Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-17 / 64. szám
?bb ráfordítással Gépgyártók évi számvetése Az elmúlt hét végének nevezetes eseménye volt, a város ipari élete szempontjából, a Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet mérlegzáró és tervtárgyaló közgyűlése. Ott volt a tanácskozáson az Arany János Művelődési Központban Kocsis Jánosné a városi tanács elnöke, Ács Sándor, a Pest megyei KISZÖV területfelelőse és Tóth Dénes a városi pártbizottság gazdaságpolitikai reszortvezetője. Kedvező változások A szövetkezeteiek elégedetten gyülekezhettek erre a megbeszélésre, hiszen jó eredményeket tudhattak maguk mögött. A legfontosabb ezek közül talán az, hogy a mérleg szerinti nyereség 22 százalékkal felülmúlta a tervezettet, s e nyereségtöbblethez nagyrészt a ráfordítások csökkentésével jutott a közösség. Ehhez pedig egyebek között a kor igényéhez igazodó termékszerkezetváltás vezetett el. Javult magának a munkának a termelékenysége is. A megelőző esztendőkhöz képest mintegy 24 százalékkal. Pedig egyáltalán nem volt köny- nyű dolga a szövetkezethez tartozóknak. Különösen a gépgyártók és a kapcsolódó részlegek dolgozói elé tornyosultak szokatlanul nagy nehézségek. Ezért is kellett például külső kooperációs társakat keresni, s tovább növelni a belső kooperációt és munkamegosztást. Olyan feladatokat kellett megoldani, hogy miközben növelte a szövetkezet hagyományosan gyártott gépeinek darabszámát, végrehajtotta rajtuk a megkívánt korszerűsítéseket is. Nem könnyítette a helyzetet, hogy az 1982 elején tervbe vett spanyolországi gépexportból végül semmi sem lett. Hiába sikerült a kiesést valamennyire pótló üzletre szert tenni, a tőkés exporttervet már nem lehetett teljesíteni. A másik oldalon bekövetkezett változások már kedvezőbbek voltak. A gépgyártáson belül a szocialista export volt az a tényező, mely leginkább hozzájárult az árbevétel növekedéséhez. Barta István elnök, a közgyűlésen mondott beszédében a nehézségekkel kapcsolatban még azt is megemlítette, hogy az év elején meg kellett küzdeni a kétkedéssel is. Sokan nem hitték, hogy a megemelt terv teljesíthető. A bizonytalankodókat végül is a félévi eredmények győzték meg arról, hogy igenis lehet, mi több kell is nagyobb feladatokat vállalni. Vitás kérdések Figyelmeztette az elnök a tagságot arra is, hogy tavaly az egyes negyedévek között igen nagy különbségek mutatkoztak az árbevétel tekintetében. Ez kedvezőtlenül hatott a pénzgazdálkodásra, felesleges kamatterheket rótt a szövetkezetre, s végső soron nem javította a nyereséget sem. Szólt arról a bérezési politikáról is, mely beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s melynek lényege az, hogy már évközben felhasználják a részesedési alap bizonyos hányadát bérjellegű kifizetésekre. Mit kínál a bolt? Tanácsok kertészkedőknek Az egyik statisztikus hajlamú barátom kiszámította, hogy minden 6—7. nagykőrösi ember kapcsolatban van a kertészkedéssel. Kinek-kinek vagy régi tanyaépületéhez mért ta- nyatelke, vagy zártkertje, netán hobbikertje, házikertje. vagy egyszerűen udvara van, ahol zöldségfélét, szőlőt, gyümölcsöt, vagy ha mást nem. hát virágot termel. Péntek délelőtt Az egyik ember gyerekkora óta foglalkozik a kertészeti termeléssel, a másik csak a családalapítás után ismerkedett meg vele. S akadnak jó néhá- nyan, akik még később szerették meg a növényeket, s még most is kezdőknek számítanak. Az utóbbiaknak sok gondot okoz a próbálkozás, pláne ha sikert akarnak elérni. Ezért nagy szükségük van az útbaigazításra, a jó tanácsra. Ezért határozta el az áfész termeltetési osztálya, hogy felkéri Szabó Dénes nyugdíjas növényvédelmi főfelügyelőt, hogy minden pénteken délelőtt tartson tanácsadást a kertészkedők Lőrinc pap utcai új boltjában, a régebbi és új kertészkedőknek az általuk nem ismert, vagy eléggé nem ismert, kertészeti prolémákban. Azért kérte erre éppen Szabó Dénest az áfész, mert hozzá évtizedek óta, a tavaszi és nyári vasárnap délelőttökön. sok körösi termelő jár bokro- si mintaszőlőjébe, ilyen tanácsokat kérni. A legutóbbi pénteken délelőtt felkerestük a kertészke- • dők boltját, hogy megnézzük milyen tanácsokat kérnek a kertészkedők. Öreg lóférgek Nagy szükség volt erre a jól ellátott boltra. A pult előtt egész sor kertészkedő várakozott, akiket Patay Ernő boltvezető igyekezett nagy figyelemmel, gyorsan kiszolgálni zöldség- és virágmagvakkal és virággumókkal. Közben, ha fogytak a vásárlók, arra is szakított időt, hogy kertészeti szakkönyveket, növényvédő szereket, kisebb-nagyobb permetezőgépeket, méhészeti eszközökét, nyúltápszert és még madáreleséget és egyebet is szolgáljon ki. Közben minden harmadiknegyedik vásárló, a boltban tartózkodó Szabó Dénes főfelügyelőhöz fordult tanácsért. — Milyen paradicsommagot vegyek, ha nem akarom a növényeket karózni és korai termésre számítok? — Kérdezte egy fiatal asszony. — Kecskeméti törpét — kapta a választ. — Melyik a legkorábbi törpe cukorborsó? — Tudakolta egy kislánv. ■— A Rajnai törpe és a Budai zöld — felelte Szabó Dénes. Mások arról érdeklődtek, hogy a talajban a lóférget, a pajort és más férgeket hogyan kell elpusztítani? — Galation 5 G, vagy Bo- sudin 5 G talajfertőtlenítő szert kell a talajba beledolgozni, a dobozon közölt mennyiségben. Utána a magvetést csak 8—10 nap múlva kell végezni. Ahol a talajban öreg lóférgek vannak Arvalint kell alkalmazni. Medves homokkal Egy idős asszony azt kérdezte, hogy mivel egy kicsit elkésett a petrezselyemgyökérvetéssel, hogyan lehet a kelést siettetni? — Áztassa a magot 48 óráig állott vízben, azután keverje össze nedves homokkal és úgy vesse el — hangzott a válasz. Sokan tudakozódtak a rügy- fakadás előtti lemosó gyümölcsfa-permetezések felől, melyeket most a legtöbben mészkénlével végeznek el. Kopa László Pataki Ferenc műsara Március 18-án, pénteken 15 órakor az Arany János Művelődési Központ színháztermében Pataki Ferenc fejszámoló művésszel találkozhat az érdeklődő közönség. A műsorban fellép Sugár Péter és Gyimesi Arisztid előadó- művész is. A munkafegyelemről szólva, annak javulásáról adott hírt az elnök, bár megjegyezte, hogy a munkaidő kihasználása még korántsem teljes, s ezen változtatni kell. Sok nagykőrösi elsősorban a szolgáltatásairól ismeri a szövetkezetét. Ezekkel kapcsolatban az elnök elismerte, hogy fejlesztésükre tavaly a kívánatosnál kevesebb figyelmet fordíthattak. A szolgáltatók eredményei mégis jók, hiszen például az autószerviz dicséretes, 400 ezer forintos nyereséggel zárta az évet. Az elnök örömmel jelentette be a tagságnak, hogy a jó ütemben épülő új üzemi telepen a jövő héten már birtokba lehet venni a prés- és lakatosüzemet. Tóth András felügyelőbizottsági elnök a szövetkezeten belüli közéleti aktivitás növekedését sürgette hozzászólásában. Mint mondotta a szövetkezet problémáit közelebb kell vinni a munkapadhoz, illetve ott érdemben kell foglalkozni a felmerült vitás kérdésekkel. A munkás véleménye nélkülözhetetlen a döntések meghozatalánál, hiszen ő az aki gyakorlati információkkal szolgálhat egy-egy megtervezett művelettel, munkadarabbal kapcsolatban. Szép részesedés Kocsis Jánosné a városi tanács elnöke elsősorban a városfejlesztési támogatásért mondott köszönetét a szövetkezetieknek. Dicsérettel szólt az országszerte ismert faipari részlegről, s köszönte a szolgáltatások fejlesztésére irányuló törekvéseket a város lakossága nevében is. A szövetkezet tagsága egyébként vita nélkül elfogadta a gazdasági beszámolót, mérleg- beszámolót, s a szövetkezetben tevékenykedő bizottságok jelentéseit, s végezetül az 1983- ra vonatkozó tervet. E dokumentum szerint az idén 202 millió forint térmelési érték, s 48 millió forint nyereség elérést határozott el a Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet. A közgyűlés után a szövetkezet mintegy négyszáz dolgozója 1 millió 700 ezer forintnyi nyereségrészesedési vett fel a kifizetőhelyeken. F. P. NAGYKŐRÖSI v/tíifa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 64. SZÁM 1983. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK Konzervgyári juttatások Védik és segítik a munkást A Nagykőrösi Konzervgyárban mindig is fontos feladatnak tartották a szociálpolitikai határozatok maradéktalan végrehajtását. Az elmúlt évben például jelentős fejlesztést hajtottak végre, melynek célja a fizikai munka csökkentése, a biztonságosabb munka, a jobb munkahelyi környezet kialakítása volt. A magas páratartalmú üzemrészekbe például páraelszívókat helyeztek. Tovább korszerűsítették a fűtést és a világítást Orvosi javaslatra A munkavédelmi ellenőrzések, szemlék alkalmával feltárt hiányosságokat a legrövidebb időn belül megszűntették. Sajnos tavaly tűzeset is előfordult a vállalatnál. A tüzet az elektromos vezeték műszaki hibája okozta. A tűzkár 11 ezer forintot tett ki. A gyárban úgy ítélni meg, hogy a tűzvédelmi munka színvonalas, az említett eset bekövetkezése ellenére is. A vállalat korszerűen felszerelt rendelőjében az üzemorvoson kívül fogorvos, meghatározott napokon bőrgyógyász és nőgyógyász is ellátta a dolgozókat. A ceglédi gváregység dolgozói is megfelelő orvosi ellátásban részesültek. Az üzemegészségügyi, higiéniai követelmények betartását az üzemorvosi rendelő főorvosa rendszeresen ellenőrizte. Az elmúlt évben 27-en kérték, hogy más ' munkakörbe kerülhessenek, orvosi javaslatra. A vállalat igyekezett a gondokra megoldást találni és öt dolgozó kivételével valamennyit sikerült orvosi javaslatnak megfelelő munkahelyhez juttatni. Máskülönben a gyárban minden évben felülvizsgálják, hogy a csökkent munkaképességűek részére alTűzzel védik meg a fát A Mészáros János Termelőszövetkezet nagy gondot fordít sző- lőtclepeinek felújítására. Szükség van hát a huzalok tartására szolgáló faoszlopokra is. Ezeket régi módszerrel, égetéssel védik meg a farontó gombák ellen. Képünkön: Kóródi Sándor és Debreczeni Sándor munka közben. Hancsovszki János (elvétele kalmas helyeken az arra rászorulók tevékenykednek-e. Korszerű üdülő A Nagykőrösi Konzervgyárban 1982-ben is hangsúlyt kapott az oktatás, a közművelődés és a tömegsport. A továbbtanulók kedvezményeit a közművelődési bizottság állapította meg figyelembe véve a kollektív szerződés előírásait. A gyárban szerveztek szabás- varrás tanfolyamot is, amelyen tavaly ötvennégyen tanultak. A dolgozók igényük szerint válogathattak a szép- irodalmi és a műszaki könyvek, a sokféle sajtótermék között sőt, még a gyermekeiknek való könyveket sem nélkülözték. A szépirodalmi könyvállomány az elmúlt évben több mint 40 ezer forint értékű könyvvel gazdagodott. Működéséhez jelentős támogatást kapott a gyár fúvószenekara, mely a különféle rendezvényeken a vállalaton kívül is szép sikerrel szokott szerepelni. A Nagykőrösi Konzervgyár hatékonyan támogatja a vállalati ifjúsági, valamint a filmklub tevékenységét. A Kinizsi Sportkör és az MHSZ- klub működéséhez is támogatást adott a gyár. A munkahelyi étkeztetést igen sok dolgozó igénybe veszi. Naponta 3 féle menüt főznek, melyek közül az egyik kímélő étel. Kedvezmény, hogy azok a dolgozók, akik a vállalatnál 25 évet eltöltőitek és törzsgárdatagként mentek nyugdíjba, az üzemi étkeztetést a dolgozókkal azonos térítési díj mellett vehetik igénybe, míg a többi nyugdíjas és családtagok önköltségi áron. A gyárba járó édesanyák mindenkor nyugodtan dolgozhattak, hiszen gyermekeik a vállalat bölcsődéjében és óvodájában jó személyi és tárgyi feltételek között kifogástalan ellátást kaptak. A különféle üdülőkben ösz- szesen 654-en pihenhették ki fáradalmaikat. örvendetes, hogy a Balatonmáriafürdőn lévő vállalati üdülőt az elmúlt évben tovább korszerűsítették. A konzervgyárban igen körültekintően bírálják el az otthonhoz jutás feltételeit. Az elmúlt évben rövid lejáratú kamatmentes kölcsönt 23-an kaptak, 4-en pedig munkáslakás vásárlásához kaptak segítséget Cegléden. Az arra rászorulóknak tavaly 400 ezer forint segélyt fizetett ki a vállalat. Idős embereknek A munkahely másképp is igyekszik a dolgozókon segíteni. A nők napi bevásárlásához nyújt segítséget a vállalati és a ceglédi gyáregység büféje. A központi telepen van fodrász és kozmetikus is. A patyolat elszállítja a dolgozók mosásra, vegytisztításra váró személyes ruháit és vissza is szállítja. Törődnek a nyugdíjasokkal és a gyermekgondozási szabadságon lévőkkel is. Eredményesen funkcionál a konzervgyári nyugdíjasklub, ahol az idős embereknek alkalmuk nyílik jó közösségi életet élni. K. K. Labdarúgó öregfiúk Végső hajrá teremkupában A városi kispályás, labdarúgó öregfiúk teremkupa-mér- kőzéssorozat hajrája izgalmasnak ígérkezett a Petőfi-sport- csarnokban, mert addig csak az utolsó két helyezés sorsa dőlt el. Információtechnika—Mészáros Tsz 4-3 (0-2). Végig jó iramú, változatos, küzdelmes mérkőzésen az ITV jobban kihasználta lehetőségeit. Góllövők: Kecskeméti (2, egyet 7 méteresből), Rossi, Melis, illetve Antal (2), és dr. Domo21-es Volán—PVCSV 5-3 (1-1). Fordulatokban gazdag, jó mérkőzésen a volánosok szebb támadásokat vezettek. Gólok: Szécsény (3), Szilágyi, Jeszenszky, illetve Dénes, Tóth E. és Szilágyi (öngól). A Városgazdálkodás—CÁT mérkőzésre utóbbi csak 4 játékossal jelent meg, a 2 pont 0-0-lal a VGV-seké. Barátságos találkozón: Mészáros Tsz B—Áfész 7-1. A Toldi-sportcsamokba tervezett Toldi pedagógusok— Konzervgyár mérkőzést közös megegyezéssel későbbre halasztották. Ez az állás egy mérkőzéssel, a befejezés előtt: 1. Konzervgyár 8 7 2. Információt. 9 7 3. Városgazdáik. 9 6 4. 21-cs Volán 9 5 5. Toldi pedagóg. 8 4 1 G. Mészáros Tsz 9 4 1 7. PVCSV 9 3 — 8. CÁT 9 2 1 9. Áfész 9 2 — Kosárlabda A nagykőrösi kosárlabdá- sok kétszer kettős, kétszer pedig szóló bajnoki mérkőzésre utaztak idegenbe. A megyei ifjúsági férfi bajnokságban: Monori Gimnázium—Nk. Gimnázium 111-69 (61-35). Legjobb dobók: Ábrahám (36) és N. Szőcs (19). A megyei serdülő és diák 1 — 37-16 15 1 1 41-23 15 1 2 18-14 13 2 2 33-21 12 1 3 15-14 9 4 23-23 9 6 23-37 6 6 16-26 5 9 4-34 — fiú bajnokságban: a Manori Gimnázium—Nk. Gimnázium mérkőzést az 5. pereljen 12-12- es állásnál az igazolások körüli vita miatt a játékvezetők lefújták. Mindkét fél hibás volt, A megyei ifjúsági női bajnokságban: Ceglédi Gimnázium—Nk. Gimnázium 22-9 (14-2). Az ellenfél jobb volt. Legjobb dobó: Lányi (5)., A megyei serdülő és diák leány bajnokságban: Ceglédi Gimnázium—Nk. Gimnázium 32-30 (18-16). Legjobb dobó: Lengyel (12) és Kistót (8). A fővárosi Bp. Tipográfia— Nk. Pedagógus, NB Il-es női bajnoki mérkőzésen a pálya- választók nem jelentek meg, így a 2 pont 2-0-lal játék nélkül a körösieket illeti. A Bács-Kiskun megyei mini fiú bajnokságban: Nk. Kossuth isk.—Kecskeméti SC II. 44-6 (22-2). Ld.: Barcsay (10) és Sáfár (8). S. Z. Mozi hr Hárman a slamasztikában. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Forgalmi dugó. Színes olasz film. (16 éven felülieknek!) Fél 6-kor és fél 8-kor. Színház A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, Charley nénje. Somlay-bérlet. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap)