Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-22 / 68. szám

1983. MÁRCIUS 22., KEDD Nyers Rezső kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Nyers Rezső­nek, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudo­mányi Intézete tudományos tanácsadójának több évtizedes munkásmozgalmi és közéleti tevékenysége elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság ba­bérkoszorúval ékesített Zász­lórendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hét­főn adta át. Jelen voltak Aczél György és Havasi Fe­renc, az MSZMP Központi Bizottságának, titkárai. Szerkesztőségünk vendége Külpolitika emberközelből Tegnap szerkesztőségünk vendége volt Chfudinák Ala­jos, a Magyar Televízió külpo­litikai szerkesztőségének veze­tője. Nagy érdeklődéssel kísért tájékoztatót tartott a nemzet­közi élet aktuális kérdéseiről, különös tekintettel a közel-ke­leti helyzet alakulásának kilá­tásaira, a világpolitikai moz­gásokat meghatározó folyama­tok hátterére, emberi vonatko­zásaira. Ezt követően válaszolt a kollégák kérdéseire. A beszélgetés során szó esett többi között az újságírók fel- készültségének fontosságáról, a hiteles tájékoztatás objektív és szubjektív feltételeiről. Szegénységből tisztes jómódba Se munkaidő, se szabad szombat Szakértelem és lelkiisaieret kel! házzá A KENYÉR LISZTBŐL víz- r s zel, sóval, kelesztő anyaggal, s esetleg még adalékanyagokkal (burgonya stb.) készült, meg­sütve ropogós héjú és likacsos beiű eledel — olvasom az Űj Magyar Lexikonban, s azon tűnődöm, hogy vajon ilyen-e, illetve csak ilyen, ennyi lenne György László túrái pékmester kenyere? Szép, emeletes háza, portája van a nagyközségben György Lászlónak. Mögötte a pékség, ha nem is a legkorszerűbb sü­tőipari gépekkel felszerelve, de azért félig gépesített az üzem. Ottjártamkor — szerda dél kö­rül — pihentek a masináik, de közben kelt a tészta, melege­dett a kemence. Az üzembe a kis kenyérbol­ton át is bejuthatunk. Ez ^z egyik üzletük. A másik Buda­pesten van, a Mexikót úton. Vegyeskereskedés, György Lászlóné nyitotta tavaly nyá­ron György László megállt a kerek és hosszúkás kenyerek­kel, kaláccsal megpakolt pol­cok előtt, s körbemutatott. — Ezt készítjük. Alföldi bur­gonyás zsemlekenyeret és fi­nom süteményt. • A nagy lakás egyik szobájá­ba invitált bennünket. Fehér, sapkája, mesterségének jelké-' pe nem kerül le fejéről. — Árulja el: milliomos? A hatalmas (187 centis és csaknem százkilós) ember mo­solyog : — Nem is titkolhatnám — mondja. — Akinek ilyen jó szakmája van és harminc éve dolgozik a feleségével, család­iéval együtt és minden lehe­tőséget igyekszik kihasználni, ennyije se lenne, az ügyetlen, tiaiv, élhetetlen ... Gyöngyösön vettem egy ház­helyet 1965-ben 18 ezerért. Bá­torság is kellett hozzá, mert akkor csak én vásároltam. De most ott egy parcella 300 ezer forintba kerül! Életútja kicsit hasonlít a me­sék péklegényééhez. Annyiban, hogy a szegénységből a tisztes jómódba jutott. — A kenyér? Néha bizony csak vendég volt nálunk. Nyol­cán voltunk testvérek. A szü­leim örömmel ' fogadták az egyik pék ajánlatát, hogy men­jek hozzá inasnak, ötvenkettő­ben szabadultam. Még tizen­hat éves sem voltam, amikor segéd lettem. Két évtizedig dolgoztam a sütőipari vállalatnál Gyöngyö­sön és környékén. 1970-ben az­után elvállaltam a túrái téesz sütőüzemének a vezetését. Pék maradtam továbbra is, 1879-ig. — Akkor már itt volt majd­nem készen ez a nagy családi ház. Elmenjek? Szakmát vál­toztassak? De már közel har­minc évet dolgoztam mint pék, éltem-haltam érte. Döntöttem: itt maradok és kisiparos le- szejc. Két kezemmel, a család segítségével elkezdtem a ke­mence építését. Egyébként a ház is így készült; az egyik öcsém, s az apósom ugyanis kőmíves. Kiváltottam az ipar- engedélyt. Ha van kemence, Veress Jenő felvétele meg van iparengedély, akkor már csak ember kell. Az is lett. Különben ma már három-négy alkalmazottal dolgozom. — Nyilván piac is kell... — Ahogy a jó bornak, a jó kenyérnek sem kell cégér. Egy­szer vigye el valaki, nem kell félni, másodszor már jön az árunkért. S láthatja: gyalog, kocsival viszik a kenyeret. — ön mit szeret legjobban? — Természetesen a kenye­ret. Kenyér nélkül nem lehet élni. Rántott húst is ehet egy napig, két napig, egy vagy két hétig is, de aztán megúnija. A jó kenyeret sosem! — Mi kell a jó kenyérhez? — Szakértelem és lelkiisme- ret. Nincs semmi titka. — A sütőipari vezetők azt mondják, hogy futószalagon, tömegméretekben nem lehet kiváló minőséget adni. — EZ NEM IGAZ. Az ötvenes évok elején penészes lisztből is csináltunk ehető kenyeret. Most, amikor kiváló búzával dolgozhatunk... A magyar búza ugyanis a világon az öt első között van. De jó a szov­jet is. ötvenhét tavaszától aratásig szovjet búzával dol­goztunk. Első osztályú volt. A kenyér is! Nekem ne mondja senki, hogy pontosabban tud a gépnél dolgozni. A dagasz­tógépet nem lehet legyőzni. Csakhát a gép eszköz, s a ve­le dolgozó ember a fontos. A kenyér minősegét nem a gép rontja el. hanem az ember. Nem mindegy, hogy mikor indítjuk a szalagot! — Nem fáradt? Hány órát dolgozik? — Nem. Jóllehet nem tu­dom milyen a nyolcói ás mun­kaidő. A szabad szombatot sem értem. De nemcsak most, a vállalatnál is így voltam. Ha letelt a nyolc óra, akkor is dolgozni kellett. Nem tehet­tem meg, hogy kétezer ember­nek sütök kenyeret, ezernek meg nem. — És most? — Naponta hét-nyolc mázsa kenyeret sütünk. Szombat éj­szaka is, s vasárnap reggel Budapestre szállítunk. — Üdülni mikor voltak? — Amióta maszek vagyok, arra nem jutott idő. — S mennyi a szabad ide­je? — Mit ért a szabad idő alatt? — Azt. amikor azt csinál, amit akar. — PIHENEK. Dolgozom és pihenek. Szegény maszek, saj­náltaim akarja magát — ne­vet. — Magam választottam, és jól élünk. Van hobbim is. öt­venhét óta tagja vagyok az MHSZ-nek,* illetve eredendően a sportszövetségnek. Az MHSZ túrái honvédelmi klub­ját hetvenkettő óta vezetem. S vannak barátaim. No meg, hét testvérem. Ha mindet sor­ra látogatjuk, akkor az már hétszer egy vagy két nap. S még a szüléimhez, a testvé­reim gyerekeihez nem is ju­tottunk el. — Kik, milyen emberek tar­toznak a társaságukba? T íz éve ugyanazok.- Vil­lanyszerelő, tanácselnök családostól. Szombat estén­ként össze-összejövünk. Szente Pál Senkit nem küldtek el Holtvágányon a járműjavító? Munkásfelvétclt hirdető tábla a MÄV dunakeszi jár­műjavító üzemének kapuján. Igaz, a kínálat nem olyan bőséges mint egy évvel ezelőtt, de például hegesztőket, csőszerelőket és járműlakatosokat felvennének, mert 5— 30 fővel szeretnék gyarapítani az üzem létszámát. Miért érdekes ez, amikor egyáltalán nem ritka látvány a gyárkapukon a hosszabb-rövidebb lista, amikor sok szakma munkaerőgondokkal küzd? A járműjavítóban talán még örülnek is ennek, mert tavaly augusztusban az volt a legfőbb gondjuk, hogyan nyugtassák meg az em­bereket: nem kerül sor elbocsátásokra. deléseket keresni. S lehetőleg olyant, amely leginkább az üzem profiljába tartozik, vagyis: vasúti kocsik javítását. Sikerült is három vagon főja­vítására megrendelést szerez­ni a Győr—Ebenfurt vasúttól, illetve a postától. Ezenkívül a Mechanikai Labortól kaptak megbízást különböző forgácso­ló munkákra. Kevesebb főjavítás Az elmúlt esztendő a gaz­dasági életben nem szűkölkö­dött kellemetlen meglepeté­sekben. Szép tervek vál­tak megvalósíthatatlanná ilyen, vagy olyan okok miatt. Nem egy kényszerű döntést kellett hozniuk a vezetőknek. A költségcsökkentés régen hangoztatott fontossága hús­bavágó valósággá vált. A ter­melést terhelő költségek je­lentős mértékben emelkedtek tavaly. S a vállalatok, az üze­mek — csúnya, ám kifejező szóval élve — vagy kigazdái- kodták ezeket, vagy erősen csökkentették az erre fordított összegeket. A dunakeszi járműjavító helyzete ebből a szempontból jellegénél fogva sajátos. Igaz, hogy a vasúti kocsik felújítá­sával forintban is kifejezhető értéket termelnek, de az a MÁV-nál egyértelműen költ­ségként jelentkezik. S mivel tavaly csökkentek a szállítá­sok, s ezzel együtt a bevételek is, a MÁV kénytelen volt lefa­ragni a saját költségeit is. Ezért került sor arra, hogy év közepén a dunakeszi üzem­ben leállították tizenöt sze­mélyszállító vagon főjavítását. Ráadásul ugyanebben az év­ben szűnt meg az új kocsik gyártása is. Az üzem kapaci­tását azonban ki kellett hasz­ni. Megoldásként kínálkozha­tott volna a javítások rezsi- költségének csökkentése, de ezzel fél év alatt már számot­tevő eredményt nem lehetett elérni. A sínen maradtak Egyetlen lehetőség maradt: új munkákat, külső megren­Igy elmondva mindez na­gyon egyszerűnek tűnik. Az adott helyzetben azonban sok­kal súlyosabbak voltak a gon­dok, mert nem pusztán a mun­kát kellett megkeresni — még­pedig gyorsan —, hanem szem­be nézni az üzemben dolgozók hangulatával is. Mert az utób­bi évtizedben bármennyire is biztonságban érezheti magát a munkahelyén mindenki, az emberek rosszat sejtettek. El­bocsátásokról kezdtek beszél­ni. A cáfolat természetesen nem késett, hiszen fel sem merült ez a megoldási lehető­ség. Természetesen, minden bizonygató szónál, minden Ígé­retnél többet nyomott a latban az a tény, hogy volt és van munka. Nem annyi, mint ko­rábban, de van. Túlórázni nem kellett, de a 8 órai munkaidő kitöltésére akadt elegendő fel­adat. Egyetlen munkást sem küldtek el, más üzemrészbe is csak néhányat helyeztek át ideiglenesen. Megérezni vi­szont megérezték az emberek a nehezebb helyzetet, hiszen az elmaradt — megszokott — túlórák keresetcsökkenéshez vezettek. Az üzem viszont a hirtelen pályamódosítás ellenére sem siklott ki. Olyannyira, hogy a külső munkák eredményéből futotta nyolc vagon főjavítá­sára a leállított tizenötből, s Töprengéseim NYILVÁNVALÓ DOLGOK A múlt bűneit nekünk kell megbűnhődnünk, mondta a település, elnöke, tisztéhez és az alkalomhoz merőben nem illő fogalma­zásban. Arra célzott, mint érveléséből hamarosan ki­derült, hogy a régebbi hely­telen döntésekből, ha meg­változtatni már nem is tud­juk őket, legalább okuljunk, hasznosítsuk tanulságaikat. Ha így cselekszünk, tette hozzá, a hibák bizonyos ér­telemben hozzásegíthetnek a mai helyesebb döntések­hez. Mert nyilvánvaló ... így folytatta, mert nyilván­való, hogy... Nekem meg eszembe ju­tott, hogy nemrégen Gödöl­lőn a tanácsülés az állat­tartási rendelet tervezetét tárgyalva akkor élénkült meg, amikor a védőtávol­ságról esett szó. Arról a kötelező sávról, ami, az ál­latok istállói, óljai és a szomszéd kerítése között el­terül. Nyilvánvalónak lát­szott, hogy az üdülőövezet­ben tartsanak nagyobb tá­volságot, hiszen oda fel­üdülni mennek az embe­rek, tiszta, ózondús levegőt szívni. A városi főorvos ekkor odasúgta: miért ott legyen nagyobb a köz, ahol keve­set tartózkodik az ember, hét végén, nyáron az egy- kéthetes szabadságát tölti kinn. Nem a lakóövezet­ben kellene fokozottabban óvni a levegő tisztaságát, ahol nap nap után tartóz­kodunk, élünk, dolgozunk, pihenünk? Valóban. Első pillantásra pedig milyen meggyőzőnek látszott az eredeti magya­rázat. Nyilvánvalónak. Ta­lán mert éppen orvos mel­lett ültem, felrémlett egy régebbi eset. Az üzemi or­vos tartott előadást, amely­ben egyebek között nyo­matékosan felhívta figyel­münket egy helytelen és káros gyakorlatra. Divat­nak is mondhatnám, hogy az emberek munkában el­nyűtt, félretaposott cipőt viselnek. Nem ritka, hogy e célra használt lábbelit vásárolnak, olyat, ami má­sik lábra formálódott, az koptatta, taposta félre. Em­berek, emelte meg hangját ama régi doktor, gondol­kozzanak, a gyárban nyolc órát állnak, járkálnak, a munkapadnál, a gép mel­lett, s ez még akkor is fá­rasztó a lábnak, ha min­den tekintetben kifogásta­lan, kényelmes, sehol sem szorító, a lábat mégis jól megtartó cipőben töltik. Maguk épp fordítva, az ut­cára, arra a , néhány órára veszik fel a jót... Nyilvánvaló dolgok. Tel­jesen nyilvánvalónak lát­szott. hogy a falvakban először az egészséges ivó­víznek szolgáló vezetéket építsék meg. később, ha futja erőnkből, jöhet a csa­tornázás. Holott, ha véeig- gondoljuk. talán fordítva cselekszünk. Még ha min­denki eléggé felvilágosult lenne, senki sem eresztené a szennyvizet a fölösleges­sé vált ásott kútba, akkor is gondot okozna a megnö­vekedett fogyasztás. Pontosabban annak vég­terméke, a szennyvíz. Ha hozzászámítjuk, hogy ezzel párhuzamosan jócskán emelkedett a vegyi anya­gok használata, s ezek ja­varésze a kiöntött vízzel a szabad természetbe jut, leszivárogva újabb rétegek­ben szennyezi a vizet, ér­zékelhetjük a veszélyt. Ha előbb csatornázunk, azt a néhány esztendőt még kibírtuk volna a kútjaink- ból meregetett tiszta víz­zel... P éldák sokaságát említ­hetnénk, találóbbakat is, mint fentebb. Egy a lé­nyeg: még a kiáltóan nyil­vánvalónak látszó tényeket és érveket is vessük alá tüzetes vizsgálatnak, pró­báljuk meg az ellenkező­jét állítani, hátha bebizo­nyosodik, első feltevésünk tarthatatlan. Az általános isikolákban azt tanultuk, a háromszög szögeinek összege 180 fok. Ha megmértük szögmé­rőnkkel. úgy találtuk, így igaz. A gimnáziumban is ezt állították tanáraink, de azzal folytatták, bizonyít­suk be. Amikor először hal­lottam ezt, nem értettem. Mit kell ezen bizonygatni, megmérjük és kész. Igazá­ból akkor világosodott meg a dolog, amikor megtud­tam, másfajta geometria is van, amelyben nem szük­ségszerűen igazak Eukli- dész tételei. A megdöbben­tő azonban Einstein volt, aki szintén nyilvánvaló dolgokon töprenaett el, s nagyszerű új felfedezések­hez jutott. A hétköznapokon nem kel! Einsteinnek lennünk, de legalább középfokon il­lik gondolkoznunk, ha mél­tóak akarunk lenni korunk­hoz, s elviseihetőnek akar­juk tartani környezetünket A mikroelektronika korá­ban ez — nyilvánva’ó. Kör Pál teljesítették a MÁV által elő­írt költségtervet. Csak a vészfék segít Minden jó ha a vége jó? Egyfelől azt mondhatjuk, hogy igen. Hiszen az üzem különö­sebb megrázkódtatás nélkül vészelte át a nehezebb idősza­kot. Másfelől viszont fölmerül, a kérdés: mennyire átgondolt egy ilyen döntés? A várható eredmény mennyire áll arány­ban a kockázattal, s nem vesz­tik-e el a vámon, amit meg­nyertek a réven? Személy- szállító vagonok főjavítására ugyanis, csak a dunakeszi üzem hivatott. A felújításra szoruló kocsik szaporodnak, s előbb-utóbb mégis az üzem­nek kell megjavítania mind­egyiket. Azt az igazgató is elismeri, hogy váratlanul jött a fordu­lat. Az egyik változat szerint őket nem érintette volna az intézkedés, mégis egyik napról a másikra megszületett az el­lenkező döntés. Mégis úgy íté­lik meg, hogy indokolt volt a vészfék behúzása. , Mert bár költségvetési üzem a MÁV, de éppenúgy gazdálkodik mint egy vállalat. Fejlesztési alapot kell képeznie, az éffajta gaz­dálkodás nem viseli el a túl­ságosan magas költségráfordí­tásokat. Fokozatos lassítással is el­érhető lett volna mindez, okos­kodhatnánk tovább. Gazdasá­gunk szerelvénye azonban éles kanyarokkal tarkított, nehezen belátható pályán halad, s ha emiatt csak későn válnak lát­hatóvá bizonyos figyelmeztető jelzőtáblák akkor már csak a vészfék segíthet. M. Nagy Péter Magyar—magyar kapcsolatok A Magyar Népköztársaság­nak hosszú távú érdekei fű­ződnek ahhoz, hogy jó kap­csolatai legyenek a szülőföld­ről kivándorolt, emigrált ma­gyarsággal, amelynek már több generációja él a földkerekség számos országában. Célunk és szándékunk nyílt és őszinte: a külországi magyarok ismerjék és méltányolják hazánk — számukra: az óhaza — helyze­tét, eredményeit, mai valósá­gát, s honfitársaink, éljenek bárhol is, lehetőségeik szerint segítsék elő az őket befogadó ország és Magyarország közöt­ti érintkezés fejlesztését a gaz­daságban, a kultúrában, s a többi területen. A magyar- magyar kapcsolatok sokszálú alakításában mindinkább azo­kat az elemeket kell erősíteni, amelyek nincsenek kitéve a napi politikai hullámzásának — így körvonalazta a Magya­rok Világszövetsége törekvéseit a hétfőn tartott elnökségi ülé­sen Gosztonyi János főtitkár. Az MVSZ vezetői megállapí­tották. hogy az elmúlt fél év­ben — az elnökség tavaly szeptemberi ülése óta — meg­annyi konkrét eredmény fém­jelezte a világszövetség mun­káját. Egy korábbi döntésnek meg­felelően: az idén összehívják — várhatóan augusztusban, a Magyar Tudományos Akadé­mián — a világszerte tevé­kenykedő magyar orvosok ta­lálkozóját, tudományos ülését, az előkészítő bizottsághoz több mint háromszáz jelentkezés érkezett. Az anyanyelvi konfe­rencia védnökségének idéi programiéval kapcsolatban az ülésen elhangzott, hogy az idén is megszervezik a külföldi ma­gyar gyerekek nyári táboroz­tatását a Balatonnál; Sáros­patakon a magyarságismereti nyári kollégiumot; Debrecen­ben a világszerte magyarul ta­nító pedagógusok továbbképző tanfolyamát, illetőleg a külföl­di magyar egyesületek klub­vezetőinek tanfolyamát. Távo­labbi program — az előkészü­letekről azonban már most tá­jékozódhattak az elnökség tag­jai —, hogy 1985 nvarán ha­zánkban megrendezik a kül­földi magyar néptánccsoportok világfesztiválját. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom