Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-24 / 70. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 70., SZÁM 1983. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK Napjainkban egyre inkább megszokottá válik, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek az alap- tevékenységük mellett ipari termelést is folytatnak. Az ilyen műhelyek, üzemek megszületeseDen szerepet játszott az a felismerés, hogy az egyes árucikkeknek a kereskedelemben jelentkező huzamos hiányát enyhíteni lehet oly módon, hogy létszámot lekötő jövedelmező tevékenységhez is hozzájuthatnak. Költséges volt A Mészáros János Termelőszövetkezet forgácsoló és lakatos segédüzemeiből tavaly augusztusban alakult meg a termelőszövetkezet fémmegmunkáló szakcsoportja. Elsősorban szervezeti és függőségi változás történt. A részleg tevékenységi köre ■ megmaradt, a különféle megrendelésekre továbbra is ugyanolyan bérmunkában végzik a gépalkatrészek gyártását, mint évekkel ezelőtt. A szakcsoportnak továbbra is , szoros a kapcsolata a termelőszövetkezettel, amely felügyeleti joggal bír munkája felett. A használatba vett gépekért, berendezésekért azonban bérleti díjat fizetnek, emellett a termelőszövetkezet raktárait is igénybe vehetik. Nagy előny az is, hogy a nyersanyagot vagy a szükséges gépalkatrészeket közvetlenül a termelőszövetkezettől kapják meg az olcsóbb beszerzési áron. Mindezek fejében a szakcsoport nyereségének harminc százalékát kapja a szövetkezet, a fennmaradó hetven százalékkal önállóan, a legjobb belátásuk szerint gazdálkodhatnak. A szakcsoport létrejötte óta eltelt rövid idő alatt komoly bedolgozói hálózatot alakítottak ki. Saját műhellyel, gépekkel csak esztergályosokból nyolcán állnak munkaviszonyban a szakcsoporttal, de ennél is fontosabb az, hogy a termelési feltételek gyors megteremtésével a dolgozóik többségét együttesen tudják foglalkoztatni. Számításba kellett venniük, hogy a szakma jellegéből eredően az egyéni beruházások költséges volta miatt a bedolgozói rendszer korlátlan kiépítése nem lehetséges. A szakcsoportnak ma száz fő az összlétszáma, a forgácsolóüzemben ötven, a lakatosműhelyben harminc szakember dolgozik, zömében a régiek, akik a szakcsoport megalakulása előtt is a termelő- szövetkezet műszaki gárdájához tartoztak. A szakcsoport vezetői elégedetten szóltak a megrendelések mennyiségéről, jövedelmezőségéről. Az említett két üzem havi árbevétele egymillió forintot tesz ki. Az adat önmagában keveset mond, de mindenképp anyagi gyarapodás van mögötte, hiszen a jövedelem növekedése eredményeképpen javulhatott a dolgozók keresete is. öt-hatezer forint átlagkeresetek váltak megszokottá, s bizonyára ez a legfőbb oka az itt dolgozók munkahelyükhöz ragaszkodásának, jó hangulatának. Megalakulása idején a szakcsoport életéből sem hiányoztak a kezdeti nehézségek, amelyek kényszerű velejárói egy ilyen munkaszervezet indulásának. Hiányoztak azok a tapasztalatok, melyekkel a hasonló főállásban dolgozó szakcsoportok szolgálhattak volna, mivel ilyen pillanatnyilag csak néhány van az országban, és úgymond hagyományokkal ezek sem rendelkeznek még. Ezentúl jogi és adminisztratív területen is meg kellett teremteni a szabályozás és irányítás rendszerét. Augusztus óta Az országban tizenhárom vállalattal vannak megrendelői-munkavállalói viszonyuk. Sok esetben régi keletű az ismeretség, hiszen a termelő- szövetkezet gépüzeme a szak- cspport megalakulása előtt is gyártott megrendelésre mező- gazdasági gépalkatrészeket. Tavaly augusztus óta azonban egyre bővülő kapcsolatok létrehozására törekednek, hiszen a szakcsoportnak létérdeke fűződik a folyamatos termeléshez. Javarészt mezőgép vállalatoknak dolgoznak. Máté Tibor, a forgácsolóüzem műszakvezetője a helyi sajátosságok egyik legjobb ismerője. Alakulása óta a termelőszövetkezetben dolgozik, tőle kérdeztük, milyen kilátások előtt áll a szakcsoport. — A régi tapasztalatok ismerete a g-ápalkatrész-ellátás területén, azt hiszem, feljogosít a bizakodásra. Termékeink jellege olyan, hogy „divatváltozásoktól” sem kell tartanunk, ami befolyásolhatná a megrendeléseket, hiszen a gépalkatrészekre mindig szükség lesz. Ezen az úton — Szerencsénkre hazai és szocialista piacról is be tudjuk szerezni a szükséges szerszámgépeinket, de még ezen az úton is meglehetősen költséges feladat új gépek vásárlása, hiszen egyetlen komolyabb darab több mint négy- százezer forintba kerül. Miklay Jenő 1';: a hiikoricaföldci * Pipi A háztáji földek szántásához is hozzáláttak a Mészáros János Termelőszövetkezetben. Képünkön: Tóth István egy MTZ 50-es traktorral készíti elő a talajt a kukorica vetéséhez. Hancsovszki János felvételei Űj sportolási lehetőség Az MHSZ új, társadalmi munkában épült légfegyveres lőcsar- noka kiváló sportolási lehetőséget teremtett a városban. Képünkön: Gállos Csaba tanuló a célratartást gyakorolja a korszerű technikai eszközökkel is felszerelt csarnokban. Jé termés válható A hivatalos tavasz reménykeltőén köszöntött be. Az őszi gabonavetések szépek, s nem szenvedtek számottevő téli károsodást. A gyümölcsfák rügyei is épek, s főleg a korai mandula és barackfákon már kezdenek a virágbimbók kialakulni. A szőlőt metszegetők is örömmel állapítják meg, hogy a jól telelt szemekből az idén is jó termést várhatunk. Ilyen körülmények között, kedvező hangulatban kezdődött meg a kertbarátok klubjának legutóbbi összejövetele, melyen Csikai Pál elnök a szőlő metszéséről tartott tanulságos előadást. A metszés ugyanis nagyon fontos a szőlőtermelésben, mert mint a régi öregek és a mai szakemberek mondják, a metszéstől nagymértékben függ a szüret eredménye. Először a még mindig többségben levő öreg, gyalogművelésű szőlők metszéséről beszélt az elnök, melyek tőkéin általában kétszemes ugarvesz- szőt és a tőke erőssége szerint, két-három darab, ugyancsak két-három szemes termőcsapot szokás hagyni. Azután rátért a korszerű magasan nevelt tőkefejes Lenz—Moser művelésű szőlők metszésére. Ezek a magasban jobban bírják a fagyot, de az erős fagyokat hozó esztendőkre számítva, tanácsos azért ősszel, a biztosításra, a tövüknél egy-két szőlővesszőt lehajtani és letakarni. Ismertette azután az előadó az egy- és kétfüggönyös, 180 cm magas oszlopos huzalra nevelt szőlők metszését. Ehhez a művelési módhoz ajánlatos kevés fagyérzékeny fajtákat telepíteni. * Miután a szőlőknél erősebb lisztharmat fertőzésre lehet számítani, metszés után még a rügyfakadás előtt, permetezzük meg a tőkéket téli hígításét mészkénlével, melybe Thio- vit nevű lisztharmat elleni permetezőszert is tegyünk. A kertbarátok klubja legközelebbi összejövetelét április 11-én, 19 órai kezdettel tartja. ’tetfőn Hangverseny Bdipőd j nem, lesz A Nagykőrösi Konzervgyár fúvószenekara, Simon István karnagy vezényletével, március 28-án, hétfőn 18 órai kezdettel, tavaszi hangversenyt rendez. Népszerű zenekarunk a hangversenyt az Arany János Művelődési Központban tartja, s arra értékes műsort állított össze. Mindenkit szívesen látnak. Belépődíj nem lesz. Äromsziinet A DÉMÁSZ Nagykőrösi Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy március 24- én és 2S-én reggel 7 órától délután 4 óráig a Kodály Zoltán utcában áramszünet lesz. ^IIuS Noé* bárkái. Színes magyar természetfilm. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Tecumseh. Színes, szinkronizált NDK kalandfilm, fél 6- kor és fél 8-kor. b s fiira ITS A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor Szentivánéji álom. Nyilvános főpróba. Labdarúgás Csak egy pont a Kinizsié Űjhartyán—Nagykőrösi Kinizsi 2-2 (1-2) Kinizsi: Molnár, — Benkó, Cseh, Karcsú, Virágh, Szalai, Szabó, Szőke, Petrezselyem, Kovács, Németh (Kiséri 80. P-). Átgondolt, higgadt, fegyelmezett játékkal kezdett a Kinizsi labdarúgócsapata Üj- hartyánban. Ügyesen, pontosan adogatták a labdát, támadtak. Ennek ellenére a körösi kapu előtt adódtak meleg pillanatok. A 20. percben egy kivetődésnél Molnárt a vállánál megrúgták, megsérült, de tovább védett. Két percen belül Molnár két ízben is nagyszerű reflexszel, jól hárított. A 30. percben szögletrúgás után csak centiméterekkel perdült a labda a körösi kapu fölé. A 33. percben szabadrúgáshoz jutott a Kinizsi, a jól ívelt labdát Szalai ügyesen vétte maga elé és nagy gólt lőtt. 0-1. Két perc múlva gyors, pontos adogatás után Kovácshoz került a labda és ő nehéz szögből ügyesen lőtt a hosszú sarokba. 0-2. A 39. percben egy beívelésnél a körösi kapu előtt a feMélfósiyos jövedelem Nyugdíjban a dinnyekertész Valamikor a hatvanas évek legelején ismertem meg a vándor dinnyetermelőket, akik minden kora tavaszon megjelentek a körösi határban. A termelőszövetkezetekben szívesen fogadták a szorgos kezű „idegeneket", akik felesdinnyésként szerződtek a gazdaságokhoz. Szabad földbe ’Amikor , véget ért a nyár, s a dinnyeszezon, odahagyták földbeásott • kunyhóikat, s visszatértek szűkebb hazájukba, a hevesi falvakba. Volt aki idővel megunta a vándorlást, házat vett, s a családdal végleg itt telepedett le. Tóth János is egyike az ideszármazott dinnyekertészeknek, több mint tíz éve már, hogy körösinek vallja magát. Négy év óta nyugdíjas, de továbbra sem tudta abbahagyni a kertészkedést. Fogytán az ereje ahhoz, hogy sokholdas dinnyetáblák gondját-baját vállalja, de paradicsom és dinnyepalántákat most is minden évben nevel eladásra, a kiskertészeknek. Tavaly is elkelt a kétféle növényből mintegy húszezer palánta, de a mostani tavaszon is számít a keresletre. A fehér és zöld héjú fajták dinnyepalántáin kívül jó néhány sárgadinnyefajtát is nevel a gyepkockákkal bélelt melegágyakban. Régi tapasztalatok alapján számítgatja, hogy a jövő hónap végén-, ha az időjárás is engedi, szabad földbe kerülhetnek a virágzó dinnye- és paradicsompalánták. Alapja lehet a bizakodásnak, mert Tóth János Bokros dűlői gazdaságában a melegágyak üvege alatt szépen fejlődnek a palánták, a paprika meg ki van már pikirozva is. Persze, nem ad el mindent a gazda, hiszen a zártkert jelentős részét is be kell ültetnie a gazdának. Tápanyagok Szerencsés módon a szülők és gyerekek zártkertjei mind egymás mellett vannak, nincs hát gond az együttes műveléssel. Hatalmas trágyakupacok sorakoznak a homokon, rövidesen eljön az ideje a terítésnek, majd a szántásnak is. Kétszáz mázsa trágya a kert idei adagja. — A paprika meg a paradicsom egyébként is meglehetősen tápanyagigényes növény, de ha jó termést akarunk, egyik növénytől sem szabad sajnálni — magyarázza Tóth János. — Műtrágyát gyakorlatilag nem használok, még időszakonként sem, a jó minőségű istállótrágyában szinte minden tápanyagnak benne kell lennie. Csak sajnos, manapság körülményes hozzájutni és huszonöt forintos mázsánként áron nem éppen olcsó portéka. — A trágya persze még nem minden. Ekkora darab földre jócskán kell a gyomirtóból is. — Kellene, ha kapa nem volna a háznál. Mondják, hogy a kapa a legjobb gyomirtó, és ez igaz is. Azért néhány vegyszerféleségre nekem is szükségem van. A modern kertgazdálkodásban manapság nélkülözhetetlen a különböző gomba- és féregölő szerek, melyeket magam is szívesen használok. Sárgabarack — Sokszor elő kell vennerri a szakkönyveket is, vagy kérnem kell valamiféle jó tanácsot, ha valamilyen ismeretlen növénybetegséggel találkozom. Azon bánkódom, hogy ezek a vegyszerek meglehetősen drágák. Itt van például a talajfertőtlenítő. Negyven kilóért kilencszáz forinton is felül fizettem. — Amint látom szőlő és gyümölcsös sem hiányzik a kertből. Borért sem kell az üzletbe menni. — Az igaz, de a négyszáz négyszögöl lugasnak csak tíz százaléka borszőlő, a többi csemege. Tavaly nagyon szépen termett, jó ára is volt Nagy részét Pestre fuvaroztam. Költséges szállítás volt, de megérte. A gyümölcsöknek már közel sem volt ilyen jó piaca, csupán a sárgabarack ment első osztályon. Igaz, szép is volt. A szilva viszont szinte nem is kellett a piacon. Tavaszonként — A zöldségféléket, hol értékesíti a nyáron? — Az áfész felvásárlótelepein adom el. Nem panasz- kodhatom, a paradicsomért, paprikáért jó árat adtak mindig a termelőknek. Tavaly paradicsompaprikára is szerződtem, de annak végképp nem volt keletje. — Tudja, a feleségemmel együtt minden nyáron bele öljük erőnket a földbe, nem mindegy hogyan alakul u jövedelmünk. A nyugdíjam mindössze 2100 forint. Tavaszonként bizony megnőnek a kiadások. Mondják, szüleikor meg is van a haszon, ez igaz hisz máskülönben én sem csinálnám. De a jövedelem nem több a méltányosnál. (miklay) jelni felugró Szőkét kilökték a labda alól és a továbbjutó beadásból szépítettek a hazaiak. 1-2. A 40. percben Szőke jó helyzetbe került, de lövését védte a hazaiak kapusa. A második félidőben a körösi csapat átengedte a kezdeményezést és inkább a Kinizsi térfelén folyt a játék. A 80. percben egy rendező megsértette a játékvezetőt, pár percig állt a játék. Molnár több veszélyes labdát biztosan védett. A 70. percben egy ellentámadásnál Szabó gólhelyzetet hagyott ki. A 75. percben a körösi védelem engedte kapura törni a hazai csatárt, annak lapos lövését Molnár vetődve a kapufára ütötte, de a kipattanó labdából egyenlíteni tudtak a hartyániak. 2-2. A 80. percben kézzel tette maga elé a labdát a hazai csatár, de közelről, óriási helyzetben kapu fölé lőtt. Három perc múlva Szőke nagyon jó lövése csak centiméterekkel kerülte el a kaput. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen jobb összpontosítással a másik pontot is megszerezhette volna a Kinizsi. A játékv zető elnézte a nagyobb szabálytalanságokat, a körösi csatársort fogó partjelzőnek mindig fenn volt a zászlója, a hazaiaké mindent elengedett. Nk. Kinizsi ifi—Űjhartyán ifi 2-1 (1-0) Kinizsi ifi: Demeter — Fer- csi, Mihályi, Boros, Szívós, Lővei, Csapó, Pavelkó (Szigetvári), Koncz, Nagy (Barabás), Pálfi (Szabó). Az ifik az első félidőben a széltől támogatva nem használták ki lehetőségeiket. A győzelem dicséretes, de játékuk bátortalan volt, nem meggyőző. Góllövő: Nagy, Lővei. P. S. Csütörtöki sportműsor Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékterem, 14.30: Nagykőrösi Gimnázium—Nagvkátai Gimnázium, serdülő és diák leány megyei bajnoki mérkőzés, Nemesbítés Lapunk március 16-i, szerdai számában sajnos tévesen tájékoztattuk olvasóinkat a Kutyasors című írásban. Az említett cikk ugyanis azt állítja, hogy a házőrző ebek oltási díja 70 forint. A valóság ezzel szemben az, hogy az ebek veszettség etl°ni oltása díjtalan. A tévedésért olvasóink szíves elnézését kérjük. ISSN 0133—2703 (Nagykőrösi Hírlapi SMkezeti szakcsoport Gépalkatrészeket gfártaiialc