Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-10 / 58. szám

1983. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK Vita a jövő nemzedékéért A Pest megyei Hírlap február 17-1 számában megjelent Kriszt György Írása, Tanórán kívül címmel. A cikk a pedagógusok szabadidős tevékenységével foglalko­zott azzal az igénnyel, hogy mindenekelőtt az 5 többletvállalásukkal lesznek a neve­lők példaképek a gyermekek szemében. Kriszt György jegyzetére azóta egymás után érkeznek a hozzászólások. Egyesek részigazságokat vélnek felfedezni soraiban, mások elutasítják megállapításait. A lap hasábjain természetesen helyet adunk a munkatársunkétól eltérő megállapításoknak is. Ezzel is azt valljuk, hogy a véleménynyilvánítás a sajtóban nemcsak az újságíró lehetősége, hanem az olvasóké is. A vitában ezúttal Patkós József és Mosoni Árpád hozzászólását közöljük Mag­lódról, illetve Szentendréről. Azzal a reménnyel adjuk közre gondolataikat, hogy azok másokat is megszólalásra serkentenek. Több bizalmat a pedagógusoknak! A Pest megyei Hírlap 1983. február 17-i számában olvas­ható Kriszt György Tanórán kívül című ciikike, mely a pe­dagógusok körében elégedet­lenséget váltott ki. Ezzel kap­csolatos gondolatsorunk célja szerény: bizonyítani szeret­nénk, hogy a pedagógus, bár jámbor fajta, mégsem fogad el minden kritikát, kiváltképp, ha az annyi sorában nélkü­lözi a tárgyilagosságot, minit a szóban forgó írás. Az újságcikk megállapítja, hogy a „szükségesnél sokkal kevesebb az olyan pedagógus”, aki hajlandó lenne a közmű­velődés ügyének előmozdítá­sára órán kívüli tevékenységet vállalni. Ezzel egyet is érthe­tünk. Elfeledkezik azonban Ki­bontakozó önkritikus szándé­káról a cikket olvasó pedagó­gus, ha tovább olvassa azt. A nevelők iskolán kívüli meg­bízatása előtt „nem egyszer kérdés születik: mennyit fizet­tek?” — így festi meg Kriszt György a pénzsóvár. harácso­ló pedagógus portréját. Igaza bizonyítására példát is hoz, el­meséli annak a pedagógusnak az esetét, aki házának harma­dik emeletét építve becsület- sértésnek vette, amikor egy szakkör vezetésére próbálták felkérni. „Ez nem egyedi eset” — fűzi még hozzá. Hogy az eset mennyire általánosítható, döntse el ki-ki maga. Hason­ló úton haladva ítélhetjük meg a lakásának harmadik szintjét építő oktatásügyi dolgozók szá­mit is . .'i Mert minden hiva­tásnak megvannak a maguk lelkiismeretlen hátramozdítói, de ezek száma szerencsére elenyésző. A cikkben ezután rövid uta­lást találunk az iskolát érin­tő dokumentumokra: a taní­tók „nem szívességet tesznek a tanulók szabad idejének meg­szervezésével. Oktatáspolitikai párthatározat, miniszteri ren­delet teszi kötelezővé ezt a munkát”. „Kár. hogy ezeknek a döntéseknek nem sikerül ér­vényt szerezni. De harsog a társadalom a nevelők túlter­helésétől” — olvashatjuk. mégis a magyar értelmiség tettrekész és nélkülözhetetlen rétege volt az intézményes ne­velés megszületése óta — és az ma is. Patkós József Tanórán kívül, iskolán kívül? Magam sem szeretem, ha a tanárok, pedagógusok minden bírálatban a mundér elleni tá­madást. elfogultságot vélnek felfedezni. Egyébként én is úgy éreztem, hogy nekem sem ingem, amit a Pest megyei Hírlapban február 17-én Kriszt György megfogalmazott. Csak­hogy az általánosítások! Vártam, hogy majd csak ná­lam jobb tollforgató, illetéke­sebb személy reagál. Esetleg a leírtak miatti kellemetlen köz­érzetem csillapodjon, netán el­múljon. Nos, a február 20-i újabb szerzői megnyilatkozás erre nem volt elegendő. Hogy miért? Ügy vélem, az első cikk nem arról szólt, aminek ké­sőbb minősítette szerzője, tud­niillik ......a népművelők és a pedagó gusok együttműködésé­nek korlátáiról ejtettünk szót.” Akár objektív, akár szub­jektív korlátokat vizsgál az ember, objektív tényekből il­lik kiindulni. Nem tudom, hogy hová soroljam azt, hogy „...har­sog a társadalom a nevelők túlterheltségéről.” Azt meg végképpen nem, hogy milyen objektív adatokból következik: „bsakhogy ez csupán a peda­gógusok csekély töredékével kapcsolatban igaz, s éppen azért, mert csak kevesen vál­lalják a hivatásukkal járó ten- nivalókat.” (Kiemelés tőlem.) Félre vinné.az érvelésemet, ha mint azt a cikk szerzője tette, én is csak ex katedra ki­jelenteném — a többség vál­lalja a tennivalókat. Legalább olyan mértékben, mint a tár­sadalom egyéb rétegei! Bár il­letékességemet talán valószí­nűsíti. hogy a megye mintegy száz általános iskolájában vég­zem évek óta a szakfelügyelői tevékenységemet. Remélem, senki nem tekinti befelé for­dulásnak. nem olvas ki belőle ..valamiféle megkülönböztetett léttudatot, arisztokratizmust; egyfajta katedracentrikussá­got” ha a teljesség kedvéért a címben jelezni kívánt véle­ményemet megfogalmazom. Sokan és sokszor vállalják és teljesítik is a tanulók szabad idejének megszervezését, a közművelődési feladatokat a tanórán kívül, de az iskolán belül. Az ötnapos munkahéttel, a szabad idő megszervezésével azért sem foglalkozom bőveb­ben, mert ezt dr. Tóth Béla február 19—i cikke nálam szak- avatottabhan elemezte. És te­gyük hozzá, sokkal több ked­vet és felelősséget ébresztőén, mint a kifogásolt cikk , tette. Tulajdoniképpen az inkrimi­nált cikk azt ábrázolja, ami igaz és bármely értelmiségi rétegről elmondható ma ná­lunk. Sokfélék vagyunk, akár egymást tagadó tényeket is ta­lálhatunk. A következtetéseket azonban több szempontból el- hibázottnak tartom. Nem segítik a közművelődés —közoktatás gondjainak meg­oldását. Azt sugallják, hogy a közművelődés gondjainak leg­főbb oka a pedagógusok isko­lán kívül közművelődési tevé­kenysége, illetve passzivitása. Azt sejtetik, hogy a pedagógu­sok zöme anyagias. Ennek el­lenkezőjére a sok ismert érv­ből egyet emelek ki. Azt hi­szem, társadalmunkban a pe­dagógusok az egyedüliek, akik a túlóráért nem többet, hanem kevesebbet kapnak, mint az amúgy sem magas alapbérük. Kissé cinikusan azt is írhat­nám, hogy miért csak a peda­gógusoknál bűn az anyagias­ság ma, amikor a kisvállalko­zások korát éljük, a termelés­ben fokozzuk az anyagi érde­keltséget? Nem állítom, hogy a közmű­velődésben nekünk, pedagógu­soknak nincs mit tennünk, ja­vítanunk tevékenységünkben. De az ilyen elhibázott hangvé­telű írás többet árt, mint hasz­nál! Hadd hivatkozzam az 1972-es oktatáspolitikai párt- határozatra, amelynek érvé­nyességét tavaly erősítette meg az MSZMP KB. A köznevelés döntő tényezője továbbra is a pedagógus, azonban az ifjúság nevelése az egész társadalom feladata. Mosoni Árpád szakfelügyelő Ajándék az óhazának Victor Vasarely Budapestre jön Victor Vasarely, a Francia- országban élő magyar szárma­zású világhírű festőművész március 11-én Budapestre ér­kezik. A közelmúltban nyílt meg Budapesten a művész tárlata, s az eredeti tervek szerint a megnyitón Vasarely is részt vett volna. Akkor betegsége meggátolta ebben. A kiállítás anyagát — csaknem 400 mű­vet — Vasarely a magyar ál­lamnak ajándékozta. Budapes­ti látogatása alkalmából a Szépművészeti Múzeumban ta­lálkozik a magyar kulturális élet képviselőivel, s előadást is tart. Victor Vasarely társaságá­ban Budapestre érkezik Ger- sende de Sabran, ismert fran­cia zongoraművésznő, ciki március 12-én, szombaton es­te fél nyolckor koncertet ad a Zeneakadémia kistermében. Szép szavú diákok Jót s jól! Budakeszin tartották meg a Kazinczyról elnevezett, Szép magyar beszéd verseny Pest megyei döntőjét, középiskolá­sok részvételével. Dr. Szimon Béla nyugalma­zott megyei szakfelügyelő — a zsűri elnöke —, értékelő be­szédében elmondta, hogy a nagy nyelvújító programja, a Jót s jól! valósult meg a diá­kok előadásaiban. A tisztán és szépen hangzó szavak tiszta és szép gondolatokat, érzel­meket idéztek föl a hallgatók­ban. Az eredmények: 1. Laczkó Ildikó (Cegléd, Április 4. Köz- gazdasági Szaközépiskola) és' Pintér Enikő (Vác, Sztáron Sándor Gimnázium). 2. Klin- kó Zsuzsanna (Nagykőrös, Arany János Gimnázium) és Kovács Tünde (Cegléd, Egész­ségügyi Szakközépiskola), 3. ■Tóth.Zsuzsanna (Gödöllő, Tö­rök Ignác Gifrinázium)’ és Orbán György (Főt, Gyer­mekváros). 4. Takács Erika (dunakeszi gimnázium) és Kert Mónika (dunaharaszti szakközépiskola). 5—6. Jakab Ildikó (Cegléd, Kossuth Gim­názium), Káló Valéria (Szent­endre, Móricz Zsigmond Gim­názium), Balog Erika (Nagy­kőrös, Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskola) és Kovács Attila (Vác, Közgazda- sági Szakközépiskola). Az országos döntő április 22—24-én lesz Győrben. Ezen megyénket Laczkó Ildikó és Pintér Enikő képviseli. Igen. a pedagógusok túlter­heltek — még ha ez nem is tűnik fel mindenkinek. Túlter­helt volt az Eötvös-korabeii kántorizáló. harangozó, jegy­ző és földművelő tanító, és túlterhelt a közoktatás egészé­nek átfogó tartalmi megújítá­sán fáradozó, az új tanterveket bevezető és értékelő, az iskola belső életét stabilizálni igyek­vő mai pedagógus is, kinek igényelt kezdeményezőkészsé­gét az iskolaszerkezet válto­zatlan keretei között kell ki­bontakoztatnia. Ez új és nehéz helyzetben a pedagógusnak nyugodt légkör­re, megértésre és támogatásra van szüksége. Kell a kritika, hiszen az közös ügyünket vi­heti előre, de nem lehet az egyoldalúan elmarasztaló, mert nem éri el pozitív célját. A nevelés története tanú ar­ra, hogy a pedagógus — oly­kor a legnehezebb körülmé­nyek között is — mindig meg­találta a helyes utat azon problémák megoldására, ame­lyekkel a társadalom megbíz­ta. Ez adhat optimizmust a je­len feladatainak megoldása előtt. így az ötnapos^ munka­hét bevezetésével járó meg­növekedett szabad idő kultu­rált felhasználásával kapcso­latos nevelői tevékenységet il­letően is. Több bizalmat kér tehát a pedagógus, aki bár sohasem hordott agyában „valamiféle megkülönböztetett léttudatot, arisztokratizmust”, (mint aho­gyan ezzel megvádolták), Túl az alma mater falain Dalassagyarmaton az irodalmi színpadi na- pokon, Budapesten a Kossuth Klubban, Nagykőrösön a gimnáziumban találkoztunk. Tárcáit, tanulmányait olvashatjuk az irodal­mi és szakmai Lapokban. Mindig újabb és újabb oldaláról mutatkozik be: a csoportjába lelket öntő tanár-rendező, a tanyai emberi arcokat felvillantó szépíró. Aki-az életet mind teljesebben birtokba sze­retné venni, nem ér rá az időt rabló meditálá- sokra. Tanítás és írás közben, a tanyavilág életét bogozva, állandóan úton van. Tóth Ti­bor, a nagykőrösi Arany János Gimnázium igazgatóhelyettese legszívesebben megdupláz­ná a napokat, hogy jusson idő, energia min­denre. Nyugodtan, megfontoltan veszi sorra a feladatokat. Huszonhat esztendeje rója az al­ma mater folyosóit. Ügy érzi, ott, ahol Arany János okította az ifjúságot, ahol a költő szel­leme lakozik a falak között, csaknem kötele­ző a lírai műfajok ápolása, s az, hogy szép- szavú diákok hagyják el az iskolát. A tanár egyénisége életsorsokat határozhat meg. Amikor saját diákköri élményeiről be­szélgetünk, szívesen idézi osztályfőnökét, aki örökérvényű eszmékkel bocsátotta útra az osztályt. Néha rajtakapja magát; egy-egy gesztus, kifejezési mód, mintha átöröklődött volna, örül, amikor úgy érzi, hogy a mai gye­rekek is fogékonyak a szépre, az igazra. Nem véletlen, hogy a jó hírű iskolában a tovább­tanulóknak csaknem a fele a pedagóguspá­lyát választja. Aztán a tanítványokból pálya­társ lesz, és közösen gondolkodnak a követ­kező generáció neveléséről. A magyarórák nem lennének teljesek, ha az irodalmi élmény befogadásán túl nem szólná­nak a színház szeretetéről. Tóth Tibor akkor is csoportot szervezett, amikor az iskolai ama­tőr színjátszás csupán kibontakozóban volt. Szívesen vezette a diákszínjátszást, amikor máshol már alig-alig fordítottak erre gondot. Mindig örömmel szól arról, miként változik a serdülők személyisége az amatőr tevékenység során. Csiszolódik a memória, érzékenyebbek lesznek a művészetekre, s felnőtt korában is képesek majd a művészi élmény befogadásá­ra. Határozottabban lép fel az, aki színjátszó volt, önálló véleménye alakul ki mindenről, s biztosabb az emberi kapcsolatok kialakításá­ban. Amilyen lelkesen szól az irodalom tanításá­ról, ugyanúgy elemzi az osztályfőnöki órák le­hetőségeit. Egyéni tapasztalatait gyűjtötte ösz- sze abban a pedagógiai kiadványban, amely­ben harminc óra történetét írja le, mintegy ötleteket adva kollégáinak. Az Ipoly mellől érkezett Nagykőrösre. Már nem „gyütt-mönt", mint ahogyan a helybe­liek szólítják tréfásan az idegent. Pest me­gye csücskében, Kecskemét és Cegléd között őrzi a város a hagyományait, de mintha el­maradt volna társai mögött. Tóth Tibor a tanyavilág életét kutatja. Szeretné tetten ér­ni az ősi hagyományokat, s megörökíteni azokat tárcákban, karcolatokban. Járja a kör­nyéket, látja a tanyai közművelődés kiakná­zatlan lehetőségeit. Tanulmányban foglalta össze javaslatait, miként lehetne az elhagyott iskolákba életet lehelni, lanyaklubot létesíte­ni. Megfogalmazza a gondokat, de ő maga is igyekszik segíteni. Filmklubot vezet, előadáso­kat tart, keresi a közművelődés új formáit, hogy a mondanivalót mind hatékonyabban közvetíthesse. I 'odalmi szfnpadi napokon, klubban és a munkahelyén, az iskolában találkoztunk. Tárcáit, tanulmányait olvashatjuk az irodal­mi és szakmai lapokban. Ha a tanítványok csak azt a készségét sajátítják el, miként le­het tenniakarón, a világra nyitottan élni — már az sem kevés. Erdős! Katalin ■ Heti filmtegyzetb Szerencsés Dániel Garas Dezső és Szerb Kati a Szerencsés Dániel című filmben. Ezerkilencszázötvenhat de­cember 5. december 8. E két dátum között pereg le Sándor Pál új filmjének, a XV. já­tékfilmszemle fődíját elnyert Szerencsés Dánielnek a cse­lekménye. (A forgatókönyvet Mezei András novellája alap­ján Tóth Zsuzsa írta.) Nem éppen eseménytelen hetei, hónapjai voltak ezek a legeslegújabb kor magyar tör­ténelmének. Akik felnőttként vagy már eszmélő öntudattal megélték ezeket az időket, em­lékezhetnek, hogy ekkor áramlottak a legnépesebb cso­portok a nyugati határ, Auszt­ria felé; ezrek és ezrek kitán- torgásának ideje volt ez. Er­ről a kusza, bonyolult, a leg­több emberben bevallva — bevallatlan, ilyen vagy olyan okok miatt súlyos konfliktu­sokat előidéző periódusról bár­milyen műfajban művészi al­kotást készíteni ma sem egy­szerű feladat. A legnagyobb buktató azonban már nem az események, a motívumok ér­telmezése lehet, hanem az a veszély, hogy az ábrázolás ne a mi mai tudatunkat vetítse vissza a negyedszázad előtti időkre. A Szerencséi Dániel elkerü­li ezt á buktatót.' Nem", a megalapozott és helytálló po­litikai értékelés egyszerű il­lusztrációja kíván lenni, ha­nem az egyes ember sorsára lebontva kutatja azokat az okokat, tényezőket, motívumo­kat, melyekből, a szintézis ma­gaslatán, végül is az értékelés kialakult, összeállt. Sorsok és egyének — a film ezt húzza alá, ezt állítja előtérbe, ebből építkezik. S ettől lesz érdekfe­szítő, ezzel köti le a nézőt. Ai. idősebb nézőket azzal, hogy pontosan ráismerhetnek azok­nak a heteknek a légkörére, történéseire, - a fiatalabbakat meg ázzál, hogy remélhetőleg világosabbá tesz a számukra néhány alapvető kérdést, né­hány lényeges emberi, politi­kai szituációt — azaz feltehe­tőleg segít egy kicsit a nagy vihar jobb megértésében, ala­posabb megismerésében. A történet maga tulajdon­képpen roppant egyszerű: egy tipikus budapesti ház lakói közül három család, illetve e családok bizonyos tagjai útját követi a film a disszidálásra való felkészüléstől a határig vezető út, majd a határátlé­pésre indulás viszontagsá­gáig. A családokból némelyek nekiindulnak a határnak, má­sok nem. A film főalakja Szerencsés Dániel, a zsidó származású kamaszfiú, foglal­kozására nézve pincértanuló különböző balszerencsés fordu­latok során végigbotladozva, végül is visszatér a határról, de a barátja, Angeli Gyuri, a szökött kiskatona, sem ki nem jut, sem vissza nem tér: a Budapest felé tartó vonat­ból kiugrik, és a magas töl­tésről lebukfencezve halálra zúzza magát. Mariann, Dániel szerelme, aki miatt tulajdon­képpen a fiú is elindult a ha­tár felé, eljut szüleivel a túl­oldalra. E történet azonban sokkal gazdagabb, mint fentebb el­mondtam, mert olyan mellék­szálak, olyan mellékszereplők kapcsolódnak a fő cselek­ményfonalba, melyek és akik rendkívül feldúsítják ezt a sztorit. Az egyik legfonto­sabb például Angeli Gyuri találkozása az apjával. Az apa a határszéli városban él, egyedül; kocsimosó egy ga­rázsban, bár diplomás mér­nök. De a koncepciós perek idején letartóztatták, elítélték, noha ő maga is a Belügymi­nisztériumban dolgozott. S a nagy kavarodásban Angeli éppen azzal a volt barátjá­val, Kapással találkozik ösz- sze, aki annak idején az ő letartóztatási parancsát alá­írta, ,s aki most szintén aha- ■ tán ■ felé - tart; -»Van • egymással elszámoinivalójuk, de amikor Kapást a disszidálok tömegé­ből néhányan azonosítják és nekiesnek, hogy összeverjék. Angeli az, aki segít neki a támadók megfutamításában. Maga ez az egyetlen epizód jelzi, milyen rendkívül bonyo­lult szituációkat, emberi vi­szonylatokat mutat be a film drámai erővel, néhol egyene­sen izgalmasan. Sándor Pál kedvelt filmszí­nészeit játszatja most is: Ga­ras Dezső, Margittal Ági, Kern András, Törőcsik Mari, Major Tamás fontos figurái a filmnek. De a fiatal szerep­lők — a film tulajdonképpen legfontosabb figuráinak meg­testesítői —, is kitűnően il­leszkednek a rendező stílusába: a Danit játszó Rudolf Péter, az Angelit alakító Zsótér Sán­dor, a Mariann szerepét vál­laló Szerb Kati debütánsoktól szokatlan érettségű játékkal rukkol ki. Ragályi Elemérről. Sándor Pál állandó operatőr- társáról már minden dicsérő jelzőt leírtak; annyiban mégis újat produkál ebben a film­ben, hogy a zárt helyszínek remek atmoszférájú fényké­pezése mellett a külső, eredeti helyszínek fotózása is tökéle­tesen egybevág a film feszült, nyomasztó, itt-ott már majd­nem irreálisan lebegő, máshói a kemény naturalizmustól sem visszariadó rendezői tó­nusával. A profi és az amatőr Bármely művészi alkotás- esetében a puszta jószándék édeskevés; a jót jól is kell akarni, megfelelő színvonalon, illő művészi eszközökkel, te­hetségesen és eredetien. Mindeme követelmények mintha túlságosan magas mér­cét jelenteitek volna az NDK- beli rendező, Roland Gráf szá­mára. Legalábbis erről tanús­kodik filmje, A profi és az amatőr. Az alapképlet igen egysze­rű: egyik oldalon ott áll egy szerény, ámde annál szolgai masabb és tehetségesebb, rá­adásul, a baleksásig becsületes vidéki tanító, aki egy bizo­■ nyos Max von Schwedenow, a XIX században éil költő ku­tatásával foglalkozik, s szép eredményekre jut — a másik oldalon meg ott áll Menzel professzor, aki könyvet is írt erről a költőről, de azokat a tényeket, melyek merev és sematikus elképzeléseibe nem ’illettek bele, egyszeiűen nem velle figyelembe. Az amatőr tanító és a ptofi prof. egymást keresztező útján érdekességek is előbukkanhatnának, de Graf a legsablonosabb jelszó- didaklüizmusnál többet nem képes a témából kihozni. Ne kerteljünk: tökéletesen érdek­telen film. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom