Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-27 / 98. szám
ívta A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 98. SZÄM 1983. Április 27., szerda A háztáji fejlesztéséi segítette / Jubiláló takarékszövetkezet Ebben az évben negyedszázados fennállását ünnepli a Nagykőrös—Kocsér Takarék- szövetkezet. Érdemes hát visz- szaforgatni az idő kerekét 1958 júliusáig, amikor megalakult a kocséri takarékszövetkezet. Akkor adott megbízást Halasi János — a Nagykőrös és Vidéke Áfész későbbi elnöke — Antal Domokos földművesszövetkezeti főkönyvelőnek és Tatai István földművesszövetkezeti ügyvezető elnöknek, a kocséri takarékszövetkezet megszervezésére. A szervezés házról házra járással és agitációval történt. Az alakuló közgyűlés 1958. július 29-én volt a községi kul- túrotthonban. A tagok száma 88, a befizetett részjegyalap pedig 8 ezer 800 forint volt. Igazgatósági elnöknek Ragó Istvánt nevezték ki. Az igazgatóság tagja volt Hatvani Albert, Karsay Béla, Mukus Mihály, Pintér Pál, Rapi Pál, Tatai István, Vágó István és Ri- móczi András. A felügyelőbizottság elnöke Módra Ambrus, tagja Miklós Ferenc és Bar- hács János volt. Az első dolgozók: Antal Domokos, Utas- si Györgyné és Nyitrai Irén. A jövedelmek alakulása Végeredményben a kocséri takarékszövetkezet 1958. szeptember 1-én kezdte meg működését. Az alakulás évében 87- en kaptak kölcsönt tehén, sertés, ló és gazdasági felszerelés vásárlására, lakástatarozásra, takarmány, tüzelő, ruha, háztartási gép, motorkerékpár, mezőgazdasági gép vásárlására, valamint házasságkötés és temetés céljára. A nagyobb ütemű betétnövekedés 1964-től kezdődött. Emelkedett a kölcsönfolyósítás összege is. 1968-ban a betétállomány ismét jelentősen visszaesett. Ennek oka a bevezetett új gazdaságirányítási rendszerrel szembeni idegenkedés volt, másrészt az aszály, illetve a. száj- és körömfájás is kihatott a jövedelmek alakulására. Az átmeneti nehézségek után újból megindult a fellendülés. Közben bővült a takarékszövetkezet működési területe is. Azonban most kanyarodjunk újból vissza 1958- ra. A kocséri takarékszövetkezettel szinte egy időben jött létre a törteli ta-r karékszövetkezet is, melynek az induláskor 101 tagja volt. Az alakuló közgyűlésen megválasztották az igazgatósági tagokat is, Bimbó Jánost, Mari Istvánt, Hajdú Sándornét, Dér Istvánt, Sáfrán Imrét, Fehér Simont és Minárovics Józsefet, valamint a póttagokat, Tóth Ambrust és Dobák Jánost. A felügyelőbizottság tagjává választották Pásztor Ferencet, Szlávi Józsefet és Tűri Imrét, valamint póttagnak Kiss Ernőt. Beváltotta a reményeket A kocséri és a törteli takarékszövetkezetek megalakulása után Jászkarajenőn 1971- ben, Nagykőrösön pedig 1975- ben nyílt kirendeltség. Nagykőrös beszervezését a Pénzügyminisztérium 2,5 millió forintos részjegyállomány megteremtéséhez és a lakosság 3 százalékának megnyeréséhez kötötte. A takarékszövetkezet dolgozói jó szervezéssel mintegy öt hónap alatt 1,4 millió forint új részjegyalapot jegyeztek és 1 ezer 100 új tagot szerveztek. A takarékszövetkezet a kirendeltség elhelyezésére 110 négyzetméter alapterületű üzlethelyiséget vásárolt. A takarékszövetkezet alap- tevékenységén kívül szolgáltatásainak köre az elmúlt évek során jelentősen bővült. Aztán 1977 februárjában, a ceglédi járási pártbizottság és a MÉSZÖV javaslatára, a Kocsér és Vidéke Takarékszövetkezet egyesült a törteli takarékszövetkezettel. A működési területéhez tartozott még Abony és Nyársapát is. Az egyesüléssel a betétállomány 62, a kölcsönkeret pedig 18,8 millió forintra nőtt. A részjegyalap 3,5 millió forintra emelkedett. A szövetkezet taglétszáma meghaladta a 9 ezret.- Az egyesült takarékszövetkezet igazgatósági elnöke Antal Domokos, helyettese pedig Farkas Lászlóné lett. A szövetkezet az elmúlt évek alatt jelentős fejlődésen ment át. Az alaptevékenység mellett megbízásból a legkülönbözőbb pénzügyek lebonyolítását is vállalta a takarékszövetkezet, s melyek forgalma 1982-ben megközelítette a 190 millió forintot. A Nagykőrös—Kocsér Takarékszövetkezet — ezt a nevét 1979 óta használja — jelenlegi elnöke Tanai István. A takarékszövetkezet dolgozóinak munkájával a lakosság valamennyi kirendeltségen elégedett. A szövetkezet ügyintézői rugalmasan, gyorsan és pontosan végzik munkájukat, s mindig kijut a jó szóból is az ügyfeleknek. Állandóan azon törik a fejüket, hogy munkájukat miként tudnák korszerűsíteni, gyorsítani annak érdekében, hogy az amúgy is rövid várakozási időt lecsökkentsék. A 25 év távlatából nézve egyértelműen megállapítható, hogy a takarékszövetkezet létrehozása jó ötletnek bizonyult, és teljes mértékig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Tevékenységével segíti a társadalompolitikai célok megvalósítását. A takarékszövetkezet dinamikusan fejlődik, és évről évre mind jobb eredményeket ér el. Szívesen gondolnak vissza az elmúlt évre is, amikor is az elhelyezett betétek összege 14,4 százalékkal haladta meg az 1981. évit. Több nyereség Tovább nőtt az 1982-ben folyósított kölcsönök összege is. A lakosság főként termelési, építési, áruvásárlási célra vett fel hitelt. Népszerű, volt a személyi kölcsön és több kisiparos kért hitelt tevékenysége folytatásához. A kölcsönfolyósítás 10,5 százalékkal volt magasabb, mint 1981-ben. Ezen belül kiemelkedik a termelési kölcsön 30 százalékos növekedésével, s ez a pénz háztáji és kisegítő gazdaságok fejlesztését segítette. A gazdálkodási eredmény is sokat javult az elmúlt év során. Ennek köszönhető, hogy a tervezettnél jóval nagyobb nyereséget értek el. A szövetkezet a tagság teljes bizalmát élvezi. Éppen ezért számíthat arra, hogy az 1983. év céljainak megvalósítását a tagság segíteni fogja. K. K. Bontott hozok Üjabb szanálásra ítélt házak építőanyagának eladására hirdet versenytárgyalást a városi tanács május harmadikára. kedden délelőtt 9 órára a városháza tanácstermébe. Az ezt megelőző helyszíni bemutató május 2-án, hétfőn délelőtt 9 órakor lesz. Az érdeklődők a Nagy Sándor utca 5. számú háznál találkoznak. Részletes felvilágosítást adnák a tanácsháza földszinti ügyfél- szolgálati irodájában kifüggesztett tájékoztatók, illetve az épület első emelet 24-es szobájában az ezzel foglalkozók. A könyvkötő kiállítása Az abonyi könyvtárban május 2-án, hétfőn délután öt órakor A könyvkötészet múltja és jelene címmel Váci György aranydíjas könyvkötő munkásságát bemutató kiállítás nyílik, amelyet Papp László népművelő nyit meg. Közreműködik a helybeli Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola énekkara dr. Ördög Györgyné vezényletével. A kiállítás május 14-ig tekinthető meg. Az iskola három nemzedéke Ajándékképek Abonynak Várdeák terem lett a neve A minap az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola udvarán egy jókora zászlócsokrot lengetett a szél, de az épület homlokzata sem maradt lobogók nélkül. Az oktatási intézmény nyolcvan évvel ezelőtt polgári iskolaként nyitotta meg kapuit. Ebből az alkalomból, az egykori diákok kérésére, találkozót rendeztek, amelyen három nemzedék képviseltette magát és háromszázötvenen jöttek össze. A tanári kar és a tanulóifjúság színes programot állított össze. Az iskola 1953-ban vette fel Gyulai Gaál Miklós 1848-as honvéd tábornok nevét. A megjelent egykori és mai diákok először a névadó emléktáblájánál találkoztak. Itt a részvevőket Bárány Béla, az iskola csaknem öt évtizeddel ezelőtti diákja; és a mai tanulóifjúság nevében Gönczöl Erika köszöntötte. Ezután a három generáció képviselői koszorút helyeztek el az emléktáblán. A képtárba kerül Később három kiállítást tekintettek meg. Az egyiket Akikre büszkék vagyunk címmel rendezték. A vitrinek és tárlók üvegei mögött azoknak a volt diákoknak, tanároknak kitüntetéseit, magas elismeréseit helyezték el, akiknek kapcsolata volt vagy van az intézménnyel. Egyebek között itt láthatták Varga János birkózóbajnok számos világversenyen szerzett érmeit, egyéb elismeréseit. A másik bemutató anyagát az iskola és úttörőélet dokumentumaiból állították össze. Várdeák (Wirker) Ferenc festőművész 1928-tól 1936-ig tanított az iskolában. Hogy az intézmény is emléket állítson volt festőtanárának, egykori munkatermét, amely ma is rajzterem, róla nevezték el. A névadó ünnepségen jelen volt a művész özvegye, aki ezúttal húsz képet ajándékozott a községnek, amely a majdani képtár anyagát gyarapítja. A festményeket most láthatták először az abonyiak. Az értékes alkotások társaságában mutatták be a mai, tehetséges gyerekek munkáiból válogatott rajzokat, festményeket. Győré Pál, a nagyközségi tanács vb-titkára köszöntötte az öreg- és ifjú diákokat, majd Vár deák Ferenc özvegyének átadta a tanács által alapított Abonyiak Abonyért plakettet. Hasonló elismerésben részesült Reich László, a ceglédi Stylus Faipari Szövetkezet elnöke, a Vasipari, Elektromos és Műszerész Szövetkezet abonyi üzemének volt vezetője, aki személyes közreműködésével és munkatársai segítségével az elmúlt években sokat tett az oktatási intézmény fejlesztése érdekében. Az évforduló tiszteletére Heiling György rajztanár, festőművész tervezte emlékplakettből 30 darab készült. Ezeket azok az üzemek kapták, amelyek az iskolát segítették, fejlesztéséhez hozzájárultak. Pro memoria Hangversenyt is tartottak, melyen fellépett az iskola énekkara, valamint az országos úttörőfesztiválon kiemelkedő teljesítményt nyújtott vonós- és fúvószenekar. Ezen a napon rendezték meg a kisdobos- és úttörőavatást. Az eseményre Pro memoria címmel évkönyv készült, amelynek ízléses és stílszerű borítólapját Miklosovits László tervezte, az illusztrációkat Heiling György készítette. Gy. Bemutatkoznak a szakkörök Jászkarajenőn a pártszékházban április 29-én. pénteken délután 3 órakor kiállítás nyílik a művelődési ház szakköreinek munkáiból A községbeli honismereti, kézimunka-, rajz-, fotoszakkör. továbbá a kőrös- tetétleni hímző-, rajz-, kerámia-, fotó- és honismereti szakkör mutatkozik be alkotásaival. A kiállítást, amely május 6-ig tekinthető meg, Bognár József, a községi pártbizottság titkára nyitja meg. A május elsejei ünnepségekről szóló tegnapi híradásunk megjelenését követően a rendező szervektől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az al- bertirsai járási megemlékezés ünnepi szónoka Haness László lesz, a pedagógus-szakszervezet Pest megyei titkára, mivel az eredetileg felkért előadó megbetegedett Propagandistatanácskozás Diákoknak a politikáról Véget ért a titkárképző tanfolyam Automata tölti nyakig itallal Az ifjúsági szervezet propagandistái tanácskozást tartottak az elmúlt napokban az MSZMP városi székházának nagytermében. A kiélezett nemzetközi helyzetre tekintettel elsőként Az ideológiai fellazítás kérdései címmel tartott előadást Király József, a ceglédi KISZ-bizottság politikai képzési bizottságának vezetője. A megjelent, többségében középiskolás KISZ- alapszervezeti propagandisták számára fontos segítséget jelenthet e téma részletes feldolgozása és ismertetése. Napi munkájukban a propagandistákra vár az amúgy sem köny- nyen áttekinthető politikai kérdések, összefüggések ismertetése, magyarázása társaik körében. Tolna Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára ismertette a propagandisták előtt álló legfontosabb feladatot, a hamarosan véget érő képzési év zárását. Az 1982 szeptemberében indított képzési körök munkájának értékelése, a gyűjtött tapasztalatok összegzése, a jövőre vonatkozó javaslatok megfogalmazása vár a propagandistákra és a képzésben részt vett közösségekre. Az ifjúsági mozgalomban a politikai képzés, mint a nevelés egyik eszköze, kiemelt feladata kell hogy legyen az alapszervezeti közösségeknek. Sok helyen végeztek kiemelkedően jó politikai munkát, ám egyes közösségek akcióprogramjában hiába került az első helyre e feladat, a végrehajtás ellenőrzésének, vagy számonkérésének gyengesége miatt a politikai képzés nem érte el célját. Az ifjúsági vitakörök, diákfórumok, ifjúsági fórumok munkájáról kell tartalmi, statisztikai összegzést írni a körvezetőknek, bemutatva a közösség fejlődését, ismertetve a felhasznált módszertani eszközöket, munkafeltételeket. Az alapszervezetek értékelése és a tavaszi taggyűlések alkalmával a KISZ-bizottsághoz jutott információk alapján a városi testület értékeli az eredményeket, és a Kiváló képzési kör címmel jutalmazza a legjobb tanulói, illetve dolgozói vitakört a záró konferencián, május 17-én. Eredményesen fejezte be munkáját a városi KISZ-bi- zottság tanulói titkárképző tanfolyama, Baloghné Cselédes Ilona körvezető irányításával. A félszáz hallgató a napokban írta meg utolsó felmérő dolgozatát, melynek értékelése és az egész tanfolyam ideje alatt mutatott aktivitás alapján valamennyien írásos jellemzéssel, ajánlással kapcsolódhatnak iskolájuk moz- aglmi életébe. S. B. Termékbemutató nyílik április 27-én a Jászberényi Hűtőgépgyár gyártmányaiból a ceglédi helyőrségi művelődési központban, a jászsági napok alkalmával. * I. * * * V. Volt gól, les, kapufa Keserű meglepetés Készülnek a május elsejei majálisra a Kőbányai Sörgyár ceglédi kirendeltségén. A kereskedelemnek és a vendéglátóiparnak különböző ízesítésű Gyöngy üdítőket, Pepsi Colát, valamint hazai és import sört szállítanak. A Sallai szocialista brigád tagjai Kőbányai világost fejtenek palackokba — képünkön. Apiti-Tóth Sándor felvétele A Cegléd—Manor összevont járási labdarúgó bajnokság legutóbbi fordulójában több szoros mérkőzésre sor került, három összecsapás döntetlenül végződött. A listavezető Gyömrö Ceglédbercelen gól nélküli döntetlent ért el. A ceglédberceliek ezzel a negyedik helyen állnak a bajnokságban. Dánszentmiklós—Maglód 1-1 (0-0). Dánszentmiklós: Ba- liczky — Kiss, Mocsári, Kri- zsán (Papp), Korczulai — Má- tékovics I., Mátékovics II. Csorba — Kemenczei, Göbölyös, Karsa. A dánszentmik- lósiak nagy mezőnyfölényben játszottak, de rengeteg gólhelyzetet elhibáztak, s csak egy gólt szereztek. A hazaiak lőttek egy les címén érvénytelen gólt, s öt kapufát is. A lelkesen védekező vendégek egy váratlan ellenakció végén a 80. percben egyenlítettek. Góllövő: Csorba. Jók: Mocsári, Kemenczei, Korczulai. A korábban elhalasztott Dánszentmiklós—Abony mérkőzést április 27-én, 16.30 órai kezdettel, Albertirsán kell lejátszani. További eredmények: Ceg- lédbercel—Gyömrő 0-0, Monor —Törtei 3-1, Kocsér—Abony 2-2, Ecser—Kecskéscsárda 5-0, Mende—Péteri 1-0, Nyáregyháza—Vasad 4-0. Az élcsoport állása: 1. Gyömrő 30, 2. Monor 29, 3. Abony 22, 4. Ceglédbercel 21 ponttal. Ifjúsági eredmények: Ceglédbercel—Gyömrő 3-3, Monor—Törtei 1-1, Maglód—Dánszentmiklós 6-0, Péteri—Mende 2-0. Serdülő eredmények: Al- bertirsa—Abony 4-3 (nagy meglepetés az első helyezett abonyiak veresége) Üllő— Nagykőrös 3-1, Maglód— Gyömrő 2-0, Monor—Péteri 2-2, Ceglédi VSE—Dánszentmiklós 2-0 (a CVSE góljait Szakter és Keresztúri lőtte). A megyei ifjúsági bajnokságban: Ceglédi VSE—Szentendre 6-0 (2-0). CVSE: Tóth I. — Laki (Darázs), Gracza, Nyári, Hegedűs — Karai. Dankó (Hamar), Szabó — Baksa, Tóth L., Pálfalvi (Nyújtó). A gyenge képességű hazaiak egy percre sem tudták kétségessé tenni a bajnoki mezőnyt vezető CVSE fölényes győzelmét. Góllövők: Tóth L. (2), Karai. Szabó, Hamar, Baksa. Jók: Szabó, Karai, Hegedűs, Tóth L. V. L. ISSN 0133—250» (Ceglédi Hírlap)