Pest Megyei Hírlap, 1983. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-16 / 89. szám

1983. ÁPRILIS 16., SZOMBAT xMtap Ötmiiíiárd tabletta A Kőbányai Gyógyszerárugyár korszerű, ún. szűrt levegőjű üzemé­ben több mint öt- milliárd tablettá­ból, mintegy száz­féle gyógyszert ké­szítenek. A termé­kek 70—75 száza­lékát a szocialista, illetve tőkésorszá­gokba exportálják. Képünkön: auto­mata töltőgép cso­magolja a tablet­tákat. Amíg elköltözhettek a telepről Hátrányos helyzetű emberek Eszembe jut a ballada Kőműves Kelemenről, akinek hitvesét be­falazták, hogy hamarább felépüljön Déva vára. Az asszony, akiről most szó lesz, olyan sokat dolgozott, küszködött, amíg otthont terem­tett a családjának, annyi csapás és méltánytalanság érte közben, hogy áldozatnak tekinthető ma is, amikor már végre elérte a célját. Kiskunlacháza, Bokréta utca 3. A nagyközség szélén áll az aprócs­ka ház, melynek a falait nemrég meszelték. Takaros rend mindenütt,, az udvaron és bent is. A szobát és a konyhát lombfűrésszel vágott fi­gurák diszítik, az asztalon hímzett térítők, otthonos a hangulat. Egy könyvállványon ifjúsági regények sorakoznak. Iratok egy zacskóban Kéri Erzsébet, a ház tulaj­donosa panaszkodik, miköz­ben minduntalan elerednek a könnyén Az élettársa, aki nemrég esett át egy súlyos műtéten és az ágyban fekszik. Az építkezés, a hivatali ügy­intézés meg az erejét messze meghaladó adósságok kifizeté­se — miind az asszony gondja. Egy zacskóban őrzi az ira­tok. vastag kötegét, olvasnia sem kell, mert kívülről tudja az egészet. Jelenleg olyan helyzetben vart, hogy 2500 fo­rint fizetésből meg a táp­pénzből kell kifizetnie minden hónapban 2200 forint adóssá­gát, és eltartania tizenöt éves szakmunkástanuló fiát. Dol­gos, takarékos asszony volt egész életében, még az ellen­ségei sem állíthatják róla, hogy költekező. A család Áporkán élt, egy patkányoktól hemzsegő ta­nyán, melyet a szociális kö­vetelményeknek nem megfe­lelő telepnek nyilvánítottak, és felszámolásra ítéltek. Az ott lakók elhelyezéséről, mint a rendelet megszabja, bérlaká­sok kiutalásával vagy építke­zéshez, házvásárláshoz nyúj­tandó kedvezményes kölcsön­nel kellett segíteni. Kiskunlacházán üres állami bérlakás nincs, így maradt a másik két lehetőség. Miután sem erejük, sem pénzük nem volt ahhoz, hogy építsenek, a vásárlás mellett döntöttek. Ki­választották a legkisebb és a legrosszabb állapotban levő házat, mert az volt a legol­csóbb. Az épület vályogfalú, nincs alapzata és mindössze két helyiségből áll. A hozzá tartozó kert is aprócska, 144 négyzetméter az alapterülete. A ház beomlott A tanács feladata, hogy az értékesítésre felajánlott ház eladóját és vevőjét összehozza, majd megállapítsa, hogy rend­ben vannak-e a vásárlás fel­tételei. Így történt ebben az esetben is. A Szentendrei Vá­rosgazdálkodási Vállalat in­gatlanközvetítő Irodájától ki­jelölt szakértő járt el az ügy­ben, aki a házat hetvenezer forintra értékelte, ö nyilatko­zott arról is — miután műsza­ki végzettségű dolgozója ak­koriban nem volt a nagyköz­ségi tanácsnak —, hogy az épület három évig tatarozás nélkül fenntartható. A szak- véleményt azonban — mely­nek alapján 1978 decemberé­ben megkötötték a vásárt — figyelmen kívül hagyta a va­lóság. A nagyközségi tanács előadója ugyan figyelmeztette Kéri Erzsébetet, hogy a vé­telár aránytalanul magas, de ő költözni akart, és más le­hetősége nem volt. A téli havazás, majd az esőzések nagyon megviselték az épületet, és így történt, hogy amikor ki akarták cse­rélni az ablakokat, az egész megrogyott. A tanács az em­lített okok miatt nem tudott műszaki segítséget adni, ami­kor pedig néhány hónap múl­va felmérték a helyzetet, a következő újabb szakvélemény született: ,,A ház gondos és folyamatos, jó karbantartás mellett lakható." Próbálták hát diribdarab téglákkal megtámogatni, de nem sike­rült. A konyhai rész rövide­sen beomlott, és a csalód visz- szaköltözött Áporkára, a szo­ciális követelményeknek meg nem felelő telepre. Az asszony a vastag irat- kötegből egy levelet vesz elő, ennek alapján sokáig remény­kedett. Irt annak idején a Magyar Rádiónak, onnan to­vábbították a panaszát a Pest megyei Tanácshoz, és a kö­vetkező választ kapta: „A helyszíni szemle alapján meg­állapítottuk, hogy az ingatlan megvásárlása előtti műszaki állásfoglalás a tanács részé­ről nem történt meg, azért a panaszos által megvásárolt in­gatlan felújítása aránytalanul nagy költségráfordítással old­ható meg. Mindez elkerülhe­tő lett volna körültekintő vizs­gálattal, és megfelelő műszaki javítás esetén. A fentiek alap­ján javasoljuk, hogy a községi tanács, a munkaadó Kiskun Termelőszövetkezet segítségé­vel, a lakhatóvá tételről saját költségén gondoskodjon. Nem segítettek — így történt? — kérdezem. Kéri Erzsébet sírni kezd, és mondja tovább a kálváriáját. Sem a tanács, sem a termelő- szövetkezet akkori vezetői nem foglalkoztak az ügyével, míg végül kisiparoshoz fordult, kölcsönöket vett fel és 45 ezer forintért saját költségére rend­behozatta a házat. Annak az adósságait nyögi most, amikor végre eljutott odáig, hogy be­költözhettek. — Nem ismerem én a hi­vatalok nyelvét, keveset jár­hattam iskolába, mert dolgoz­nom kellett kilencéves ko­romtól. Az élet mindig do­bált, és semmi sem sikerült, pedig mindent megpróbáltam. Huszonkilenc éve dolgozom egy helyen, kitanultam a trak­torosságot, gépet kezeltem, tet­tem, amit kellett. Azután üze­mi baleset ért, könnyebb mun­kára küldtek. Beosztottak éj­jeliőrnek, amikor meg már azt sem bírtam, nappalra. így nagyon kevés a kereset, a gye­reket iskoláztatni akarom, hát miből fizessem az adósságot? Előkerül egy fénykép a ti­zenöt éves fiúról, aki most el­sőéves szakmunkástanuló. A lakást díszítő lombfűrész- munkákat mind ő csinálta, az ifjúsági regényeket is neki vá­sárolták. — Miatta akartam eljönni a régi telepről mindenáron, még akkor is, ha nekem nincs sok örömöm ebben a házban — mondja, amikor kikísér a ka­pun és elbúcsúzunk egymás­tól. Dr. Jákói Klára, a nagyköz­ségi tanács vb-titkára az adásvétel bonyolításakor még nem dolgozott Kiskunlachá­zán, és csak mostanában is­merte meg a történteket, így vélekedik az esetről: — Kéri Erzsébet megdöb­bentően nehéz anyagi helyze­te csak nemrégiben jutott tu­domásunkra, és 1500 forint rendkívüli segélyt utaltunk ki a számára. Levélben fordul­tunk a Csepel Autógyárhoz, ahol az élettársa dolgozik, s a fiú iskolájához. Kértük, hogy a rendelkezésükre álló eszkö­zökkel segítsék őket. Ugyan­csak tájékoztattuk az ügyről a Kiskun Termelőszövetkezet elnökét és szociális bizottsá­gát, de leveleinkre még nem érkezett Válasz. Ügy érzem, intézkedéseinkkel némileg si­került jóvátenni azt a hibát, amit 1978-ban több társszerv­vel együtt elkövettünk. Re­ménykedem benne, hogy ilyen kollektív összefogással. sikerül majd a sorsukat jobbra fordí­tani. f Egy család, önhibáján kívül, J renuKivüI nehéz helyzetbe ju- 4 tott. Egyedi eset lenne? Azok í az emberek, akik szociális kö- y vetelmenyeknek nem megfe- Z lelő telepen élnek, kivétel nél- j kül kis jövedelműek, hátrá- í nyos helyzetűek. Amikor pe- í dig már sorsuk jobbra fordul- V. hat, máshová költözhetnek, 'tf gátolja őket, hogy a hivatali j ügyintézésben és a megvásá- í rolható ház műszaki állapotá- í nak megítélésében egyaránt v. járatlanok. Segíteni kell őket. £ Nem csupán emberségből. Ez j a hivatalos szervek rendeletben k megszabott kötelessége is. Gál Judit Szeretnek itt élni Megye szélén, hegyek között Festői környezetben, hegyek között bújik meg a budai já­rásban két kis település: Sós­kút és Pusztazámor. A közös tanács adatai szerint a két fa­luban összesen 2600 ember él. Zámor nemcsak képletesen, dé szó szerint is a megye vége; itt az út is véget ér. Mégsem hanyatló, elnéptele­nedő falvak ezek. Az emberek szeretnek itt élni, s a fiatalok közül sem sokan költöznek el Dolgozni -ugyan eljárnak, de családot alapítani, fészkel rak­ni a szülőfalujukban akarnak. — Sokáig nagy gondunk volt ez — kezdi Bencsik An­tal, a közös tanács elnöke. — Évente tizenöt-húsz új ház épül a- két faluban. Akik a szülők telkén építkezhettek, azok szerencsések voltak. A tanács hosszú ideig nem tudott házhelyet biztosítani a jelent­kezőknek. Már nem gond A közelmúltban elkészített rendezési terv szellemében, hosszú évekig van szabad te­lek a házépítőknek. — Az első ütemben két úi utcát alakítottunk ki — veszi át e szót Rozbora Ferencni vb-titkár. — Ezen a területen épült fel 1977-ben a száz gyer­mek elhelyezésére alkalmas óvoda és itt kezdték meg a kőművesek március 21-én a tavaly megalapozott négy tan­termes általános iskola tataro­zását. Ha elkészül, egy időre megoldódnak az iskolagond­jaink is. — Oktatási és sportcentru­ma lesz a mi kis falunknak — mondja nem titkolt büszkeség­gel a tanácselnök. — Az óvo­da, az iskola és a már meg­levő sportpálya köré száz új ház épül majd. Az iskola építéséhez me­gyünk. A végrehajtó bizottság titkárától megtudjuk, hogy van helye egy tornateremnek is, bár pénz egyelőre nincs rá. Ez a magtár eladó! A szomszédságában öreg épü­let magaslik. — Nagy fejtörést okoz ne­künk ez — sóhajt Rozbora Fe- rencné. — Ősszel leégett ennek az elhagyott magtárnak a te­tőszerkezete. Először a lebon­tásra gondoltunk,' de még robbantás ára is elvitte volna egyéves fejlesztésre szánt pén­zünket. Meghirdettük, hogy el­adjuk. Egy művész házaspár jelentkezett, komoly vevőnek látszottak, még statikust és építészeti terveket is hoztak, mégis meggondolták magukat Most itt áll a magtár, s nem tudjuk, mihez kezdjünk vele. Segít a Sasad Alapterületét, magasságát elnézve — ha a falak is bír­nák — remek tornaterem le­hetne az öreg magtárból. Per­sze nem ez az egyetlen dolog ami miatt fáj a tanácsi veze­tők feje. Két bánya is műkö­dik a község határában, Sós­kút főutcáján és az öreg — eredetileg szekérforgalomra tervezett Benta-hídon — per­cenként száguldanak át a ha­talmas, billenős teherautók. Felújításra vár a híd. A bányákon kívül a Török­bálinti Állami Gazdaság és a Sasad Tsz is megélhetést nyújt a helybelieknek. — A Sasad műanyag üzemet létesített, itt ez csaknem nyolcvan asszonynak ad mun­kát a faluban — mondja az elnök. — Másként is segítenek nekünk. Együttműködési meg­állapodást kötöttünk a terme- lőszövetkez .ttel a sóskúti klubkö yvtár támogatására. A tsz hozzájárul zenés estek, ka­baréelőadások költségeihez, és már hagyomány, hogy minden évben remek hangulatú prog­ramot szerveznek gyermekna­pon, a két település legfiata­labb lakóinak. A klubkönyvtár pedig helyet biztosít a Sasad rendezvényeinek, zárszám­adásnak, ünnepségnek. A klub programja nem me­rül ki a néhány zenés esttel, megyeszerte ismert a sóskúti szlovák pávakör, és éppen ezekben a hetekben szervez­nek egy férfikórust a község­ben. Tavasztól őszig benépesül a két község környéke. A hétvé­gi házak és a hobbikertek tu­lajdonosai is művelni kezdik kis földjeiket. Szinte minden kertben van őszibarackfa. Ta­valy a két községben a gazdák­tól 146 vagonnyi ízletes gyü­mölcsöt vett át az áíész. Móza Katalin Kívánságmenü a község konyháján Múzeumba illő kellékek Sok asszony gondja a min­dennapos főzés, különösen azokban a családokban, ahol iskolás a gyerek, de nem ott ebédel. Szűkös az intézményi konyha kapacitása, vagy nem ízlik a menü? Helyenként vál­tozóak a körülmények. Budajenőn minden második tanuló főtt ételt fogyaszt az iskolában, és ez az arány ma­gasan meghaladja az országos átlagot. Szilágyi Tiborné, a községi pártszervezet titkára, pedagógus, aki méltán értéke­li sokra ezt a szociális ellá­tottságot. — A szülők nagy többsége ingázó — magyarázza — órá­kat utaznak naponta a fővá­rosba és vissza. — Az ő hely­zetükön is könnyítünk azzal, ha nyugodtak lehetnek, mert jó a gyerekek ellátása. Étte­rem nincs a községben, csak az óvodai konyha, ahonnan az iskolásokat és a rászoruló idő­AZ ASSZONY A z öreg diófát a múlt ősszel halálra ítél­ték, amikor Tóth Gábor tsz-gazda felesé­ge a bánömi szőlőben .álló százéves fa alól, csak egy garabó apró diót tudott a dióveréskor összeszedni. Az ura felnézett a vén diófára, s megálla­pította, hogy ez bizony már elöregedett, az alsó ágai kezdenek elszáradni. A magját jó nagyapja a múlt század végén Boszniából hozta, ahol mint 38-as baka, részt vett a had­járatban. — És nagy területet hiába foglal el' és a tör­zsét bútornak is megveszik — fűzte hozzá a felesége. így határozták el, hogy a télen kivágják a fát. Mikor azután eljött a tél, s a tsz-ben is kevesebb lett a dolog, János gazda megbe­szélte a fakivágást, egyik szomszédja legény­fiával, aki megígérte, hogy segít neki a mun­kában. Egy ködös reggel azután, amikor még a ki­halt utcákon csak néhány ablak bágyadt sze­me parázslott bele a szomorú szürkületbe, a Fehér Pista nevezetű 25 év körüli legény megzörgette Tóth Gáborék deszkakerítését, és átkiáltott: — Megyünk? Nemsokára megszólalt egy álmos, rekedt férfihang: — Mehetünk! Erre Fehér Pista felvette a bekecsét, hóna alá csapta a fejszét, s átballagott Tóth Gá- borékhoz a szomszédba. — Jó reggelt — köszöntött be. — Neked is — fogadta csendesen egy negy­ven év körüli, de megtörtebbnek látszó ma-' gas, szikár ember, s hosszan végignézett a fiatalemberen, mintha bele akart volna látni a veséjébe. Azután bementek a kamrába, s Gábor gaz­da odalépett a köszörűszékhez. — Hajtsd — szólt a bajuszos látogatónak. Pista hajtotta a követ, Tóth Gábor meg akkurátusán élesíteni kezdte a fejszéket. — Hogy aludtak, szólt a legény, hogy ép­pen mondjon valamit. A házigazda fel se nézett, s úgy tett, mint­ha nagyon a fejsze élére figyelne. Közben szinte beleharapott a szája szélébe. Nagy in­dulatok mardosták a belsejét Nem is csoda, tegnap este azt panaszolta neki tulajdon édesanyja, hogy délután, ami­kor benyitott a szobába, Rezka, a felesége a díványon csókolózott a Pista legénnyel. Az egész éjszaka nem aludt. Latolgatta a dolgot. Jól látta-e az édes, vagy talán nem egészen úgy volt? Csak azt vette bizonyos­nak, hogy mostanában nagyon barátságos volt a sokszor hozzájuk járó legényhez az asszony. Szótlanul indultak el a szőlőbe. Majd el­vitte őket a mérges szél. — Cudar idő van — mondta Pista. — Cudar, dörmögte sokára Tóth Gábor, és nem mindennapi lángok lobogtak a szemé­ben. A szőlőben azután nekiláttak a munkának. A vastag, magas fát először le kellett galy- lyazni, majd a tövét fejszézni. Közben furcsa gondolatok támadtak a gazda barázdás hom­loka mögött. — Hátha a Pistát agyoncsapná a ledőlő fa — forgatta a fejében. Gondolhatná-e valaki, hogy nem véletlen? Már dél felé közeledett, jól körülvágták a fa alját. A legény felmászott rá, és nagy kö­telet kötött a törzsére, melynek végét azután Tóth Gábor tartotta a kezében. — Sózz a tövére még néhányat, kiáltott Pistára, közben gonosz mosoly húzódott meg a bajusza alatt Pista hozzálátott a fejszézéshez. Tóth Gá­bornak meg hevesen kezdett verni a szíve, különösen midőn látta, hogy a dűlőúton ke­rékpáron, az ebédet hozza egy piroskendős asszony: a felesége. — Hátha nem • is egészen igaz —, riadt magába... Vagy ha van benne valami, ak­kor meg ha baj történne, halálra keseregné magát ez az asszony, akit mégis csak szere­tek... — Vigyázz! — kiáltott gyorsan a legényre és másfelé rántotta a' kötelet. Közben nagy ropogással lezuhant a hatalmas' fatörzs, melyre Rozika asszony kirakta a kosárból az ebédet. T óth Gábor pedig boldogan gyönyörkö­dött piros arcú, szép fiatal feleségében, csak valahogy az nem tetszett neki. hogy a bablevesből a nagyobb darab füstölt olda last a Pista tányérjába kanalazta. Kopa László seket is ellátják. Egyszóval ők nyújtják a közétkeztetést, még­hozzá rendkívül nehéz, kor­szerűtlen körülmények között, de minden szempontból kifo­gástalanul. Ellátogatok hát hozzájuk, és figyelem, ahogy Reiszner Má­tyásáé vezényletével és kétke­zi munkájával készülnek az ételek. A helyiség közepén egy hatalmas, fehér, fafűtésű tűz­hely, szinte múzeumi kellék­nek tűnik azokhoz képest, me­lyeket más intézményekben használnak. Mint hallom, a ta­nács vezetői is szerették vol­na, ha sikerül átállni más tü­zelésre, de a műszaki adottsá­gok nem megfelelőek. — Mi lesz az ebéd? — Raguleves mindenkinek — feleli Reisznerné — a fel­nőtteknek és az iskolásoknak főtt tésztával, a kicsiknek két- szersült kakaóhabbal. — Muszáj kétfélét készíte­ni? — Nem lenne éppen kötele­ző, de az apróságoknak ez a sütemény a kedvence, a na­gyobbak pedig nem szeretik. Kívánságmenüt is csinálunk, ha éppen lehet. — Olyan is van, amit min­denki szeret? — Akad néhány, például a diós meg a mákos beigli. — Munkaigényes dolgok ezek a közétkeztetésben — jegyzem meg, a saját tapasz-, talataimra gondolva. — Itt harmincnál többet szoktunk csinálni egyszerre, és igazán nem boszorkányság, ha valakinek megvan hozzá a gya­korlata. Harminckét esztendeje dol­gozik ezen a helyen. Mindent az édesanyjától tanult, aki mint büszkén emlegeti, kitű­nő főzőasszony volt, híres a környéken. A mesterség gya­korlásához szükséges képesí­tést később, menetközben szerezte. Már számlálgatja az éveket, mennyi van hátra nyugdíjig, és reméli, talán még kipróbálhat­ja azt az új, központi kony­hát, amit a község vezetői na­gyon szeretnének minél előbb megteremteni. Nem jó szán­dékon, hanem az anyagiakon múlik, hogy mikorra sikerül a besorolás. Így azonban minden igyeke­zet ellenére is nehéz dolgozni. A kút gyakran elapad, távol­ról hordják a vizet, pedig enélkül is sok cipekedés van a harminc-negyven literes fa­zekakkal. A derekát, az ízüle­teit szinte mindenki fájlalja az asszonyok közül. — Nem akarok panaszkodni — mondja Reiszner Mátyásné. mert igazán megbecsülnek, és én nagyon szeretem ezt a mun­kát. Ha nem így lenne, har- minc-egynéhány év alatt már biztos, hogy változtattam vol­na. G. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom