Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám

1983. FEBRUAR 26 , SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZ IN 7 AZ ERDŐN, TÉLEN Az Irtásról LKT-traktor vontatja el a fát. A kemény, vad hullámokban gördülő északi szélben a fákról lesodródó hó apró tűk ezreinek fájdalmas szú­rásával csap le ránk. S bármerre fordu­lunk, nem tudjuk kivédeni a tél táma­dását. Körbenézek: hol Itt az erdő romanti­kája'.' Sorecz József fakitermelő a fejét róz­sa: " — Ne Itt kérésié, banem a könyvekben. Annak, aki évtizedeket hűz le egy mun­kahelyen — még ha nem is fárasztó egy­hangúságban, hiszen nincs két egyforma erdő —, megszokottá válik környezete: az ember, a gép, meg a fák. Zúg a motorfűrész, sercegve pereg a hatvan-hetvenéves tölgyek még élő tes­téből a forgács, hatalmas reccsenés, s a dőlő fa rooaja a sudár matuzsálemek gyászindulója. Az agónia még hosszú, de már visszavonhatatlan. Bútor leszel, öreg tölgy, vagy szánkó, a gyermekek örömére, vagy egyszerű, szürke hétköznapi zsalupallo? Talán par­ketta, amelyen táncos lábak dobbannak vad vagy szelíd ütemre, forró rockra vagy andalító tangóra? Ceruza leszel, vagy tűz­ben hamvadsz el? Barát leszel, vagy ellenség? Mert tudsz te gyilkolni is, mint tavaly, amikor gyor­sabb voltál az embernél. A kiáltás még Idejében dübörgött felé, de már későn mozdult, s te megölted. Körbenézek újra: se romantika, se nosztalgia. Marad a fénykép, az objektív által köz­vetített tárgyszerű valóság, amely nyo­mot hagy a filmen, s megjelenik a fény- érzékeny papíron. Marad a munka: az Izzadságszagú, ko­pott ruhák, olajos kesztyűk, a fáradtság­tól hasogató derék, az elgémberedett uj­A Pravda budapesti tudósítója jelenti Ma Illyésről diktálok Illyés Gyulához készülődöm, kissé izgulok. Előzetesen köny­veit lapozgatom, s hirtelen „Nizni), 1934” című versére bukkanok. Így kezdődik: Nyizsnyij-Novgorodot úgy ejtik Novgarat/ ott sé­táltam a platánok alatt,/ aztán, mivel az eső megeredt,/ a Kreml te­tején, a házereszek/ alatt Ljubával; ő beszélt, beszélt... Ljubov Voroncovának hívják ezt a versében megörökített asz- szonyt. Véletlenül tudom. Részt vett a polgárháborúban, illegális munkát végzett Kubányban. Beszélt franciául, s néhány könyvet is irt gyár forradalomhoz, ami az Előre omű lapoan úgy jelent meg, mint eredeti Majakovszzij mű. Húszéves voltam akKor es az ilyen hamisítás semmiféle lelkiismeretturdalast nem okozott — mondja hamiskás mo­sollyal emlékezve e regi események­re Vannak olyan gondolatok és ér­zelmeit, amelyektől idegen a bőbe­szédűség, amelyeket nem kell fel­jegyezni, hogy emlékezzünk rájuk, mindig velünk vannak. Amikor az ilyen találkozásokra emlékezem, mintha népeink barátságának tör­ténelmét élném újra. És hány ilyen találkozásom volt, amely során vá­ratlanul és világosan, az élet apró részleteiben tárulnak fel az emberi kapcsolatok, az évek, a közös harc és közös munka, azonos örömök és azonos bánatok kovácsolta, megbont­hatatlan barátságok. Futárúlon Leninhez Az Októberi Forradalom legutób­bi — 65. — évfordulója előtt tör­tént. Találkozót beszelek meg Né­meti Lajossal. Megtudom, hogy kór­házban van, már csak riután Kel fel, de azért kész elbeszélgetni velem... Csak most gondolok arra, talán én voltam az utolsó újságíró, akinek al­kalma nyílt találkozni ezzel a való­ban legendás emberrel. Sokat írtak az életéről a szovjet és a magyar sajtóban is. Mégis leírom: 1918 óta párttag, Oroszországban lépett be a pártba, ahová haditogolyként került, az agitátortanfolyamon Kun Bé­lát és Szamuely Tibort hallgatta. Majd Budapestre jön, ahol felgyor­sulnak az események :i<‘’'tnsgátaki!l a Kummunisták Magyarországi Pártja, napvilágot lát a Vörös Újság. Barátja az orosz bolsevik, Vlagyimir Uraszov, akit a háború szele sodort Magyarországra. Ezt a barátságot élete végéig ápolta. Németi Lajos volt a Magyar Tanácsköztársaság futára Leninhez, találkozót beszélt meg a forradalom vezérével. Szívesen emlékezik erre a talál­kozásra, de nehezeh, hosszabb-rövi- debb pihenőt tartva beszél, vissza­visszatér egyik másik epizódra, hogy világosabban, pontosabban fogal­mazza meg gondolatait... Búcsúzom. Megértem, hogy nem 'áraszthatom tovább, ö pedig meg­tér, adjam át üdvözletét a Pravda olvasóinak, a szovjet embereknek, azzal a kívánságával együtt, hogy országuk fejlődése, az egész emberi­ség javára kifejtett munkálkodásuk legyen minél eredményesebb. Ezt a kívánságát a Pravda ünnepi kiadása 11 millió példányban elvitte i szovjet föld legtávolabbi sarkába .s, s rengeteg levél érkezett a szer­kesztőségbe válaszul a legendás hírű nagy kommunistáról szóló cikkre. Köszönet nekik, az ilyen emberek­nek, akik a Szovjetunióban és Ma­gyarországon harcoltak, oly sokat tettek és tesznek népeink egységéért és kölcsönös megértéséért. Talán nyomra bukkanok Még az ötvenes években, amikor kezdő újságíró voltam, valahol egy moszkvai gyárban megismerkedtem egy emberrel, aki így mutatkozott be: Mészáros János. Természetes, hogy rögtön belekapaszkodtam ebbe a névbe. Arra gondoltam, hogy egyi­ke lehet a vörös magyaroknak, az internacionalistáknak, akik az Októ­beri Forradalom után Szovjet-orosz- országban maradtak. Így is volt. Ké­sőbb a részletek is kirajzolódtak: Mészáros János Moszkvában, a fel­sőfokú parancsnoki iskolán tanult, a Kreml tisztiiskolájába járt, s a Le­nin Mauzóleum díszőrségében ő volt az első fölvezető 1924 égetően hideg, fagyos januárjában. Ez a díszőrség azóta is a Szovjetunió 1. számú őr­helye. A fényképen, amelyet Mészáros János mutatott nekem, az 1924-ben végzett kremli tisztiiskolások feszí­tettek. A felirat rajta: Moszkvából Budapestre, de csak a forradalom lobogója alatt. A fasiszta Németország elleni há­ború idején a horthysta hadsereg­ben szolgált — szovjet összekötői se­gítségével fontos adatokat továbbí­Az író otthonában És ezen az estén Illyés Gyula otthonában az 1934-es Moszkváról, Nyizsnyij Novgorodról — a mai Gorkijról — beszélgettünk, arról, hogyan írta Oroszország című soro­zatát, meg Vlagyimir Majakovszkij­ról. Kevesen tudnak arról, hogy franciaországi tartózkodása és tanul­mányai során Illyés rajongott Maja­kovszkijért és néhány versét az orosz költő nevével szignálta. Vésze­li László, aki orosz fordító, s Illyés fiatalkori barátja volt, amikor 1923- ban elolvasta az Induló Balra cí­mű költeményt, azt hitte, hogy ba­rátja írta. Az előzményeket így me­séli el Illyés Gyula: — Gyakran szerepeltem a magyar politikai emigránsok előtt, s írtam egy verset Majakovszkij stílusában: Egy szovjet költő üdvözlete a ma­ts* elfáradt, megizzadt az ember, friss vízzel oltja szomját. Borccz József harminc éve fakitermelő jakat melengető tűz, a parázsról gyúj­tott cigaretta, a napi 5-6 köbméternyi fej­adag. Marad az ember: a kóspallagl favágók utóda, vérében a természet szeretetével, a káromkodó, a nógató, a fáradt ember, húsz-harminc esztendő megszokott moz­dulataival — motorfűrész, hajlás, nyom­ni, fordulni, hajlás, nyomni, kész ... S marad az erdő, itt, Nagyirtáson Is, az fpolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság nagymarosi erdészetének terüle­tén is olyan, mint máshol. Nosztalgia és romantika nélkül. Irta: FURUCZ ZOLTÁN Fényképezte: BARCZA ZSOLT A cím fölötti képen: Csak a terepjáró küzd meg a havas lejtőkkel. Nem könnyű munka a gallyazás sem Az utolsó másodpercek a hetvenéves fa életében. Az utolsó stáció: szállításra várnak • rönkök. tott a fasiszta egységek elhelyezke­déséről. Amikor pedig a harcok már Budapesthez közeledtek, a törzs do­kumentumait magához véve elin­dult a szovjet egységek felé. Rövid volt e találkozás Mészáros Jánossal. Azt gondoltam, majd még beszélgethetek vele. Nem így tör­tént. Nemsokára arról értesültem, hogy meghalt. Mikor azután Magyar- országra jöttem dolgozni, sokszor tértem vissza gondolatban sorsá­hoz. abban reménykedve, hogy Itt rábukkanok Mészáros János nyo­maira. Talán az olvasók majd segíte­nék nekem ebben? Már felhívtak Moszkvából Újságírói munkám során gyakran bukkantam váratlan kapcsolatokra emberek, események között. Moszk­vában ismerkedtem meg Vlagyimir Uraszovval, aki Németi Lajossal közösen nyomtatta a Vörös Újság első számát, majd együtt indultak futárútra Leninhez. A hatvanas években pedig Budapesten láthat­tam viszont, ahova a 19-es emlékek hozták vissza. Moszkvában ismer­kedtem meg Vaszilij Guszev iskola- igazgatóval. A háború éveiben tankista volt, részt vett Magyarország felszabadításában. Másodszor Ma­gyarországon találkoztam vele. Gu­szev Székesfehérvárra utazott, ahol a dombtetőn ott áll egy T—34-es tank, ugyanolyan, mint amilyennel 1945-ben Vaszilij Guszev tankista elsőként tört be a városba. És hányszor találkoztam itt szovjet gyá­rak, üzemek, intézetek képviselőivel, akiket az együttműködés fontos dolgai hoztak Magyarországra! Az újságíró munkája állandó ke­resés. Most például Kis János vö­rös magyar nyomait kutatom. Pi­lóta volt, a Vörös Hadseregben szol­gált. A polgárháború idején megse­besült, lábát amputálták, de ő nem adta fel, ezután is felszállt gépével. Kis János Ukrajnában szolgált, a . köztársasági légierő parancsnoká­nak helyettesé volt, möja a Távolke­leti Ultimátum elnevezésű speciális egység parancsnoka lett. Birtokom­ban van Kis János fényképe, a vele szolgált repülősök visszaemlékezé­sei... Az olvasók sokat segítenek a ku­tatásokban, élénken reagálnak a Pravdában Magyarországról megje­lenő cikkekre. Nagy érdeklődéssel olvasnak a magyarok életéről, ta­pasztalatairól az ipari, mezőgazdasá­gi termelésben. Gyakran előfordul, amikor felhívom az épp megjelent írásom hősét, egy budapesti gyár igazgatóját vagy egy termelőszövet­kezet elnökét, hogy megmondjam, megjelent a róla szóló írás, így hangzik a válasz: — Már felhívtak Moszkvából, Leningrádból, Kijev- ből... a barátaim. És ez nagy öröm, hogy ilyen sok embert kötnek or­szágainkban az igazi barátság szá­lai. Regei pontban kilenckor Minden reggel kilenc órakor a Pravda tudósítói irodájában meg­csendül a telefon: Moszkva hív. S a nap folyamán ez még többször is megismétlődik. Minden az esemé­nyektől, aktualitásoktól, sürgősség­től függ. És mennyi az esemény! Jó reggelt! — hallom a telefon- központos ismerős hangját. — Mi újság? Az anyag általában már este kész. Sok érdekesség van a magyar mezőgazdaságban. Ezekről állandóan tudósítok, hol a zirci Bakony Tsz burgonyatermelési módszeréről, hol a dunavarsányi nyúltelepről, hol a háztáji gazdaságok eredményeiről, hol a gödöllői Áfész energikus el­nökéről, Magyaróvári Pálról. Ta­valy a Pravdában 160 hír, tudósí­tás, riport, magyar szerzők által írt cikk jelent meg. Szerettem volna bemutatni a magyar gazdasági mechanizmus működésének tapasz­talatait, az új kezdeményezéseket és a vállalati kezdeményezőkészsé­get, amellyel az import csökkenté­sére, az export növelésére, az ener­gia- és nyersanyag-megtakarításra törekednek. És mindig azon va­gyok, hogy híven ábrázoljam a ma­gyar élet sajátosságait, nehézségeit és gondjait, örömeit és útkereséseit, dinamizmusát. — Mi újság? — hallom reggel az Ismerős hangot Moszkvából. Ma Illyés Gyuláról írt cikkemet diktálom telefonba. VLAGYIMIR GERASZIMOV a Pravda állandó tudósítója

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom