Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-02 / 78. szám

1933. ÁPRILIS 2. Sakk 1050. sz. feladvány. Fritz Hoffmann (NDK) Betűjelzésben. Világos: Kai, Vg6, Fa6, Fa7, H«, Bb2 (6). Sötét: Kc3, Bh2, Bh3, Fhl, gy: c7, e5 (6). Feladvány megfejtési versenyünk létrarendszerű. A megfejtők közé bármikor be lehet lépni. Az ápri­lis havi feladványok megfejtéseit egyszerre (ha valaki akarja, he­tenként is), 1983. május 10-ig kér­I ük Solymosi László (2120 Duna- :eszi, Hunyadi u. 20.) címére kül­deni. Megyénk körül - megyünk körül Csendes volt a nyitány hőse Érkezés Vácra, az első nap végállomására Erdős! Agnes felvétele Sokan kinevetik még ma is a kocogókat, a 'kedvtelésből szaladókat. Ezeknek az embe­reknek látniuk kellett volna azt a tömeget, amely Vácott, a Felszabadulás útja—Dózsa György út sarkán várta a 2. „Megyénk körül — megyünk körül” futóakciót. De ne vág­junk a dolgok elébe. Szalagok a kopjafán Az időjárásfelelős nem telje­sítette az indulók kérését, esős, hideg nappal köszöntött be az április- Reggel is zuhogott, de a szobi indulásra szerencsére elapadtak az ég csatornái. Pontban 11 órakor vágott ne­ki a 21 futó a 446 kilométeres táv megtételének. Előtte Szob Élenállók egymás ellen Tavass a kézilabdában A hosszú hétvégen nem lesz hiány a sporteseményekben. A kézilabdanyitányon a Gázlán­got fogadják a csömöriek. Mind izgalmasabbá válnak a labdarúgó-küzdelmek. Rácke­ve ellen kellene első góljait lő­nie a Dunakeszinek. A megyei; I. osztályban olyan találkozók lesznek szombaton és vasár­nap, amelyek átírhatják a ta­bellát ..... ......... SZ OMBAT . KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. (Pót-Békéscsabai Előre (Fót, 15). Nők. Soroksári VOSE—Győri Ri­chards (Körcsarnok. 14). RÖPLABDA. NB II. Férfiak, dé- M-csoport. Ráckevei Aranykalász— H. Mezőül SE (Ráckeve, Kossuth u. 10.). Nők, közép-csoport. Táti Tsz SK—Dunavarsányi Tsz SK (Tát, 10). Dabas SE—Bp. Tanárképző (Dabas, 14). LABDARÚGÁS. NB I. Bp. Hon­véd—Haladás (Kispest), DMVSC— Ü. Dózsa (Debrecen), NYVSSC— Tatabánya (Nyíregyháza), PMSC— Zalaegerszeg (Pécs), Békéscsaba— DVTK (Békéscsaba). A mérkőzé­sek 16.30 órakor kezdődnek. Rába ETO—Videoton (Győr, 18). Terüle­ti bajnokság, Mátra-csoport. Pász­tó—Vác (Pásztó. 15.30). Megyei I. osztály. Szigetszentmiklós—Göd (Fekete), Cegléd—Táp lószentmár- ton (Hűvé). Az ifjúsági mérkőzés 13.30,. a felnőtt 15.30 órakor kezdő­dik. Megyei II. osztály „Élcso­port. Diósd—Szigethalom (Bokor), Halásztelek—Dunaharaszti (Palo­tai), Esze Tamás SE—Budaörs (Szakonyi). A fentivel azonos kez­dési időpontok. VASÁRNAP KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Szilasmenti Tsz SK—Hajdúszobosz­lói Gázláng (Csömör, 16). Nemzetközi mérkőzés. Solymá­ri PEMÜ SC—TS Rodaal (Soly­már. 16). LABDARÚGÁS. NB I. FTC— MTK-VM (Üllői út, 11). Csepel— Vasas (Csepel, 11). Területi bajnok­ság. Duna-csoport. Égszöv MEDOSZ —Ikarus (Kisk-unlacháea, 16.30); Érd—Mezőfalva (Érd, 16.30), Duna­keszi—Ráckeve (Dunakeszi, 16.30), Bábolna—Kossuth KFSE (Bábolna, 16.30). Körös-csoport. Gyula—Döm- söd (Gyula, 15.30). Tisza-csoport. Balmazújváros—Bem SE (Balmaz­újváros, 15.30). Megyei I. osztály. Fót—Dunavar­sány (Kapitány), Pilisvörösvár— Iklad' (Bállá), Dunai Kőolaj— Szentendre ’ (Halász) , Dabas—Ve- csés. (Kálmán)i ^Törökbálint—Kar- -tal (Márk), Sülysáp—VOSE (Te­mesvári). " / .......... Me gyei II. osztály. „A”-csoport. Bugyi—Bag (Szarka), Üllő—Albert- írsa (Sülé), üjhartyán—Hernád (Sillye), Aszód—Gödöllő (Varga), Vácszentlászló—Nagykőrös (Dör- nyei), pilis—Nagy káta (Szőllős), Dány—Tápiószele (Oláh). Megyei II. osztály „B”-csoport. Verőcemaros—Dunabogdány (Liv- nyák), Dunakeszi SE—Szokolya (Födi), Veresegyháza—Szigetújfalu (Csönge), Sóskút—Vácduka (Cser). Az ifimérkőzések 13.30, a felnőtt­találkozók 15.30 órakor kezdődnek. felszabadulási ünnepségén vet­tek részt, ahol megkoszorúz­ták az emlékművet, majd Tu- róczi Béla, a PTSH elnöke megnyitotta a futóhetet. Impozáns látvány volt. ami­kor elindultak, iskolások ha­da gyalog és kerékpárral kí­sérte őket Zebegényig. A gye­rekek a községhatároknál vál­tották egymást, mindenhol mintegy százötven-kétszázán csatlakoztak a futóklub tag­jaihoz. Több helyen a „ven- dégszaladók” vitték azt a kop­jafát, amelyet március 30-án úttörők stafétája hozott Ber- necebarátiból Szobra. A fal­vakban újabb szalagok kerül­tek rá, megőrizve, merre is jártak a futók. Nieberl Vilmos, a nagyma­rosi tizenéves kézilabdázó ru­tinos atléta módjára tette meg a Nagymaros elejétől, Verőce­maros végéig tartó 16 kilomé­teres távot. Jólesett neki a fu­tás, de mint elmondta, haza már vonattal megy. Csekélység... A 11 törzsfutó egyike a 13 éves ifi- Kalapács Kornél, aki nem Szobról, csak Nagymaros­ról rajtolt. Testnevelő tanár édesapja adott magyarázatot: — Ö is velünk tart, de csak húsz kilométert fut, ugyanis annyit szokott naponta. Csekélység... A mezőnyben haladt — jő példát mutatva — Bodnár Fe­renc, a Pest megyei Atlétikai Szövetség elnöke, a Lőwy Sán­dor Gépipari Szakközépiskola testnevelője is. A nyitány hőse az 54 éves Csendes György volt Cegléd­ről- A társaság legidősebb tagja, ám ez mozgásán nem látszott. Néha görcsöt kapott, de nem állt le egyszer se. Schirilla György — aki masz- szőrként tartott a csapattal — jó tanácsai és kezelése után könnyebben futott az akció doyenje. Az előzetes létszámnál ke­vesebben vágtak neki a táv­nak, s hölgy nélkül Gál Bor­bála ugyanis, Csehszlovákiá­ba utazott sítáborba — sokak nagy bánatára. Pusztai László, ma csatlakozik hozzájuk, teg­nap bemelegítésként részt vett a Komárom—Komarno futó­versenyen. Vácról ■ Gödöllőre Az első nap ragyogóan si­került, mindenki kívánja, ilyen legyen a többi is- Ma 9 órakor lesz a rajt Vácról, a Konstantin térről és 16.40-kor érkeznek Gödöllőre, az Agrár­tudományi Egyetemre. Útvo­nal: Sződliget (9.30), Göd (9.38 —10), Dunakeszi (10.09—10.27), Fót (10.36, ott ebéd. pihenő, indulás 15 órakor), csomádi elágazás (15.37), Veresegyház (15.50—16), Szada (16-05— 16.18), Gödöllő (16.27). össze­sen 47 kilométert tesznek meg. őri B. Péter Törlirnvnr: Érsek a bronzért vív Kettős kardremény A legszebb magyar, hagyo­mányok fegy­vernemének, a kardnak a küz­delmeivel foly­tatódott tegnap r6§§6l 3 XXXIV. ifjúsági vívóvilág­bajnokság. Ha ma már nem is beszélhetünk — mint egy­kor — magyar kardhegemó­niáról, azért szép emlék, hogy juniorok világbajnokságai­Pest megyei benzingőzös futamok Itt is cross, ott is cross f Nehéz választás előtt áll- ^ nak ezen a hétvégen, akik íS benzinnel vannak beoltva. JÉ Két különleges csemegét ^ajánlhatunk nekik, két ér- ^ dekes sportrendezvényt, !í két különböző helyszínen. ízbégen autóval Az egyik a szentendrei Pe­tőfi SK Autós Szakosztályá­nak rendezésében kerül sorra, Pest megyei totó & A lapunkból kivá­gott szelvényt borí­tékban vagy levele­zőlapra ragasztva, április 9-ig. szombat délig kell szerkesztő­ségünkbe beküldeni: Pest megyei Hírlap, Bp. Pf. 311. Irányí- tószám: 1446. Az eredményeket április 12-én, kedden, a nyertesek névsorát április 14-én, csü­törtökön közöliük. A szelvény 1—3. helyén területi, a 4—10. he­lyen megvei I. osztá­lyú labdarú író-mér­kőzés szerepel. 1 KKFSE—Dunakeszi 2 Oroszlány—Érd 3 Dömsöd—Szegedi D. 4 Iklad—D. Kőolaj 5 Dunavarsány—SZTK <i Kartal—Sülysáp ** i Szentendre—Cegléd 8 Tápiószentmárton—Dabas PÖrMERKÖZÉSEK y VOSE—Fót t ill Ferihegy SE—Törökbálint FELADÓ: 6 MINDEN HETEN rorO-LOITO s évadnyitó az országos autó- oross bajnokság I. és II. osz­tályában. A gépátvétel szom­baton délelőtt lesz, déltől sza­bad edzés, majd két órától a mért edzés következik. A ver­seny másnap, vasárnap dél­előtt tízkor kezdődik. Az elő- és reményfutamokban 8 kört mennek, a középfutamban tíz­szer, a döntőben pedig tizen­kétszer mennek végig a pár lyán a legjobbak.. A II. osz­tály menői 2—2 körrel keve­sebbet teljesítenek. Az érdek­lődőket Szentendre központjá­ból útjelző táblák kalauzolják a verseny színhelyére. Lacbázán motorral A másik benzingőzös ren­dezvény Kiskunlacházán lesz. A helyi községi sportkör mo­toros szakosztálya rendezi az 1983. évi. évadnyitó motocross- viadalt, I. és II. osztályú ver­senyzők részvételével. Bizo­nyára érdekes pályán vetél­kedhetnek a benevezettek, s izgalmas versengést láthatnak majd, akik úgy döntöttek, hogy idelátogatnak. A téli holtszezonban volt * idő a mo­torok rendbehozására, tunin- golására, ilyenkor nemigen za­varják technikai hibák a ver­senyzőket. Kezdés vasárnap délután fél kettőkor. Egy biztos, akit megcsapott a benzingőz, és szereti a vak­merőén merész terepbemuta­tókat. annak nem kell e szen­vedélye nélkül töltenie , a hét­végét. Sőt, talán mindkét ese­ménynek szemtanúja lehet. R. P. ról egy tucat aranyat hoztak el vivőink. ötven vívó kezdte az első fordulót, néhányan kiestek, a touüiek bemelegítettek. A második forduló már élesebb küzdelmet hozott. Jól szerepelt a három magyar. Szetey a spanyol Torracilla ellen 5-2-vel kezdett, a szov­jet Kirilenko ellen 5-4-re nyert, végül négy győzelemmel végzett. Noseda csupán a szov­jet Bogolovszkijjal nem bírt, de három győzelemmel és egy vereséggel zárta a máso­dik kanyart- A harmadik ha­zai Busz életét megkeserítette a kínai Vang Zi-ming, de vé­gül ő is 3-1-es győzelmi arány­nyal ment tovább, vereségét a kanadai Ferrettitől szenved­te el. A tavalyi második Marco Marin, az olasz vívószínész­hagyományok örököse három győzelemmel kezdett, honfi­társa, Virgilio néggyel, s har­madik vívójuk Bonszanto is nagy ellenfélbosszantó. A ro­mán Szabó Vilmos 0-4-ről egyenlített a lengyel Kosciel- niakowszky ellen, de a végső találat ellenfeléé volt. A harmadik forduló után ki­alakult a iegjobb tizenhat me­zőnye. Szetey és Busz beju­tott, Noseda nem. A két ma­gyar mellett három-három szovjet, lengyel és francia, két-két olasz és román; vala­mint egy NSZK-s várja a hol­napi folytatást­Megtartották az ünnepélyes megnyitót is, Bakonyi Péter, a Magyar Vívószövetség elnöke és Gian Carlo Brusati, a Nem­zetközi Vívószövetség elnöke üdvözölte a versenyzők«! majd Páder János, az OTSH elnökhelyettese megnyitotta a viadalt. Férfi tőrben a legjobb ti­zenhat közé három-három NSZK-s és olasz, két-két ma­gyar, szovjet és NDK-s jutott. A nyolcas döntőbe már csak egy Zsolt került be. Németh mereven mozgott és búcsúznia kellett. Érsek viszont kitűnően küzdött, és két 10-9-es győze­lemmel résztvevője lett az esti finálénak. Már ez is dicsére­tes eredmény. Lapzártakor érkezett: a ma­gyar fiatal a bronzéremért vívhatott a. szovjet Maradok- j evvel. Roóz Péter APRÓHIRDETÉSEK Maglód Nagyközség Tanácsa szolgáltatási feladatok ellátására műhelyépítő és fenn­tartó szövetkezet meg­alakítását szervezi kisiparosok és kiske­reskedők részvételé­vel. Az építkezéshez központi fekvésű, közművesített terüle­tet biztosít. Elsősor­ban női-, férfiszabó, órás, cipész, fényké­pész, fodrász, kozme­tikus, gázöngyújtós, kulcsmásoló, háztar­tásigép-szerelő, kö­tött divatáru, bar- kácsbolt, szakmákban várjuk a jelentkező­ket, de más vállalko­zók jelentkezését is szívesen fogadjuk. Ér­deklődni lehet a ta­nácsnál személyesen vagy írásban. ____ An tuntesték és Vegyi- anyagforgalmi Válla* lat tárnoki telepére felvesz: raktári fizikai dolgozó férfit, vasúti gépjárműkezelőt. fér­fi raktárvezetőt. Fel­tétel: középfokú Isko­lai végzettség és kö­zépfokú raktárgazdál­kodási képesítés, leg­alább 3 éves gyakor­lat. Jelentkezni lehet: Tárnok, Sóskúti út 1. telepvezetőnél. Tele­fon : 26-45-360, Méder Ferenc. Érdiek, figyelem! A Népművészek Házi­ipari Szövetkezete szűrvarrásra keres be­dolgozókat. Részletes felvilágosítás érdi köz­pontunkban: Érd, Bajcsy-Zs.' út 79., vagy a 45-535 telefonszá­mon, Wéber Ferenc- né részlegvezető ad. A Budai Lottó Aru­ház szerelvényosztá­lyára szerelvényszak­mában jártas, jól kva­lifikált szakembert ke­resünk osztályvezetői beosztásba, továbbá szakképzett eladókat, szerelvény-, lakástex­til-, cipőosztályaink­ra és pénztárosokat. Jelentkezés az áruház személyzeti osztályán: Centrum Lottó Aruház, Bp. VII., Rákóczi út 36. 9-4-fg. Az Oxigén- és Di- ssosgázgyár V., IV. kér., Váci úti köz­pontjába felvételre keres: egy műszakos, 42 órás munkahelyre: hivatalsegédet, taka­rítót, ét el felszolgáló fe­— Jelentkezni leheti 693-606 telefonon mun­kaügyi osztályon. A SAS AD Kertészeti Mgtsz felvételt hirdet bolti elszámoltatásban jártas mérlegképes könyvelői végzett­séggel rendelkező kontírozó könyvelői ipunkakör betöltésé­re. Jelentkezés sze­mélyesen, részletes önéletrajzzal a szö­vetkezet számviteli osztályán, Budaörs. Alsóhatár út 14. Tele- fon: 669-000/171 .mel­lék. Megközelíthető Móricz Zsigmond kör­tértől a piros 40-es autóbusszal (2 meg­állói Az ügyesben Szociális intézmény. (Gödöllő. Ady sétány 56.) felvé­telt hirdet szakképzett ápolónő, hivatásos há­zi gondozónő és taka ritónői állásokra. Je lentkezés személyesen az intézet igazgatójá­nál. Az Angyalföldi Kö­zért Vállalat felvétel­re keres boltvezetőket, boltvezető-heyettese- ket, szakképzett és szakképesítés néküli önkiszolgáló áruki­adó pénztárosokat, el­adókat, segédmunká sokat. Jelentkezni le­nét a vállalat munka ügyi osztályán. Buda­pest Kill., Szent Ist­ván krt. 22. 11. em Telefon: 114-450/51 mellék Az Angyalföldi Kö­zért Vállalat felvétel­re keres gépírónőt. gépköbyvelőt, kira­katrendezőket, háló­zati intézőket, háló­zati ellenőröket, bolt- elszámoltatókat, szám­laellenőröket, laka­tos szakmunkást, kő­műves szakmunkást, gondnoksági segéd­munkást, csőszerelő (víz-gáz) szakmunká­sokat festő szakmun­kásokat, kocsikísérő két, áruforgalmi elő­adókat. Jelentkezni lehet a vállalat mun­kaügyi osztályán, Bu dapest XIII., Szent István krt. 22. II. em. Telefon: 114-450/51 mellék Dunakeszi hűtőház felvételre keres élel­miszeripari szakközép- iskolát végzett érett­ségizett dolgozókat gvártásközi meós mun­kakörbe, továbbá fel­veszünk 8 általános iskolát befelezett, de tovább nem tanuló fiatalokat és áruter­melő munkára beta nítjuk. Jelentkezés személyzeti és mun­kaügyi vezetőnél, Du- nakeszi-Ojtelep. PFV Váci Gyára, Vác. Vám u. 1. felvételt hirdet villanyszerelő asztalos, lakatos, (gép­mesteri munkakör­ben) és esztergályos szakmunkás munka­körökben. Jelentke­zés: hétfőtől péntekig 8 órától 16 óráig a gyár miu nkaügyi osztályán. Női dolgozókat fel­veszünk május 1-től különböző munkakö­rökbe, főként palack- fejtől munkára. Vidé­kieknek jó színvona­lú szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: a Kőbányai Sörgyár munkaerő-gazdálko­dási csoportjánál, Bu­dapest X., Maglódi út 17. 1487, személyesen vagy írásban, ________ AZ ONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK jó kereseti lehetőséggel gépi forgácsoló területre szak-, betanított és segéd­munkásokat, (köszörűs, esztergályos, marós), minőség- ellenőröket, tmk-lakatosokat, villanyszerelőket, portásokat. Nyugdíjasokat Is alkalmazunk. Vidékieknek szállást biztosítunk. Jelentkezés: Kéziszerszámgyár Omega Gyáregysége, Bp. IV., Labdarúgó u. 4. Dózsa-stadion. Jégpálya mellett. Központi oktatási In­tézmény felvételre ke­res : kazánházi és "mosodai vízlágyító kezeléséhez képesí­téssel rendelkező vegyipari szakmun­kást, egyetemes ve­zérlésű felvonókhoz karbantartási mun­kára szakképzett fel­vonószerelőt és taka­rítónőket. A munka­kör betöltéséhez er­kölcsi bizonyítvány szükséges, melyet a munkahely szerez be. Jelentkezés személye­sen: Budapest XIV., Ajtós! Dürer sor 19— 21. sz. alatt a gond­nokságom___________. A Gyogyaruertékesitö Vállalat gödöllői tele­pe felvesz gyógyszer- í táti' S asszisztensekét nűl raktári dolgozó­kat. férfi fizikai, rak­tári dolgozókat, tar­goncaszerelőt. villany- szerelő szakmunkást, valamint dfzeltargon- ca-vezetőt. Jelentke­zés: Gödöllő. Táncsics Mihály u. 80. sz.. munkaügy. Telefon: 619-193.. FELVESZÜNK: férfi és női betanított munkásokat, faipari szakmunkásokat, kazánfűtőt, valamint autó-motor szerelőt. Jelentkezni lehet: a Fűrész-, Lemcz- és Uordóipari Vállalat Ceglédi Gyáregység munkaügyi osztályán. A csemői November 7. Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet Cse- mő. Iskola út 1. sz. azonnali belépéssel felvesz: 1 fő mezőgaz­dasági gépészt, 3 fő üzemgazdászt, 2 fő gyors- és gépírót. Fi­zetés megegyezés sze rlnt. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet központjában, Csemő, Iskola út 1. sz. alatt. AUTÓTECHNIKAI VÁLLALAT munkatársakat KERES: segédraktárost, segédmunkást, eladási ügyintézőt, őr-portást, adminisztrátort. Jelentkezni lehet: 497-504 telefonon, vagy személyesen Budapest XIIL, Frangepán u. 80—82. sz. alatt, Selméczi József egységvezető elvtársnál. Közgazdasági egye­temet végzett fiatal­embert önálló elem­ző munkakörbe fel­vételre keresünk váci üzemünkbe. Jelent­kezést Vác és kör­nyékéről kérjük. — Toll.-. -UH w - - A ' ■ Keresünk azonnali belépéssel takarítónőt délutános műszakra, léhet nyugdíjas is — időkorlátozás nélkül. — Jelentkezni lehet: Bp. IX., Soroksári u. 75. sz. alatt. A Fővárosi IX. kerü­leti Ingatlankezelő Vállalat azonnali be­lépéssel felvesz: kő­műves, hidegburkoló, ács-állványozó, tető­fedő, bádogos, aszta­los, parkettás, festő­mázoló-, lakatos, víz-» gázvezeték-szerelő, központifűtés-szerelő* villanyszerelő, gépla­katos szakmunkáso­kat és segédmunká­sokat, valamint gép- járművezetőket és „Rapid” járdatakarí­tó gépre . gépkezelő­ket, továbbá: épület­gépész és építész- technikusokat, mű­szaki és számviteli revizort, közgazd. technikust, bérelszá­molót, gépíró-admi­nisztrátort, szerződés- kötőt, pénzügyi ügy­intézőt, árelemzőt, műszaki ellenőrt és raktárost. Jelentke­zés fizikai munkakö­rökre: Bp. IX., Dan­dár u. 24. Tel.: 337- 574 vagy 337-599, mű-’ szaki és adminisztra­tív munkakörökre: Bp IX., Ferenc krt. 8. Tel.: 171-165 vagy 171-411. A BUDAPESTI ELEKTROMOS MÜVEK Dél-budai Üzemigazgatósága AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZ: osztályvezető meiló gépírni tudó adminisztrátor, általános adminisztrátor, műszaki rajzoló, hivatásos személygépkocsi­vezető, E-kategőriával rendelkező tehergépkocsi­vezető munkaerőket... Jelentkezés: Dél-budai Üzemigazgatóság üzemgazdasági osztályon., Budápest XI., Mezőkövesd u. 5—7. sz. Telefon: 869-011. Takarítónőt keres a Gödöllői Művelődési Központ. Jelentke­zés a gondnoknál. Takarítónőt keres a Postavezérigazgató­ság (XII., Krisztina krt. 6—8.) azonnali belépésre, t Jó kere­seti lehetőség, ked­vező utazási feltétp- lek mellett. Jelent­kezni lehet: de. 9—IS óráig a VI. em, .608. szoba telefonon: 350­350/13-79 • mellék, * fenti időben. Leányfalun három­szobás, komfortos ház, nagy pincével., garázzsal, 270 n.-öles telekkel eladó. Kis­iparosnak is alkal­mas. Telefon: 168- 474, esH órákban. Csaiaui ház, azonnal beköltözhetően eladó. — Érdeklődni -lehet: Gomba, Zalka M. u. 9. sz. __________________ Do nteiszerele-s e.ad.6. Érdeklődni lehet. Mo- nori-erdő. Fecske u. 2. «57ám Gyomron, a strandhoz közel, társasház építé­sére is alkalmas telek eladó. Gyömrő, Eötvös Ua 11 Érdeklődni dél­után 17 óra utárj. Kétszobás családi ház műút mellett eladó. Katókné Gáspár Éva, Kartal, Mártírok útja 3. Érdeklődni: 18 óra után,________________ Tá piószentmartonon 300 n.-öl telek eladó. Meleg vizű fürdő kö­zeiében. Érdeklődni: Gödöllő, Tavaszmező U. 38. 2100. 15 óra után. T niii'in v1. t'Aty- !• okuí or ra sr> az közel. Búimé«!'. Széna téri buszmegállótól 29 percre. mézesnegvj megállótól balra, dombháton. 881 n.-öl bekerített gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Há- velné. Pilisvörösvár. Fő út 130 . 2085. tele­fon napközben Pilisvö­rösvár 152. Tartásra átvennék anyajuhot. Kodály, és legelő, van. Szabó Ist­ván. Vecsés, Somogyi Bacsó út 38. _______ Cu krász szakmun­kást állandóra fel­veszek. Szalay, V- Balassi B. u. 7. Méhészeiét, kisebbe^ vásárolnék. Ármeg­jelölés’ kérek: Gru­ber, Budakeszi, Szé­kelv 1. 2092.__________ Oiiás krizantém, sBU- fél«. utdonsáa válasz* bélyegén áriegyzé- fcet küld Tőkés kerté­szet, Salgótarján. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom