Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-25 / 122. szám

Ebéd mellé fóliát is Szerződés von, tető nincs Hónapok óta figyelem, mint még sokan mások is, hogy mikor lesz kész már végre a vámosmikolai szociális otthon konyhájának és étkezdéjének a tetőzete. A múlt év júniusában Fővárosi Egészségügyi Ellátó Szolgálat és a rétsági ÉP- SZÖV megállapodott abban, hogy az otthon konyhájának és étkezdéjének tetőzetét 700 ezer forintért felújítják. A munkát az ÉPSZÖV 1982 szép tember közepén kezdi meg és megállapodás szerint amit szerződés is rögzít, 1982. de­cember 30-ra befejezi, azt készen átadja. Ez azonban nem így ala- kult. A munkát az ÉPSZÖV 1982. november közepén kezd­te meg és december 22-én ab bahagyta; mondván hideg van, majd ha az idő engedi, minél előbb befejezik. 1982. december 22-től sem a£ ÉPSZÖV vezetői, sem pe­dig a munkások nem kezd­ték el a felújítást. A Szociális Otthon igazga­tója Kovács Péter elmondta, hogy több alkalommal felke­reste Rétságon az illetékese­ket, több határidős ígéretet kapott a munka befejezésére, de eddig nem ért el ered­ményt. A legutolsó határidő 1983. április 20-a volt, amit Czellahó László, az ÉPSZÖV igazgatója ígért meg, de má­jus 3-ig semmi sem történt. A vállalat vezetői még ar­ra sem vettek fáradságot, hogy a Szociális Otthon vezetőjé­nek levelére válaszoljanak. Az épületek ott állnak befejezet­len tetőzet nélkül, télen a hó, tavasszal pedig az eső áztatja a padlásteret. Az otthonban lévő 82 idős ember étkeztetését eddig úgy tudták megoldani, hogy az ott dolgozók otthonról ‘ műanyag fóliát vittek be, és ezzel , ta­karták le a padlást. Még ez a szerencse, mondta az otthon igazgatója, hogy a télen nem volt nagy hó és a tavasz sem túlságosan csapadékos. El sem tudja képzelni, hogy ha ezek­ből-a természeti jelenségekből egy is kiadós lett volna, mi történik? Hogyan tudnák megoldani az idős emberek ét­keztetését. Ez úgy látszik a rétsági ÉPSZÖV vezetőit és dolgozóit nem izgatja. Felvetődik bennem és sok más emberben, akik nap mint nap látják a félbehagyott munkát, hogy hol van ennél a vállalatnál a munkáért érzett felelősség, a vállalt kötele­zettség betartása, az' ÉPSZÖV vezetőinek szavahihetősége és az idős emberek iránt érzett felelőssége és tisztelete. Ha valamiben megállapodnák, ar­ról szerződést is kötnek, jó lenne ha azt be is tartanák. Koroknál Gábor Vasárnap Vetélkedők Sok éves hagyomány már, hogy a KPVDSZ és a MÉSZÖV megrendezi a szakágak dolgo­zói részvételével a megyei sportnapot. Ezúttal a Dunakeszi VSE sporttelepe ad otthont a kü­lönböző vetélkedőknek május 29-én, vasárnap délelőtt 9 óra­kor. A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM 1983. MÁJUS 25., SZERDA Az egyetlen a járásban Letkésen egymásra találtak Hogy vált be az Integráció? Az integráció nem varázsszó — vallják kulturális életünk irányító szakemberei. Már a közművelődési párthatározat és törvény megjelenése idején az egyik alaptétel volt a köz­oktatás és közművelődés, ezen belül az iskolák és a művelő­dési házak kapcsolatának fej lesztése. Az iskola és a művelődési ház saját funkciója szerint más-más formában és módsze­rekkel közöl ismereteket. Mindkettőben — elsősorban — az élmény • fontos, hiszen jelentős mértékben ettől függ a közlés hatékonysága. A két intézményrendszer célja, azo­nossága következtében egy­másra épül, s ez így termé­szetes. Az iskolában szerzett tudást^a művelődési házban elmélyíthetik. Viszont a mű­velődési ház bizonyos módsze­reit az iskolai keretek között is sikerrel alkalmazhatják. A tananyaghoz igazodva Márton Zoltánná több mint négy éve vezeti a letkési klub- könyvtárat. — Tapasztalatai alapján milyennek ítéli meg az intéz­mény és az iskola kapcsolatát? — Én jobbat el sem tudok képzelni. A2' • együttműködést megelőző utóbbi egy-két év­ben nagyot léptünk előre a kapcsolatok terén. Azonban es inkább csak egy-egy tanár­hoz fűzött jó viszony volt. Most Viszont az egész tantes­tülethez. Azt mondhatom, si­került a kapcsolatainkat intéz­ményesítenünk. — Minek tulajdonítható a javulás? — Az iskolákban felismerték, mit tud nyújtani az intézmé­nyünk. Alsósoknak, felsősök­nek egyaránt rendhagyó, él­ményekben gazdag órákat tud­tunk eddig szervezni. Iskola­időn túl programodat szerve­zünk a gyerekeknek. Az ísko- la nagyon sok szállal tud az intézményhez kapcsolódni Ugyanakkor mi olyan adottsá­gokkal is rendelkezünk, ami­lyeneket az iskola nélkülöz. Például nagytermünkben élőzenei, színházi előadáso­kat, kiállításokat bonyolítha­tunk le. A - rendezvényeinket igyekszünk a tananyaghoz iga­zodva megválasztani. A kicsinyeket Szobra vittük színházba, több gyermekmű­sort rendeztünk, a tanulószo­básoknak vetélkedőket állí­tottunk össze — sorolta érveit a klubvezető. A klubkönyvtár programjá­Adják, veszik, keresik Eső után napsütés neveli, kedvez az időjárás a növényeknek. A váci piacon bőségesen kapható a retek, a paprika, a paradi­csom és a káposztapalánta. Iványl Károly felvétele ban havonta műsoros est, táncos rendezvény és isme­retterjesztő előadások szere­pelnek. A tizenkilenc kis cso­portból hét a klubban műkö­dik. Van énekkaruk, irodalmi színpaduk, citerazenekaruk, pávakörük, ifjúsági, diák- és nyugdíjasklubjuk, díszítőmű­vészeti körük és több iskolai szakkörük. A könyvtárnak ta­valy közel háromszáz olvasója volt, közülük több mint száz felnőtt. Közös rendezvények Akucs Lászlóné több éve igazgatója az általános isko­lának. — Egyik legfontosabb fel­adatomnak tartottam a kap­csolatunk rendezését a klub­könyvtárral — mondja. — Az iskolák és óvodák működése a lendeletekkel, utasításokkal sokkal merevebben szabályo­zott a közművelöuéai intéz­ménynél. Ügy tűnik, hogy a tanulóink közönségbázist biz­tosítanak a közművelődési in­tézménynek, de fokozottan fi­gyelünk arra is, hogy a fel­nőtt korosztályok, rétegek ne maradjanak ki a művelődés­ből. Még a látszatát is sze­retnénk elkerülni annak, hogy csak az iskolai funkció domi­nál, mert az integrációban nincs szó alá- és fölérendelt­ségről. A kapcsolatok rendezésé­ben nem tagadom, szerencsém is volt, mert a klubkönyvtár vezetőjével a községbe kerülé­se óta nagyon jó’ a személyes kontaktus. Ez jó alapja lett az együttműködésnek. Az igazgatónő végiggondol­ja közös tevékenységük terü­leteit. Beszél arról, hogy a szabad szombatokra progra­mokat szerveznek. Az előadá­sok és filmvetítések után gyakran eltársalognak a né­zőkkel- Iskolai szakkörök mű­ködnek a klubkönyvtárban. — Általában a rendezvé­nyeink közösek. Az időponto­kat rendszerint egyeztetjük. A klubkönyvtár programot ad, mi telt házat biztosítunk — sorolja. Ügy gondoljuk, hogy akkor húzhatunk hasznot igazán az együttműködésből, ha mun­kánkkal az itt élők művelő­dését hosszabb távon sikerül megalapoznunk. Letkésen tehát jó az össz­hang, példás az együttműkö­dés. Egymásra utalva — Mégis, mitől alakult Így? — kérdezték már többen is — gondolkodik el Akucs Lászlóné. — Én mindig visz- szakérdezek, miért, máskép­pen is lehet csinálni? Ez a dolgunk. Talán túlságosan egyszerűen hangzik. Ml csak a klubkönyvtárral tudunk jó eredményt felmutatni, a klub­könyvtár viszont velünk. Egy ilyen kis településen egymásra vagyunk utalva, tehát együtt dolgozunk a gyerekekért és a felnőttekért egyaránt. Ilyen egyszerű az egész. Surányl János Becsületkassza és árleszállítás Vásárvárcsi újdonságok A vásárváros megrendezése ügyes ötletnek bizonyult. Mé száros Gyula, a váci Fogyasz tók Tanácsának elnöke el mondta, hogy a kijelölt útsza kaszokon — egy-két kisebb esettől eltekintve — a felkért kiskereskedelmi egységek lel­kesen segítették a rendező Szervek elgondolását. A Naszály Áruházban Tóth István igazgató és helyettese Lafkó Tibor valósággal átszer­vezte az emeleti részleget. Másfél milliós árukészletet árleszállítással kínáltak a má jus I6-án kezdődő héten. A Széchenyi utca 30-ban újjá varázsolták a népszerű 7-es boltot. A festők egy nap alatt megszépítették a falakat, « b bolti dolgozók a szombati éj­szakát feláldozva takarítottak rámoltak, hogy ne legyen -nű szakkiesés. Ilyen céllal hozta eiöre a* időszakos leltározást az óta- és ékszerbolt vezetője !s, s így a hét elejére már eltűnt a Bocsánat, leltározunkI — feliratú tábla. Itt bizsuárut tettek egy ládába, s az árat a vevő bedobta az ún. becsület- kasszába. Az OFO TÉRT-bolt dolgozói is fokozott figyelem­mel árusítottak ezekben a na­pokban, s a vásárváros indítá­sára feltöltötték az árukészle­tet. A Zalka Máté Könyvesbolt hirdetését a tv is közvetítette: az 50 százalékos árleszállítás idevonzott több érdeklődőt messzi vidékről is. Jó ötlet volt az utcai sátor kitelepítése. A régi Virányi-bolt helyén is korszerű edénybolt nyílt ezekben a napokban. Moyzes Alajos vezetésével megoldot­ták itt is az önkiszolgáló rend­szert és régóta nem látott fém- és műanyagárukat biz­tosítottak a vásárváros ide­jére. A 10-es számú ABC- áruház is felfrissítette árus­polcait. Nem rajtuk múlt, hogy a keresett Kőbányai vilá­gos sör hiánycikk volt több napon keresztül. P. R. Emlékműsor az Izzóban A váci Fényforrás és Alkat­részgyár kulturális életében meghatározó szerepet töltött be a húszéves fennállását ün­neplő szakszervezeti könyvtár. 1963-ig letétként működött, majd huszonnyolc négyzetmé­ter alapterületen háromszáz­harminc kötettel lett önálló könyvtár. Ma a kilencven négyzetméteres alapterületű, ízlésesen berendezett olvasóte­Saág alias Tbelges Falukutató nyugdíjasok Ipolytölgyes a váci járás északi községeinek egyike, közigazgatásilag Letkés társ­községe. Az 1940-es népszám­láláskor még 650 lakosa volt. 1960-ban már csak 510-et számláltak, . jelenleg pedig 400-an élnek a faluban. A több­ség idős, nyugdíjas. Az aktív keresők egy része az Ipolyvöl- gye Mgtsz-ben, mások a környező üzemekben dolgoz­nak. A gyerekek a letkési ál­talános iskolába járnak. Ipoly­tölgyes régi iskolája ma a községi könyvtárnak ad helyet, s ezt Cserenyecz István nyug­díjas vezeti. Itt alakult meg februárban a 35 tagú nyugdí­jasklub. Azóta több érdekes műsort láthattak a klubta­gok, akiknek a tervei között szerepel a kirándulás, a szín­házlátogatás, és fontos törek­vésük a község történetének feltárása, feldolgozása is. El­határozták, hogy összegyűjtik a szellemi és tárgyi néprajzi értékeket. Ha egy mód lesz rá. erre alkalmas helyiségben ki is állítják a tárgyi emlékeket. Idős Dudás Nándor 72 éves nyugdíjas a csoport króniká­sa. Emlékei és ismeretei alap­ján Dudás Nándor elmondja, hogy a Börzsöny hegység lan­kái, erdői az Ipolyig húzód­tak valamikor. Mocsaras vidék volt a mai község helye, mert az Ipoly szabályozatlanul, sze­szélyesen kanyargóit. 1977-ben a Magyar Tudományos Akadé­mia ásatást kezdett á régi te­lepülés helyén. Kiásták a templom alapját, amely ponto­san ugyanolyan méretű, mint a nagy börzsönyi Szent István gomán kori templom« Az ása­tás vézetője elmondotta, hogy közéi száz évvel később épül­hetett a nagybörzsönyinél. Egy 1412-es okiratban Saág alias Thelges néven szerepel a köz­ség. A Ság nevet ma is őrzi egy dűlőnév: Ság oldal a ne­ve. A XV. században a lévai vár tartozéka, majd 1523-ban II. Lajos király az esztergo­mi káptalannak adományozta és azé is maradt a legutóbbi időkig. Nem tudni, mikor vál­tozott a neve Tölgyesre, de az tény, hogy az 1570. évi török adóösszeírás már Tölgyes falu­ként említi. Hogy mi csalogatta le az embereket a dombról, az sem ismert még, de valószínű, hogy az Ipoly közelsége, meg a Budát Krakkóval összekö­tő. a folyó mellett húzódó fon­tos útvonal is vonzotta őket. Mai templomát 1794-ben épí­tették. Ekkor már bizonyosan a mai helyén állt a falu. Ma megelégedett emberek élnek itt csendes békességben A nyugdíjasklub megalakulása és látogatottsága is bizonyítja e kis közösség összetartását. Gyűrök József Sziréna Elgázolta a személyvonat Vácott, a Népek barátsága út 108. számú ház előtt ifjú Sző­ke Sándor személygépkocsive­zető váci lakos vezetői enge­dély nélkül vezette járművét és gyorsan hajtott. Énnek kö­vetkeztében járműve a ház falának ütközött. Szerencsére sérülést nem szenvedett, de az anyagi kár meghaladja a 10 ezer forintot. Gödön a Tanácsköztársaság út és a Felszabadulás út ke­reszteződésében ittas állapot­ban, vezetői engedély nélkül vezette segédmotorkerékpár­ját Nagy István gödi lakos, aki motorjával elesett és könnyebben megsérült. Foton, a Sallai Imre út 32. számú ház előtt vezette mo­torkerékpárját ugyancsak ve­zetői engedély nélkül Győri József fóti lakos és a sebes­ség túllépése, valamint a lá­tási viszonyokra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt elütötte a vele azonos irányba haladó gyalogost, aki köny- nyebben megsérült. A Pencre vezető úton árok­ba borult figyelmetlen vezetés miatt Morvái János pomázi lakos személygépkocsijával, ű könnyebben, utasai közül egy személy súlyosabban, a má­sik könnyebben megsérült. Az anyagi kár 30 ezer forint Vácott a Rádi úti vasúti so­rompó tilos jelzése ellenére akart áthajtani az átjárón Ga- lantai Zsolt váci lakos kerék­párjával. Az arra közlekedő személyvonat halálra gázolta. Kösd felől a Vácra vezető úton ittas állapotban vezette segédmotorkerékpárját Cser- tány János kosdi lakos és fel­borult. A baleset során súlyos sérülésekkel szállították kór­házba. remben tizenkétezer kötet vár­ja naponta a kilencszáz be­iratkozott olvasót. A két évtizedes fennállását ünneplő könyvtár, karöltve a vállalati művelődési bizottság­gal, a múlt hét végén is ran­gos irodalmi műsorral várta olvasóit. A kölcsönzőben EX LIBRIS, ünnepi könyvkiállítás és könyvvásár várta az üzem dolgozóit. Akik közül harmin­cán a húszéves könyvtári tag­ságukért értékes könyv aján­dékokat vehettek át Szegletes Józsefné könyvtár vezetőtől. A program a kultúrterem­ben folytatódott, ahol Juhász Gyula életét és munkásságát bemutató fotódokumentációs emlékkiállítás várta az érdek­lődőket. melyet Papp László, a helyi művelődési bizottság titkára állítptt össze., A kiál-. Ittast ^megnyitotta és bevezetőt mondott Czine Mihály, az iro- f daiomtudománvok doktora. Befejezésül Juhász Gvula és Babits Mihály alkotásaiból, valamint Bartók Béla és Ko­dály Zoltán műveiből, illet­ve magyar népdalokból hall­hatott irodalmi összeállítást a termet meatöltő közönség. Az irodalmi műsorban felléptek r,étav Klára. Békeffii Sarolta, Mosóczi Miklós és Vági László. Nevelőotthonok gyermeknapja Már hetekkel ezelőtt meg­kezdték az előkészítést a szo- ■ bi nevelőotthon lakói, dolgozói. A Pest megyei nevelőotthonok gyermeknapját tervezték, amit a hét végén tartottak meg a helyi József Attila Művelődé­si Központban és az intézet területén. Az abonyi nevelőotthonból hetvenöt, a vácdukaiból nyolc­van gyerek érkezett. Az ese­ményre a nevelőtanárokon kí­vül több patronáló brigád tag­ja is elkísérte az ünnepeiteket. Kopány Józsefné, a nevelő- otthon igazgatója nyitotta meg a programot, melyen részt vett dr. Simon Lajos, a pomázi Gyermek- és Ifjúságvédő In­tézet igazgatója. Sós Józsefné, -) Pest megyei Tanács művelő­dési osztályának főelőadója és az abonyi illetve a vácdukai nevelőotthonok igazgatói. A megnyitó után a gyerekek ajándékokat kaptak. A fiúk egy-egy futballt, a lányok pe­dig tollasütőt. Ezt követően vidám műsor szórakoztatta a résztvevőket. A nagy nyüzsgés-mozgás csak tizenkét óra körül csen­desedett. Aztán ebéd után is­mét magasba csapott a jókedv Többek között kézilabdázott, futballozott és pingpongozott a kétszáznyi résztvevő, Sok ér­deklődőt vonzottak a játékos vetélkedők, ahol egyénileg és csoportosan egyaránt össze­mérhették ügyességüket a gye­rekek Volt kerékpár*, pincér-, főzőverseny és palacsintasütés. Természetesen nem maradtak el a jutalmak sem. S. J. ISSN 0133—2T59 (Váci Hírlap) Kemencén a Csara-völgye út 18. számú ház előtt ittas állapotban vezette segédmo torkerékpárját Kalácska Jáno;- kemencei lakos, aki az útpad­kára hajtott. Súlyos sérülé­sekkel szállították kórházba. Főt lakatlan területén a Bu­dapestre vezető úton Zagyva Béla személygépkocsivezető szabálytalanul előzött. Leszo­rította az útról a szembe ér­kező személygépkocsit, amely az árokba borult. A baleset során a vétlen autós kocsijá­ba« utazó egyik utas sérült meg könnyebben. Nagymaroson az Aranyos ú* és a Felső Aranyos ú* kérész teződésében Wiedermann Vin­ce nagymarosi lakos személy­gépkocsi-vezető az útkeresz­teződésben megszegte az el • sőbbségadási szabályt A bal­eset. során Nieberl Lénártné nagymarosi lakos sérült mer súlyosan s kórházi ápolásra szorult. A rendőrség valamennyi ügyben tovább folytatja az el járást. Nagy Péter János

Next

/
Oldalképek
Tartalom