Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-01 / 50. szám
fMf mrciTt . 1983. MÁRCIUS 1., KEDD Nyári biennálé Kisplasztikák A VIII. országos kisplasztikái biennálét július 10. éa augusztus 14. között rendezik meg Pécsett; színhelye a Széchenyi téri galéria lesz. s részét alkotja a nyári színház Időszakara összeállított kulturális programnak. A mecsek- aljai város két egymást váltó képzőművészeti biennálénak ad otthont: a páros számú években a kerámia, a páratlanokban a kisplasztika művelői állítják ki alkotásaikat. A zsűri most bírálta el a beküldött munkákat és ötvennyolc művész száz plasztikáját találta bemutathatónak. Tovább erősödött az az utóbbi években jelentkező irányzat, hogy nemcsak szobrászok, hanem más művészeti ágak — festészet, arafika, kerámia, ötvös- és üvegmüvesséa — mesterei is kiállítják új kisplasztikáikat Délelőtt, versekkel Szebben is beszélnek Tíz település iskoláiból vetélkedtek Versmondó versenyeket évről évre tartanak a községek iskoláiban, de sehol sem figyelhetünk meg olyan rendszerességet, mint a ceglédi járásban, ahol hagyományosan minden évben sor keriil az úttörők szereplésére. így, az elmúlt szombaton, február 26- án az abonyi könyvtár adott kulturális helyszínt a vetélkedéshez. A járás tíz településének iskoláiból 18 diák állt a zsűri elé, hogy bizonyítsa tudását. Aligha lehet véletlen, hogy szinte minden évben javul az úttörők vers- és prózamondásának színvonala, hogy csiszolódik beszédkészségük. A helybeli pedagógusok áldozatkészségén, tanórán kívüli munkáján múlik, hogy ezek a tizenévesek aktívan ismerkednek meg Arany János, Milne és Nagy László költészetével. Ugyancsak a pedagógusoknak és a járási hivatal művelődés- ügyi osztályának köszönhető, hogy akadnak mindig -ismerős arcok, olyan diákok, akik másodszor, harmadszor állnak a versmondás képzeletbeli dobogójára. És olyanok is, akik ezekről a verses vetélkedőkről indulva, ma már megyei, sőt országos hírnevet szereztek maguknak és lakóhelyüknek. Szellemi és tárgyi emlékek Zsámbékon Felkavarták az állóvizet Csönd borul a téli tájra. Méltóságteljesen őrzi a vidéket a történelem viharait átélt rom templom. A magasból nézve mintha megállt volna az idő Zsámbékon. Pedig az itt élők egyre többet töprengenek, miként lehetne a múlt örökségét a jelen számára hasznossá tenni, egyúttal átmenteni az utókor számára. A hazai műemlékek tára — Genthon István: Magyarország művészeti emlékei című munkája — tizenhárom látnivalót sorol föl Zsámbékon. Számtalan régi maradvány található a Nemzeti Múzeumban, ami ugyancsak erről a vidékről származik. Még ma is gyakran előfordul, hogy kertásáskor, házalapozáskor olyan tárgyakat vet ki az ásó, amelyeket évszázadok óta rejt a föld magában. A zsómbékiak úgy vélik, hogy az értékek megőrzése és megóvása melleit érdemes lenne azt is átgondolni, mit tehetnének ők maguk közvetlen környezetükért. — Közös óhajra valósult meg az ősszel a művelődési házban a műemlékbarát kör — mondja Mátyás Irén, a ház igazgatója, miközben a társaság összejövetelére tartunk. — Idestova egy esztendeje jöttem Zsámbékra. Az első időszakot ismerkedéssel töltöttem. Jártam a falut, házról házra. Úgy éreztem, hogy a kívülről jött népművelőnek be kell mutatkoznia, mielőtt bármihez hozzákezd. Nem kellett összebeszélnünk: szóba kerültek a zsám- béki műemlékek. Mindenekelőtt sorsuk miatt. Körből egyesület Magam sem gondoltam volna, hogy zsúfolásig megtelik a Törökkút csárda. A kandallóban pattogó tűz mellett jó volt hallgatni az embereket múltról és jövőről. Bebizonyosodott, hogy az itt lakókat évtizedek óta foglalkoztatja: miként lehetne a történelmi Emlékeket megmenteni. Népművelő, építész, nyugdíjas gyári dolgozó, pedagógus és néprajzos, idősek és fiatalok, szellemi dolgozók és kétkeziek ültek egy asztalhoz, hogy elmondják ötleteiket. S közben a művelődési ház kebelében működő kör átalakult egyesületté. — Alapvető elképzeléseinket már az ősszel meghatároztuk — feleli Mátyás Irén, amikor »rról faggatom, miért e formai változtatás. — A kezdet kezdetén magam sem hittem volna, hogy ilyen sok érdeklődőt vonz a kör. Bár a változtatással szabályozottá válik a munka, az egyesületi keret a korábbinál több lehetőséget ígér. Reméljük, hogy általa jelentősebb anyagi forrásokhoz jutunk. A helyreállítás nem kevés pénzbe kerül, önálló szervezetként számíthatunk majd a gyárak, a termelőszövetkezet segítségére is. Akkor érdemes bármibe belekezdeni, ha annak sokan látják az értelmét. Zsámbékon az egybegyűltek a megmondhatói: mi minden történt néhány hónap alatt. Nemrégen kapták meg az Országos Műemléki Felügyelőség támogatását néhány műemlék felújítására. A baráti kör kezdeményezte egy tizennyolcadik századi domborműves népi lakóház és egy barokk kápolna helyreállítását. Ugyanakkor kérték: az 1791-ben épült iskolát is vegyék fel a műemléki jegyzékbe. Hiteles forrásból — A falugyűlésre nem jöttek el annyian, mint ide — állapítja meg Zink Imre, a fiatal tanácselnök. — Mindenkinek szívügye, hogy Zsámbék felébredjen Csipkerózsika-álmából. A tanácsi köttségvetes- bol is készek vagyunk áldozni a célokért. Első lépesként megvásároltuk a népi lakóházat, hogy a műemleKíelügyeló- ség szasmai irányításával visz- szaáilítsuk eredeti formájába. A kör tagsága felkavarta az állóvizet, érdeklődést keltettek kezdeményezéseik. Csaknem mindenkinek akad ottnon feltett kincse, amit a határban tafelt vagy a nagyszülőktől,- dédszülőktőí örökölt. Szeretnék, ha a felújításra váró lakóház az emlékek gyűjtőhelye lenne. A tanácson múlt századi földtérképet őriznek, másutt római kori edények vannak. Ki hinné, hogy a huszadik század vége felé még történelemidéző emlékek bukkannak felszínre? — Láttak már földjuttatási papírt? — fordul felénk Szilágyi Miklós, a PEMÜ nyugdíjasa. — Otthon, a fiókomban őrzöm. Szeretném, ha a tájház anyagát gyarapítaná az, ami életem egykori fontos eseményét örökíti meg. Ezért vagyok itt ma estq többedma- gammal, hogy a következő generációk hiteles forrásokból megismerjék mindazt, amit mi megéltünk. Csaknem négy évtizede, a történelem fordulópontján alföldiek, felvidékiek, erdélyiek, és helybéli német nemzetiségűek néztek farkasszemet egymással. Ki-ki más vidékről hozta magával emlékeit. Fiaik, lányaik már itt vertek gyökeret. S ahhoz, hogy igazán otthon érezzék magukat, ismerniük kell a hely történelmét, az összefüggéseket. Mint gyűjtőlencse — Zsámbéki őslakos vagyok — szól Budai Imre, a PEMÜ villamosmérnöke, — A szomszéd faluban lakom, gyakran járok haza. Ügy érzem, tudnék segíteni én is. Évek óta gyűjtögetem önszorgalomból a régiségeket. Bemutatásra szívesen átadnám a múzeumnak. A néprajzosok már régen felfedezték ezt a vidéket. Erdélyi Zsuzsa néprajzkutató annyira megszerette a tájat, hogy amikor csak teheti, itt tölti szabad idejét. — Ügy érzem, valami megmozdult Zsámbékon — kapcsolódik a beszélgetésbe. — A kör megalakulásakor csatlakoztam a társasághoz. A tárgyi emlékek gyűjtése mellett fontosnak tartom o szellemi örökség elraktározását. Ezért örülök, hogy a kör vezetősége meghirdette a visszaemlékezések! lejegyzését. A néprajzos számára azért fontos ez a vidék, mert gyűjtőlencseként tudja összefogni hazánk különböző területeinek kincseit. Régen dédelgetett elképzelésem, hogy Zsámbékon kulturális központot lehetne létesíteni. A művelődési háznál most ilyen irányú akarást észlelek. A rom templom és környéke kiváló színtere lehetne középkori játékoknak, hangversenyeknek. A, főváros vonzáskörében nyári rendezvényeket lehetne itt létrehívni. Soksok emberi szándék kellene, hiszen a környék leheli a történelmet Ezért jöttem sietve, hogy részese legyek a zsámbé- kiak kezdeményezésének. Van még tennivaló — A mindennapi életet szeretnénk gazdagítani ezen a környéke — fűzi hozzá Maros Tamás Ybl-dijas építész, aki elkészítette a művelődési ház felújítási terveit és felajánlotta további segítségét. — Ha beleszólhatunk a község képének kialakításába, akkor nem bontanak le értékes épületeket, építészetileg is egységesebb falukép alakul ki. Hiszen tanúi voltunk nemegyszer, miként lehet elrontani a környez zetet. Márpedig esztétikus környezetben élnek szívesen errefelé is az emberek, fizikailag, szellemileg egyaránt. Zsámbékon akad még tennivaló elég. . Erdősi Katalin Sikerre mindenkinek lehetősége van Ahol mindig új szelek fújnak A legutóbbi megyei pedagógiai pályázaton tizenkilenc alkotást díjaztak, tóból hét Helyezést a ceglédiek, s közülük is negyet a Yáiaonyi István Általános Iskola pedagógusai vittek cl. A tantestületből összesen tizenhét tanár, illetve tanító adta be munkáját. Ezek az adatok óhatatlanul fölkeltik az emucr kíváncsiságát* vajon milyenek lehetnek, hogyan élhetnek, dolgozhatnak, milyen légkör késztethet jó néhány rendkívül elfoglalt embert arra, hogy a Szabad idejét, ejszanáit föláldozza, részt vegyen egy ilyen szakmai erőpróbán? — Hosszú évekre nyúlik vissza nálunk ez az újítási kedv — kezdi a beszélgetést Giba Lászloné igazgató, aki maga is első díjat kapott az iskolai munkaközössegek kialakításáról, tévékenységükről és életükről szóló dolgozatára. — Előző igazgatónk, az 1977- ben elhunyt üankowszky Sán- áorne buzdított minket, hogy vegyünk részt különféle kísérletekben, újítsunk, foglalkozzunk minél többet az új pedagógiai módszerekkel. Ilyen előzmények után természetes, hogy jómagam is sokat törtem a fejem azon, ki, milyen munkával nevezhetne be egy pedagógusok közötti versenybe. Hatvannyolcán tanítunk ebben az iskolában, s a létszám fele harmincéves, vagy még fiatalabb. A kohéziós erőt elsősorban a harminc-negyven közöttiek jelentik. Közülük kerültek ki a pályázók is. A sikerre nálunk mindenkinek adott a lehetősége. Valamennyien — kezdők és nagy gyakorlattal rendelkezők — tartanak bemutató órákat, s ha bírálunk, úgy tesszük, hogy az építő legyen. Hivatástudatból Nyílik az ajtó. Magas, vékony, kellemes arcú tanítónő lép a szobába. Pásztori Ilona, napközis nevelő. Pályázatát-az elsősökkel és a másodikosokkal való differenciált munkáról írta. — Miért foglalkoztam ezzel a témával? — ismétli meg mintegy önmagának is felteve a kérdést.* — Van egy belső kényszer az emberben. Méghozzá a mondanivalója, amelyet ki kell adnia önmagából. Lehet, hogy ez is a hivatástudat egyik formája ... Csak az boldog ugyanis, akinek hobbija a hivatása — és én boldog vagyok! Meg aztán szeretünk is együtt dolgozni. Arról faggatom Pásztori Ilonát, hogy miért érzi jól magát ebben a tantestületben? Válaszként a bemutató óráról mesél. A tanteremben maradt, hogy mindent előkészítsen, s akkor megjelent valaki, hozta Hona kávéját forrón, két cukorral és fölkeverve. Ez bizony tényleg apróság, de kifejező — szavak nélkül is. Bálint Lászlóné több kolléganőjével együtt az alsó tagozatos anyanyelv-oktatásról szóló pályázatában adott módszertani segítséget a differenciált programok kidolgozásával. — Jó néhány éve foglalkozunk ezzel a témával. Kai társnőimmel együtt figyeltük áz alsó négy évfolyamot, s összegyűjtöttük tapasztalatainkat. Igaz, hogy fizikailag rendkívül megterhelő volt mindent írásba foglalni, de a cél megéri! Hiszek a differenciálás eredményességében, * szeretném, ha mindenütt tért hódítana. Ez az életük A fiatal tanítónőnek az iskolai elfoglaltságon túl sok gondot jelent saját három gyermeke is, akik közül a legidősebb ötödikbe, a középső negyedikbe, a legkisebb pedig első osztályba jár. Erre a pályázatra már csak éjjel jutott ideje. Könyvtárba,, szakirodalmat olvasni anyanapokon járt. Immár szenvedélyes újítóként könyvelhető el Polyhos- né Babácsek ,Erzsébet, aki a differenciált matematikaoktatással foglalkozott. Már főiskolásként is országos második helyet ért el. — Ebben az iskolában mindig modern szelek fújtak — magyarázza. — Többek között azért is érzem itt jól magam. A differenciálás létkérdés egy osztályban, ahol mondjuk negyven gyerek van. Ezért is készítettem el többek között azt a diaprogramot, amelynek segítségevei megvalósítható. A minisztérium országos újításként elfogadta az alsó tagozat számára, s mint alapvető taneszköz, már kapható is. Akárcsak kolléganőm, én is éjszaka dolgoztam. Újabb pályázatom arra irányul, hogy hogyan lel hetne továbúlépni. Feladatsorokat dolgoztam ki, kártyákon és fóliákra, S beiktattam néhány ellenőrző diaképet is. Akármilyen fárasztó, szamomra ez a munka jelenti az életét, mert szeretem csinálni; önmagáért, s nem az elismerésért. Összefogó summázat Sok mindenről szó esett ezen a délelőtt. Masok talán ebben az iskolában a tanárok? Nem niszem. Talán egy kicsit közelebb állnak egymáshoz. Segítik a másikat munkájában, de emberi gondjai megoldásában is. Tartanak nőnapot, féríina- pot, járnak együtt gyümölcsöt szüretelni a tsz-be, s a keresett pénzen pedig kirándulnak. A tavalyi átfogó szakfelügyeleti látogatás summázata az volt, hogy a Várkonyi iskola tanulmányi munkája jó, helyenként kiváló. Ezt bizonyítják pályázati helyezéseik is. A nevelők a tantestületen belül ismerik egymás tevékenységét. De bármilyen izgalmas a munkájuk, bármennyire is kitűntek a megyei pályázaton, a város többi iskolájából nem érdeklődtek, nem kívánták hasznosítani az eredményeket. Vajon miért? Ennyire nem tudnak városon belül a másik intézményről? Nem valószínű. Inkább valami fáradt közömbösségről lehet szó. Még kevesen vannak azok, akik a várkonyi- sokkal együtt hiszik Váci Mihály szép gondolatát: Osztani magad, hogy sokasodjál, f A kicsikhez hajolni, hogy magasodjál, / Hallgatni őket, hogy tudd a világot, / Róluk beszélni, ha szólsz a világhoz. Körmendi Zsuzsa Pályázat Derkovits-ösztöndíjra Pályázatot hirdetett a Művelődési Minisztérium és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége a Derkovits Gyulaösztöndíjra. A kiírás értelmében az ösztöndíj célja, hogy táV-FIGYELŐ VarázstoII. Ha nagy hirtelen felelni kellene egy olyan vizsgakérdésre, hogy az újabb kori magyar irodalom mely műveiben történik olyasmi, ami a cselekményt a csodák világába emeli, a megszorított vizsgázók többsége bizonyára Petőfi János vitézét hoznák fel példaképp. Ebben az elbeszélő költeményben ugyanis tényleg megesik egy s más olyan cselekedet, amelyet hétköznapi ésszel föl nem foghatunk. Ha tetszik, olyan fordulatok sorjáznak ebben a poétái remeklésben, amik elrugaszkodnak a szürke rögöktől, amiknek megértéséhez, átéléséhez, jóízű élvezéséhez fantázia szükségeltetik. Hogy hazánkfiai mennyire dúskálnak eme szellemi kincsben, nem tudni. Az azonban bizton állítható, hogy film- és tévérendezőink nemigen teszik próbára az előfizetők, jegyvásárlók képzelgéseinek mértékét. Az elmúlt péntek este azonban csoda történt! Oláh Gábor rendező és Baráth Lajos forgatókönyviró egy olyan emelkedettebb stílű és áttételekben, utalásokban igencsak gazdag mai mesét elevenített meg a rendelkezésükre bocsátott bő egy órában, amely ha a Tündérország tavából újjászülető Iluska megtestesülésével nem is vethető össze, de arra kétségkívül alkalmasnak mutatkozott, hogy a világirodalomban jártasabb néző reámondja: na, itt a magyar honi faljáró. Fal járó? Persze ez az összevetés sem stimmel. A Varázs- toll ugyanis nem kelt át sem betonon, sem téglán. Csupán csak bizonyos papírokhoz ért hozzá néhanap. Ám amikor ez' a családi örökségként tovább szolgáló iróalkalmatosság bizonyos jeleket rajzolt, akkor fenekestül felfordult a világ. Hogy mást ne említsünk, kiderült, hogy a főmérnök úr villája amúgy egészében a tolva jlás gyümölcse: vétkes tulajdonosait még egy hálóing meg egy pizsama sem takarta azután, hogy Kiseb János pennája megcselekedte a magáét. Dicséretére a föntebb említett szerzőpárosnak, az efféle látványos és példázató« leleplezéseket nem vitték túlzásba. A csodálatos írószerszám talán még féltucatnyi esetben sem bizonyította nem mindennapi képességeit, s ettől ' a mérsék- letes szolgálattól a szóban forgó eszköz megmaradt valami hétköznapian furfangos eszköznek. Annál is inkább, mert gazdája, ez a bizonyos Kiseb nevezetű átlagkartárs egy olyan színművész által kelt életre, akinél jobban aligha játszhatta volna el ezt a figurát más, mint Kovács János. Az a Szegedről nemrég a Vígszínházhoz szerződött remek színész, aki szinte mindegyik grádicsát végigjárta a vidéki aktorságnak, és aki az elmúlt évtizedek alatt egyik legkiválóbb, legsokoldalúbb filmes epizo- distánkká emelkedett. Most pedig remek alkalma nyílt bebizonyítani, hogy egy abszolút főszerepben is utánoznatatla- nul egyéni tud lenni. Gyermeki naivsága, ahogyan zsebbe való kincsének — képletes értelemben vett — súlyát elviselte, kikezdhetetlen jóindulata, amellyel mindenkihez fordult, mesteri jellemfestés volt a javából. A mindent megbocsátás apostolaként úgy jártkelt előttünk Kovács J.ános, hogy egyetlen pillanatra sem zökkent ki borotvaélen táncoló szerepéből. Ha oiykcr kissé lassúdadnak is éreztük a cselekményt, ha alkalma,nkint olybá is tűnt a sztori, hogy fölpörgetve, szikrázóbb poénok kíséretében netán harsányabb, kavargóbb vigasság kerekedhetett volna ki belőle, azért — mint szokatlant, mint különlegességet — nagyon élveztük. Bár többször rukkolna elő Oláh Gábor efféle, padlóktól és járdáktól elrugaszkodó históriákkal, hiszen ha valakinek, neki ehhez a groteszk Urizálás- hoz igazán kiváló érzéke van. S egyúttal ahhoz is remekül ért, kik tudnak jól lubickolni az általa kevert, színezett, illatosított közegben. Kiváló — de sajnos kihasználatlan — úszómester a javából... Akácz László mogassa a tehetséges és már önálló művészi tevékenységet folytató fiatal művészeket. A pályázók elbírálása eddigi munkásságuk, művészi, emberi magatartásuk és az ösztöndíj időtartamára szóló művészi célkitűzéseik megismerése alapján történik. A fiatal művészeknek olyan feladatot kell maguk elé tűzniük, amely- lyel o szocialista tartalmú és igényű művészet előbbre haladását szolgálják. A kiírás feltételei szerint Derkovits Gyula-ösztöndíjra pályázhat minden olyan 35. életévét még be nem töltött képzőművész, akt a főiskola után önálló művészi alkotó- rrjunkát végzett. Kivételes esetben olyan alkotó is megkaphatja az ösztöndíjat, akinek nincs főiskolai végzettsége. Az ösztöndíj összege háromévi időtartamra havi 3 ezer forint, a díj odaítéléséről a művelődési miniszter dönt A pályázati feltételek között szerepel, hogy az ösztöndíj idején a művészeknek marxista továbbképzésben kell részt venniük és legalább hat hónapot kell eltölteniük szocialista termelőközösségekben. A pályázati kérelemhez mellékelni kell a pályázó eddigi művészi munkásságának részletes ismertetését, önéletrajzot, a főiskolai végzettséget igazoló irat fotókópiáját, az ösztöndíj időtartamára vonatkozó művészi célkitűzéseket, a szakmai-ideológiai továbbképzés programját és a művészi munkásságot dokumentáló 4— 5 alkotást. A pályázati kérelmeket a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztályára postán kell eljuttatni március 15-ig (1363 Budapest, Pf. 69.). A műveket április 5-én és 6-án 9— 16 óra között várják a Műcsarnokban. /
