Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-21 / 93. szám
Postahivatal, vízmű, rendelő Az iskolákban spoirfeidvarokat alakítanak ki Érdemes a valkói tanács utcáján végigmenni. Ahol egyszeresük kiszélesedik az út, s térbe torkollik, már látható a nagy munka: víztorony állítására készülnek. Az attrakciónak is beillő esemény persze még távolabb van, egyelőre csupán az alapozásnál tartanak. Helyszínen van már a torony csöve, lába, s az óriás szeletek is, amikből majd ezen a magaslaton állítják össze a gyártók, a Lajosmi- zsei Vízgépészeti Vállalat szakemberei a tornyot. Türelmetlenek Hasonló munkálatokról Vác- szentlászlóról is beszámolhatunk, hiszen e két társközségben (amelyek Zsámbokkal közös tanácsúak) szinte egyszerre épül a községi vízmű. — Tulajdonképpen már tavaly megindult a munka látványos része — magyarázza Sziráki Mihály tanácselnök. — A csövek fektetése is megkezdődött, a két víztorony elemei is itt voltak az új év kezdetéig. Nem titok: ez év végéig mintegy tizennégymillió forint áll a vízművek építésének. számláján. Három, kút már készen van, a hálózat kivitelezője a vácszentlászlói Zöldmező Tsz. A tervek szerint május végéig mindkét községben állnak a tornyok. Tegyük hozzá: az elsoroltak, a legfontosabb alapozó munkák befejezése előtt nehéz lenne pontosan megmondani a további tennivalókat. Minden bizonnyal lényeges lesz, hogy mihamarabb elkészüljenek a közkifolyók, vizet kapjanak a közintézmények, nemkülönben a legtöbb utca is. Talán ez az időszak az, amelyben a legnehezebb várakozni, hogy az udvarokba, a lakásokba mindenki beköthesse a vezetéket. Mit mondjunk a türelmetlenül várakozóknak? A mostani építési szakasz aligha mérhető ahhoz az évszázados lemaradáshoz, amelyet örököltünk. Javuló világítás S ha csak ennyivel gyarapodnék idén Valkó, VácszenW lászló és Zsámbok, talán tollat ragadni sem volna érdemes. Igaz, a vízmüvek mellett nem futja sokra, de amint azt is elújságolta tanácselnökük: egy-egy postahivatal építését is megkezdik az idén. Ezek — Valkón és Vácszent- lászlón —. a régi, szűkös he- lyiségű épületeket váltják fel, és a postaigazgatóság a beruházójuk. Kivitelezésre a gödöllői Építőipari Szövetkezetei kérték fel, amelytől jó és gyors munkát várnak. — Milyen terveik vannak még erre az esztendőre? — Községeinkben javul a közvilágítás. Százharmincöt higanygőzlámpát helyez ki az Észak-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat saját és a községi keret terhére. Csakúgy, mint sokfelé, mi is egyre többet akarunk foglalkozni az árkok karbantartásával. A Hajta-patak Víztársulat és a megyei tanács támogatásával lesz lehetőség arra, hogy a községen átvezető Hajta kotrása még az idén elkészüljön, s a meder oldalát is kiköveztessük. A hatodik ötéves tervükben szerepel, hogy a valkói és a vácszentlászlói iskolát bővítik, illetve korszerűsítsék. Valkón idén kezdődik a bővítés, amelynek révén majd megvalósulhat az egyműszakos tanítás. Másutt már megvan ennek a lehetősége. A vácszentlászlói oktatási intézményben a felújítási keretből finanszírozzák az iskola ajtóinak, ablakainak cseréjét, s sort kerítenek a központi fűtés fölszerelésére. Megvan a fedezet a zsámboki művelődési ház külső tatarozására is. Az iskolákban különben sportudvarokat alakítanak ki, s elkészítik a zsámboki óvoda szennyvízderítőjét. benne kap heflyet a gyermek- fogászati rendelő, s ugyancsak kialakítják a csecsemővédőt. Segítő tsz Csecsemővédő Ugyancsak most indítják a valkói csecsemővédő, valamint az orvosi rendelő építését. Zsámbokon a Felszabadulás- téri épületet átalakítják, Kell-e mondani: mint eddig, most is bíznak a társadalmi összefogásban. Tavalyelőtt mintegy 2,7, tavaly viszont 2,9 millió forint volt társadalmi munka értéke, lakosonként átlagosan nyolcszáz forint. Előbb a valkóiak, tavaly viszont a zsámbokiak tettek ki magukért, mivel egymillió forint fölött teljesítettek. Talán külön is érdemes megemlíteni a helyi Zöldmező Tsz-t, amelynek dolgozói a rokkantak éve alkalmából önzetlen munkával újítottak fel egy lakóházat, ugyanúgy a vácszentlászlói Arany János művelődési otthont. Ha ilyen töretlen marad a segítőkészség, biztos, hogy az imént sorolt idei tennivalókat is megoldják a három községben. F. I. NDK kulturális napok Előadás, kiállítás; koncert Bemutatják testvérmegyénket Csütörtökön, pénteken és szombaton NDK kulturális napok lesznek Gödöllőn. Az első napon a KIOSZ várösi székházában előadást tartanak az NDK-beli kisiparosok tevékenységéről, majd diavetítéssel egybekötött tájékoztatót hallgathatnak meg az érdeklődők testvérmegyénk, Suhl életéből. Az előadó az NDK budapesti kulturális centrumának igazgatója. Pénteken a Madách Imre Szakmunkásképző Intézetben nyílik kiállítás, amely az NDK ifjúságának életéből ad ízelítőt, a tájékoztató pedig a fiatalság helyzetéről szól. Ugyanezen a napon a Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola német nyelven tanuló diákjai találkoznak a centrum igazgatójávalA harmadik napon, szombaton a körzeti zeneiskolában ad koncertet három NDK-beli zongoraművész. A kulturális napokat a Hazafias Népfront városi bizottsága, a szakmaközi bizottság, a KIOSZ gödöllői alapszervezete és a fogadó intézmények rendezik. A nap kulturális programja Gödöllő, művelődési központ: Utazók klubja: Gibraltártól Granadáig. Óvári Árpád vetítettképes előadása, 18 órakor. Lúdas Matyi. Irodalmi mű filmen, 16 órakor. Napközimozi az Erkel iskola napköziseinek, 14 órakor. Bábkészítés, a Petőfi iskola tanulóinak, 12 órakor. Fábián Dénes festőművész kamarakiállítása, megtekinthető 15—19 óráig. Kunkovács László Élő agrártörténet, fotó- kiállítás, megtekinthető 10—20 óráig. A Gödöllői tavasz programja: Kollányi Ágoston természetfilmje, Noé bárkái, 18 órakor, a művelődési központban. Gödöllő, KlOSZ-alapszerve- zet székhaza: Előadás az NDK-ban élő kisiparosok tevékenységéről. Az előadást tartja: az NDK kulturális centrum igazgatója, 18 órakor. Veresegyház, művelődési központ: A nyolcadikosok klubjában a Norma Rae című film vetítése, 17 órakor. Tszaári hangverseny Ma, április 21-én Bagón, 25-én Isaszegen, május 3-án Aszódon rendeznek tanári hangversenyt, valamennyi községben a művelődési házban. A kezdési idő este 6 óra. Szakszervezeti csoport Két szakszervezeti csoport működik jelenleg a vácszentlászlói Galgatej Társaság feldolgozó üzemében. A Zöldmező Termelőszövetkezet szakszervezeti bizottságához tartozó csoportokban hatvan tagot számlálnak. Jelentős részük van abban, hogy a tejüzem tizenhat brigádjában eredményes legyen a szocialista munkaverseny. Iskolások bajnoksága Sportszerű találkozók Mozi Morfium. Színes, szinkronizált, jugoszláv, bűnügyi film. Csak 4 órakor! Serpico. Színes, amerikai film. 14 éven felülieknek, 6 és 8 órakor. Járási lahcfarúgó-bainokság Játék nélküli pontok Túljutott a tavaszi félidőn a járási labdarúgó-bajnokság, már csak hét forduló van hátra. S ahogy közeledik a hajrá, úgy válnak élénkebbé a szövetségi napok, noha ezúttal is jó néhányan hiányoztak. De nemcsak a szövetségi napról, a pályáról is hiányoztak, méghozzá egy egész csapat. A mogyoródiak írásban közölték a GEAC-cal, hogy bérmálás lesz a falujukban, ezért nem tudnak kiállni. Az egyetemisták könnyen jutottak a két ponthoz, 3-0-ás gólkülönbséggel. Alkalmunk volt betekinteni az elnökségi határozatokba is^ Elfogadták a galgamácsaiak kérelmét, ifjúsági csapatuk visszaléphetett. Megtárgyalták a dányiak beadványát és úgy határoztak, hogy amikor pályaválasztók, serdülőcsapatuk mérkőzéseit szombaton játsz- hatja le. Azt is megtudtuk, hogy a május elsejére kisorsolt mérkőzéseket április 30-án rendezik meg. Kedvezően bírálták el a HMSE beadványát, amelynek értelmében tavaszi mérkőzéseiket Nagy tárcsán játszhatják.. A forduló rövid története; Pécel—Túra 0-0 Vezette: Nagy J, (Merkel, Mészáros). Nagy iramú, sportszerű mérkőzés, kitűnő játékvezetés. A mérkőzés nagy részében a pé- celiek fölényben játszottak, helyzetek sorát dolgozták ki, de egyetlen gólt sem tudtak rúgni. Galgamácsa—Zsámbok 1-8 (1-4) Vezette: Vrbán (Sallai). A nagyra nőtt, fűvel borított pályán is könnyedén győztek a zsámbokiak. Domony—Kerepestarcsa 0-2 (0-1) Vezette: Vaynet (Czene, Uzsák). A szurkolók csak a jó időnek örülhettek. A tartalékos Domony ellen szerencsével nyertek a kerepestarcsaiak. HMSE—Valkó 5-3 (2-0) Vezette: Uzsák (Németh). A délelőtti mérkőzésen a Honvéd három góllal elhúzott, de a vendégek erejéből futotta az egyenlítésre. A hazaiaknak a hajrában sikerült megszerezniük a győzelmet jelentő újabb két gólt. Uzsák és Németh jól kézben tartotta a találkozót. Galgahéviz—Hévízgyörk 0-2 (0-1) Vezette: B. Tóth (Máthé, Bodor). A szomszédok találkozóján küzdelmes, de sportszerű mérkőzést láthatott a közönség. Isaszeg—Erdőkertes 1-0 (0-0) Vezette: Zsebi (Németh, Tóth J.) Közepes színvonalú mérkőzés, az erdőkertesiek támadtak, az isaszegiek lőtték a gólt. Ifjúságiak: Pécel—Túra 1-0, Domony—Kerepestarcsa 1-6, Galgahéviz—Hévízgyörk 1-4, Isaszeg-^Erdőkertes 3-2. Serdülők: Dány—Kartal 3-1, Gödöllő—Erdőkertes 11-1, Aszód—Kerepestarcsa 3-3, Pécel—Isaszeg 4-2. A bajnokság állása: 1. Pécel 2. GEAC 3. Kerepest. 4. Túra* 5. Zsámbok 6. Erdőkertes 7. Hévízgyörk 8. Mogyoród 9. Isaszeg 10. Valkó 11. IIMSE 12. Domony 13. Galgahéviz 20 14 5 1 61- 13 33 20 14 3 3 58- 8 31 20 13 5 2 55- 13 31 20 11 6 3 42- 22 27 20 13 — 7 48- 28 26 20 9 7 4 58- 27 25 20 9 5 6 26- 28 23 20 10 3 7 31- 33 23 19 5 6 8 24- 27 16 19 5 4 10 36- 48 14 20 4 3 13 27- 43 11 20 4 2 14 21- 42 10 20 2 — 18 2G- 74 4 14. Galgamácsa* 20 1 1 18 14-125 1 * = két büntetőpont levonva. Köztiszteletben áll Gödöllőn Lencsés Rezső nyugalmazott általános iskolai testnevelő tanár. Negyvenhat dolgos évet töltött a pályán, volt igazgató- helyettes, 34 évig testnevelő, közben 9 évig szakfelügyelő. Harminc éven át a Petőfi iskolában dolgozott. A diák és a diáksport szívéhez nőtt. Korát meghazudtolva, fáradtságot nem ismerve cselekszik ma is az ifjúságért. Az elmúlt év nyarán támadt gondolatával felkereste Bar- kóczi István művelődési osztályvezetőt a tanácsházán. A megbeszélés után elkészítette Gödöllő általános iskolái kispályás. labdarúgó-bajnokságának 1982/83. évi versenykiírás tervezetét. Javaslatát élénk érdeklődés kísérte. Igazi tömegsporthangulat kerekedett a -város négy iskolájában. Az őszi—téli—tavaszi rendszerben a négy iskola V., VI., és VII. osztályos fiútanulóinak 3-3 csapata nevezhetett. Összesen 12. A bajnokság során a Petőfi 258, a Damjanich 234, az Erkel 217 és a Karikás iskola 192\fiút szerepeltetett, ösz- szesen 59 mérkőzést vívtak és egyetlen alkalommal sem kellett a játékvezetőnek szándékos durvaságot megtorolni. A mérkőzések izgalmasak és sportszerűek voltak. Ősszel a Petőfi iskola sportudvara, télen a Karikás Frigyes iskola tornacsarnoka, tavasszal pedig a Szabadság téri pálya adott otthont a mérkőzéseknek. A döntő mérkőzést az Erkel.’ Iskola V/l-es és a Petőfi VI/2-es csapata vívta. A két gárda nem bírt egymással, 3-3-as döntetlennel fejezték be az összecsapást. Ezután hétmétereseket rúgtak. Ebben a Petőfi csapata bizonyult jobbnak. De hogy/ mennyire szívügyüknek érezték a tornát és ezt az utolsó találkozót is, azt bizonyítja, hogy a vesztes Erkel együttes tagjai sírtak. Ezután a mérkőzés után hirdették ki a bajnokság végeredményét. Ötödikesek: 1. Erkel, 2. Damjanich, 3. Petőfi, 4. Karikás. Hatodikosok: 1. Damjanich, 2. Petőfi, 3. Erkel, 4. Karikás. Hetedikesek: 1. Erkel, 2. Karikás, 3. Petőfi, 4. Damjanich, összesítve: í. Erkel, 2. Damjanich, 3. Petőfi, 4. Karikás. Valamennyi csapat oklevelet, az iskolák egy- egy mérkőzéslabdát kaptak. Csiba József Lencsés Rezső nemcsak az iskolai bajnokság szervezésében jeleskedett, de maga is űzi még ezt a népszerű játékot. Tizennyolc éve jönnek össze minden hétfőn annak a csapatnak a tagjai, amelyet szintén a tanár úr szervezett. Képünkön: úr. Mészöly Jenő körzeti orvos, a csapat egyik tagja gratulál Lencsés Rezsőnek 70. születésnapja alkalmából. Kresz Albert felvétele ISSN ÓI»—1957 (Gödöllői Hírlap) Valkó, Vácsseaflászlé, isáaihok Aszód Irodalmi est/ Irodalmi estet rearaeznek pénteken, április 22-én este 6 órai kezdettel Aszódon, a Petőfi kollégium nemrég felújított nagytermében. Az egykori Podmaniczky kastély termének freskóit, parkettáját a Műemléki Felügyelőség, a helyi tanács és a gimnázum közreműködésével hozták rendbe. Az esten Tompa László mutatja be Tamási Áron műveiből összeállított műsorát. A tervek szerint ebben a teremben máskor is rendeznek hasonló esteket, s ősszel itt rendezik meg a komoly zenei hangversenyeket. Ezrek a rendelőintézetben Naponta átlagosan mintegy r ezer ember fordul meg Gödöl- $; lön, az egyesített egészségügyi intézmény szakorvosi rendelőintézetében. Az intézet ma már helyszűkében van, meglehetősen zsúfolt. ★ Jobb oldali képünkön: dr. Nabilné Fehér Mariann, a központi laboratóriumban mik- ^ roszkópos vérképvizsgálatot * végez. — ★ Alsó felvételünkön: Mosch Lászióné a nemrégiben létcsí- ? tett központi sterilizálóban or- | vosi műszereket kezel. Hancsovszki János felvételei & LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 93. SZÁM 1983. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK