Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

19*3 MÁRCIUS! 19. SZOMBAT

Színházi levél

Ä játék és a valóság

A színpadon épp I valamilyen darab próbájára készülődnek a színé- i szék. a Rendező, a I műszaki személyzet Álmos, cvíder, másnapos reggel; mindenki un mindent és mindenkit, a színházat, a darabot, a színészetet. A rutinpróba épp bele kezdene fúlni a kicsinyes torzsalkodásokba, amikor a színen váratlanul feltűnik hat személy. Szerzőt keresnek, aki megírná az életüket. A Rendező és a színészek először ki akarják dobni a hívatlan látogatókat, majd egyszer csak ráereznek: itt valami rendkívüli történt, történik, mert a színpadra, a festett világba betört maga az élet, a valóság. Belemennek a furcsa játékba: a hat figura elmondja, eljátssza, elzokogja az életét, a sorsát. Ez pedig a következő: az Apa nem volt éppen a legjobb férj, de a Feleség mellette állt, szült neki egy fiút is. Egyszer azonban odakerült egy fiatalember az Apa üzletébe, vagy irodájába, s a Feleség és ez a Fiatalember egymásba szerettek. Elhagyták az Apát és a Fiút, majd együttélésükből három újabb gyermek született: a

Nagylány, a Kislány és a Kisfiú. Az Apa figyelemmel követte a család sorsát, s azt is tudta, hogy a Fiatalember meghalt. Betévedt egy bordélyba, ahol épp a saját (volt) Felesége Nagylányával feküdt volna le — de véletlenül betoppant a Feleség, s ebből iszonyú jelenet kerekedett. Aztán azt is megtudjuk, hogy a Nagylány és féltestvére, a Nagyfiú közt szerelmi kapcsolat volt. És arra is fény derül, hogy a felnőttek ugyan még élő személyek, de a két kisgyerek már halott: a leányka vízbe fúlt, a fiúcska egy pisztollyal játszadozva szíven lőtte magát.

A Rendező és a színészek (régül is próbálni kezdik a sebtében összefűzött jeleneteket, de a hat szerep felnőtt alakjai tiltakoznak: ez vagy az nem így vagy úgy esett, nem olyan volt az ágy, mint a színpadon, nem úgy állt, mozgott az Apa, nem ott esett a vízbe a kislány, nem abba az irányba nyílt az ajtó, satöbbi, satöbbi. Mereven és aprólékosan ragaszkodnak a legnagyobb tárgyi és fogalmazásbeli, valamint mozgásbeli hűséghez, mert az életet csak a maga valóságában lehet megmutatni szerintük, s a játék sem lehet más, mint a valóság.

A furcsa, rejtélyes figurák végül aztán eltűnnek a színpadról, a Rendező kinéz a nézőtérre, s meglepetve látja: a széksorok nem üresek. — Mennyi szerep! — mondja.

N

agyjából így foglalható össze Luigi Pirandello olasz író, drámaíró, novellista (1867—1936) leghíresebb darabjának, a Hat szerep keres egy szerzőt című játéknak a cselekménye. De ez csak a legfelületesebb kivonat, mert ebben az 1921-ben írott különös darabban sokkal többről van szó, mint arról, hogy a civilek betörnek a színházba, és a maguk kis életregényét akarják színre vitetni. Annak idején persze maga ez a2 ötlet is merészen új volt; Pirandello valósággal felrobbantotta a megszokott, sőt megmerevedett színpadi sémákat, amikor a színházba bevitte a külvilágot, s mindezt egy eladdig szokatlan dramaturgiai módszerrel, s a formák fellazításával és felbontásával. Ez az újítás akkor — ne feledjük: Brecht dramaturgiájának gyakorlati, darabokban kifejtett példája előtt vagyunk! — nyilvánvalóan hozzájárult a dárab óriási nemzetközi sikeréhez, aminthogy az is ott munkált ebben a sikerben, hogy a korszak avant- garde színházi törekvéseinek elvontsága, teoretikus módszerei, polgárpukkasztó tendenciái helyett itt mégiscsak az élet eleven valósága jelenik meg a színen, ha igen sajátos fénytörésben is.

Mára ezek a formai újdonságok jórészt elvesztették a hatásukat. Hozzászoktunk ennél merészebb dramaturgiai, formai vagy szemléletbeli megoldásokhoz is. Megmaradt viszont a dráma egy másik rétege: a nagy és örök vita akörül, mi a játék és a valóság, az élet és a művészet viszonya, mitől emelödik a művészet szférájába a banális vagy éppen melodramatikus történet (mint amilyen a hat szerep históriája is), és menynyi maradhat meg a valóság ból az igaz ban.

Pirandello roppant érzékenységgel és páratlan színpadi érzékkel nyúlt ehhez a kérdéskörhöz a darabban. Folytonosan átjátszatja egymásba a színpad realitását — ami önmagában nem realitás, hiszen játék és illúzió maga is — az élet, a betévedt szerepek által képviselt mindennapi valóság realitásába, —, ami szintén nem maga a pőre valóság, mert a hat szerep mind másképp és másképp látja például ugyanazt a mozzanatot, eseményt is. Hol azt érezzük: a Rendezőnek és a színészeknek van igazuk, mert a színpad, a játék igazabb valóság, mint az élet, hol meg azt, hogy a szerepek által megélt melodráma az igazi, mert az az élet maga. Vannak pillanatok, amikor ez az érzelgősségig dramatizált történet felizzik, igazi drámai szituációk keletkeznek, aztán az egész vis'szahanyatlik a rossz színdarabok és rossz regények szívfacsaró stílusába — s van- n-' pillanatok, amikor a színészek játéka telítődik valamiféle elektromossággal.

S az egyik legfontosabb aspektust még nem is említettük: Pirandello ebben a különös darabban azt is nyomon követi tulajdonképpen, hogy milyen kínlódások árán alakul ki a művészben a műalkotás, hogyan szublimálódnak művé a valóság mozzanatai, mekkora küzdelem maga az alkotás.

H

allatlanul összetett mű a Hat szerep keres egy szerzőt, s ma is az, mert ma más, mélyebb rétegei hatnak, mint a puszta formai érdekesség. Épp ezért marad kielégítetlenül a néző a Vígszínház mostani felújítása láttán Valló Péter rendezése abban remekel, hogyan kell megteremteni az úgynevezett atelier- atmoszférát, a színház a színházban légkört, sok apró szakmai utalással, csipkelődéssel, sőt öniróniával — de amikor a szerepek feltűnnek, elbi zonytalanodik. Hol azt akarja éreztetni: ezek nem a realitás figurái, hol meg a legaprólékosabban valóságosnak mutatja őket. Hol az ő me lodramatikus stílusukat parodizálja, hol a — szerinte — rossz színészek manírjait. S többnyire épp e sablonokat és manírokat játszatja ki egymás ellen, holott Pirandellót nem ez a felületi játék izgatta, hanem a mélyen rejtekező igaz' ságok; nem a különböző ma- nírok ellentéteiről beszélt, hanem művészetelméleti kérdéseket vetett fel egy ízig-vérig színpadra termett műben. Nem parodizált, hanem filozofált. És éppen ez, a gondolkodás, a vívódás hiányzik leginkább ebből a túlságosan szimplára lefordított előadás ból.

Takács István

Fontos döntés előtt

Tenni a nagybetűs életért

Ahogy telnek az évek. egyre inkább

csak nosztalgikus, szép emlékként idéződnek föl az emberben a továbbtanulással kapcsolatos döntés vitái, az érettségire való készülődés álmatlan éjszakái, az

egyetemi felvételi vizsga gyötrelmei. S ez nem is csoda, mert egész életünket meghatározó lépések előtt álltunk így vannak ezzel a mostani középiskolások, s köztük a dunakeszi gimnazisták ts.

Arra a kérdésre, hogy vajon gondolkoztak-e azon, mi vár rájuk az úgynevezett felnőtt életben, teljes egyetértésben válaszolják, hogy bizony félnek egy kicsit az új közösségtől. Rossz lesz elszakadni a régi barátoktól, de úgy hallották, csodálatosak az egyetemi, főiskolai évek. A nagybetűs élettől pedig azt várják, hogy sohase érezzék szürkének, monotonnak.

Ám nemcsak várják, hanem tenni is akarnak érte. Kívánom, hogy sohase fáradjanak belel

Körmendi Zsuzsa

Idén tizenhetedszer B.it t okszerűim riu m

Az idei — sorrendben tizenhetedik — nemzetközi Bartók-szemináriumot július

23. és £ gusztus 7. között rendezi Szombathelyen a Nemzetközi Zenei Versenyek és Fesztiválok Irodája, közösen a szombathelyi Tanárképző Főiskolával, amely otthona lesz az oktatásnak.

A zongoiakurzus magyar, angol, német és francia, a vonósnégyes kamarazene magyar német és angol, a hegedű pedig magyar, rémet és francia nyelven folyik. A programot az MTA Zenetudományi Intézetének Bartók-archívuma által szerkesztett előadások, analízisek, népzenei és néptáncműsorok egészítik ki. A szeminárium professzorainak és résztvevőinek közreműködésével házi koncerteket és nyilvános hangversenyeket is tartanak.

Szerencseváróban

— Ha rajtam múlna, még legalább négy év döntés nélkül tanulásra kényszeriteném önmagunkat — mondja a hosszúra nyúlt Gyócsi József, miközben sikertelenül kísérletezik valamiféle kényelmesebb üléssel. — Nyomasztó ez a felelősség. Nem mindegy, hogy mennyire vagyok kepes lemondani a szórakozásról, milyen mennyiséget tanulok naponta, s a tudáson kívül még az sem, hogy vajon lesz-e szerencsém az érettséginél és főként a felvételinél. Most nyolcvan százalék eséllyel eldől a további sorsunk.

— Tisztáztuk azt is, hogy hol mekkora a túljelentkezés, így esett az én választásom első helyen a, szegedi egyetem bölcsészettudományi karára. Az ELTÉ-re bejutni ugyanis teljességgel lehetetlen. Orosz —történelem szakot választottam magyarázza Réthi József.

— Másodikként az ugyancsak szegedi tanárképzőt, harmadikként pedig az egrit jelöltem meg. A szüleim nem nagyon örültek elhatározásomnak. Jobb szerették volna, ha nem a pedagógus pályát választom. Inkább külkeresnek szántak. Nos, jártam a főiskolán. Mit mondjak? Nyolcvan srácot vesznek föl az idén, kétszázötvenen voltak az érdeklődők a nyílt napon. Gondolom, azok is csak a budapestiek vagy környékbeliek lehettek. S hol vannak még a távolabb lakók?

A bajuszos, fekete fiatalember beszámolt arról, hogy mennyire tetszett neki Szeged, az egyetem, az ottani légkör. Ha sikerül a felvételije, talán kedvenc sportját, a futballt sem kell abbahagynia

— esetleg focizhat a Szeolban.

Megvalósuló álmok

Molnár Irén itt, a gimnáziumban hallott először arról, hogy van gyógyszertári szakasszisztensképző iskola. Budapesten és Sopronban lehet részt venni egy kétéves képzésen, majd egy év maga a szakasszisztensképző, de csak Sopronban. Most a tanulás mellett kötelező gyógyszertári gyakorlatra jár Budapestre.

Nagy derültség közepette mesél Vágvölgyi Imre saját pályaválasztásáról. Ö érettségi után dolgozni megy. Matróz lesz. Szeretné háta mögött tudni a katonaság éveit és aztán főiskolán tengerésznek tanulni. Előfeltétel ugyanis a katonaviseltség, meg az úszni tudás. Üszómestertől kell papírt vinnie arról, hogy képes kétszáz métert egyhuzamban úszni.

Hasonló sorsra jut Szkubán Zsolt, aki földmérőnek készül. A szülei is ezen a pályán dolgoznak. Egyértelmű a családi hatás. Zsolt nem egészen bizonyos választása helyességében, csak azt tudja, hogy nagyon szereti a természetet. Talán még nála is határozatlanabb Krisztián Pál. Érettségi után elektronikai műszerésznek tanul. Nem tudja, jó! választott-e. Eredetileg zenei pályára készült, de tizenkét év után abbahagyta ikertestvérevei együtt a hege- dülést. Az okokról nem szívesen beszél. Péter viszont tudja, mit akar. Az egri tanárképzőben jelentkezett, történelem—ének szakra. Ha nem sikerülne, akkor a katonatiszti főiskolára megy, híradósnak. Ha ez utóbbi valósulna meg, a távolabbi cél akkor is a pedagógia, a tanítás.

— Akárcsak osztálytársaim közül jó néhányan, én is messzire kerülök az otthonomtól, ha megvalósul régi álmom és geofizikus lehetek. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre adtam be a jelentkezésemet — kapcsolódik a beszélgetésbe az eddig csöndesen figyelő Kalmár István. A többiek helyeslőén bólogatnak a választáshoz. A mai energiaszegény időkben bizony nagy szükség van a szak* emberekre. Gömböce András viszont egy másik fontos terület, a közgazdaságtan iránt érdeklődik. Édesapja nyomdokaiba lép. — Divatos szakma a számítógépprogramozás is. Dávid Gabriellának erre esett a választása. Az ELTÉ-n van egy hároméves főiskolai képzés.

Fáradtság nélkül

A legnehezebb helyzetben az a két diák van, akik az orvosi pályát választották. Hasitz Ági és Légrádi Gábor egyaránt azt mondja, ha elsőre nem sikerül, többször kísérleteznek. Közben elhelyezkednek az egészségügyben dolgozni. Számol a túljelentkezés gondjaival Sárelzky Rita is, aki gyógypedagógus szeretne lenni.

Félszavakból, befejezetlen mondatokból is érződik, a gyerekek tudják: fontos döntés előtt állnak.

— Egyetlen rossz lépéssel éveket veszíthetünk — foglalja össze Légrádi Gábor.

— Magunkkal tolunk ki, ha most nem készülünk rendesen — teszi hozzá Molnár Irén,

A nurxumus—lenini/mus esti egyetemre

Pályázati felhívás

A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága az 1983/81-es tanévié felvételi pályázatot hirdet a marxizmus— lenini/mus esti egyetem következő tagozataira és tanfolyamaira:

— hároméves általános tagozat;

— hároméves szakosított tagozat;

— speciális továbbképző tanfolyamok.

A marxizmus—leninlzmus esti egyetem hallgatója az lehet, aki a felvételi vizsgán megfelel, egyidejűleg más oktatási intézménynek vagy tanfolyamnak nem hallgatója; akit pártszervezetének vezetősége, munkahelyének gazdasági vezetője javasol, tanulását engedélyező orvosi igazolással rendelkezik. Az esti egyetem valamennyi tagozatára pártonkivüliek is kérhetik felvételű, két.

Általános tagozat, szakosított tagozat, valamint speciális továbbképző tanfolyamok az Oktatási Igazgatóságon (Budapest. XIV. kér* Amerikai út 96.), illetve a járási-városi pártbizottságok igényei alapján a városokban, járási székhelyeken Indulnak. A tanfolyamokról a járási-városi pártbizottságok adnak részletesebb felvilágosítást.

A tanév szeptember 1-től június 30-lg tart. Minden tagozaton hetenként egyszer kötelező előadás vagy osztályfoglalkozás van.

Valamennyi tagozatra a járási-városi pártbizottságok propaganda- és művelődési osztályán beszerezhető lapon kell jelentkezni. A felvételezni szándékozók ott kapják meg a felvételi vizsgakérdéseket Is. A kérelmeket a munkahely szerint Illetékes járási-városi pártbizottságra kell beküldeni 1983. április 22-lg.

A felvételi vizsgák május 10. és június l. között lesznek, amelyek pontos idejéről és helyéről a jelentkezők értesítést kapnak.

u

1

>

_l

P]

[GY]

B

]

□

O*

i

A vlgszínházbetl etöadás egyik Jelenete. A színpadon: Kútvölgyi Erzsébet, JVIádi Szabó Gábor, Tábori Nóra, Tahi Tóth László

Tavasz? Mintha, mintha ta- vaszodna kedves televíziónk háza táján is. Üjabban egy s más olyan látnivaló is feltűnik a képernyőn, amelyhez foghatót korábban nemigen figyelhettünk.

Hogy mást ne mondjunk, két sorozat is arra biztathatja az előfizetőt, hogy kedden, illetőleg csütörtökön este a megszokottnál kevésbé bóbiskoljon. Az előbbi napokon a Mint oldott kéve című magyar vállalkozás bizonyítja, hogy honi témából honi filmesek is tudnak olyan históriát elénk tárni, amely egyszerre látványos és átélhetően tanulságos mondandójú. (Végre az is kiderült, hogy a Sárközi György regényéből Írott történet rendezője Révész György. Horváth Adám csupán megrendelte tőle ezt a munkát; felkért, de nem dirigált.) Az utóbbi -* tehát a csütörtöki — napokon pedig minden krimi- írók királynője, Agatha Christie Miért nem hívták Evanst? című regényének angol változata kér s kap megkülönböztetett figyelmet, nem mellékesen azért is, rrr rt benne Jones tiszteletesként a brit színjátszás kiválósága, John Gielgud szerepel. Ez a figuráid ugyan nem Shakespeare!, de jellemábrázoló tehetségére most is ráillik eme jelző.

Szintén valamiféle megúju- i lás volt tapasztalható még egy

olyan kis műsorban is, mint a Perpetuum mobile. Ezt a sorozatot a kisiskolásoknak készítik, de ahogyan például a legutóbbi, csütörtökön sugárzott A számító értelem című háromnegyedórája fénycsóvát vetett a matematika sokak számára vaksötét világába, az — stílusosan szólva — csillagos ötöst érdemel. Ott büszkélkedett ebben a magyará- zósdiban Rodolfó éppen úgy, mint ahogyan eleven számítógéppé alakult egy vidám gyerekcsapat. Kiváló ötlet követett tehát kiváló ötletet.

Zászlóbontás. Megintcsak a Szabadság téri szerkesztőségek javára kell írni az Ez az a munkásság... című sorozat rögzítését, amely vállalkozás a szakszervezeti mozgalom történetét vázolja fel, nem kevesebb, mint 240 percben. Mégpedig úgy, hogy a legilletékesebbek mondják majd el, mi mindenre is volt képes ez az érdekvédelmi szövetkezés.

Legelsőül ugyan ki más. mint Marosán György idézte a múltat, s t"datott sok olyasmit, amit leckeként lehetne s kellene tanítani. Például azt hogy a szakszervezet programjába a teljes emberi sz.- mélyiséa kifonv.,"ása is beletartozott. A politikai iskolázás mellett minden lehetségc- szépre és jóra is megtanított? tagjait. Egy másik el nem fe ledhető kitétele pedig az volt,

hogy a szervezett munkásság képviseletében mindig a legkiválóbb alkalmazottak szólaltak fel. Azok a személyiségek, akik szaktudásuk miatt is köztiszleletn-k örvendtek, s mint ilyenek, kellő tekintéllyel bocsátkozhattak vitá- b .

Tulajdonképpen szintén a bevétel rovatban könyvelhetnénk el Ráday Mihály Unokáink sem fogják látni című sorozatának legutóbbi félóráiét, mivel abban ő újból számos pusztulásra ítélt építményünk megóvása mellett kardoskodott, de hát mit tegyen a Pest megyei néző, ha ezúttal éppen szűkebb országrészében, nevezetesen Göd'Ilon nyomozott Ráday, s ott bizony meglehetősen sok kiadási rovatba illő házat, palotát, miegymást talált.

Igen, millió és millió forintok kiadására lenne szükség ahhoz, hogy mind a híres I istély. mind más, szintén jeles képzeletet és kezeket dicsérő, úgynevezett obiektum önmagához méltó állapotba kerüljön. De hol vannak ezek a számos milliók? Tartózkodási helyüket nem ismerve, jobb híján csak reményked- he4"nk: hátha egy-két százezreski mé"Is csak előkerül majd valahonnan, hogy legalább megtorpanior, s ne folytatódjon az a sajr.os általánosnak látszó pusztulás.

Akácz László