Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-28 / 125. szám
fSzÍNHÁZI LEVÉL Látlelet 82/83 Iskolaépítés — összefogással Mozdul Lacháza apraja-nagyja Még a kicsinyek sem akarnak tétlenkedni jj Asszonyok és fiúk rakják egymásra a téglákat a fal ^ tetején. Lent lányok hordják az utánpótlást. Sem az eső. < sem a tűző nap nem zavarja őket. Az embernek akarat- g lanul is eszébe jut: régen látott ennyi szorgalmasan te- 4 vékenykedő embert építkezésen. A Vörösmarty úti is- ^ kólából most két pedagógusnő jön ki. Kávét, üdítőt, tíz- ^ órait koznak a dolgozóknak. A nők leülnek, csevegnek, a nyolcadikos fiatalembe- ^ rck pedig — kihasználva a szünetet —, már a bőrt rúg- ^ ják az udvar egy távolabbi sarkában. Beszélgetünk a ^ kiskunlacházi Kiskun Termelőszövetkezet asszonyaival, í Már az első mondatok után kiderül, hogy aki erre jár, \ az a helybéliek összefogásának lehet szemtanúja. Tizenkét vidéki és tizenkilenc budapesti színház, illetve színpad legjobb előadásainak seregszemléje zajlik a fővárosban e héten, s még a jövő hét elején is. Május 23.—június 3. között rendezik azt az országos színházi találkozót, mely az elmúlt években különböző formában és más nevek alatt, ám lényegében véve mégis az volt, amiről a mostani elnevezés sem szól pontosan: a mai magyar színházművészet bemutatója, felvonulása, arculatait megmutató reprezentatív alkalma. Látlelet, a szó nem orvosi értelmében, e'gy- egy évadról, s az évad tükrében valami másról, többről is, mint egy meghatározott dátumokon belüli időegységben lezajlott bemutatósorról. Egyetlen, vagy akár két előadás egy évad néha nyolc-tíz bemutatójából persze nem feltétlenül reprezentál egy színházat. Az érthetően a lehetőség legjobb produkcióval szereplő társulat mögött állhat még két-három hasonlóan rangos előadás is — de az is lehetséges, hogy ez a reprezentatívnak szánt darab és előadás sem igazán jó, csak a színház adott értékrendjén belül tűnik kiemelkedőnek, s mögötte még gyöngébb munkák sorakoznak. Ebben persze nincs semmi meglepő. Köztudott, hogy színházaink művészi és technikai adottságai rendkívül különbözőek. Köztudott, hogy egyik-másik vidéki társulat majdhogynem a létét veszélyeztető gondokkal küzd, míg mások, különböző szerencsés adottságok folytán, nyugodtan, szilárdan állnak a lábukon, és szépen fejlődnek. Köztudott, hogy nem múlik el évadzárás és évadkezdés az utóbbi öt-hat évben anélkül, hogy látványos színházvezetői cserékre ne kerüljön sor. Ezek a nem mindig szerencsés vagy előre kiszámíthatóan a várt eredmények alatt maradó változtatások is igen nagy mértékben befolyásolhatják egyes színházak adott évadjainak teljesítményét. A gyakran változó színházi vezetők — Igazgató, főrendező, művészeti vezető — sokszor és nem is mindig észszerűen gyors profil- vagy stílusváltást óhajtanak — de mire a »társulat ehhez hozzátörődne, esetleg már újabb vezetők újabb elképzeléseihez kellene igazodnia. A mostani színházi találkozó előadásai mögött is ott húzódik néhány komoly gond. Például: ma legalább három olyan vidéki együttesünk van, melynek legsikerültebb produkciói nemesite a magyar, hanem a nemzetközi színházművészetben is jelentős értéket képviselnek — de legalább három olyan társulat is működik, mely mind művészi, mind anyagi téren igen súlyos nehézségekkel küszködik, nem leli a helyét a város szellemi életében, melyben működik, s nem találja a kapcsolatot a nézőkkel sem — vagy csak bizonyos, a művészi elképzelésekkel és a színvonallal szemben tett engedmények árán tudja bevinni a színházba a nézőket Zsákbamacskát árulni nem ildomos: az első csoportba Kaposvárt, Miskolcot és az előévadját máris egy rendes, bejáratott évad szintjén abszolváló új zalaegerszegi színházat sorolnám, a másodikba Győrt, Szegedet, Veszprémet. De hát mint minden kategorizálás, ez is merev, pontatlan és talán kicsit igazságtalan is, noha a lényeget tekintve valószínűleg helytálló. Ugyanakkor azt Is tudom, hogy például a nagy sikerű miskolci Szeget szeggel, vagy a még kiemelkedőbb, az évad mindenképp egyik legjobb előadásának tekinthető Peer Gynt mellett a Marica grófnő volt az elsöprő miskolci közönségsiker, vagy hogy a súlyos helyzetbe került győri színházban is volt egy kitűnő Krleza: Glembay vér előadás, és a hosszú ideje vergődő, de most talán a felfelé kapaszkodás fázisába jutott szegedi színház is produkált egy igen szép Kocsis István-darab előadást (A korona aranyból van). Az összkép tehát nagyon változatos, igen bonyolult, és sok-sok olyan tényezőtől függ a megítélése, amely egyetlen évadra nem alkalmazható, s ha a pozitív vagy az elmarasztalandó tendenciákat keressük, akkor azokkal is csínján kell bánnunk, mert hiszen végtére is folyamatokról van szó, folyamatokat kell (vagy kellene) látnunk, még akkor is, ha, mint fentebb mondtam, e folyamatokat néha erőszakosan megszakítják bizonyos személyi változások. De ne csak a vidéki előadásokról, színházakról szóljunk. Ebben a másfél hétben a budapesti színházak is jelen lesznek egy-egy kiemelkedőnek ítélt előadásukkal, melyet tudatosan állítottak be épp erre az időszakra a műsortervbe. Jeles produkciók itt is találhatók: a Madách Macskák előadása, a Katona József Színház Csehov: Manó, vagy Shakespeare: Szentiván- éji álom produkciója, a Thá- lia Békés Pál: Egy kis térzene, vagy a Józsefvárosi Fejes: Vonó Ignác előadása mindenképpen figyelmet érdemel, sőt, annál többet Is, hiszen olyan érdekes stiláris különbözőségeket, a színjátszás lehetőségeinek olyan különböző útjait ismerteti meg velünk, amelyeknek jelenléte a magyar színházművészetben roppant fontos. H a valamely megrögzött színházbarát a most bemutatásra kerülő valamennyi előadást végignézné, örömmel állapíthatná meg, hogy még a kevésbé kiemelkedő produkciókban is ott munkál az eredetiségre, a darabhoz, a színház adottságaihoz, a társulathoz alkalmazott jó értelemben vett helyi színhez való ragaszkodás. Rendezői, színészi és tervezői profilok emelkednek ki élesen ebből a nagy tömegből: a miskolci Csiszár Imre, a kaposvári Gothár Péter, a pécsi Nógrádi Róbert, a szegedi Sándor János, a debreceni Gáli László, a kecskeméti Tömöry Péter — hogy a vidéki rendezőket említsem —, s a nagyszerű Peer Gynt: Blaskó Péter, vagy a színészi reneszánszát Szegeden, Erzsébet angol királynő szerepében megélő Pap Éva, a pécsi Tartuffe-ben remeklő Dorine: Vári Éva, meg a többiek (hogy ismét csak a vidéki előadásoknál maradjak): bizonyára kitűnő szórakozást, tartalmas színházi élményt nyújtanak majd. Egyáltalán nem volt gondoktól, válságoktól, kudarcoktól és tévedésektől mentes ez az 1982/83-as évad. De ha egy évadban több mint húsz jelentős produkció található, azért az sem kis dolog. Takács István Kikért teszik? — A tizenegy tagú Tyeres- kova négyszeres- ezüstko&zo- rús szocialista brigád a mienk. Gyümölcstermesztéssel foglalkozunk. Ma szabadnaposak vagyunk — magyarázza, Szo- mor Gáborné, homlokát töröl- getve. — Ügy éreztük, segítenünk kell, hogy az új épület elkészüljön. A legfontosabb az ebédlő, a melegítő konyha, mert most az óvodába járnak étkezni az alsósok, s bizony előfordul, hogy még délután háromkor sem jutnak ebédhez. Az én gyerekem a peregi iskolába jár, de jöttem, hogy legalább a többiek jó körülmények közé kerüljenek. — Ö, az én fiam már húszéves! Talán az unokámért teszek most valamit. Ki tudja?! — kacag Faragó Sándorné. Igaz Károlynénak két unokája van. Az egyik öt-, a másik egyéves. Természetesnek érzi, hogy tegyen valamit. Öt már nem engedték a többiek a falakra. Lent dolgozik a nyolcadikos cés lányokkal. — Tudom, hogy mit jelent ez, ami most van. Az én gyerekem idejár. Most negyedikes, őszre elkerül innen, Így a kicsi jövőjét építem —szólal meg Oláh Antalné. Vékony, szőke fiatalasszony figyeli vigyázó tekintettel a szanaszét széledt diákokat, ö a nyolcadik cé osztályfőnöke, Kátai Gáborné: — Szívesen jötték a gyerekele, senkit sem kellett biztatni. Nincs is baj velük, szorgalmasan dolgoznak. Az utolsó éves tanulókat nehéz szóra bírni. Annyit azért megtudok, hogy harmincnégyen járnak az osztályba. Ugyan elkerülnek az iskola kötelékéből — ki itt,N ki ott folytatja tovább tanulmányait —, szívesen vállalták a társadalmi munkát. Olyan egyszerűen mondják, hogy el kell higgyem nekik: nem az elmaradt tanórák, feleltetés sarkallta őket, hanem az, hogy az utánuk következőknek majd jobb, könnyebb legyen. * Órád van, Laci! Balogh László, az iskola igazgatója sem hitte, hogy egykor majd milyen messzire kalandozik a földrajz tanításától. A pedagógiai, irányítói munka mellett most önként vállait funkciói vannak. Hol építésvezető, hol kőműves, hol segédmunkás. Mindig ott található, ahol a legnagyobb szükség van rá. — Időnként elnézést kell kérnem a gyerekektől, hogy munkásruhában megyek tanítani. Nem mindig érek rá átöltözni. A másik épületből még rám is telefonálnak a kollégák: Laci, el ne felejtsd, hogy órád van! — meséli mosolyogva a mellékhelyiségből átalakított tanári szobában, vascsövek, ládákban sorakozó üdítők, tervrajzok között. — Tizenöt tanulócsoportunk van ebben épületben, hat tanteremben, a volt szertárban és igazgatói szobában. Természetesen váltott műszakban járnak. A kis helyiségben nagy a forgalom. Délután tanító pedagógusok érkeznek, nézik, mit kell segíteni. Szülők kopogtatnak, szállítók jönnek. Néhány mondatos tárgyalás után folytathatjuk a beszélgetést, — A szülők veszítették el a türelmüket. Ide csak kicsinyek járnak. Hiába ismerte a járás, a megye gondjainkat, a ' gazdasági nehézségek miatt nem tudtak rajtunk segíteni. S akkor megmozdult a falu. Levelet írtak Kádár elvtársnak, aki bizottságot küldött ide. Kivizsgálták a körülményeket, majd a segítséget indokoltnak minősítő javaslattal a megyének, illetve a járásnak továbbították az eredményt. A járási pártbizottság illetékesei — elsősorban Jónás Zoltán, az első titkár — beszéltek a szülői munkaközösséggel. Akkor kezdődött... Mindenki tett valamit. A Lakóterv társadalmi munkában elkészítette az építési tervet. Az első lépcsőben mellék- helyiségek, melegítő konyha és ebédlő készül. Az emeleten napközis terem és úttörőszoba lesz, a szükséges mellékhelyiségekkel. így majd el tudják helyezni a kétszáz napközist. Ottjártamkor éppen két hete folytak a munkálatok. A falak 345 centiméterre emelkedtek a talajszint fölé. s ehhez számíthatjuk még a gerendavastagságot. — Az alapot három nap alatt ástak ki ugyancsak társadalmi munkában az ÉG- SZÖV dolgozói. Megközelítőleg félmillió csak ennek az értéke — kapcsolódik a beszélgetésbe az időközben érkezett Krenkó József társadalmi építésvezető, a Kiskun Tsz kőművesmestere. — Utána há- romszázegy ember dolgozott itt a két hét alatt, minimum napi nyolc órát. Rajtuk kívül fölváltva négyszáz hetedik-nyolcadik osztályos gyerek volt Itt. Még szombaton is velünk hajráztak. Az ő feladatuk volt a fölhasznált 60 ezer tégla mozgatása. Hattól hetvenig Az igazgató írott önkéntes szülői fölajánlósokat tesz elém. Téglajeggyel, társadalmi munkával segítenek. Így járult hozzá az építkezéshez 160 ezer forinttal a bölcsődei, óvodai, iskolai szülői munka- közösség, valamint az édesapák és édesanyák rendszeres tevékenységével. Az I/A osztályból például 14 ezer 300 forintért vásároltak téglajegyet, s emellett a szülők száz napi társadalmi munkát ajánlottak, föl, általában a szabadságuk terhére. De segít a Kiskun. a Petőfi és a Pereg tsz is, s nem marad el mögöttük a helyi Afész, TÜZÉP és Vegyipari Ktsz sem. Közel 1 ' egymillió forintért vásároltak építőanyagot, ajtókat, ablakokat, csempéket. Itt vizsgáztak a járás építőipari szakmunkástanulói, munkát végeztek a lacházi szakmunkásképző diákjai s dolgozik majd minden helybéli magánkisiparos. A járási pártbizottság első titkárán kívül mindennap itt van Kovács István községi párttitkár és Molnár József, a járási KIOSZ titkára is, aki az iparosokat koordinálja. A kicsinyek sern akartak tétlenkedni. A hat-nyolc éves apróságok — ugyan nyakig piszkosak lettek a végére —, egy- maguk hat köbméter betontör- melékeit hordtak el. Az épület olyan ütemben készül, mintha paneles lenne, és az elvégzett kétheti munka minimum két hónappal fölér. Így még soha, semmi nem mozgatta meg a falut a hatévestől a hetvenévesig. Ha ebben az ütemben haladnak, az idén vagy a jövő év elején már használhatják is az új ebédlőt. Szorgalmukkal, ügybuzgalmukkal bizonyítani akarnak, s várják, hogy kiérdemeljék a megye segítségéta még tervezett nyolc tanterem fölépítéséhez. Körmendi Zsuzsa Filmek. Igazán nem mondhatjuk, hogy filmek dolgában elkényezteti nézőit mostanság I a televízió. Nincs szerencsénk sem a sorozatokkal, sem pedig azokkal a mozgóképes történetekkel, amelyek csak egyszer követelnének figyelmet maguknak. Ami a most lefutott sorozatot, A skarlát betűt illeti, ez amolyan becsapás csinál- mánynak mutatkozott. Míg első jelenetei valósággal felcsigázták az érdeklődést — egy igazán kevéssé ismert világban, a XVII. század Amerikájának bigottan vallásos angol telepesei között peregtek tova a megbélyegzett Hester Prynne napjai —, figyelmünk később gyorsan lelohadt. Nem másért, mint azért, hogy egyre jobban kitetszett: ez a dráma nem egy személyesen is átélhető asszonysors, hanem melodráma a javából. Megtévedésünket nyilván az is magyarázza, hogy Nathaniel Hawthorne regényét annak idején Bálint György oly emelkedett stílben fordította le, és ezt a magyarítást igen ügyesen alkalmazta szinkronszövegként Frigyes Katalin. Dehát ahogyan tovább araszolt a jellegzetesen kosztümös, díszletes mese, úgy vált mind nyilvánvalóbbá, hogy — Babits szavaival mondva — mily sekély a mélység, s mily mély a sekélység. A kedves és szellemes brit író, a méltán népszerű W. S. Maugham Az alkotói ihlet című — az Egy világjáró viszontagságai elnevezésű sorozat soros darabjaként műsorba illesztett — életképével sem jártunk jobban. Ez a csütörtökön este a legfőbb műsoridőben kellemkedő, jellegzetesen angol — tehát mifelénk alig élvezhető — humorú példázat a literátor feleség és a néki hátatfordító férj szétválásáról még egy gyönge anekdotának serh volt nevezhető. Minden részvétünk nélkül cseréltek eszmét újabb szerzőkről és még újabb könyvekről abban az irodalmi szalonban, és a végkifejletként sorra kerülő asszonycserétől sem dobbanhatott meg a szív. Legföljebb ha a vérnyomás emelkedett meg némelyekben, amikor arra gondoltak, hogy vajon mi végre kellett megvásárolni ezt a majd félórás semmicskét — nyilván nem öt fontért vagy tíz dollárért... Ráday. Városvédő Ráday, Mihályunk igazán büszke lehet. Amit ő annak idején az Unokáink sem fogják látni című sorozatával elkezdett, az mára mozgalommá, szervezett mozgalommá terebélyesedett. Egyre-másra alakulnak ugyanis a városszépítő egyesületek, amelyek tagjai immár érdekCéhlevelek Több mint 2000 céhlevél található az Egyetemi Könyvtár gyűjteményében. A céhleveleknek 1850-ig az első ipari forradalom magyarországi megjelenéséig volt jelentőségük, a nagyüzemek beállításával megszűnt a céhek létjogosultsága. képviseleti közösségekként léphetnek, s lépnek is fel, ha akár egy egész házat vagy csak egy míves kovácsolásé erkélyrácsot kell megmenteni. Dicséretére Rádaynak. kamerájával nemcsak a főváros rejtett szépségeit pásztázza, hanem egy idő óta vidékre is ellátogat, s ott szintén nemcsak fotografál, hanem ahhoz is tanácsot ad, hogy mely kapukkal, ablakokkal, ereszekkel és beugrókkal mi történjék. Ha valami, hát ez a legönzetlenebb és a legjobb szándékú — mellesleg teljesen ingyenes — televíziós szolgáltatás, Hírháííér. Szintén az előfizetők örömére szolgálhatott a csütörtök esti Hirháttér. Egyrészt nagyon friss volt — az idei tervmutatókat, illetve az éppen bezárt tavaszi BNV-t elemezte —, másrészt pedig egy valóságos szenzációval rukkolt ki. Ez a szenzáció magyar mérnökök találmánya, amely a teherszállító metró gondolatát veti fel. S nem csak felvetődött ez a bűvös kocka eredetiségéhez hasonlatos gondolat, hanem — láthattuk ámuldozva — már egy remek kis magyarázó film is készült róla. Ebből a képsorból igazán mindenki megérthette, hogy tényleg alkalmas lehet áruvitelre is a mélyvasút, csupán megfelelő konténeres átrakókat kell az alagutakhoz építeni. Ilyesmi nyilván ott célszerű, ahol még nem fúrták ki járatok helyét, és így egyszerre készülhet el minden szükséges berendezés. Hogy hol és mikor vállal majd teherfuvarozást egy metró, azt természetesen még nem tudni. De ha egyetlen egy is elkészül egy ilyen rendeltetésű masinából, azon ott fog majd díszelegni, hogy az ötlet magyar agyaktól származik. Made in Hungary. Akácz László Tv-sorozat Voltaire élete A világhírű francia regényíró és filozófus Francois-Marie Voltaire életéről készült filmsorozat vetítését kezdi meg május 31-én a magyar televízió. A hagyományos kedd esti, több részes alkotások újabb főszereplője számos életrajzírót megihletétt már, közöttük Beaumarchais-t is, aki sokrétűen tárta fel a legendás életű művész egyéniségének ösz- szetettségét. A 6 részes francia tv-sorozat a leghitelesebbként elismert Voltaire-életrajzokból merítve adatait, emberi kapcsolataira rávilágítva vezet végig életén. Jelenet a miskolci Nemzeti Színházban bemutatott Peer Gynt eígiű előadásból IÉTv-FIGYELŐM
