Pest Megyei Hírlap, 1983. március (27. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-13 / 61. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ '.’SZ.V.P PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA És A MEGYEI TANÁCS LAW A XXVII. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM Ár»: 1.10 forint 19S3. MÁRCIUS 13., VASÄRNAP Szúnfévetők sztmibatjo Népes már a határ Kubai vendég Hazánkba érkezik isldoro IVIalmierca Púja Frigyeq külügyminisz­ter meghívására hivatalos, ba­ráti látogatásra március 13-án, vasárnap hazánkba érkezik Isidoro Malmierca kubai kül­ügyminiszter. Pröbarepülés a megjavított helikopterrel a Repülőgépes Szolgálatnál Országszerte megélénkült a határ, a meleg időt kihasznál­va tegnap is vetették az első­nek földbe kerülő növények magvait. A tavaszi időszakban két és /ál millió hektáron vet­nek különféle növényeket és sorra kerülnek a gyümölcsös­éi szőlőskertekben is a mun­kálatok. Ezek máris jó ütem­ben haladnak, a nagyüzemek­ben és a kiskertekben met­szik a fákat, a tőkéket. A ter­vezett vetésterületben — az üzemi elképzelések alapján —, némi módosulás várható. Máris bizonyos, hogy az elő­irányzottnál kisebb részen termesztik a zöldborsót, ám a szerződések ismeretében a termelők egész sor helyen, jobb talajokra vitték ezt a nö­vényt és így remény van ar­ra, hogy a magasabb termés­átlagok ellensúlyozzák a ki­sebb termőterületből fakadó hátrányt. Ma: MINDENEKELŐTT FORRADALMÁR VOLT című, Marx Károlyt idéző cikkünk a 3. oldalon. 2. oldal: Ä hét világpolitikai kérdései 3. oldal: Befektetések 8. oldal: Postabontás 8. oldal: A moszkvai rádió pályázata Letartóztatták a cinkosokat Befejezőikül'! az el mm fcüfelezeftefc csúcsértekezlete Ä tagországok állásfoglalása Indira Gandhi záróbeszédé­vel ért véget tegnap a kora délutáni órákban Űj-Delhiben az el nem kötelezett államok VII. csúcsértekezlete. A befe­jező tanácskozáson számos küldöttség vezetője szólt nagy elismeréssel arról a munkáról, amelyet az indiai kormányfő a találkozó sikere érdekében fejtett ki. Az elfogadott dokumentu­mok összegezik a mozgalom állásfoglalását csaknem vala­mennyi fontos nemzetközi po­litikai kérdésben, több alka­lommal is élesen szállnak szembe az imperialista, új­gyarmatosító ( törekvésekkel, több nemzetközi feszültséggóc fennállásával kapcsolatban elítélik az Egyesült Államok politikáját. Ugyanakkor na­gyobb gazdasági lehetőségeket követelnek a fejlődő országok számára és sürgetik az új gaz­dasági világrend létrehozását. A terjedelmes politikai nyi­latkozat a világ általános helyzetével foglalkozva elve­ti az „elrettentés, az erőegyen­súly és a befolyási övezetek elavult, szűklátókprű politiká­ját”, mert az feszültséget és megosztást okoz. Bizonyos fo­kig egyenlőségjelet téve a nagyhatalmak közé, mindegyi­küket felszólítja arra, hogy „hagyjanak fel, az -erő, a fel- sőbbség, az uralkodás” politi­kájának követésével és vitás kérdéseiket békés úton oldják meg. Ugyanakkor számos kér­désben határozottan elítéli az Egyesült Államok politikáját. A dokumentum sürgeti az el nem kötelezett országokat, hogy erősítsék a mozgalom egységét és összeforrottságát, egymás közti vitáikat kizáró­lag békés eszközökkel oldják meg. Támogatásáról biztosítja az ENSZ erőfeszítéseit és ja­vasolja, nyilvánítsák 1985-öt az ENSZ évévé. Követeli a nemzetközi politikai és gazda­sági döntések demokratizálá­sát és határozott követelése­ket terjeszt elő a fejlett or­szágoknak. a gazdasági kérdé­A magot elültették Elindultak a dinnyések Országszerte munkához lát­tak a vándor dinnyések. A februári tél késleltette a diny- nyeüíteívények előkészítését, ezért most, hogy az idő alkal­mas a talajmunkák megkezdé­sére megélénkült az élet a dinnyeföldeken. A magvakat a fóliasátrakban már elvetet­ték, a szabadba majd a palán­tádat ültetik ki. Az idén ismét nagy kedv mutatkozik a dánnyetermesz- tésre. A dinnyés családok gyermekei közül csak az is­kolás korúak maradtak otthon, az időselit gondjaira bízva. Nyáron a gyerekek többsége is szüleik után megy, így a szakmát a vakáció alatt meg­tanulják. Az idők során nagyot válto­zott a dinnyések nyári élet­módja: régen a hatalmas táb­lák szélén felépített földkuny­hóikban laktak. Ma már a leg­többjük előregyártóit elemek: bői összeállítható vikendházat épít fel, vagy kényelmes lakó­kocsi az ideiglenes otthonuk a dinnyeültetvényeken, ahol ta­vasztól őszig legalább hat hó­napot töltenek kertészkedéssel a vetéstől, a palántázástól a termés értékesítéséig! Közélet« Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke Grenada nem­zeti ünnepe alkalmából táv­iratban üdvözölte Maurice Bishöpot, a grenadai népi forradalmi kormány elnökét. Mohammed Kaddur, a Szí­riái Arab Köztársaság iparügyi minisztere, aki március 10-én érkezett rövid látogatásra ha­zánkba, szombaton elutazott Budapestről. sek megoldására. Követelik az el nem kötelezettekQfiogy ha­ladéktalanul tiltsáK meg a nukleáris fegyverek alkalma­zását, vagy az ezzel történő fe­nyegetést, kössenek szerző­dést mindenfajta atomkísér­let betiltására, hajtsanak vég­re nukleáris leszerelést, hozza­nak létre atomfegyvermentes övezeteket. Indira Gandhi tegnap sajtó- értekezletet is tartott a tanács­kozás befejezte alkalmából. Kijelentette a többi között, hogy az el nem kötelezettek mozgalma változatlanul abba az irányba halad, amelyet a mozgalom megalakulásakor ki­(Folytatás a 2. oldaton.) DICSŐ NAPOKAT IDÉZŐK ARANY JÁNOS VÁROSÁBAN Ragyogd napfény, tiszta kék égbolt fogadta szomba­ton reggel a Nagykörösre érkezőket. Sokan voltak, hi­szen ott gyülekezett a megye fiatalsága a forradalmi ifjúsági napok megnyitóján. A lobogók ifjúkommunis- tákat és úttörőket köszöntöttek, akik már megérkezésük pillanatában érezhették az események fontosságát, hi­szen nemcsak a város, hanem a megye vezetésének kép­viselői is fogadóik között voltak. Részt vett az ünnepségeken Nagy Sándomé, a Pest. me­gyei Tanács elnökhelyettese, s házigazda/ként Gotzián László- né, az MSZMP Nagykőrösi vá­rosi Bizottságának titkára,, s Kocsis János né a városi tanács elnöke. A fiatalok nevében az érkező ünneplőkét Halasi Már­ton, a KISZ Pest .megyei Bi­zottságának első titkára, Hi­deg Hona megyei úttörőtitkár és Tóthné Bujdosó Ágnes, a KISZ Nagykőrösi városi Bi­zottságának titkára fogadta., A megye fiataljainak ott­hont, ünneplésre és vetélke­désre helyet az egész város adott. Zászlódíszbe öltözött a Marx halálának évfordulóján Centenáriumi emléktérlat Marx Károly halálának századik évfordulója alkalmából em­lékkiállításra készülnek, a Munkásmozgalmi Múzeumban. A március 14-én nyíló tárlaton Marx-cméktárgyakat, -könyveket, fényképeket cs dokumentumokat mutatnak be. A képen: Gellért Hugó: Marx A tőke című művének illusztrációit látjuk. két városi' sporttelep, melyen tizenhárom csapat mérkőzött a kispályás laodarugás baj- nokáagaoan. Ünnepeit a Kö- zép-Europában legnagyobbnak számító konzervgyár, melynek dísztermében iíjuKommunistáK és úttörőik vetélkedtek, nem egymás ellen, hanem éppen kö­zös csápatoikat alkotva a Mit tudunk egymásról szellemi já­tékon. Sokan gyülekeztek a város ifjúsági klubházában is a megyei szonokverseny dön­tőjén. Már a reggeli -óráktól kezdve népszerű találkozóhely­nek bizonyult a Kőrisfa esz­presszó, melyben a KISZ me­gyei bizottsága és az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat jóvoltából FIN , presszót rendeztek be. Előbb vidám nevetéstől, majd ünnepi szavaktól volt hangos Nagyikőrös főtere. Ott, a Kos- suth-szobör előtt gyűltek össze megyénk fiataljai, hogy meg. hallgassák a szonokverseny győztesének, a nagykőrösi Ger­mán Istvánnénak az ünnepi beszédét. A szobor talapzatán helyezte el a megemlékezés virágait a küldöttek népes cso­portja a megye valamennyi Járásából és városából. S vi­rággal adózott a hősük emlé­kének a KISZ Pest megyei Bizottsága nevében Halasi Márton és Hideg Ilona, a ven­dégeket fogadó KlSZ-bizott- ság nevében pedig Tóthné Buj­dosó Ágnes, s Germán István­ná városi úttörő elnök. A koszorúzás után a több mint félezres tömeg a város művelődési központjába vo­nult. Ott hirdették ki a ren­dezők, a KISZ megyei és vá­rosi irányítói a vetélkedők eredményét, s ott adott ünne­pi műsort a ceglédi Kossuth Gimnázium tánckara. Krisztn Olimpia énekesnő. Sarkadi Katalin zongoraművész, és Vi­téz László színművész. Az Arany János Művelődési Központból az ünneplő kö­zönség a filmszínházba ment, a FIN filmnapok megnyitójá­ra, melynek keretében a Pe­tőfi 73 című filmet mutatták be. Késő délután pedig a diák­ság rendezett táncmulatságót a Toldi Miklós Élelmiszeripa­ri Szakközépiskolában. F. P. .A KÉPEKEN: Fiatalok-idősek egyaránt érdeklődnek az ILV rög­tönzött űjságospaviionja előtt, ahonnan ajándéklapokkal távoz­hattak (a cím fölött). A megyei szónokvcr&eny győztese. Germán Isívánné ünnepi beszédét mondja (a cím mellett). Fiatalok egy cso­portja hallgatja a szónokot (a cím alatt).’ Negyvenezer négyzetméter burkolathiba Tavaszi útjavítások Ki hinné, hogy Pest megyé­ben csupán a tanácsi kezelés­ben levő utak hossza több mint nyolcezer .kilométert tesz ki. Ezek karbantartása — mini azt Valkai Györgytől, a Pest megyei Tanács csoport- vezetőjétől megtudtuk — ko­moly feladatot ró az útfelügye- lettel foglalkozó körzeti költ­ségvetési üzemekre. A nyolcezer kilométernyi útból- ugyanis belterületen mintegy 5100 kilométernyi ta­lálható, s ebből is 1280 kilo­méter a szilárd burkolat, me­lyen a szokásosnál nagyobb a forgalom. Az eddigi felmérések szerint a viszonylag enyhe tél is jelen­tősen károsította a pályákat, eddig 40 ezer négyzetméter úthibát mértek fel. Ezek kija­vítása a váci, veresegyházi, a dabasi, a tököli, az érdi, a monori és a ceglédi költség- vetési üzemre hárul. Korábban meglehetősen vontatottan ha­ladtak ezek a munkák, a ta­nácsok ugyanis nem rendel­keztek megfelelő útépítő és karbantartó személyzettel, il­letve gépek kel.' Az utóbbi esztendőkben évente 5—6 millió forint jut a megyei tanács költségvetésé­ből e célra, s ezért idén a vállalatok május 1-ig végez­nek a belterületen található tanácsi kezelésű utak javítá­sával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom