Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-06 / 55. szám

Kodályra emlékeznek HangversoiV A váci Vox Huma^i énekkar — a Madách Imre' Művelődési Központ rende­zésében — ma este 7 órakor hangversenyt ad Kodály Zoltán emlékének tisztele­tére. Közreműködik: Sirák Péter (orgona), vezényel Makiári József. A műsort az Ének Szent István királyhoz című kó­rusmű vezeti be. Székely keserves, Balassi Bálint el­felejtett éneke, majd Sík Sándor Te Deum-a követ­kezik. Orgonajáték, s a 121. genfi zsoltár után az első részt a Jézus és a kufárok című Kodály-mű zárja. Szünet után egy gyász­ének, egy siratóének, majd a Vörösmarty Mihály ver­sére írt Liszt Ferenchez cí­mű művek követik egy­mást. Ismét Sirák Péter or­gonái, a Pange Lingua után a koncert végén felhangzik a 114. genfi zsoltár-. A belépőjegyeket a zene­iskola portáján árusítják, 40 forintos árban, a hangver­seny kezdetéig. Zenei vetélkedő A Váci Járási Hivatal mű­velődésügyi osztálya,- a váci járási úttörőelnökség és a gödi Németh László Általános Iskola — Kodály Zoltán szü­letésének 100. évfordulójára emlékezve — úttörő zenéi vetélkedőt rendez március 15- én délelőtt 9 órától az iskola dísztermében. Változik a helyszín A TIGÁZ váci kirendeltsé­ge eleget tesz a fogyasztók ké­résének. Március 7-től nem a Rádi úti, hanem a Köztársaság út 31. sz. alatti irodában fogad­ják a gázdíjak befizetőit. Félfogadás minden kedden 16-tól 18 óráig. Ügyelet Március 7-töl, hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éj­szakai ügyeletet a városban: Hétfőn: dr. Áfra Tamás, ked­den: dr. Gulyás Zoltán, szer­dán: dr. Kiss Péter, csütörtö­kön: dr. Hajmer Viktória, pénteken: dr. Bucsek Tibor, szombaton és vasárnap: dr. Karádi Katalin. Az ügyelet a régi kórház épületében (Vác, Március 15. tér 9.), Telefon: 11-525. A beosztás hétközben meg­változhat. Gyermekorvosi ügyelet szombaton és vasárnap: dr. Stahl Aranka. VÁDI v/ííria A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1983. MÁRCIUS 6., VASÁRNAP flekéz fizikai munka Három műszakban a betegágynál Nem ismerek szebb hivatást a betegápolásnál. A gyengédséget, türelmet, kedvességet, magas fokú erköl­csi érzéket kívánó munkára vállalkozókat egyszerűen csak úgy ismerjük, hogy nővér. Milyen szép már maga a szó is: nővér. Az idősebb nőtestvér jelenti, kicsit az anyát a gyámolító embert is. Ők, a szó legteljesebb értel­mében, szolgálják az embert, még olyankor is, amikor az életünk kerül válságos hely­zetbe. Néha már az is elég, ha a nővér csak egy pillanat­ra is az ágyhoz lép, és meg­igazítja a takarót, miközben ránk mosolyog. Anyaság és hivatás ' Nehéz pálya ez, el kell is­merni még akkor is, ha olykor előfordul, hogy egyeseknél a kórházi etika némi követel­ményt hagy maga után. Igaz, megmaradni csak az tud, aki hivatásának tekinti ezt a fog­lalkozást. A Szőnyi Tibor Kórház egyik irodájában többen beszélge­tünk az itt dolgozó nők hely­zetéről. Az intézményben közel ezer­háromszázán dolgoznak a gyógyítás különböző területén. Ez a szám azonban csak lát­szólag magas, mert a korsze­rűsödő ellátás ellenére is sok szakalkalmazottat foglalkoz­tatnak. A város és környéké­nek kórháza ezertizenöt be­teg befogadására alkalmas, amely talán kicsit szerencsés is, mert a szükséges szakalkal­mazotti létszámnak csak a négy százaléka hiányzik. A gyengébb nem képviselői — orvosok, ápolók —, közel ez­ren vannak. Nem véletlen te­hát, hogy az intézményben ki­emelten foglalkoznak a nők helyzetével. Nagyon sokan járnak be a környező közsé­gekből és sok a nagycsaládos. Bár örvendetes jelenség az is, hogy a területen dolgozók gárdája megfiatalodott. Ám egyben a munkaerőgondok egyik fő oka is ez, mert na­gyon sokan igénybe veszik a népesedési határozatból adódó kedvezményeket. Nővérnek lenni itt is há­romműszakos feladat, ennek ellenére a munka melletti szervezett továbbképzésben Ki mit tud? Ä jövő hét műsorábél Március 7., hétfő: A váci üzemekben és hivatalokban megemlékeznek a nemzetközi nőnapról. — A művelődési központban 18 órakor dr. Bar- tos Antalné Ahol nyaralni szoktam címmel színesdia-so- rozatot vetít.. Március 8., kedd: 12 órakor ifjúsági hangverseny kezdő­dik a művelődési központ nagytermében. Március 9., szerda: 15 óra- kor Bábkészítés címmel vezet foglalkozást Havas Endréné a 22-es teremben. — 18 órakor Molnár Sándor folkénekes a diák önképzőkör vendége a 47-es teremben. — A pedagó­gusklubban Hivessy László igazgató tart előadást. Március 10., csütörtök: A Madách Imre Művelődési Köz­pontban egész nap tart a Ki mit tud? megyei szintű dön­tője. — A Madách Galériában 17 órakor Csete Ildikó meg­nyitja és tárlatvezetéssel be­mutatja saját iparművészeti kiállítását. Március 11., péntek: A mű­velődési központban 10 órától megtekinthető a megyei Ki mit tud? gálaműsora. — 17 órakor a Városi-Járási Könyv­tárban Parancs János költő megnyitja Orvos András fes­tőművész tárlatát, ezt mű­vész—közönség találkozó köve­ti. Március 12., szombat: Dél­előtt 9 órakor kezdődik a mű­velődési központ színházter­mében — a városi úttörőel­nökség rendezésében — a színjátszó-mesemondó szemle. — Egyidejűleg a Hajós Alf­réd Űttörőházban rajzver­senyt rendeznek a pajtások­nak A világ gyermekei békét akarnak! címmel. Március 13., vasárnap: Este 1/4 6 és 1/2 8 órakor vetítik — a filmmúzeumi napok kereté­ben — Pier Paolo Pasolini, az 1971-es cannes-i fesztiválon nagydíjat nyert Canterbury mesék című alkotását. legtöbben az ápolónők közül vesznek részt. A több műszak mellett nem csoda, hogy legtöbben otthon töltik a szabad idejüket. Szó­rakozást, a pihenést, a mű­velődést többnyire az utazás, az olvasás, tv-nézés és kézi- munkázás jelenti. Az egészségügyben dolgozók legégetőbb gondja a lakás. Évekig jogos panasz volt pél­dául, hogy a 80—100 kg-os be­teget emelő, nehéz fizikai munkát végző nővéreket nem tekintették fizikai dolgozónak. Ezt a sokat emlegetett sérel­met ez év januárjától orszá­gosan orvosolták, így ők is ré­szesülhetnek a munkáslakás- akcióban biztosított kedvez­ményekből. Sok fiatal anya nem vészi igénybe a gyest, mert lakásra gyűjtenek. Je­lenleg csak a nővérszálló adta lehetőséggel tud a lakáshely­zeten enyhíteni az intézmény. Azonban a negyvenhetén, itt élők rendkívül elavult, kényel­metlen, pihenésre szinte elég­telen körülmények között lak­nak. A több mint egy évtizedes kórház munkakörülményei kor­szerűek, azonban az átadás óta a kétszeresénél is több be­teget fogadnak, ami ellátási nehézségeket okoz. A nehéz fizikai munka könnyítésére a betegápolást elősegítő gépek beállítása, illetve a meglévők üzemképessé tétele volna szükséges. Nsgycbb távolság Az elmúlt években jelentő­sen javult az egészségügyiek anyagi és erkölcsi megbecsü­lése. Az elmúlt évben több nő kapott dicséretet, különbö­ző kitüntetést lelkiismeretes munkájáért. így talán érthető, hogy általában csak azok vál­nak meg az egészségügyi munkától, akik fárasztónak tartják nagyobb távolságról a bejárást, vagy megijednek a felelősségtől. A jó munkahelyi légkört bi­zonyítja az, hogy táppénzes állományba még komolyabb itegség miatt is csak a vég­ső esetben mennek. Ugyanis ilyen esetekben a helyettesí­tés kollégáikra hárul. Előfor­dul, hogy lábon hordják ki azokat a betegségeket, ame­lyekkel másokat ápolnak. Erkölcsi megbecsülés Mindez azonban nem elég. Az egészségügyi szakdolgozók gyermekeinek bölcsődei-óvo­dai elhelyezése, a fizikai mun­ka könnyítése is hozzá tarto­zik a jó munkakörülmények megteremtéséhez. A gyógyu­lásunkért több műszakban fá­radozó nővérek munkáját jó szóval, tisztelettel is megbe­csülhetjük. Surányi János Késsiikek a gyűjtemények A fóti Vörösmarty Mgtsz rádi könyvkötészetében, ahol sok helyben lakó asszony és leány dolgozik, az Alföldi Globus és az Állami Nyomdának készítenek ügyviteli nyomtatványokat különböző szabványgyűjteményeket kötnek be. Aökény Ferencné és Hrncsár Józsefné munka közben. Hancsovszki János felvétele es SferSmozi, fűrészgép Ígéretek és határidők nyomában Megkérdeztük, válaszoltak Levélíróink, telefonáló olva­sóink sokszor érdeklődnek, hogy a felelősök miért nem tartják be az ígért határidő­ket? Egy csokrot közreadunk a válaszokból, bizonyítva azt, hogy nem mindig az akaraton múlik az ígéretek betartása. — Valóban, kezdeményeztek mások és máskor is kertmo­zit Vácott. Vetítettek a régi Kultúr mozi udvarában s az építők — sikerrel —, a Széchenyi utca egyik üres tel­kén. Kultúr Filmszínház: Jogos a nagyközönség ilyen irányú igénye, amit idén szeretnénk — a vállalt határ­időben — teljesíteni. A Már­tírok útján levő városi-járási könyvtár udvara kitűnően al­kalmas erre a célra. Kétmil­liós költségelőirányzattal tör­tént az átalakítás, korszerű vetítőgép beszerzése, nagymé­retű vetítővászon, kényelmes ülőhelyek. Ügy tervezzük, hogy májusban, ahogy az időjárás Fiatalok oktatója A kitüntetett klubvezető Csillagda Csillagászati bemutatókra invitálja közönségét a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pont. Hétfőn, szerdán 18—21, csütörtökön 18—21 óráig az MTA csillagászai tartanak szakszerű kalauzolást az égi­testek világában. Szinte nincs olyan lövész­verseny Vácott, amelyen csa­patával ne venne részt Majer József, a DCM lövészklubjá­nak vezetője, aki 63 évesen a fiatalokkal együtt örül a si­kereknek. Tíz éve már, hogy a Degré Alajos utca 4. számú ház lé- gópincéjében lőteret alakított ki, s azóta ott egymásnak ad­ják a kilincset a sportágat kedvelők. — Újkígyóson születtem 1919-ben — mondja magáról Majer József. Békéscsabán ag- ronómusként kezdtem el dol­gozni. Mint sok hazámfiának, ne­kem is ki kellett mennem a frontra, de megszöktem. Sok viszontagság után 1955- ben került a váci járásba, s 1971-ben kinevezték az MHSZ városi-járási vezetősége élére. — Mint titkárnak az volt a feladatom, hogy megszervez­zem a munkát. Aztán 1973- ban a DCM-hez mentem dol­gozni. — Örömmel emlékezem visz- sza 1973-ra, amikor fiataljaink minden csapatversenyt meg­nyertek. Ma a Petőfi Sándor és a Radnóti úti általános is­kolások kis lövészeit oktatom. Hirtelen elhallgat. Látszik, hogy az emlékei között kutat. Aztán felcsillan a szeme: — 1975. és ’78. között sor­ra nyertük a megyei verse­nyeket. Részt vettünk az út­törők országos bajnokságában. Az idén is részt veszünk né­hány országos versenyen. 1981-ben megkereste őket a százhalombattai B-típusú lö­vészklub vezetője: — Van egy aranyjelvényes versenyzőnk. Szeretnénk, ha megengednéd, hogy hozzád járjon edzésre hetenként — kért. Aztán nem tudtam ne­met mondani. A kislány azóta is itt edz nálunk, s dupla öröm, hogy Koplányi Péter, a Sztáron Sándor gimnázium tanulója is aranyjelvényes lett. Józsi bácsi a klubba invi­tál, ahol mindig sok a gyerek Zsibongásuk nélkül nem tud­na élni a Honvédelmi Érem mel is' kitüntetett Majer Jó­zsef klubvezető. N. P. J. engedi, elkezdjük a vetítése­ket. Naponta tartunk előadá­sokat, s ígéretet kaptunk, hogy premier filmeket is adnak Vácnak, Gödöllőhöz és Szent­endréhez hasonlóan. Az Ígért határidőt mi szeretnénk betar­tani. Városi tanács: — Hulladék, szennyvíz: nap­jainkban kis- és nagyvárosok gondja egyaránt. Mint ismere­tes, a háztartási és az ipari hulladék elhelyezése megoldó­dott a sződ-csörögi körzeti le­rakóhely létesítésével. A szennyvíztisztítás a Dunamen- ti Regionális Vízmű és Víz­gazdálkodási Vállalat váci te­lepén történik. A napi 12 ezer köbméteres kapacitás nem ele­gendő, ezért 1983-ra terveztük a derítőtelep bővítését. Ezt a határidőt csak akkor tudjuk tartani, ha a Vízművek és az Országos Vízügyi Hivatal anyagi fedezetéhez és kapaci­tásbővítés biztosításához a he­lyi nagyüzemek is hozzáadják a maguk részét a fejlesztési alapokból. Sajnos, többen in­kább fizetik az évenkénti bír­ságot, de kapun belül sem teszik, meg a szükséges intéz­kedéseket, és késlekednek a bővítéshez szükséges hozzájá­rulás befizetésével is. PcsSshivatal: — Valóban, több terminust megjelöltünk arra, hogy meg­oldjuk a Marx téri főposta­épületben a vasárnapi ügyfél- szolgálatot. Hétközben, a saj­tóosztályt keresők láthatják, hogy a nagykaputól balra si­került kialakítanunk egy min­den igényt kielégítő, kulturált helyiséget. Itt lesz a helyi és a távolsági beszélgetésekre al­kalmas két telefonfülke. Ugyancsak lehet majd — az ismert módon —, ezek segítsé­gével táviratot is feladni. Ami késlelteti az ügyeleti szoba megnyitását: eddig még nem kaptuk meg a bélyegautoma­tát és a jelzett híriapautoma- tát. Szeretnénk, ha minden meglenne, s remélhetőleg a melegebb idő beállta után munkaszüneti napokon, dél­előtt nyitva tarthatjuk a kö­zönségszolgálatot nagyban elő­segítő helyiséget. TÜZÉP-telep: — Nemcsak az újságnál, ná­lunk is nagyon sokan rekla­málják a fafűrészelés „örök­zöld váci témájának” ‘a meg­oldását. Szalagok könnyítik a vagonokból történő kirakást, más munkaterületen is gépi erő pótolja a. fizikai munkát — csak a folyamatos tűzifa- fűrészelés a vissza-visszatérő gond. A telep két gépe közül jelenleg is csak az egyik hasz­nálható, ami kevés az igények kielégítéséhez. Egy kisváci, jo­gosítvánnyal rendelkező kis­iparos jelentkezett, hogy segít a gondjainkon, de csak átme­netileg vállalta a munkát. A maximált 1,50-es ár mellett nem találja meg a számítását A többi kisiparos is szíveseb­ben fűrészeli a megrendelő házánál a fát, mert akkor en­nek a többszörösét kérheti: Egyelőre határidőt nem is tudunk mondani a kérdés vég­leges és megnyugtató megol­dására. Magyar Hirdető: — Többen szóvá tették a vá­ros főútvonalaira kihelyezett világított oszlopok és más hirdetési objektumok állapo­tát. A szabadban odakötött vil­lanyvezetéket egyelőre . más módon nem lehet megoldani, viszont a világított oszlopok üvegablakainak megjavítását és az új szöveg elhelyezését a második negyedre megígérjük. Korábban a város elkészítte­tett egy korszerű hirdetési el­gondolást, ennek kivitelezésére — a mostani gazdasági hely­zetre való tekintettel — je­lenleg nem kerülhet sor. A műszaki osztály korábbi segítségével Vácott kialakítot­tak olyan márványtábla-meg oldásokat, melyek összhang­ban vanpak a műemlék épü­letekkel. ez országosan is út­törő kezdeményezésnek számí­tott (például az SZTK-falán). A volt Meinl-üzlet előtti, megrongálódott berendezés is rövidesen visszakerül a helyé­re. P. R. . ISSN 0133-- 2759 (Váci Hírlapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom