Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-17 / 40. szám
Mezőgazdasági szaSradegystsm Hol maradt a hallgatóság ? Nem könnyű a ma emberének alkalmazkodnia a módosuló életrendhez, az új életvitelhez, és azt sem láthatja, ismerheti fel könnyen, hogy világa merre halad. Ismerjük a tudományos-technikai forradalom korszakváltó jelentőségét, amely sok más következményével együtt kapcsolatot teremt az ember és a technika között, a gépet a termelés és a mindennapi élet természetes eszközévé teszi, s a technika alkalmazásának mind újabb feladatai elé állítja az embereket. Ezer meghívó Nem véletlen, hogy az egész életen át tartó művelődés kiépítése nálunk is és világszerte most van napirenden. Az ismeretterjesztéssel foglalkozó szakemberek véleménye szerint a jövő a kötetlen, de meghatározott célú, folyamattá szervezett ismeretszerzési rendszereké, amelyekben a résztvevők a téma megismeréséhez nem tanárokat és előadókat várnak, hanem olyan, a tudományokban, illetve a megtanulásra szánt témában náluk jártasabb partnereket, akiktől kérdezhetnek, akik rávilágítanak a már ismert dolgok összefüggéseire, vezetik a vitákat vagy az eszmecserét és segítenek rendezni, alkalmazni a megszerzett ismereteket. Ennek a korszerű elképzelésnek a megvalósítását vél- nettük felfedezni, amikor kezünkbe vettük az a meghívót, amely a több szervezet által közösen rendezett Pest megyei Mezőgazdasági Szabadegyetem előadásaira hívja az érdekelteket, elsősorban a mezőgazdasági üzemek irányításában vezető beosztásban dolgozó szakembereket. Ka van hazánkban fontos és egész népgazdaságunkat meghatározó kérdés, akkor az ma az agrártermelés ügye. A meghívó, amelyet ezer példányban nyomtattak és ezer címzetthez juttatnak el, izgalmas kérdések megbeszélését ígéri. A rendezők az első előadás megtartására dr. Soós Gábor nyugalmazott államtitkárt kérték fel, hogy A magyar mezőgazdaság feladatai címmel ismertesse a minden bizonnyal nagy létszámú hallgatóság előtt a terv végrehajtásának feladatait. Üres sorok A gödöllői művelődési központ jó házigazdaként készült az eseményekre, s gondot csak az jelentett az intézmény dolgozóinak, hol helyezzék el a megyéből érkező, várhatóan hét-nyolcszáz fős agrárszakember-gárdát. A színházterem mellett döntöttek, amelyben az ülőhelyek száma majdnem négyszáz és elhelyezhető vagy száz pótszék is. Talán elég lesz a hely! — Régi diákok Gimnáziumi szalagavató Az idén a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem ebédlőjében tartja hagyományos szalagavató ünnepségét és bálját a gödöllői Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szakközép- iskola. A február 26-án, szombaton este hat órakor kezdődő rendezvény ugyan zártkörű, de, ahogy szokás, az iskola régi diákjait várják a mostani végzősök és a tanári kar. Ök belépőt a gimnáziumban vásárolhatnak. Hogy zene, tánc, büfé és tombola lesz, az természejes, de talán a régiek közül már többen elfelejtették, hogy ezen az eseményen a férfiúknak öltönyben és nyakkendőben illik megjelenni. S az sem mellékes, hogy a pontosságra is adni kell, hiszen a műsor megkezdése után már csak annak végeztével engedhetik be a vendégeket. Film és zsákbamacska Karúévá! az iskolában Iskolánk az idén is megrendezte a karnevált. Délelőtt a kisdobosok vonultak fel ügyes, ötletes jelmezükben: Robin Hood, füzet és ceruza, a rettenthetetlen oroszlán és bátor idomárja, Teknőc Ernő; Bivaly Benő és a seriff, a szegény koldus, a cigánylányok, a jól ismert Frédi és Béni, egy úr az űrből, Mátyás király katonája. A rendőr vigyázott a rendre, Ludas Matyi lúdjait terelgette, a betyár nagyokat be- tyánkodott. A kukorica a nyárra, a pingvin a Déli-sarkra emlékeztetett, a kis kéményseprő szerencsét hozott. A csoportos jelmezek is nagy sikert arattak. A kispajtások legjobbjai négy díjon osztoztak. A zsűri és a közönség nagyokat derült a szellemes farsangi jelmezeken. Délután az úttörők jelmez- versenyére került sor. A násznép nyitotta a sort Bach: Nászindulójára, azután Hogyan tovább? címmel humoros pályaválasztási tanácsadó következett. Az ajánlatok közül biztosan foglalkozást tudnak választani a tanulók! Majd Beatlesék érkeztek koncertet adni, Magyarországra. Ezt követően Meseország jól Ismert alakjai jelentek meg, a kalózok és a keresztes lovagok sem hiányozhattak. Ezután fehér köpenyes ápolók jelentek meg, mindenki ráismert: Kórház a suli szélén. Következett a kacsatánc, amelyre a kiskacsák tanultak táncolni. Majd a cirkusz artistái szórakoztatták a közönségét. A Muppeth-show állatkái is megérkeztek, Gombóc Artúr és kedvenc csokoládéi. A nemzetiségek is felvonultak szép öltözeteikben. Végül a Műsorainkat ajánljuk jött, látott és győzött. A jelmezes bemutató után az úttörők és a kisdobosok is táncolhattak a tornateremben, a ritmusos, jó zenére. Akik játszani akartak, a játékterembe mehettek. Volt még filmvetítés és zsákbamacska is sok vendéggel. Akik pedig megérkeztek, a büfében ehettek, ihattak. A szülők sem unatkoztak, nekik egy külön termet rendeztek be, ott beszélgethettek, míg gyermekeik szórakoztak. Ezen a téli farsangi napon sóik tarkabarka jelmezzel és vidám játékkal szórakoztatták a nézőket és magukat a jókedvű pajtások. Nagyszerű mulatság volt! Fekete Judit Petőfi Sándor Átlalános Iskola Olvasóink fóruma Balesetveszélyes kupac Már régen befejezték a János utcában a gázcsövek lefektetését, csak az a baj, hogy itt maradt két nagy halom kitermelt föld. Nemrégiben tatarozták a szolgáltatóházban levő női fodrászatot, s a földkupacok tetejére, oldalára rászórták a cserepet, téglák maradékát. Mellette az újságos bódé: ilyen körülmények között főként az idős, beteg emberek nehezen tudnak közlekedni. Vajon kinek kellene intézkednie a szemét, a föld, a törmelék elszállításáról? A Városgazdálkodási Vállalatnak, vagy a munkák elvégzőinek? Akárkire tartozik, a balesetek megelőzése érdekében is sürgősen intézkednie kellene! Nagy Kálmánná Gödöllő János u. 12./B. reménykedtek. Az előadást megelőző fél órában látni lehetett, hogy elszámolták magukat, ezért újabb megoldást kerestek, mert bizony nagyon kellemetlen a rendezőknek, az előadónak, a házigazdáknak, ha üresek a széksorok. — Százhúsz főnek elég lesz a Galgaterem mondták, s az érkezőket oda irányították. Sajnos. a Galgaterem is nagynak bizonyult! A meghívottak közül alig ötvenen verődtek ösz- sze, a minden mezőgazdasági szakember részére szinte kötelező olvasmányként előírható előadás meghallgatására. Egy biztos, akik ott voltak, azok nyertek és felhasználható ismeretekkel gazdagodtak. A szervezők veszteseknek érzik magukat, és keresik a kudarccal felérő érdektelenség okát. Nehéz lenne bárkit vigasztalni, hiszen a megjelentek száma önmagáért beszél. Jó lenne, nem elsősorban a szervezőknek, de a meghívottaknak, azoknak, akik távolmaradtak, segíteni. Gazdag program Jó lenne sokakhoz eljuttatni a hírt, s meggyőzni őket airról. hogy a szervezett, tartós művelődés, az ismeretterjesztés magasabb szinten nyújthatja mindazt az újat, amellyel az emberiség tudás- készlete a bizonyítvány megszerzése után, sőt: megszerzése közben gyarapodott, szá- montarthatja azt, ami időközben elavult, összegezhet, s a differenciáltabb műveltség megszerzésére irányulhat Hogy mennyire ezt a törekvést szolgálják a szabadegyetem szervezői, annak az elkövetkezendő előadások címe. s az előadók névsora ad garanciát. Február 17-én dr. Csendes Béla, az OTH elnökhelyettese, majd február 22-én Nacsády Árpád MÉM-főosztályvezeíő tart előadást. Vendége lesz az akadémiának dr. Kárpáti József, az Agrotek vezérigazgatója, dr. Pálos Gyula, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, dr. Bánházi Gyula, a MÉMMI igazgatója, dr. Bíró Ferenc, az ATE rektora. Fórumot vezet majd Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, Csonka Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, lhászi József, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének titkára. Bár láthatnánk, hogy a következő összejövetelen szűknek bizonyul a Galgaterem. F. M. A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM 1983. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK Vzn mit s van miből Tervszerű, beosztó fejlesztés Megkezdik a Dézsa György út felújítását Aki a városi tanács legutóbbi ülésén elfogadott idei fejlesztési alap tervébe belelapoz, vagy valamelyik tanácstagtól azt hallja, hogy a fejlesztési pénzügyi előirányzat ebben az évben kétszerese a tavalyinak, azt hiheti, itt a Kánaán. S joggal ráncolhatja a szemöldökét: amíg nap nap után fokozódó gazdasági nehézségekről, takarékosságról, beosztásról hallhatunk, olvashatunk, akkor nekünk hirtelen mitől megy ilyen jól? Akit tehát így hoz zavarba a puszta ösz- szeg, ami egyébként 165 millió .forintot jelent, megnyugtathatjuk, aki pedig ellenkezőleg, örömmel verdesi össze a tenyerét, azt lehűthetjük. Nem, sajnos nincs még itt, az ígéret földje, de nem is pocsékolunk. Számtani magyarázat Amint Bamberger Károly, a városi tanács elnökhelyettese elmondta, a középtávú, vagyis a 6. ötéves terv időszakára a város rendelkezésére álló, s a kismértékben igen, de döntően nem változó ösz- szeg a mértékadó. Ez Gödöllő esetében pontosan 745 millió forintot jelent. Viszont, s itt a bevezető fejtörő megoldása; a feladatokhoz . igazodva, egyenlőtlen mértékben oszlik meg az öt esztendő alatt. A középtávú tervben 1981- re 210, 1982-re 112, az idei esztendőre pedig 160 millió forintot ütemeztek. Tavaly, a már emlegetett általános nehézségek miatt csak nyolcvan- milliót tervezhettek az év elején, bár végül száztíz millió lett a teljesítés, az idén viszont a százhatvanra még ötöt rátehettünk — ímé, a két tervszám között így jön ki a kétszeres szorzó. Játék a fogászaton Korszerű gyermekfogászat működik néhány hónapja a gödöllői Stromfeld lakónegyedben. A két munkahelyes rendelőben előbb-ujóbb minden városi gyerek megjelenik, hiszen nemcsak a fájós fogakat gyógyítják, hanem már az óvo- dáskorúaknál is elkezdték a fogak hibáinak szűrését, vizsgálatát is. Jobb oldali képünkön: dr. Makra Csaba főorvos, az egyesített egészségügyi intézmény fogászatának vezetője ezúttal egy kisgyerek fogait ellenőrzi. Alsó felvételünkön: ebben a fogászati rendelőben játszani is lehet, amíg várakozunk... S persze a fogmosásra is megtanítják azokat, akiknek ez szükséges. Hancsovszkl János felvételei Mit jelent már most, túl a számtani zsonglőrködésen ez a százhatvanöt millió forintos fejlesztési alap? Ahogy a ta- nácsülési előterjesztés fogalmazott azt, hogy a jelentős összeg ellenére, a most megnövekedett fejlesztési lehetőség mellett is bőven akadnak olyan feladatok, célok, amikről egyelőre le kell mondanunk, amelyeket el kell ha- lasztanunk, vagy olyanok, amiket csak széles társadalmi összefogással valósíthatunk meg. A fejlesztési terv valamennyi tételét nemcsak fárasztó, hanem egy cikkben lehetetlen is volna felsorolni. Most elégedjünk meg azzal, hogy a legfontosabb teendőket emeljük ki, azzal, hogy év közben minden bizonnyal a legkisebbekre is többször visszatérünk. Kezdjük az egyik legnagyobb munkával, a Dózsa György út rekonstrukciójával, amit az idén kezd meg az Egri Közúti Építő Vállalat. Ezzel régi terv kerül a megvalósulás stádiumába, ráadásul úgy, hogy nemcsak az úttestet szélesítik ki és építik újjá, hanem elkészül a szenny- és csapadékvíz főgyűjtő vezeték, a kis- és középnyomású gázvezeték, felújítják a közvilágítást és persze a járdákat is. Minderre az idén 26 millió forintot különítettek el a fejlesztési alaoban, a tervezett teljes költség hatvanmillió forint. Sütőket várnak Hogy nem dúskálhatunk a fejlesztési lehetőségekben arra jó példa, hogy az idén sem sikerül utolérni a korábban meghatározott lakásépítési ütemet: a tanácsi bérlakások területén nem várható áttörés. Az épülő Kör utcai lakótelepen harminc bérlakás elkészülését tervezik, emellett 91 otthont adnak át OTP-be- ruházásban a városban. Nagy gond az is, hogy a magánépítkezések támogatásához szükséges telkek kialakítására, a közművek megépítésére egyelőre nincs elegendő pénze a tanácsnak. A lakótelepeken két és fél millió forintot költhetünk járda- és útépítésre, a város egyéb területein félmillió forint jut a járdákra. Ebből biztosítják tanácstagi körzetenként azt a 20—20 ezer forintot, ami a társadalmi munka- akciókhoz szükséges anyagokra; betonlapokra, homokra, kőre költhető. S ha már a társadalmi munkánál tartunk, az idén a vállalatok, az intézmények, s a lakosság támogatását elsősorban a Karikás Frigyes iskola tanmedencéje, és a kisegítő iskola megépítéséhez várják, ugyanígy a városközpont parkosításához. Takarékos gazdálkodás Nagyobb kiadási tétel a leendő buszpályaudvar előkészítési munkája, ami .3 millióba, a tanácsháza építésének folytatása, ami 8 millió forintba kerül. Nyeli a pénzt a többi ágazat is, csak egykét példa: A dögkút üzemeltetéséhez és a kényszervágó- híd elkészítéséhez szükséges idei munkák egymilliót igényelnek, az új gimnázium kiviteli terveire 1 millió 700 ezer forintot irányoztak elő, a gödöllői szociális otthon foglalkoztatójához ugyanennyit, a Városgazdálkodási Vállalat új telephelyének kialakítására az idén 2, a Csatornamű-társulat feladatainak ellátására 13 millió forintot kell kiutalni. Van tehát mire költeni, s ha szűkösen, de van is miből. A fentiekből is kitűnik azonban, hogy a legfontosabb tétel az idén sem változik: rangsorolni kell a szükségleteket, s a rendelkezésre álló pénzzel, erőkkel tervszerűen, takarékosan és hatékonyan kell gazdálkodni. G. Z. Holnap A kúhuk életéből Bergman: Jelenetek a bábuk életéből című filmjét vetítik holnap, február 18-án pénteken este 10 órától a gödöllői művelődési központ éjszakai mozijában. A világhírű s hazánkban is népszerű svéd rendező ezt az alkotását 1980-ban forgatta az NSZK-ban. Diszkó, svédasztal Hack mú rali Ismét rock and roll kávéházat rendez a jövő hét péntekjén a gödöllői művelődési központ. Február 25-én, este héttől éjfélig, Csak 20 éven felülieknek címmel. S bár az eseményig még van idő, nem árt, ha az érdeklődők idejekorán gondoskodnak jegyükről, hiszen korábban voltak akik kinnrekedtek. A zenéről ezúttal Baráz Miklós diszkója gondoskodik, vendéglátás svédasztallal. Moiibhb Keresztül a nagy vízválasztón. Színes, szinkronizált, amerikai kalandfilm, 4 és 6 órakor. Maria Braun házassága. Színes, NSZK-filmdráma. Csak 16 éven felülieknek, 8 órakor. A nap programja Február 17-én. Gödöllő, művelődési központ: Kemény számat angyal zabolázza címmel Nagy László emlékműsor, 18 órakor. A Gödöllői Stúdió zsűrizi a TESZÖV fotópályázatát, 18 órakor. Rendhagyó óra: Az ember munkájával alakítja és védi környezetét címmel, az Erkel Ferenc általános iskola részére, 13 órakor. A mezőgazdasági szabadegyetem előadássorozata a színházteremben A szabályozórendszer hatása, alkalmazása 1983-ban címmel előadást tart: dr. Csendes Béla OTH elnökhelyettese, 14 órakor. Lehetetlen tárgyaink ’83, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. Tóthpál Gyula pozsonyi fotóművész első magyarországi kiállítása Elementáris szimmetria címmel, megtekinthető 16—20 óráig. ISSN 0138—1957 (Gödöllői Hirla;