Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-28 / 99. szám
’kMíop 1983. Április 28., csütörtök Nézz körül és mesélj róla A háromtól hat évig terjedő korosztálynak egyre több olyan könyvet jelentet meg a Móra Ferenc Könyvkiadó, amely megmozgatja fantáziájukat. Ezek a kiadványok beszéltetik a gyermekeket, a családi harmóniát, a védettséget, az összetartozást példázzák. B. Méhes Vera lapozgatója bölcsődéseket és óvodásokat ösztönöz arra, hogy nézzenek körül maguk körül és meséljenek a látottakról. A szerző Ész, erő, elszántság Ennek a könyvnek az anyaga mindennél ékesebben mutatja meg a sport sokféleségét — írja Kocsis L. Mihály Sportpályák foglyai című kötetének előszavában Feleki László. Való igaz, az eredményekre vadászó laikus, a számok, pontok bűvöletében élő kívülálló mást sem tapasztal nap mint nap, minthogy eleddig álomhatárnak hitt rekordok dőlnek meg, új csillagok tűnnek fel káprázatos gyorsasággal és hullanak alá a névtelenség süllyesztőjébe. Ez a könyv a küzdelmek könyve. Hogy a sport mennyire komoly és valójában mennyiben érinti az emberiséget, arról nemcsak a százszámra rendezett versenyek résztvevői beszélhetnek, hanem a nézők millióinak is van véleményük. Ifjak leleményessége kel versenyre mások furfangjával, izmok feszülnek pattanásig, századmásodpercnyi különbségek jelentenek reflektorfényt. Komoly dolog a sport? — kérdezi Kocsis L. Mihály. Komoly, mert komoly az élet — ffengzik a válasz. Odébb ismét kérdez: Ki vitatná, hogy a sport egyike a legéletigenlőbb emberi tevékenységeknek? És még mindig az elején tartunk, a huszadik oldalnál. Aztán következnek a sztorik. Mit sztorik? Legendák arról, hogy küzdött Balczó, a fanatikus, Villányi, a sokszor leírt, az életéért viaskodó, a kosaras Czirákiné, aki álmában keresztben játszik a pályán, hogyan pecsételte meg az egykori újpesti kapus, Li- povszky sorsát négy gól.. • Ezek és még megannyi olyan történet, amelyek nem maguktól lesznek. Az újságíró a sportoló nyomába ered és K(XÜSLMIHáF SPORTPÁLYÁK FOGLYAI ■ kihámozzá a sok mendemondából, az eredmény egzaktságából a közlendőt. Kocsis L. Mihály eddigi munkásságát szedte rendbe. Majd félezer oldalon olvashatjuk a 6port világát belülről láttató cikkeit. Az olvasó falja á sorokat, meghatódik, ökölbe szorul a keze, siránkozik, magában odamond, mintha abban bízna, hogy valamit jelentene a véleménye... Ezek a sorsok rengeteg példával szolgálnak. Versenyzőknek, bíráknak, vezetőknek, közönségnek, emlékezőknek egyaránt. Somogyi József szobrászművész a kötetben így vélekedik a versenyzőkről. „A kiemelkedő sportteljesítmény is alkotás, a tehetség és a jellem ötvözése, belső teremtés." Az író ennek adja meg a hátországát. A könyv ettől emberi. Minden ‘ teljesítmény mögött a létrehozóját véteti észre. Kocsis L. Mihály teljesítményéről is ezt mondhatjuk el. megjegyzi: az apróságnak a. diskurzusai szorosabbá válik kapcsolata a megfigyelései, élményei iránt érdeklődő felnőttel, bővülnek ismeretei, fejlődik beszédkészsége. Sokféleképpen lehet az ismereteket gyarapítani. Többek között úgy is, hogy Ferenczy Ágnes a Gyere velem a városba! című könyvében az öt és fél éves Andrist faluról városba költözteti és megtanulnak együtt közlekedni, megismerik a modern élet összetevőit Ágai Ágnes a gyerekek lelke mélyén megbúvó érzelmeket próbálja felderíteni prózaverseivel. Legalábbis oldani a bennük lévő feszültségeket, hogy bátrabban kifejezzék önmagukat. Egyik prózaverse így szól: Van aki fél a sötéttől. Én nem. Odateszem az ágy mellé az ecsetet és a festékesdobozt. Hajnalig kifestem vele az egész éjszakát. A szülők a megmondhatói, hogy alkalmanként mennyi baj adódik az apróságok viselkedéséből. Hogyan és miként lehet nevelni, avagy mit tegyen a kisgyerek? Erre ad választ Szergej Obrazcov, aki így nem szabad, így lehet, így kell címmel leírta mindazt, amire szégyenkezve vagy örömmel emlékszik vissza. A nevelés nemcsak úgy történhet, hogy mereven megszabjuk: ezt így vagy úgy lehet. A gyermek érdeklődését másképpen is fel lehet kelteni. Például Mandel Tamás régimódi autókról készült rajzaival, Urai Erika és Ecsedy Csaba Hogyan közlekednek? című pompás .albumával. Az ismert néprajzkutató elvezeti kis olvasóit a Niger folyó vidékére, az Andok hegyláncai közé, a Himalája tövébe, a Szaharába, Finnországba a lappok közé. És közben tevekaravánokról, fatörzsből égetett csónakokról, rénszarvasszánokról, függőhídakról, nádcsónakokról mesél. Ha már a meséknél tartunk, akkor mindjárt említésre kívánkozik Bálint Ágnes új könyve, a Lepke az írógépen. Az írónő természetszeretete kedvcsináló, gyermekjátékokról olvashatnak belőle az anyukák, apukák négy éven felüli apróságaiknak: csigákról, békáról, lepkékről, kisci- cákról, sokféle, szeretettel megfigyelt élőlényről. A kötetet Orosz István művészi rajzai teszik teljessé. Az állatokról sok minden eszünkbe juthat. Többek között az, hogy a róka is kutya. Tessék? Igen, Igor Akimuskin Nem egykutya című könyvében a kutyaféléket mutatja be. A sújtásos sakál, a vörös farkas, a kozák, a lapátfülű kutya így minden apróság ismerőse lehet. A barátkozásban Balogh Péter rajzai segítenek. Ugyancsak 6 illusztrálta Akimuskin másik könyvét, a Csupa macska címűt, amely a macskafajták népes táborát térképezi fel. A hagyományos mesékről ezúttal sem feledkezhetünk meg. Mátyás király és a százesztendős ember címmel neves íróink feldolgozásaiból állított össze kötetet Súlyok Magda. Rab Zsuzsa fordításában és átdolgozásában három Andersen-mesét is közreadott a kiadó A hókirálynő címmel. Ágotha Margit remek rajzaival. A világszép Vaszilisza orosz tündérmeséket tartalmaz, A kócsagmadár és az álom című pedig brazil nép- mesefeldolgozásokat, Dörnbach Mária tollából. Ez utóbbi rajzait Hajnal Gabriella készítette, érzelmeket gazda- gítón. Szemfényvesztő idő Az alkotó ember esélyeit szemlélő és taglaló verseskötet Deák Lászlóé. Második könyve, A közös csapda ösz- szefogott, rendteremtő líra. Hátországát az ifjúság mindennap megélt lázadásai jelentik. „Egyes dolgokat még határozott hangon megvédünk. Más dolgokkal már nem tudunk mit kezdeni. Újra kínlódunk példatárak címszavaival.” A költő szabadon gondolkodik, kötetlenül ír. Fogalmazásmódja rendkívül precíz. Nem Albumok tájakról, emberekről Egyre több magyar város büszkélkedhet díszes fotóalbummal. A korábbi kiadások fekete-fehér képeket tartalmaztak, s természetesen a legjelesebb hazai művészek készítették a fotográfiákat. Újabban gyarapodik a vegyes kiállítású, színes képekkel dúsított iapozgatók száma. Tájegységek kapnak díszes albumokat, s a városok sem elégednek meg már az egyszínű bemutatással. A Corvinánál most közreadott Székesfehérvár kötet sem egy hirtelen odatévedt fotográfus rácsodálkozásait rögzíti. Alkotóján, Bulla Demeteren érződik, hogy nem vendégként érkezett Fejér megye központjába. Figyelmét nemcsak a turisztikai látványosságok, a műemlékek ragadták meg, hanem sikerült neki a mindennapok forgatagát is visszaadni. Ebben partnere volt Kalász Márton, aki nem bédekkerszöveget írt az ezeréves városról. A költő kultúrát idézett és mai életet. Alexay Zoltán Ember és táj alcímet viselő Szigetköz könyve a Gondolatnál látott napvilágot. A Duna gyermekéről, a holtágakkal, erekkel és morot- vákkal átszőtt tájról eddig jópár kiadvány megjelent már, de alighanem ez a legteljesebb. Szerzője életéből egy évtizedet áldozott erre a munkára. A tanárember szerző nem kívülálló, akár fotóit vesszük szemügyre, akár tanulmányigényű sorait olvassuk. A fotográfiák szépségükkel meghatják nézőjüket, máskor viszont a természet drámája köti le az olvasót, hogy aztán a többféle érzés egyvelegéből végül is kialakuljon a szándék szerinti legjobb: a Szigetköz csodálata. A hazai értékek feltárása, megőrzése, dokumentálása mellett kiadóink a külföldi érdekességek bemutatására is vállalkoztak. A Corvinánál megjelent újdonság szerzői, Sármány Ilona és Tokaji András, Sienát keresték fel. Építészeti, képzőművészeti emlékei — a művészettörténész megítélése szerint — a fényből- árnyból szőtt középkori kultúrát, a gyilkos indulatoktól és áhítatos érzelriiektől vezérelt középkori ember szimbolikus önarcképét láttatja Sienában. A szöveg és a képek elválaszthatatlanok egymástól. Nemcsak azért, mert ez a vállalkozás a kiváló fotóművész, Tokaji András utolsó munkája volt, hanem azért is; mert olvasói megigézettjei lesznek a latin tájnak és emberének. Finnországról Szabóky Zsort r ...~'AMW’/Mn , , ’ SZ IGETKÖZ Ember és iái engedi, hogy a szavak sodra eltérítse szándékától: penge élességgel veti papírra mondatait. A kilátástalanságot, mint nerhzedéki sajátosságot megveti. Neki vannak példái, előzményei, szívében ma is honos Ella Fitzgerald éneke. A dal, mint meleg szél elsöpör. Felgyújtja a tompán fénylő tavakat, összecsomózza szeretők végtagjait. Dalban eltöltött este, megóvó gyümölcs testben. Nedvdús virág — ha felszívott — kábulttá lüktet, és nem enged.” Az érzelmek egyre eklekti- kusabbá váló viharában megmarad tisztán látó embernek. Hisz a barátságokban, az emberi szövetségekben. „Csak ál tálatok boldogulhatok” — írja egy helyütt, másutt hozzáteszi „Ha érsz valamit, címkédre vigyázz, vagy felfalnak, fény az üveget.” A költő ítélete — miként erkölcse — kíméletlen. Nem leplez, nem magyaráz, nem hiteget. Alapállása: „A szemfény vesztő idő boszorkányos ügyességgel előhúz és eltüntet a feneketlen cilinderben.” Ez a közös csapda, amit talán ki lehet védeni, akár( családi fényképalbumok emlékeztetnek hívságána, akár írótársak, akár a szomszéd, akár a jó ismerős, mert „Hová érünk, ha elérjük; ahová haladunk?” A közös csapda lapjairól költő szól hozzánk. „Kívülállás nincs” — mondja. Higgyük el neki, olvassuk verseit. adott közre egy rendkívül érzékeny, az élet szinte rejtett pillanatait is megidéző albumot. Rokon népünkről sajnos általában keveset tudunk, majdhogynem csak közhelyeket. Szabóky ezt az általános semmitmondást tördeli össze Országlása a finn ember lélektanát próbálja érzékeltetni. A Corvina albumához Rácz István írt kiváló előszót. A természet békéje mellett az emberi leleményt, a modern kor technikáját, praktikumát, a változó korok sokszínűségét, a történelmi párhuzamokat emeli ki. ' Heti filmtegyzet Az oberwaldi titok Jelenet Az oberwaldi titok című filmből Beül a néző Michelangelo Antonioni új filmjéhez, s azt mondja magában: no, a nagy mester most ismét valami különleges élményben fog részesíteni bennünket. Antonioni- filmek címe villan az eszébe, miközben kényelmesen eiíész- kelődik a székén: a Vörös sivatag, a Napfogyatkozás, meg a Nagyítás-, a Foglalkozása riporter, s a többi. A néző nekikészül, hogy Antonioni művészetéhez méltó befogadói hangulatba hozza magát, mert előző filmjei alapján tudja, mit várhat tőle. Aztán peregni kezd a film, és mihamar kényelmetlenné válik a szék, mocorogni kezd a néző, s határozottan úgy érzi, valami történt vele, mert nem tudja, mitől lát egyszerre rosszul. Míg később rájön: nem lát rosszul, azt látja, ami a vásznon van, de ez bizony nem az, amit Antonionitól várt. Nehezére esik bevallania, hogy csalódott a mesterben. Előbb mentségeket keresgél, hogy ez a film is remekmű, csak ő nem érti, nem tudja követni, meg hogy ez bizonyára egy új An- onioni, új periódusa a művésznek, és ezt is meg kell szokni, mint ahogyan az első Antonio- ni-filmeket is tanulni kellett annak idején, mert nem egykönnyen hagyták befogadni magukat. Végül is azonban zavartan ugyan, ám elkerülhetetlenül be kell látni: Az oberwaldi titok nem jó film. önmagában véve sem jó, s különösen nem jó Antonioni önnön mércéjével mérve. Miért nem jó? Kezdjük a film alapjául szolgáló művel, Jean Cocteau francia író, költő, drámaíró A kétfejű sas című, 1946-ból való, szentimentális-romantikus pátoszú történelmi drámájával. Cocteau eme nem túl jelentős műve egy, az esküvője napján megözvegyült ifjú és szép királynő, s az ellene verseket író, lázadó költő furcsa históriáját és különös szerelmét meséli el. Felfokozott érelmek, vad szenvedélyek, szenvelgő és szépelgő tirádák üres kongása, teatralitás és mega- ománia, s valami furcsa sterilitás hatja át ezt a művet. Hogy Antonioni mit látott meg benne, miért ebből csinált filmet, nem tudni. Talán Monica Vit- tinek, filmjei sztárjának keresett a korábbi Antonionl-hősnőktől eltérő karakterű szerepet, talán egy kosztümös, kardos-köpenyes, cselszövésekkel, mérgekkel, politikai-hatalmi játékokkal teli játékban akarta kipróbálni a nagyszerű színésznő képességeit. Ám ez sem sikerült. A színésznő most is kitűnő, mint egy adott színészi feladatot korrektül megcsináló profi sztár, de a szerep, s a film egész tónusa teljességgel idegen tőle. A kudarc másik oka, hogy Antonioni erre a légüres térben játszódó, hangzatos közhelyekkel teli, mesterkélt drámára még külön rájátszik. Kitalál ugyanis egy önmagában véve izgalmas, de végül is visszájára forduló technikai trükköt: egyes jelenetekben a színes film képmezejének egyik részét ilyen, a másikat olyan színben tartja. Sőt, a különböző szereplőknek meghatározott színeket vagy e színek árnyalatait biztosítja, s e színek úgy kísérik a figurákat ide-oda a vásznon, mint valami ködfelhő. A trükk érdekes, hiszen Antonioni színes videóra vette fel a filmet, s aztán írta át filmszalagra, és eközben történtek ezek a színdramaturgiai manipulációk. Ehhez hasonló ötletekkel persze már sokkal korábban is élt: a Vörös sivatagban egész utcákat festetett be azonos színekre, s a Nagyításban is használt hasonló effektusokat. Csakhogy azokban a filmekben ez a sajátos filmdramaturgia súlyos tartalmi, jelentésbeli funkciókat hordozott, itt meg csak a trükk érdekes, és az is csak eleinte, mert aztán az a néző benyomása, hogy hibás a filmszalag, megfolytak rajta a színek. Mindezen túl azonban az Az oberwaldi titok legnagyobb hibája, hogy a moralizálás az egyeduralkodó meg az egyszemélyes lázadó közti konfliktusról, mely itt a végén egy hatásvadász rémdráma avítt fordulatával zárul, tökéletesen hidegen hagy bennünket. Mintha légüres térben játszódna a cselekmény.- hangjai nem jutnak el hozzánk. Hiába a mester most is erős atmoszférateremtő ereje, hiába a plánok és gépmozgások most is izgalmas megtervezése — a film nem több, mint egy nagy rendező stiláris és technikai tévedése. Kár. A Keresztapa — 2. Addig kell a sikert ütni, amíg meleg — mondhatnánk némiképp átigazítva a közmondást. Francis Ford Coppola két évvel A Keresztapa első része után, 1974-ben leforgatta a második részt is. A még meleg nagy siker így adta meg az indítótöltetet a második, szintén kétrészes filmnek, ami persze ismét nagy siker lett. Nos, ezt a második részt láthatjuk most a mozikban, enyhén szólva is tetemes késéssel, ráadásul úgy, hogy az első rész már csaknem teljesen lefutott, s aki azt nem látta, vagy már nem nagyon emlékszik rá, s fel szeretné eleveníteni az élményeit, bizony bajban lesz. Jó darabig ülhet a helyén, mire kitalálja, ki kicsoda, mi micsoda, s miről is van szó. Pedig Coppola még azt is vállalja, hogy az új Keresztapa, a legkisebb Corleone fiú, Michae] történetébe, mintegy magyarázó közjátékokként, beleszövi az első rész Keresztapájának, Vito Corleonénak, Michae! apjának élettörténetét attól kezdve, hogy Szicíliában csodával határos módon megmenekül a vérbosszútól, addig, hogy már hatalmas főnökként visszatér Szicíliába, s bosszút áll anyja, apja és fivére gyilkosán. A második rész ezzel együtt is fáradtabb, üresebb, rutin- szerűbb, mint az első volt. Igaz ugyan, hogy végigkísérjük a Corleone család lassú felbomlását, széthullását, de ez a családregény, minden fordulata, minden gyilkossága dacára is, már nem köt le igazán bennünket. Takács István
