Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-17 / 64. szám

Dr. Csanádi Árpád temetése Szomorú eseményre mozdult meg szerdán a magyar sport­élet. Ezrek és ezrek igyekez­tek a Farkasréti temetőbe, hogy végső búcsút vegyenek a ma­gyar, a nemzetközi és az olimpiai mozgalom nagy ha­lottjától, dr. Csanádi Árpád­tól. A kiváló sportvezetőnek, az OTSH elnökhelyettesének, a MOB főtitkárának és a NOB sportigazgatójának a koporsóját a ravatalozó előtt a nemzetiszínű, a vörös és az ötkarikás olimpiai lobogó alatt helyezték el. A gyászinduló hangjai mel­lett egymást váltották a dísz­őrségek. A moszkvai olimpiai formaruhás magyar sportolók mellett egyesületek, szövetsé­gek, olimpiai bajnokok — Gerevich Aladár, Papp Lász­ló, Parti János, dr. Hegedűs Csaba, dr. Hammeri László, Grosics Gyula, V/ladár Sándor —, az OTSH vezetői, Buda István államtitkár elnökkel, valamint a nemzetközi sport- mozgalom képviselői, élükön Juan Antonio Samaranch NOB elnökkel is díszőrséget álltak. A temetésen részt vett és díszőrséget állt Gyenes And­rás, az MSZMP Központi El­lenőrző Bizottságának elnöke, Borbándi János, az MSZMP KB tagja, miniszterelnök-he­lyettes. A nemzetközi sportvilág képviseletében Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, és számos kiemelkedő egyéniség vett részt a temetésen. A magyar sporttársadalom nevében Buda István állam­titkár, az OTSH és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondott gyászbeszédét. Majd Juan Antonio Samaranch, a nemzetközi olimpiai mozga­lom nevében búcsúzott Csaná­di Árpádtól. Végezetül a ko­porsó előtt a bíborvörös pár­nákra elhelyezett kitüntetések mellé odatette a NOB érdem­érem ezüst fokozatú kitünteté­sét. Thomas Keller, a nemzet­közi sportszövetségek nevében fejezte ki részvétét az elhunyt családjának. A sírhelynél a magyar spor­tolók, olimpikonok nevében Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok mondott meg­emlékezést. Miközben a zenekar gyász­indulókat játszott, a kegyelet virágait elhelyezték a síron. A Himnusz hangjaival zárult minden idők egyik legneve­sebb magyar sportvezetőjének búcsúztatása. n ' é Pt-st n„. 1983. MÁRCIUS 17. mammmmmmmmmmmmmmmammmmm A Körcsarnokban Ismét dupláznak A serdülő gyeplabdázók te­remtornáján a Körcsarnokban a Gödöllői SC legénysége ma ismét kétszer lép parkettre. 19 órakor az Auras SE-vel, 20 órától pedig Kinizsi Sörgyár­ral méri össze az erejét. Serdülőknek Edzőmeccs Ma 15.30 órakor a Pest me­gyei serdülő labdarúgó válo­gatott a népligeti Petőfi pá­lyán a Ferencváros hasonló korú csapatával játszik edző­mérkőzést. A vereség ellenére pazar közönséghangulat Van esély a dánok ellen Pazar hangulat, telt ház, a Bu.dapest Sportcsarnokban még a lépcsőkön is ültek. Fantasztikus szurkolás volt a 1 nagy érdeklődéssel várt Ma­gyarország—Hollandia mérkő­zés kezdetén és végén. Ám Palláék annyira idegesek vol­tak, hogy a C-csoportos jég­korong VB legjobb csapatának nem volt nehéz dolga. Néha percekig nem tudták a hazai­ak a korongot kihozni saját harmadukból. Az utolsó játék­részben feladták a védekező taktikát, bátrabban játszott a gárda. Ennek meg is lett az eredménye: ezt a részt 3:l-re nyerték Szajlaiék. Elkeseredésre az 5-1Z elle­nére sincsen ok. Ismerve a honi hoki helyzetét nagysze­rű az is, amit idáig nyújtott az együttes. S még nincs vesz­ve semmi. Ma a dánok ellen esély van a nyerésre, s akkor a remélhetőleg könnyű bolgár meccs után, jöhet a döntő, a kínaiak elleni összecsapás. Ha A tulipánok országából érkező hoklzók a magyarok ellen is bemutat­ták: kemény legények. Képünkön Is harcias jelenet íáíható. A il-es Kouwenhovcn és a 22-es van Omglahs csatázik Ilajzer Tiborral (bal­ra), Gogolákkal (22) és Keresztyvel. Trencsényl Zoltán felvétele Jövőre veletek — nem ugyanitt Magyarország—Hollandia 0-1, és a pakk Tony Collard-hor kerül. Lezser könnyedséggel fektet el két magyar védőt, s máris a kapunál van. Ott Kovaicsik várja, a háló őre. Nincs egy fél korongnyl hely válla és a felső léc között, ám mégis ott suhan a hálóba a fekete játékszer. Abban egyetértenek a szakemberek, hogy a C-csoport leg­jobbja és valószínű gólkirálya: Tony Collard. — A játékát már ismerik a nézők, de önről keveset tudnak a magyar hokirajongók. Cseleit nézve kanadai profinak hiszik. — Nem vagyok az, Hollandiában születtem. Csapatom, a Heerenveen hét éve megszakítás nélkül bajnok. Mi a véleménye a mezőnyről? — A C-csoport is évről évre erősödik. A legjobban a magyar, a kínai és a dán csapat tetszik, bár a hazaiak éppen ellenünk nyújtottak kevesebbet, ám ezért nem neheztelek rájuk. — Ki jut fel a B-csoportba? — Hollandia bizonyosan. A kérdés a másik csapat. Kívánom a magyaroknak, hogy tartsanak velünk. Ha támddó szellemben veszik fel a harcot a kínaiakkal, si­kerül, s jövőre is találkozunk. — Milyen eredményt vár? — Ha megfogadják tanácsomat, Magyarország—Kína 5-3. — Tippelne a többi meccsre is? — A holland mérkőzéseket vállalom. Kína ellen 7-3, itt két gólt és két gólpasszt várok magamtól, a spanyolo­kat 11-1-re, a dánokat 7-4-re verjük. Ám azt sem bá­nom, ha nem találom el az eredményeket, csak csapa­tom legyen sikeres. Nos, hogy milyen jó játékos Tony Collard, arról leg­inkább Kovaicsik mesélhetne, s hogy milyen jó jós, az majd kiderül... Roóz Péter [ Hope foeTVit pfopLr fflAT THElZ ICE rtockeyTEfin vj ill faioTC THE fool MV vJ'SH TKfc/i lo~S oF i-iád-k. (Remélem, hogy a magyarok Jégkorongcsapata bejut a B-cso­portba, és ehhez sok szerencsét kívánok. — Tony Collard) sára. Minden bizonnyal ezen a találkozón sem lesz egyet­len üres lépcsőfok sem a BS- ben. Tegnap két mérkőzésre ke­rült sor: Dánia—Kína 1-6. A Bulgária—Spanyolország meccs lapzártánk után fejező­dött be. Fntás közben — pompás gomklatok Megszokják, mint a reggelit Az egymás után rajtoló nyá­ri szabadtéri sportágak sorá­ban viszonylag új a távolsági, a futóklubi futás. Zavarba hoz a megfogalmazás. Hiszen ez nem stadionfutás, s nem is mindig maratoni. Ugyanakkor elsőségért űzik is, meg nem is. Talán nem tévedek, ha így jellemzem röviden: mozgás az egészségért, a jó közérzetért. A már múlt évben is majd­nem létező, immár megalapí­tott Pest megyei Futóklub versenynaptára hihetetlenül gazdag, s milyen szellemes! Ügy tetszik, futás közben pompás gondolatok születnek, már az egyes viadalok elne­vezése is vonzó. Például az április 16-i „Kőrös-körül’’, azaz Nagykőrös körül futás(a). Egy héttel később utolérős Randevú Dabason Ha eltörik a kapufa A néptelen, csendes utcá­kon, faluról falura, egyedül robog a Lada Dabas felé. — Mit gondolsz, meny­nyien lesznek a labdarúgó- továbbképzésen? — kérde­zi Soós Gábor, az előadó Saiga Lajostól, a megyei labdarúgó-szövetség főtit­kárától. A tapasztalat diktálta vá­lasz: — Ügy hatan-nyolcan.,. ■ A gépkocsi a járási hiva­tal elé gördül, hárman áll­nak az épület előtt — a fő­titkár megjegyzi: na, már hárman vannak. Kedves sportbarát-fo- gadtatás, de az igazi meg­lepetés az emeleti tanács­teremben éri őket: húszán ülik körül az asztalt, Ócsá­rol, Inárcsról, Gyálról, Üj- hartyánból és más kör­nyékbeli helységekből. Megkezdődik az előadás, a főbb szabályok ismerte­tése, átismétlése, majd a főleg járási labdarúgó­mérkőzéseken előforduló rendkívüli események kér­déseinek megbeszélése. Az egyik játékvezető váratlan kétely felől keres bizonyos­ságot: — Lehet-e utcai cipőben bajnoki mérkőzésen játsza­ni? — Lehet, persze a hátrá­nyok, a csúszkálás, a kisebb sérülés veszélye fennáll, s a felelősséget a játékos vál­lalja. Újabb szokatlan kérdés: — Mi a teendő, ha eltörik a kapufa? — Azonnal meg kell pró­bálni rendbe hozni, s míg ez tart, a vendégcsapat kö­teles várni. Végül tapasztalatairól be­szél a két „sportveterán’’, a legkínosabb és a legkelle­mesebb emlékről. Forró percek elevenednek fel, nem csoda, hogy kora dél­után is csak nehezen szé­led szét a társaság. Ennek viszont csak örül a szerve­ző, Buncsák Gábor, a járási sportfelügyelő. Amikor dr. Illy Tibor, a járási labda­rúgó-szövetség elnöke meg­köszöni a kellemes órákat, elhangzik a kívánság, hogy ezt a találkozót jövőre is össze kellene hívni. B. G. Pontot érdemelt Sokat kakaskodtak A területi labdarúgó-bajnok­ság * Duna-csoportjának élső tavaszi fordulójából elmaradt Pénzügyőr—Érd találkozót teg­nap délben játszották. Pénzügyőr—Érd 2-1 (2-0) Marczitoányi tér, 300 néző. V.: Selmeczi. Érd: Fellegi — Rozinái, Vígh, Boross, Borbély (Kiss), Ilcrnádon bukott a Dány Meglepetés a rajton Megkezdődött a tavaszi idény a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban is. Az A-csoportban hatalmas meglepetésre a második he­lyen álló Dány 3-0-ra kikapott a Hernádtól. A listavezető Bag fölényesen győzött. A B-csoportban papírfor­ma eredmények születtek, ta­lán a Dunaharaszti—Diósd ta­lálkozó hozott nem várt ven­dégsikert. A-csoport: Bugyi—Aszód 0-1, Bag—Üjhartyán 6-0, Nagykőrös—Üllő 0-0, Gödöllő —Pilis 0-3, Hernád—Dány 3-0, Albertirsa—Nagykáta 0-2, Vácszentlászló—Tápiószele 2-0. Az élcsoport állása: 1. Bag 24, 2. Dány 21, 3. Hernád 20 pont. B-csoport: Halásztelek—Du­nakeszi SE 4-1, Dunaharaszti —Diósd 0-2, Szigetújfalu—Ve­rőcemaros 1-0, Szokolya—Sós­kút 1-1, Szigethalom—Esze Tamás SE 1-1, Dunabogdány— Vácduka 0-2, Veresegyház— Budaörs 3-2. Az élcsoport állása: 1. Szi­getújfalu 24, 2. Halásztelek 22, 3. Veresegyház 20 pont. Papírforma Öt telitalálat Megyei totópályázatunk 2 hetére 801 szelvény érkezett. Ebben a fordulóban általában a papírforma érvényesült, ezt igazolja az öt telitalálat is A legjobban tippelőknek a 20 totószelvényt postán küldjük el. A nyertesek: Szabó István (Kóka, Kassai u. 21.), Orgován János (Szob, Ady E. u. 11.), Dómján Gyula (Maglód, Tom­pa u. 7.), Táblás István (Szob Vörös Hadsereg u. 35.), Lévai Zoltán (Ecser, Petőfi u. 16.). Unnen-onnan © Minden mérkőzésüket meg­nyer.ék eddig a kubai Barátság Kupában részt vevő magyar teni­szezők, A Pinar del Rióban ren­dezett versenyen kubai, magyar, lengyel és nicaraguai teniszezők indultak. A magyar férficsapatban Benyik János és Csépai Ferenc, a női csapatban Fagy as Katalin és Németh Anna szerepel. A magyar férficsapat és a nők egyaránt 2:0 arányban győzték le kubai ellen­felüket. Q Kína labdarúgó-válogatottja Cochinban 2-1 (2-1) arányban le­győzte India legjobbjait a n. Ja- waharlal Nehru Arany Kupa nem­zetközi labdarúgótornán, melyen Magyarország képviseletében a Szombathelyi Haladás együttese is részt vesz. © A két szovjet sakkozónő. Lc- vityina és Gaprindasvili között zajló sakkvilágbajnok-iclöltl ne­gyeddöntő páros mérkőzés máso­dik játszmáját Levityina 37 lépés­ben megnyerte. A páros mérkőzés állása 2:0 Levityina javára. Pauli, Balogh, Várnai, Juszkó, ‘Kápa {förzséf, Szekulidisz. A mérkőzés első 10 percé­ben kétszer is megzörgették a Pénzügyőr-játékosok az érdiek hálóját. Ezután egykapura ját­szott a vendégegyüttes, de csak a szépítésre telt erejéből. Balogh jobb oldali beadás után nyolc méterről lőtte a pettyest a kapuba. Rendkívül gyengén bíráskodott a játék­vezető, sok volt a kakaskodás, a sérülés. A 60. percben az egyik hazai focista belerúgott Juszkóba aki törleszteni akart Selmeczi mindkettőjüket ki­állította. A többet támadó Érd az egyik pontot megérdemelte volna. Gól: Balogh. Jó: Rozinái. szaladást tartanak Érden, „Erdutol” néven. Lrlict csatlakozni S itt van természetesen 9 fő attrakció, az április elsejé­től tizenegyedikéig tartó Pest megyei futóhét, amely során a tavalyihoz hasonló, bár kibő­vített kört összesen 450 kilo­métert futnak a jelentkezők. Valóban megyénk körül men­nek körül. Az olvasók, akik éreznek elegendő erőt a lá­bukban, természetesen bárhol csatlakozhatnak azokhoz, akik már futnak. Csoda-e, ha ilyen program a másutt lakókat is magával ra­gadja, belépteti a Futóklub­ba? A budapesti Palágyi Zsolt, aki 12 évig könnyűbú­várkodott, például így tett, s amikor tudomást szerzett e lehetőségről, még aznap fel­emelte tíz kilométeres futás­adagját ötven százalékkal. (Az egyik összejövetelen ezért kellett húzodásos lábára Schi- rilla Györgytől gyógyírt kér­nie.) A kiscicat is Schirilla György, aki a múlt évi futóhéten végigkísérte a társaságot, idén is vállalko­zik a futók fizikai-pszicholó­giai karbantartására. Számta­lan sztori tulajdonosa ő, 6 hány kilométer van a lábá­ban! Amikor Budapestről Bécsbe szaladt, 267 kilométert küzdött le egy nap alatt. Ed­zésként vasúti pályatestek zú­zalékén futott, elég tapasztala­tot szerzett a fáradtság és a kisebb sérülések eltüntetésére. Megfázás ellen sikeresen al­kalmazta tavaly is a forró­hideg zuhanyt. Esténként gyúróként mű­ködött közre, s a gödöllői egyetem kollégiumában még egy betévedt kiscicát is keze­lésbe vett, mielőtt néhány órás nyugovóra tért, a hajnali tovább indulásig. A láb mindig kéznél van, ■ ha rendszeresen futunk, meg­szokjuk, mint a reggelit, tré­fálkoztak a Pest- megyei fu­tóhét szervezői egyik utóbbi megbeszélésükön. Készülnek a gödöllői egyetemisták is, me­sélte Wild János, a GEAC el­nökhelyettese. A tavalyi futó­héten — bár szorgalmi idő­szak volt — többen végigfu­tották az akkori 336 kilomé­tert. Idén sem elégednek meg csupán azzal, hogy szállást nyújtanak egy éjszakára a Fótról érkező, s másnap Nagy- kátára induló mezőnynek. Srliesscgválíás Érdeklődéssel várjuk, vajon hogyan sikerül másoknak is a sebességváltás, a gyaloglás felcserélése a futással. Balázs Gusztáv Izgalmas találkozók Több első hely várható Izgalmas jelenet a Csepel Autó—Taurus mérkőzésről. A Pest megyei gárda (sötét mezben) remek találkozón, bár kikapott NB Il-es ellen­felétől, mégis végig egyenrangú par.ner volt. Zsigri István felvétele Jó helyezésekre számíthatnak a Pest megyei csapatok az Angyalföld ~~upáért kézilab­da-teremtornán, A Magyar Hajó- és Darugyár Váci úti csarnokában rendezendő küz­delemsorozaton az utolsó for­duló előtt a férfiaknál a Dú­lt ikeszi vezet százszázalékos teljesítménr vei, a hölgyeknél a ráckevei Aranykalász Tsz SK jobb gólkülönbséggel elő­zi meg a Csepel Autógyár gárdáját, míg az ifjúsági fiúk­nál a Váci Izzó az első. Eredmények. Budakalász—Bp, Honvéd (serdülő fiúk) 18-15, Budaka­lász—Elektromos (serdülő fiú) 18-15, Szil menti Tsz SK— Pilisvörösvár (ifjúsági fiú) 30-14, Dunakeszi—Pilisvörös­vár (férfi) 30-16, BEAC—Pilis­vörösvár (férfi) 26-14, Telefon —Nagymaros (férfi) 17-12, Vá­ci Izzó—fcőrinci Fonó (férfi) 25-13, Taurus—Csepel Autó (férfi) 27-26, ! akkor Is győznek a magyarok r feljuthatnak a B-csoportba. r | Nagyon nagy szükség lesz az 11 este hét órakor kezdődő ta- > I lálkozón a közönség buzdító-

Next

/
Oldalképek
Tartalom