Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-05 / 105. szám

Abonyi krónikái Kétfr&tes előny Megerősödtek a vetések Ültetik a paradicsompalántákat A régi földművelő emberek szerint, ha Szent György nap­ján a varjút nem látni meg a vetésben, akkor a gabona ked­vezően fejlődött. Az abonyi határban már az említett nap előtt két héttel nem látták meg a fekete madarat az őszi ve­tésben. Földben a kukorica A mezőgazdasági szak­emberek örömmel veszik tu­domásul mindezt, de jóslatok­ba nem mernek bocsátkozni. Többségük inkább így fogal­maz: ha az aranyat érő májusi eső nem marad el, jó termés­re számíthatunk, és az ara­tást korábban lehet kezdeni a megszokottnál. Nemcsak az őszi vetéssel le­hetnek elégedettek a termelő- szövetkezetek, hanem a tava­szi munka ütemével is. A József Attila Tsz-ben május első vasárnapján is dol­goztak és ezen a napon be­fejezték a kukorica vetését. A határban működtek a para­dicsomot ültető gépek, ugyan­is mihamarabb szeretne ezzel a munkával is végezni a gaz­daság. Mint a korábbi esz­tendőkben, az idén ugyancsak egészséges palántákat sikerült nevelni, ezért nagyon fontos, hogy mielőbb végleges he­lyükre kerüljenek. A Ságvári Endre Tsz-ben tíznapos előnnyel számolnak. 1 Ez elsősorban a kedvező idő­járásnak, a jó munkaszerve­zésnek és a gépek alapos elő­készítésének köszönhető. Több mint ezer hektáron elvetették a kukoricát, négyszáz hektá­ron a napraforgót és ugyan­ekkora területen a cukorrépát, sőt a magok zsenge hajtásai már megjelentek. Más évek­ben május elsejére fejezték be a kukoricavetést, most viszont zöldell a növény. Túl vannak a gabonakárte­vők elleni szerek elhintésén, amit most is repülőgéppel vé­geztek. Elkezdték a lucerna első kaszálását és betakarítá­sát, folyamatosan halad a ku­koricatáblákon és a szőlőültet­vényeken a növényvédelem. Rádió a hírvivő A gazdaság a közelmúltban négy darab CB-rádióadó-ve- vőt vásárolt. Ezentúl ezek se­gítségével tartja a kapcsola­tot például a műhelykocsi, a főagronómus és a gépműhely. Ezzel sok időt, üzemanyagot lehet megtakarítani és a föl­deken megrokkant gépek hi­baelhárítása gyorsabb lesz. Az Új Világ Termelőszövet­kezetben ugyancsak a növény- védelem, illetve a kertészeti növények, elsősorban a para­dicsom palántázása most a legfontosabb tennivaló. Gy. F. Nevelik az utánpótlást Három mester öt tanulója A KIOSZ helyi csoportjának vezetősége a minap értékelte a szervezetbe tömörített abo­nyi kisiparosok munkáját. A vezetőség., tapasztalatait. Pata­ki Sándor, , a. csoport titkára ismertette. Elmondta, hogy az irányító testület havonkénti ülésein a munkatervben rögzí­tett témákról tárgyalt, fontos ügyekben döntött és feladato­kat határozott meg. A testü­letben mind jobban érvénye­sül a kollektív vezetés. Panasz nélkül Abonyban 193 kisiparos mű­ködik. Létszámuk állandó, mi­vel amennyien visszavonul­nak, ugyanannyian kérnek működési engedélyt. Ez a stagnálás alapjában véve nem okoz gondot, de az már igen, hogy a kisiparban foglalkozta­tott tanulók száma nem nö­vekszik. Jelenleg mindössze három mesternél öten tanul­nak. Ez annál inkább aggasz­tó, mert egyes szakmák már- már teljesen elnéptelenednek. Nincs például cipész, szíjgyár­tó, tímár és szabó. Több ipa­rosnak kellene tanulót foglal­koztatni és felhívni a figyel­met a szakma szépségeire. Kedvező, hogy egyre többen vesznek részt mestervizsga- eiőkészítő-tanfolyamon, meg­szerzik az oklevelet. A kisipar akkor tölti be sze­repét, ha rugalmasan alkal­mazkodik a népgazdasági igé­nyekhez, elősegíti a lakossági szolgáltatást és az áruelőállítás növekszik. A nagyközségben általában elégedettek a mun­kájukkal, erre bizonyíték, hogy tavaly mindössze egy panasz érkezett a KIOSZ helyi veze­tőségéhez. A vezetőség értékelésében szó esett a helyi csoporton belül működő különféle bizott­ságok tevékenységéről, az alap­szervezetben folyó, politikai munkáról, a tanácsi és párt­szervekkel, az intézményekkel való kapcsolatról. A párt- és ta­nácsi szervek folyamatosan fi­gyelemmel kísérik a település iparosságának működését, a KIOSZ csoportjának vezetőjét időnként beszámoltatják és tá­jékoztatják a kisipari szolgál­tatás helyzetéről. Új műhelyekben Az abonyi kisiparosok ta­valy 750 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek, egy részét a szolgáltatóház­nál. önzetlenségük nagy érték, Gulyás Béla fodrászmester a szolgáltatóház egyik bérlője. Irta és fényképezte: Gyuráki Ferenc mert így került egy épületbe, kulturált körülmények közé kilenc szakma képviselője. A tanácskozáson felszólalt Tarkó Sándor, a nagyközségi pártbizottság titkára, aki az iparosok munkájának elisme­rése mellett hangsúlyozta, hogy mindent el kell követni az utánpótlás érdekében, főleg azoknál a szakmáknál, ame­lyeknek csökkent a népszerű­sége. Javasolta, hogy a kisipa­rosok közületi megrendelése­ket is fogadjanak el. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 105. SZÁM 1983. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK Főállásuk mellett gyakorolják Kezük munkájának van becsülete Kiváló kisiparosok kaptak kitüntetést Cegléden és a ceglédi járás­ban az utóbbi időben sokat változott a kisipari szolgálta­tás. Igaz, hogy vannak még szakterületek, amelyek igen hiányolják a működési enge­déllyel rendelkező jó szakem­bert, hiszen a feladatokat a meglévők már-már alig győ­zik, mégis észrevehetően nőtt a magánkisipart folytatók száma. A KIOSZ ceglédi kör­zeti csoportjánál legutóbb ké­szült statisztika szerint 703 kisiparos munkálkodik, vagy­is tizenhárommal több, mint régebben. Köztük vannak, akik nyugdíjasán, vagy szabad idejükben, főállásuk mellett gyakorolnak ipart. Közös nevező A ceglédi és a járásbeli ipa­rosok huszonegy bejelentett, segítő családtagot, ötvenhá­rom segédmunkást, hetven­egy szakmunkást foglalkoz­tatnak. Hatvan kisiparos ne­vel szakmunkástanulót, ta­nuló jelenleg 78 van. A mó­dosított ipartörvény nyomán bővült a lehetőség, a szak­munkásképzésben gyakorlati oktatóként többen vehetnek részt, mint eddig. Az 1984— 1985-ös tanévre például 48 kis­iparos kérte már, hogy szak­munkástanulóval is foglal­kozhasson. A KIOSZ ceglédi csoportjá­nak munkáját jól kialakított bizottságok segítik. Jól látja el feladatát a szakmai bizott­ság, a szociális és a nőbizott­ság. Az ifjúságpolitikai és szakmunkástanuló-bizottság a 203. sz. Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézettel tart megfelelő kapcsolatot, esztendők óta. Az iskola jó segítséget ad. A KIOSZ he­lyi szervezetének szolgáltatás­fejlesztési bizottsága a tanács iparigazgatási szervével jut könnyen közös nevezőre. Most épp azt szorgalmazzák, hogy Cegléd kialakult új, emeletes lakónegyedében a szolgáltató kisiparosok helyet, lehetőséget kapjanak mind többen foglal­kozásuk gyakorlására. A mun­kavédelmi bizottság szakterü­letén szervez oktatásokat, fel­adatuk lesz a kisiparosok mű­helyeinek látogatása, szemlé­je. A községekben működő te­rületi intéző bizottságok a képviseleti szerv szerepét fe­lelősséggel töltik be. Friss szakmai ismeretek nélkül a kor követelményei­vel lépést tartani szinte lehe­tetlen. A megszerzett tudás, rutin mellé újabb és újabb kell. A KIOSZ ceglédi cso­portja a lehetőségek szerint igyekszik gondot fordítani ar­ra, hogy a kisiparosok tájéko­zottsága naprakész legyen e téren. Tanfolyamok, ismeret- terjesztő előadások, tapaszta­latcsere-látogatások, mester­vizsga-lehetőségek segítik ezt. Legutóbb például a múlt év decemberében harmincötén tettek mestervizsgát, géplaka­tos, szerkezetlakatos, autó­szerelő és esztergályos szak­mában. A szakmunkásvizsga, mint lehetőség, azok számára sem elérhetetlen, akik hosszú idő óta dolgoznak egy szak­mában, de képesítéssel nem rendelkeznek. Többnyire ilye­nek a segítő családtagok, a működési engedélyes vállala­ti, szövetkezeti dolgozók. Új­szerű, hogy ezentúl több szak­mában Cegléden lesz lehető­ség mestervizsga letételére. A vizsgabizottságok szervezésén, kialakításán most munkálkod­nak. Ismert szakemberek A szakmai továbbképzések előadói általában felsőfokú végzettséggel rendelkező, or­szágosan elismert szakembe­rek, egyetemi tanárok, kuta­tóintézeti munkatársak. Ami­ről szólnak, kisiparosberkek­ben közérdekű, épp ezért sze­retnék, ha a jövőben még né­pesebbek lennének egy-egy al­kalommal a hallgatóság sorai. Szakmai továbbképzést ta­valy villanyszerelő, autószere- i lő, kőműves, szobafestő és mázoló, női szabó és órás szak­mában tartottak. A jelmondat: Kisiparosok a lakosság szolgálatában. Ceg­léden és a járás községeiben szervesen beépült már a min­dennapok gyakorlatába. Szak­területükön, emellett társa­dalmi funkciókban, valamint társadalmi összefogások al­kalmával az önként vállalt munkájukkal gyakran hallat­nak magukról a kisiparosok. A város- vagy községfejlesz­tésben, ha szükség van szak­ismeretükre, dolgos kezükre, szívesen vállalnak részt. Oklevél, elismerés A kisiparosok társadalmi munkájának értéke tavaly a városban és a járásban 573 ezer forintnyi volt. A szervezet a Mészáros Lőrinc Általános Is­kola négy tanterme felépíté­séhez adott segítségért a vá­rostól elismerő oklevelet ka­pott. A további iskolaépíté­seknél megint csak számít­hatnak rájuk. A KIOSZ ceglédi körzeti csoportja eredményeit és fel­adatait legutóbb küldöttérte­kezleten tárgyalta, ceglédi székházában. Az eseményen részt vett Marton Lászióné, a KIOSZ központja közgazdasá­gi főosztályának helyettes ve­zetője, valamint Bartos László, a KIOSZ Pest megyei titkár- helyettese, aki Demény László vízvezetékszerelő ceglédi kis­iparosnak a Kiváló kisiparos kitüntetést, idős Kovács Já­nos kőműves kisiparosnak a kitüntetés ezüst fokozatát ad­ta át. Nagykőrösön rajtolhatnak Ügyes, fürge fiatal tűzoltók Segített a Flórián A ceglédi Bem SE sportpá­lyáján a városi-járási úttörő­gárda tűzoltóversenyét a na­pokban rendezték meg. Az út­törőcsapatok fiú- és leányra­jai bebizonyíthatták, hogy a felkészülési idő alatt hogyan sajátították el a tűzoltás el­méleti és gyákorlati ismereteit. Flórián, a tűzolók védő­szentje kitett magáért, mivel az időjárás szokatlanul ked­vező volt a verseny lebonyolí­tásához. Az elméleti kérdéscsoport megválaszolása után az atléti­kai pályán tűzoltó váltófutás várt a rajokra. Már itt kitűnt, hogy a csapatok felkészítése eredményes volt. Az utolsó versenyszám volt a leglátvá­nyosabb, és ez döntötte el a végső sorrendet. A kismotorfecskendő szere­lésénél sorsolással dőlt el a rajthoz állás sorrendje. Első­nek a lányok fejezték be a versenyt. Első helyezést ért el az abonyi Somogyi Imre Álta­lános Iskola úttörőcsapata, második a kocséri Gábor Áron úttörőcsapat, harmadik a kö- röstetétleni általános iskola úttörőcsapata. A helyezett csapatok jutal­mat és oklevelet kaptak. A két első helyezett csapatra újabb erőpróba vár, május 6-án a Nagykőrösön megren­dezendő megyei úttörőgárda tűzoltóversenyen. Józsa János A városközpontban Zöldülő park Serken már, mint csecsemő fején a haj — mondják a ceg­lédiek a parkokban, köztere­ken frissen vetett fűről. A vá­rosközpont valóban kizöldült. A napokban sok ezer forint ér­tékű virágrengeteget ültettek ki az ágyásokba, nyári díszül. A MÁV nyugdíjasainak he­lyi csoportja május 10-én, kedden délután két órakor taggyűlést tart a Vasutas Klub- könyvtárban Cegléden. A ve­zetőség számít a ,nagy létszá­mú nyugdíjas tagság megjele­nésére. Bajnoki mérkőzések A városi úttörő-olimpia ver­senynaptára szerint egyre sű­rűbben zajlanak a különböző bajnokságok, versenyek. Leg­utóbb a kézilabda-bajnokság tavaszi fordulója és az ötös fu­tó csapatbajnokság versenyei kerültek megrendezésre és az alábbi eredmények születtek: Kézilabda Fiúk: Táncsics—Földvári Vízilabda Serdülők értékes győzelme jogosan állították ki Tánczost Megnyerték a látogatók tetszését Remekbe kötött könyvek A könyvet igen sokfélekép­pen népszerűsítik. Abonyban a könyvesbolt és több művelő­dési intézmény feladata ez. A tartalomról sok, ám kevés szó esik a könyv küllemének íz­lésformáló erejéről, a könyv- kötészet művészetéről. A nagy­községben ezt az adósságot igyekezett törleszteni a könyv­tár, amikor meghívta Váci György kétszeres aranydíjas könyvkötő mestert és felkérte, hogy szakmája múltjából, jele­néből adjon ízelítőt. A kiállítást, melyet az új könyvtárban rendeztek, Papp László váci népművelő nyi­totta meg. A világhírű könyv­kötő mesterről, aki Kiskunha­lason született és Vácott tele­pedett le, elmondta, hogy már ifjú korában bejárta a világot, ellesni nagy könyvkötő mes­terek műhelytitkait. Míves, szép munkái nemcsak rendkí­vüli mesterségbeli tudásról, hanem stílusismeretről is val­lanak. Kiállítása nemcsak is­merethordozó, a könyv fejlő­désének különböző fázisait be­mutató anyag, hanem ízlésfor­máló, esztétikai értékeket adó szerepet is betölt. Benne rej­lik a művészi igényesség, ko­runk nyújtotta anyag- és tech­nikai lehetőség. Váci György munkái megtalálhatók az El­nöki Tanács, a Miniszterta­nács, a magyar ENSZ-bizott- ság, a különböző minisztériu­mok, követségek polcain és szinte a világ minden táján. A valóban érdekes, egyben dekor; tív kiállítás rövid idő alatt megnyerte a látogatók érdeklődését és feltehető, hogy május 14-ig még nagyon so­kan megtekintik. Gy. Két mérkőzésből csak egy pont lett a Ceglédi VSE vízi­labdázóinak a haszna. Kecskeméti SC—Ceglédi VSE 14:9 (3:1, 3:1, 3:4, 5:3) Kecskemét, 200 néző. Vezet­te: dr. Hecsei, Kádár. Cegléd: Németh, Beck, Máté, Pap, Ke­lemen, Bóbis, Török. Csere- Sárközi, Tánczos, Tankó, Lu­gosi, Gyengési. Góllövők: Ke­lemen (4),'Bóbis (2), Pap (1). Máté, Török. Edző: Czigány Károly. Meglepetésre simán nyert a kecskeméti csapat. Rengete­get úsztak, harcosan, kemé­nyen küzdöttek. A ceglédi együttes idegesen, kapkod­va játszott, hat emberelőnyös helyzetet és egy négyméterest kihagytak. Cegíédi VSE—Kecskemét 7:7 (2:0, 2:2, 2:3, 1:2) Cegléd. Vezette: Babarczy. Vrbán. A ceglédi együttes az elő­ző napi felállásban kezdett Rá sem lehetett ismerni a Kecskeméten látszott cs- pat ra. 4:2-re vezettek, s a győ­zelem szinte biztosnak lát­szott, mikor Tánczost szán­dékos ütésért a játékvezető teljesen jogosan, végleg, csere nélkül kiállította. Mindez a harmadik negyed elején tör­tént. Két játékrészt a ceglédi csapat emberhátrányban ját­szott, de hősies küzdelemben, a ragyogóan védő Németh Gá­bor vezérletével sikerült az egy pontot itthon tartani. A Kecskemét a mérkőzés lefú jása előtt 1 másodperccel egyenlített. Az egész csapat lelkesen, okosan játszott és nem adták fel az emberhátrányból szár­mazó, szinte kilátástalan hely­zet ellenére sem. ★ A Budapest Serdülő Baj nokság eredményt jelentett az igyekvő fiúknak. Ceglédi VSE—Volán SC 11:6 Cegléd: Rátóti, Ocsai, Tóth, Lakatos, Kis, Sajgói I. Zsíros. Csere: Halasi, Tánczos 11 Gábor. Góllövök: Kis (6V Zsíros (3), Sajgói, Öcsai. Jók ilálóli, Kiss, Ócsai. Edző: La­katos István. A serdülőcsapat ismét ér­tékes győzelmet aratott. B. M. 7:7, Mé­4:1, Mészáros—Várkonyi Táncsics—Várkonyi 7:6, száros—FÖldváry 8:6, Várko­nyi—Földvári 10:4, Mészáros —Táncsics 6:14. A végered­mény az őszi fordulóval együtt: 1. Táncsics 10, 2. Vár­konyi 9, 3. Mészáros 5, 4. Föld­vári isk. 0 pont. Lányok: Táncsics—Várkonyi 5:0, Mészáros—Földvári 4:3, Földvári—Táncsics 1:4, Vár­konyi—Földvári 1:2, Várko­nyi—Mészáros 2:3, Végered­mény az ‘ őszi fordulóval együtt: 1. Mészáros 12, 2. Tán­csics 8, 3. Földvári 4, 4. Vár­konyi isk. 0. pont. Futó csapatbajnokság VII—Vlll-os fiúk: 1. Várko­nyi ált isk. 31, 2. Mészáros ált. isk. 22, 3. Táncsics ólt. isk. 19, 4. Földvári ált isk. 17, 5. Bu­dai ált. isk. 7. pont. VII—Vlll- os leányok: 1. Táncsics ált. isk. 30. 2. Földvári ált isk. 24, 3. Várkonyi ált. isk. 18, 4. Mészáros ált. isk. 13, 5. Budai úti ált. isk. 11 pont. V—Vl-os fiúk: 1. Táncsics ált. isk 25, 3. Földvári ált. isk. 17, 4 Budai úti ált. isk. 14, 5. Mészáros áll. isk. 12 pont. V— VI-os leányok: 1. Táncsics ált. isk. 28, 2. Várkonyi ált. isk. 19, 3. Földvári ált. isk. 12, 4. Mészáros ált. isk. 7 pont. P. I. Várják a jeletifkezést A Ceglédi városi Sportfel- •'iyvelőség értesíti az érdekelte­ket., hngv a városi, II osztályú kispályás labdarúgó-bajnok­ságra a inlanf7rríjus 10- t(7 várják. A szakos-^ály címe- Cegléd, Rákóczi út 14. SSN M»—2500 (Ceglédi Hirl;

Next

/
Oldalképek
Tartalom