Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-16 / 89. szám

r

1983. ÁPRILIS 16., SZOMBAT

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN

Negyvennégyből egy, a PÁÍV

Építőipar vállalkozói szerepkörben

Lassan új, öblösebb pénztárcát kell vennünk, hogy beleférjen a fizetés. A Pest megyei Áliazni Építőipari Vállalat üzemi iapjában olvastam ezt a mondatot. S bármilyen hihetetlennek tűnik is ez manapság, van benne igazság. Illetve volt, mert a megállapítás 1982-re vonatkozott. Arra az esztendőre, amit így minősített Somorjai Béla, a vállalat igazgatója: „Vállalatunk 1982-ben kiért as ingovány szélére, ahol már szilárd talajt érezhet a Iába alatt.”

A számok valóban imponálóak. Kisebb létszámmal ugyanannyit termelt a vállalat 1982-ben, mint az előző esztendőben. Ez 13—14 százalékos termelékenységnövekedést jelent. A nyereség 22 millió forintot tett ki, a bérszínvonal pedig 15—16 százalékkal emelkedett. Kétségek» t is ébreszthetnek ezek a számok. Hogyan létezik, hogy egy vállalat egyik napról a másikra ilyen 'kiugró eredményeket produkál?

A legkézenfekvőbb magyarázat a viszonyításban rejlik. A korábbi, mélyponthoz mérve az eredmények százalékban valóban nagyon mutatósak lehetnek, de ez önmagában még nem feltétlenül jelenti azt, hogy akár egy jó szintet is elért a vállalat. És egyáltalán, mi a mésce? Abszolút viszonyítási alap nincsdo, ezért érdemes vigyázni a számok,1 a százalékok misztifikálásával. '' /

Megfelelő ösztönzés

A PÁÉV esete közel sem olyan egyszerű, hogy a fenti magyarázattal elintézhetnénk. Az ingoványbái való kilábalás nem volt könnyű. Nagyon óvatosan kellett lépegetni, kitapogatva azokat a szilárd pontokat, amelyek kivezettek a süppedős területről. A cél adott volt, a feladatot mindenképpen végre kellett hajtahi. Még tíz százaléknál nagyobb létszám- csökkenés esetén is. S a kevesebb dolgozó képes volt ugyanannyit termelni, mint korábban a több. S ez valóban termelékenységnövekedés, ami egyben már gazdaságos tevékenységet is feltételez. Ehhez természetesen megjelelő ösztönzésre volt szükség, még ha ez némileg megelőlegezett bizalom is volt.

Az ösztönzésre, a többletmunka elismerésére az úgynevezett bérszín- vonal-kor/át nélküli bértömeg-gazdálkodás adott lehetőséget. Ezt a szabályozási formát 1982-ben több vállalatnál is alkalmazták. Hogy milyen meggondolásból, milyen céllal, arra Popper Lászlótól, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjétől kértünk választ:

— Voltak olyan ágazatok,' .elsősorban az építőipar és azon belül is a fővárosi lakásépítéssel foglalkozó vállalatok, ahol nehéz volt a létszámot megtartani. A lakásokra viszont szükség volt, a munka a csökkenő létszám ellenére sem állhatott le. A bérszínvonal-gazdálkodás gátolja ezt, hiszen az elmenők bérét nem lehetett szabadon fölhasználni. Ezért alkalmaztunk ezeknél a vállalatoknál olyan tiszta bértömeg-gazdálkodást, amely lehetővé tette a megtakarított bér kifizetését. Más vidéki vállalatoknál pedig éppen a beruházások csökkenése miatt látszott célszerűnek ez a forma: azt akartuk elérni, hogy ezeken a helyeken ne ragaszkodjanak mindenáron a fölöslegessé vált munkaerőhöz. Az volt a célunk, hogy a vállalatok profitáljanak valamit — természetesen bizonyos feltételek teljesítése mellett — a létszámcsökkenésből, ha -már megtartani nem. képesek munkásaikat.

Mechanikus . kompozíció

JL 1

l ,

* v .

im

: ■ ;

Jakab Eszter képe

Kevesebbet sírtak

— Azt is jelenti ez, hogy lényegében rejtett kapacitások fölszabadulását várták az intézkedésektől?

— Azt tudtuk, hogy vannak tartalékok, de nem lehetett fölmérni, mennyi. Ezek a vállalatok, ezután sem büszkélkedtek, hogy szabad kapacitásuk lenne, legfeljebb kevesebbet sírták, hogy elmennek az embereik. De, ha. ennek ellenére feladatuknak eleget tetteik, ez lényegében azt jelenti, hogy volt, illetve teremtettek szabad kapacitást.

— Amíg korábban sajnálni illett a munkaerőhiánytól szenvedő iparágakat, most változott megítélés. A bérszínvonal-gazdálkodást alkalmazó vállalatok' irigyen figyelték az ugrásszerű bérfejlesztéseket.

— Valóban sokan támadták ezt a rendszert, elsősorban azok, akik nem tudták csökkenteni a létszámot. Azt a bérnövekedést, amit a tiszta bértömeg-gazdálkodás esetén egy százalék létszámcsökkenéssel el lehetett érni, ők a hozzáadott érték ötszázalékos növelésével produkálhatták, ami 15 százalékos nyereségnövekedést kívánt. Ezek a vállalatok komoly bérfejlesztési lehetőségektől estek el. Ezt az ellentétet az idei bérszabályozás már át kívánja hidalni.

A PÁÉV is lehetőséget kapott a bérszínvonalfék nélküli bértömeggazdálkodásra. így érhették el a 16 százalékos bérszínvonalemelkedést, az 5-2 700 forint helyett a 61 ezer forintot. Még konkrétabban: volt olyan hónap, hogy 194 szakmunkás keresett tízezer forint fölötti

Azt persze senki nem merné állítani a PÁÉV-nál, hogy minden egyes dolgozó a fölvett bérének megfelelő munkát végzett. Vállalati szinten azonban, a, bérszínvonal növekedésének, megvolt a tényleges fedezete. A kisebb részfeladatok esetében ezt nem lehetett mindig , ilyen pontosan szabályozni. Előfordulhatott, hogy az adott munkára kitűzött célprémium magasabb volt a megtermelt értékkel arányosnál — másutt viszont kiegyenlítődött.

S a vállalat sem veszítette el az egyensúlyát, bármily kényesnek is tetszett még az. Azzal ugyanis, hogy 1982-ben jó évet zártak, nem oldódott meg minden. A létszám ezután is csökkenni fog, a hiányzó munkáskezeket pedig nem lehet a végtelenségig növelt termelékenységgel pótolni. Változott a bérszabályozás is, S ilyen feltételekkel az 1982-es eredményeket kell megismételnie a vállalatnak.

Hogyan lehetséges ez? S egyáltalán, mi értelme volt a tavalyi erőfeszítéseknek, ha látszólag visszalépés követi a kiugrást? Szorosan'ösz- szefüggő kérdések.

Súlyos terhekkel vágott neki a vállalat az új, útnak olyanokkal, melyek könnyen visszahúzhatták volna. Többek között 200 millió forintos állami adóssággal. Éppen az eredményes év tette lehetővé, hogy ennek az adósságnak 1983-ban esedékes részét kifizessék, könnyítve valamit az ismét nehezebbnek látszó esztendő feladatain. Azt a némileg biztonságos alapot teremtették meg, amiről nekivághattak a már lényegesen lassúbb, de* folyamatos kapaszkodónak. Ehhez azonban a vállalat egész gazdálkodási rendszerének olajozottan, pontosan kell működnie. Javítani szükséges az előkészítési tevékenységet a munka minden területén, nem kevésbé a programszerűséget és az ütemezettséget. A belső koordináció szerepe óriási ott, ahol harmincnál több szakma munkáját kell ösz- szehangolni, ahhoz, hogy a kapacitásokat gazdaságosan használhassák ki. Mindezek rheliett rugalmasabbá nyitottabbá tenni a vállalkozási tevékenységet is, hiszen a beruházá-. sok száma csökken. Idén például a tavalyi 700 helyett csak 433 beköltözhető lakást ad majd át a vállalat.

KeménveííS) feltételek

ti ~

Mindezek nélkül nem őrizhetek meg az eredmények, mert a gazdálkodás feltételei az idén keményebbek. Jelentősen csökkentette például a vállalat forgóalapját az előzetes törlesztés, s ez elkerülhetetlenné teszi rövid lejáratú hitelek fölvételét, melyeknek bankköltsége várhatóan 3—4 millió forint lesz. Négymillió forint pluszt jelent a társadalombiztosítási. járulék emelkedése is. Az energiára fordított összegek még úgy is növekedni fognak, ha a terveknek megfelelően három százalékkal mérsékelik a fölhasználást.

Nagyobb termelékenység

A megnövekedett költségeket pedig ki kell gazdálkodni. Ehhez terem- , tette meg az alapot a kilábalás esztendeje. Az ingoványnak azonban még a partja is síkos, csúszós lehet.

A PÁÉV példája nem tekinthető egyedinek. Tavaly több vállalat, szövetkezet erősödött meg, rendezte sorait Végül is ez volt a célja az 'új, bérszabályozási formának. Szalai Sándor főtanácsostól, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium osztályvezetőjétől azt kérdeztük, menynyire igazolta elképzeléseiket a kísérlet?

— A kormányzat már 1981 végén elhatározta, hogy egy vállalkozói építőipart kell létrehozni. Az ezt segítő intézkedések sorába tartozik a tavalyi bérszabályozás is. A tárcához tartozó 330 szervezetből hetven kapott lehetőséget a tiszta bértömeggazdálkodásra, azaz a létszámcsökkenésből felszabaduló bérek teljes fel- használására.

— Milyen feltételeket kellett ehhez teljesíteni?

— A budapesti és a főváros környéki lakásépítéseken dolgozó vállalatoknál, tehát ott, ahol az adott feladatot a létszámcsökkenés ellenére is megoldásra várt, a hozzáadott értékben mért nettó termelés nem csökkenhetett. Vidéken, ahol a kevesebb beruházás miatt nem tartották meg a korábbi létszámot, az egy forint bérre jutó termelés nem lehetett kevesebb a korábbinál. A többség meg is felelt ezeknek a követelményeknek, mindössze tizenöt szervezetnek nem sikerült.

— Az építőiparból tavaly összesen 15 ezer ember ment el, ami ötszázalékos létszámcsökkenést jelent Mennyiben függ össze ez az új bér- szabályozással?

— Tény, hogy ezeknél a vállalatoknál átlagosan nagyobb volt az elvén' dorlás. Nem küldték el az embereket, de könnyebben váltak meg a kevésbé jól dolgozóktól. Bátrabban, határozottabban éltek a fegyelmezési eszközökkel. így a budapesti vállalatoknál tíz, a vidékieknél hat százalékkal, csökkent a létszám. S míg az ágazat bérszínvonala hét százalékkal nőtt, másutt nyolc és féllel. Ugyán- akkör kiugró termelékenységnövekedéseket is tapasztaltunk. Ezek közé a vállalatok közé tartozik a PÁÉV is.

A kísérlet biztató

— Az új év- új bérszabályozást is hozott. Egy esztendő elég rövid egy kísérlethez? Nem számoltak azzal, hogy a felfutást most megtorpanás, visszaesés követheti?

— Mi nem ilyen rövid életűnek terveztük ezt a formát. Azt tudtuk, hogy kimunkálás alatt van egy új bérszabályozási rendszer, de a tervidőszak vége előtt nem számítottunk annak bevezetésére. Ennek ellenére elértük a célunkat, s nem kell félnünk visszaeséstől. A megtakarított és kifizetett bérek alapbérré váltak, továbbra is a vállalatok rendelkezésére állnak ezek az összegek. Másfelől mindenképpen lassult volna a bérszínvonal emelkedése, hiszen a végtelenségig nem lehet csökkenteni a létszámot. A mostani bérszínvonalgazdálkodás többirányú mozgást tesz lehetővé, nem taszítja a munkaerőt. Ahol arra szükség és lehetőség van, fölvehetnek új embereket. Ahol viszont továbbra is elvándorlással kell számolni, ott az általános harminc százalékkal szemben a megtakarított bér 45, illetve 60 százalékát lehet adómentesen fölhasználni. Erre negyvennégy szervezetünk — köztük a Pest megyei vállalat is — kapott lehetőséget.

— összességében tehát elégedettek?

. — Az mindenesetre tény, hogy azok a fontos, saját területünkön meghatározó szerepű szervezetek, akik vállalták ezt a kísérletet és a termelékenységgel tudták növelni kapacitásukat, jelentősen megerősödtek. Talán ezt már nevezhetjük eredménynek. Természetesen nem hisz- szük azt, hogy megoldottuk az építőipar bérgazdálkodási gondjait. Olyannyira nem gondoljuk ezt, hogy húsz vállalatunknál egy újabb formával kísérletezünk, amely még inkább' kedvezhet a már említett vállalkozói építőipar kibontakozásának.

' M. NAGY PÉTER

A közössé# i#azsá#érzete

Beszélgetés dr. Csellók Judittá!, a SZOT titkárával

Napjainkban a kisebb gazdasági mozgástérben, a bérezés mai lehetőségei és feltételei között, alaposan felértékelődött szociálpolitikánk jelentősége. Jobban figyel rá a lakosság. A szakszervezetre egyre nagyobb felelősség hárul, amikor osztoznak a társadalom széles rétegeit érintő döntések meghozatalában: Minderről, szociálpolitikánk- időszerű kérdéseiről beszélgettünk dr. Csehák Judittal, a SZOT titkárával.

— A szakszervezeti mozgalom szerepét a döntésekben nem a beleszólási jog érvényesítésének érzem, hanem hatékony és felelős részvételnek. A gazdaságosság, a szociálpolitika, az elosztás kérdéseiben dönteni soha nem könnyű. E munkában napjainkban több érv, indok kell, nagyobb megfontoltság, felkészültség, érzékenység. Kétségtelen, hogy ma azoknak a köre, akiknek osztani tudunk, szűkebb, és egy adott időszakban nagyon indokolt intézkedések is elmaradhatnak. Ezt el kell fogadni, megmagyarázni. És ha átmenetileg bizonyos rétegek vállalják is a többletterhet, az ezzel kapcsolatos döntéseket csak az ő egyetértésükkel szabad meghozni.

A Melyek a szociálpolitika céljai fel- adatai napjainkban?

— A hagyományos cél, hogy bizonyos élethelyzetekben — betegség, idős kor, eltartottak nagy száma — adódó hátrányokat korrigáljon, illet-- ve azokon segítsen, akik a társadalmi munkamegosztásban normális körülmények között nem tudnak részt venni. A megelőző, aktív szerep vállalása ugyancsak állandó célja a szociálpolitikának, de aktuálisan napjainkban fogalmaztuk meg. Azért beszélünk erről, mert úgy látjuk, hogy újratermelődnek a hátrányos helyzetek, ezek 'nem mindig ugyanazok, halmozódhatnak, örökíthetők. A következő generációkról van szó. Ha ma megelőzünk, holnap kevesebbet kell korrigálnunk. Nem egyszerűen anyagi kérdésről van szó. Itt az üzemi demokráciának éppen akkora a jelentősége, mint annak, hogy legyen jogsegélyszolgálat, hogy a panaszügyeit el tudja intézni, a munkásember ne kerüljön semmiféle perbe-viszályba munkásállamával.

• A szociálpolitika jelenlegi kettős gondja: sokféle juttatás, szolgáltatás. Intézmény hiányzik, a meglévők viszont máris sok pénzbe kerülnek.

— Igen. Az 'idős korúak ellátásában és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában hiányoznak az intézményeink. Nem szociális otthonokra gondolok, hanem a különböző nyugdíjasházakra, panziókra, napközi otthonokra, foglalkoztatókra, és nemcsak az ingyenesekre. Hiányzik a szociálpolitika területi irányításának a szervezete vagy a rehabilitáció területi irányítása. Pedig ezeknek az intézményeknek a kialakításához óriási társadalmi aktivitás kapcsolható.

— Való igaz, a szociálpolitika már most is sok pénzbe kerül. Nyilvánvaló, ha csak a központi eszközöket tekintjük, akkor az anyagi konzekvencia is nyomasztó. Én mégsem ezt tartom a fő gondnak, hanem a pazarlást és ikertestvérét, a feloldatlan feszültséget. A táppénz kilenc milliárd- ja például nem ad lehetőséget arra, hogy az idős családtag otthoni ápolása után is fizessünk. Pedig ekkora összegből erre — és másra — is telne, ha csak az menne táppénzes állományba, aki valóban beteg. Az üdüléseknél is, há ‘egyszer ilyen kevés pénzünk van,, jobban kellene takarékoskodni és okosan preferálni, mindig azokat, akik leginkább rászorulnak.

A Van olyan vélemény: nemcsak az a gond, hogy általában pazarlónk, hanem az Is, hogy a szociálpolitikára fordítható eszközöket túl sok helyen, szétforgácsoltán használjuk fel.

— Ezzel szemben én azt vallom, ogy még mindig sok a központi megkötés, a pénzügyi előírás, hogy a vállalat milyen összegeket mire használhat. Nem központilag kellene eldönteni, hogy milyen szociális intézményekre költsön. A munkahelyi kollektíva vállalhassa és vállalja is fel a döntés felelősségét. Nem szabad viszont lemondani arról, hogy a jó tapasztalatokat más is kamatoztassa, hogy koordinálhassunk, segítséget adjunk a vállalatok és a tanácsok vagy 'a vállalatok egymásközti : együttműködésében. Hogy a felhasz- i nálatlan helyek — üzemi rendelő, étkeztetés, bölcsőde, óvoda —

hasznosításáról egy nagyobb közösség hasznára központilag gondoskodjunk.

® Az eszközök szűkösek és behatároltak. Tehát a vállalatok is kénytelenek rangsorolni.

• — így van. A közvetlenül a hatékony termeléshez kapcsolódó elemek, juttatások — munkavédelem, egészségügy, stb. — területén nem szabad takarékoskodni. Az ilyen ráfordítások épüljenek be a termelési költségbe, és fizessük meg az árban. A vállalati szociálpolitikának vannak közvetett formái, amelyek inkább a munkavállalókhoz, s nem annyira a termeléshez kapcsolódnak. Ilyenek egyebek közt a lakásépítés, az üdülés, az üzemi étkeztetés, a gyermek- intézmények. Ezeket sémi volna célszerű átadni vagy visszafejleszteni, hiszen sokszor a tanácsi vagy más intézményeknél lévő hiányhelyzet miatt vállalják fel a gyárkapun belül ezeket a juttatásokat.

A Visszatérően hallani, nagyok a* aránytalanságok az egyes vállalatok között, csakúgy, mint a házon belüli elosztásban.

— Valóban, ahol korábban is eredményesen dolgoztak vagy ahol központi támogatásból oldották meg az adott iparág rekonstrukcióját, esetleg a vezetés szociálisan érzékenyebb volt, ott a szociálpolitika jobb helyzetben van. Amikor a vállalat gondoskodni akar dolgozóiról olyan területen is, amely nem tipikusan a feladata, akkor ez nem róható tel, hanem a területi szociális ellátás intézményrendszerét, hatáskörét kell úgy szélesíteni, hogy a vállalatnál értelemszerűen és automatikusan visszafejlődjék e tevékenység. A belső elosztás? Sajnos a viszonylag helyes elveket is fellazíthatja az, ha nagyon kevés az elosztani való, ha hiányzik a demokratikus nyilvánosság vagy a közösség nem törődik a kérdéssel. A vállalati kollektíva döntse el, hogy kinek igazságos adni bármit is, és az értékiflérő a közösség igazságérzéte, legyen.

t Mi a szakszervezetek stratégiája a hátrányos helyzetűeket, főként a pá- , lyakezűő fiatalokat és a kisnyugdíjas, magányos öregeket illetően?

— Nem vagyunk igazán felkészülve ezeknek a gondoknak a kezelésére és megoldására. A SZOT, most egy ifjúsági téma megvitatására készül. Az előkészítő munka bizonyosan feltár majd egy sor szociális kérdést is, a szakmunkástanulók üdültetésétől egészen a fiatal értelmiségiek anyagi és egzisztenciális támogatásáig. A lakásépítés várhatóan a fókuszba kerül majd. Ahhoz, hogy a fiataloknak, ha nem is országosan általánosan, de hatékony segítséget nyújthassunk, a tagdíjbefizetésekből, pénzeszközeinkből is áldozni kell. Szó lehet pályázatok kiírásáról, tanulmányutakról, átmeneti segélyekről...

Az elmúlt év valamivel közelebb hozott bennünket az öregek életkörülményeinek pontosabb megismeréséhez. Megállapítható, hogy kik azok, akik leginkább támogatásra szorulnak. A testületek javaslatokat tettek a SZOT-nak, például arra nézve: hogyan lehetne együttműködni a Hazafias Népfronttal, mit lehetne' tenni a j.ó egészségügyi ellátás érdekében, a vidéki szakmaközi bizottságok mit tehetnek a nyugdíjasok aktivizálásáért.

— A megyei és városi pártbizottságok is foglalkoztak a területen élő idősek gondjával. Nagyop örvendetes, hogy az Egészségügyi Minisztérium új szociálpolitikai főosztálya egy sor, az idős kordákkal kapcsolatos programot fogalmazott meg.

— Nekem az a tapasztalatom, hogy gazán, komoly társadalmi problémákkal szembesülve, a szakszervezeti mozgalom cselekedni, anyagi eszközeiből áldozni hajlandó és képes. Három éve szociális otthonok céljaira adtunk át két üdülőt a Dunakanyarban. Jelenleg is tárgyalunk egy újabb objektum átadásáról, a Pest megyeiekkel. Nem egy ágazaíi szakszervezetünk tart fenn szociális otthont, i ilyen célra a tagdíjakból is tartalékol. örülünk minden humán, csa- ádsegítő szolgáltatásnak. Azt sem ártom kizártnak, hogy részt ve- íyünk ezek szervezésében. Nyilvánvaló, hogy a szakszervezeti ‘ tagot íemcsak mint munkavállalót kell negbecsülnünk, és szolgálnunk, ha- lem törekednünk kell arra, hogy saládjával együtt, az idősek ellátá- ának a gondjában is osztozva ve- :yük számba. Ez is a mi szolgálunk tartalma.

MÜNZ ANDRÁS