Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-27 / 49. szám

Tél a tanyán Háznak drága, de gazdálkodni... Kegyes volt az idei tél a ta­nyasiakhoz. Kései havat ho­zott. ök maguk ajándéknak tartják ezt az időt. Hernád határában a szántó­földek kissé egyhangú képét tanyák törik meg. A vasúti sínek mellett húsz-harminc méterenként látszólag lakott porták sorakoznak. Földútra kanyarodunk, ujjnyira kikelt vetés és egy csupasz szőlőül­tetvény között haladunk. Kö­rös-körül kilométernyire nem látni házat. Végre-valahára el­hagyott tanya tűnik fel, s a tá­volban, magas fák ölelésében egy újabb. A vékonyan fel­szálló füstcsík lakót sejtet. Mindent egy lapra Munkásruhás férfi inti le a láncra vert fekete kutyát. Nem tudni: jövetelünk bőszítette fel az ebet, vagy hogy elénk futó kölykével játszunk. Csipős hi­deg van, de szélcsend. A ta­nyaudvart sültalmaillat tölti be. — Ez lesz az ebédem — mondja Bihari János, miköz­ben felveszi az udvar közepén parázsló tűzről a nyársra tű­zött almát. Megtudjuk, hogy az egyko­ri Serfel-tanyán vagyunk, amelyet Bihari János hét tár­sával bérelt a tsz-től. Építési anyag; tégla, cserép, cemen­teszsák hever szanaszét. A házban sem látni asszonyi kéz Ott lesznek a bárányok, mutatja Bihari János, aki mindent egy lapra tett fel nyomát. A szobába behordott rozzant bútorok afféle szük- ségmegoldáskónt kerültek oda. — A jövő héten végleg ki­költözöm — mondja a gazda. — Hetek óta dolgozom, hogy előkészítsem az állatok foga­dására. Hamarosan húsz anya­disznó és hatszáz hízóbárány lesz itt — és a házzal szemben levő istállókra mutat. Hitetlenkedve nézzük a sze­rény épületet és az aprócska kifutókat; vajon hova fér majd az a sok bárány? — Ezt majd befedem —- ke­zével tetőt rajzol a levegőbe Bihari János a karám fölé. — A pecsenyebárányok 15 kilós súllyal jönnek és 30 kilósra neveljük. Akkor híznak, ha keveset mozognak. A húsz ko­ca szaporulata már teljes egé­szében a miénk lesz. A nagyszabású vállalkozás­ba hárman kezdtek, Bihari János szaktudását és tanyai múltját adta a közökbe. — Tápióság mellett szület­tem, tanyán — tereli a szót a régi időkre. — Amióta az eszemet tudom, az állatok kö­rül forgolódtam. Állattenyész­tő szakiskolát végeztem és sokfelé dolgoztam már. Dabas- ra nősültem. Három családom van. A legnagyobb ötéves, a középső eggyel fiatalabb, a pi­ci négyhónapos. Szép, tanácsi bérlakásban élünk, de ott csak a nagy kiadás van, se kert, se baromfi. Sehol egy kis mellé­kes. Hát ezért vágtam bele. Ügy számolja, hogy a be­fektetett háromszázezer forint július tájban megtérül, ha nem jön közbe semmi baj. — Csak az állatbetegségtől Agasfa helyett megteszi a kerítés. Mögötte ott kíváncsiskodik Ferike félek — vallja be. — Nagy üzlet a jószágtartás, de nagy a kockázat is. Itt a tanyán re­mélhetőleg annyira el leszünk zárva, hogy gond nem lesz. Bízom magamban, — Sokan vesznek vagy bé­relnek errefelé hasonló célból házat. Ezt — azt hiszem — százötvenezerért adná a tsz. Látja rajtam: meglepett — Nem sok az. Lakni igen, de gazdálkodni benne, az más, azért nem sok annyi pénz. Az udvar végében pincele­járó áll. Bihari János büsz­kélkedik a tágas, masszív épí­tésű helyiséggel. — Talán a gombatermesz­tésbe is belefogok — gon­dolkodik hangosan. — Megél majd egy sereg baromfi is. Jó lesz. pyáron.aft,gyerekeknek idékimt. Akkor jöjjenek el új­ra, meglátják, milyen virágzó gazdaságot találnak itt! Biztatja magát a gazda, aki most mindent egy lapra tett fel. Elbúcsúzunk, Bihari János visszamegy a tűzhöz. A sült alma teljesen kihűlt... Lakat a kapun A Serfel-tanyától éppen egy kilométerre fővárosiak vették meg az egyik portát, szintén állattenyésztéssel foglalkoznak. A pestiek háza előtt az álla­tok kórusa fogad. A kutya ugat — ahogy illik —, a tyú­kok kotkodácsolnak, a kakas a kerítés tetejére szökik. A ■lécek között cirmos cica. Hívá­sunkra barátságosan a lábunk­hoz törleszkedik. Sőt, mintha csak szemügyre akarna venni, a disznó is szinte kikönyököl mellső lábaival az ól szélére. A kis kert gondozott, a tor­nác takaros, a kapun azonban lakat van és a hónyomokból, illetve azok hiányából ítélve, napok óta nem járt erre senki. Lassan rájövünk, az állatok kórusa örömükben szól; etető­jüket tisztelik bennünk. Itt szeretek élni Szemben két másik ház áll. Az egyik teljesen elhagyatott­nak látszik, a másik udvarán száradó ruhákat lenget a köz­ben feltámadt szél. Kisfiú sza­lad felénk. Lábán vékony mű­bőr csizma, pulóverét kertész­nadrág takarja, úgy tűnik, a kötött sapkát is csak hosszas rábeszélés után tűri meg a fején. Konczik Lászlóné szőke fia­talasszony, az alig ötéves Fe­rike édesanyja. A konyhába invitál. Az ajtóban önkéntele­nül lehúzom a fejem. Odabent, amikor a fiatalasszony elfor­dul, felemelem a kezem. Uj- jaim érintik a mestergeren­dát. — Albérletben lakunk itt — mondja Konczik Lászlóné. — Hatszáz forintot fizetünk, de legalább tarthatunk jószágot. Van, ahol ennyiért nem enge­dik meg. Éppen sajnálkozni kezde­nénk, amikor bevallja: — Mehetnénk lakni a falu­ba, de én nem akarok. Tanyán születtem. Gúnyolnak is az is­merőseim, hogy maradi va­gyok. Mindenki beljebb igyek­szik, csak én húzódom mindig kifelé. A mi tanyánkon volt villany, itt sajnos nincs, mégis jól érzem magam. Ilyenkor nehezebb, de nyáron gyönyö­rű. Ferikének is jó itt, bár kicsit hiányzik neki a gyerek- közösség. Nem tudom, jövőre mi lesz... Óvodába megy, is­kolaelőkészítőre. Fárasztó lesz innen minden reggel behor­dani. A fiatalasszony most nem dolgozik. Kiderül, hogy tíz éve él egy vesével, s férje félti a nagyobb megterhelés­sel járó munkától. Bár, ahogy körülnézünk, ilyen a tanyán is bőven akad. És Konczikné- nak halálos ellensége lehet a hideg is. A konyhában alig férünk a vödröktől. Mindben kenyér ázik — a disznóknak. Az ud­varon belefagyna az edénybe. — Naponta elmegyünk Feri­kével a boltba. Most Dabason jártunk az orvosi rendelőben. Elhoztuk az anyósom gyógy­szereit is. Amióta beteg, hozzá is átjárunk, itt lakik, az „utca” túloldalán. Amerre mutatott legköze­lebb vagy ötszáz méterre lát­tunk házat. A túlsó oldal és közöttünk szántóföld húzódik. Szóba kerül az idei első ha­vazás. — Akkor is kimentünk va­lahogy. Az úton volt egy ko­csinyom, azon tudtunk halad­ni. Odáig azonban lapátoltuk a havat. A pestiek akkor több mint három napig nem jöttek. Én adtam az állatok­nak enni. Megsajnáltam szegé­nyeket. Néha lejönnek este kocsival Budapestről, de oly­kor napokig nem jelentkeznek. Talán elfelejtik a jószágot... — Nem költöznék be a fa­luba, itt szeretek élni. Talán jövőre malacokat is hizlalok. Jó lenne megvenni ezt a ta­nyát. Sajnos, sokra tartják — mondja a fiatalasszony, miköz­ben kikísér. Az udvaron Feri­ke már a fényképezőgéppel ismerkedik, majd új játékot talál ki. — Gyere, ültessük a kakast a szánkóra! Móza Katalin Összefognak a pilisvörösváriak Felújítják az ABC-t is A pilisvörösvári bányászla­kótelepen tavaly csupán 35 la­kást adtak át, a tervezett 70- ből. Mint Keszléri József ta­nácselnök elmondta, bíznak abban, hogy a maradék 35 is elkészül ebben az évben. Már lerakták az alapokat, és ha felépülnek az új házak, fel­számolhatják a Jancsi-telepet, amelyen ma még több család él meglehetősen rossz körül­mények között. Folytatódik idén is a társa­dalmi munka, készítik a jár­dákat, tervezik két buszváró építését is a főút két oldalán az orvosi rendelőnél. Tovább szépítik a környezetüket; amint kitavaszodik, ismét el­kezdődik a fásítási akció. Szó esett az orvosi rendelő bőví­téséről. Mindehhez azonban a községnek kevés a pénze, a bő­vítést önerőből nem tudják megoldani. Gond az utak épí* tése is. Ideiglenes megoldás­ként többet feltöltenek, fel­szórnak, hogy járhatóbbak le­gyenek. Az iskola bővítése szintén időszerű, ugyanis csökken az óvodáskorúak száma, nő az is­kolásoké. Két tantermet nyer­tek úgy, hogy az ifjúsági ház­ból átköltöztek a művelődési házba és a felszabadult helyi­ségeket most az iskolások bir­tokolják. A kereskedelmi ellátás ja­vítását szolgálja majd a ta­nácsház melletti ABC felújí­tása. Vállalkozó szellem Közösségek kérelmei A kezdeményezők élvonalá­ba tartozik a solymári PEMÜ, ahol tavaly már fogaskerék­szerszámkészítő, műanyagipari tervező, számítógépes progra­mozó, valamint a villamos gé­pek javítását és karbantartá­sát végző gazdasági munkakö­zösséget hoztak létre. Mint­hogy a kezdeményezés sikeres volt, a budai járási hivatalhoz most további gazdasági mun­kaközösség megalakulásának kérelmét nyújtotta be a vál­lalat. Hasonlóképpen alakít ilyen szervezeteket például a buda­örsi ISG, a Mechanikai Mű­vek, a PEVDI is. Az egész országot behálózzák Kertbarátklubban könnyebb A kertészkedés több évezredes története azzal a tanulság­gal szolgál, hogy ez az elsődlegesen gazdasági célú tevékeny­ség, az idők során új és újabb tartalmat nyert, egyre széle­sebb tömegeket hódított meg. A helyzet ismeretében joggal állapítható meg, hogy a kertészkedés népszerűségének növe­kedése világjelenség. Nincs ez másképp hazánkban sem, ahol kiterebélyesedése szoros kapcsolatba hozható társadalmunkban a felszabadulás óta végbement változásokkal. A kertészkedés térhódítását jelentősen meggyorsították ha­zánk népességének összetéte­lében végbement változások is. A javuló életkörülmények hatását tükröző átlagéletkor növekedése a nyugdíjasoknak nemcsak a népességen belüli arányát, hanem abszolút szá­mát is jelentősen megnövelte. A munkaidő-csökkenés szé­les körű bevezetése a megnö­vekedett szabad idő kulturált és egészséges eltöltése, a ker­tészkedés iránti érdeklődés fo­kozódását is eredményezte, azzal a társadalmunkban egy­re általánosabbá váló felisme­réssel együtt, hogy a civilizá- fiós ártalmak- ellensúlyozásá­nak egyik leghatékonyabb módja: kerti munka a szabad levegőn. Végül egyre gyarapodik a kertes házak, hétvégi pihenő­kertek, zártkertek száma, s ezáltal tömegméretekben te­remtődik meg a lehetősége a kertészkedési vágy kielégítésé­nek. Mindezek eredményeképpen a kertészkedés milliókat érint hazánkban. A népfrontmozga­lom időben felismerte ezt a társadalmi igényt, és kertba­rátklubok és -körök szervezé­sével, majd a Kertbarátok és Kistenyésztők Országos Társa­dalmi Szövetségének s e szer­vezet megyei és budapesti szövetségeinek létrehozásával lehetővé tette e mozgalom szervezett keretek közötti ki­fejlődését. A mintegy tizenöt éves kertbarátmozgalom ma már országosan mintegy hatszáz klubbal, körrel rendelkezik, körülbelül 50 ezer taggal. A kertbarátkörök, -klubok háló­zata az egész országra kiter­jed, de a legtöbb kertbarát­közösséggel a főváros és Pest megye rendelkezik. Örömmel állapítható meg, hogy a kertbarátközössé­gek egyre erőteljesebb von­zást gyakorolnak az egyénileg kertészkedők népes táborára, akik közül mind többen isme­rik fel, hogy közösséggé szer­veződve könnyebb a szükséges szakmai ismeretek elsajátítása, az ehhez szükséges előadások, tapasztalatcserék megszervezé­se, egyszerűbb — és többnyi­re olcsóbb is — a közös be­szerzés, és jobban megszervez­hető termékeik értékesítése is. Az elmúlt esztendőben or­szágosan 259 kisebb-nagyobb kertbarát- és kistenyésztő-ki- állítást, 337 kül- és belföldi tanulmányutat, 6643 fórumot, előadást, klubfoglalkozást, azaz összesen több mint hét­ezer rendezvényt szerveztek, amelyeken a megjelentek szá­nta mintegy 200—300 ezerre tehető. Á kertbarát- és kiste­nyésztő mozgalom tavalyi ren­dezvényei közül a legjelentő­sebbek a kertbarátok és kis­tenyésztők VIII. országos ki­állítása volt, amely szeptem­ber 10—13. között került meg­rendezésre Debrecenben. A kertbarátkörök, -klubok tevékenységüket — működési szabályzatuknak megfelelően — éves munkatervek alapján végzik. Működésükhöz szük­séges anyagiakat részben tag­jaik befizetései, részben pár­toló tagok (áfész, tsz, műve­lődési ház, népfront, vállalat üzem stb.) megajánlásaiból fedezik. A Hazafias Népfront a to­vábbiakban is lehetőséget kí­nál mindazoknak, akik a kert­barát- és kistenyésztő mozga­lomba kívánnak bekapcsolód­ni, és hatékony segítséget kí­ván nyújtani ahhoz is, hogy az ehhez szükséges tárgyi fel­tételek kialakulhassanak. Ilyen például az a kezdeményezés, amely az állami vagy szövet­kezeti tulajdonban levő par­lagföldek tartós földbérletek útján történő hasznosítását szorgalmazza a kertbarátok részvételével. Különösen örvendetesnek tartanánk, ha ehhez az eddi­gieknél nagyobb számban csatlakoznának üzemi és mun- káskollektívák is, amelyeknek feltételeket megteremtő kez­deményezését a szakszervezeti bizottságok is tevőlegesen tá­mogathatnák — mint ahogy arra már jó néhány példa is van. Csekei László, a Kertbarátok és Kistenyésztők Országos Társadalmi Szövetségének titkára A fiatalasszony, aki semmi pénzért be nem költözne a faluba Trencsényi Zoltán felvételei Vasárnapi gondolatok Vezetékszakadás 17 arinthy Frigyes feljegyzése szerint komoly tortúrát jelentett a harmincas években, hogy valaki eljus­son a Filatori-gáttól a Csömöri útig. Ez ma már törté­nelem. A metró gyors szerelvényei átsuhannak Buda­pesten, néha-néha azonban kísért a múlt. Minap is, ve­zetékszakadás volt, éppen a Filatori-gátnál. Szenvtelen hang közölte a rideg tényt azzal az ígérettel, hogy az utasokat HÉV-pótló autóbuszok szállítják tovább. Le­szálltunk a csikorgó hóba és a közönség dicséretére le­gyen mondva, megértéssel fogadtuk a nem éppen kelle­mes fordulatot. Az országút mellett ott várakozott az ezres tömeg. Mellettünk ott robogtuk a Ladák, Wartburgok, Skodák — szívességből többen meg is álltak, s felvettek néhány utast, sőt, egy piros, nem erre a „malőrre" rendelt busz is a várakozók segítségére sietett. Erre én is vérszemet kaptam: a szemafor közelébe somfordáltam, hogy „fog­jak" magamnak egy kocsit. Kisvártatva, hogy tilosat mutatott a lámpa, lefékezett előttem egy minibusz. Ki­nyitottam az ajtót, s a szokottnál is illedelmesebben kö­szöntem. Egy kinyújtott lábba ütköztem. — Vigyázzon, törött a lábam — dörmögte egy hang. Nagy csomag­jaimmal végre betuszkolódtam egy „nekem rendelt” ülésre. Másodpercek teltek el, s örömmel nyugtáztam: lámcsak milyen mély és átható az emberi szolidaritás. Még érdekes is ez a kis kaland, s végül, időben megér­kezem úticélomhoz. Ekkor szólalt meg a végzet — egy éltesebb asszony képében. — Maga gázos? — kérdezte. Zavarba jöttem. Voltam már diák, tanár, hentesse- géd, egy nyáron még kubikos is, hosszú ideje szeretnék ember lenni — több-kevesebb sikerrel — de gázos?... Az nem voltam, nem vagyok. Pechemre ez utóbbit han­gosan közöltem is. Ezek után megfagyott körülöttem a levegő. Szépen, finoman, de határozottan kitessékeltek a kocsiból. Most sajnáltam csak igazán, hogy nem vagyok gázos. Mert ha az lennék, előbb juthattam volna el a Filatori-gát- tól — ha nem is a Csömöri útig, de az Engels térig. Aztán sorba begördültek a mentesítő buszok is. Mi­közben megleltem a helyem, magamban felsóhajtottam: mégis csak szép az élet. Igaz, még szebb lenne, ha gá­zos lehetnék, mert akkor most nem az Arpád-hidnál dö­cögnék, hanom már régen a Nyugati pályaudvarnál len­nék. Losonci Miklós 1983. FEBRUÁR 27., VASARVAP Cf ITc lTJfl 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom