Pest Megyei Hírlap, 1983. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-10 / 109. szám
1983. MÄJUS 10.. KEDD Vasárnap Visegrádon Ezernyi játék és ötlet Igazi gyermekparadicsommá varázsolják vasárnapra Vi- tegrádot. Kicsinyeknek és nagyoknak ezernyi játékot, ötletet találtak ki a rendezők, akik a történelmi helyre várják a környék apróságait. S ha majd a nap is kisüt, mindenkinek a kívánsága teljesül. Három helyszínen válogathatnak az érdeklődők az események között. Az eddigi hagyományokhoz hasonlóan Mátyás király egykori palotájának kertjében és a teraszon műsorokat nézhetnek az érdeklődők. Így például a galga- héviziek korabeli néptáncokat, a Jánosi együttes régi muzsikát, a szobiak fúvószenét adnak. A reggel tíz órától délután háromig tartó műsorban a megye legjelesebb együttesei adnak számot tudásukról. S aki maga is részt szeretne venni a játékban, felkeresheti a palota teraszát. Itt üvegablakfestést, ékszerkészítést, címertervezést, papírhajtogatást, bábkészítést tanulhatnak a gyerekek. A Fő utcában kirakodóvásár lesz, honismereti játék és rajzkiállítás. A parkolóban pedig 11 órakor kezdődik az akadályverseny és indul a tájékozódási túra. A Salamon-toronynál délelőtt tíz órától délutánig tizennyolc műkedvelő művészeti csoport mutatkozik be. Gyertek játszani Visegrádra! Ezzel a jelmondattal hívogatunk ismét mindenkit a Dunakanyarba. A vasárnapi események között bizonyára mindenki talál kedvére valót. Solymáron hetedszer Zenei hetek Hetedik alkalommal rendezik meg a Solymári zenei heteket. Az országos jellegű, nemzetközi kitekintésű eseménysorozat május 15-én ka- marakórusok koncertjével kezdődik. A következő szombaton vegyes karok lépnek pódiumra. Május 30-án gyermekkarok szólalnak meg a solymári művelődési házban, egy nappal előtte reneszánsz muzsikát ad elő a Régi zene stúdió együttese. Június 4-én a pilisvörösvári művelődési házban Nemzetiségek tánca címmel rendeznek estet. Egy nappal később Népzene tiszta forrásból címmel hagyomány- őrző énekkarok, majd június 12-én fúvószenekarok lépnek közönség elé. A Ki nyer ma május 13-i adását is Solymárról közvetíti a Magyar Rádió, a játékra aznap 11 órától lehet jelentkezni. Fekete-fehér mágia Küzdelem a boldogságom ára i Valahol a Balaton-partján történt, tüzes nyári napon. A fotográfus felállította háromlábú állványát, ráhelyezte gépét, s már éppen a keresőbe kukucskált, amikor egy ismeretlen jóakaró hozzálépett: — Nem kell ide állvány, meg hosszú expozíció, elég a film ezen a tűző napon. A fényképész szerényen válaszolt: — Köszönöm a jó tanácsot, de én még kezdő vagyok. Az embert keresi Az eset, lett légyen anekdota vagy valóságos történet, Tóth Istvánnal, az akkor már Balázs Béta-díjas fotóművészszel esett meg. Jellemző rá, mert benne van a sztori, mint minden felvételében, ö, aki a fénnyel oly mesteri magabiztossággal bánik, .a -fekote-fíhérj képi megjelenítés mágusa. A | mágia pedig titokzatos eljárások egész sorát takarja. Képeinek nézői csak a végeredményt az alkotást látják, s ebből következtethetnek arra a makacs és kitartó küzdelemre, amely egy-egy világhírűvé vált művének fogantatásához fűződik. A kiállításokról ismert félezer felvétele alapján úgy tűnik, tanítómesteréhez, Haller Frigyeshez mindvégig hűséges maradt. Nyomdokain haladva olyan stílust teremtett, amely Idestova négy évtized óta a sajátja, s ettől tapodtat sem tágít. Erről győződhetnek meg mindazok, akik a Műcsarnokban megtekintik életmű-kiállításának majd’ kétszáz alkotását. A maholnap hatvanéves ceglédi fotóművész szavaival is megerősíti ezt. — Általános emberi témákkal foglalkoztam kezdetben; szerelem, féltékenység, halál. Füzetembe felvázoltam, miként fogom majd felépíteni a képet. Kerestem hozzá a megfelelő figurát. Munka közben aztán kiderült, felszínes volt-e a látvány vagy mélyreható. Végül a kiállítások, a díjakat hozó sikerek igazoltak. Az az elvem, hogy a fotográfián nem lehet semmi oda nem illő, a kép minden négyzetcentiméterét tudatosan kell felépíteni, kitölteni. — Ilyen szellemben dolgoztam akkor is, amikor kortársaimat ültettem a kamera elé; száznál több festőt, szobrászt, színészt, írót. Czóbelben, Bar- csayban, Déryben nem a festőt, az írót kerestem, hanem az embert. Mindegyiket a saját világában örökítettem meg, hiszen a hiteles háttér önmagában is sokat kifejez. Tóth István a fotók szemlélőinek fantáziájára hagyatkozik. Bízik abban, hogy a tárlatlátogató nem tud továbblépni egy-egy képe elől, amíg a maga gondolatmenete szerint ki nem egészíti a felvillantott témát. Akkor látja értelmét alkotásának, ha a néző tovább tudja vinni a folyamatot. Ehhez pedig alapfeltétel, hogy a fotográfia őszinte és igaz legyen. Benne is felvetődött, hogy esetleg váltania kellene, más irányba, más eszközökkel haladni tovább. Akkoriban ilyen címmel jelent meg a fotólap róla szóló cikke: Megállt az idő? Már-már azon a ponton volt, hogy más stílussal próbálkozik. Aztán jött a brüsszeli Európa-nagydíj, és öt világrészt végignyert azóta, százszámra számlálva az értékes arany és ezüst trófeákat. Kétezernél több külföldi kiállításon láthatták eddig a képeit, s többnyire díjakat is kapott. Úgy véli — a birtokában lévő katalógusok ismeretében, amelyek a világ mai fotóművészetéről átfogó képet adnak —, hogy a Tóth-fotók erőssége a változatlanság, az évtizedek során kialakult kemény karakter. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy az utóbbi években újra témát váltson. Gyerekkor emlékei — Mostanában a Múló világ című ciklusomhoz fotografál- tam. a paraszti élet még fellelhető sajátosságait kerestem. Ez a képsor meglepetés lesz. Eddig mindig igyekeztem egyet, len kockába tömöríteni azt, amiből akár egy egész filmet lehetett volna forgatni. A rendelkezésemre bocsátott műcsarnokbeli harmadik teremben gyermekkorom emlékei elevenednek meg. Ezek a felvételek annyira egymásra épülnek, hogy jószerével kettőnek a sorrendjét sem lehetne felcserélni. A képeken van dráma, líra; kemény fekete föld és szárnyaló galambok. Ez a galamb embléma egyébként végigvonul a kiállításon, rákerült a katalógusra, kiröppent a plakátokra. Őszintén alkotni Tóth István művészete kavart már vitákat. Hittel vallja, hogy tartalomnak és formának, technikának egyenjogúnak kell lennie, felső fokon megjelennie, mert csak ez őrizheti meg napjainkban a fotóművészetet a dilettantizmustól. — Alkotni csak tisztességgel, őszintén lehet, másképpen nincs értéke, hitele. Közkinccsé kell tenni, amit a művész létrehoz. Én nagyon szeretem a közönséget. Akkor vagyok boldog, ha egy kiállításon a zsűri véleményével egyezik a látogatók ítélete. De azt ne kutassák, milyen küzdelem áll egy-egy felvétel mögött. Ez a boldogságom ára. 4 Tóth István fotóművész 4 kiállítását a Műcsarnokban május 13-án délután öt óra- $ kor Pozsgay Imre, a Haza- fias Népfront Országos Ta- $ nácsának főtitkára nyitja 4. meg. Tamasi Tamás Sok pici esély az eredményekre Túljutva az első lépéseken Kell újság? Kell. Mi legyen benne? Pletykarovat, orvos válaszol, divat,.. Ki segítene a munkában? Nincs egyetlen jelentkező sem. Ezeket a kérdéseket az egyik gimnázium diákjainak tették fel. A diáklap megindításán fáradozó társuk bizony alaposan elkeseredett a válaszokon, s benne is megfogalmazódott egy kérdés: érdemes egyáltalán valamit csinálni? Aggályait, kételyeit aztán el is mondta hasonló gondokkal küszködő társainak, s biztatást is kapott azoktól, akik már túl vannak a kezdeti nehézségeken. Módszervásár Minderre a váci Madách Imre Művelődési Központban megrendezett találkozó adott alkalmat. A KISZ Pest megyei Bizottsága szombaton diákúi- ságíróknak, stúdiósoknak és klubosoknak szervezett egész napos tapasztalatcserét. — A középiskolás gyerekek mindeddig magukra hagyva foglalkoztak ezekkel a dolgokkal — mondja Gsonka Mária, a megyei KISZ-bizottság munkatársa. — Ahol mégis megjelenik lap, működik stúdió vagy klub, ott az irányítás rendszerint valamelyik tanár kezében van. Tapogatózásnak Készül az újságcikk az alkalmi lapba V-FIGYELŐ Zsámbék. Akik a dicsérő jelzőkkel aligha méltóképpen övezhető francia filmsorozat, A Himalája meghódítása második részének befejezése után is peregni hagyták a képeket, és olykor rápillantottak a képernyőre akkor is, amikor Endrei Judit Homokórája foglalta el az adásidőt, egyszer csak arra figyelhettek fel, hogy Zsámbékot emlegetik. Igen, Mátyás Irénnel, a helybéli művelődési élet egyik kedves irányítójával az élen e Pest megyei település néhány lelkes lakója sorolta el, mi mindenre készülnek ott, a szépséges templomrom tövében. Először is azt szeretnék bebizonyítani, hogy lakóhelyük nemcsak Európa-hírű műemlékéről híres. Akad ott más egyéb megtekintésre méltó látnivaló is. Egyebek között az a XVIII. századból való lakóház, amely a patriótáknak köszönhetően menekült meg a lebontástól, és amelynek falai között majd egy kiállítást szeretnének berendezni. Addig jöttek-mentek, addig bizonygatták ennek az építménynek az értékét, hogy ez a Szent Vendel szobráról megismerhető helyiségegyüttes máris fölkerült az országos műemlékjegyzékre. Másodszor pedig az a zsám- békiak célja, hogy a kétségkívül nagyon vonzó tárgyi értékekhez olyan látnivalókat is társítsanak, amelyek szintén vendégcsalogatónak bizonyulhatnak. Ahogyan elmondták, ezen a most következő nyáron két monodrámát és táncjátékot szándékoznak bemutatni a templomrom fenséges díszlete előtt. A Pest megyei előfizetők nyilván különös büszkeséggel nyugtázhatták mindezt. Mármint azok a televíziónézők, akik a véletlen jóvoltából éppen működtették masinájukat. Akik viszont a műsorújságra hagyatkozva a Homokóra előzetesét számukra érdektelennek minősítették, egyszerűen lemaradtak erről a zsámbéki újdonságcsokorról. Netán — vélheti a jámbor készüléktulajdonos — egy-két szóval azt is kinyomtathatták volna, hogy Zsámbék is beszédtéma lesz, mint ahogyan a sárkánykészítés, a modellezés nevén neveződött. A néma lüvenlt. Egy színházi anekdota szerint amikor a világhírű színházi rendezőt, Peter Brookot megkérdezték, hogyan készült fel a Szent- ivánéji álom, című remeklésének rendezésére, azt felelte: elolvastam egy Shakespeare nevű szerző azonos című színművét. Ez a kétségkívül jól hangzó nyelvi riposzt juthatott eszünkbe akkor is, amikor A néma levente televíziós változatát néztük szombat este. Hála ugyanis Szőnyi G. Sándornak, tapasztalhatólag ő sem tett egyebet, minthogy illendő alapossággal áttanulmányozta Heltai Jenő szóban forgó verses színművét, és azt Megjelent a Diáktoll legjobb igyekezete szerint a kamerák elé vitte. Nem értelmezte át, nem aggatott rá utalásmütyüröket, nem tolta tova természetellenes dimenziókba. Egyszerűen meghagyta olyan kedves, szellemes játéknak, mint ahogyan ez a rímes história eredetileg papírra vetődött. Csupán csak a szereposztói Ízléssel vitatkozhat az, aki e némaságot esküdő hadfit, s persze véle együtt az ő ZiZiá- ját már más alkalommal is látta hallgatni, illetőleg könyörögvén könyörögni. A címszereplők, mármint az Agárdi Péternek ugyanis általában nem ilyen joviálisán mackósak szoktak lenni, mint amilyennek Szélyes Imre mutatkozott, és hát a Ziliák sem ennyire tenyeres-talpas menyecskék képét szokták felöltem, mint azt Sunyovszky Szilvia alakítása elibénk festette. Dehát — mint mondani szokás — ízlések és rendezői felfogások... Pénteki randevú. Annyit szapulták már a Pénteki randevú című ifjúsági műsort, hogy most, amikor végre jobb formában jelentkezett, méltatlanság lenne ezt a teljesítményét elismerő szavak nélkül hagyni. Aki végignézte, tudhatja, hogy a diákhagyományok továbbélését, -éltetését taglalták Déri Jánosék, a pápai példa alapján, ügyesen, tartalmasán, élményszerűen. Köszönet érte! Akácz László szántuk ezt a rendezvényt. Szeretnénk fölmérni, milyen segítségre van szükségük a gyerekeknek. Amolyan módszervásár szerepe is van a találkozónak. S hogy mennyire időszerű, hogy az ifjúsági szövetség felkarolja végre a diákok fórumteremtő törekvéseit, azt a felvetődő kérdések, gondok fényesen igazolták. Délelőtt szakemberek segítségével keresték a választ a gyerekek az őket leginkább izgató kérdésekre. Az újságírás iránt érdeklődőkkel a Pest megyei Hírlap munkatársai, a stúdiósokkal Vass István Zoltán rádióriporter, a klubélet fellendítésén fáradozókkal pedig Vörös László, a megyei KISZ- bizottság munkatársa beszélgetett. Terítékre kerültek természetesen módszerbeli kérdések és műfaji problémák, hiszen a középiskolai oktatás ehhez jószerével semmilyen támpontot nem ad. Ennél sokkal izgalmasabbak voltak az elvi jellegű felvetések. Olyanok, amelyek óhatatlanul felmerülnek egy újság vagy egy rádióadás készítésekor, még iskolai keretek között is. Nyitott újságot Miről írjunk, miről írhatunk? Mit tehetünk, ha az igazgató nem enged megjelenni egy cikket, leadni egy riportot? Mennyire lehet független a diáklap, diákrádió az iskola vezetésétől? Kár lenne megkerülni: komoly sajtópolitikai kérdések ezek, ha kicsiben is. Jelentőségük azonban igen nágy. Ezek a gyerekek — legalábbis a tanácskozáson résztvevők — fejlett kritikai érzékkel, a demokratikus formák iránti igénnyel közelítik meg iskolájuk dolgait, sőt tá- gabb világunk kérdéseit is. Nem kis felelősség hárul azokra — ifjúsági mozgalom, pedagógusok —, akik segíthetik vagy gátolják a kialakulóban levő készségek fejlődését. Diáklap, iskolarádió, klub: kitűnő színterei lehetnek az őszinte és felelősségteljes vélemény-nyilvántartásnak, a demokrácia megtanulásának. S ha ezek a fórumok igazán jól működnek, olyan tulajdonságokat alakíthatnak ki a gyerekekben, amelyekre később is igen nagy szükségük lesz. S hogy erre mekkora igényük van a diákoknak, azt tükrözi egy elhangzott vélemény: Meg kell adni a lehetőséget, hogy mindenki véleményt nyilváníthasson arról, ami őt érdekli. Ezzel megvan az első legfontosabb cél: az újság legyen nyitott. Mindenki írja bele akkor és arról, amiről akar. És a diákoknak írja, ne a tanároknak. Természetesen a segítő, a tapasztalatlanságot áthidaló irányítás szükségességét senki nem vonja kétségbe, maguk a gyerekek sem. S ebben a tanárok mellett kitűnő partner lehet az ifjúsági mozgalom. Sikeres kezdet A véleménynyilvánítás Igénye önmagában kevés. A gondolatokat ki is kell tudni fejezni. S hogy ezek a diákok erre is képesek, azt bizonyították a rádiós helyzetgyakorlatok, a helyszínen készült újságba írt cikkeket. Amíg délután Herényi Péter, az Izzó című üzemi lap munkatársa vezetett izgalmas, gondolkodásra késztető vetélkedőt a résztvevőknek, adl dig elkészült a rendezvény alkalmi újságja, a Diáktoll. Nem volt könnyű dönteni, mi kerüljön be a .10 oldalas lapba. Az írások zöme közlésre érdemes munka volt. Interjúk készültek a résztvevőkkel, tudósítások számoltak be a nap eseményeiről, publicisztikus írások születtek a diákújságírás gondjairól. E sikeresnek bizonyuló kezdet után ígéretes a folytatás is. Csonka Mária már konkrét elképzelésekről beszél. — Szeretnénk kéthónapos stúdiófoglalkozást indítani a diákújságíróknak szakemberek vezetésével. Az ott született munkákból pedig megyei ösz- szeállítást készítenénk az év végén. Tervezzük a mostanihoz hasonló találkozó összehívását is az ősszel. S természetesen bármikor megkereshetnek minket a gyerekek gondjaikkal, kéréseikkel. Megpróbálunk például segíteni az aszódi gimnazistáknak, akik megszervezték a lap készítését, össze is állítot- 1 tak egy számot, de nincs sten- cilezési lehetőségük. Az elsőként idézett elkeseredett diák-szerkesztő véleménye is megváltozott a nap folyamán, ezt írta cikkében: Egyik vitapartnerem kijelentése elgondolkoztatott. Tényleg! Mi lenne, ha mindehhez úgy állnánk hozzá, hogy úgysem sikerül? Rádöbbentem, ha az ember belekezd Valamibe, legalább egy pici esélye van az eredményre. De ha nem, minden marad a régiben. M. Nagy Péter Fordított szerepben: Vass István Zoltán válaszol a diák-riporter kárdéseire.
