátásának javí­tásáról az 1983—1985-ös évek­ben. A most elfogadott határozat megállapítja, hogy bár nőtt a termelés közszükségleti cik­kekből, közülük jó néhányból most sem tudják kielégíteni a keresletet. A párt köztársasági és helyi vezető szervei, a köztársasági minisztertanácsok és a helyi vezető testületek lassan hajtják végre a párt és a kormány utasításainak meg­felelő módosításokat az irá­nyító munkában. A szóban forgó határozatok kimondják, hogy a közszük­ségleti cikkek termelésének mennyiségi növelésével egy időben javítani kell a válasz­tékot és a minőséget is. A két vezető testület döntésé­ben rámutat, hogy a közszük­ségleti cikkek gyártásának nö­velése, választékának és minő­ségének javítása az életszín­vonal emelése szempontjából az egyik legfontosabb feladat. Ezért a határozat átfogó intéz­kedéseket tartalmaz a köz­szükségleti cikkek termelésé­nek növelésére, minőségének és választékának javítására, Ceausescu—Hu tárgyalások Bukarestben tegnap folyta­tódtak a magas szintű román —kínai tárgyalások Nícolae Ceausescu, az RKP főtitkára és Hu Jao-pang, a KKP KB fő­titkára közt. A tárgyaláson kölcsönösen kifejezték azt a szándékukat, hogy bővítik és elmélyítik a két ország politikai, gazdasági, műszaki-tudományos, kulturá­lis és egyéb kapcsolatait. Kínai—francia megbeszélések Mitterrand vidéki körútja Francois Mitterrand fran­cia köztársasági elnök hivata­los pekingi tárgyalásait befe­jezve tegnap délelőtt vidéki körútra indult a kínai fővá­rosból. Hsziant, Nankingot és Sanghajt keresi fel. A fran­Súlyos összecsapások a rendőrökkel Tüntetések Párizsban Csütörtökön délután és este több tüntetés is volt a francia fővárosban. Mintegy 8000 diák az egyetemi reform ellen tün­tetett, több mint 10 000 kiske­reskedő és kisvállalat-tulaj­donos pedig az árak ellenőr­zése ellen. Egy ideig mindkét tüntetés békésen zajlott, a végén azon­ban, amikor a tüntetések ve­zetői fel akarták oszlatni a Peking Küldöttség utazik Szöulba Sen Tuval, a kínai légitár­saság, a CAAC vezérigazgató­jával az élén 33 tagú kínai küldöttség utazik ma reggel különgépen Pekingből Szöulba, hogy hazahozzák a csütörtö­kön Dél-Koreába térített Sen- jang—Sanghaj járat utasait is személyzetét — közölték teg­nap éjjel a kínai fővárosban. Pekingben úgy tudják, ez az első eset, hogy kínai hivatalos személyiség bejelentve, még ha alkalmi ügyből is, a koreai há­ború óta Dél-Koreába utazik. Eközben a kínai fővárosban újabb részletek kerültek nyil­vánosságra a Kínában egye­dülálló géprablásról. Miután a gép az északkelet-kínai Sen- jangból felszállt, a terroristák Talien kikötőváros felett bele­jöttek a parancsnoki kabin aj­tajába, behatoltak oda és kényszerítették a pilótát, hogy • gépet Tajvanra vigye. A pi­lóta először a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaságban akarta letenni a gépet, de ezt észrevéve az eltérítők paran­csot adtak a dél-koreai le­szállásra. A támadás során a személyzet két tagja megsebe­sült, őket a leszállás után kór­házba szállították. WCsAK RÖVIDEN... B GÁSPÁR SÁNDOR, a Szak- szervezetek Országos Tanácsá­nak főtitkára és Karel Hoff­mann, a Csehszlovák Szakszer­vezetek Központi Tanácsának elnöke Genfben látogatást tett a Nemzetközi Munkaügyi Hi­vatalban. A FRANCIA valuta újabb leértékelés előtt áll — írja teg­napi számában, pénzügyi kö­röktől szerzett értesülésekre hivatkozva, a Frankfurter All­gemeine Zeitung. meneteket, egyes szélsőjobbol­dali csoportok összecsapásokat provokáltak a rendőrökkel. Különösen a diákok akcióje végződött viharos incidensek­kel; néhány csoport folytatni akarta a tüntetést, s mikor a rendőrök megpróbálták felosz­latni őket, köveket hajigáltak a rendőrökre, személygépko­csikat és autóbuszokat gyúj­tottak fel és kirakatokat tör­tek be. A rendőrség ugyan könnyfakasztó bombákkal is­mételten szétkergette őket, de a tüntetők a Latin-negyed kü­lönböző pontjain ismét össze­gyűltek, s egészen a hajnali órákig folytatódtak az össze­csapások a rendőrséggel. A sokszor közelharc jellegét öltő összeütközések során mintegy száz rendőr megsérült, nem ismeretes azonban, hogy a tün­tetők közül hányán sebesültek meg. A L’Humanité tegnapi ve­zércikkében hangsúlyozza: fel­tétlenül szükség van az egye­temi oktatás korszerűsítésére és demokratizálására. Igaz, a mostani reformterv nem töké­letes, javításokra, módosítá­sokra szorul, de ezt a parla­menti vita során meg lehet majd valósítani. A jobboldal­nak viszont az a célja, hogy megakadályozza az egyetemi oktatás demokratikus reform­ját, erre akarja kihasználni a diákok soraiban megnyilvánu­ló aggodalmakat, s azt a sok­szor jogos elégedetlenséget, amit éppen a felsőoktatás ed­digi elavult rendszere okozott. cia elnök és kísérete ma uta­zik el Kínából. Csao Ce-jang tegnap kije­lentette, hogy Mitterrand lá­togatása után politikai, gaz­dasági és más területen az együttműködés új fejlődésnek indul Kína és Franciaország között. A kínai kormányfő kifejezte reményét, hogy a nem túl tá­voli jövőben ismét találkozik Mitterrand-nal. Francia forrá­sok tájékoztatása szerint az elnök franciaországi látogatás­ra hívta meg a kínai minisz­terelnököt Az Országos Béketanács ülése (Folytatás az 1. oldalról.) most kezdődő béke és barát­sági hónap programjáról. El mondta: a magyar békemoz­galom szép hagyománya, hog> évente egyszer, több héten ke resztül rendezvények sokasá­gán emlékezik meg a béke ügyéről, a hitleri fasizmus fe­lett aratott győzelem évfor­dulójáról. Az eseménysorozat azonban csak akkor hozhat számottevő eredményeket, ha a program újabb és újabb elemekkel bővül, igazodva a világban bekövetkezett válto­zásokhoz. Ahhoz, hogy meg­torpant az enyhülési foiya mat, s az imperialista körök szakadatlanul azon munkál­kodnak, hogy megosszák a bé kemozgalmakat, az egymástól elválasztó elemek hangsúlyo­zásával. A mostani rendezvénysoro­zat programja tartalmazza társadalmi szervezeteink, po­litikai mozgalmaink — így a Hazafias Népfront, a KISZ és a SZOT — ajánlásait. Az idei eseménysorozat középpontjá­ban a prágai béke-világtalál- kozó áll. E találkozó jelen­tőségét mi sem mutatja job­ban, hogy számos olyan moz­galom is jelezte részvételi szándékát, amely korábban nem szorgalmazta a párbe­szédet. A békeszerető magyar nép üzenetét delegáció viszi magával Prágába, amelyet előzetesen számos fórumon véleményezhetnek az állam­polgárok, így alakítva ki vég­ső formáját — mondotta vé­gezetül Sarkadi Nagy Barna. A tanácskozáson bejelentet­ték, hogy megalakult — Pozs- gay Imrének, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa főtit­kárának vezetésével — a prá­gai béke-világtalálkozó ma­gyar nemzeti előkészítő bi­zottsága. Előkészítő bizottság Volf Szedih, a szovjet bé­kevédelmi bizottság hazánk­ban tartózkodó küldöttségé­nek vezetője felszólalásában elismeréssel szólt a magyar békemozgalohi tevékenységé­ről. Felhívta a figyelmet a Szovjetunió békepolitikájának következetességére, hangsú­lyozva: a Szovjetunió tovább­ra is mindent elkövet, hogy az emberiséget elkerülje a nuk­leáris háború veszélye. Kitért arra, hogy a Varsói Szerződé* tagállamai vezetőinek év ele­jei prágai konzultatív tanács­kozásán konstruktív javasla­tok születtek az enyhülési fo­lyamat kibontakoztatása érde­kében, ám a NATO elzárkó­zott az érdemi tárgyalások elől. A vitában felszólalt Pozsgay Imre. Bevezetőjében beszá­molt a magyar nemzeti előké­szítő bizottság alakuló ülésé­ről, rámutatva: a bizottságban a társadalom szinte minden rétegének képviselői helyet kaptak. A testület feladata lesz többek között az is, hogy — az állampolgári vélemé­nyeket figyelembe véve — végleges formájába öntse a magyar nép üzenetét a prágai béke-világtalálkozó részvevői­hez. A Hazafias Népfront fő­titkára a továbbiakban arról szólt, hogy társadalmi beren­dezkedésünk lényegéből fakad a béke szeretete, s készség e nagy kincs megőrzésére. Szo­cialista nemzeti egységünk egyik legfontosabb alappillére a közös egyetértés ebben a kérdésben. Nyílt beszéd Kovács Jenő, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára hozzászólásában rámutatott: e fórumokon nyíltan kell be­szélni olyan bonyolultnak tű­nő kérdésekről is, mint pél­dául a nukleáris technika. Csak őszinteséggel lehet meg­győzni a fiatalokat, magunk mögé fölsorakoztatni őket cél­jaink megvalósítására. A vitában hangsúlyozták: minden nemzedék egyformán érdekelt a béke megőrzésében, s ez meg is nyilvánul a hét­köznapok során. Elismerőleg szóltak az OBT ifjúsági és diákbizottságának megalaku­lásáról, kifejtve, hogy a tuda­tos politizálás kereteivé vál­hatnak a bizottság fórumai. Ám óva intettek a formaliz­mus veszélyeitől; látszatak­ciókra, és látszateredményekre nincs szükség — hangoztatták. Az egyén szerepét a békéért folytatott küzdelemben tovább kell erősíteni, mert csak így építhető tovább a mozgalom szilárd társadalmi bázisa — hangzott el az ülésen. Brit helyhatósági választások Tartósított politikai helyzet Csütörtökön helyhatósági választásokat tartottak Nagy- Britanniában. Az eredmények lényegében tartósították az ed­digi politikai helyzetet, s mint az első elemzések mond­ják, „Thatcher asszony nem lett okosabb” abból a szem­pontból, itt van-e a pillanat Szórványos harcok a libanoni hegyvidéken Izrael elfogadta a tervezetet Izrael kevesli, Szíria sokall­ja azt az árat, amelyet az iz­raeli megszálló csapatok ki­vonásáért akarnak fizettetni Libanonnal. Ez állapítható meg a George Shultz ame­rikai külügyminiszter közve­títésével kidolgozott egyez­ménytervezet Tel Aviv-i és da­maszkuszi fogadtatásából. Hangadó izraeli politikusok — így Ariel Sáron volt hadügy­miniszter, a kabinet tárca nélküli tagja — erőteljesebb katonai jelenlétet, nagyobb beavatkozási jogot követelnek Libanonban. Az izraeli—liba­noni egyezménytervezet pont­jait elemző damaszkuszi saj­tó arra a következtetésre jut, hogy lényegében új Camp David-i megállapodásról, az egyiptomi—izraeli különbéke „kiegészítéséről” van szó. Az izraeli kormány hosszú­ra nyúlt rendkívüli miniszter- tanácsi ülése tegnap „elvben’ elfogadta a libanoni csapat- kivonásról elkészült megálla­podás-tervezetet. Az izraeli kormányszóvivő szerint azon ban Tel-Aviv „néhány pon­tot” még tisztázni kíván, olya­nokat, amelyek biztonsági kér­désekkel kapcsolatosak. Hírügynökségi jelentések szerint tegnap is folytatódtak a szórványos összecsapások a libanoni hegyvidéken a falan- gista és a szocialista fegyve­resek között. A délelőtt folya­mán ismét több tüzérségi be­töltés érte Bejrút külső kerü­leteit. az általános választások ki­írásához. Skócia és a főváros kivéte­lével 369 helyi tanácsot újí­tottak meg. A kormányon le­vő párt nyereségei közül ki­emelkedik a munkanélküliség által különösen sújtott ipar­város, Birmingham tanácsá­nak megtartása és Cardiff el- hódításá. A Munkáspárt győ­zelemnek tekinti a Liverpool és Blackburn fölötti ellenőrzés megszerzését. Egészében a toryk az ország déli, az el­lenzék pedig az északi körze­tekben erősítette a befolyását — nagyjából társadalmi bázi­sának megfelelően. Margaret Thatcher vezető minisztereivel a hét végén, chequersi rezidenciáján érté­keli majd a kialakult helyze­tet, különös tekintettel az ál­talános választások esélyeire. Négy párt részvételével Megalakult az áj finn kormány Mauno Koivisto köztársasá­gi elnök tegnap kinevezte a Finn Köztársaság 63. kormá­nyát. Kalevi Sorsa miniszter­elnök negyedik kormányának — a korábbi kormányok ha­gyományos gerincét alkotó Centrumpárt, Svéd Néppárt. Finn Szociáldemokrata Párt mellett — tagja lett a Finn Fa­lusi Párt is, mely 1967-es meg­alakulása óta első ízben oszto­zik a kormányfelelősségből. Sorsa négypárti kormányának összetétele, amely mögött a márciusban újjáválasztott 200 fős törvényhozói testület 123 képviselője áll, a parlament polgári többségét tükrözi. A miniszteri tárcák 9:8 arány­ban oszlanak meg a centrista pártok, illetve a szociáldemok­raták között. Ennek megfele­lően a Centrumpárt 5, a svéd és a falusi párt két-két minisz­teri tárcával vesz részt az új kormányban. A Sorsa-kormány jobbolda­li ellenzéke a programot a még mindig magasnak tartott állami kiadások, baloldali el­lenzéke, a Finn Népi Demok­ratikus Szövetség viszont a kis jövedelműek szociális hely­zetének veszélyeztetése miatt bírálja. Amiben egyetértés van, az a program külpoliti­kai részére vonatkozik, mely a hagyományosan aktív, semle­ges, békeszerotő külpolitikai irányítás változatlanságát hangsúlyozza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom