Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-27 / 49. szám
Tél a tanyán Háznak drága, de gazdálkodni... Kegyes volt az idei tél a tanyasiakhoz. Kései havat hozott. ök maguk ajándéknak tartják ezt az időt. Hernád határában a szántóföldek kissé egyhangú képét tanyák törik meg. A vasúti sínek mellett húsz-harminc méterenként látszólag lakott porták sorakoznak. Földútra kanyarodunk, ujjnyira kikelt vetés és egy csupasz szőlőültetvény között haladunk. Körös-körül kilométernyire nem látni házat. Végre-valahára elhagyott tanya tűnik fel, s a távolban, magas fák ölelésében egy újabb. A vékonyan felszálló füstcsík lakót sejtet. Mindent egy lapra Munkásruhás férfi inti le a láncra vert fekete kutyát. Nem tudni: jövetelünk bőszítette fel az ebet, vagy hogy elénk futó kölykével játszunk. Csipős hideg van, de szélcsend. A tanyaudvart sültalmaillat tölti be. — Ez lesz az ebédem — mondja Bihari János, miközben felveszi az udvar közepén parázsló tűzről a nyársra tűzött almát. Megtudjuk, hogy az egykori Serfel-tanyán vagyunk, amelyet Bihari János hét társával bérelt a tsz-től. Építési anyag; tégla, cserép, cementeszsák hever szanaszét. A házban sem látni asszonyi kéz Ott lesznek a bárányok, mutatja Bihari János, aki mindent egy lapra tett fel nyomát. A szobába behordott rozzant bútorok afféle szük- ségmegoldáskónt kerültek oda. — A jövő héten végleg kiköltözöm — mondja a gazda. — Hetek óta dolgozom, hogy előkészítsem az állatok fogadására. Hamarosan húsz anyadisznó és hatszáz hízóbárány lesz itt — és a házzal szemben levő istállókra mutat. Hitetlenkedve nézzük a szerény épületet és az aprócska kifutókat; vajon hova fér majd az a sok bárány? — Ezt majd befedem —- kezével tetőt rajzol a levegőbe Bihari János a karám fölé. — A pecsenyebárányok 15 kilós súllyal jönnek és 30 kilósra neveljük. Akkor híznak, ha keveset mozognak. A húsz koca szaporulata már teljes egészében a miénk lesz. A nagyszabású vállalkozásba hárman kezdtek, Bihari János szaktudását és tanyai múltját adta a közökbe. — Tápióság mellett születtem, tanyán — tereli a szót a régi időkre. — Amióta az eszemet tudom, az állatok körül forgolódtam. Állattenyésztő szakiskolát végeztem és sokfelé dolgoztam már. Dabas- ra nősültem. Három családom van. A legnagyobb ötéves, a középső eggyel fiatalabb, a pici négyhónapos. Szép, tanácsi bérlakásban élünk, de ott csak a nagy kiadás van, se kert, se baromfi. Sehol egy kis mellékes. Hát ezért vágtam bele. Ügy számolja, hogy a befektetett háromszázezer forint július tájban megtérül, ha nem jön közbe semmi baj. — Csak az állatbetegségtől Agasfa helyett megteszi a kerítés. Mögötte ott kíváncsiskodik Ferike félek — vallja be. — Nagy üzlet a jószágtartás, de nagy a kockázat is. Itt a tanyán remélhetőleg annyira el leszünk zárva, hogy gond nem lesz. Bízom magamban, — Sokan vesznek vagy bérelnek errefelé hasonló célból házat. Ezt — azt hiszem — százötvenezerért adná a tsz. Látja rajtam: meglepett — Nem sok az. Lakni igen, de gazdálkodni benne, az más, azért nem sok annyi pénz. Az udvar végében pincelejáró áll. Bihari János büszkélkedik a tágas, masszív építésű helyiséggel. — Talán a gombatermesztésbe is belefogok — gondolkodik hangosan. — Megél majd egy sereg baromfi is. Jó lesz. pyáron.aft,gyerekeknek idékimt. Akkor jöjjenek el újra, meglátják, milyen virágzó gazdaságot találnak itt! Biztatja magát a gazda, aki most mindent egy lapra tett fel. Elbúcsúzunk, Bihari János visszamegy a tűzhöz. A sült alma teljesen kihűlt... Lakat a kapun A Serfel-tanyától éppen egy kilométerre fővárosiak vették meg az egyik portát, szintén állattenyésztéssel foglalkoznak. A pestiek háza előtt az állatok kórusa fogad. A kutya ugat — ahogy illik —, a tyúkok kotkodácsolnak, a kakas a kerítés tetejére szökik. A ■lécek között cirmos cica. Hívásunkra barátságosan a lábunkhoz törleszkedik. Sőt, mintha csak szemügyre akarna venni, a disznó is szinte kikönyököl mellső lábaival az ól szélére. A kis kert gondozott, a tornác takaros, a kapun azonban lakat van és a hónyomokból, illetve azok hiányából ítélve, napok óta nem járt erre senki. Lassan rájövünk, az állatok kórusa örömükben szól; etetőjüket tisztelik bennünk. Itt szeretek élni Szemben két másik ház áll. Az egyik teljesen elhagyatottnak látszik, a másik udvarán száradó ruhákat lenget a közben feltámadt szél. Kisfiú szalad felénk. Lábán vékony műbőr csizma, pulóverét kertésznadrág takarja, úgy tűnik, a kötött sapkát is csak hosszas rábeszélés után tűri meg a fején. Konczik Lászlóné szőke fiatalasszony, az alig ötéves Ferike édesanyja. A konyhába invitál. Az ajtóban önkéntelenül lehúzom a fejem. Odabent, amikor a fiatalasszony elfordul, felemelem a kezem. Uj- jaim érintik a mestergerendát. — Albérletben lakunk itt — mondja Konczik Lászlóné. — Hatszáz forintot fizetünk, de legalább tarthatunk jószágot. Van, ahol ennyiért nem engedik meg. Éppen sajnálkozni kezdenénk, amikor bevallja: — Mehetnénk lakni a faluba, de én nem akarok. Tanyán születtem. Gúnyolnak is az ismerőseim, hogy maradi vagyok. Mindenki beljebb igyekszik, csak én húzódom mindig kifelé. A mi tanyánkon volt villany, itt sajnos nincs, mégis jól érzem magam. Ilyenkor nehezebb, de nyáron gyönyörű. Ferikének is jó itt, bár kicsit hiányzik neki a gyerek- közösség. Nem tudom, jövőre mi lesz... Óvodába megy, iskolaelőkészítőre. Fárasztó lesz innen minden reggel behordani. A fiatalasszony most nem dolgozik. Kiderül, hogy tíz éve él egy vesével, s férje félti a nagyobb megterheléssel járó munkától. Bár, ahogy körülnézünk, ilyen a tanyán is bőven akad. És Konczikné- nak halálos ellensége lehet a hideg is. A konyhában alig férünk a vödröktől. Mindben kenyér ázik — a disznóknak. Az udvaron belefagyna az edénybe. — Naponta elmegyünk Ferikével a boltba. Most Dabason jártunk az orvosi rendelőben. Elhoztuk az anyósom gyógyszereit is. Amióta beteg, hozzá is átjárunk, itt lakik, az „utca” túloldalán. Amerre mutatott legközelebb vagy ötszáz méterre láttunk házat. A túlsó oldal és közöttünk szántóföld húzódik. Szóba kerül az idei első havazás. — Akkor is kimentünk valahogy. Az úton volt egy kocsinyom, azon tudtunk haladni. Odáig azonban lapátoltuk a havat. A pestiek akkor több mint három napig nem jöttek. Én adtam az állatoknak enni. Megsajnáltam szegényeket. Néha lejönnek este kocsival Budapestről, de olykor napokig nem jelentkeznek. Talán elfelejtik a jószágot... — Nem költöznék be a faluba, itt szeretek élni. Talán jövőre malacokat is hizlalok. Jó lenne megvenni ezt a tanyát. Sajnos, sokra tartják — mondja a fiatalasszony, miközben kikísér. Az udvaron Ferike már a fényképezőgéppel ismerkedik, majd új játékot talál ki. — Gyere, ültessük a kakast a szánkóra! Móza Katalin Összefognak a pilisvörösváriak Felújítják az ABC-t is A pilisvörösvári bányászlakótelepen tavaly csupán 35 lakást adtak át, a tervezett 70- ből. Mint Keszléri József tanácselnök elmondta, bíznak abban, hogy a maradék 35 is elkészül ebben az évben. Már lerakták az alapokat, és ha felépülnek az új házak, felszámolhatják a Jancsi-telepet, amelyen ma még több család él meglehetősen rossz körülmények között. Folytatódik idén is a társadalmi munka, készítik a járdákat, tervezik két buszváró építését is a főút két oldalán az orvosi rendelőnél. Tovább szépítik a környezetüket; amint kitavaszodik, ismét elkezdődik a fásítási akció. Szó esett az orvosi rendelő bővítéséről. Mindehhez azonban a községnek kevés a pénze, a bővítést önerőből nem tudják megoldani. Gond az utak épí* tése is. Ideiglenes megoldásként többet feltöltenek, felszórnak, hogy járhatóbbak legyenek. Az iskola bővítése szintén időszerű, ugyanis csökken az óvodáskorúak száma, nő az iskolásoké. Két tantermet nyertek úgy, hogy az ifjúsági házból átköltöztek a művelődési házba és a felszabadult helyiségeket most az iskolások birtokolják. A kereskedelmi ellátás javítását szolgálja majd a tanácsház melletti ABC felújítása. Vállalkozó szellem Közösségek kérelmei A kezdeményezők élvonalába tartozik a solymári PEMÜ, ahol tavaly már fogaskerékszerszámkészítő, műanyagipari tervező, számítógépes programozó, valamint a villamos gépek javítását és karbantartását végző gazdasági munkaközösséget hoztak létre. Minthogy a kezdeményezés sikeres volt, a budai járási hivatalhoz most további gazdasági munkaközösség megalakulásának kérelmét nyújtotta be a vállalat. Hasonlóképpen alakít ilyen szervezeteket például a budaörsi ISG, a Mechanikai Művek, a PEVDI is. Az egész országot behálózzák Kertbarátklubban könnyebb A kertészkedés több évezredes története azzal a tanulsággal szolgál, hogy ez az elsődlegesen gazdasági célú tevékenység, az idők során új és újabb tartalmat nyert, egyre szélesebb tömegeket hódított meg. A helyzet ismeretében joggal állapítható meg, hogy a kertészkedés népszerűségének növekedése világjelenség. Nincs ez másképp hazánkban sem, ahol kiterebélyesedése szoros kapcsolatba hozható társadalmunkban a felszabadulás óta végbement változásokkal. A kertészkedés térhódítását jelentősen meggyorsították hazánk népességének összetételében végbement változások is. A javuló életkörülmények hatását tükröző átlagéletkor növekedése a nyugdíjasoknak nemcsak a népességen belüli arányát, hanem abszolút számát is jelentősen megnövelte. A munkaidő-csökkenés széles körű bevezetése a megnövekedett szabad idő kulturált és egészséges eltöltése, a kertészkedés iránti érdeklődés fokozódását is eredményezte, azzal a társadalmunkban egyre általánosabbá váló felismeréssel együtt, hogy a civilizá- fiós ártalmak- ellensúlyozásának egyik leghatékonyabb módja: kerti munka a szabad levegőn. Végül egyre gyarapodik a kertes házak, hétvégi pihenőkertek, zártkertek száma, s ezáltal tömegméretekben teremtődik meg a lehetősége a kertészkedési vágy kielégítésének. Mindezek eredményeképpen a kertészkedés milliókat érint hazánkban. A népfrontmozgalom időben felismerte ezt a társadalmi igényt, és kertbarátklubok és -körök szervezésével, majd a Kertbarátok és Kistenyésztők Országos Társadalmi Szövetségének s e szervezet megyei és budapesti szövetségeinek létrehozásával lehetővé tette e mozgalom szervezett keretek közötti kifejlődését. A mintegy tizenöt éves kertbarátmozgalom ma már országosan mintegy hatszáz klubbal, körrel rendelkezik, körülbelül 50 ezer taggal. A kertbarátkörök, -klubok hálózata az egész országra kiterjed, de a legtöbb kertbarátközösséggel a főváros és Pest megye rendelkezik. Örömmel állapítható meg, hogy a kertbarátközösségek egyre erőteljesebb vonzást gyakorolnak az egyénileg kertészkedők népes táborára, akik közül mind többen ismerik fel, hogy közösséggé szerveződve könnyebb a szükséges szakmai ismeretek elsajátítása, az ehhez szükséges előadások, tapasztalatcserék megszervezése, egyszerűbb — és többnyire olcsóbb is — a közös beszerzés, és jobban megszervezhető termékeik értékesítése is. Az elmúlt esztendőben országosan 259 kisebb-nagyobb kertbarát- és kistenyésztő-ki- állítást, 337 kül- és belföldi tanulmányutat, 6643 fórumot, előadást, klubfoglalkozást, azaz összesen több mint hétezer rendezvényt szerveztek, amelyeken a megjelentek szánta mintegy 200—300 ezerre tehető. Á kertbarát- és kistenyésztő mozgalom tavalyi rendezvényei közül a legjelentősebbek a kertbarátok és kistenyésztők VIII. országos kiállítása volt, amely szeptember 10—13. között került megrendezésre Debrecenben. A kertbarátkörök, -klubok tevékenységüket — működési szabályzatuknak megfelelően — éves munkatervek alapján végzik. Működésükhöz szükséges anyagiakat részben tagjaik befizetései, részben pártoló tagok (áfész, tsz, művelődési ház, népfront, vállalat üzem stb.) megajánlásaiból fedezik. A Hazafias Népfront a továbbiakban is lehetőséget kínál mindazoknak, akik a kertbarát- és kistenyésztő mozgalomba kívánnak bekapcsolódni, és hatékony segítséget kíván nyújtani ahhoz is, hogy az ehhez szükséges tárgyi feltételek kialakulhassanak. Ilyen például az a kezdeményezés, amely az állami vagy szövetkezeti tulajdonban levő parlagföldek tartós földbérletek útján történő hasznosítását szorgalmazza a kertbarátok részvételével. Különösen örvendetesnek tartanánk, ha ehhez az eddigieknél nagyobb számban csatlakoznának üzemi és mun- káskollektívák is, amelyeknek feltételeket megteremtő kezdeményezését a szakszervezeti bizottságok is tevőlegesen támogathatnák — mint ahogy arra már jó néhány példa is van. Csekei László, a Kertbarátok és Kistenyésztők Országos Társadalmi Szövetségének titkára A fiatalasszony, aki semmi pénzért be nem költözne a faluba Trencsényi Zoltán felvételei Vasárnapi gondolatok Vezetékszakadás 17 arinthy Frigyes feljegyzése szerint komoly tortúrát jelentett a harmincas években, hogy valaki eljusson a Filatori-gáttól a Csömöri útig. Ez ma már történelem. A metró gyors szerelvényei átsuhannak Budapesten, néha-néha azonban kísért a múlt. Minap is, vezetékszakadás volt, éppen a Filatori-gátnál. Szenvtelen hang közölte a rideg tényt azzal az ígérettel, hogy az utasokat HÉV-pótló autóbuszok szállítják tovább. Leszálltunk a csikorgó hóba és a közönség dicséretére legyen mondva, megértéssel fogadtuk a nem éppen kellemes fordulatot. Az országút mellett ott várakozott az ezres tömeg. Mellettünk ott robogtuk a Ladák, Wartburgok, Skodák — szívességből többen meg is álltak, s felvettek néhány utast, sőt, egy piros, nem erre a „malőrre" rendelt busz is a várakozók segítségére sietett. Erre én is vérszemet kaptam: a szemafor közelébe somfordáltam, hogy „fogjak" magamnak egy kocsit. Kisvártatva, hogy tilosat mutatott a lámpa, lefékezett előttem egy minibusz. Kinyitottam az ajtót, s a szokottnál is illedelmesebben köszöntem. Egy kinyújtott lábba ütköztem. — Vigyázzon, törött a lábam — dörmögte egy hang. Nagy csomagjaimmal végre betuszkolódtam egy „nekem rendelt” ülésre. Másodpercek teltek el, s örömmel nyugtáztam: lámcsak milyen mély és átható az emberi szolidaritás. Még érdekes is ez a kis kaland, s végül, időben megérkezem úticélomhoz. Ekkor szólalt meg a végzet — egy éltesebb asszony képében. — Maga gázos? — kérdezte. Zavarba jöttem. Voltam már diák, tanár, hentesse- géd, egy nyáron még kubikos is, hosszú ideje szeretnék ember lenni — több-kevesebb sikerrel — de gázos?... Az nem voltam, nem vagyok. Pechemre ez utóbbit hangosan közöltem is. Ezek után megfagyott körülöttem a levegő. Szépen, finoman, de határozottan kitessékeltek a kocsiból. Most sajnáltam csak igazán, hogy nem vagyok gázos. Mert ha az lennék, előbb juthattam volna el a Filatori-gát- tól — ha nem is a Csömöri útig, de az Engels térig. Aztán sorba begördültek a mentesítő buszok is. Miközben megleltem a helyem, magamban felsóhajtottam: mégis csak szép az élet. Igaz, még szebb lenne, ha gázos lehetnék, mert akkor most nem az Arpád-hidnál döcögnék, hanom már régen a Nyugati pályaudvarnál lennék. Losonci Miklós 1983. FEBRUÁR 27., VASARVAP Cf ITc lTJfl 5