Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-06 / 106. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 106. SZÁM 1983. MÁJUS 6., PÉNTEK Párfbszettsáiji értékelés A város fejlődésének tényei Tegnap délután ülést tartott a városi pártbizottság. A testület megvitatta a végrehajtó bizottság jelentését az MSZMP XII. kongresszusa óta végzett munkáról és a párt feladatairól. A jelentést Pásztor István első titkár terjesztette a bizottság elé. A testület munkájában véle­ményének kifejtésével részt vett Földesi István, a me­gyei pártbizottság osztályvezető-helyettese is. Az elő­terjesztéshez Kocsis Jánosné, Görbe Ferenc, Kanyó Te­réz, Gimes Tibor és Rózsás László szólt hozzá. A vitát Pásztor István összegezte. A testület végezetül határo­zatot hozott a város előtt álló feladatok megoldásáról. A városi pártbizottság tehát összegzésre vállalkozott, s er­re törekedtek a hozzászólók is, noha elsősorban saját szakte­rületek helyzetét elemezték. Az összefoglalás, jóllehet egy­séges szerkezetű dokumentum­má vált, mégis kétirányú volt. A testületnek egyrészt fel kel­lett mérnie azt, hogy az idő milyen változásokat hozott magával az MSZMP XII. kongresszusa óta. Másrészt az volt a dolga, hogy egyetlen pillanatban, vagyis a mára vonatkoztatva meghatározza a város helyzetét. Ipari fejlődés A nagyon gondosan végre­hajtott. s egyszerre elemző és összefoglaló vizsgálódás meg­hozta a várt eredményt. S ez tegnap délután abban mutat­kozott meg, hogy a városi pártbizottság teljes testületi egyetértésben alkothatott ha­tározatot, a további tenniva­lókról. S zavartalan egység­ben a megyei s országos tes­tületek határozataival. A városi pártbizottság mér­legelése szerint Nagykőrös gazdasági élete olyan fej­lődési állapotban van, mely lehetővé teszi a VI. öt­éves terv céljai elérését. Jellemzője a helyzetnek, hogy az ipari vállalatok és szövet­kezetek elismerésre méltó igyekezettel törekednek ex­portjuk növelésére. Ezt teszi például a Nagykőrösi Kon­zervgyár, a Gépgyártó és Szol­gáltató Ipari Szövetkezet és a TRAKIS Szövetkezet. Ugyan­akkor a nem exportáló üze­mek is nagy gondot fordítanak az importmegtakarításra. Ez­zel segítve export híján a kül­kereskedelmi egyensúly ja­vítását. A gazdasági fejlődés jelen­legi szakaszára általánosság­ban véve is jellemző a takaré­kosság. Vonatkozik ez az anya­gok felhasználására, s az ener­giafogyasztásra is. Az üzemek helyesen ismerték fel, hogy az energiaforrások igénybevételé­ben az arányok megváltoztatá­sával is jelentős megtakarítást érhetnek el. A takarékosság mellett jel­lemzője e gazdasági fejlődés­nek a jobb minőségű, követke­zésképpen a piacon is kapó­sába áruk előállítására való törekvés. Ehhez kapcsolódva a város üzemei időben hozzáfog­tak termékszerkezetük meg­változtatásához. Mind keve­sebb tehát a piacon az olyan nagykőrösi portéka, mely iránt a kereslet lanyha, mely nem állítható elő gazdaságo­san, mely szükségtelenül im­portigényes. Jól tudjuk, hogy gazdasági fejlődésre csak az számíthat, aki figyelembe veszi a terme­lés emberi tényezőit is. Példá­nak okáért azt, hogy munkásai milyen körülmények között dolgoznak az üzemben, s mi­lyen körülmények között él­nek a gyárkapun kívül. Nos, a városi pártbizottság a téma fontosságához illő mértékben foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miként élnek a nagykő­rösiek. Vizsgálta a kisvárosi lét tárgyi feltételeit, s a társa­dalmi élet alakulását is. E legfrissebb állásfoglalás szerint a lakosság életkörül­ményei minden nehézség elle­nére is javultak. Az elmúlt há­rom év alatt felépült 175 la­kás és 113 családi ház. Űj, 16 tantermes iskola áll a Vági István lakótelepen, noha át­adásának eredetileg megha­tározott időpontja még el sem érkezett Az óvodai helyek száma ötvennel, a bölcső­deieké pedig negyvennel gya­rapodott. A Kossuth Lajos úti lakótelepen megépült az oly­annyira várt ABC-áruház. Bő­vült a szolgáltatások köre, ja­vult a város közművekkel va­ló ellátottsága, s a városi ta­nács jó ütemben fogott hoz­zá az állami telkek kialakítá­sához. Közösségi életünk alakulásá­ban, a közvélemény formálá­sában, a pórt politikájának megértésében, s az azzal való cselekvő azonosulás kialakí­tásában fontos szerepet tölt be a jól szervezett agitáció, és propagandamunka — állapí­totta meg a pártbizottság. Eh­hez kapcsolódva az elmúlt években a káderképzés külön­böző formáiban mintegy ki- lencszázan gyarapították is­mereteiket. A pártoktatásban és a vitakörök munkájában 3 ezer 100-an vettek részt. A tömegszervezeti tanfolyamo­kon több mint ötezren tanul­tak. A városi pártbizottság ta­pasztalata szerint ma a köz­vélemény a korábbinál érzé­kenyebben reagál a társada­lomban meglévő feszültségek­re. Ezért erősödött a véle­ményformálásban a kritikai hangvétel. Az emberek, külö­nösen a fiatalok véleményét befolyásolja az anyagiasság, a munkafegyelem és a munka- szervezés számos hiányossá­ga, a jövedelemelosztásban helyenként még tapasztalható egyenlősdi, s a családalapí­tás sok gondja. Helyi feladatok A világ gyors változásai, a gazdasági élet új jelenségei a helyzet megítélésében né­melykor .elbizonytalanodáshoz vezethetnek. Mindazonáltal a lakosság egyetértő figyelem­mel kíséri a kongresszusi ha­tározatok végrehajtására tett intézkedéseket. A város pártszervei és párt- szervezetei az MSZMP XII. kongresszusán, továbbá a megyei és a városi pártérte­kezleten meghatározott poli­tikai irányvonal szellemében dolgoznak, s betöltik irányító, ellenőrző és segítő szerepüket. Jellemzi a város fejlődését, hogy a politikai, az ideológiai, a kulturális, az állami és gaz­dasági életben a párt vezető szerepe és tömegbefolyása to­vább erősödött. A pártszervek és pártszervezetek politikai munkájának középpontjában a gazdasági és ideológiai fej­lődés szorgalmazása áll. A feladatokról szólva az MSZMP városi bizottsága a tegnapi ülésén kimondta, hogy a XII. kongresszuson, a me­gyei és a városi pártértekez­leten megjelölt célok ma is érvényesek. A megváltozott körülményekhez igazodva ha­tékonyabb és célratörőbb munkával kell a városnak folytatnia a kongresszusi ha­tározatok végrehajtását. Az iparban továbbra is meg­felelő figyelmet kell fordítani a jövedelmezőség és a haté­konyság fokozására. Ezzel együtt az energia, az anyag és a munkaerő takarékos fel- használására is. Feladata az üzemeknek az importot he­lyettesítő anyagok felkutatása és alkalmazása. Minden terü­leten szélesíteni kell a minő­ségi bérezés lehetőségeit. A konzervgyár szorgalmazza tő­kés exportjának növelését. A NEFAG a jövedelmezőség fo­kozása érdekében tegye folya­matossá a megújulást. A városfejlesztéssel kapcso­latban továbbra is nagy fi­gyelmet kell fordítani a ma­gánerős lakásépítés támogatá­sára, különös tekintettel a telekkialakításra és az elö- közművesítésre. Az életkörül­mények javítása érdekében fejleszteni kell a város keleti részének kereskedelmi ellátá­sát. Az egész városban javí­tani kell a kereskedelmi ellá­tás és a szolgáltatások minő­ségét. A szolgáltatások terü­letén a hiányszakmák számá­nak csökkenését is el kell ér­ni. A közművesítésben — a pártbizottság megállapítása szerint —,,a lakosság bevoná­sával lehet igazán eredménye­ket elérni. Éppen ezért széle­síteni kell a társadalmi ösz- szefogást, s nem utolsósorban ennek koordinálását. Töreked­ni kell a szennyvíztisztítás és a hírközlés javításához szük­séges feltételek megteremté­sére. Szocialista törekvések A párt feladatairól szólva a városi vezető testület határo­zatot hozott arról, hogy a pártalapszervezetek munkájá­ban nagyobb hangsúlyt kell kapnia az eszmei-politikai te­vékenységnek. A feladat az, hogy valamennyi párttag va­lóban váljék a szocializmus propagandistájává. Az alap­szervezetek életének közép­pontjában álljon a marxizmus —leninizmus eszméinek ter­jesztése, a szocialista szellemű kezdeményezések, törekvések támogatása. Kiemelt figyel­met kell fordítani városunk­ban is a szocialista közgon­dolkodás és értékrend for­málására és erősítésére. / A negatív tendenciák elle­nében erősíteni kell a szocia­lista életmód hatását. Az agi- tációs és propaganda munká­ban továbbra is a tartalmi kérdésekre kell helyezni a hangsúlyt Arra kell töreked­ni, hogy ez a tevékenység mi­nél rugalmasabban, minél ha-* tékonyabban kapcsolódjon a gazdaság és a társadalom gyorsuló változásaihoz. Farkas Péter Levelező tagozat Felvétel a gimnáziumba A nagykőrösi Arany János Gimnázium levelező tagozata felvételt hirdet az 1983/84-es tanévre. Az első osztályba azok a dolgozók jelentkezhetnek, akik sikeresen elvégezték az általá­nos iskola nyolc osztályát. Je­lentkezés módja: kitöltött je­lentkezési lap és az általános iskolai bizonyítvány leadása a gimnáziumba. A harmadik és a negyedik osztályba azok a dolgozók je­lentkezhetnek, akiknek a má­sodik, illetve a harmadik osz­tály elvégzéséről érvényes bi­zonyítványuk van. Jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap és a gimnáziumi bizonyít­vány leadása a gimnáziumba. Azok a dolgozók, akik az emelt szintű („B” tagoza­tú) szakmunkás-bizonyítvány- nyal rendelkeznek — sikeres különbözeti vizsga után — a harmadik osztályban folytat­hatják tanulmányaikat, ha az első és a második osztályos biológia és földrajz tantárgyak törzsanyagából különbözeti vizsgát tesznek. E tantárgyak­ból csak szóbeli vizsga van. Jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap és a szak­munkásvizsgáról szóló oklevél leadása a gimnáziumba. Az 1983/84-es tanévben má­sodik osztályt nem indítunk, mivel 1982/83-as tanévben el­ső osztályt nem tudtunk bein­dítani. Az 1983/84-es tanévben a dolgozók gimnáziumának el­ső osztályába jelentkező hall­gatók részére az oktatás a tan­anyag alaposabb elsajátítása érdekében kétnapos lesz. A következő tanévekben pedig fokozatosan az eggyel maga­sabb osztályokban is kétnapos oktatásra térünk át. A jelentkezési lapok az isko­lában kaphatók. A jelentkezés határideje a gimnázium első, harmadik és negyedik osztá­lyába: 1983. szeptember 1. Az emelt szintű („B” tagoza­tú) szakmunkás-bizonyítvány- nyal rendelkezők pedig az em­lített különbözeti vizsgára 1983. augusztus 15-ig jelent­kezhetnek. A különbözeti vizs­gák időpontjáról értesítést küldünk. Csányi Péter tagozatvezető Kirándulók kézikönyve Az igazi, az úgynevezett bakancsos turista valójában sosem képes nyugton marad­ni. Ütőn van télen, térdig érő hóban, s kedveli a kapaszko­dást meredek lejtőkön a leg­nagyobb kánikulában is. E nyughatatlanságban nem kü­lönbözik tőle a hasonló szel­lemmel beoltott kerékpáros, motoros, autós társa sem. Mégis az az igazság, hogy a jó nagy kirándulások ideje most érkezett meg. Talán ez a magyarázata annak, hogy a Magyar természetbarát moz­galom eseményei című köny­vecske sem érkezett meg, ha­marabb egy perccel sem. Pe­dig ebből lehetett volna ki­olvasni a januári túrákat is, melyekről immár menthetet­lenül lemaradtunk. A lényeg az, hogy a köny­vecske megérkezett Nagykö­rösre, s az egyesületeken kí­vül a KlSZ-alapszervezetek- nél is megtalálható. Lapozga­tása érdekes és tanulságos. Legfeljebb az a lehangoló e műveletben, hogy városunk neve mindössze kétszer for­dul elő benne. Ám ez a két megemlítés egy és ugyanazon eseményre vonatkozik. A Ki­nizsi természetjáróinak szep­tember 10-i Ajtony Vilmos emléktúrájára. Még a Pest megye turistája elnevezésű mozgalom útvonala is elkerüli a várost. Pedig jó hosszú, 360 kilométeres kirándulás ez. Eb­ben persze nem a természet­barát-mozgalom szervezői a hibásak, hanem az Árpád fe­jedelemmel együtt nyargalá- szó első körösiek, akiknek ép­pen ez a hely tetszett meg a letelepedésre. Egyébiránt nem volt rossz ízlésük, hiszen az akkori tájkép a rengeteg er­dőkkel, mocsarakkal bizonyá­ra szép is lehetett. Ámbár őket a célszerűség vezette. Felmérték, hogy védett hely ez, idegen ide nem teszi be a lábát. Minthogy ma is ez a helyzet, feltétlenül okos em­bereknek kell tartanunk őket. Pedig hát szép ez a táj most is, csak nem szabad svájci mércével mérni. Szép és felfedezetlen. Az egyetlen meghirdetett túrától aligha lesz ismertebb. Legalább még a tavaszi jubileumi túrát is bele kellett volna rakni a könyvecskébe, bár akkor még könyv nem lévén, senki sem Szabadföldi saláta Áldást jelentett az eső A szabadföldi saláta terme­lése az utóbbi években meg­lehetősen háttérbe szorult. Tavaly már csak 300 ezer fej saláta termelésére szerződtek a nagykőrösi termelők az áfésznél. A múlt hét elején a sza­badföldi saláta kivágása és átadása nagyobb mértékben megkezdődött, de csak 20—25 ezer darabot szállítottak na­ponta a szövetkezetbe a ter­melők. A nagy melegben sok saláta befejesedés előtt fel­magzott. A minden veteményre ál­dást hozó eső a salátánál is javította a helyzetet. Az ala­csonyabb fekvésű helyeken ültetett saláták fejesedése és ennek megfelelően a beszállí­tása a kedvezőbb időben a héten előreláthatólag megnö­vekszik. Vida János, az áfész átve­vőtelepének vezetője úgy lát­ja, hogy az idei szabadföldi salátaszezon a jövő hét ele­jén befejeződik, és a termelők végül is beszállítják a leszer­ződött 300 ezer fej salátát. olvashatta volna. S még kel­lene valami a könyvbéli hir­detmény mellé. Nevezetesen üzleti érzék, mely valamiképp a semmiből is szálláshelyet teremt. Legalább nyáridőre. F. P. HNF-kSrzeti tanácskozások A nyílt várospolitikára töre­kedve a városi tanács végre­hajtó bizottsága együtt a Ha­zafias Népfront városi bizott­ságával varoskörzeti tanácsko­zásokat rendezett az elmúlt hetexben. Eddig tizenöt na­gyobb vállalat, szövetkezet és intézmény adott otthont ezek­nek a megbeszéléseknek. A vá­roskörzeti tanácskozások köz­ponti témája a városfejlesztés volt. Ennek megfelelően min­denütt szó esett a tavalyi eredményekről, s a még meg­oldásra váró feladatokról. A városkörzeti tanácskozá­sokon több mint hatszázan vettek részt, s az előadások­hoz hozzászólók száma meg­haladta a hatvanat. A véle­ményüket kifejték kisebbik hányada a településfejlesztés legkülönbözőbb kérdéseivel foglalkozott. A többség az ál­lami telekkialakítás eddigi eredményeit elismerve a mun­ka folytatását szorgalmazta. Alkalmat adtak a városkörzeti tanácskozások néhány egyéni probléma tisztázására is. Mozi Viadal. Színes, szinkronizált bűnügyi film. (14 éven aluliak­nak nem ajánlott.) Előadás 6 és 8 órakor. Színház * 1 * * 4 S. A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, Szentivánéji álom. Ödry bérlet. Kossuth Kupa-viadal A hagyományos városi álta­lános iskolás légfegyveres Kossuth Kupa-viadalt az idei tanévben is a Kossuth-iskolai pincelőtéren rendezték, öt paj­tás alkotott egy csapatot: hár­man légpuskával, ketten lég­pisztollyal lőttek és egynek leánynak kellett lenni közü­lük. A legjobban a következő fiatalok szerepeltek. Légpuska, fiú (19 induló): 1. Tornyi Béla 20/160 (Kossuth- isk. A), 2. Tóth Szabolcs 153 (Kossuth B), 3. Dobos Tamás (Rákóczi) 153 köregységgel. Leányok (5): 1. Kása Gyöngyi (Petőfi) 20/143; 2. Szénái Zsu­zsa (Arany) 126; 3. Módra Esz­ter (Kossuth A) 116 körrel. Légpisztoly, fiúk (10): 1. Tóth István (Kossuth B) 20/148; 2. Farkas Róbert (Kos­suth A) 147; 3. Bűz Dénes (Rákóczi) 140 körrel. Leányok: 1. Kiszel Erzsébet (Petőfi) 20/133; 3. lmecs Olga (Arany) 110 kör. összetett csapatversenyben: 1. Kossuth-isk. A csapata (Ra­dies Attila, Tornyi Béla; Mód­ra Eszter, Szabó Gábor, Farkas Róbert) 100/704; 2. Petőfi-isk. 100/681; 3. Kossuth-isk. B. 100/658; 4. Arany isk. 100/546; 5. Rákóczi-isk. 80/539. Birkózás Remekül szerepeltek a Nk. Kinizsi fiataljai a Sportotthon­ban megrendezett serdülő kö­töttfogású megyei egyéni baj­nokságon. Hét egyesület 57 versenyzője vetélkedett. A tíz súlycsoportból nyolcban vé­geztek az élen a remekül sze­replő körösi fiúk. Eredményeik a következők voltak. A 46 kilogrammosok súly­csoportjában (6 induló): l. Tö­rök Béla (hibapont nélkül), 4. Farkas Zoltán. 56 kg-ban (3): 1. Kovács Ferenc, 2. Molnár Ferenc. 49 kg (6): 4. Farkas Tamás. 53 kg (6): 1. Marsa István. 57 kg (7): 1. Tóthpál László. 3. B. Deák Csaba. 62 kg. 6: 1. Szőke Zoltán, 2. Pákozdi Ottó, 3. Kása Ambrus. 67 kg (4): 1. Csapó Ambrus, 2. Zsik- la Tamás. 72 kg (7): 4. Herpai Tibor 78 kg (3): 2. Sánta Zol­tán. 78 kg (5): 1. Fehér Tibor. Ezzel egy időben Tatabá­nyán 256 indulóval országos úttörő A korcsoportos versenyt rendeztek, amelyen az ország összes neves egyesülete elin­dította fiataljait. 29 kg (30) i 4. Kecskés Attila. Nehézsúly­ban (8): 1. Danka Gyula (jó birkózással nála jóval nehe­zebbeket is legyőzött.) Tekes és Tóth is jól szerepelt a kö­rösiek közül. S. Z. Ezúton értesítjük Nagykőrös vá­ros lakosságát, hogy akác- és tölgy tűzifára megrendelést újra felveszünk. A megrendelést a 185- ös telefonon vagy személyesen: Nagykőrös, Csókás erdő 1. sz. alatt lehet megtenni. A megrendelt tű­zifát rövid szállítási határidővel 98,65 Pt/q egységáron házhoz szál­lítjuk. Arany János Mgtsz, Nagy­kőrös. Áz Épületszerviz Leányvállalat felvételre keres épületlakatosipari szerkezetek javítására, szervizmunkáira jól képzett szakmunkásokat, elsősorban lakatosokat, forgácsolókat, hegesztőket, festő-mázolókat, üvegeseket, valamint e munkák műszaki előkészítésében jártas, legalább középiskolát végzett munkatársakat Foglalkoztatás: megegyezés szerinti teljesítménybérben. Jelentkezni lehet: Budapest XIII., Teve u. 25., telefon: 201-820, 129-es mellék. ISSN 0133—2708 (Nagyköröst Hírlap»

Next

/
Oldalképek
Tartalom