Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-28 / 125. szám

1983. MÁJUS 28„ SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Gyermeknap '83 Te is, én is , JJány pillanat volt? Száz “ pillanat, millió pillanat? Vagy egyetlen pillanat volt a gyerekkor? Még inkább az időtlenség, az időnkívüliség, az idő- és tudatosságelőttiség? Tornai József kezdi így A lemenő nap dombja című könyvének novellafüzérét. Ahogy lapozgatom, a kötet jó­pár helyen magától kinyílik. Az iró-költő úgy mondja el gyermekkorának történéseit, hogy már te is, én is, mind­annyian mesélünk Fűzfasíp­ról, verekedésekről, vízitúrá­ról, fejelőmeccsről, sarlózás­ról, búvóhelyekről, madarak fészkeiről és nagy-nagy össze­tartozásokról. A gyermekeinek mindenki magáról beszél, akár igaz történeket emleget, akár kitalál egy-egy mesét. Aztán egyszer csak felrémlik valami és a beszélő rákérdez: ebben a beborult egű világban vajon lesz-e mit mondani az unokáknak, lesz-e emlékezet, akkori jelen, amit érdemes felemlíteni? A hét végi gyermeknapon kacagástól visszhangzik majd város és falu. Látunk száz­ezernyi gyermekmosolyt, gyer­mekeikben gyönyörködő szü­lők nézik ki az együtt örven­dezés sok-sok kis és nagy fészkét Az otthonok, a Vidám Park, a művelődési házak, a játszóterek, a kisdobos- és út­törőavatások felemelő érzés­éé látványvilágában sokféle optikán át észlelhetjük az ön- feledtségnek ezt a már-már eufórikus állapotát. A jelentől azonban semmi nem téríthet el bennünket. Talán azért, mert gyermekeink egy kicsit olyanok lesznek, mint amilye­nek mi, a szüleik vagyunk. A jobbító szándék ebben kere­sendő, s ezért emlegetünk hol egyetlen, hol pedig száz pilla­natot. Tj'mberként élni gyermeknek is szép feladat. Rajtunk áll, miként folytatódik embe­ri életünk. Most ehhez adunk egy kis fogódzót: olvasmány- élményt. Rájuk gondolunk, a betűvel ismerkedőkre és a könyvvel kacérkodókra, ök is adjanak értelmet a pillanat­nak, hogy az ne csak átsur­ranjon rajtunk, hanem meg is merüljünk benne. M. Zs. Zelk Zoltán­A kis kertész Kora reggel talpon vagyok, kis kertembe kiszaladok, várnak énrám a virágok, rózsák, szegfűk, tulipánok. Hogyha beszélni tudnának, tán jóreggelt kívánnának, hangos szóval köszönnének, szomszéd kertnek, napnak, szélnek. Szép Ernő-­Meglátod A csillagok fölé Repül már az ember, S lemegy olyan mélyre, Amily mély a tenger. És lenn a tengerben Már fotografálhat, Ismerős lesz minden Rejtett növény, állat. Mindennap az ember Üj csodára ébred, De én így Is értem őket, látom milyen vígan nőnek, látom milyen vígan élnek — színnel, illattal beszélnek. Este alusznak a fák is, mind elalszik a virág is, nincs paplanuk, nincs párnájuk, mégis gyönyörű az álmuk. Ágai Ágnes-­A titkokat az ujjaimnak mondom el A tóban egy kiskacsa elveszítette az anyukáját. Hiába hápogott, nem hallották meg. Fel akart repülni, visszapottyant. Végre meglátta a mamáját, de a hullámok elsodorták. Azt álmodtam, hogy felébredek, és nézem: hátha ott úszol a paplanomon. Ha esik az eső, minden bevonalazódik: a bútorok, az arcod, az ablak, a háztető, a fák, Ha esik az eső, lecsurognak a hegyek, és odaömlenek a lábad elé. Láttam egy óriást, nagyobb volt, mint a törpe, innen tudtam, hogy óriás. Törpét is láttam, az óriásnak még a térdéig sem 'ért. Innen tudtam, hogy törpe. Ha lekuporodsz mellém: te vagy az összehajtott óriás. Azt mondják, árulkodni csúnya, meg azt, hogy legyünk őszinték. Ha kérdezik, hogy ki rosszalkodott, akkor csak magamra árulkodhatok? Hogyha zene szól, vagy ha a meleg fürdőkádban ülök, úgy borzongok, mintha fáznék. Legjobb lenne a fürdőkádat szinültig megtölteni zenével, és búvárruhában elmerülni benne. Van aki fél a sötéttől. Én nem. Odateszem az ágy mellé az ecsetet és a festékesdobozt. Hajnalig kifestem vele az egész éjszakát. Nem lesz semmi titka Majd a Mindcnségnek. Távolba láthatunk, Távolba hallhatunk, Hosszú lesz az élet, Tán meg se halhatunk. A lehetetlent is Szabad lesz remélni; Meglátod hogy milyen Érdekes lesz élni. Ma meglepetést készítettünk Évá­nak. — Félfülű két füllel, ilyen egyik­nek se lesz. — Mari tűt kerített, nyelvét kiöltve beletalált a tűbe, izgatottan vihogott. — No annyira középre! Szeretnéd, ha a te bal füled a fejed tetején csü­csülne? — És így? Mari ügyesen varrogat, ha kedve támad hozzá. — Éva biztosan megkérdezd, nem fájt-e Félfülűnek. — Majd este az ágyban. Titokban kifaggatja! Néztük a kétfülű Félfülűt. Nagyon csinos mackó lett! Ráadtuk a ruhát, amit anyánk Éva kinőtt pizsamájából varrt. — Éva talán máshogyan akarná. — Ebben a legszebb! Kétségtelenül meglátszik rajta, hogy Éva sokat foglalkozik vele. De az is, hogy megbecsült mackó. Éva tegnap lelkendezve futott ha­za az iskolából, egészen kipirult, sza­porán szedte a levegőt, olyan izga­tott volt, amilyen én szoktam lenni. — Rendez a tanító néni babaszép­ségversenyt. Mindenki beviheti a babáját! Nem hazudok. Kötelező! — Ha! Irigylem a gondjait! — Nagymama óvatosan kiegyenesítet­te a derekát, rázogatta kezéről a mosópor habját. G. Szabó Judit-­Megérjük a pénzünket! Apa felnézett az örökös számai közül. — Veszünk Évának egy gyönyörű labdát. Előleg karácsonyra. Anyánk nem engedte. — Azért, hogy egy napig henceg­hessen? Éva sem akarta. Csapódott az ajtó — bumm! — kis szünet, amíg papucsba búvik, aztán megjelent az ajtóban Éva. összerán­colt homlokkal nézett. — Mit birizgáljátok?! Ne birizgál­játok. — Nyúlt a Félfülűért, nézte. — Jaaa? A hangsúly felért egy hálás kö- szönömmel. Az ágy sarkába húzódott, meg­mosdatta képletesen, megfésülte nem létező haját. Aztán magához ölelte. — Holnap meglátod, hol tanulok! Csendben kell ám lenned. — Meg­igazította rajta a kis világos ruhát — Szép vagy, kis mackóm, Gyöngyi­kéi Gyöngyi a padtársa. Helyes kis­lány, kicsit kövérkés. Félfülűnek már annyi neve volt! Hívta Nyulas- jóskának, Évának, Péternek. Most Gyöngyi. + Éva kicsomagolta a táskából, hogy meghitt és biztonságos kuckót ké­szítsen Félfülűnek. Este apa többszöri könyörgésre be­lebújt a karácsonyi meglepetéspuló­verbe. Tréfásan kihúzta magát Mint a katonák. Apa soha nem lehetett katona. Forgolódott a tükör előtt. — Hátul hosszabb. Nem? Elöl le­csüng. Oldalt bepöndörödik. — Még nincs kész! — Anyánk a homlokát ráncolva szemüveg után tapogatott Apa összecsapta a bokáját, igenis! Felségesen mulatott a pulóveren. Azt állította, ilyen jókedvű pulóvert még soha nem viselt Anyánk szerint ő csak látszólag ideges, mert megnyugtatja a kötés. Kiss Benedek-­Zene-bona, szanaszét Egy szobának két sarkában két hatalmas tartomány van: egyik Szana, másik Szét, én lakom a közepét. Szana népe vásározik, Szét is nyomban kirakodik. Szana-Szét, Szana-Szét: én lakom a közepét! Máskor a szoba két sarkában más két kies tartomány van: egyik Zene, másik Bona, meg nem békélhetnék soha. Zene ha zendüi, Bona már legott veri a vödröt, mint az üstdobot. Zenc-Bona, Szana-Szét: (míg világgá nem szaladok): én lakom a közepét! Veress Miklós Vaseszű Mihók Megkérdeztem az apám, hátha megmondja talán: miből van a vas, miből van a víz. Azt felelte az apám: Ezt se tudod, kiskomám! Vasból van a vas, vízből van a víz. Megkérdeztem az anyám, hátha megmondja talán: miből van a só, miből van a sár. Azt felelte az anyám: Ezt se tudod, kiskomám! Sóból van a só, sárból van a sár. Most már én is okos vagyok. Mindentudó szemem ragyog: apából van az apám, anyából van az anyám. Én meg gyerekből vagyok. Apa teljes érdektelensége bántja. És könnyű gúnyolódni! Készen igenis csinos darab lesz. — Ügy jársz, mint egy madár­ijesztő. Apát ez teljesen hidegen hagyja. — Már hárman kaptak a házból telefont — jegyezte meg harciasán a nagymama. A nagymama nagyon vigyáz rá, hogy valamiről le ne maradjunk. Legszívesebben rohamot vezényelne, lándzsát-pajzsot ragadnánk, és haj­rá, ütközet a telefonért! Amilyen él­hetetlen apa, mindenkinek előbb lesz telefonja, mint nekünk. Zsömle néni kismacskájának' is. Zsömle né­ninek nincs is macskája. Az asztal­ra kéne csapni! Apa nagyon szépen hegedül, de soha nem csap az asz­talra. Arra nem adnak telefont. Ná­lunk egy öregasszony él, aki bármi­kor beteg lehet. Három kisgyerek, akivel mindig történik valami. Egy mérnök, akit folyton keresnek a gyárból, meg egy pedagógus, akit folyton keresnek a tanítványai. De ha anyánk is csak elmereng, hogy majd meglesz, akkor nem lehet a telefonon csodálkozni. Az az igazság, hogy mi nem is csodálkozunk a telefonon, csak egye­dül a nagymama, aki soha nem te­lefonált senkinek. A Kiss Anna-­A játékok A játékok úgy terjednek el néha, mint a nátha vagy a kanyaró, itt elkezdjük, s már amott is azt játsszák, efféle játék a madzagolás, az a fél méter madzag összekötve ösz- szevissza változik a kezünkön: „bölcső”, „kiujjas”, „szarka­láb”, „sima”, ülünk egymással szemben, el nem unjuk. Majd féltenyérnyi szarugombot lel­ve, ez a madzag bugattyű lesz, s megintcsak mehet a játék, és csereberélünk gyön­gyöket gombra, mert ezek a kincsek kézről kézre úgy tud­nak vándorolni, mint a pénz, mindnek más értéke van. Valamelyik Süvöltő Tóth be- pólyált egy macskakölyköt, még öreganyám is megmoso­lyogta, nosza minden kendő, szakadt ciha pólyává változik, macskadajkák vagyunk, s a Kohány-parton felsír az első fűzfasíp, bürökdudák, nádsí­pok válaszolnak mindenfelől, muzsikálunk csapatban, de a fedőket, tepsit összeütve, po­fonokra is számíthatunk, így hát felhagyunk véle, s az lesz a nagy műsor, hogy szét­tárt kézzel hibbanásig for- gunk, s földre ülve tapasztal­juk a törvényt, azt, hogy fo­rog a föld...! Tehénszőrből lett szőrlabdák püfögnek föl­dön, falon, kerítésen, de má­ris madzagistrángba fogva, kettesével-hatosával az utcán nyargalunk... Sülé Miskának jött egy ideája: szárhegedűből zene­kart csinálni...! Senki nem hiszi, hogy a tanító úr vállal­ta a vezénylést, de azért lel­kesülten nyálazzuk, ríkatjuk a hegedűket, vásik a fülünk1 a nagy hangzavarban.. .1 Válogatásunkat a Móra Ferenc Könyv­kiadó alábbi köteteiből készítettük: Kiss Benedek: Zene-bona, Kiss Anna: Tükör­képek, Agai Agnes: A titkokat az uj­jaimnak mondom el, G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket!, Unnepsoroló antológia A közölt illusztrációk Keresz­tes Dóra és Würtz Adám rajzai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom