Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-25 / 122. szám
VYW <£TSzurkolók vitája a tv-mcccsről Az öltözőben forró a világ A televízió jóvoltából vasárnap a focirajongók milliói láthatták a Rába ETO—FTC 3-3-ra végződött rangadót az NB I-ben. Az jcsak természetes, hogy az alacsonyabb osztályú mérkőzéseken a szurkolók heves viták közepette tár- gyalgatták a Győrben történteket. Mindenki egyetértett abban, ho-gy igazságos eredmény született, de a bíró működésével nem voltak megelégedve. Visszatérve a szűkebb pátria csapataira, bizony néhány együttes példát vehetett volna a két zöld-fehér gárdától, már ami a küzdőszellemet illeti. nem lesz törés a következő szezonban, akár szebb álmokat is dédelgethetnek az ifjú városban vezetők és szurkolók egyaránt... Tapadó honvédek Szentendrén, a területi megyei rangadón például csak a helyiek játszottak teljes erőbedobással. Különösen imponáló, volt a második félidőben nyújtott teljesítményük, nem lett volna meglepő, ha kétszámjegyű eredmény a vége. Az ÉGSZÖV? Egy héttel ezelőtt róluk már megírtuk, hogy egy morálisan szétzüllött csapat, még halvány jelei sem mutatkoznak az igyekezetnek, így pedig nincs más út, mint a kiesés. A szezon elején nem így gondolták Kiskunlacházán sem. A két legutóbbi bajnoki meccs mérlege két vereség, négy adott, és 14 kapott gól. Ilyenre még nem volt példa az ÉGSZÖV fennállása óta. A Bem SE legénysége változatlanul tapad a listavezető Szolnokra. Legutóbb mindkét együttes győzött, a ceglédiek imponáló módon fektették kétvállra a „testvéreket”, a nyírtelki honvédokat. A mezőny legjobb játékosa Kertész volt, aki „civilben” az MTK- VM játékosa. Bizonyára őt is feldobta volt csapata szombati sikere a Békéscsaba ellen ... A vasárnap legkellemesebb meglepetése az érdiek derék helytállása Dunaújvárosban. Az aggódó szurkolók bizony egy lyukas garast sem adtak volna az érdi sikerért, s mégis majdnem meglepetés született. Az Érd hétről hétre mutogatja oroszlánkörmeit, s ha Repült a pohár A Váci Izzó beletörődött már abba, hogy nem lehet bajnok, még a dobogós helyezése is veszélyeztetve van. A Gyöngyös ellen az ügyeletes 11-est kiharcoló Adinak köszönhetik az egyik pontot. Érdekesség, hogy egymás után harmadszor juttatta büntetőhöz csapatát a mokány balszélső. A megyei I. osztályban viszonylag sima fordulót játszottak. A veretlen Sziget- szentmiklósi TK fél tucat góllal terhelte meg Törökbálint hálóját. Ezen a találkozón Darnyik bíró először vezetett megyei I. osztályú meccset, tegyük hozzá azonnal, a debütálás jól sikerült. Szentendrén parázs hangulatú meccset vívott a Petőfi- legénység a Ferihegy SE ellen. Szécsényit, a vendégek balszélsőjét a bíró piros lappal büntette, mivel sértegette őt. A szünetben Molnár egy vizespoharat dobott a bírói öltöző ajtajához, ő sem játszhatott szünet után. Érdekesség, hogy a vecsésiek kilenc emberrel sokkal jobban (!) játszottak, nem sok hiányzott az egyenlítéshez sem. A vendégek eléggé tartalékosak voltak, hiszen Szepesi, Tóth S. és A Budafok—Dunakeszi mérkőzés egyik „barátságos” pillanata. A vasutas Lőrlncz átkarolja Kacsánylt, s elveszi tőle a labdát Trencsényl Zoltán felvétele Biztonság, óh! Olimpiai előkészületek A nyugállományú katonatiszt, Charles A. Beckwith kapott megbízást a Fehér Háztól arra, hogy az 1984-es Los An- geles-i nyári olimpiai játékok biztonsági terveit, eddigi elképzeléseit felülvizsgálja, a különböző területeket egyeztesse, összhangba hozza. Beckwith volt az 1980-as teheráni túszdráma egyik — sikertelen! — 69,1 millióból eddig 50 millió dollárt áldoztak katonai jellegű olimpiai védelmi előkészületekre, de ez az összeg az 54 éves Beckwith kinevezésével emelkedhet, hiszen ő ízig-vé- rig katona ... Tunner sem jelent meg a találkozón. Ez már nem először ismétlődik, vajon most lesz-e következménye az igazolatlan mulasztásnak. Dányi siker A megyei II. osztályú bajnokságban az A-csoportban a legnagyobb várakozás a Dány—Bap-találkozót kísérte. Hallatlanul kiegyensúlyozott küzdelemben a hazaiak 1-0-ra győztek, ezzel továbbra is nyílt a bajnokság, a Bag már csak egy ponttal vezet riválisa előtt. A hátralévő két fordulóban a Bag otthon játszik a Pilissel, és az Üllőhöz utazik. A Dány legközelebb Nagykőrösön lép pályára, a fináléban pedig a Gödöllőt fogadja. Duna-csoport 1. Dunaújváros 29 20 5 4 73-18 45 2. Budafok 29 15 11 3 55-31 41 3. BVSC 29 15 8 6 54-44 38 4. Esztergom 19 13 10 6 45-32 36 6. KKFSE 30 10 12 8 52-46 32 7. Érd 29 12 6 11 42-43 30 8. BKV Előre 29 9 10 10 Sl-fG 28 9. Oroszlány 30 8 12 10 40-44 28 10. Bábolna 28 11 5 12 36-48 27 11. Pénzügyőr 29 7 12 10 23-32 26 12. Ikarus 28 7 9 12 34-36 23 13. Rákóczi SE 29 7 9 13 36-52 23 14. III. kér. 29 9 5 15 33-50 23 15. Építők SC 29 7 8 14 23-35 22 16. Dunakeszi 29 7 7 15 33-50 21 17. ÉGSZÖV 29 9 3 17 33-50 21 (Megjegyzés: a Mezífrlvat törölték, összes eredményét megsemmisítették.) Megyei I. osztály 1. SZTK 27 19 8 — 57-17 46 2. D. Kőolaj 27 18 4 5 58-22 40 3. Göd 26 16 6 4 57-21 38 4. VOSE 26 17 4 5 58-28 38 5. Kartal 27 14 10 3 50-24 38 6. Főt 27 15 4 8 60-35 34 7. Dabas 27 11 8 8 50-32 30 8. Tápiószentm. 27 10 7 10 33-32 27 9. Dunavarsány 27 8 8 11 45-34 24 10. Cegléd 27 7 8 12 42-34 22 11. Ferihegy SE 27 8 4 15 42-58 20 12. Sülysáp 27 6 7 14 25-49 19 13. Szentendre 27 4 10 13 23-50 18 14. Pilisvörösvár 27 6 4 17 28-76 16 15. Iklad 27 4 3 20 24-68 11 16. Törökbálint 27 2 5 20 16-78 9 (Azonos pontszám esetén az ificsiapat jobb helyezése dönt.) Itt említjük meg, hogy a legutóbbi fordulóból elhalasztott Göd—VOSE meccset csütörtökön 17 órakor játsz- szák Gödön. Ma délután ötkor a váci stadionban lesz a Váci Izzó— OSZSZK-vegyesválogatott barátságos találkozó. Gér József 1983. MÁJUS 25. A fináléban Rangadó Az asztalitenisz NB III. SZOLD-csoportjában az utolsó fordulóban megyei rang adóra került sor. A váci férfiak idegenben győzték le a Ferihegy SE együttesét. 10-6 arányban. Győztesek: Lábai M., Mészáros T., Pölcz E. (3—3), Lovas (1), illetve Futó Molnár F. (4), Molnár, dr. Kovács (1—1). Csak egy X Megyei totó 1. SZVSE—Dömsöd 2. KKFSE—ÉGSZÖV 3. BMXE—Dunakeszi 4. Iklad—Kartal 5. Göd—VOSE törölve 6. Szentendre—Ferihegy SE 1 7. Tápiószcntmárton—Főt x 8. Pilisvörösvár—Dabas 2 9. D. Kőolaj—CVSE I Ökölvívás Helyezések Pest megyéből Törökszemt- miklós, Monor, Óbuda Tsz SE, a 203. DSK, Cegléd indított versenyzőket az országos Pataki István, serdülő emlékversenyen. Közülük az Óbuda Tsz SE ökölvívói szerepeltek a legjobban, egy ezüstérmes: Ár- vay Attila a +75 kg-ban, egy bronzérmes: Bizinger 54 kg- ban. A ceglédiek két bronzérmet szereztek a 67 kg-os Uta- si és a 71 kg-os Jancsovics révén. A további csapatok versenyzői korán kiestek. Nem megy a lányoknak Halvány volt a Gázláng A férfi kézilabda NB I/B- ben legutóbb a PEMÜ SE győzött, a Csömör viszont vereséget szenvedett. PEMÜ SE—Hajdúszoboszlói Gázláng 22-20 (11-9) Vezette: Hajas, Németh. PEMÜ SE: Müller M„ Beho- vics (3), Kiss (3), Mariok (I), Ripka (4), Herényi, Vida (8). Csere: Grandjean, Szőke (3), Gács, Dankó. A tartalékosán felálló Pest megyei csapat rossz játékkal is biztosan nyert a Gázláng ellen. A csapatból csupán Vida támadójátéka és a belső négyes védekezése volt elfogadható. HÓDIKÖT—Szilasmcnti SK 28-22 (16-11) Hódmezővásárhely 2000 néző, vezette: Péntek, Géczy. Szilasmenti: őri — Farkas, Mihályi (13), Bátovszki (4), Paulinusz (1), Szovszki (2), Fábián P. (2). Csere: Fábián F. Tmka, Szarka. A Bagyánszki és Tóth-Fe- kete nélkül felálló csömöriek, a második félidő közepe táján kiegyenlítettek, de az utolsó perceket nem bírták erővel, lInnen—onna Ním két büntetőt is hibáztak, s így a hazaiak biztosan győztek. A csapatból csupán Mihályi teljesítménye emelkedett ki, a két kapus potyagólok sorozatát szedte be. A női NB II-ben: ÄFOR—Csepel Autó 24-21 (10-12) Továbbra is gyengén szerepel — mindössze egy győzelme van eddig — a Pest megyei együttes, igaz hétről hétre sérülések nehezítik az összeállítást. Ezen a találkozón Farkasné volt a legeredményesebb, tizennégyszer talált a hálóba. A férfi NB I/B-ben a tabellát a Honvéd Szondi SE vezeti 15 ponttal, a PEMÜ a második, (12), a Dunai Kőolaj harmadik (12), a Csömör a nyolcadik (9), és a Fóti Tsz SK a tizedik (5) ponttal. Totótippek 1. Titográd—Partizán x 2 2. Vinkovice—Sarajevo 1 x 3. D. Zagreb—Hajdúk x 4. Ljubljana—Vclezs 1 x 5. OFK Deograd—Vardar 1 6. Zseljcznyicsar—Ősiek 2 x 7. Arezzo—Lazio x 8. Bari—Monza i 9. Bologna—Reggiana 1 10. Campobasso—Perugia 2 x 11. Cavese—Crcmonese 1 x 12. Pistoicse—Como x 2 13. Varese—Sambencdcttese 2 főszereplője, öt bízták meg annak idején annak a katonai kommandónak a vezetésével, amely az Egyesült Államok iráni nagykövetségén fogvatar- tottakat próbálta kiszabadítani. A Reagan-adminisztráció /eddig 69,1 millió dollárt áldozott arra, hogy a nyári játékokat ne zavarhassák váratlan események. Amint a Beckwith megbízásáról hírt adó Los Angeles Times állítja: a nyugalmazott ezredes hozzáértése elegendő biztosíték arra, hogy a terrorizmusnak halvány esélye se legyen megbontani a nagy sportfesztivál nyugalmát. Egy további közlés szerint a 6 Az autós hegyi gyorsasági Európa-bajnokság 3., Portugáliában megrendezett futamában a magyar színeket képviselő Cserkúti József az 1. kategória „A”- géposztályában, 25 induló között, a 3. helyen végzett „BMW 635 CSI” típusú gépkocsijával. A verseny érdekessége, hogy az 5,6 km hosszú hegyi körpályán vasárnap hajnalban hó esett. Bár Cserkúti az első, Franciaországban megrendezett EB-futamon félkész állapotban levő autója miatt még nem tudott rajthoz állni, Így Is a 2. helyet foglalja el az EB-pontver- senyben. + Luganóban nagyszabású nemzetközi serdülő (1968-as korosztály) labdarúgótornát rendeztek, amelyen a magyar válogatott bizonyult a legjobbnak. A döntőben a magyar együttes 1-0-ra győzött az AS Roma ellen. A torna legjobb kapusa Tarlós!, legjobb mezőnyjátékosa pedig Huszák lett. Ő A nemzetközi junior öttusaverseny vívószámában Orosz László 24 győzelemmel, 888 ponttal a 10. helyet foglalta el, a lovaglásban Süveg Béla 1070 ponttal az 5. helyre került. Két versenyszám után Orosz az összetettben 1918 ponttal a 8. helyet foglalja el, míg a csapatok verseny- futásában a magyar gárda 5474 ponttal jelenleg a harmadik az 5806 lengyel, illetve az 5730 pontos olasz együttes mögött. ♦ A világbajnok olasz Dániel Masala győzelmével fejeződött be az öttusázók Latin Kupája. Az olasz versenyző 5553 pontjával fölényesen előzte meg a spanyol Serranót (5214) és az olasz Pros- perit (5180). A csapatverseny végeredménye: 1. Olaszország 15 837, 2. Spanyolország „A” 15 044, 3. Spanyolország „B” 14 446, 4. Portugália 13 051. Pőtmérkőzések: 14. Atalanta—Palermo x 15. Catania—Foggia 1 2 16. Milan—Lecce x Rüpws lányok A dobogón Az NB II. Középcsoportjában nagyszerűen szerepeltek a dunavarsányi és a dabasi röp labdás lányok. Az előbbiek a 2., az utóbbiak a 3. helyen végeztek 29 illetve 37 ponttal. Dicséret illeti mindkét együttes játékosait, akik szorgos munkával érték el ezt a szép sikert. APRÓHIRDETÉSEK Pekingi palota kiskutyák, díjnyertes szülőktől eladók. Ugyanitt Chihuahua mexikói minlkutya- kőlykök kaphatók. Dr. Székely Éva, Budapest XIII., Pozsonyt út 40. 4/3. Tel.: 491-252, Eladó sürgősen 61 nines, 2 szobás szövetkezeti lakás plusz OTP- átvállalással. Cím: Gödöllő, János utca 21. c. II. 7 __________________ Ké tszintes, garázsos, négyszobás lakás, magas OTP-vel, eladó kis solymári sorházban. Scholz, Vasút u. 15. szám________________ JO állapotban levő tanya eladó, villany, ví2 van. Jószágnevelésre kiválóan alkalmas. X. dűlő végén van a tanya. Érdeklődni lehet mindennap; Cegléd, Gerlye, XI kér. 1190-es számú Mlskolczl-féle tanya. ____________ Jó állapotban levő MTZ-traktor, új fűrészgéppel eladó Földi István, Vasad, Pe- tőfl út 53, szám. Eladó 3 szoba, hallos, központi fütéses családi ház, Nagykőrös, Ná- dasdy 32 alatt. Érdeklődni: Ménesi 12.. csak délután.______________ Cs áki Istvánnak a háza, Törteién eladó. Villany, nortonkút van. Értekezni lehet a helyszínen. Törtei, Ernyő dűlő 43. szám._________ 25 6 n.-öles telek a XX. kerületben, Soroksáron. sürgősen eladó. Érdeklődni telefonon: 473-288, egész nap. személyesen Monor. Puskin u. 18. szám. Társtulajdonban levő, 90 négyszögöl terület, egy szoba. konyha, éléskamra, áron alul, sürgősen eladó. Monor, Munkácsy u. 4. Érdeklődni a helyszínem_______________ Monoron, másfél szó. bás, összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Erdős Attila, Monor Schönmann u. 2/1. IV. emelet 15. ____________ El adó Cegléden, Í5„ Kossuth Ferenc utca 38. III. 9.. kétszobás, gázfűtéses, pincehe. lyiséges szövetkezeti lakás, kedvezményes áron. Részlet lehetséges. Érdeklődni: 15—19 óra között.____________ Tá piószelén 400 négyszögöl telek cs ház alapjával, eladó. Állomáshoz 5 percre. Ér. deklődni: Táplószele, Rákóczi út 49, szám. S 54—N Simson motorkerékpár eladó. Cegléd, Gubodl utca 5. Két darab környel típusú nyúlketrec eladó. Pilis, Hűvösvölgyi út 7. szám_______________ Ké tszobás, összkomfortos lakás eladó. Ér. deklődni: Vác, Vám út 12. VIII. em. 54. (Erdős Béla): hétköznap 17 óra után. _________ 10 0 db malac eladó. Tóthné, Nagykőrös, telefon: 142,__________ Há rom szoba, összkomfortos családi ház, két család részére Is alkalmas, sok mellék- épülettel. pincével, garázzsal, óllal. 588 négyszögöl telekkel, sürgősen eladó. Háry. Monor. József A. u. 43. 2200,___________________ Le vegőkompresszor 220 voltos villanymotorral eladó. Cegléd. Béresé nyi utca 47. szám. Eddig használatlan, klsmonorl, vegyes tüzelésű kazán eladó. Pintér János, Tápió- szőlős. Pándl út. Eladd Nagykőrös Vili. kér. Esedi út 48. sz. kertes családi ház Érdeklődni: egész nap. Cegléd, Széchenyi út 4. számú ház eladó, két család részére Is alkalmas. Egy- vagy más. fél szobás lakást első emeletig vagy főld- szintest Beszámítok. Nagyméretű faházból kialakított lángossütő eladó Kecskeméten, egyéb üzlet céljára is átalakítható. Érdeklődni lehet 12 órától: Cerjléd, lo-725-ös telefonszámon, ___________ Sz áztíz négyszc'i’öl te. lek, ráépített alappal, eladó. Érdeklődni: Monor, Bem J. u 26., Hegedűs; ________________ ZA-a Volga jó állapotban, olcsón, és PE-s Wartburg Tourist eladók. Cegléd XII. kér. 107. szám., Boda-tanya.___________________ Si mson 50-es motor eladó. Nagykőrös, Kassal u. 9. szám. Mia dízelmotor eladó. Nagykőrös, Dugonics 8., Pásztor József. Eladó IZ frsz. 601-es Trabant személygépkocsi, igen Jó állapotban van. Eladó 6 db gázolajos hordó és előszobái vasállvány, üveg- lapos polcokkal. Cegléd III. kér. Bokréta utca 8. szám (Szücstelep) ■________________ Sz igetszentmlklóson, Kardos István u. 3. sz. alatt 2 db beépíthető telek eladó. Tel.: 26-65, 125. 651-961,___________ El adó 2 és fél szobás, központi fűtéses családi ház. Nagykőrös, Hunyadi u, 12. szám. Érd, Bíró u. 48. sz. alatti fél családi ház (szoba, konyha, fürdőszoba, kamra), 80 n.-öl telekkel, a nagy állomáshoz 2 percre, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Kocsis Miklósné, Sióíok- Kilit, Tompa M, u 6. Cjpest centrumához közel eladó 47 nm-es, 11/2 szobás, erkélyes öröklakás, közeli garázsbérleménnyel. Kp. plusz OTP, szeptemberi kiköltözés. Megte. klnthető: hétköznap 17—19 óráig, szombat, vasárnap egész nap. Bp. IV., Baross U i 49. I. em. 4. Telefon: 899KS. ___________ Ta nyát vennék Buda. pesttől 50 km-es körzetben. Villany nem szükséges. „Sok gyümölcsfával, 144 476” jeligére, Bp„ Felszabadulás téri hirdetőbe. Gödöllőn, külön bejá. ratú szoba, egyedül élő, független. Idősebb, 60—65 éves, Józan életű férfinak. Júniustól kiadó. „Közös megegyezéssel, PmH 128 856” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz. ____________ Ál landó segítséget keresek szőlő- és sertés- tartási munkákhoz. Fizetés: 4500 Ft + ellátás. Tóth Imre, Nagy- kőrös. Gát u. 2. 1/8, Német (esetleg angol) nyelv középfokig történő újratanulásához. Intenzív begyakorlásához keresek elegendő Idővel rendelkező partnert. Gödöllő központjában. „Szabad levegőn, napközben. PmH. 22 584” jeligére a kiadóba. Oper Rekord Carsván automata Igényesnek eladó. Megtekinthető: csütörtök, péntek, 17— 19 óra között. XVII., Rákoskeresztúr, Kaszáló úti autósbolt élőtt, KE 91-91. Fájdalommentes fül- lyukasztás, hozott fülbevalóval Is. Hétfő, kedd, 17—19 óráig. Dr. Süvegesné, Cegléd. Perc utca 1/a. Telefon: 11-334._____________ El cserélném 70 nm-es, kertes, komfortos házrészemet budapesti, 45—50 négyzetméter alapterületű tanácsira. Gödöllő. Isaszegl út 28., első csengő. Eladó 2 szobás, OTP-s lakás. Cegléd, Kozma Sándor utca ll/a. IV. lh. I. 4. Érdeklődni: 18—19 óráig, vagy Retek utca 8. szám alatt egész nap. ___________ Az onnal beköltözhető, 50 nm-es öröklakás Solymáron eladó. Tel.: 263-046,_________ Június 7—20, között másfél szobás, bükfür- dől üdülőjog átadó. Leveleket „Pihenés. PmH, 128 018” Jeligére a váci hirdetőbe (Vác, Jókai u. 9.). , A nagykőrösi Arany János Mgtsz faipari ágazata felvesz segéd- és betanított munkásokat. faipari munkára. Jelentkezni lehet: személyesen, a munkaügyi osztályon és b fafeldolgozó üzemben Kereseti lehetőség: 3800—5000 Ft között. 67 éves, nyugdíjas özvegyasszony férjet vagy élettársat keret. Bemutatkozó levelet „Késő ősz, PmH 128 549” Jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségébe, Geg- léd. Teleki u, 30, arám. Kivitelezői gyakorlattal rendelkező építészt termelőszövetkezetünk magas kereseti lehetőséggel (építésvezetői munkakörbe) azonnali belépéssel aj. kalmaz. Munkahelyek: Vác és környéke. Jelentkezések : SzSdcsörög, Kisfaludy u. 16., Mállk Lajos ága- zatvezetőnéL Tel.: 27/ 52-063, ________________ Ér tesítem a lakosságot, hogy ruhakölcsönzőmet megnyltöt- tam. Különlegesen szép menyasszonyi ruhák, menyecskeruháit és eetélylruhák, fátylak, kalapok és kitűzők kölcsönzését, valamint az ön méretére és Ízlésének megfelelő elkészítését vállalom Nagykőrös, Patay út 14, szám,___________ Bú torozott szoba férfi részére, a gyárhoz közel. kiadó. Nagykörűi V. kér. Sarkantyú 26. Szeptember l-en megalakuló fogtanácsos munkaközösség várja gazdasági munkaközösségek, polgári Jogi társaságok és más megbízók érdeklődését felkészülten éa megfelelő gyakorlati Ismeretekkel. „Vállalkozási log PmH 23 353” jeligére a kiadóba Napos- és előnevelt csibe kapható, előjegyezhető fajtánként, gyors növésű, fehér, Fl-es. kendermagoe ét rhode Izlandi. Dudás Istvánné. Jászkarsje- nő. Akácfa utca 5a. 2746; _________________ Ép ülettervezem. 478- 658 Autódat u gazdatágl munkaközösség. Családi házak gerendá- zását, panelezését és minden szakmába vágó munkát vállalunk. Távirati efm: Olló Mező út 59. Bp.*I telefon: 276-239. Ä. XS* Gyermekek hete a PRV-nél Minden gyemekfelső-kötöttórut árusító boltunkban, mejus 29-ig a felső kötöttáruk árából 20 %-os engedményt adunk )