Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-23 / 69. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM 1983. MÁRCIUS 23., SZERDA Korszerű és divatos cikkek A NÍVÓ szövetkezet mérlege A NÍVÓ Ruházati Szövet­kezet az 1982-es év tervszá­mainak meghatározásánál igen óvatosan járt el, s elsősorban a korábbi szint megtartására törekedett. Felkészültek a ne­hézségekre, nem alaptalanul számítva azokra. Ugyanis igen sok kedvezőtlen, a gazdálko­dást nehezítő körülménnyel találták magukat szembe az elmúlt év során. Csekély elvándorlás A kereskedelmi partnereket a visszafogottság, a szerződé­sektől való tartózkodás jelle­mezte. Ezért többcsatornás ér­tékesítési rendszerükben foko­zottabban fordultak a kiske­reskedelem felé. A közgazda- sági szabályzók egyes elemei­nek változása is további ne­hézségeket okozott. A ceglédi és a nagykőrösi üzem dolgo­zóinak odaadó munkája révén végül is úgy könyvelhették el a tavalyi évet, hogy az sikeres volt. A terv szerint 1982-ben a teljes munkaidős fizikai állo­mánynál 3 százalékos csökke­nést akartak elérni. A kieső létszámot a hatékonyabb élő­munkával szándékoztak pótol­ni. A valóságban azonban a létszám nőtt. A szövetkezet­ben a dolgozók jól érzik ma­gukat, az elvándorlás csekély. A bedolgozók száma a terve­zettnek megfelelően alakult. Sajnos a bedolgozóknak nem sikerült folyamatosan munkát adni. Ennek eredményeképpen az átlagkeresetük csökkent az 1981-es évhez viszonyítva. Nagyobb nyereség A szövetkezetben jól megta­nulták, hogy talpon maradni csak akkor tudnak, ha gyor­san, rugalmasan alkalmazkod­nak a piaci igényekhez. Kor­szerű, divatos, tetszetős, elér­hető árú portékákat kell gyár­taniuk ahhoz, hogy verseny­ben maradjanak. Arra is rá­jöttek, hogy a gyermekruháza­ti cikkek terén az ellátás nem kielégítő. Hozzáláttak hát azok gyártásához is. A mennyiségi teljesítés mel­lett a minőségre is ügyeltek. Esetenként előfordult, hogy a készterméket alacsonyabb osz­tályba kellett sorolni. A jö­vőre nézve elengedhetetlenül fontos feladatuknak tekintik a még jobb minőségű munkát. Végeredményben a termelé­si tervet 102,6, mind a lakos­sági szolgáltatási tervet 102,3 százalékra teljesítették. Év közben a pénz- és kész­letgazdálkodás területén is mutatkoztak gondok. Ezt első­sorban az üzleti partnerek tartós fizetési késedelmei idéz­ték elő. Súlyosbította a hely­zetet, hogy különösen az év első felében a kereskedelmi partnerek tartózkodtak az áru átvételétől, s ez a szövetkezett, ben raktározási nehézségeket okozott. Emiatt az egyenletes készletgazdálkodásra sem kí­nálkozott lehetőség. A forgási napok száma például jelentő­sen megemelkedett tavaly a megelőző évihez viszonyítva. A szövetkezetben az elmúlt évben építésre és gépbeszer­zésre 390 ezer forintot fordí­tottak. Az 1982-es év gazdasági jel­lemzője még, hogy az ott dol­gozók jövedelmezőbben ter­meltek a tervezettnél, s túlha­ladták az előirányzott nyere­séget is. Végeredményben te­hát 11 millió 482 ezer forin­tos eredményt értek el. A szövetkezet dolgozóinak derekas helytállását dicséri, hogy a jó gazdasági eredményt rendkívül szűkös munkahelyi -környezetben érték el. A dol­gozók fegyelmezetten végez­ték munkájukat, mert az el­múlt évben üzemi baleset nem fordult elő. Jól indult A szövetkezet 1982-ben 32 ezer forintot fizetett ki segély címén az arra rászorulóknak. Dolgozók közül OKISZ-üdülő- ben 19-en pihenhették ki a fáradalmaikat. Eljutottak 2 napos autóbuszos kirándulásra is. A dolgozók politikai és szakmai továbbképzése is biz­tosított. A szövetkezet dolgo­zói szívesen ajánlották fel társadalmi munkájukat az ér­telmes célokért Cegléden vagy Nagykőrösön. Máskülönben az idei eszten­dőt jól indították és a szövet­kezet dolgozói remélik, hogy jövőre legalább ilyen ered­ményről adhatnak majd szá­mot. Kovács Katalin Közgyűlés a Kinizsiben Az egyesület legjobb esztendeje Közel kétszáz érdeklődő részvételével a Sportotthon nagytermében tartották a Nagykőrösi Konzervgyár Ki­nizsi Sportegyesületének kül­döttközgyűlését. A résztvevők előre megkapták a 22 oldalas elnökségi beszámolót. Serdülő korú A 7 főből álló ügyvezető el­nökség az OTSH, a megyei és járási szervek által kiadott rendeletek és határozatok szel­lemében, valamint a saját munkaterve alapján, 4-6 he­tenként tartott ülésein meg­tárgyalta a témákat, beszá­moltatta szakosztályait és szakbizottságait, valamint megvitatta az egyesület ügy­vitelével kapcsolatos felada­tokat és a menet közben je­lentkező témákat, s intézke­dett a napi ügyvitel szaksze­rűsége érdekében. A demokratikus centraliz­mus elve érvényesült. Előtér­be került az ésszerű, gazda­ságos, távolbalátó gazdálko­dás. Különös hangsúlyt for­dítottak az oktatási intézmé­nyekkel való kapcsolattartás bővítésére. A 7 szakosztály eredményei és tevékenysége folytán ösz- szességében fejlődő tenden­ciát mutat, de még mindig sok teher hárul 1-1 személy­re a szakosztályon belül. Az asztaliteniszezők 3 edző irá­nyításával fejlődtek legdina­mikusabban. Az 56 fő közül 11-en értek el minősítést. Rendszeresebbé váltak az ed­zések, a világítás korszerűsí­tésével és egyre több megyei egyéni versenyen való indu­lással főleg az ifjúságiak sze­repeltek jól. A felnőtt fér­fiak az NB III-as csapatbaj­nokság ötödik helyén állnak. A szakosztály a megyében a második legeredményesebb utánpótlás-nevelő ebben a sportágban. A 112 birkózó felkészítését 3 edző végzi. A szakosztály az elmúlt 2 évben ugrássze­rűen fejlődött. Húszán értek el minősítést, s a sportági rangsorban másodikok a me­gyében. 1982-ben 7 olimpiai pontot szereztek. Az utánpót­lás nyáron kéthetes edzőtá­borban volt Csongrádon. Fő­leg a serdülők és az úttörők remekeltek, de más korcso­portokban is értek el sikere­ket. A szakmai és pedagógiai munka a szakosztályban ki­emelkedő. A 45 kézilabdás váltakozó sikereket ér el. Bár az edzőgond megoldódott, a korábbi évek hiányosságai miatt még mindig akadnak problémák. Az edzéslátoga­tottságot javítani kell, és a vezetést meg kell erősíteni. Figyelmet érdemel, hogy több ügyes serdülő korú fiatal bon­togatja szárnyait. Meghívást kapott Városunk egyik legnépsze­rűbb szakosztálya a labdarú­góké. öt edző foglalkozik a 110 fiatallal. A felnőttcsapat tavasszal megnyerte a járá­si bajnokságot, és feljutott a megyei II. osztályba. Bán- hidi József személyében új, jól kvalifikált edző került a városba. A csapatépítés ne­hézségekbe ütközött a játéko­sok akarati, jellembeli és ön­fegyelem terén mutatkozó hiányosságok miatt, s itt bi­zony előbbrelépés szükséges. Az utánpótlás népes, tehet­séges. A szakosztály vezetése jól működik. Az eredményes munka feltételei adottak, s most a játékosokon van a sor. A tornaszakosztály az egyetlen B-kategóriás és az egyik legeredményesebb a sportkörben. Hetente hatszor edzenek, több helyen. Az új Petőfi-iskolában a legideáli- sabbak a feltételeik. Az öt edzőnek is köszönhető, hogy 21-en értek el minősítést. Se­gítő tényező volt, hogy az Újpesti Dózsánál kéthetes ed­zőtáborozáson voltak: az igen nehéz és új elemeket ott, a szivacsgödörnél tudták biz­tonságosan gyakorolni. Sinkó János meghívást kapott az ifjúsági válogatottba, a serdü­lők és ifjúságiak országos he­lyezéseket is értek el. Többet tenni Bár a 129 természetjáró közössége tömegsport jelleg­gel működik, múlt évi 51 tú­rájukon 52-en értek el túra­minősítést. Négy túravezető- jük is van. A konzervgyári szezon miatt 6 hónapra korlá­tozzák tevékenységüket. A sportág közművelődési célo­kat is szolgál: a tájak-korok- múzeumok akció keretén be­lül az ország szép részeit, mű­emlékeit is megismerik. Az MHSZ-szel közös modellező szakosztályban 45-en tevé­kenykednek. Hét versenyen vettek részt, 4 bemutatót tartottak és ju­bileumi kiállítást is rendez­tek. Tizenkilencen értek el minősítést. A konzervgyár tö­megszervezeteivel egyeztetett naptár szerint 10 sportágban 1521-en vettek részt a tö­megsport-rendezvényeken a Kinizsi létesítményeiben. Ez Fontos tudnivalók A díjbeszedő hétköznapjai Az emberek többsége a díj­beszedők iránt valami külö­nös tiszteletet érez. Ha a vá­rosban találkozik a körzete újságkihordójával, postásával vagy áramdíjbeszedőjével, szí­vesen üdvözli. Nincs ez más­képp a gázdíjbeszedő eseté­ben sem. Űton-útfélen kö­szönnek neki, megállítják rö­vid beszélgetésre, vagy azt tudakolják, hogy mikor jut el arra a tájékra, ahol ők lak­nak. Fogyasztók Tekintettel arra, hogy a díj­beszedő évek óta csaknem ugyanazon a napokon keresi fel a fogyasztókat, a kérdés tűnhetne feleslegesnek is. De nem az, mert a kapcsolattar­tás szempontjából nagy jelen­tőségű. Talán mondani sem kell, hogy mennyire fontos a városlakók közérzete szem­pontjából, hogy milyen embe­ri kapcsolatuk van a díjbesze­dőkkel. Akadnak, akik gond­jaikba, örömeikbe is beavat­ják a díjbeszedőket. Aztán akadnak olyanok is, akik ha­ragudnak rájuk, mert a szám­lát ki kell egyenlíteniük. Sze­rencsére ez utóbbiak száma a kevesebb. Nagykőrösön Társi Jánosné díjbeszedőt minden gázfo­gyasztó ismeri, öt év óta jár­ja a várost. Magára és 4 órás segítőjére 3 ezer fizető vár. — Nehéz-e a gázdíjakat be­szedni? — kérdeztük Társi Jánosnét. — Tulajdonképpen nincs vele gondunk. A legtöbb fo­gyasztó a számla összegét azonnal kifizeti. Azoknak, akiket nem találunk otthon, vagy nem volt pénzük, érte­sítést hagyunk, melyben kér­jük, hogy a gázdíjat 15 napon belül fizessék be. Erre a Tö­möri úton levő irodában nyí­lik alkalom, kedden 10—12-ig és pénteken 16—17 óráig. A díjbeszedést igyekszünk úgy megszervezni, hogy a fogyasz­tókat jórészt otthon találjuk. Tulajdonosok — Kellett-e gázórát kikap­csolni azért, mert a lakó nem fizette meg a gázfogyasztását? — Nagykőrösön jelenleg öt gázóra van ilyen okból meg­szüntetve. komoly emelkedést jelent az előző évekhez viszonyítva. Hétfőd napokra nyitott kapuk akciókat terveznek a sport­pályákon. A Kinizsi sponttelepi és a sportotthoni létesítményeket a bázisvállalat segítségével gondozzák. A tribün palate- tőjét kicserélték. Jelenleg fo­lyik a pincelőtér edzőterem­mé való átépítése, valamint a tenisz- és labdarúgó-edzőpá- lyák kialakítása. A további teendők ellátásá­hoz városi összefogásra van szükség. A váltakozó sikerű módszertani bizottság kiegé­szítésre szorul, a propagan­disták rendszeres tájékozta­tást adtak az egyesületről. A Kinizsi célkitűzése az, hogy a megkülönböztetett egyesü­letek közül a kiemeltek közé kerüljön, de ehhez mindenki­nek többet kell tennie. Bodroghalmi János sport­köri ügyvezető elnök szóbeli kiegészítőjében elmondta, hogy bár sok vonatkozásban előbbrelépett a Kinizsi, a szakmai munka területén to­vábbi fejlődésre van szük­ség. A tömegek testnevelés iránti igényét is fejleszteni kell. Csak akkor lehet a sport terén jobban haladni, ha egy koncepció érvényesül a vá­rosban. Örvendetes, hogy az utóbbi 15 évben 1982 volt a Kinizsi legeredményesebb éve. Szocialista brigádok A jó hangulatú sportgyűlé­sen heten szóltak hozzá. Ig- nácz Gyula, a megyei TSH képviselője örömmel nyugtáz­ta, hogy az irányító tevékeny­ség rohamosan fejlődött a sportkörben. Az elnökségben két személycsere történt: Gör­be Ferenc és Lökös Ferenc az újak, kooptálással. Befejezé­sül a Kinizsiért sokat tevő sportolók, sportvezetők, szo­cialista brigádok emléklapo­kat és tárgyjutalmakat kap­tak, mintegy hetvenen. S. Z. — Kik olvashatják le a gáz­óra állását? — Mindenekelőtt a díjbe­szedők. Azonban előfordulhat olyan eset is, hogy a lakók a megkereséskor nem tartózkod­tak otthon. Olyankor a fo­gyasztónak a kiértesítésre fel kell vezetni az utolsó óraál­lást és az ügyfélfogadási idő­ben az irodába a gázdíjjal együtt be kell hoznia. Azon­ban a legközelebbi leolvasás­nál már lehetővé kell tenni, hogy a díjbeszedő írhassa fel a gázóra állását. Gyakran vé­gez szúrópróbaszerű ellenőr­zést a vállalat ilyen feladat­tal megbízott dolgozója. — Ezzel kapcsolatban ko­rábban gondokat is emlege­tett. — Arról van szó, hogy né­hány fogyasztó, aki átutalási betétszámlával rendelkezik, értetlenül viselkedik az­iránt, hogy a gázóra leolvasá­sa továbbra is a díjbeszedő dolga, s lehetővé kell tenni számára a lakásba való beju­tást. — Másfajta problémáról is tett említést. A Nagykörös és Vidéke Áfész egyik tagértekezle­tén történt, hogy valaki kifo­gásolta a Kertészkedök boltjá­nak elnevezését. A véleményét kifejtő tag azzal érvelt, hogy ebbe az új és nagyon hasznos üzletbe, a Lőrinc pap utcába, bizony nem kertészkedök jár­nak, hanem hozzáértő kerté­szek (ki ne volna az Nagykő­rösön?), így aztán teljesen szükségtelen lebecsülni őket a kertészkedök megjelöléssel. Nos, nem a nagykőrösi áfész tagértekezletének a hoz­zászólója az első ember ha­zánkban, aki fönnakadt a -kodik, -kedik, -ködik képzős igék használatán. Annyira nem, hogy a kiváló nyelvész és nyelvművelő Ferenczy Géza már 1968. január 7-én, egy eb­ből a szempontból érdekes va­sárnapon, kifejtette már véle­ményét e témáról. Az akkori panaszkodó klasszikus Írónk­kal Kemény Zsigmonddal kap­csolatban vélte sértőnek az újságíróskodik igét. Ferenczy Géza az említett újságcikk­ben felsorol még néhány ha­sonló igét, melyek eléggé gyakran előfordulnak az iro­dalomban és a köznyelvben is. Például: tanítóskodik, tanár- kodik. káplánkodik, lelkipász­torkodik. A továbbiakban pedig azt írja: „Nincs ennek a tanítós- kodott, tanárkodon igealaknak a használatában semmi bántó, lekicsinylő mellékzönge, sem­mi rosszallás. Ugyanígy nincs efféle az újságirósko- dikban sem.” Tegyük hozzá, hogy a ker­tészkedik, vagy a kertet mű­velők megjelölésére szolgáló kertészkedök szóban sincs semmiféle lebecsülés, sértés. Ferenczy Géza a cikkében, s egy másik, kéziratban maradt rövidke dolgozatában azt fej­— Előfordulhat, hogy a fo­gyasztó elköltözik a lakásból, s erről nem értesíti a TIGÁZ nagykőrösi kirendeltségét. Esetleg megegyezik az új la­kóval a gázdíjfizetést illetően, s az új tulajdonos fogyasztja tovább a gázt. Itt fontos tud­nivaló, hogy az új fogyasztót a TIGÁZ szakembereinek minden esetben ki kell oktat­niuk a gázberendezések hasz­nálatára. Megtakarítás — A számlákkal kapcsolat­ban felmerült-e már rekla­máció? — Eseterként előfordult, de azt minden alkalommal sike­rült megnyugtatóan rendezni a vállalat szolnoki központjá­ban, — Az idei gyengébb tél éreztette-e hatását a gázfo­gyasztásban? — Erre vonatkozóan pontos adattal nem szolgálhatok, de vélefnényem szerint feltétle­nül számolnunk kell bizonyos megtakarítással. K. K. tegeti, hogy ennek az igekép­zőnek a használatában két­ségtelenül van valamiféle né­pies, vagy még inkább köz­nyelvi íz, de például a lelki­pásztorkodik szó kimondottan választékos kifejezés. Lebecsülés tehát szóba sem jöhet a szavak használatánál. Kivéve azt az esetet, amikor a mondat egészéből követke­zik a pejoratív értelem. Azt a mondatszerkesztést, amikor a mondatban van rosszallás, és a képző csak másodlagosan segít a gúny kifejezésében. Amiből az is következik, hogy maga a -kodik, -kedik, -ködik, képző nem lekicsinylő értel­mű, de azzá lehet tenni, mint bármilyen más igeképzőt. Még Arany Jánost is idézi Feren­czy Géza, mondván, hogy a költő által leírt mondat „Sa­ját műve fölött senki sem bí­ráskodhatnék”, semmiféle le­becsülést nem rejt. Egysze­rűen azt mondja ki, hogy sa­ját művével kapcsolatban senki sem működhetik bíró­ként. Máskülönben a Grétsy László és Kovalovszky Miklós szerkesztette, s 1980-ban meg­jelent Nyelvművelő kézikönyv sem tud ennek az igeképző­nek a becsmérlő voltáról. Az ide illő cikk annyit árul el, hogy „A névszóhoz járuló -kodik, -kedik, -ködik, ill. -ködik, -ködik képző jobbára valakinek, valaminek a sze­repében működik, valamiként, valamilyenként cselekszik, vi­selkedik jelentésű igéket ké­pez.” M indebből következik, hogy a Kertészkedök boltja elnevezésben semmi hiba nin­csen, a tagértekezlet hozzá­szólója egyszerűen tévedett, amikor gúnyt, lebecsülést hal­lott ki e szóból. Farkas Péter Forgalmas gazdabolt Az áfész Szolnoki úti gazdaboltjának raktárait és árukészletét is bővítették. Ennek megfelelően növekszik a forgalom. Fakan Mihály boltvezető sok vetőmagot, növényvédő szert, fólialeplet és műtrágyát kínál vásárlóinak. Hancsovszki János felvétele ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) Kertészkedök — kertészek

Next

/
Oldalképek
Tartalom