Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-17 / 115. szám

Közösség és lakótelep Olcsó portékák Népszerű az Áfész-Expo Sokan vásárolnak háztartási gépeket Május 11-én megnyílt a cif­rakerti arénában a Nagykőrös és vidéke Áfész idei Expo vására, melyet már az első na­pon nagyon sokan felkerestek. Találkoztam kocséri, nyárs­apáti és törteli vevőkkel is. Azóta minden reggel már a megnyitás előtt ott sorakozik a közönség a vásár kapujá­ban. Az idei Expo vásárra jól felkészült az áfész, s eddig a forgalom jelentősen meg is haladja a múlt évit. A vas­árukból 1 millió 800 ezer fo­rint, a ruházati cikkekből 1 millió 500 ezer és az élelmi­szerfélékből 800 ezer forint értékű árut vittek a vásárra. Felkészült a szövetkezet az áruk menet közbeni pótlására is. Az egyes vásári részlegek vezetőit megkérdeztem, hogy milyen árukból fogy a leg­több? — Sokan vásárolnak televí­ziót, kerékpárt, rádiót, mosó­gépet, villamos cikkeket, hűtő­gépet — mondotta Szőke Jó­zsef, az áfész vaskereskedője. — Egyes cikkekből 20—30 szá­zalék árengedményt adunk. Van olyan televízió, melynek árából ezer forint engedmény jár. A ruházati vásárt Tornyi Béla, az áfész ruházati áru­házának vezetője irányítja. — Nagy választékunk van — mondotta — férfi-, női szandálokból, papucsokból, tollas párnákból, takarókból, s női ruházati kiegészítő cik­kekből, melynek legtöbbjének árából 20—30 százalék enged­ményt adunk. Az élelmiszeráruk részle­gét és a kempingcikkek vá­sárát pedig ifi- Mészáros Ist­vánná vezeti. — Nagyon sok konzerv, édesség és szörpféleséget kí­nálunk — mondotta. — A portékák többségét 20—50 százalékos árengedménnyel. Veszik a kempingcikkeket is, már több sátrat is eladtunk. A könyveket és a hangle­mezeket Tóth Istvánná áru­sítja. — A legtöbben gyermekek­nek való mese és egyéb köny­vet vásárolnak — mondotta —, de fogynak a komolyabb szépirodalmi könyvek is. A vásáron május 19-én csütörtökön délelőtt 10 órakor diabetikus szörp és dzsem kóstolót tartanak. Az Expo vásár május 26-án zárul, 25-én délután 3 óra­kor kisorsolják a vásáron az 500 forint felett vásárlóknak járó tombolajegyeket, kem­pingsátor és más nyeremé­nyekkel. Az Expo vásáron találkoz­tam egy fiatal házaspárral, akik beszélgetés közben el­mondották, hogy már közel két éve élnek és dolgoznak Nagy­kőrösön, de a vásár alkalmá­ból most mentek ki először a Cifrakertbe, mely a nyíló akácfák édeskés illatával fo­gadta őket. Nagyon megtetszett nekik a csak a természet által díszí­tett ősi park, s azzal köszön­tek el, hogy máskor is ki­mennek a Cifrakertbe sétálni. Kopa László A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM 1983. MÁJUS 17., KEDD Élnék a lehetőséggel Bérszabályozási kísérlet A nehéz gazdasági helyzet, az exportlehetőségek csökke­nése és a rugalmas alkalmaz­kodás iránti igény a gazdasá­gi szabályozók megváltozta­tását vonta maga után az iparban. A nyereséges terme­lés, a versenyképesség érdeké­ben hasznosítani kell a belső tartalékokat, az emberi kezde­ményezőkészséget, leleményt. Csökkenő keret A mezőgazdaság is igyek­szik lépést tartani a megvál­tozott igényekkel. A főként alaptevékenységet folytató ter­melőszövetkezetek folyamatos munkaerőgondja, a fejlesztés­re és a beruházásra szánható összegek zsugorodása idősze­rűvé tette új gazdasági sza­bályozók kidolgozását ezen a területen is. E törekvéseknek megfelelően hirdetett pályáza­tot tavaly decemberben a MÉM és a PM a nagyüzemi sávos keresetadóztatás beve­zetésére. Egyelőre még nem mindenütt, hanem kísérlet­képpen csak néhány közös gazdaságban. A nagykőrösi Mészáros Já­nos Tsz egyike annak az öt szövetkezetnek, amelyek alap- tevékenységük és termelési eredményeik következtében Pest megyében részt vehetnek a három évig tartó kísérlet­ben. Halassy JZoltán, a szövet­kezet főkönyvelője elmondta, milyen új gazdasági szabályo­zó lépett életbe január elsejé­től nálunk. — Az eddigi rendszer sze­rint az éves, . meghatározott b érszínvonal túllépése után progresszív adót kellett fizet­nünk a jövedelemnövekmény után. Természetesen igyekez­tünk tavaly is a meghatározott 2,5 százalékos bérfejlesztésen belül maradni, de az idény­munkák során kifizetett tel­jesítmény- és órabérekkel mindig túl kellett lépnünk a meghatározott bérkeretet, kü­lönben nem kaptunk volna elég embert a nyári betakarí­tásra. Más módszerrel — A kísérlet során beveze­tett nagyüzemi sávos kereset­adóztatás sokkal kedvezőbb feltételeket biztosít számunk­ra. Az egy személynek kifize­tett bér ebben a rendszerben 24 ezer forintig adómentes, ettől az összegtől kezdve pe­dig tizenkét ezer forintonként növekszik az adó. Hetvenkét ezer forint fölött — ami már a mi átlagkereseteink között magasnak számít — húszon­Útszélesítés a határban négyezrenként nő az adó ösz- szege, maximum ötven száza­lékig. — Ez a módszer lehetővé teszi, hogy folyamatosan fi­gyelemmel kísérjük a jövedel­meket és a hozzájuk csatlako­zó adóterheket. Így biztonsá­gos adóellenőrzésre és a fej­lesztési alap tehermentességére számíthatunk. — Kevesebb lesz az évi adó, mint a régi szabályzó alapján?' — Számításaink szerint kö­rülbelül másfél millió forint­ra rúg majd ez az összeg. Ugyanennyivel csökkent vi­szont a tsz évi jövedelemadó­ja, amit három évre 8,7 szá­zalékban állapítottak meg. Tisztán megmarad tehát az eddig évente kifizetett egy-, másfél milliós büntetés a bér- színvonal túllépéséért, ráadá­sul új érdekeltségi rendszert, szervezést tudunk kialakíta­ni. — Két területen látjuk majd különösen hasznát a szabad bérgazdálkodásnak. Egyrészt a betakarításkor fel­vett külső idénymunkások ke­resete ritkán éri el a 24 ezer forintot, tehát őket tulajdon­képpen adómentesen foglal­koztathatjuk. Másrészt dol­gozóinkat érdekeltté tehetjük teljesítményük növelésében, mert megállapodhatunk bi­zonyos munkák szabott össze­gért való elvégzésében. — Tavaly például órabér­ben 68 ezer forintot fizettünk ki a kombájnok karbantartá­sáért. Az idén 38 ezerért vál­lalta egyik brigádunk ezt a munkát. Nagy felelősség — Ez az új lehetőség a tel­jesítmény növekedéséhez ve­zet ezek szerint? — Természetesen az a cé­lunk, hogy az anyagi ösztön­zésen keresztül az egyéni tel­jesítményeket is növeljük. De a legfontosabbnak azt tartom, hogy a szövetkezet termelé­kenysége is nőjön, méghozzá nagyobb mértékben; mint ahogy a bérszínvonal emelke­dik. — Most lehetőségünk nyílt arra, hogy jövedelmünk emel­kedésével' javítsuk a techni­kai színvonalunkat, s az eddig reménytelennek tűnő beruhá­zásokat megvalósítsuk. Igye­keznünk kell úgy kihasználni ezt a három évet, hogy a kí­sérlet végeztével érdemes le­gyen országszerte bevezetni ezt a módszert. • Felelősnek érezzük magunkat a kísérlet sikeréért... Márványl Agnes Véradás A Magyar Vöröskereszt vá­rosi vezetősége a napokban ülést tartott. A jelenlévők elő­ször megemlékeztek a vörös­keresztes világnapról, majd Bodrogi Istvánné városi vö­röskeresztes titkár értékelte az. alapszervezeti titkárok to­vábbképző tanfolyamát. Máskülönben a lezajlott to­vábbképzésen nemcsak a fel­nőtt, hanem az ifjúsági alap­szervezetek titkárai is részt vettek. Ott voltak a tanárelnö­kök, valamint a nagyobb alapszervezetek gazdasági fe­lelősei is. A tanfolyam hall­gatói a kétnapos továbbkép­zés ideje alatt tájékoztatást kaptak belpolitikáról, a szer­vezeti és a mozgalmi életről, az egészséges életmódról és egészségre nevelésről, vala­mint a szenvedélybetegségek kóros tüneteiről. Ugyanakkor szó esett a véradás szervezési feladatai­ról, a családvédelmi és szo­ciális munkáról, különös te­kintettel a hátrányos helyzt- tűekre. Az elsősegélynyújtási és polgári védelmi tenniva­lók időszerű feladatait felso­roló előadást is meghallgat­tak, majd ' megvitatták a résztvevők. A gazdasági munka is te­rítékre került az egyik alka­lommal. Bodrogi Istvánné a városi vezetőségnek adott tá­jékoztatójában úgy ítélte meg, hogy a tanfolyam bevál­totta a hozzá fűzött reménye­ket, s az ott szerzett újabb ismeretek jól szolgálják majd a további eredményes mun­kát. Valamennyi előadó jól fel­készülten állt az aktivistáit elé. A színvonalas előadásokat minden esetben viták követ­ték. A továbbképzés alkalmat adott arra, hogy a Magyar Vöröskereszt VI. kongresszu­sának anyagát a jelenlévők behatóan megismerjék, s ez­zel egyidejűleg meghatározzák a helyi sajátosságokhoz is igazodó feladataikat. A továbbképző tanfolyam sikeréhez nagymértékben hoz­zájárult Szabó Dénes, Dávid Géza, Fülep Magdolna, dr. Rétsági Oszkárné, Nagy Dé- nesné, dr. Kulin Sándor és dr. Székely András. Biztos hármas győzelem A KPM budapesti igazgatóságának dolgozói szélesítik az utat Nyárkútrét térségében. A szélesítéssel egy időben kiépítik az erre járó csuklós autóbuszokhoz méretezett megállókat is. Hancsovszki János felvétele Nagykőrösi Kinizsi— Albertirsa 6-0 (3-0). Kinizsi: Molnár (Tiger 50. p.) — Terjéki, Cseh, Karcsú, Szívós, Kovács, Petrezselyem, Virágh, Kiséri, (Lővei 34. p.), Vígh, Németh. Jól előkészített pályán, ki­egyenlített játékkal indult a mérkőzés. Virágh jó helyzet­ben mellé lőtt. Az irsai csa­tár,lövése alig kerülte el a ha­zai kaput. A nagy melegben nem volt nagy iram, akadozott a folyamatos játék. A 14. perc­ben Németh jó lövése a felső lécről pattant ki, a következő támadásnál pedig csúnyán mellé lőtt. A 16. percben az irsai támadásnál szintén a fel­ső kapufáról pattant ki a lab­da. Petrezselyemnek az üres kapuba tartó labdáját kivág­ták, Molnár pedig egy veszé­lyes közeli szabadrúgást hárí­tott jó öklözéssel. Kiséri jó helyzetben a kapusba lőtt, az irsai csatár lövését pedig Mol­nár védte szögletre. A 27. perc­ben Németh jó cselsorozat utá­ni beadásából Kovács megsze­rezte a vezetést. 1-0. A 30. percben-Németh a félpályától indulva jól húzott kapura, és ügyesen lőtt a hosszú sarok­ba. 2-0. Vígh többször került gólhelyzetbe, de sajnos rossz napja volt. A 38. percben a hárítani akaró kapus és védő között Lővei ügyesen lőtt a há­lóba. 3-0. A második félidő jól kezdő­dött: Virágh a kapu közeléből önzetlenül Kovács elé tálalt, de ő mellé lőtt. Az 50. perc­ben Kovács jól indította Ló­véit, kinek pontos beadását Németh értékesítette. 4-0. Né­meth igen sokat mozgott, ak­tívnak bizonyult. A vezetés birtokában a hazai csapat nem erőlködött. Az irsaiak igyekez­tek, de Tiger és Cseh két íz­ben hárított. A 83. percben Né­meth jó beadását Lővei kapás­ból lőtte a hálóba. 5-0. Egy perc múlva Víg—Kovács össz- játék után Kovács remekül ívelt a felső sarokba. 6-0. Közepes iramú és színvona­lú, sportszerű mérkőzésen a jobb képességű körösi csapat biztosan nyert! Olajos Gábor játékvezető — partjelzőivel jól összeműködve — tárgyilagosan, kifogástalanul vezette a mér­kőzést. Szerdán délután 5 óra­kor hazai pályán Tápiószele csapatával lesz MNK-selejtező mérkőzés. Nagykőrösi Kinizsi ifi— Albertirsa. ifi 2-0 (2-0). Kinizsi ifi: Gulyás (Demeter) — Fercsi, Pesti, Mihályi, F. Szabó (Galgóczi), Boros, Csa­pó, Pavelkó, Koncz, Baranyi, Pálfi. Az irsai csapat késett, hét játékossal álltak ki, a rövidí­tett játékidőben a körösi csa­pat helytelen felfogásban, sok hibával játszott. Május 25-én Albertirsán lesz Országos If­júsági Kupa selejtező mérkő­zés, reméljük, akkor jobb, lel­kesebb, eredményesebb játé­kot fognak nyújtani. Góllövő: Pavelkó, Koncz. He­Nk. Kinizsi serd.— Maglód serd. 4-0 (2-0). Kinizsi serd.: Barabás Czinkus, Bertalan, Urbán, gedűs, Dani, Szigetvári, Berki, Jakab, Pörge (Tamasóczki), Simon (Várnai). A serdülők bátrabb, javuló játékkal biztosan győztek. Gól- lövő; Dani 2, Pörge, Szigetvá­ri. P. S. Ötnapos nyaralás, a Jugoszláv tengerparton, Rabaeban, 1983. júl. 12—16-ig. Teljes panziós. Részvételi díj: 3770 Ft. Költőpénz: 1780 Ft. Gyermekeknek kedvezmény 20%. Jelentkezni lehet: május 15—2Ö. Nagykőrös, Takarékszövetkezet, Varga Sándorné. Dr. Bellér Ferenc fül-orr-gége szakorvos rendelését 1983. május 9- től megkezdte. Rendelés helye: Nagykőrös, Ha.inal u. 1. Tel.: 6-73. Ideje: hétfő, szerda, csütörtök, du. 5—6-ig. Május 28-ig gyermeknapi játékvásár a kultúrcikkholtunkban, Nagykőrösön, a Szabadság téren. Játékok 20%-os, különféle táskák 30%-os árengedménnyel kaphatók. Pest megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap» nem ég a lámpa, kicserél­ni senkinek sem sürgős. Ha a heti takarítás jön, ezt még csak véletlenül sem a tisztaságról vehetjük ész­re, hanem hogy utána, min­dig csak utána, a még ned­ves lépcsőbe van beletapos­va a Sopianae, s elszór­va a gyerekek által levitt szemétből a kenyér meg a tojáshéj. Plakátjainkat — három éve próbálkoztunk velük — egy éjszaka alaU ellopták, összefirkálták, § hiába cseréltük, míg tartott a készlet, konokul, valaki­nek nem tetszett ez a mi­tudat, mint ahogy valakit irritál a tiszta fal is, hi­szen ott a frissen meszelt falon a villanykapcsolónál emberünk lába nyoma ... No, mármost tudom, hogy könnyű máris ítéletet mon­dani, de a piedesztálra ál­lítással, meg a ledorongo- lással is csínján kéne bán­nunk, mert lehet, hogy ke­vés tény állna mögötte. Mégis, négy év után úgy tűnik, abból nem lesz kö­zösség, ha időnként felhaj­tunk egymásnál egy fröcs- csöt, megbeszéljük az idő­járást, ugyanakkor nem szólunk (uram bocsá’: nem segítünk!) a gyereknek, mi­kor a nem rá méretezett hatalmas vödörből potyog- tatja a szemetet, vagy ép­pen mi pöcköljük a pár­kányon át a fűbe a ciga­rettát. í'sak nehogy valaki is _ ezekért a lakótelepet, mint olyat hibáztassa. Ügy jár, mint az a férj, ki asz- szonya hűtlenségéért az ágyat dobja ki. A lehetőség messze nem, valóság, bár magában hordozza annak a csíráit. S ebből nő majd ki a virág, mint a szomszéd ház előtt, de — reményte­lenül optimista lévén — re­mélem, hogy előbb-utóbb mindenütt. B. O. A szomszéd kertje min- ** dig zöldebb — jut eszembe a régi mondás — ahogy betegen odasántikál- va az ablakhoz, s félrelib- bentve a függönyt, a szom­szédos épület előtti húsz­harminc négyzetméteres földdarabkán szorgoskodó asszonyt látom. Messze is van, meg nem is értek a virágokhoz, annyi azonban bizonyos, hogy a gazt el kell távolítani, a kiültetett növényt — vélhetően mus­kátlit és őszirózsát — gon­dozni kell. Azt, hogy a kis nyárfácska elevenebb la­kótelepi társainál, talán már felesleges is említenem, de a tények közé tartozik ez is. No, meg az is, hogy fen­tebbiek nem egyszeri cse­lekvések, szalmalánk-elha- tározások megvalósításai, hanem valamiképp annak il­lusztrálásai, hogy a közös attól közös, hogy az enyém is, ami itt az érte való ihunkálkodást jelenti. Eddig persze ez nem nagy ügy, bonyolultabbá akkor lesz, ha az ember hasonlít­ja. Mert ha teszem azt, a másik oldalon lesek le a szintén mi-tulajdonú gyep­re, kis túlzással a zöldet kell keresni a szemét: a te­jeszacskó, a cigarettásdo­boz meg a sok száz csikk között; a kis piros karócs­kák ki tudja, kinek az el­határozásából, de hiányoz­nak, a drótokat meg rég el­tüntette a gumizó gyerek­sereg, a fa alá álló kocsi- tulajdonos lakótárs. Nem voltam még a szom­széd házban, csak képze­lem tehát, hogy náluk ta­lán még a folyosó, a lép­csőház falán is helyet ka­pott a virág, s megtűrik ott a képeket is, ismétlem, ezek szelíd és naiv képzelődések, ha megint a magukéra gon­dolok. A második emeleti lép­csőfordulóban éppen fél éve

Next

/
Oldalképek
Tartalom