Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-03 / 79. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP 1983. ÁPRILIS 3.. VASÁRNAP MEGKAPTA AZ AIIAMI DIJAT AZ EGYETLEN LEHETSÉGES ARC Sohasem találkoztam még senkivel, aki annyira szen­vedélyesen hitt volna abban, hogy az emberi természet megváltoztatható, mint Ancsel Éva. írásaiban, egyetemi előadásaiban, a magánbeszélgetésekben is mindig vall­ja, hogy létezik olyan pozitív szenvedély, amely képes megváltoztatni az emberek arcát, amelyre annyi min­den rakódott. Hisz az ember „egyetlen, lehetséges ar­cában”, abban az arcban, amelyre a „történelem, a for­radalom véste föl lényegét, akaratát: az elnyomás nehéz álmából ébredő ember szabadságát. Viborgiak lőpor- füsttől kormos, verítékes arcára írta rá a forradalom, hogy milyenek leszünk, milyenek lehetünk majd”. — Ezt tartja a filozófus-kandidátusnő az ember egyetlen lehetséges arcának, amelynek képét, emlékét soha sem­mi sem verheti ki a fejéből. CSAK AZ EREDETIT MAGYARÁZNI Pedig sok minden van a vi­lágban, ami erre késztethetné. Látta azoknak az arcát, akik kislányokat löktek arccal a falhoz, látta azokét, akik meg­tagadták a szabadságot, látta, hogy mállanak szét az embe­rek arcvonásai, amikor már nagyon sokat hazudtak, a »zétlőtft hitű emberek szemét, akik úgy viselték mosolyukat, mint ragtapaszt egy lóit se­ben. Látta és látja az emberek arcát a hétköznapok nyomo­rult, satnya szörnyeinek ha­talma alatt, arasznyi bűnök hatalma alatt. S mégis ... Semmi se ver­heti ki a fejemből, hogy az ember egyetlen lehetséges ar­ca más, egészén más, olyan, mint a viborgiaké. Es ne mondja nekem senki, hogy nincsenek viborgiak, akiknek szabadság van az arcukon, s akiknek szelíd és szigorú ke­zük van. Szelíd a kezük, hogy félrehajtsák az emberek feje fölül a szenvedés 1 alaktalan nagy ágait, és szemükre eresszék a fényt. Es szigorú a kezük, hogy magasra emel* jék a lámpást, a legmagasabb mennyezetekig, és sokáig vizs­gálják az emberek arcát, mielőtt beeresztenék őket a hegyeken emelt, emberszabá­sú házakba és széltől csatto-' gó sátrakba: a szabadság sát­raiba. Mérhetetlen humanizmusá­ból erőt merítettem jómagam is, amikor a budapesti egye­tem bölcsészkarán marxista etikát adott elő nekünk, s mint élményre, emlékszem vissza filozófiai államvizsgámra, amelyen ő minősített. Már a fölkészülés időszakában meg­lepett bennünket. Nem érde­kelte a tankönyv, csak az ere- .deti művek. Montaigne-al .vallja ugyanis, hogy sokkal jobb bajunk van a magyará­zzatok magyarázatával, mint az eredetinek a magyarázatá­val. Arra volt kíváncsi, mi hogyan gondolkozunk, hogyan értelmezzük azt, amit elolvas­tunk, mit szűrünk le abból. MEGÉREZNI - A FELELŐSSÉG SÚLYÁT Azt írja egyik esszéjében, hogy ... én féltem Lenint az öblös mondatoktól, a jelzőktől zizegő papírlapoktól, a hang­erősítő mikrofonoktól, mert a mikrofonok fölerősítik a ■hangot, de nem hallani tőlük .a hallgatást, a nehéz szavú •emberek hallgatását, azokét, ’akik akkor sem tudtak szólni, ' amikor meghalt, akik a moz­donyok kéményéből kieresztett gőzzel, s a hajók sípjával bú­csúztatták őt szavak helyett. Félt attól is, hogy nem figye­lünk oda eléggé az olyan mondataira, amikor jarrol szült, eljöhet az az idő a harcban, hogy csupa kicsi­nyesség vesz minket körül. Az ünnepségeken sok tekintet azt pásztázza, köszönnek-e nekik a fontos emberek, s nem ve­szik észre, hogy hányán nin­csenek ott az egyszerű mun­kások közül, pedig Lenin minden gondolata elsősorban az övék. Még akkor is, ha nem tudnak tőle idézni, ha esetleg nem tudják értelmez­ni. Lenint a jövőnek és a lehe­tőségnek tartja, a lehetőség­nek, amit meg kell valósítani, hogy egészen megértsük. Félti Lenint a műveiből kiemelt idézetektől, amelyekkel oly sokszor bástyázzuk körül té­vedéseinket. Ettől jobban fél, mint a becsületes, bátor téve­désektől, amelyeken túl lehet lépni, éppúgy, mint a kudar­con és a vereségen is, ha van, aki feláll és kimondja. Nem a kudarcoktól félti, hanem a hazugságtól, s annak egészen enyhe formájától is, legyen szó akár csak a hanglejtés hazugságáról. Lenint félti és mégsem. Az élőket félti, va­lamennyiünket, az értelem nélkül elégetett órák és na­pok hamujától, j,,m$rt sem­minek sincs akkora meddő és nyomasztó súlya, mint a sem­mi, satnya kis bálványok előtt elégetett napok és évek ha­mujának. Tőlünk, tanítványaitól — s valamennyien büszkén vall­juk magunkat annak — is azt várja, hogy érezzük a felelős­ség súlyát, terhét, az nyomja erősen vállunkat, mert nem szabad, nem lehet az ember­nek mástól kiegyenesednie. Tudja, hogy elkopunk, ám gyakran szól arról, amit a legnagyobb bajnak érez; ezt az elhasználódást a semmiségek okozzák. Nem az idő vagy a munka, a szenvedés, hanem a semmiségek, a múlandó dol­gok, az üres fecsegés, a fél­mondatok, azok a kis mozdu­latok, amelyekkel észrevétle­nül odébblökünk valakit egy centi előnyért — a büntethe- tetlen bűnök. ELÉNK TARTOTT TÜKÖR Tükröt tartott elénk előadá­saiban az egyetemi évek alatt s tükröt tart elénk most is, írásaiban. S teszi mindezt úgy, hogy nem félünk önma­gunkkal szembe nézni. Elhisz- szük, hogy szerencsétlenek azok, akik szenvedni már nem tudnak, csak bosszankodni — akiket nem némlt el soha a részvét vagy a harag —, nin­csenek elragadtatva vagy föl­háborodva —, nem hajolnak ki a vonatok ablakán, hogy az utolsó percig integessenek —, ők már csak üdvözölni tud­ják ismerőseiket, de megszo­rítani már nem képesek egy másik ember kezét —, mert elkoptatták őket a semmisé­gek. Hitével nem nehéz azono­sulni, hisz bennünk is éz él. Ám ellentétben sokunkkal, ő ki is tudja fejezni. Kö. Zs. Ancsel Éva filozófus- kandidátus, az ELTE taná­ra, munkássága elismeré­seként — mint megírtuk — pénteken átvette az Álla­mi-díjat. Budakeszin, a kis családi ház kertjében tavaszi fényben virít az aranyeső. A ház falán márványtábla jelzi: itt őrzik Pest megye munkásmozgalmi emlékeit. A belépőt hatalmas tablón a világháborús esemé­nyek eligazítója fogadja. A világtörténeti áttekintés előre utal a kiállítás koncepciójára. A rendezőket az eredeti tár­gyaik, dokumentumok bemuta­tásán kívül az az elképzelés is vezérelte, hogy a történel­mi események mintegy kere­ELNYERTE A JÓZSEF ATTILA-DÍJAT AZ ELHAGYHATATLAN OTTHON/1 A rcok a folyó tükrében című könyvét így kezdte Szeberényi Lehel: Micso­da Táj! Kivételes táj. Királyi táj. és királyok tája. Nem útikalauzt akarok írni — turistáknak, bédekkert külföldi látogatóknak. Hanem magunknak írnék róla, kik e haza gondjait is szívükben hordjuk, ahogyan szép­ségei és értékei is azt bizsergetik. Mindany- nyiunknak, akik e földdel jegyesek, zord idő­ben és napsütésben egyaránt. És akik szom­jasak önmagunk megismerésére, hogy értsék a Világot... Szeberényi Lehel közvetlenül a felszaba­dulás után tűnt fel az irodalomban. Ripor­tokat írt a Szabad Szó című lapban, amely­nek munkatársa volt, dolgozott a Válasz cí­mű folyóiratnak, majd 1957-től nyugdíjba vonulásáig a Kortárs szerkesztőségében. Re­gényei 1950 óta jelennek meg. Köztük olyan jól ismert kötetek, mint például a Szal- mácska, a Jeromos, a Kőfejű, a Családi kör­ben, az Éden a Dunán vagy az imént idé­zett Arcok a folyó tükrében. Leányfalun él és dolgozik az író. Nem itt, a Duna mentén született, hanem Losoncon, hatvankét esztendeje. De itt talált végső, szeretett, elhagyhatatlan, megtagadhatatlan otthonra Pest megyében, közelebbről Leány­falun, még közelebbről a Duna-parton. A szó legszorosabb értelmében. Háza ugyanis az országút és a vízpart között áll. Emberformáló táj ez — vallja. Megfogta, magához láncolta, híve lett. Szerelmese lett. Megismerte és velünk, olvasóival is igyeke­zett megismertetni. Könyvei tanúsítják. Örök­re elkötelezettje lett nemcsak a tájnak, s a víznek, hanem az ott élő embereknek is. Múltjukkal és jelenükkel, mindennapi kis örömeikkel és gondjaikkal együtt. Felelősség múltért, jelenért, jövőért. Egy­kor élt, ma élő, s majdan megszülető em­berekért. Jellemző ez Szeberényi Lehelre, emberi-írói feladatvállalására, tartására. Könyveiben, írásaiban egyszerre van jelen történelem, táj történet, mesterségek leírása, mesterek idézése, Móricz Zsigmond, aki va­lamikor az ő mai házának közelében lakott, meg a szomszéd, aki a füvet kaszálja. Haj­dani hajósok és kereskedők, még személye­den ismert öreg gátőr, a közelben nyaraló­tulajdonos íróbarát, az ismerős gyermekek, akik a következő évtizedekben lakják e tá­jat, alakítják arculatát s megszabják a maguk és utódaik sorsát. tül szolgáljanak a szűkebb pátria, Pest megye munkás­mozgalmának bemutatására. Psrtizánharcok Külön teremben láthatjuk a Pest megyei internacionalis­ták tevékenységét elemző. do­kumentumokat. Térképen kö­vethetjük nyomon a partizán- mozgalomhoz csatlakozó ma­gyar , katonák harcait. Kezdetben még csak szór­ványosán, de 1943-tól már egyre/több magyar katona csat­lakozott a partizánharcokihoz. Sziklai Sándor — az ellenfor­radalom mártírja — azokhoz tgitozott, akik már a Nagy któberi Szocialista Forrada­lom idején itt küzdöttek. A tablón a Vörös Hadsereg ka­tonájaként láthatjuk 1944 ok­tóberében. Térképen követhetjük nyo­mon. hol vettek részt a har­cokban magyar partizánok. Ukrajna és Beloruszia az a területet, ahol a legtöbben voltak. A hőstetteket ismerte­tő cikkek között találhatjuk a pilisszentiváni Major József tevékenységét. Elnyerte a honvédő háború partizánja kitüntetést, a polenjei erdő­ben halt hősi halált. A fotók tűzharcban is megörökítették a Szovjetunióban harcoló ma­gyar partizánokat. Debrecenbe érkezett, hogy részt vegyen a felszabadult országrész újjáépítésében. Egy példa a sok közül, hogy a frontra kikerült katona mi­lyen viszontagságos körülmé­nyek között jött ismét vissza hazájába. Ugyancsak itt ol­vashatjuk a névjegyzéket, kik voltak, akik Pest megye terü­letéről kerültek a partizán- mozgalomba. A többi teremben időrendi sorrendben követhetjük az eseményeket. A Budakeszin élő Gaál Miklós díszes okirata a spanyol polgárháborúban való részvételéről tudósít: A szárazföldi haderő államtitká­ra és a Nemzetvédelmi Mi­nisztérium elnöke igazolják, hogy Gaál Miklós Spanyolor­szágban harcolt a nemzetközi brigádban a spanyol nép füg. aetlenségéért. A köztársaság kormánya jelen bizonyítvány­ban nyilvánítja ki a nemzet háláját. Dokumentumok /A rfiúzepm fotótörténeti dp- kumentációjá mellett 'röpla­pok, korabeli újságok, igazoló jegyzékek, igazolványok kép­viselik az eredeti dokumen­tumokat, A legtöbb eredeti hírlap a Tanácsköztársaság idejéből maradt meg. így a váci Vörös Újság 1919. július 13-i számának megsárgult címlapja a testnevelési a sport­direktórium megalakulásáról tudósít. Korántsem a teljesség igé­nyével kívántunk ízelítőt ad­ni a kiállítás anyagából. Az eredeti dokumentumokat lát­ni kell ahhoz, hogy közelebb­ről érzékeljük a közelmúlt történelmét. Erdősi Katalin Üli! neps Antifasiszták A kiállítás katalógusában érdekes kiegészítő adatokat olvashatunk. Megtudjuk, hogy a nagymarosi Eged András miután 1943-ban szovjet fog­ságba került, kérte felvételét a juzsai antifasiszta iskolába, ahol tanára többek között Sziklai Sándor volt. majd par­tizániskolában képezték ki. így került 1944 szeptemberé­ben a Bujanos—Lencsés cso­port tagjaként bevetésre Ke- let-Magyarországön. Ezután A T*o,<cs ^ , **'•’**'« W, i Tanácsköztársaság eseményeit őrzi a váci plakát. Emlékérmek a múzeum birtokában. A cím fölött: Francia nyelvű igazolványok, dokumentumok. A második világháború eseményeit megörökítő tablón a Szovjetunió­ban harcoló magyar partizánok fotói. Veress Jenő felvételei Ház faián márványfábia \ Történelmi fittek emlékei \ s Az írói életmű építőköveivé váltak az évek során ezek az ismeretek, emlékek, emberek. S ha valaki azt hinné, hogy valamiféle beszűkült témakörű, belterjes történésű iro­dalom ez, amelynek egész világát s így ér­deklődésre számot tartó körét is be lehet ha­tárolni Leányfalun és környékén, az tévedne. A hetiben, az egyszeri történésben, az egye­di esetben és alakban, ahogyan Szeberényi Lehel megírja, mindig ott a jellemző, a ti­pikus, az érdekes, az elgondolkoztató min­denkinek, éljen bárhol is e hazában. M ost regényt ír az útról. Nem egy meg­határozott útról, hanem az útról, általában. Amely valóságos út is, betonpálya, de ugyanakkor jelképes is. Nemzedéke útjának regénye egy kicsit. S ha fel is tűnnek benne leányfalui és környékbe­li emberek, nyilvánvaló, hogy mindenki más­ról és másnak is szól, aki itt élt és él ve­lünk a közeli évtizedekben'és a jelen éveiben Európában, annak közepe táján, a Magyar- országnak nevezett, földrajzilag, történetileg körülhatárolható területen és formában. y J Ennek a regénynek az írása közben érte ' az elismerő kitüntetés, a József Attila-dij. M. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom