Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-29 / 126. szám

%f(nha> 1983. MÄJUS 29., VASÄRNAP Igazi palóclakodalom Bagón Jöjjön a kisöagi csárdába, Igazi palóclakodalomra! — csábították sok helyütt az érdeklődő­ket országszerte. És érkeztek is, délutánra már szép számmal egybegyűltek. A palóclakodalom szokásrendjét játszották végig igaziból a vőfélyek, valamint Szilák Edit 'Tiszaföldvárról és Bablena Pál Szécsényből. A mulatság még éjszaka is tartott: párnatánccal fejeződött be a nem mindennapi látványosság. Képünkön: a menyasszonyt gyakorlott kezek öltöztetik. Erdösi Ágnes felvétele A közművelődés és a televízió Átengedett kezdeményezés Kismaros csak egy példa most Már megint nyakunkon a dunakanyari tjyár A Magyar Televízió köz­művelődési tevékenységével foglalkozó előterjesztést vita­tott meg legutóbbi ülésén az Országos Közművelődési Ta­nács elnöksége. Mint azt a televízió beszá­molója elmondja, az utóbbi években a politikai tájékozta­tás új formáit alakították k): az elmélyültebb, az összefüg­géseket jobban feltáró Pa­noráma a külpolitika, a Hír- háttér pedig a belpolitika iránt érdeklődők köréből verbuvált új nézőket. Az Ablak című magazin, valamint a Hatvan­hat című vitaműsor szorosab­bá, élőbbé tette a televízió és a közönség kapcsolatát. Ked­vező visszhangra találtak az értelmiség körében a Tudóo- talub vitái. A múlt év végén jelentkezett a tájékoztató szol­gálat új fóruma: a Képújság, amely később a különböző mű­velődési feladatok — például informálás kulturális progra­mokról, tanítás — ellátásában is fontos szerepet játszhat. Üj ismeretterjesztő és kul­turált közvetítő kísérlet a Vers mindenkinek, a Hét mű­tárgya, az Élő népdal, a Ma­gyar táncok. Megerősödött és széles érdeklődést keltő adás­sá vált az utóbbi két évben a tv művelődéspolitikai heti­lapja. a Stúdió. A Telepódium létrejöttével kialakult az az állandó műhely, amelyben ka­baréműsorok és vígjátékok készíthetek. Szívesen fogadták a fiatalok a Szeszélyes évsza­kok című magazint: sikeresek a tv-vetélkedő játékai, mint például a Fele sem igaz, a FÉLÜTON. Az üzemi de­mokráciáról beszélgetett Ka­pusi Rózsa és dr. Égető Imre, a Szakszervezetek Országos Tanácsa szervezési és káder­osztályának vezetője. Arról a magyarországi üzemi demok­ráciáról, amelyikről — mint a riporter’ idézte — a rádiós kollégák is megkérdezték, hogy létezik-e egyáltalán. De a cím is azt jelzi, hogy a be­szélgetőpartnerek egyike se gondolta, hogy nálunk e té­ren már minden a legnagyobb rendben lenne. A helyzet ugyanis az, hogy elvben mindenki azt vallja, hogy ezek a döntésben részt vevő fórumok igenis előrelen- díthetik a közös ügyet. Ám amikor a gyakorlatra, a meg­valósításra kerül a sor, akkor gyakran formális szertartássá silányulnak ezek a jogkörrel bíró tanácskozások. Azon ma kisebb okunk csodálkozni, hogy a vezetők körében létezik-e kétkedés, hi­szen számukra az ilyenfajta szakszervezeti kontroll csak egyfelől jelenti a terhek meg­osztását, másfelől azonban a közösségi ellenőrzést is. S mégis e jogok gyakorlásá­nak nagyobb kerékkötője — derült ki a beszélgetésből is — maga a szakszervezeti tag­ság, amelyik ma még csak fél­szegen, önnön lehetőségeiben kételkedve él lehetőségeivel. NAPKÖZBEN. Ez alkalom­mal Szombathelyre látogatott Kapcsoltam. Gazdagodott a gyerekeknek szánt műsor­ajánlat. Ezt jelzik az olyan mesesorozatok, mint a Ma­gyar népmesék, a Vízipók, a Misi mókus. Az Iskolateleví­zió támogatja az új tantár­gyak, módszerek bevezetését, gondot okoz azonban, hogy jó néhány iskola — technikai esz­közök hiányában — nem tud­ja fogadni az adásokat A nézők körében végzett fel­mérések arról tanúskodnak, hogy a családok 90 százaléka rendszeresen televíziózik. Ugyanakkor az intézmény technikai-gyártási fejlődése megtorpant: elegendő adásidő hiányában a közélet és a min­dennapok számos problémája kiszorul a műsorokból. Egyes társadalmi rétegek, csoportok — fiatalok, öregek, nyelvet ta­nulók, háztájit művelők — ko­rántsem kaphatnak annyi se­gítséget a televízió révén, mint amennyire szükségük lenne. Napjainkban növekszik a szerepe a tájékoztató munka úgynevezett szolgáltató részé­nek is, ezért a következő évek­ben a televízió bővíteni kíván­ja a mindennapok gyakorlatá­hoz kapcsolódó, az egyént, a családot, a kis közösségeket se­gítő, speciális igényeket kielé­gítő műsorok körét. Az embe­rek többsége — még inkább mint eddig — szórakozást, ki- kapcsolódást vár a televízió­tól. Ezt az igényt az intézmény igyekszik kielégíteni, például úgy, hogy növeli a nyugdíja­soknak, a nehéz fizikai mun­a népszerű műsor. E nyugat­dunántúli megye meglehető­sen távol esik szűkebb pát­riánktól, mégis érdemes volt odafigyelni örömeire és gond­jaira. Molnár Miklós műsor­vezető-szerkesztő csapata ugyanis olyan kérdésekre irányította a figyelmet, me­lyek megoldása számunkra is fejtörést okoz, s az ottani ötletek közül egynéhány rtt is alkalmazható lenne. Gon­doljunk például a fogyasztók megyei tanácsának tevékeny­ségére, mely nem minden áron van jóban a kereskede­lemmel, s ha a szükség úgy hozza, maga is megoldja a bú­torjavítás, az alkatrész-ellá­tás kisebb-nagyobb gondjait. Tetszett, hogy az ottani húsipari vállalat és az egész­ségügyi szakemberek együtt­működése révén olyan olcsó töltelékáruk gyártását kezdte el, amelyek nemcsak pénz­tárcánkat kímélik, de segíte­nek egy már-már népbeteg­ségszámba menő kór, a vas­hiány felszámolásában is. Jó volt hallani, hogy Szombathe­lyen nem megszüntetik, ha­nem újra életrehivják a régi kávéházi hagyományokat. Ná­luk már van olyan csendes hely, ahol nem harsog a wur­litzer, be lehet ülni egy ká­véra, egy fagylaltra, meghitt suttogásra, újságolvasásra. Cs. A. kásoknak szánt összeállítások számát. Az Országos Közművelődési Tanács elnöttsége az előterjesz­tést megvitatva megállapítot­ta: a Magyar Televízió az el­múlt két evben jelentős prog­ramot teljesített, alkalmazko­dik a társadalmi változások­hoz, az új igényekhez. Szüksé­ges lenne megvizsgálni: a hasz­nos sorozatok — (Jólyavári es­ték, Tudósklub — hogyan bő­víthetők egymásra épülő, is­meretterjesztő és újat közlő programmá. Állásfoglalásá­ban az OKT Elnöksége java­solta a tv illetékeseinek: a sokoldalú igényeknek — az intézmény művelődéspolitikai funkcióját szem előtt tartva — — még differenciáltabb, ugyan­akkor a kulturális értékekre alapozó műsorokkal igyekez­zenek eleget tenni, mert egy feltételezett tömegízlés kiszol­gálása csak színvonalesést okozhat. Földesi Tamás legújabb, a Kossuth Könyvkiadónál megjelent kötetében az igaz­ságosság „titkát” kutatja. Idé­zi Kelsent, az igazságosság­elméletek egyik legismertebb polgári szakértőjét, aki így tette fel a kérdést: Mi az igazságosság ? Egy kérdésen sem vitatkoztak még ilyen he­vesen. Egy kérdés miatt sem ontottak ki ennyi értékes vért, és hullattak oly keserű köny- nyeket Platóntól Kantig egy kérdés sem képezte még eny- nyire a legjelesebb gondolko­dók elmélyült gondolkozásá­nak tárgyát. És mégis, e kér­dés napjainkban ugyanúgy megválaszolatlan, mint valaha volt. Ügy tűnik, azokhoz a kérdésekhez tartozik, ame­lyekről a lemondó bölcsesség így szól: nem találunk vég­leges választ, csak megkísérel­jük javítani a kérdést. Ezt teszi Földes! Tamás Is, amikor sorra veszi az igazsá­gosság eszmetörténetének főbb csomópontjait, amikor körvo­nalaz egy lehetséges marxis­ta igazságossági koncepciót, amikor felvázolja az igazsá­gossági normákat és azok érvényesülését a jelenlegi ma­gyar társadalomban, amikor megpróbál válaszolni arra a kérdésre, hogy mi az igazság? Ezzel közelebb hozza az anya­got hozzánk, akiket érdekel­nek az igazságnak a krité­riumai, hiszen valóban szin­te mindenkit foglalkoztat az igazságosság. Ezzel találko­zunk napjainkban szinte min­den fórumon, az utcán, a kö­zértben, a filozófusok is kere­sik a választ: melyik igaz­ságot fogadjuk el? A szerző idéz egv ősi kí­nai mondást, amely szerint az igazságosság érme. ame­lyet mindenütt elfogadnak. A filozófusok azonban régóta tudják mondja Földest, hogy Odaát a Szentendrei-sziget csücske, lábunknál kanyarodik a Duna és mögénk érnek a Bör­zsöny nyúlványai. Ahol állunk, az még a térképen megtalálha­tó: Kismaros, közigazgatási fel­sorolásban Verőcemaros kerü­lete. A „régj” Kismaroson alig több mint*ezren élnek, nya­ranta viszont majd’ háromszor annyian. S ha a vendégnyara­lóknak mutatnák, hát volna mit nézni, a kisvasúti állomá­son kívül is — de nem dicse­kednek az évszázadok törté­nelmének lenyomataival. Mé­gis van romantikája e mini­településnek, ugyanúgy, mint ahogy van valamennyi hegyi falunak. A varázs éppen a tájban bújkáló múlt és a má­sodik ezredvégi életforma ket­tősségéből ered: képileg a fa­luhoz igazodó, korszerű iskola 88 növendékkel; nem kevés emeletes ház fürdőszobával és garázzsal; ízléses cukrászda játékautomatával; ifjúsági tá­bor ultramodern adottságok­kal. Kismaros — télen is, nyá­ron is alvó falu. Csendidényben Késő tavasszal a legnyugod­tabb ez a település: a városok­ból pihenést keresők száma még csekély; a helybéliek el­járnak dolgozni Vácra, Buda­pestre; krampácsolókon kívül nincs más a kisvasúti állomá­son; mozi nincs; a könyvtár is másodnaponként van nyitva; a művelődési ház pedig meg­kezdte nyári álmát. Csak a Duna felszíne csillog és szom­bat-vasárnaponként a kirán­dulók forgataga. Ez az az idő­szak, amikor a közművelődés­ben beáll a csendidény — marad meg az emlékezetben Néder Ferencné művelődési- ház-vezető önértékelése — merthogy a helybéliek elvo­nulnak a kiskertekbe eprészni, szőlészni, kiegészítő jövede­lemhez jutni. Hasonlót hallhat az érdeklő­dő a túlparton Tahitótfaluban, vagy Leányfalun és az innen­noha az igazságosság érték, korántsem könnyű meghatá­rozni, hogy mit ér ez az érme, mire használják ezt az ér­mét, és milyen indokok alap­ján fogadják el csaknem min­denütt. Kettős értelme is van: mást és mást értenek alatta a polgári filozófusok és a marxisták. Bár az utóbbiak korántsem szentelnek neki akkora figyelmet, amelyet megérdemelne, hiszen az em­bereket naponta foglalkoztat­ja, mert sűrűn elhangzik: ne­kem van igazam. De mi ez az igazság? A szerző az igazságosság tör* ténetét felvázolja, majd is­merteti az igazságosságra vo­natkozó nézeteket, kifejti, hogy a gazdaságnak nagy sze­repe volt és van az igazságos­ság létrejöttében, illetve fej­lődésében. Gondoljunk csak arra, hogy a termelőerők fej­lődésének, a munkamegosz­tásnak milyen szerepe volt az igazságosságfogalom meg­jelenésében; vagy a föld fel­osztása milyen hatással le­hetett az emberekre, mennyi­re megrendítette őket. és be­folyásolta gondolkodásukat, szokásaikat, erkölcseiket. Majd azokat a fejlődési pontokat is­merteti, amelyek során a bün­tetés és a jog szerepe kiala­kult, s ez a kettő miként ha­tott az igazságosságra. Ezután megrajzolja az egyes időszakok igazságkoncepció- ját, az ókori görög társadalo­mét, az ókori Rómáét, a kö­zépkorét. a reneszánszét, majd a francia felvilágosodás el­képzeléseit, és a kanti és he­geli igazságosságot, a modern polgári elméleteket. S kifejti a marxista koncepciót, az igazságosság értékmegalapo­zását. A mai magyar társadalom­ban meglévő és érvényesülő normákat is ismerteti, rá­sőn Nagymarostól Visegrádig. Bizony különös tény, de a Du­nakanyar települései ' sok-sok év óta átengedik közművelő­désben a kezdeményezést, a szabad idő hasznos kitöltését egy-egy üdülőnek, vagy füg­getlenített népművelőt nem is alkalmazó táborhelynek. Egyszerűen nem élünk a kí­nálkozó lehetőséggel, hogy az ország legnagyobb folyójának megközelítően száz kilométe­res — szűkebb hazánkban kí­gyózó — partján a helybéliek­nek és a vendégeknek élményt adó, Pest megyének szellemi tekintélyt szerző, s az idegen- forgalom közreműködésével forintokat hozó kulturális életet szervezzünk. S hogy erre volna lehetőség azt bizo­nyítja a Dunatours egy-egy látványos és sikeres akciója. Lórévtől indulva a Duna- parti településeken — a nagyközségeket és a városokat leszámítva — csak imitt- amott találunk a közművelő­désre alkalmas, megfelelő szintű létesítményeket, ben­nük függetlenített és szakkép­zett ' népművelőket. S ahol mindkét előfeltétel adott? Ott sem ismerték még fel a kínál­kozó lehetőségeket, amelyek egyben kötelezettséget is ró­nak a megyei és helyi veze­tőkre. Télen harsány? Jogtalan volna e fiőkköz- ség Kismaroson mindezért „el­verni a port”, hiszen ez a te­lepülés most csak egy példa a pontosan huszonnégy közül. Ráadásul ebben a község­ben adott az „intézmé­nyi feltétel”. Kisnemesi kúriákra emlékeztető mű­velődési háza van az or­szágút mentén, az oszlopos udvar inspirálhat szabadtéri rendezvényekre, a mezítelen sárga falak kiállításoknak le­hetnének fogadófelületei. S odabent? Az üres udvar­ról nyíló könyvtár — polcain megközelítően nyolcezer kötet­mutatva arra, hogy azok megfelelnek a társadalom fej­lettségének, a marxista érték­ítéletnek. A szocialista átala­kulás és a társadalmi igazsá­gosság nálunk összhangban van: a szocialista építés az emberek jobb életének meg­alapozására törekszik, és ez egybefonódik az emberek igazságérzetével. Sokat foglalkozik a jövedel­mek egyenlőtlenségével kap­csolatos egyes igazságossági problémákkal. Ismert dolog, hogy a szocialista átalakulás milyen gyökeres változásokat hozott a tulajdonviszonyok­ban. és ennek nyomán a jö­vedelmek jelentős mértékben függnek a tulajdontól, elsőd­leges forrásukká a munka, a tevékenység lett Ez így egy­szerű, a valóság azonban bo­nyolultabb, összetettebb, hi­szen az emberek persze, hogy igazságosnak tartják a mun­kával szerzett jövedelmet, még akkor is, ha az nagyobb az övékénél, a luxusszínvonalon élést azonban — függetlenül attól, hogy milyen módon ju­tott az illető nagyobb jövedel­méhez — elítélik, mert az embereknek másik, nem lebe­csülendő része rosszabb anya­gi körülmények között kény­telen önmagát fenntartani. Tehát igazságtalannak tart­ják az ilyen „elosztást”. ]V/|ár efínek a kérdésnek a nyílt, filozofikus felveté­se is megérte. - hogy nyil­vánosságot kapjon Földesi tanulmánya, hiszen a szerző őszintén igyekszik megvála­szolni a felvetett kérdésekre problémákra, s közel visz ben­nünket az igazságosság prob lematikájának a megértésé­hez. Ezért 'érdemes elolvasni Földesi Tamás Az igazságos­ság dilemmái című könvvét Gáli Sándor tel — már formájában is vonzó: a kölcsönzőpulttól grá­dics visz az emeleti olvasóte­rembe, s a falat könyvreklá­mok sorjázzák. Odafent pol­cok, könyvek, asztalok és szé­kek: otthonos fogadói az isko­la rendhagyó irodalmi óráinak. Alsó tagozatos diákokon kí­vül nagyon ritkán kell mást felkísérnie Végvári Lajosné szakképzetlen, tiszteletdíjas könyvtárosnak. Kismaroson 108 bejegyzett olvasó van, többségük általános iskolás. Az olvasói arány ugyan rosz- szabb a megyei átlagnál, de- hát mérhetetlen, hogy hányán kölcsönöznek könyvet a váci üzemekben, vagy a budapesti vállalatoknál. S az arányok önmagukban is szubjektivek, mert alapvető a minősítésben, hogy mit várunk el? Jelzőként a művelődési ház belsejére leginkább a kókadt fogalom illik most, mert ugye beállt már a csendidény. — Áprilistól októberig nem lehet szervezni semmit — mondja Néder Ferencné, aki tanítónő a helybeli iskolában. — A fiatalok nem jönnek ide, jobb lehetőségeket kínál a nemzetközi ifjúsági tábor; az idősebbek pedig ilyenkor a kertben dolgoznak. Ősszel és télen folyamatosan működik a ház. Nyugdíjasklubunkban hetente tartunk ismeretter­jesztő előadást, havonta szín­házba viszem az öregeket, ál­talában a fővárosi színháza­kat keressük fel, mert Vácott nincs közönségszervezőnk, nem tudunk jegyhez jutni. Az if­júsági klub tagsága is megha­ladja a félszázat, ők a házi­gazdái a neves ünnepeknek: öregek napját, gyermeknapot, családi ünnepségeket szervez­nek, s a Fortuna sportegyesü­let mellett létrehozói a közös­ségi sportnapoknak. A műve­lődési ház igyekszik ápolni a község néphagyományait, ezért rendezzük meg a nők bálját évente, s rendszeresen indu­lunk kirándulásokra is a kör­nyező hegyekbe. Nem kívánt rang Néder Ferencné nem Is so­rolt fel minden közművelődési formát, amely többé-kevésbé élővé teszi az intézményt. Említhette volna a szabás-var­rás tanfolyamot és a KRESZ- előadássorozatot, vagy a szer­vezés alatt álló rajzszakkört. Ez már elismerést érdemel, ha figyelembe vesszük, hogy a művelődési ház vezetését cse­kély tiszteletdíj ellenében végzi. Ráadásul hozzátehetjük; Kismaroson meg kell küzdeni azzal, hogy a közönség egyre inkább „eltávolodik” az intéz­ménytől, mert a tanács képte­len megoldani a művelődési ház és a könyvtár fűtését. Rossz döntés alapján használ­hatatlan a kazán. Ez talán most éppen nem időszerű ki­fogás, de tény: a verőcemaro­si tanács eddig — egyévi ígérgetés után — sem oldotta meg a fűtést a létesítmény­ben. Remélhetőleg a mostani nyár elég időt ad az intézke­désre. Nemcsak Verőcemaros és a hozzá közigazgatásilag tartozó Kismaros, Kóspallag, Szokolya felemás közművelődése jellem­zi, hogy elszalasztott lehetőség közművelődésben a Dunaka­nyarhoz tartozás. Hasonló pél­dát tucatnyit említhetnénk. Pedig akár rangot jelenthetne e tájegységhez tartozás. Igaz, ha a települések vezetői ko­molyan vennék ezt a feladatot, akkor több lenne a tennivaló­juk. Például Kismaroson nem nyugodhatnának bele, hogy a főfoglalkozású népművelői stá­tust két másodállásű, ha az illetmények nagyságát tekint­jük, inkább tiszteletdíjas kise­gítővel oldják meg évek óta. Ez afféle struccpolitika, van is — nincs is népművelő a fa­luban, bár igaz, nehezen ér­heti szó a ház elejét, ha a mi­nimális követelményekhez vi­szonyítunk. S a közművelődés két gazdáját igazán nem érheti add mert népművelői ismere­teikhez, lehetőségeikhez ké­pest lelkesek, jóindulatnak... Kriszt György ■bR'ádiófigyelő » Politikai kiadványok J Az igazságosság dilemmái

Next

/
Oldalképek
Tartalom