Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-05 / 30. szám

mrCYTl V/IIIIÍW 1983. FEBRUAR 5., SZOMBAT bSzÍNHÁZT LBVÉLIBmi Múlandó mesék más okos mesék — Valamikor azt | gondoltuk: a me­sék kortalanok. ! Később aztán rá­jöttek tudós nép­rajzkutatók és emberek, hogy a akárcsak az almok — nagyon is kötődnek a kor­hoz, melyben keletkeztek. Mo­tívumaikban, fordulataikban, figuráik cselekedeteiben és gondolataiban az illető kor vonásait hordozzák. Ennélfog­va a mese bizonyos elemei nemhogy romolhatatlanok len­nének, hanem éppen hogy na­gyon is romlékonyak, mulan- dóak, elévülök, érvénytelenné válók. A színház ősidőktől fogva a mesékből élt. Meséket mon­dott el görög hősökről, kirá­lyokról, királynékról, szeren­csétlen sorsú királyfiakról és királylányokról, belekevert a mesébe — vagy: a mítoszba, ahogyan pontosabban nevez­hetjük ezeket a meséket — mindenféle isteneket, istennő­ket, s földi emberek és égi is­tenek konfliktusaiból építette fel a mesék (a mítoszok) gon­dolati vázát. A kereszténység színháza is megteremtette a maga meséit: a misztériumjá­tékokban, a moralitásokban a Biblia meséi, Krisztus életé­nek meséi jelentek meg, per­sze megint csak kellő föld— ég konfliktusok kíséretében. Satöbbi, satöbbi. Kell-e mondani, mennyire tükrözte az ókor vagy a kö­zépkori kereszténység vallási, társadalmi, civilizációs és kul­turális viszonyait egy görög vagy egy 14. századi angol mo­ralitás. Amit a régmúlt ko­rokról tudunk, azt nem kis mértékben éppen ezekből a színpadra került mesékből tudjuk. Meséket ma is szívesen mond a színház. De valaho­gyan ezek a mesék mintha még sokkal kevésbé lennének időtállóak, mint a régi mesék. A Józsefvárosi Színház felújította Gyárfás Miklós jó húsz éve írt, Kisasszonyok a magasban című vígjátékát. A címe most Férfiaknak tilos, de változatlanul ugyanaz a zenés darab, amelyet a 60-as évek elején több színházunk szép sikerrel játszott. Ez a me­se a Budai Várban, ott is a Tóth Árpád sétány egyik la­kásában élő négy Tillai lány­ról szól. A patinás órásdi­nasztiából származó lányok közül hárman már eléggé ko­ros kisasszonyok, s mint ilye­nek, megrögzött férfigyűlölők, mert mindegyikük életében volt egy gaz férfi, aki meg­csalta, cserbenhagyta, becsap­ta őket. A legfiatalabb kis­asszony azonban — mint az a mesék legfiatalabb királyfijá­hoz is illik — más utat vá­laszt, és egy jóképű fiatalem­ber, dr. Kovács révén kilép az öreg órák tiktakkolásától han­gos családi fészekből. S mivel a mesékben több pár is egy­másra szokott találni, még két kisasszony evez be a boldog­ság révébe, egy joviális rend­őr és egy mitugrász tűzoltó társaságában. Ez a mese tipikusan magán viseli keletkezésének körül­ményeit. A kisasszonyok egy konszolidálódott korszak tár­sadalmi nyugalmában lépnek elénk; polgári származásuk már nem bűn, vallásosságuk sem, s már azzal se igen tö­rődik senki, hogy a lakásuk­ban milyen szép és értékes ré­gi bútorok, képek, egy hosszú, tisztes és jól jövedelmező ipa­rosmúlt milyen emlékei gyűl­tek fel. Ezt a konszolidáltsá- got színpadról kimondani: an­nak idején érdekes és új gon­dolat volt. A megcsontosodott életformák elleni lázadás, me­lyet Julika, a legfiatalabb lány képvisel, szintén elég új­nak hatott — azon túl persze, hogy ez is ősrégi mesemotí- vum. A vígjátéknak tehát an­nak idején — túl a könnyű kézzel odaskiccelt figurarajzok derűs humorán, a dialógusok szolid szellemességén — volt egyfajta társadalmi vonatko­zású helyzeti energiája. Mára azonban, alaposan megválto­zott körülmények közepette, ez a helyzeti energia elfogyott. A játék alapkonfliktusa — a maradi vénkisasszonyok és a másként élni akaró Julika( kö­zött — így, ebben a formájá­ban ma már avítt, idejétmúlt, hiteltelen. Nem a mese vált ilyenné, hanem azok a konkrét elemek, melyek a mesét a színpadon megelevenítik. Erő­teljesebbé váltak a mese mú­landó, romlandó elemei, mint a matéria tartósabb része — ennyi az egész. Ettől tűnik menthetetlenül ódivatúnak, porosnak a különben derűs és ízléses előadás. M int ahogyan ment­hetetlenül ódiva­tú és poros a nagy hírű lélek­tani-bűnügyi történet, Patrick Hamilton angol szerző Gáz­láng című darabja a József Attila Színházban. Ez a vikto­riánus korban, valamikor a múlt század második felében játszódó történet a maga pszichológiai trükkjével mára tökéletesen közömbössé vált. Az ok nem ott keresendő, hogy az 1938-ben Londonból a világsiker felé startoló darab­ból a nemrég elhunyt George Cukor 1944-ben filmbestsellert rendezett, Ingrid Bergman, Charles Boyer és Joseph Cot- ten főszereplésével, s így a színpadi változat iránt már megszűnt az érdeklődésünk. Közönyünk abból táplálkozik, hogy Hamilton részint egy a maga korában közkedvelt kri­mitípust, a nagy örökségért, vagyonért valakit az őrületbe kergető intellektuális gonosz­tevőről szóló mesét alkalma­zott, s ebből a variációból azóta számtalant láttunk fil­men, televízióban, tehát már eléggé unjuk — részint meg abból, hogy maga a színpadi mű is eléggé hihetetlen motí­vumokra épül, mert alig kép­zelhető a néző számára, hogy a kivételesen a reális idővel egyenlő színpadi időben„mind- ázok á ‘ lélektani fordulatok végbemehessenek, amelyeken az egész mese alapszik. (Arról nem is beszélve, hogy a néző s.zámára oly fontos feszültség, izgalom mivé lesz, ha a játék túlnyomó részében már min­dent tudunk a gonosz szándé­kú főhősről, s ráadásul még a nagyeszű detektív is folyton ott kuksol a szomszéd szobá­ban — tehát semmi veszedel­mes nem történhet.) A Gázlánggal is azt történt, mint Gyárfás vigjátékával: múlandó, romlandó, hervadé- kony elemei mára túlsúlyba kerültek. Derrick-, Colombo-, San Francisco- és egyéb tévé­sorozatok jóvoltából, kitűnően megcsinált friss filmkrimik révén a néző már nagyon is kiművelt a bűnügyi történetek bármelyik variációjában. A régi meséket újabb mesék fe­dik el, érdekesebbek, a mához jobban kapcsolódók, a mai ember izgalmait, konfliktusait, stresszeit, idegbajait jobban tekintetbe vevők és jobban ki­aknázok. Újabb mesék, melyek ter­mészetesen éppúgy magukon viselik koruk lenyomatát, mint a régiek, és bizonyos elemeik természetesen éppoly múléko- nyak, mint a régi meséké. Takács István Hová lett Flórián feje? «ol a fejem? Ez volt a cí­me annak a fotónak, melyet a Pest megyei Hírlap 1981. ja­nuár 22-i számában közöltünk. A felvétel Flóriánról, a gödöl­lői kastély parkjában lenyaka- zottan árválkodó barokk szo­borról készült. Azóta eltelt két év, ami ugyan nem nagy idő (főképp, ha egy ilyen komoly ügyről, mármint az elveszett fej felku­tatásáról van szó), mégis meg­kockáztathatnánk a kérdést, vajon mi lett a sorsa a mű­emlékvédelem e sajátos jelké­pének, a rejtélyes körülmé­nyek között fejét vesztett ba­rokk szobornak? A válasz, mely szerint Flórián feje nem került elő, nyilván nem okoz túl nagy meglepetést, abban azonban van valami figyelem­re méltó, hogy azóta Flórián is elveszett. Pontosabban ti­zenegy — kisebb-nagyobb, so­ha össze nem „ragasztható” — darabban hever. Alii c szobor lassú, ám lát­ványos agóniájának és különös halálának rekonstruálására vál­lalkozik, jól teszi, ha előbb Sherlock Holmcs-hoz fohász­kodik segítségért. Bár később rájön, hogy ennek a nyomo­zásnak a vezetését még a de- tcktívkirály is — valószínűleg sürgős dolgaira hivatkozva — visszautasítaná. Hívjuk hát segítségül a do­kumentumokat! Az 1951-es Pest megyei műemlékjegyzék­ből megtudhatjuk: a szobor a gödöllői Szabadság téren állt. Az ismeretlen szobrász 1825- ben faragta kőbe Flóriánt (úgy, ahogy általában ábrázolni szokták): római katonaruhá­ban, az egyik kezében zászló, a másikban pedig vödör, mely­ből vizet önt egy égő házra. Az 1951-es leírás után ez a mondat olvasható: Lehetőleg megőrizendő! Ugyanezeket olvashatjuk az 1971-es műemléklistában, sőt, az 197S-osban is, annak ellené­re, hogy akkor már régen nem a Szabadság téren lakott Fló­rián. A szóbeszéd szerint át­költöztetésére az ottani építke­zés miatt került sor. Hogy mikor? Erről nem szólnak a dokumentumok, mint ahogy arról sem, mikor vesztette él a fejét. Vannak, akiit állítják, hogy áttelepítésekor megvolt a feje, egyesek meg azt erősítik, hogy a Flórián-fo még a Sza­badság téren tetszett meg va­lakinek, s onnan vitte el az éjszaka leple alatt.,. Más vélemények szerint vi­szont a Szabadság téren még látták a fejét, de nem a nya­kán, hanem mellette ... Hogy tulajdonképpen mi is történt, arról egyedül Flórián tudna beszélni, de sajnos kuka, mint minden kőember, s ami­óta tizenegy darabban van, az­óta végképp reménytelen vál­lalkozás az ő faggatása. Sze­gény már csak egy valamire jó. tizenegy darabja közül leg­alább egynek múzeumban a helye, egy aprócska tábla kí­séretével: Lehetőleg megőri­zendő ! Műemlékvédelem ... Koffán Éva ,Nekem kevés az álom...” A csend természetrajza Beutaztuk Pest megye egy ré­szét, szívesen vállalva az ér­telmes időtöltés bármely for­májának átélését. A dabasi járási művelődési központban zárt körű rendezvény volt múlt szombaton délután. Délelőtt ? Semmi, akárcsak délután. Va­sárnap estére viszont népi és slágerzenés műsorra lehetett jegyet váltani... A stáb­lista Aradszky Lászlótól Ban­gó Margitig. De hát ebben a járási központban ez jelenti a közönségvonzó nagyrendez­vényt, el is ment vagy két­százötven ember. Szombaton délelőtt és vasárnap egész nap csend volt. Kísérletezgetnek — Vegyük tudomásul, hogy a televízióval nem tudunk konkurrálni — mondta Magyar Hajnalka, a járási művelődési ház módszertani előadója. — A gyerekek nem hajlandók kimozdulni otthonról. Hiába is mennénk körbe a járás intéz­ményeiben, bár elszórt kísér­letezések azért akadnak a ját­szóházi formáktól a discóig. Persze nyitva kell lennünk, rajtunk nem múlhat. De végső soron úgy érzem, hogy nem abban a formában kell meg­felelni az ötnapos munkahét körülményeinek, ahogyan ko­rábban képzeltük. A népmű­velők szinte képtelenek eleget tenni a követelményeknek, és a pedagógusoktól alig kapunk segítséget... Természetesen ismerjük a néhány évvel ez­előtt megkezdett kísérleti for­mákat. A helyi ötlet azonban kevés, ha nincsenek meg a pénzügyi feltételek. Albérleti disco Mintha csak a járási mód- szertanos véleményét támasz­taná alá: csendességben talál­tuk a dabasi Kossuth Művelő­dési Házat. Minden zárva volt. Falevelek enyészete uralta füstfelhőket hagyott cserben a gondnoknő, közölve, hogy szombattól kezdve csak hét­főn találunk népművelőt... Hát persze: ötnapos munka­hét — gondoltuk! Anyagi si­kert ígérő rendezvényt azért választhattunk volna: discót tartottak a művelődési házzal szembeni kocsmában. Discót albérletben, takarékoskodnak a népművelői energiával. — Mi csak otthont adunk a művelődési központ (?) discó- jának — mondta Kállai Antal, a Pelikán vendéglő' üzletveze­tője. — Megkapjuk az intéz­ménytől a jegytömböket, ők fizetik a négytagú zenekart és minden járulékos költséget, így is marad nekik alkalman­ként legalább ezer forintjuk. Nekünk meg forgalmat jelent a közönség. Látja, a kecske is, a káposzta is ... Az igazsághoz tartozik, hogy a dabasi művelődési központ dolgozói rendszeresen szer­Országos megnyitó Egerben Mezőgazdasági könyvhónap Pénteken Egerben megnyi­tották az 1983. évi mezőgazda­sági könyvhónapot. Az MSZMP Heves megyei oktatási igazga­tóságának nagytermében ren­dezett ünnepség résztvevőit Vaskó Mihály, a Heves megyei pártbizottság első titkára kö­szöntötte, majd Köpeczi Béla művelődési miniszter mondott beszédet. Méltatta a mezőgaz­daság szocialista fejlődésének eredményeit, annak társadal­mi, kulturális összefüggéseit és szólt arról, hogy mindezek­ben az eredményekben nagyon fontos szerepet töltenek be a könyvek. Ezt követően Köpeczi Béla, valamint Papócsi László me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes kitüntetése­ket adott át a mezőgazdasági szakkönyveket készítő kiváló nyomdászoknak és a terjeszté­sükben élenjáróknak. A megnyitó alkalmából ki­állítást rendeztek a mezőgaz­dasági könyvújdonságokból. Tv-FIGYELŐ Löden-show. • Immár kétség nem lehet afelől, hogy szelle­mi, főképpen is művészeti éle­tünk fő témájává emelkedtek azok a bizonyos ötvenes évek. Tehát az a történelmi időszak, amikor jelen társadalmunk és gazdaságunk megalapozódott, és amely építkezés meg átsza- bályozás bizony számos sú­lyos konfliktust teremtett, sőt, a szó legszorosabb értelmében vett tragédiák is bekövetkez­tek az alatt a néhány eszten­dő alatt. Hogy valójában milyen is lehetett ez az időtartamában tulajdonképpen rövid, ám his­tóriai súlyát tekintve annál te­kintélyesebb időszak, azt — hála Palotai Borisnak és Ne­A Józsefvárosi Színház Január 28-án mutatta be Gyárfás Mik!ós—Vis- ky András: Férfiaknak tilos, avagy kisasszonyok a magasban c. zenés vígjátékát. Rendező: Lendvai Ferenc. Képünkön: Váradi Hédi, Felíöl- dy László mere Lászlónak — inkább töb­bé, mint kevésbé megtudhat­ták azok a televíziónézők, akik a minap a Hetedik év című tévéfilmet megnézték. Ez a történet ugyanis nagyon sok mindent felmutatott abból a lelki zivataros világból, ami­kor a hajdani kis prostituált meg az osztályidegen mérnök úr is majdnem-majdnem egy­másra találhatott S hogy milyen nem volt ez a most emlegetett kor, azt a kedden este látott Lóden- shów című slágeregyveleg ve­títette elénk. Az az összeállí­tás, amelynek ifjú készítői va­lami olyasmit akartak csele­kedni, mint Benedek Mikló- sék az ő kétségkívül nagysze­rű kabaréegyvelegeivel, ám amely válogatás semmiképpen sem lehet azokhoz hasonlóan vidám és súlytalan. Igen, ezek a máig tovább élő dalok valahogy úgy mu­zsikálhatnak mindazokban, akik már születésüktől isme­rik őket, mint egy kemény vi­lág feszültségeit oldó ajándé­kok, s mint ilyenek, a legszo­rosabban hozzá tartoznak a közelmúlt történelméhez. Ma már ez bizonyára hihe­tetlennek tetszik, de 1951-ben, 1952-ben, 1953-ban egy-egy — mai szóval mondva — nóta megszületése kisebbfajta or­szágos esemény volt. Hogy mást ne említsünk, Kazal László nevezetes kupléja, a Tíz perc az nagy idő, Elemér szinte indulóként harsant fel újra meg újra, a Szénát hor­danak a szekerek című tánc­dal butácska szövege ellen meg nem kisebb személyiség, mint Veres Péter tiltakozott, mondván, hogy a szénássze­kér bakján nem lehet kettes­ben ülni, mert annak bizony nincsen bakja. Nos, ilyesféle rangjuk volt hajdanán a most előszedege­tett zöngeményeknek. S ha ilyenek voltak, rendkívül fur­csa így kiviccelve, ily fricskás környezetben újra hallani őket. Jó, jó, mindenki tudja a leckét, miszerint divat a de- heroizálás, mindennapos gya­korlat a maguk képzeletbeli talapzatáról letessékelni sze­mélyiségeket és gondolatokat — persze, jó ízléssel, kelleme­sen, és nem úgy, mint itt tör­tént —, de azért olyasmiket is nevetségessé termi, amelyek aztán igazán nem szolgáltak rá, hogy ily sorsot érjenek meg, furcsa igyekvés. Vagy csak azoknak furcsa, akik tényleg nem parancsra, hanem igenis örömmel, jóked­vűen zakatoltak? Akik éppen e dalok irkalapokra másolt szövegeivel igyekeztek kedves­kedni társnőiknek a zakatolá­sokban? Mert azért ilyesmit is produkáltak azok az ötve­nes évek... Családi kör. Szülői örökség címmel jelentkezett a Családi kör legutóbbi adása, amely mintegy összefoglalását adta e vállalkozás korábban közvetí­tett példázatainak. Ismét ta­nulmányozhattuk tehát a négyféle — meleg megengedő, hideg megengedő, meleg til­tó, hideg tiltó — családtípust, s ezzel együtt dr. Ranschburg Jenő jóvoltából azt is megtud­hattuk, hogy az almák nem­igen esnek messze a fájuktól, tehát ki milyen miliőben cse­peredik fel, olyan anyuka és apuka válik belőle. A tanulság ilyen értelmű le­vonása igencsak ajánlatos. Akácz László veznek zenei és színházi jel­legű programokat a motel helyiségeiben. Ám nem divat ezen a járási székhelyen, hogy közművelődési kiscsoportok foglalkozásait a hétvégekre diszponálják. A megállapítás igaz, bár pontosításra szorul: a múlt szombaton délelőtt szövőszakkör volt az intéz­ményben. A többi féltucat he­lyiség üresen állt. A statisz­tika persze majd más mutat: délelőtt szakkör, délután disco, sőt vasárnap este is „táncmér­kőzés”. Ennél bizony egy négy szemSlyt foglalkoztató intézménytől többet várna az ember. Dclelőtt-dclurán Pilis községben is csendes volt a ház szombaton kora este. Az egyetlen főfoglalkozá­sú népművelő, hivatalosan a művelődési ház igazgatója, éppen felmosta a folyosót, amikor beléptünk. Asztalra tette a munkanaplót. Szombat: délelőtt néptánccsoport próbá­ja tizenhét gyerekkel, délután szabás-varrás tanfolyam tizen­kilenc felnőttel. Csendesek voltak, papírminták mellett szabták-varrták a textilt, te­hették volna mindezt magnó­ról sugárzott zene, vagy isme­retterjesztő előadás közbén is... Ne legyünk azonban maximalisták: a kultúra ezen árukapcsolása már több fi­gyelmet kíván az átlagosnál. A pilisi művelődési ház legalább nyitva volt, s a fűtő szerepét is kényszerűségből vállaló népművelő — egyedül van, a hivatalosan engedélye­zett három személy helyett — melegen tartotta a klubszobá­kat is: hátha betér valaki. A „hátha-népművelés” ritkán szokott sikert hozni. — Kevés értelmét látom a hétvégi közművelődési prog­ramoknak, ha az iskoláktól nem kapunk megfelelő segít­séget — mondta Pelchoffer Erzsébet, a pilisi intézmény igazgatója. — Minden erőm­mel igyekszem megfelelni az alapkövetelményeknek, de a háromszemélyes intézményben egyedül csak a minimumra tudok vállalkozni. Hiába akar­tam új dolgozót felvenni, a ta­nács a képesítési rendelet miatt nem járult hozzá az al­kalmazásához. Hét éve dolgo­zom az intézményben, azóta a község lakói befogadtak, nem csaphatom be őket, így csak arra vállalkozom, amit meg­felelő szinten képes vagyok megszervezni. Tegyük hozzá, a pilisi in­tézmény igazgatója jelenleg is tanul, a középfokú képzettség megszerzése jelenti számára a célt. Segítséget nem sokat kap, pedig megérdemelné az eddi­gi munkája alapján. Ezek a gondolatok már a monori já­rási művelődési ház lánccal zárt kapuja előtt fogalmazód­nak meg. Pilisen legalább volt valami. Monoron üres a ren­dezvénytábla. A bejárat elé szórt építőanyagból lehet csak következtetni: „folyamatban van” a korábban beígért fel­újítási munka. És hol jobb? Néhány konkrét példából nehéz általánosítani. Az eddig említettekhez hasonló helyze­tet találtunk az ácsai művelő­dési házban is. Pontosabban; Ócsán sem volt semmi. Földi­né Hajdú Anna, az intézmény igazgatója önkritikusan ma­gyarázkodott a lakásán: biz­tosan rajtunk múlik, hogy mindeddig nem tudtunk meg­felelni az ötnapos munkahét által felvetett követelmények­nek. Az igények sem hatnak inspirálóan, de nekünk az igé­nyek elé kellene menni. Csak hát nehéz megállapítani, hogy mit is kell csinálnunk, ehhez némi segítség sem ártana. Segítség? A példa is elkelne, de a szabad hétvégéken ren­dezett programok túl sok kö­vetésre méltó példával nem szolgálnak a városi művelő­dési házakban sem. S a megyei művelődési központ módszer­tani osztálya sem kínál sem­mi felhasználhatót. Kriszt György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom