Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-13 / 112. szám
\ A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM 1983. MÁJUS 13., PÉNTEK Kisiparosok közgyűlése Övék a szolgáltatások fele A kerepestoKsniak önállósulni szerelnének A kisiparosok mind népesebb tábora a KIOSZ-ban egyesül, érdekképviseletüket e szervezet látja el. A vezetők, a munkatervnek megfelelően időről időre beszámolnak munkájukról, ismertetik a tagság előtt álló feladatokat. Hónapokkal ezelőtt változás állott be Gödöllőn a KIOSZ- szervezet vezetőségében. A korábbi titkár lemondott. Azóta megbízott titkár, Parádi Lajos viszi az ügyeket, ő tartotta a minapi küldöttközgyűlésen a nagy érdeklődéssel kísért beszámolót. A többi között elmondta, hogy városunkban jó a KIOSZ együttműködése a tanáccsal, a pártszervekkel, valamint a tömegszervezetekkel. Ennek a kölcsönös tájékoztatás, a közös tanácskozások adják az alapját. Késik a tagdíj Az aiapszervezet gazdasági munkájáról azt hallottuk, hogy amíg tavalyelőtt 936 kisiparos tartozott az itteni szervezethez, addig ma számuk meghaladja az ezret. Ehhez tudni kell, hogy a gödöllőiek mellett ide tartoznak a kerepestarcsaiak, a val- kóiak, a vácszentlászlóiak, a csömöriek, az isaszegiek, a mogyoródiak, a szadaiak, a nagytarcsaiak és a zsámbokiak is. De a veresegyházi és a pé- celi alapszervezetek társadalombiztosítási és alkalmazta- tási ügyeit is Gödöllőn intézik. Az alapszervezet költségvetése a tagdíjfizetésre épül. Sajnos tavaly a tagdíjhátralék elérte a 150 ezer forintot, s eddig az idén sem javult a helyzet. A tartozások már 234 ezer forintra rúgnak. Az okokat elemezve Parádi Lajos elmondta, hogy ezért elsősorban nem a kisiparosok hibáztathatok, egyszerűen arról van szó, hogy a tagdíj beszedését, ekkora létszámmal nagyon nehéz megszervezni. De a hátralékok ellenére sikerült megvalósítani több tervet. A KlOSZ-székházba bevezették a gázt, ami 300 ezer forintba került. A szerelésben, a belső munkákban, a helyre- állításban több kisiparos közreműködött társadalmi munkában. Újdonság az is, hogy a székházban klubhelyiséget rendeztek be, s hétfőnként délután 5-től várják a tagokat. Túljelentkezés Rendszeresen dolgoznak a szövetség munkabizottságai is, így a segélyezési, az adóvéleményező és -megállapító, a szolgáltatásfejlesztési és a nőbizottság. Az utóbbi kettőt nemrégiben szervezték újjá. Tavaly megalakították a fuvarozók szakmai bizottságát, ez a testület a személy- és teherfuvarozók problémáival foglalkozik. A szociálpolitikai bizottság közreműködik a szociális segélyek odaítélésében s elbírálja a tagdíj csökkentési kérelmeket. Az ifjúságpolitikai és szakmunkástanuló képzési bizottság rendszeres kapcsolatot tart a szakmunkásképző intézetekkel. Az idén részben már befejeződött a beiskolázás, a a festő- és a fodrászszakmákban volt túljelentkezés. A többire viszont még lehet jelentkezni, a tudnivalókat a székházban lehet megérdeklődni. Ügy tűnik: még mindig vannak tartalékok a kiadások, a termelés és a fenntartás költségeinek csökkentésében. Jó példa lehet rá az a gyakorlat, amelyet a MÉM Műszaki Intézetben folytattak az elmúlt években. A kidolgozott energiatakarékossági elképzelések beváltották a reményeiket: noha az egyes energiafajták ára évközben emelkedett, mégis mintegy félmillió forinttal alacsonyabb volt az ilyen célra kiadott pénzük, mint egy évvel korábban. Az is érdekes, hogyan érték A hallgatóság és a vendégek is jó érzéssel nyugtázták, hogy a kisiparosok az elmúlt időszakban is kivették a részüket a társadalmi munkákból. A városban és az érintett községekben ez a munka több mint félmilliós értéket jelentett tavaly. Jog, kötelesség A hozzászólások a legfontosabb gondokat érintették. A többi között szó esett arról is, hogy nem mindenben egységes a szervezet, s hogy a kerepestarcsaiak önállósulni szeretnének. Volt, aki a pénzátutalásokkal kapcsolatban panaszkodott, elmondva, hogy az elvégzett munkáért általában késve kapják meg a díjat a vállalatoktól, a szövetkezetektől. Akiket viszont ez ügyben maradéktalanul dicsérni lehet: a Szilasmenti Termelőszövetkezet. Szót kért Ács János is, a városi pártbizottság titkára, aki dicsérőleg elmondta, hogy a lakossági szolgáltatásoknak már mintegy a felét a kisiparosok nyújtják Gödöllőn. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a jogok és a kötelességek egységet alkotnak. Csiba József el ezt. Az intézet hőlközpont- ját földgázüzemre állították át néhány éve. Ez — bár kiadásokkal járt — az olcsóbb energiahordozó révén eleve kisebb fűtési költséget eredményezett, mégis úgy találták: érdemes automatikus hőfok- szabályozókat is beszerelni, s ezekkel ugyancsak jó néhány százaléknyi megtakarítást értek s érnek el a jövőben is. Emellett csökkentették azoknak a vizsgálatoknak a számát, amelyek villamos energiát igényeltek. MÉMMI Félmilliós megtakarítás Elváltak, figyelem! v Jelentkezőket váró szeminárium Amint arról már lapunk hasábjain is beszámoltunk, a gödöllői* 1 városi-járási Petőfi művelődési ház az országban az elsők között állított össze mentálhigiénés programot, amelynek már ígéretesen működő körei mellé most egy különleges szolgáltatásnak felfogható szemináriumot szerveznek. Bankó Erzsébet, a ház munkatársa elmondta, hogy dr. Bognár Gábor szakmai irányításával hat részből álló, egy-egy alkalommal két- két és fél órányi foglalkozást hirdetnek, heti ritmusban. Új életvitel A hírben sajnos, nem a válás a különleges, hiszen amint köztudomású, hazánk az alkoholfogyasztáshoz és az öngyilkossághoz hasonlóan a válások, a családok felbomlása tekintetében is veszélyesen előkelő helyet foglal el a világ- statisztikákban. E helyütt nem elemezhetjük a válás adott esetben pozitív, de legtöbbször mégis hátrányos következményeit, elég, ha csak tanulmányok, felmérések, újságcikkek seregére utalunk, amelyet mind ezzel a problémával foglalkoznak. A szeminárium sikeréhez éppen ez ad reményt: a tudományos feldolgozás azzal kecsegtet, hogy a váláshoz vezető hosszabb-rövidebb folyamat elemzésével, a válás körülményeinek és következményeinek átgondolásával meg- könnyíthetjük az elváltak helyzetét. Mert ha még ez az egyetlen megoldás, akkor is általában hosszú idő telik el, amíg a felek megemésztik a bonyolult kapcsolatok változásait, hónapok, évek telnek el, amíg letisztulnak a felfogások és sikerül új, elviselhető vagy éppen boldog életvitelt kialakítani. Hat témakör S ez csak az egyik oldal, hiszen a válás érinti a felek rokonságát, leginkább pedig a gyermekeket; nem utolsósorban az ő érdekük is, hogy a válás után mihamarabb rendeződjenek a dolgok, méghozzá nem is akárhogyan! Ezekben a gondokban igyekszik majd segítséget adni a szeminárium, amelynek résztémáit rövid felsorolásban is érdemes ismertetni az esetleges érdeklődőkkel. Nincs ok félelemre Az első alkalommal a válás érzelmi vonatkozásairól lesz szó, majd az elvált házastársak folytatódó kapcsolatairól. A harmadik alkalommal a válás rokoni, baráti reakciói kerülnek terítékre, ezután A válás hatása a gyermekre, változások a szülő-gyermek kapcsolatban címmel tartanak foglalkozást. A következő téma az újrakezdés általános problémái, az új társasági és partnerkapcsolatok, s végül az elváltak számára elérhető segítség különböző formáiról lesz szó. Az összejöveteleken a bevezető után lehetőség nyílik csoportos beszélgetésekre is, amelyeket felkészült vitavezetők irányítanak. S bár nem szokásunk. ezúttal a jelentkezés pontos feltételeit is közöljük, hiszen aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, sokan élszeméremből, tartózkodásból, félelemből Három középiskolában Ballagás, érettségi Az idén rendhagyó módon, már, ma, azaz pénteken megkezdődnek a ballagások a középiskolákban, azaz pontosan az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskolában, ahol szombaton és vasárnap több megye területi kézilabda-bajnokságát rendezik meg. Ezért kaptak engedélyt arra, hogy egy nappal korábban elbúcsúztassák a végzős negyedikeseket. A két gimnáziumi osztályban ötve- nen, a két szakközépiskolai osztályban pedig harmincötén ballagnak, majd kezdik meg hétfőn az érettségit az írásbeli vizsgákkal. A szakközép- iskolás csoportok közül az egyikben mechanikai műszerésznek, a másikban géplakatosnak tanultak a fiatalok, akik az érettségi mellé szakmunkásoklevelet is kapnak. Aszódon rajtuk kívül még két levelezés osztály is érettségizik, egy általános gimnáziumi csoport és a szakmunkások esti középiskolájának végzős hallgatói. Gödöllőn, a Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola ballagása a hagyományos időben, holnap, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik. Az idén csaknem százan fejezik be középiskolai tanulmányaikat: a gimnáziumi tagozat két osztályában éppen hatyanan, míg az óvónői szakon harmincnyolcán készülnek az érettségire. Az utóbbiak mindegyikére állás vár a városban, a megyében, néhányukra pedig Budapesten. A gimnazisták több mint hatvan százaléka jelentkezett főiskolára, egyetemre. Ugyancsak holnap ballagnak a péceli Ráday Pál Gimnázium két negyedikes osztályának tanulói, összesen harminckilencen, akik általános gimnáziumi tagozaton tanultak, s a többi város- és járásbeli társukhoz hasonlóan már hetek óta a nagy vizsgára, az érettségire készülnek. A megméretés ideje elérkezett, reméljük, mindenki sikerrel veszi az Írásbeli majd a szóbeli fordulót is. a továbbtanulók pedig megállják a helyüket a felvételiken. ÉaaaÉ Mozi— Névtelen vár. Színes, magyar film. Csak 4 órakor! Keresztapa. Kétrészes, színes, szinkronizált, amerikai film, 6 órakor. A nap programja maradnak majd távol, esetleg éppen azért, mert nem mernek érdeklődni. Természetesen semmi ok a félelemre, annál inkább sem, mert a szeminárium szakmailag megalapozott, sikeres külföldi tapasztalatokon nyugszik. Jelentkezni tehát május 20- ig lehet a művelődési házban, telefonon vagy személyesen, ahol Bankó Erzsébet ad részletes felvilágosítást. A szeminárium díja a hat alkalomra mindössze százhúsz forint, s az is nagy könnyebbség, hogy közben a ház munkatársai szakszerű gyermekmegőrzést is vállalnak, tehát az sem akadály, ha az anyuka, apuka, nem tudja kire hagyni a kicsit. Elsősorban olyanok jelentkezését várják, akik egy-két évnél nem régebben váltak el. A mielőbbi értékesítés azért is fontos, mert a szeminárium kötött létszámú, s az induláshoz elesendő jelentkező szükséges. Ha a csoport nem jön össze, legfeljebb őszszel lehet szó az ismételt szervezésről, mert az országban nagyon sok helyen érdeklődnek iránta. Viszont ha sikerül. akkor Gödöllőn lesz legelsőnek. Ebben az esetben az első foglalkozás ideje május 23.. hétfő, este hat órakor a művelődési központban. Gáti Zoltán zy Tivadar, a Rádió Kabarészínháza szerkesztője, 19 órakor. Khbtaiáíkoző Öten Aszódról Az ország északkeleti részébe, a Zemplén megyei Fü- zérradványba utaznak, az ott megrendezendő országos találkozóra az aszódi művelődési ház Üj Tükör Klubjának tagjai. Az ötfős csapat a mozgalomban hagyományosan jól szereplő aszódi társaságot képviseli a háromnapos, hét végi összejövetelen, amelyen a klubmozgalom ügyes-bajos dolgairól lesz szó, de emellett alkalom nyílik arra, hogy a környékkel is megismerkedhessenek a fiatalok. Kirándulnak például Hollóházára, szombaton este egy igazi lakodalomba hivatalosak, s lesz klubvetélkedő is. Cél: Acsaújlak Az idén is megrendezi kerékpártúráját a KISZ járási bizottsága. Az időpont május 21. és 22., indulás 21-én reggel 8 órakor a KISZ-bizottság elől. Az úticél ezúttal az acsaújlaki kastély, amit Veresegyházon, Galgamácsán át, mintegy negyven kilométer lebiciklizése után érhetnek el a jelentkezők, akiknek ezúttal saját maguknak kell kerékpárról gondoskodniuk. Az első nap késő délutánján, estéjén sport, kulturális műsor, tábortűz szórakoztatja az edzett vándorokat, a vacsorára való csirkepaprikást az aszódi KISZ-esek különítménye főzi. Másnap Csővárra kirándul a társaság, majd a kora délutáni órákban indulnak vissza Gödöllőre. A jelentkezéseket május 15-ig várják a járási KISZ-bizottságon. Kézilabda Biztos IM Vasas-győzelem A harmadik nekifutásra végre sikerült nyerni az IM Vasas kézilabdásainak idegenben. Két döntetlen és a GEAC elleni győzelem a mérlegük a három idegenbeli mérkőzésen. Az otthoni két győzelmet tekintve nem rossz a kezdet. Az egyetemistákkal többször is találkozott csapatunk edzőmérkőzésen. MNK- és terembajnokságban. Eddig minden alkalommal nagy gól- arányú győzelmet arattunk, de kitűnt, mennyivel más egy bajnoki mérkőzés légköre. Volt idegesség, kapkodás, rohanás, az eredmény szoros alakulása közepette, érezhető volt, hogy bajnoki pontokért folyik a küzdelem. Végül is biztos, négygólos győzelemmel zárult a mérkőzés. IM Vasas—GEAC 32-18 (14-6) IM Vasas: Hévíz — Majoros (2), Raffai (6), Gaál (4), Sima (4), Fehér (5), Basa. Csere: Varga (kapus), Boldis, Liszkai (1) , Péter. Jók: Fehér, Raffai. GEAC: Marszin — Pethes (2) , Bandula (2), Köles, Pethő (5), N. Kovács (7), Tromposch (2). Csere: Fazekas. Jók: Marszin, Pethő, N. Kovács. Az első félidő elején nem bírt elhúzni az IM Vasas, sőt a 18. percben átvette a vezetést az egyetemi gárda 7-6 arányban. A félidő végére azonban 14-6-os eredményt értek el az ikladiak. A második félidőben, annak ellenére, hogy sok biztos gólhelyzetet hibázott el a Vasas, egy percig sem volt veszélyben győzelme. Mégis azt mondhatjuk: az ikladiak sok hibával, az egyetemisták végig lelkesen küzdöttek a sportszerű, közepes színvonalú mérkőzésen. S. G. jw Ügyelet Állatorvosi ügyelet: Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerpestarcsán, Mogyoródon, Nagytarcsán, Pé- celen, Szadán, Veresegyházon, Vácegresen május 14-én, szombaton 8 órától május 16-án, hétfőn 8 óráig: dr. Rédling Tibor, Kerepestarcsa, Váci Mihály u. 2. Aszódon, Bagón, Dán/ban, Domonyban, Galgahévizen, Galgamácsán, Hévizgyörkön, I kiadón, Kartalon, Túrán, Valkón, Váckisújfalun, Vác- szentlászlón, Versegen, Zsám- bokon május 14-én, szombaton 8 órától május 16-án, hétfőn 8 óráig: dr. Dóka József Vácszentlászló, Kossuth u. 3. Az ügyeleti napokon végzendő exportszállításoknál mindkét állatorvos igénybe vehető. Nagy meglepetés Végre dányi siker A megyei I. osztályú női kézilabda-bajnokság ötödik fordulójában győzelemnek örülhetett Dányban a hazai közönség, a tavalyi bronzérmes gárda eddig csak két vereséget és két döntetlent .könyvelhetett el magának, s most végre megtört egy rossz sorozat. Dány—Budaörs II. 19-14 (8-7). Dány: Péli — Varró, Sződi M., Dóczi, Kurunczi, Sződi Zs., Oroszi, Nyári. Gyengén kezdett a dányi gárda. A lányok egymás után két hetest is hibáztak a bátran kezdeményező vendégek ellen, akik nagy meglepetésre 7-3-ra elhúztak. Az első félidő lefújása előtt éppen- csak sikerült megfordítani az állást, igaz ekkor öt zsinórban lőtt dányi gólra egy válasz sem érkezett A pihenő még inkább jót tett a dányiaknak, hiszen az első néhány percben megint öt gólt sikerült dobni válasz nélkül. A befejező részben már váltakozva estek a találatok, de így is biztos győzelmet arattak a mieink, Zsigli István és Nagy II. József kiváló bíráskodása mellett. A szadaiak közül Varró 9, Sződi M. 6 góljáért külön is dicsérhető. Sz. S. Kistarcsai gázcseretelepünkre telepvezetőt felveszünk. Jelentkezni lehet személyesen: PEST MEGYEI IPARCIKK KERESKEDELMI VALLALAT, Budapest V., Deák Ferenc u. 23. Telefon: 173-525. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Május 13-án. Gödöllő, művelődési központ: Iskolás lesz a gyermekünk! sorozat harmadik előadása. Első nap az iskolában — élmények, kudarcok, Előadó: dr. Vekerdy Tamás pszichológus. Vendégei a város tanítónői, 17 órakor. Hubay Miklós Római karnevál. Katarzis két részben, a Váci Befogadószínház vendégjátéka, 20 órakor. Biológiai védett területeink életéből — filmvetítés, a Petőfi Sándor iskola tanulóinak, 10 órakor. Nyolcadikosok klubja: Befejeztük az altalános iskolát! Beszélgetés Vekerdy Tamás pszichológussal, 17.30 órakor. Nyugdíjas tisztek klubja: Időszerű politikai kérdések. Előadó: Kogler Tibor ezredes, helyőrségparancsnok, Országos tanácskozás a művelődési otthonok időszerű kérdéseiről és a társadalmi vezetőségek működésének tapasztalatairól, a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztálya rendezésében. Apró találmányaink című kiállítás, megtekinthető 15— 19 óráig. Gödöllő, helytörténeti gyűjtemény: Szekeres Erzsébet szőnyegkiállítása, megtekinthető 14— 18 óráig. Mogyoród, művelődési ház: Koltai Róbert önálló estje. A műsor vendége: Farkashá-