Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-11 / 110. szám
Ékszíjak Október óta kempingcikkek helyett főleg ékszíjakat készítenek a Taurus üllői részlegének dolgozói. A termékváltás nekik is hasznot ígér, de örülnek a mezőgazdaságban dolgozó gépészeti szakemberek is, mert háromféle terméket kaphatnak — a kereskedelem közvetítésével — Üllőről. Tren- csényi Lászióné géppel vágja szét a mezőgazdasági gépekhez szükséges ékszíjakat. Kevés a szakképzett dolgozó Néha hullámzó a termelés Vasbeton tűzfal magasodik A TRANSZVILL úri üzemében ma, valamivel több mint 10 évi működés után majdnem tízszeres létszám dolgozik, mint alapításkor. Közel nyolcvanan vannak. Többségük helybeli, de néhá- nyan a szomszéd községekből járnak át dolgozni, a meós például Budapesten lakik, igaz, ő a törzsgyárnak tartozik elszámolással. Integrált áramkörök A hatvanhat produktív dolgozó közül 38 a betanított nő, összességében pedig negyven- ketten képviselik a gyengébb nemet. Kilenc a szakmunkások száma, tehát meglepően rossz az arány a betanítottakhoz képest. A munkáslétszám összetétele megkívánta, hogy minél nagyobb darabszámú és minél kisebb terjedelmű készülékeket gyártsanak, egyrészt a szakértelem hiánya, másrészt a helyszűke miatt. Mert a termelés például csupán két épületre korlátozódik, a szereidére és a lakatos műhelyre. A felsoroltak ellenére, mint Köbli Antal telepvezető mondta ottjártunkkor, a kilenc szakmunkással meg tudnak élni. Közülük kerülnek ki a csoportvezetők, s ők végzik a kényesebb, illetve a szaktudást igénylő műveleteket, mint például az integrált áramkörök bekötését. Lépésről lépésre Javul a helyi közlekedés A monori Móricz Zsigmond utcában a járókelők százai, a vasútállomáshoz igyekvő ingázók figyelik érdeklődve egy ideje az utat szélesítő munkások és gépek igyekezetét. A környékbeliek tudni vélik, hogy a helyi buszjárat útvonalának régóta várt kibővítését előzi meg mindez. — Kikerül tehát a helyi buszjárat végre a békási részre, a Kifut István és a Katona József utcán át? — kérdeztük Mészáros Attilát, a nagyközségi tanács műszaiki csoportjának vezetőjét. — Igen — de nem holnap. Az útkeretünket most arra költjük, hogy kiszélesítjük az érintett útszakaszokat, s rákerüljön az első szerkezeti réteg az útra. Az első ütem mintegy 4 és fél millióba kerül majd, de a buszforgalmat még nem bírja el. Ahhoz, hogy az autóbuszjárat erre is kerülhessen, szükség lesz még az úgynevezett kopó réteg elkészítésére, ami ugyancsak legalább négymillióba kerül, s azt saját erőből megvalósítani egyelőre nem tudjuk. Legalább nyolc új megálló létesítése is indokolt lesz, s egy-egy százezer forintot emészt fel. Egy évtizede gond már a buszjárat bekapcsolása a nagyközség e részébe. Megtettük a kezdő lépéseket, a későbbiekben megyei segítségre lesz szükségünk a befejezéshez, hogy másfél-két esztendő múlva az ottani lakosok közlekedése is könnyebbé váljék. A pálya széléről Eredményekről és gólokról A járási I. osztályú labdarúgó-bajnokság eredményei: Gyömrő—Abony 1-0, Monor— Dánszentmiklós 5-1, Péteri— Vasad 5-0, Kecskéscsárda— Maglód 2-4, Ecser—Nyáregyháza 0-1, Törtei—Kocsér 3-0, Ceglédbercel—Mende 4-3. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Gyömrő 2. Monor 3. Abony 4. Ceglédb. 5. Maglód 6. Dánszentm. 7. Törtei 8. Mende 9. Kocsér 10. Péteri 11. Ecser 12. Nyáregyháza 22 13. Vasad** 21 22 18 22 17 22 13 22 13 22 11 22 11 22 9 22 9 21 7 22 7 22 7 7 2 1 59- 17 39 2 74- 27 37 4 80- 2G 31 6 53- 33 29 6 49- 27 27 9 48- 38 24 8 49- 37 23 9 53- 43 22 4 10 30- 37 18 3 12 36- 42 17 3 12 41- 43 17 3 12 30- 59 17 1 18 18- 91 1 14. Kecskéscs. 22 ------ 22 19-119 — {M egjegyzés: egyenlő pontszám esetén az ifjúsági csapatok jobb helyezése dönti el a sorrendet. **== négy büntetőpont levonva.) ★ Ifjúsági eredmények: Gyömrő—Abony 2-1. A rangadón Kormány S. két góljával megérdemelten győztek a gyömrőiek. Monor—Dánszentmiklós 5-0, Ecser—Nyáregyháza 2-1, Törtei—Kocsér 3-0, Ceglédbercel—Mende 1-0. AZ ÉLMEZŐNY ÁLLÁSA: X. Maglód 20 17 2 1 93-15 36 2. Gyömrő 21 13 6 2 44-19 32 3. Abony 19 15 1 3 65-19 31 4. Péteri 21 13 4 4 47-21 30 5. Monor 20 11 3 6 50-29 25 ★ Serdülők; Ceglédi VSE—Monor 8-0, Gyömrő—Üllő 1-8, Dánszentmiklós—Abony 2-3, Pilis—Albertirsa 1-5. ★ A bajnoki címért versenyben levő gyömrői és monori csapat játékát fokozott figyelem kísérte a fordulóban. Kétségtelenül, a gyömrőiek voltak nehezebb helyzetben, hiszen a harmadik helyezett abonyiak- kal játszottak. Azok a szurkolók, akik ezt a mérkőzést választották, nem bánták meg. Végig izgalmas találkozót láthattak. Az Abony méltó ellenfele volt a bajnoki cím várományosának, most sajnálhatják csak igazán a korábban elkótyavetyélt pontokat. A gyömrőiek is megmutatták, hogy tétmérkőzésen is képesek a feladathoz felnőni, egész héten készültek a meccsre, s az eredmény nem is maradt el. Ezzel a győzelemmel ismét közelebb kerültek a hőn áhított célhoz, a bajnokság megnyeréséhez. Természetesen, a hátralévő négy fordulóban még pontokat kell szerezniük, amire megvan a reális esélyük. Monoron hetven percig a levegőben lógott a meglepetés. Egy góllal vezettek a vendégek, s csak ezután fordítottak a hazaiak. Nem játszottak jól a monoriak, úgy látszikj a múltkori vereség Mendétol megviselte idegeiket... •k A megyei I. osztályban: Ve- csés—Főt 3-2, Iklad—Sülysáp 3-2. A vecsésiek ezzel a győzelemmel nagy lépést tettek a bennmaradás felé, a Sülysáp viszont egyre nehezebb helyzetbe kerül. A megyei II. osztályban: Pilis—Aszód 2-1, Üllő—Üj hártyán 3-2. Az üllőiek sorsolása igen nehéz, a hátralévő fordulókban még további pontokat kell szerezniük, ha ősszel is ebben a bajnokságban akarnak szerepelni. G. J. Gyömrői ku!turóKs napok A gyömrői kulturális napok keretében népművészeti programokat kínál a művelődési ház május 14-től 21-ig. Szombaton, 14-én 18 órától táncház lesz, majd a néptánccsoport bálja. Vasárnap kiállítás nyílik népművészeti gyűjteményekből, mely 21-ig naponta 14-től 18 óráig tekinthető meg. 16-án, hétfőn, 18 óra 30 perckor dr. Halász Péter tart elődást A modern ember és a néprajz címmel, az esten közreműködik Király Györgyi népdalénekes. Példás rend Ottjártunk napján nyugodt, tempos munka folyt. Beszélgetések közben kiderült, hogy negyedév vegén, hónap végen azért nem mindig ilyen nyugodt a kép. Ugyanis a TRANSZVILL sem kivétel: főleg kereskedelmi alkatrész- hiánnyal küszködnek, aminek következménye inkább hónap végén negyedév elején csapódik le. Es bizony, ilyenkor már kellenek a túlórák, célfeladatok a terv teljesítéséhez ... Az udvar, a műhelycsarnokok, az öltöző- és zuhanyzó- helyiségek tisztasága nemcsak gondos vezetésről vall, de az ott dolgozók magatartásáról, munkahelyük megüecsülésérői is többet mond el minden ékes szónál: külön tárolója van a színesfém hulladékoknak, — szétválasztva benne az alumínium, sárga- és vörösréz — a szemétnek, a gyúlékony anyagoknak. És a gázpalacktároló meg a favázas szerelő- csarnok között vasbeton tűzfal magasodik. Az épületek közötti utakat csaknem teljesen lebetonozták, közlekedést akadályozó balesetveszélyes anyagok, eszközök még véletlenül sem fordulhatnak elő. OR1 A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM 1983. MÁJUS 11., SZERDA Élénk, tartalmas vita Mindig az ember a legfontosabb A járási pártbizottság legutóbbi ülésén — mint tegnap megírtuk — élénk és tartalmas vita bontakozott ki a XII. kongresszus óta eltelt időszak eredményeiről, nehézségeiről, a különböző — régi vagy új — jelenségekről. Valamennyi hozzászóló véleményének részletes ismertetésére a helyszűke miatt sajnos nincs mód, de az általuk felvetett témákkal rendszeres olvasóink minden bizonnyal találkoznak majd hasábjainkon, mert a testület ülésén elhangzottak joggal tartanak számot a köz érdeklődésére, a nyilvánosságra. Mint otthon Jó a kollektív szellem, amely eddig is összetartotta, ott fogta a dolgozókat. Itt mindenki mindenkit ismer, hiszen többségükben helybeliek, s adnak arra, hogyha otthonukban szeretik a rendet, a tisztaságot, ott ahol a kenyerüket keresik, szintén jó körülmények között legyenek... A. L. A. Néhány közös jellemzőt azonban feltétlenül ki kell emelni, élesebbre kell rajzolni. Akadnak talán, akik úgy hiszik, egy ilyen nagy létszámú testület előtt, több év általánosító értékelésekor nem juthat idő, figyelem az egyes embert naponta foglalkoztató kérdésekre. A pártbizottsági ülésen felszólalók szavai ennek ellenkezőjét bizonyították. Ipar, mezőgazdaság Akkor is, amikor Tarsoly Lajos, a gyömrői pártbizottság titkára arról beszélt: nemcsak a gazdasági életben nehezebb eligazodni, lépést tartani, hanem az ideológiai munkában is. Olyan kérdésekre kell válaszolni, amelyek korábban fel sem merültek. Az emberekkel való bánásmód előtérbe került, s naponta ismét beigazolódik: íróasztal mellől — az érdekeltek meghallgatása nélkül — nem lehet jó döntéseket hozni. — A feladatokhoz megvan a szakembergárda, a technika, a jó hangulat, csak az kell, hogy a dolgozók lássák, tudják, mi az ő konkrét tennivalójuk — érvelt Deák Rudolf, az állami gazdaság pártbizottságának tagja.— saját gyakorlatuk mellett, amely előtérbe helyezte a szakmai és a politikai képzést. — Az emberekkel való foglalkozásban igenis párosíthatok olyan fogalmak, mint a fegyelem, következetesség, keménység és a türelem, humaHúsfeldolgozó asztalok Speciális húsipari asztalokat is készítenek egyedi gyártmányként a MEZŐGÉP monori gyárában. Kálmán Imre lakatos egy bélbontó asztalt csiszol. Hancsovszki János felvétele nizmus — állapította meg Szá- szik Kárily járási első titkár. Dr. Arató András, a megyei pártbizottság titkára a tömegkapcsolatok erősítésének, a kommunisták példamutatásának fontosságát hangsúlyozta — többek között — hozzászólásában. A járási pártbizottság végül az alábbi határozatot hozta a további feladatokról: Az ipari üzemek a termelékenység, a versenyképesség fokozásával, a minőség javításával törekedjenek a termelés jövedelmezőségének növelésére. A korszerű technika alkalmazásával, az anyag- és energiagazdálkodás javításával, az exportálható termékek körének bővítésével, a mindenkori piaci igényeknek megfelelően fokozható az exportképesség. A gazdasági egységek közötti jobb kooperációval az Importkiváltó termelés is növelhető. A mezőgazdasági termelésben jobban figyelembe kell venni a világpiac változásait. Kiemelt gondot kell fordítani a költségek csökkentésére, az anyag- és energiafelhasználás ésszerűsítésére, a takarmány, gazdálkodás javítására, a tárolási, szállítási és feldolgozási veszteségek csökkentésére. A növénytermesztésben a termésátlagok stabilizálása mellett kerüljön előtérbe a termőföld védelme, a minőségi követelmények teljesítése. Az állattenyésztésben feladat: a hozamok gazdaságos növelése. Javítani szükséges a gazdálkodó egységek belső érdekeltségi rendszerét, meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a dolgozók keresete arányos legyen a teljesítménnyel. Folytatni kell a lakásépítési programból eredő feladatokat. Jobb telekgazdálkodással, anyagellátással és egyéb segítségadással kapjon fokozottabb támogatást az önerőből történő építés. Az építőipari egységek a járás beruházási és felújítási feladatainak megvalósulásához határidőre, jól szervezett és jó minőségben végzett munkával járuljanak hozzá. Érdemi válaszokat A gazdasági egységek pártszervei, az alapszervezetek irányító, ellenőrző tevékenységükkel továbbra is nyújtsanak megkülönböztetett segítséget a gazdaságpolitikai célkitűzések megoldásához, a VI. ötéves terv feladatainak végrehajtásához. Az agitáció és propaganda vállaljon nagyobb szerepet a párt politikájának terjesztésében, a szocialista közgondolkodás erősítésében. Magyarázza és indokolja a gazdaságpolitikai célkitűzéseket, azok társadalompolitikai ösz- szefüggéseit. Neveljen határozottabb elvi kiállásra, a nehezebb körülmények közötti feladatvállalásra, segítse a közösségi szellem és magatartás erősödését, szélesítse a demokratizmust. Differenciált rétegpolitikai munkával folyamatosan elemezni kell az idős korúak, az egyedülállók, többgyermekes családok életkörülményeinek alakulását, a különböző társadalmi rétegek helyzetét, hangulatát. Fokozottabban kell igényelni az értelmiség .különböző rétegeinek szakmai és közéleti cselekvését. Továbbra is megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a propagandisták felkészítésére. Folytatni szükséges és tartalmában tovább kell fejleszteni a politikai vitafórumok, elméleti konferenciák, rétegtanácskozások rendszerét, gyakorlatát. A határozat leszögezi: a járási pártbizottság, a pártszervek, -szervezetek munkastílusa, módszere rugalmasan alkalmazkodjon a változó körülményekhez. A testületi munkában erősödjön a döntés, előkészítő tevékenység, az ellenőrző munka terjedjen ki a határozatok helyességének vizsgálatára, a szükséges módosítások időbeni eszközlésére. Nagyobb figyelem irányuljon a végrehajtás számonkérésére, az akadályozó okok feltárására és megszüntetésére. A pártegység erősítése érdekében a közbeeső pártszervek, az alapszervezetek tegyék rendszeressé a kommunistákkal való foglalkozást. Váljon folyamatossá véleményüknek, javaslataiknak megismerése. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy a párttagok minden esetben kapjanak érdemi választ felvetéseikre. A taggyűléseken biztosítsanak nagyobb teret a nyílt eszmecseréknek, a párt- politikai célkitűzések, álláspontok kifejtéseihez. A káderpolitikai elvek érvényesülése valamennyi pártszervtől következetesebb kádermunkát, körültekintőbb kiválasztást, célirányosabb és szervezettebb utánpótlás-nevelést igényel. Érvényesíteni kell, hogy a káderek megítélésének alapja a végzett munka, magatartás legyen. Fokozottabban elő kell segíteni a nők. a fiatalok magasabb vezetői beosztásba kerülését. A párt tömegkapcsolatának mélyítése felelősségteljesebb munkát igényel a tömegszervezetekben dolgozó kommunistáktól. Ennek érdekében az irányító pártszervek tegyék folyamatossá a kommunisták felkészítését, munkavégzését, számonkérését. Munkavégzésük elismerése nyerjen nagyobb megbecsülést. Érvényes célok A község pártszervek és az állami szerveknél működő alapszervezetek a politikai munka eszközeivel segítsék a tanácsok helyi önállóságának növelését, a döntéshozatalt, a feladatok végrehajtását. A lakosság ellátásának javítása érdekében bátrabban kezdeményezzenek, koordináljanak a helyi gazdasági, társadalmi szervekkel. Kísérjék figyelemmel és ösztönözzék a tanácsi apparátust az állampolgárok ügyeinek érdemi, gyors intézésére, amely eredményesen járulhat hozzá a tömegkapcsolat szélesítéséhez. A lakóhelyi pártszervezetek munkáján keresztül építsenek jobban a lakosság véleményére, cselekvőkészségére. A járásbíróság, ügyészség és járási rendőrkapitányság ösz- szehangolt tevékenységgel munkálkodjon a szocialista törvényesség biztosításán, a közrend, a közbiztonság, a társadalmi és személyi tulajdon védelme érdekében. A XII. kongresszus, a járási pártértekezlet határozatainak végrehajtása a járásban folyamatosan történik. A megjelölt feladatok, célkitűzések továbbra is érvényesek. Y. J. ISSN 0133—2651 (Monori Hír: