Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-03 / 52. szám

Nagyüzem a gépműhelyben A határt borító hófoltokból tudjuk, hogy még tél van, de a Mészáros János Termelőszövetkezet gépműhelyében már tava­szi és nyári munkákra számítanak. A korszerű csarnokban most javítják a munkagépeket és szállítójárműveket. Hancsovszki János (elvétele Változások a TRAKIS-ban Szakcsoport a szervizben A TRAKIS Szövetkezetben gyártott termékek garanciális javítását az országban csak két helyen, Budapesten és Nagykőrösön végzik. Váro­sunkban a szervizműhelyt a Rákóczi út 41. szám alatt hoz­ták létre. Az ott dolgozók 1982 szeptemberétől szakcsoportba tömörültek. A szakcsoportnak 3 fő és 5 mellékfoglalkozású tagja van. Hosszú idő Nemcsak a garanciális, ha­nem az egyéb javításokat is vállalják, sőt az üzembe helye­zést is. A védőgázas hegesztő­gépek esetében pedig helyszíni javítást is vállalnak. Ezen túl­menően végzik a transzformá­torok, hegesztőtranszformáto­rok és akkumulátortöltők ga­ranciális és garancián túli ja­vítását. Korábban a szervizműhely dolgozóit órabérben fizették. A havi meghatározott összeg nemigen hatott ösztönzőleg az ott tevékenykedőkre. Amióta megalakult a szakcsoport, az­óta teljesítménybérben dol­goznak. A szakcsoport az ár­bevételének 25 százalékát be­fizeti a TRAKIS-nak. A szer­vizműhely munkája ellen mi­nőségi kifogás korábban sem merült fel. Viszont a megren­delők észrevételezték. hogy nagy a javítási átfutási idő. Nehezen tartották be a garan­ciális javításokra adott 8—10 napos határidőket is. A fizető javítások pedig 2—3 hónapot, sőt többet is igénybe vettek. A szakcsoport megalakulása óta ez a hosszú átfutási idő egy hónapra csökkent. Fizetni kell A műhelyben dolgozóknak munkájuk bőségesen akad. Amennyiben mégis úgy adó­dik, hogy elfogytak a javításra váró készülékek, a TRAKIS készáruszerelési feladatot ad nekik. A szakcsoport létrejöt­te óta már jelentős számú ipa­ri röntgen kis- és nagykabint javított. A munka feszített volt, hosszúra nyúlt a mun­kaidő, de a jövedelem is en­nek arányában növekedett. A szakcsoport a munkához szükséges eszközöket, szerszá­mokat a TRAKIS-tól megvásá­rolta, melyek értékét 2 éven belül negyedévenkénti egyen­lő részletekben megfizetik. Az induláskor a tagok vagyoni hozzájárulást is befizették a közös kasszába. A garanciális javításokhoz a TRAKIS térítésmentesen adja az anyagot. Más esetekben a szakcsoportnak fizetni kell ér­te. Nem dolgoznak A szakcsoportban elismerő­en szóltak arról, hogy a TRA­KIS megfelelően gondoskodik az anyagellátásról, ilyen ok miatt nehézségeik idáig még nem merültek fel. A szakcsoport tagjai vállal­ják, hogy a kijavított készülé­keket valamilyen úton vissza­juttatják a megrendelőknek. Szombatonként nem dolgoz­nak, egyéb napokon pedig 7— 15 óráig várják a megrendelé­seket. ŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM 1983. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK üafárezaf a tennivalókról Színvonalas családi ünnepek Az emberek szeretnek hét országra szóló lakodalmat tar­tani, kedvelik, ha gyermekük ünnepélyes keretek között kap nevet, s lelkiismeret-furdalást éreznek, ha nem adják meg a módját a véigtisztességnek. Csöppet sem mindegy hát, hogy e családi események meg­rendezésére hivatott szervezet vagy hivatal miként működik. S tényként könyvelhető el, hogy a társadalmi iroda nép­szerűsége nagyjából arányos a szolgáltatásainak színvonalá­val. Természetesen ebbe az arányba be kell számítani azt is, hogy az iroda nemcsak a kor szellemének megfelelően akar működni, hanem bizo­nyos mértékig évezredes ha­gyományokkal szemben is. Mindazonáltal építve is a ha­gyományok megtartásra mél­tó elemeire. A város üzemei Tehát az iroda gyakran ke­rül az érdeklődés középpont­jába, valahányszor családi ese­mény megrendezése válik esedékessé, s ezért működését vizsgálni s javítani sokak kö­telessége. Elsősorban persze a városi tanács végrehajtó bi­zottságára hárul ez a feladat, lévén ez a testület a fenntar­tója az irodának. Nos, a végrehajtó bizottság éppen a minap igazította gór­cső alá az iroda munkáját, mégpedig Karay Kornélia igaz­gatási osztályvezető beszámo­lója alapján. A vizsgálódás eredménye néhány határozat. Ezek keretében a testület uta­sította az irodát, hogy a tevé­kenysége során eddig elért színvonalat mindenképpen őrizze meg. sőt intézkedjék an­nak emelése felől is. Főként azáltal, hogy változatosabban használja fel a rendezvények­hez kapcsolható művészeti­kulturális elemeket. Feladata lett az irodának, hogy szervező tevékenysége során fokozza az együttműkö­dést a város üzemeinek hatha­tósabb közreműködése ér­dekében. A minta e téren a konzervgyár lehet, ahol a dol­gozók mindenkor számíthat­nak a munkahely hivatalos képviseletéire és segítségére családi ünnepeiken és szertar­tásaikon. Meg lehet rendelni Határozat szól arról is, hogy a rendező irodának a mai há­zasságkötő terem felújítása idején is gondoskodnia kell az esküvők és névadók színvona­las lebonyolításáról, a megfe­lelő körülményekről. A mun­ka tartalmi részével kapcsolat­ban a végrehajtó bizottság ki­mondta, hogy az iroda és a művelődési osztály aktív mun­kakapcsolatot alakítson ki. Végezetül határozatba fog­lalták az iroda egyik komoly gondjának megoldását szolgáló utasítást is. Arról van szó. hogy kevés a társadalmi szó­nok, búcsúztató. Az iroda dol­ga elérni azt, hogy több le­gyen, de a törekvéséhez im­már határozat szerint is segít­ségül hívhatja a társadalmi és tömegszervezeteket, a Hazafias Népfrontot. Máskülönben e probléma forrása korántsem csak a lelkesedés vagy a vál­lalkozó kedv hiánya. A szóno­kok terén mutatkozó ínség­nek föltétlenül oka az is, hogy nincs szónokképzés. S bizony a legszebb érzés, a legszebb mondat is értékét veszti, ha dadogó ajakra kerül. A végrehajtó bizottság egyébiránt elégedetten szólt városunk rendező irodájának munkájáról, igyekezetéről. El­ismerést kapott az. ügyintézést és a társadalmi aktívahálózat kiépítését segítő testület, a családi események társadalmi megrendezését szervező bizott­ság is. S kijutott a tanácskozá­son a jó szóból a közreműkö­dőknek, szónokoknak, szak­Becsiilefes muaikásember legyen Búcsú az asztalosmúhefytől Az idős asztalosmester né­hány hét múlva nyugdíjba megy. Otthagyja a műhelyt, amelyben huszonhét éven át szívta a faillatú levegőt. Ti­zenhárom évesen, amikor a holland gyümölcsládák bélyeg­zését bízták rá először az ak­kori ládagyárban, talán maga sem hitte volna, hogy eljegyez­te magát eljövendő mester­ségével. Az sem igen bántotta, hogy hosszú éveken át csak ládaszeg'ezés jutott a keze alá. Türelemmel, szorgalommal csinálta, amit rábíztak, s köz­ben kitanulta a szakmát. Az 1956-ban Létrejött Dohányzó- cikkgyártó Vállalatnál már igazi, asztaloshoz illő munkát is kapott, s ettől kezdve soha sem szakadt ef a bútorkészítő műhelytől. Maga választotta Azóta a pipagyárból is a NEFAG 3. számú üzemegysé­ge lett, vezetők változtak, de Horváth István maradt a régi helyén. Maga sem tudta, nem is számolta soha hány bútor született a kezében a hosszú évek alatt, annyi bizo­nyos, hogy a sok gyalulás, fú­rás, csiszolás kérgessé tette a tenyerét. Most is munkában találtam. Hajára rászállt a fenyőfa finom pora, talpa alatt kunkori forgács ropogott. Nem is sejtenénk, csak mun­katársai tudják, hogy rövide­sen búcsút mond a műhely­nek, s társainak. Azoknak, ki­ket szinte egytől egyig maga vezetett be az' asztalosmunka gyakorlatába, s szerettette meg velük igazán a szakmát. Pedig azt mondják Pista bácsi min­dig szigorú volt a maga mód­ján, elvárta, hogy mindenki szorgalma, tudása legjavát ad­ja. Az első szava mindig az volt, hogy megkérdezte a gye­rekektől ugyan maga válasz­totta-e a szakmát, mert ha nem, a világért se maradjon egy percet is. Apró hiba — Máig is azt vallom, aki­ben nincs meg a munkája iránti szeretet és tisztelet, ab­ból soha sem lehet jó szakem­ber. Volt aki megfogadta a ta­nácsot, s más szakma után nézett. Aki itt maradt, azzal soha nem volt semmi baj. A gyerekeimet sem erőltettem apjuk szakmájára, saját elkép­zelésük érvényesült, amikor egyikőjük autó-motor, a másik pedig vízvezetékszerelő lett. Három unokám közül a leg­öregebb is apja mesterségét követi, autószerelő szeretne lenni. Nem érzem magam sértve emiatt, hiszen csak az a fő, hogy éppoly becsületes munkásember váljék belőle, mint szüleiből. — Az idők folyamán • mit változott az asztalosmesterség? A mai üzemszerű termelést össze sem lehet hasonlítani a húsz-huszonöt év előttivel. A gépesítés fokozatos korszerű­södésével leszűkült a nehéz fizikai munkák köre. Viszont többet, jobbat kell termelni. Talán egy kis nosztalgia is szól belőlem, de a mai modern bútorok időtállóságban, szép­ségben nemigen vehetik fel a versenyt a régiekkel. Igaz, ha ezek ma is a régi módszerek­kel, főleg kézzel készültjének a minimális bútorigényt sem tudnánk kielégíteni. — Hogyan készül ma a bú­tor? — Felsorolni is hosszú a sok műveletet, melyek révén a nyers fából bútor lesz. Az elő­szabott bútorlapokra először is furnérlemezeket ragasztunk, majd következik a présaépes enyvezés, pihentetés, az élek körülmunkálása. majd a pon­tos méretre szabás. — Ezután jöhet csak az él- furnírozás, fúrás, kiforcolás, csiszolás, sima felületöntés, poliészterkezelés, s csak új­bóli présgépes enyvezés után kerülhetnek fel az ajtók, me­lyeket azután felgombozunk, és zárakkal látunk el. Fiatal korban — Persze mindezeket ma már nem egyetlen ember vég­zi, mindenkinek megvan a speciális munkaterülete. Én például régóta a fényezést, a lakkozás utáni felületkezelést csinálom. A felületöntés után a lakk egy napig szárad, s csak ezután derül ki. mennyi apró hiba van rajta. Ilyen a karc, a repedés, vagy' lehasa- dás, amit mind ilyenkor kell kijavítani. Horváth István 1951-ben Kőrösön elsőként kapta meg a sztahanovista jelvényt. Azóta ötszörös kiváló dolgozó lett. tavaly pedig miniszteri kitün­tetés is gyarapította az elis­merések számát. — Gondolt-e valaha arra, önállóan űzze a mesterségét? — Nekem nem tett volna lót az egyedüllét. Nemcsak a munkában, hanem azon túl is mindig közösségi embernek éreztem magam. A sport szere- tete mellett főleg a közösség iránti vonzódás tett futballis­tává már egészen fiatal ko­romban. A háború előtt az Egyetértés csapatában. majd később egészen 1954-ig a Kini­zsiben játszottam. Emelt fővel — Nagy szavaknak tűnhet, de én mindig úgy éreztem magam itt. mint egy család­ban. Soha haragban nem vol­tam senkivel, s a tudat, hogy megbecsülnek, nagyon jói- esik. s azt hiszem nincs szé- gyellnivalóm. Annyi bizonyos, hogy nehéz lesz elszokni a mű­helytől, munkatársaimtól, akik­ről elmondhatom, ha eliő az ő nyugdíjba vonulásuk ideje, ugyanilyen szép emlékekkel és emelt fővel mondhatnak bú­csút a többieknek. M. J. pe­szervezeti aktivistáknak, dagógusoknak, diákoknak. A jó vélemények kialakulá­sát föltétlenül segítette az. hogy az iroda nemrégiben bő­vítette szolgáltatásai körét. Nézzük meg tehát, hogy e te­kintetben hol tartunk ma? Nos, a díjtalan alapszolgálta­tás keretében házasságkötés­nél gépzenét, feldíszített tér met, köszöntőt, emléklapot, s a bevonulás fényét emelő sző­nyeget ad az iroda. A név­adóknál mindehhez még egy kisdobosnyakkendö is járul. A társadalmi temetéseken szóno­kot és kórust biztosít, s gép­zenét is szolgáltat az iroda. A szervezésen múlik Aki többre vágyik, az már a kiegészítő szolgáltatások köréből kénytelen válogatni, s megrendeléseit hivatalosan megállapított díjak befizetésé­vel kell támogatnia. Lehet kéirni szavalatot, élőzenét, s ezen belül orgonista, hegedűs, csellista és klarinétos közre­működését, vagy egy egész ka­marazenekarét. Meg lehet ren­delni az ünnepség magnetofon­felvételét. A családi ünnepségek és szertartások ünnepélyessé té­telének ezek szerint nincse­nek gyakorlati korlátái, ha a lehetőségeket vesszük számba. A siker a szervezésen múlik F. P. Pénteken TIT-klub Vendég: Vsrga Domonkos A városi tanács vb művelő­dési osztálya és a TIT városi szervezete március 4-én, pén­teken este 6 órakor tartja meg a TIT-klub soron következő foglalkozását a Hősök tere 4. szám alatti levéltári előadóte­remben. A klub vendége ez­úttal Varga Domonkos író, szo- ciográfus lesz, aki hazánk né­pesedésének jellemző vonásait vázolja majd fel. sa Vasarely­kiállítás Az Arany János Művelődé- Központ kiállítótermében március 4-én, pénteken dél­után 5 órakor nyílik meg a Csepei-gyűjtemény anyagából rendezett Vasarely-kiállítás. A közönségnek maga a gyűjtő, Csepei Tibor író mutatja be a tárlat anyagát, s vetített ké­pek segítségével Victor Vasa­rely egész munkásságát. A kiállítás március 20-lg tekinthető meg, naponta 10-től 18 óráig. Továbbképzés Szolfézsóra Szakmai bemutató A napokban fontos ese­mény színhelye volt a nagy­kőrösi Állami Zeneiskola. Ott tartották meg a megye szol­fézs tanárainak továbbképzé­sét. Ebből az alkalomból az iskola két tanára, Vezsenyiné Szabó Klára és Reininger Zsuzsanna nagyszerű szolfézs- óra-bemutatókat tartott a résztvevőknek. A szakmai be­mutatóról teljes elismeréssel szólt a megyei vezetés és a vá­rosi tanács képviselője is. A továbbképzés résztvevői jó szakmai tapasztalatokkal és jó érzéssel távoztak Nagykő­rösről. Ez utóbbi érdekében sokat tett az iskolai szülői munkaközösség is. Tavaszi forduló Nyitány kosárlabdában Elkezdődött az 1982/83-as' évi megyei kosárlabda-baj­nokság tavaszi fordulója is. A körösi fiatalok kétszer is Ceg­lédre utaztak kettős találko­zóra. ■ Ifjúsági nők: Ceglédi Keres­kedelmi DSK—Nk. Gimnázium 35-27 (16-8). A tapasztaltabb vendéglátók jobbak voltak. Legjobb dobók: Lengyel Gy. (17) és Kistót (7). Serdülő diák lányok: Ceg­lédi Kereskedelmi DSK—Nk. Gimnázium 43-40 (22-13). A körösiek nyerhettek volna. Ld: Lengyel Gy. (24) és Kistót (9).- Ifjúsági férfiak: Geglédi Gimnázium—Nk. Gimnázium 61-57 (29-24). A körösieknek volt győzelmi lehetőségük, de nem sikerült. Ld: N. Szűcs (24) és Abrahám (13). Serdülő diák fiúk: Nk. Gim­názium—Ceglédi Gimnázium 70-52 (36-15), A körösi fiata­lok jól játszottak. Ld: Molnár B. (25) és N. Szűcs (19). A Szegedi > Tanárképző—Nk. Pedagógus NB Il-es női mér­kőzés elmaradt. A körösi csa­patból előzetesen heten vállal­ták a játékot, ennek ellenére négyen indultak volna. így nem utaztak el, mert a szabály szerint négyen nem kezdhet­ték volna el a játékot. A ki nem állás miatt pontot sem kapnak erre a mérkőzésre a körösiek. A Bács-Kiskun megyei mi­ni fiú bajnokságban: Kecske­méti Jókai isk.—Nk. Kossuth isk. 35-28 (15-10). Küzdelmes mérkőzésen az otthoni csapat magassági fölényben volt. Ld: Rácz (12) és Barcsay (6). Filmvetítés Az MTESZ és a Nagykőrösi Kinizsi szervezésében március 14-én 18 órakor a konzervgyár bemutatótermében az évszázad mérkőzéséről (magyar—angol 6:3. valamint 7:1), az 1954- es labdarúgó-világbajnokság­ról és az olimpiák történeté­ről filmvetítés lesz. A nem mindennapi programra a szer­vezők szeretettel várják az érdeklődőket. Csütörtöki sportműsor Asztalitenisz Sportotthon, 18 óra: TRA­KIS—Kinizsi nők. Volán Ku­pa csapatmérkőzés. Kosárlabda Gimnáziumi labdajáték-te­rem, 15 óra: Nagykőrösi Gim­názium—Nagykátai Gimná­zium serdülő diák fiú, 16.10: Nagykőrösi Gimnázium— Nagykátai Gimnázium ifjúsági férfi megyei bajnoki mérkőzés. Monor: M. Gimnázium—Nk. Gimnázium serdülő diák és ifjúsági női megyei bajnoki mérkőzés. Torna Kossuth iskolai tornaterem, 14.30: az úttörő-olimpia váro­si úttörődöntője. S. Z. Kői szerepek Március 10-én 18 óra 30 perckor Lux Elvira tart be­szélgetéssel egybekötött elő­adást Női szerepek a szexuál- pszichológiában címmel. Az előadás az Ifjúsági Házban lesz a Dalmady Győző utca 5. szám alatt. Mozi Ezüstnyereg. Színes, olasz westernfilm. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Gerolsteini kaland. Magyar operettfilm, fél 6-kor és fél 8-kor. Színház A kecskeméti Katóna József Színházban délután 3-kor Má­tyás király juhásza. Kisdobos­bérlet. Este 7 órakor Vendég­ség. Móra-bérlet. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom