Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-24 / 46. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1983. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK Eredményes évzáró a GAVST-Stan Ki mennyit dolgozik, annyit ér A Galga menti Víztársulat alapító tagjainak részvételével tartotta meg társulati taggyűlését, amelyen Magyar- nándortól Túráig összejöttek az alapító tanácsok, termelőszövetkezetek és erdőgazdaságok megbízottjai. Gál Géza igazgató elégedetten nyugtázhatta az eredményeket. A társulat elmúlt évi termelési értéke a tervezett 2 millióval szemben 25,1 millió forint volt. Szőcs János, a Közép- dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese a Galga mentiek jó munkáját számokkal igazolta. Több nyereség Az igazgatósághoz tartozó társulatok között a GAVIT nyeresége kimagaslik: 20,3 százalékos eredményességével. Az aszódi székhellyel működő közösséget a rétságiak 10,7 százalékos nyereséggel követik. Arról már Szűcs János a társulat szakszervezeti bizottságának titkára szólt, hogy a dolgozók bérezésén is érezhető a nyereséges gazdálkodás. Az egy főre jutó éves átlagbér csaknem 55 ezer forint volt, s hogy ez milyen kedvező, azt a nagykátaiak 50 ezer forintos átlagbére szemlélteti. A társulati taggyűlésen elhangzott beszámoló érzékeltette, hogy az azt követő termelési tanácskozáson, amelyen a vállalat dolgozói vettek részt, nem lesz ok a panaszra. Az eredményes munka alapján, a társulat vezetőségének és szakszervezeti bizottságának a javaslatára, aranyérmes lett a Dian-, a nehéz- gépkezelők-, és a könyvelési dolgozók szocialista brigádja. Ezüstérmet két, bronzérmet pedig három szocialista brigád tagsága vehetett át. A jó munkát anyagiakkal is elismerték. Váradi Mihály lakatos hétezer forint nyereségjutalmat kapott, de rajta kívül is sokan jutottak öt, hat, hétezer forinthoz. — A jutalmazásnál érvényesítettük a személyekre szóló értékelést, s arra törekedtünk, valóban ki-ki szorgalma, munkáiéi alapján kapjon jutalmat, azt vizsgáltuk, hogy az egyes dolgozók mit hoztak a közös kasszába és eredményességüket méltányoltuk — mondta a társulat igazgatója. Munkák, munkahelyek Nem lehet könnyű feladat a GAVIT igazgatása. Amikor azt sorolja a beszámoló, hogy hány munkahelyen dolgoztak az elmúlt esztendőben, majdnem reménytelen a munkahelyek feljegyzése: Ancsi árok, Galga patak, Legéndi árok, Egres tározók, az Egres, a Szilágyi, az Emse, a Breda patak — hallom a fenntartási munkák sorozatát, melyeket a megrendelésre végzettek listája követ: Túra, Aszód, Iklad, Keszeg, Kösd belsőség, M3-as autópálya rézsűcsúszás, veres- egyházi, vérségi híd, gödöllői Ganz, selypi cukorgyár és így tovább. A társulat dolgozóinak létszáma száz fő körül mozog. Szinte érthetetlen, hogy jutnak el ennyi munkahelyre, hogy állíthatnak elő ekkora értéket! A szakszervezeti titkár mintha sejtené ki sem mondott kérdésemet, megadja a magyarázatot. — Vállalatunknak jelentős gépparkja van, s a "gépekhez értő emberekben sincs hiány. Nálunk egy-egy feladat elvégzéséhez esetenként kétszemélyes munkahelyet kell kialakítanunk. De ha csak ketten, vagy hárman, dolgoznak is egy munkán, mindig igyekszünk a szociális ellátást biztosítani. Munkahelyeinken ott vannak a fűthető lakókocsik, amelyek nemcsak pihenésre, de étkezésre és mosdásra is alkalmasak. — Munkavállalóinkat Boldogról, Kálióról, Ácsáról, Kar- talról, Galgagyörkről és más településekről saját gépkocsijainkkal szállítjuk a lakásuktól a munkahelyre és vissza. Ügy vélem, a társulat dolgozói érzik a törődést, az emberséges bánásmódot, és ennek döntő része van az eredményekben. Gál Géza igazgató beszámolójában két fontos tényre hívta fel a figyelmet, ami seMÉM Műszaki Intézet Hasznosítják a gazdaságok A kutató, kísérletező munkára is igaz: annyit ér, ameny- nyit megvalósítanak belőle. Habár hozzátehetjük: természetesen vannak olyan részeredmények, amelyek alapján később lehet csak előbbrelépni, ám ezekre is jellemző, hogy valamiképpen a gyakorlati hasznosítás lehetőségét hordozzák, legföljebb még meg kell értük dolgozni. A MÉM Műszaki Intézet több évtizede hozta létre első műszaki irodáját, amelyet később több is követett. Jelenleg kettő van. Az egyik Gödöllőn, az intézet központjában, a másik Szolnokon. A többieket időközben megszüntették vagy átvette egy-egy termelési rendszer. Tavaly majdnem húsz fejlesztési tervet dolgoztak ki egy-egy szövetkezet, állami gazdaság vagy éppen kombinát számára. Modellüzemi technológiát dolgoztak ki a szárítás nélküli szemes kukorica és csőzúzalék hasznosítására a sertéstartásban. Festőműhely technológiai tervét rendelte meg az intézet mérnöki irodájától például a za- laszentgróti Űj Barázda, a szalmatüzelésű fűtési rendszer technológiáját pedig a polgári Egyetértés termelőszövetkezet. Az országos hírű tisza- földvári Lenin Tsz részére a kukoricaszem—csutka keverék tárolása és felhasználása legjobb módszerét dolgozták ki a MEMMI szolnoki mérnöki irodájában. A már említett energiatakarékos eljárás mellett, ugyancsak a tiszaföldváriaknak készítettek el egy dokumentációt a biogáztelep beruházásához. Már mi is hírt adtunk korábban arról, hogy az intézet munkatársai kísérleteket folytattak a tej házi hulladékhő hasznosítására, magyarán: a tehenészetekben kifejt viszonylag nagy mennyiségű tej hőenergiájának felhasználására. Az eredmények oda vezettek, hogy az intézet gödöllői mérnöki irodája kapott megbízást a pusztaszabolcsi Mező Imre Termelőszövetkezettől a fejlesztési javaslat elkészítésére. A mezőgazdasági üzemekben jól tudják: sokkal nagyobb gondot jelent a legújabb, gépekkel készített öt-hat mázsás szalma és szénabálák szállítása, rakodása, mint a hagyományos negyven-ötven kilósaké. Nem ' véletlen, hogy a nagyüzemek igénylik a hazai gyártású nagybálarakodó és -szállító járműveket. Az intézet mérnöki irodája tavaly készítette el ezek terveit, s adta át a gyártóknak. » gítheti az idei esztendőre tervezett 23 millió forintos termelési érték előállítását: — Fontos, — mondotta —, a munkafegyelem szilárdítása, és ez nem csak a vezetés, hanem a száztagú közösség együttes gondja, feladata. A szilárd munkafegyelem segítheti a termelékenység további növekedését, az önköltség csökkentését és az energiatakarékossági tervek teljesítését. Nincs visszaút A GAVIT kollektívája tavaly kiváló eredménnyel vizsgázott, ezt bizonyítják a számok. — Nincs visszaút — mondta az értekezlet szünetében Váradi Mihály lakatos —, mert jól felfogott egyéni érdekünk, a társulat és egész népgazdaságunk érdeke azonos tőről fakad, s úgy tartjuk, ki mennyit dolgozik, annyit ér. Fercsik Mihály Kcsscrúzási ünnepség Koszorúzási ünnepséget tartottak tegnap Gödöllőn, a szovjet hadsereg és hadiflotta megalakulásának 65. évfordulója alkalmából. A városi temetőben levő szovjet hősi emlékműnél koszorút helyeztek el a járási és a városi pártbizottság, a járási hivatal és a városi tanács, a társadalmi szervezetek, az MSZBT, valamint az ideiglenesen hazánkban állomásozó déli hadsereg- csoport képviselői. Fiafalak n művelődési hasban / Ovimozi, önálló est, szakkör Hépsseríí művészek szerepelnek Dányban A dányi Kossuth Lajos Művelődési Házban egyre több fiatal arcot látni. Az óvodások szervezett színház- és mozi- látogatásaitól az általános iskolásak játszóházán át a huszonévesek éjszakai filmvetítéséig igen széles a kör. A műsorok és rendezvények sokasága várja a művészei és a kultúra iránt fogékony falusi közönséget. Szívós Sándorral, a művelődési ház vezetőjével beszélgettünk tapasztalatairól, jól sikerült és bemutatás előtt álló műsorokról. Óriási siker — A fiataloknak a környező településeken (gondokik itt Gödöllőre, Isaszegre, Zsám- botkra) már megvoltaik a kedvelt szórakozóhelyei. Biztos voltam azonban abban, hogy ezeket a fiúkat és lányokat' jó műsorokkal Dányban lehet tartani. Ügy gondoltam, hogy a járási székhelytől való távolság egyben kulturális elszigeteltséget is okoz. — Szerencsére feleslegesen aggódtam. Jó műsorokkal még a megrögzött más községekbe járókat is itthon tudjuk tartani. — Rendszeresen eljárok a KISZ-esek közé. Ismerem vágyaikat, tudom milyen műsort kell számukra csinálni. Nem igaz, hogy csak a diszkó érdekli őket! Kezdetben próbálkoztunk éjszakai mozi szervezésével. Túlzás nélkül állíthatom: óriási sikere volt. Augusztus végén és szeptember elején a 23 órakor kezdődő előadásokat nem ritkán 170 néző látta. — Jól működő ifjúsági klubot is működtettünk. Hamarosan vendégünk lesz Hau- mann Péter és Paudics Béla. Már mindkét színművész járt nálunk, de szükség van repetára is. Jó műsorból sohasem elég. Várjuk Sándor György humoralistát is. aki sikeres műsort adott a közelmúltban a, gödöllői művelődési házban. — Megnőtt a mozi látogatottsága. Igen ■népszerű az ovimozi! — A kicsiknek minden második hét csütörtökén tíz órától, kedvezményes áron vetítünk. Megújult a technikai berendezésünk. Javult a film- forgalmazás, nőtt az előadások szervezettsége. Most közvetlenül Gödöllőről kapjuk a kópiákat. Így lehetővé vált, hogy akkor vetítsünk menő alkotásokat, amikor azok még a fővárosban is telt házat vonzanak. Törzsközönség Az általános iskolában két- műszakos tanítás folyik. A diákok ehhez alkalmazkodva filmbérletet vásárolhattak. Kéthetenként más-más korosztályúknak megfelelő filmet vetítünk számukra. — Az 5—8. osztályos gyerekeikkel is jobban meg kellene szerettetni a filmművészet alkotásait. Sajnos, többségüket csak a kalandfilmek érdeklik. Sok esetben még a kötelező olvasmányokat feldolgozó filmek iránt is közömbösek. Más a helyzet az alsó tagozatosokkal. Osztályfőnökeik rendszeresen foglalkoznak műsoraink propagálásával. Már most biztosra veszem, hogy ezekből a gyerekekből jó törzsközönség válik! — Nem a -mozi az egyetlen, amivel az ifjabb korúaknak kedveskedik a művelődési ház. — Minden hónapban volt és lesz kifejezetten nekik szóló előadás. Sikere volt Kemény Henrik bábjátékának, a Lenke és a Télapó műsoroknak. A Piroska és a farkas című mesejáték is sokáig emlékezetes marad gyermekeink számára. Rövidesen a Hamupipőke kerül műsorra. Dupla bevétel — Korábban a Gödöllői Hírlapban írtunk a nyolcadikosok klubjáról, fentebb említette az ifjúsági klubot. Ügy tudom, másra is büszkék lehetnek! — Cigányklubunknak rendszeresen 15—20 látogatója van. Jól működő képzőművészeti szakkörünk van. Ezen fiataljaink festhetnek, rajzolhatnak, gyurmázhatnak, anyagformázhatnak. Már hozzáfogtak egy égetőkemence Mi vssn a palánk alatt? Az új csarnokban jobb lesz? Koscrlakdás tervek, remények Az USA-ban egyike a legnépszerűbb sportágnak. Minden valamire való egyetem rendelkezik kosárlabda-csapattal, az egyetemek közti bajnokságon ádáz csaták, sziporkázó küzdelem dúl minden pontért, a csapatokat ezrek buzdítják a lelátóról. A GEAC kosárlabda-csapatának mérkőzésein 20—30 ember jelenti a nézőszámot. Vajon mi a helyzet nálunk ezzel a sportággal, vagyis mi van a palánk alatt? Aki válaszol: Strommer Ferenc, a GEAC 23 éves irányítója. Edzőváltás után — Mikor ismerkedett meg a kosárlabdával és hogyan került a GEAC-hoz? — Másodikos gimnazista voltam, amikor először lementem a Táncsics gimnázium kosarasainak edzésére, s egy idő múlva biztos tagja lettem a csapatnak. Aztán jö't egy térdsérülés, sokat ki kellett hagynom. Sajnos, ez komolyabb volt, mint akkor hittem, olyannyira, hogy sokáig csak befáslizott térddel tudtam játszani. Amikor Gödöllőre kerültem, kijártam az edzésekre. Jó kis csapat volt az, sokat lehetett tanulni a fiúktól. — A legutóbbi bajnokság kezdetén már új edző irányítása alatt vágott neki a csapat a munkának. Mi volt az edzőváltás oka? — Amikor a volt edző, Vajt- kó Pál hozzánk került, nagy lelkesedéssel kezdtünk munkához. Telt-múlt az idő, az eredmények elmaradtak, a lelkesedés fokozatosan eltűnt, az idény végén a csapat úgy esett ki az NB II-ből, hogy még mérkőzést sem tudtunk nyerni. Az edző és a játékosok között megromlott a viszony, többen megkérdőjelezték a szakmai hozzáértést. Tavaly nyáron lejárt a szerződése, amit nem újítottak meg. — Helyére egy volt NB I-es játékos, Wéber Ambrus került, akinek a neve edzői körökben is jól cseng. Jelenleg a BSE serdülő- és ifi leánycsapatának a szakvezetője, emellett a mi felkészülésünket is irányítja. Az első megbeszélésen elmondta nekünk, hogy először is egy egységes, ütőképes csapatot szeretne kialakítani, majd, ha ez sikerült, a cél az NB II-be való feljutás. Erősebb a GEAC — Azért mérlegeljünk reálisan: a csapat heti két edzése nagyon kevésnek tűnik, ezt bizonyítja az őszi idény mérlege is, hiszen mindössze egy meccset sikerült nyerni. Így nehéz lesz az előrelépés! — Ez igaz, de az idén már heti három edzéssel készülünk majd, feltéve, ha fentről is több támogatást kapunk. Mért sajnos, úgy érzem, eléggé elhanyagolt sportág lett itt a kosárlabda. — És mi a helyzet a játékosállománnyal? — Ügy érzem, a tavalyi csapathoz képest erősödtünk. Van 4—5 nagyon tehetséges elsős srác, akik erősségei lehetnek a csapatnak, — A kosárlabdában elengedhetetlen a különféle betanult formációk, figurák ismerete. A fegyvertárban hány ilyen figura található? Több biztatást — Természetesen mi is tanultunk ilyeneket, mégis azt kell mondanom, hogy egyet sem tudunk. Ahhoz, hogy egy csapat alkalmazni is tudjon egy figurát, az edzéseken sok gyakorlás, a mérkőzéseken pedig összpontosítás kell. Ehhez a heti két edzés kevés. Párszor megpróbáltam egy-egy meccsen bemutatni néhány figurát, de ilyenkor csak ösz- szevissza szaladgáltunk. Ily módon megtéveszthettük ugyan az ellenfeleket, de a labda ki- csorgott a játéktérről. — Kevés a szurkoló. — Ez is probléma. Ha idegenben' játszunk, szinte már eleve hátránnyal kezdünk, mert az ellenfél tekintélyes szurkolótábora egyszerűen belénk leheli a hibázás lehetőségét. Ha pedig tényleg hibázunk, rögtön jön a gúnyolódás. Ezzel szemben mi van nálunk? Jó, ha páran lenn vannak a meccsünkön, őket is úgy kell összefogdosni az utcáról. Néhány borízű hajrá GEAC kiáltástól még nem remeg meg senkinek a lába. — Reméljük, hogy az új sportcsarnokban a megújult és várhatóan teljesítményben is megváltozott kosárlabda-csapatot több százan fogják majd biztatni egy-egy mérkőzésen! t tervezéséhez, így hamarosan bővülni fog repertoárjuk. Honismereti szakkörünkre is büszkék vagyunk. A helyi termelőszövetkezet és a művelődési ház vegyes kórusa is dicsőséget szerzett már községünknek. Szeretnénk minél több fiatalt látni próbáikon. — A felnőttek sincsenek ]ó műsorok nélkül! — Így 'igaz. Csak néhányat említek. Sikere volt a Hau- mainn Péter—Galambos Erzsi estnek, csakúgy mint Koós János műsorának. Paudics Béla önálló estjét meg kell ismételnünk. Siker volt a Tápió menti népi együttes előadása. Horváth István népdalait is szívesen hallgatta a dányi közönség. Karácsonyi bálunk irigylésre méltóan sikerült — szinte verekedtek a jegyekért. Farsangi mulatságunkra is félő, hogy sokan nem fognak tudni bejönni. Februártól kéthetenként rendezünk diszkót, más-más lemezlovassal. — Mennyi volt tavaly a művelődési ház bevétele? — A tervezettnek mintegy a duplája: körülbelül 125 ezer forint. Többek között ebből tudtunk Hi-Fi-tornyot vásárolni. Ez évben új vetítőgép vásárlását tervezzük. Sződi Sándor ütvén év Aranylakodalom Nem mindennapi esemény egy-egy aranylakpdalom. Tóth Erzsébet és Tábik József ezelőtt ötven esztendővel fogadott egymásnak örök hűséget, amit február 26-án, szombaton újra megpecsételnek. A nevezetes esesménynek a gödöllői járási hivatal nagyterme ad otthont, délután két órakor. Négy időpont Kötelező eboltás Kérhetik a lakásra is Négy időpontot jelölt ki a kutyák veszettség elleni oltására a városi tanács illetékes osztálya, olyan helyeken, hogy a tulajdonosoknak ne kelljen messzire vinniük kedvenc négylábújukat. Mert elvinni kötelező, szigorú rendelkezés írja elő, hogy minden 3 hónapnál idősebb ebet évente be kell oltani veszettség ellen." Az oltatlanul maradt kutyákat elkobozzák. Az első oltási nap február 26-án, szombaton lesz, ekkor a Vásártéren reggel nyolctól tizenegy óráig várják a kutyákat az állatorvosok. Utána március 5-én, Máriabesnyőn, a Puskás T. utca 1. szám alatt, majd március 12-én a Mátyás király utcai Présházban, végül március 19-én, a Blaháné úti fürdőtelepen lesz oltás, az utóbbi három alkalommal Js reggel nyolctól tizenegy óráig. Akiknek egyik időpont sem megfelelő, még a pótoltásra is elvihetik kutyáikat, ennek ideje március 26., helye a Vásártér, a szokott órákban. Az illetékesek azt is lehetővé teszik, hogyha valaki a csoportos oltások egyikére sem tudja elvinni az állatot,' a lakáson történő oltást kérhessen a körzeti állatorvosi hivatalban, a volt kis piacon, a Szabadság tér 7. szám alatt. Az oltásra a tulajdonosoknak el kell vinniük az ebadó befizetését igazoló lapot is. Az oltás maga díjtalan. Holnap Rock and roll Holnap, pénteken este héttől éjfélig ismét rock and roll kávéház a gödöllői művelődési központban. Csak húsz éven felülieknek címmel. A zenéről ezen az estén Baráz Miklós lemezlovas gondoskodik. Aki megéhezik, azt várja a svédasztal. ISSN 0133—1957 (GödöllSl. Hit