Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-14 / 87. szám
Nehéz géppel a talajon jt v ~<y'> i Ss* ® niSÉÜMÜ 11PÄI11 '<5 %: ~rnä as§§» Borsóvetéshez készíti elő a talajt a gödi Dunamenti Mgtsz Rá- ba-Steiger traktora. Kovács András traktorvezető szinte eltűnik a gépóriás belsejében. A hatalmas méretű és nagy erejű mezőgazdasági gép a talaj fertőtlenítését, a gyomirtást is elvégzi. Hancsovszki János felvétele A Magyar Űttörők Szövetsége Országos Tanácsa kilenc szervvel koordinálva tevékenységét immár negyedik alkalommal rendezte meg Vácott az úttörő vonószenekari fesztivált. A szakmai értékelést követően kérdeztük meg Szőke Katalin úttörőelnöktől, Cs. Nagy Tamástól, a váci Bartók Béla Állami Zeneiskola igazgatójától, hogyan értékelik a rendezvénysorozatot? Házigazdaként a két vezetőtől kapott tájékoztatás szerint az ország minden tájáról ideérkező 600 gyereket és 50 felnőttet hogy tudtak kényelmesen elhelyezni, számukra a kötelező programokon kívül hasznos időtöltést biztosítani. Az úttörőelnökség és a Hajós Alfréd Üttörőház főhadiszállása Cs. Nagy Tamás irodájába tevődött át. Szőke Katalin és Szilágyi Lajos innen irányította a munkát, ök látták el a telefonügyeletet, szerveztek, ellenőriztek. Az úttörők és a kísérő tanárok elhelyezését a Hallássérülték Kisegítő Iskolája, a 204. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola leány és fiú kollégiuma, a Komócsin Zoltán Középiskolai Kollégium, valamint a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola Kollégiuma vállalta magára. A programról A díszes műsorfüzet pontosan rögzítette a három nap programját. Április 5-én a Madách Imre Művelődési Központban Weisz György tanácselnök köszöntötte az ország 18 legjobb zenekarát, majd a Liszt Ferenc Kamarazenekar aratott nagy sikert ugyanitt. A zeneiskolában 5-én és 6-án mutatkoztak be a zenekarok, ezt zárta a 6-án este sorra kerülő gálaest. Ide a legjobb hat zenekar kapott megtisztelő „fellépési engedélyt”. Megérdemlik, hogy felsoroljuk őket. Az egyesített zenekar —, mely Kutasi Margit vezényletével lépett pódiumra — méltán aratott nagy sikert, de a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola, az Abonyi Bihari János Állami Zeneiskola és Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola, a Budapesti XXII. kerületi Úttörő Ifjúsági Ház és Művelődési Központ, a Berettyóújfaluból érkező József Attila Városi Járási Művelődési Központ, a Szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola és a váci Bartók Béla Állami Zeneiskola vonószenekarai egyenként is dicséretesen szerepeltek. Akik a gálaesten nem jutottak pódiumra, azoknak sem kell szégyenkezniük, hiszen ezen a találkozón a részvétel is megtiszteltetés. Csak a Neves megyei Heves nagyközségre célzok ezúttal, amely — mint azt a zsűri is kiemelte — méltán lehet büszke arra, hogy Egert, Gyöngyöst és Hatvant megelőzve jutott el Vác- ra. A Szolnok megyei kisváros, Kisújszállás is hasonlóan lehet büszke a részvételére. Az utolsó napon Április 7-én a szakmai tanácskozás volt a fő program. Á zenekarok ugyanis már előző este, miután meghallgatták M o Inár né Kozma Erzsébetnek, a MUSZ titkárának zárszavát, és átvették Tátrai Vilmos Kossuth-díjas kiváló művésztől az emlékplaketteket és okleveleket, befejezték szereplésüket. Ám a gondos házigazdák nem feledkeztek meg az úttörők „holt idejének kitöltéséről”. A város általános iskolái fogadták pajtásaikat, számukra színes programot szervezve. Az iskolákban vetélkedőket, filmvetítést rendeztek, sőt városnéző körútra is elvitték őket. A Vácról hazatérő úttörők és kísérő tanáraik élvezhették a zenei életéről híres Duna- parti város vendégszeretetét, s a rendezők sikeres helytállását. Dóra Zoltán Koncert a lakásban Új szoláltatás Új szolgáltatást vezettek be április elsejétől a városi-járási könyvtárban. Mint ismeretes, az intézményben már működik a hangtár, ahol az érdeklődők ma már két és fél ezer hanglemez és 100 magnószalagra vett műsor között válogathatnak. Ezek műfajilag is változatosak. A komoly zenétől az irodalmi felvételeken át a nyelvleckékig sokféle programot tartalmaznak. Két év alatt kialakultak a feltételek egy külön hanglemezállomány összegyűjtésére, melyből a látogatók kölcsönözhetnek. Ez a könyvtár alapszolgáltatásai közé tartozik, tehát minden könyvtári tag számára ingyenes. Egy alkalommal két lemez vagy album kölcsönözhető két hétre. A kölcsönyzői állomány — melyet folyamatosan bővítenék — jelenleg 350 komoly zenei, irodalmi és meselemezből áll. nn Mozi Madách Filmszínház (a művelődési központ nagytermében): április 16-án és I7-én a Szerencsés Dániel című magyar filmet vetítik. Rendezte: Sándor Pál. Főszereplők: Rudolf Péter, Zsótér Sándor, Margit- tay Ági és Bodrogi Gyula. DCM Ságvári Klub (Deák- ván): április 18-án délután 3 órakor ifjúsági előadáson a Rákóczi hadnagya című történelmi magyar filmet játsszák. — Este 6 órakor az Egy kis romantika című amerikai film a műsor, III-as helyárakkal. A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 87. SZÁM 1983. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK Eszmecsere a falteremben Sokszemközta választókkal Nagy a lakótelep, kicsi a terem. Vajon elég lesz-e a hallgatóságnak? Már elhangzottak Pintér Sándornak, a DCM igazgatójának megnyitó szavai, Weisz György tanácselnök, a körzet tanácstagja már megkezdte beszámolóját a deákvári Petőfi Sándor Általános Iskola egyik tantermében, amikor még ‘"mindig nyílt az ajtó. Jöttek a körzet lakói, de azért maradt még üres szék is. Portrék a falon A dobogón ott ült jegyző- könyvezetőként Csőri Lajos, a tanács műszaki osztályának vezetője, a széksorokban pedig Honti János, a Kommunális és Költségvetési üzem főmérnöke, Blaha Attila, a Városgazdálkodási Vállalat igazga tója és dr. Szamosvölgyi Alf réd, a tanács igazgatási osztályának vezetője foglalt helyet. Van tehát aki a kérdésekre válaszoljon, de lesz-e elég kérdés? A falak mentén könyvespolcok. Szemben egy cirill betűkkel írt Lenin idézet. A magasban portréképek sora. Babits, Mikszáth, Móra Ferenc, Ady Endre. Valamennyien a magyar progresszió, a damok rácia előharcosai. Köztük a sorban József Attila annál is több. Eljátszom a gondolattal. Mintha ránk tekintenének.Talán nem is a magasból, hanem a messzi múltból, kíváncsian, fürkészőn. Milyenné lett az a jövő, melynek ösvényeit taposták? Valóban éhei vagyunk e a szónak, s mit hány, vet meg most a hozzáértők okos gyülekezete, aki élhet a kivívott jogokkal, s vajon él-e? Nagyjából persze mindig előre lehet tudni, milyen lesz egy-egy lakóközösség tanácskozása, ha végig gondoljuk, mi foglalkoztatja ez idő tájt az embereiket. Deákvár esetében sem viharos, sem hosszú lakógyűlést nem jelzett a köz- igazgatási meteorológia, mert elhanyagolt, feszítő ellentmondások nincsenek. Illetve, amit azért jó lenne megoldani, arról most mindenki keveset beszél, mondván: — Mi- hek, ha nincs rá elég milliónk. A deákvári ember legalább annyira reálpolitikus, mint más városrészek lakói, így tehát ha nem is megnyugvással, de megértéssel végig hallgatják azt is, hogy a túl- terheltté vált gyermekorvosi, s vele együtt a felnőtt orvosi rendelő bővítésére sem köny- nyű módot találni. Ez egyelőre a tanácsi dolgozók aktatáskáiba kerülő ügy, tehernek a többivel együtt. Weisz György beszámolójában először a hatodik ötéves tervben elhatározott általános városi feladatok végrehajtását tekintette át. Nem hallgatta el közben azokat a gondokat, Még egy jubileum A költő születésnapja A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa Központi Könyvtárának Váci Körzeti Könyvtára és a Híradástechnikai Anyagok Gyárának szakszervezeti bizottsága a költészet napja alkalmából Vácott április 14-én a Híradástechnikai Anyagok Gyára földszinti tanácstermében Babits Mihály költő születésének 100. évfordulója alkalmából irodalmi megemlékezést rendez. Kopál Gyula a HAGY szak- szervezeti bizottságának titkára köszönti a megjelenteket, majd Pálmai Kálmán az ELTE egyetemi kandidátusa, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság titkára a költő életműveiről beszél. Ezután Eczl Margit előadóművész Babits- verseket ad elő. N. P. J. akadályokat sem, melyek miatt előfordulhat, hogy némely célok nem teljesülnek. A gazdasági életben uralkodó nehézségek ugyanis nemcsak általában, hanem konkrétan, tehát a várospolitikában is éreztetik . a hatásukat. Van amit nem lehet előre kiszámítani. A tanácselnök itt is megemlítette az egészségügyi szakközépiskola építésével járó pénzügyi gandokat. Szólt a városrész új, 16 tantermes általános iskolájának tervezéséről. A kivitelezés 19 millió forintba kerülne. Ha ezt sikerül előteremteni, akkor talán — ezt a szócskát még ide kellett illeszteni —, a jövő évben megkezdődhet a terv kivitelezése. Más iskolákról szólva az hangzott el a beszámolóban, hogy nagyobb építkezéseket ugyan nem tervez a tanács, ám azt szeretnék elérni, hogy a város közel 4 és fél ezer általános iskolai tanulójának mindegyike egy napszakos tanításban részesüljön. Vagyis a jelenlegi 10 százalék, főként az alsótagozatosok se kényszerüljenek délután ülni a tanteremben, és sötétedéskor hazatérni. Ugyancsak kisebb módosításokkal bővítenék a középiskolai tantermeket és így. növelnék a kollégiumok befogadó képességét. A mai Deákvár A lakásépítési tervekről szólva a tanácselnök ismertette a tervidőszak adatait, valamint a végrehajtás jelenlegi állását. Egy-másfél év alatt jutnak lakáshoz az igénylők — mondotta. — Más kérdés, hogy állami, tanácsi lakáshoz jutni a jelenlegi lakásszám miatt gyakorlatilag lehetetlen. Belátható időn belül az OTP és a magánerős lakásépítés lehet az otthonteremtéshez vezető út. Igaz is. Eddig mint új városrészről, fiatal családok telepéről beszéltünk. De meddig tehetjük még? Hiszen húsz éve épült fel az a 450 lakása a DCM-nek, amely köré újabb negyedeket terveztek. A városrész azóta is terebélyesedik. Az egyik helyen még csak az épület váza áll, máshol meg a húszéves épülettömbök felújítása okoz fejtörést, no meg a korszerűsítése. Ez utóbbiról Pitér Sándor beszélt azután, hogy Weisz György elmondta: A DCM lakótelepen a TIGÁZ vállalja a gázfűtés gerincvezetékének kiépítését Különös figyelmet Miért zárt be a volt Zöld- ért-bolt? Ismét rosszabb lett a kenyér minősége, gusztustalanok a csöpögő műanyag tejeszacskók. A nyolcas körzetnek nincs körzeti orvosa. A helyettesítő nem győzi a rendelést — hangzott el a kérdések és a hozzászólások sorában. Ezekre írásban kapnak választ a felszólalók, s a levelek tartalmáról mi is kérünk majd információt olvasóink számára. Különös figyelmet érdemel az a hozzászólás is, amely így hangzott: A húsboltokban nem osztályozzák rendesen az árut. Olcsóbb minőség keveredik a drágábbal, jó minőség a kevésbé jóval, s így a vevő anyagilag is, minőségileg is károsodik. Ezt a kereskedelmi szakemberek vizsgálják majd felül. Hétfő este volt. Mindenki sietett meghallgatni a várva várt rádiókabarét. Otthon még időben sikerült bekapcsolni a készüléket. K. T. I. Oklevél és pénz A harmadik ffrtu A környezetfejlesztésért A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront megyei bizottsága a közelmúltban ítélte oda az elismeréseket azoknak a településeknek, amelyek lakói legtöbbet tettek az elmúlt esztendőben környezetük fejlesztéséért. A községek közötti fejlesztési és szépítési versenyben III• helyezést ért el Letkés község. Az elismerő oklevéllel együtt ötszázezer forint pénzjutalmat kapott a községi közös tanács vb. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a Kiváló Társadalmi Munkáért plakettet adományozta az Ipolyvölgye Mgtsz gépesítési szocialista brigádjának. Szegletes Károly a Pest megyei Tanács alapította Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt vehette át. A propagandisták napja A tervezettnél előbb Fontos rendezvény Tegnapi számunkban tévesen közöltük a propagandistáik napja időpontját. A rendezvényre 18-án 14 órakor kerül sor. Végső búcsú dr. Törők Jenőtől Hétfőn délután egykori tanártársainak, tanítványainak és tisztelőinek sokasága vett végső búcsút a váci alsóvárosi temetőben a 75 éves korában elhunyt dr. Török Jenőtől, a harmincas-negyvenes években a régi váci gimnázium tanára volt, latint és történelmet tanított. A Váci Iskolánkívüli Népművelési Bizottság tagjaként is tevékenykedett. A néhány évvel ezelőtt kiadott Pest megye könyvtárai című kötet megemlíti, hogy a városháza u Ivarán elhelyezett városi könyvtár vezetőjeként 1942- ben ő szerkesztette a könyvtár 72 oldalas, színvonalas katalógusát, amely négy és fél ezer mű címét tartalmazta. Kézilabda-rangadók Győzelmek a hazai pályákon Beindult a nagyüzem a kézilabda-bajnokságokban. A két váci csapat egyaránt hazai pályán kezdett és mindkettő győzelmet aratott, sőt a fortés lányok egy őszről előrehozott találkozót is megnyertek, így hatpontos nyitánynak örülhettek a váci kézilabda-szurkolók. Forte—K. Húsos 26:8 (14:4) Vác, 150 néző. Góllövők: Oroszkiné 7, Va- nó, Farkas 5—5, Szabó E., Olárh 2—2, Lukács, Herédi, Spargl, Jakulyákné, Sulyánsz- ki 1—1. Az alacsony termetű váciak lerohanták lassúbb ellenfelüket, akik szinte fel sem ocsúdtak a kapott gól után, s már kapták a következőt. A Forte jól záró védelmét, élén a kitűnő teljesítményt nyújtó Po- mozinéval, a budapesti csapat képteleh volt átjátszani és így megérdemelt arányú győzelmet könyvelhettek el a hazai szurkolók. A csapat valamennyi tagja nagyon lelkesen játszott, kiemelkedett viszont Oroszkiné, aki ezen a napon feltartózhatatlan volt, valamint Vanó és Farkas. Forte—Nyíregyházi TK 20:15 (8:10) Vác: 150 néző. Góllövők: Sulyánszki 8, Oroszkiné 5, Herédi, Farkas 2—2, Vanó, Jakulyákné, Spargl l—1. Az őszi szezonból előrehozott találkozón az első fordulóban egyaránt győzelemmel rajtoló csapat találkozóján a vendégek kemény, gyors és agresszív játékukkal meglepték a Fortét, akik szinte a padlóról felkelve nyerték meg ezt a találkozót. A Forte nagy szerencséjére a második félidőben elkezdett esni az eső, mely a házai csapatnak kedvezett. Ezen a találkozón a Sulyánszki—Herédi páros, valamint Oroszkiné góljai emelkedtek ki. Végeredményben két teljesen ellentétes mérkőzést láthatott a két különböző napon kilátogató szurkológárda. Míg pénteken jó játékkal könnyű győzelmet arattak a lányok, vasárnap ugyanehhez már össze kellett szorítaniuk a fogukat, de sikerült felülkerekedniük. így nagyszerű négypontos nyitánnyal várhatják a következő bajnoki fordulót, mely idegenben, Budaörsön lesz szombaton ‘ 10.30-kor. A megyei bajnokságban szereplő Forte II. mérkőzése elmaradt, mivel a Budaörs II. csapata nem érkezett meg a találkozóra. Járási rangadóval kezdődött a megyei férfi kézilabda-bajnokság nyitánya. Az első fordulóban a váci csapat a nagymarosi együttest látta vendégül, és szoros mérkőzésen egy- gólos győzelmet aratott. Váci Izzó MTE—Nagymaros 18:17 (13:10) Vác: 200 néző. Góllövők: Kiss Gy. 6, Roz- mann 4, Rácz 3, Modróczki 2, Pápa, Oroszki 1—1, illetve: Heffentréger 6, Hornyék, Székely 4—4. Bercelly 3. Győzelemmel rajtolt az ifjúsági csapat is. A nem titkoltan bajnoki címre törekvő izzós fiatalok végig .nagy fölényben voltak és biztos győzelmet arattak. Váci Izzó MTE Ifi— Nagymaros ifi 30:10 (14:2) Góllövők: Sári 10, Sebestyén, 5, Madár 5, Imre, Vörös 3—3, Miklián 2. Serfőző, Hurik 1—1. A budapesti serdülőbajnokságban szereplő csapat az idősebbekhez hasonlóan győzelemmel rajtolt. Ellenfele a Bp. Spartacus hasonló korosztályú együttese volt. A játékosok csak az első félidőben tudtak lépést tartani a gyorsabban és lendületesebben játszó váciak ellen. Váci Izzó MTE scrd.—Bp. Spartacus serd. 17:12 (8:6) Góllövők: Korbely 7, Majoros 3, Bognár, Fischer, Bihari 2—2, Kiss 1. A következő bajnoki fordulóban a felnőtt és ifjúsági együttes pénteken Gödöllőn vendégszerepei, míg a serdülő csapat Bp.-en szombaton a Vasas HTG ellenében veszi fel a küzdelmet. —nyári— . ISSN 013J- 2T3* (Váci Hírlap) Az esemány rangjához üí^sn Jél sikerült vendéglátás