Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
XXVII. ÉVFOLYAM, 79. SZÁM 'Ára: 1.ÍÍO («rinf 19S3. ÁPRILIS 3., VASÄRNAP M MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSAGA É8 I MEQYH TANACS LWJI abozás nélkül adta egyik — 1988- I g ban megjelent — könyve címéül Ve- I 9 rés Péter: Bölcs és balgatag őseink. * ■ Habozás nélkül adhatta, mert voltak bölcsek, voltak balgatagok eleink között, amint eleink általában hol bölcsnek, hol balgatagnak bizonyultak. Amint annak bizonyulunk mi is. Nem különleges nemzeti jegyek okán, hanem mert az ember ilyen, bölcs, is, balgatag is, tökéletest kereső és tökéletlent cselekvő, magasra lépő és leha- nyatló, magabiztos és bizonytalankodó, vakon hívő és mindenben kételkedő. Nem vonzó. és taszító', kedves és ellenszenves jegyek, jellemzők egymást kizáró szembesítése, hanem együttes megléte, párhuzama, ütközése, íeieserélődése az, ami kiformálja a küzdő ember arcát, ami magatartását alakítja, ami helyet jelöl ki számára a társadalomban. A küzdő ember: nem kápráztatóan tökéletes félisten, nem szánalmas igyekezetű pa- rály, hanem az, ami, küzdő is, ember is, s mert ember, nem tévedhetetlen, s mert küzdő, hol győz, hol bukik. A küzdő ember egyidős az emberiséggel. A küzdés célja, hogyanja, értelme, értelmetlensége húzott, húz határvonalakat a társadalmi fejlődés egyes szakaszai közé, s majd csak az utódok joga volt — lesz — kimondani a verdiktet bölcsességről, balgatagságról. A mi mai — tegnapi, holnapi — bölcsességünkről, balgatagságunkról is. Akkor tehát kézbe vehetjük a felmentést? A megítéltetés nem téveszthető össze a felelősséggel! Felelősek vagyunk minden nemes emberi örökség gondozásáért, minden értékért, ami a holnap építőköve lehet, s felelősek, a leginkább felelősek azért, hogy megtesszük-e azt történelmi jelenlétünk idején, ami megtehető. Visszanézve mindig könnyű kideríteni,. hol, mit mulasztottunk, tévesztettünk, ám mindenkor, mindenről tudni, mit mulaszthatunk, mit tévedhetünk, ea lenne a nagy tudomány! Nincsen ilyen tudományunk. Nincsen, mert megalkothatatlan, módszerrel kidolgozhatatlanok, részterepei felmérhetetle- nek. Mennyire egyszerűen menetelhetnénk a mindig jobb holnapokba kezünkben a bölcsesség kövével! Ki, mire lelt ilyen követ?! S ha akadt, aki felmutatott, nem derült-e ki róla hamarosan, sarlatán?! A kicsit jobbért, a kicsit szebbért mindig megszenvedett az ember. Nehéz ebbe beletörődni, de: van-e más választás? Van-e más választásunk most, a nyolcvanas években, mint vaskövetkezetességgel törekedni arra, hogy megtett legyen a megtehető...? Megtett legyen, társadalmi, gazdasági terepen, erkölcsökben, anyagiakban, kultúrában, környezetben, s mindezeket megelőzően, békében, emberi összeférésben, a humanitás kürtjeinek zen- getésáben, az apokalipszis lovasainak messzire űzésében. Harmincnyolc esztendeje szabad hazánkat köszöntöttük,, köszöntjük, ünnepeltük, ünnepeljük ezekben a napokban. A keresetlenül felkíhálkozó jelképek egyike, hogy a megye e történelmi legfőbb sorsfordulót jelölő dátumra iskola avatásával, jövendő tanítók gyakorlásának új otthonával emlékezett. A jelenlegi tanévet 3400 osztályteremben kezdték meg a megyében azok, akiknek 1945 lecke csupán; a megye lakosságának több, mint a fele már a szabadságot hozó tavasz után született, azaz tanult, hallott róla, tud arról sokat vagy keveset, de nem élte át, nem volt. jelen, nem rezdül benne a szemtanú izgalma, büszkesége. A szemtanúk kegyetlen következetességgel — mert biológiai törvényszerűséggel — 1 fogyó serege ezer mindennel adós; ezer mindennel gazdag. E gazdagság, ez adósság — e bölcsesség, e balgatagság — történelmi adomány, jól kell sá- fárakodni ezzel, gyarapodjék, fogyjon, s úgy hogy közben a bennünket követő nemzedék megismerhesse — megérthesse! — gazdagodások és adósságok okát, magyarázatát, ráláthasson az eredőkre, melyek hol szárnyaltatok, hol földre gyűrtek bennünket. Egy új iskola előtt állva köszöntötték április negyedikét a megye lakosságának képviselői. Mennyi ilyen új, valódi és képletesen értett iskola előtt állhatnánk meg! Tanítani és tanulni egy nemzet tanult meg, s tanul ma is, mert csak így volt — lesz — képes arra, hogy éljen a szabadsággal, kamatoztassa a szocializmus felkínálta történelmi lehetőségeket. Nem olyan sima, nem olyan egyenes út vezet a holnapokba, mint valamikor gondoltuk, reméltük, képzeltük. Nem csupán fényes szellők fújtak, fújnak az út felett, hanem orkán erejűek is, ám minden vihar ellenére azt már megtanultuk, ezen az úton a helyünk, le nem térhetünk erről. Le nem térhetünk, azaz úgy kell számolnunk, hogy bár mostanában gyakori a vihar, sok a komor felleg, haladjunk, meg ne álljunk, semmit ne mulasszunk abból, ami megtehető. Meg ne álljunk: tavaly aa megyében ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi közösségek — mint a Dunai Kőolajipari Vállalat, a Váci Kötöttárugyár, a monori Mezőgép Vállalat, az ácsai Vörös Október Tsz, a szigetszentmiklósi Duna Tsz, a ceglédi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat — sora bizonyította, tettre kész. Meg ne álljunk: 7609 új otthon került tető alá a megyében a múlt évben, bár aligha van család, ahol ennek terheit könnyen viselnék. Meg ne álljunk: tavaly a megyében 12 milliárd forintot költöttek el beruházásokra, azaz a holnap körvonalainak a kirajzolására. Belopakodna a termelési próza az ünnephez kívánatos lírába? Vagy éppen arról van szó, kemény leckék sajátíttatják el velünk annak tudományát, miként ölelkezik köznapjainkban próza és líra? Erről, az utóbbiról van szó. Minden más beszéd helyzetünk, holnapunk, tennivalóink félreértése lenne! Bölcs és balgatag őseink maguk megszenvedte, tapasztalta, kárhoztatta igazságként hagyták ránk a sommás figyelmeztetést, ami szerint három gazember van a világon: Ráérek, Elfelejtettem, Majd. Mennyire, ismerős köznapjainkból, köz- és magántetteinkből ez a három gazember! A Ráérek, az Elfelejtettem, a Majd vigyorgó képpel néz reánk mások tetteiből és a magunk cselekedeteinek tükréből, mert minden ráérek, minden majd, valamennyi elfelejtettem megrövidített, megrövidít bennünket, egyénileg és közösen, hiszen a meg nem tett megtehető bújik mögötte, holott megtehető lett volna, azaz megtett. Mennyi ilyen megtett hiányzik javaink — erkölcsi és anyagi, elvont és megfogható javaink — kincstárából! Milyen sok még a gyalázatosán silány munka, a semmire sem jó buzgólkodás, a szemfényvesztő bizonykodás, a hamis esküdözés, de miért hitegettük magunkat szép álmokkal? Mert szép álom — veszélyesen szép ólom — volt, nem több annak feltételezése, reménylése, gyorsan és hatalmas tömegekben, szinte automatikusan megérlelődik a felismerés a közjó és a magánjó egyezéséről, a társadalmi törekvések és a magánboldogulások párhuzamosságának szükségességéről, a legnagyobb tisztességgel tett munka természetes igénnyé válásáról. Felébredtünk ebből az álomból? Ébredezünk. Kezdjük a valóságot olyannak látni, amilyen, s nem amilyennek szeretnénk, amilyennek jó lenne látni. Kezdjük, hazai és nemzetközi méretekben. A felnőttkorba lépő szocialista társadalom tagjainak keserves felfedezései ezek, köz- és magántevékenységek bonyolult terepén, ám e felfedezések némelyike még mindig lassú, vontatottan vagy még sehogy sem érvényesül a gyakorlatban, mert a legnehezebbel, önmagunk szokásaival, beidegződéseivel, avult gondolkodásával kell birkóznunk. Nemzeti méretű birkózásra van szükség! Nem néhány vezető, nem néhány testület természetfeletti képessége a változó holnap, hanem természetes képessége egy népnek, nemzetnek, hogy felismérve gondjait, legyűrje azokat, mert ezzel — és csakis ezzel 1— igazolhatja jogosultságát a jobbra, a többre, az emberibb világra. Értjük-e, érezzük-e a súlyának megfelelően ezt a személyes kötelezettséget? Érezzük-e, értjük-e a valóságos helyzettel egyezően, nem a világ igazodik hozzánk, hanem nekünk kell igazodnunk — és mindig folytonosan igazodnunk — ahhoz, ami a világban történik, politikában, gazdaságban, emberi és embertelen küzdelmében?! obogók, feliratok jelzik az ünnepet. L kitüntetetteket köszöntenek, s mert így hozta össze a naptári véletlen, húsvétra szólít sok helyen a családi gyülekező. Ünnep, de — miért tagadnók? — szorongó féltésével annak, amit elért egy, a maga útjára állt nép harmincnyolc esztendő alatt, amit elért tíz- és százezer család. Az ember azt félti, amit szeret, ami kedves neki. Amit szeret az ember, ami kedves számunkra, azért mindenkor hajlandók vagyunk tenni, hogy megőrizhessük, a jövőben is magunkénak mondhassuk. Ez a féltő szeretet, ez az aggódó kedves körültekintés, mint érzelmi motívum, semmivel nem lényegtelenebb, hátrább álló, mint az értelmi motívumok. A kettő együtt ad alapot, hátteret a cselekvéshez, a megtett megtehe- tőhöz, a minden jó lehetőséget kamatoztatáshoz, a köz- és magángyarapodáshoz, a köz- és magánérdek tisztes ötvözéséhez; az országépítéshez. Mss: 3. oldal: Vállalkozó szellemű tanácsok 5. oldal: Szivük diktálja a tempót 6. oldal: Az egyetlen lehetséges arc 7. oldal: Msm jósoltak neki sok időt 9. oldal: A megújulás a kor parancsa Falucskából iparváros 19. oldal: Vágás köti össze a családokat II. oldal: A pontosan összevarrt világ Felszabadulásunk ünnepén Virágerdő a hősök emlékművein Eint&nni tiszteletadással felvonták az állami zászlót Kitüntetések átadása és fogadás a Parlamentben Hazánk felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából szombaton reggel ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját a Gellérthegyi felszabadulási emlékműnél. Zászlófclvonási ünnepség volt szombaton reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren is, ahol ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással vonták fel az állami zászlót. Az MSZMP Központi Bizottsága, a Minisztertanács és. a Hazafias Népfront Országos Tanácsa szombat délelőtt ko- szorúzási ünnepséget rendezett Budapesten a szovjet hősök Szabdság téri emlékművénél és a magyar hősök emlékművénél. a Hősök terén. A Szabadság téren, ahol a zászlódísszel övezett emlékművel szemben csapatzászlóval felsorakozott a magyar néphadsereg díszszázada, kürtszó harsant, amikor Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke — Czinege Lajos hadseregtábornok. honvédelmi miniszter kíséretében — a koszorúzás színhelyére érkezett. A díszszázad parancsnoka jelentést tett az Elnöki Tanács el/iöké- , nek. aki ezt követően a honvédelmi miniszterrel együtt ellépett a díszszázad sorfala előtt és üdvözölte a katonákat. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után az Elnöki Tanács nevében Losonczi Pál és Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke helyezett koszorút az emlékmű talapzatáraAz MSZMP Központi Bizottságának koszorúját Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai helyezték el. A Minisztertanács nevében Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese koszorúzott. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége budapesti nagykövetsége ^észéről Vlagyimir Bazovszkij nagykövet, Valerij Muszatov követtanácsos és Anatolij Popov vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé helyezte el a kegyelet és a megemlékezés koszorúját. Ezután a diplomáciai testületek képviseletében koszorúztak. Az emlékmű talapzatán elhelyezték a • hála és a megemlékezés koszorúját a Hazafias Népfront Országos TanúÉLJEN ÁPRILIS NEGYEDIKÉ! csa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Szovjet. Baráti Társaság és a Magyar Űttörők Szövetsége képviselői. Koszorúztak a magyar fegyveres erők vezetői is. Megkoszorúzták az emlékművet az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságának képviselői. Ezután a fővárosi tanács vezetői, majd a budapesti vállalatok, hivatalok, intézmények dolgozó kollektíváinak és a fővárosi fiataloknak a képviselői adóztak tisztelettel a szovjet hősök emlékének, s virágokkal borították az emlékmű talapzatát. A koszorúzás! ünnepség — az Internacionálá hangjai után — a katonai díszszázad elvonulásával ért véget. Ezután került sor hasonló ■katonai díszpompával a magyar hősök emlékművének megkoszorúzására a Hősök terénDélben a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kitüntetéseket adott át az évforduló alkalmából. Az eseményről lapunk 4. oldalán számolunk be, s ugyanitt közöljük a kitüntetettek névsorát. Este ugyancsak ünnepi esemény színhelye volt a Parlament, amikor is Losonczi Pál fogadást adott felszabadulásunk 38. évfordulója tiszteletére. A fogadáson hazánk párt- és állami vezetői, a tudományos és a társadalmi élet kimagasló személviségei, vala- ■ mint a diploma "iái testületek képviselői vettek részt. A MEGTETT MEGTEHETŐ
