Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-02 / 27. szám

1983. FEBRUAR 2., SZERDA Szociálpolitikáról — a ráckevei járásban Amit az idő teljesen igazolt „Szociálpolitikai koncepciónkat az idő igazolta... méltón szolgálja a legfőbb érték, az ember érdekeit.” Ez a mondat a Pest megyei tanácstagok ráckevei já­rási csoportjának legutóbbi ülésén hangzott el, amikor is dr. Bacsa Antal járási főorvos adott számot a megyei terület tagjai előtt a szociális gondoskodás eredményei­ről, s persze a gondokról is. Hogy nem indok nélkül való a büszkeség, bizonyítják a tények. Nézzük a rész­leteket! Kezdjük a vizsgálódást a körülményeknél. Nyilvánvaló, a zártabb településeken, az iparosodottabb vidékeken könnyebb a dolga annak, aki szociális és gondozási felada­tokat old meg. hiszen a segí­tőkész emberek, társadalmi erők mozgósítása egyszerűbb. A községek a járásban — eb­ből a szempontból — tarka ké­pet mutatnak. Ami mégis szembeötlő: a szociális segíté­sen ez nem érződik —, s éppen a támogatásra szorulók miatt — nem is érződhet... Nincs várakozó Itt van mindjárt az első példa. Ebben a járásban egyetlen község sem kivétel: nincs rendszeres segélyre vá­rakozó. Mi a titka? Egyszerű. Az e célra szánt pénzt azok a községek kapják, amelyek­ben ténylegesen, névre szólóan igénylik a támogatás ilyen for­máját. Többnyire alacsony nyugdí­jé, egyedül, nehéz körülmé­nyek között élő időseknek juttatnak elsősorban- a rend­kívüli segélyből is, évente négy alkalommal 2-4 ezer fo­rintot ruhanemű, élelem, téli tüzelő vásárlásra. Míg 1977-ben 411-en kap­tak átlagosan 960 forintot rendszeres segély címén, s 428 embernek adhattak a rendkívüliből összesen 331 ezret, öt évvel később a 381 tartósan támogatásra szoruló­nak már átlagosan 1500 fo­rintot juttattak. (Tavaly az országosan jellemző 1600 fo­rintot is túllépték a ráckevei járásban 90-nel.) Ugyanakkor 1565 ember kaphatott összesen 1 millió 709 ezer forintnyi rendkívüli segélyt. A fejlődést jól méri a szo­ciális gondoskodásra fordít­ható summa változása: fél év­tized alatt az esztendőnkénti 3,85 millióról 7,46 millióra nőtt a járásban. Jutott a költ­ségvetésből 36 személy havon­kénti szociális járadékára is — átlagosan egy-egy hónap­ban 1 ezer 800 forint — első­sorban olyanoknak, akik le­százalékolt betegek, nem fog­lalkoztathatók, s a tízesztendős munkaviszony híján öregségi, vagy rokkantsági nyugdíjat sem kaphatnak. Munkát is adnak A sokgyermekes anyák — hatodik vagy még több gyer­mekük után — 14 alkalommal, összesen 19 ezer 600 forint anyasági jutalmat kaphattak, s a cigánytelepen élők termé­szetbeni megsegítésére — ágy­neműre. ruhára, tüzelőre — Dömsödön és Ráckevén éven­te 40-40 ezret fordítottak. A pénz azonban nem min den. • A pénz valóban nem min­den, ha azt tekintjük: az idős embernek például a magány oldására a ház körüli segít­ségre, a felügyeletre — gondo­zásra olykor nagyobb az igé­nye, mint az anyagiakra. Eze­ken a gondokon a ráckevei já­rásban kialakult intézmény- rendszer hivatott segíteni. Először is ott az időskorúak szociális otthona, két telepen, Ráckevén és Kiskunlacházán 102 öreget fogadhat A szo­ciális otthonok szakosítása óta itt várnak a megye más ré­szeiből érkező olyan időseket, akiknek elsősorban megrom­lott egészségi állapotuk miatt van szükségük a bentlakásos elhelyezésre, s a megye más részein fogadják a szociális otthonok a mozgássérülteket, érzékszervi és elmekárosodot­takat. öt es.ztendő alatt 251 ember kerülhetett az itteni szociális otthonba, s a járás­ból jelenleg 54-en várakoz­nak. A járási szociális otthon az ellátáson, az egészségügyi gondoskodáson túl szinte min­denben kiszolgálja lakóit; kul­turális programokat szervez­nek, kirándulásokat, rendsze­res látogatóik az úttörők, szo­cialista brigádok, s ami nem kis szó: a gondozottakat — ha állapotuk engedi — foglal­koztatni is tudják. Például az otthon gyümölcsösében, zöld­séges kertjében. Még sertést is hizlalnak évente 80-100 ál­latot nevelnek. Többen bedol­gozói munkát vállalnak — a kiskunlacházai szociális fog­lalkoztató szervezi ezt. Kevés aktivista Az öregek napközi otthonai négy településen — Dunaha- rasztin, Kiskunlacházán, Szi­getújfalun, Tökölön — össze­sen 105 idős embert fogadhat­nak, s mert igen nagy az ér­deklődés, 99 százalékig ki­használtak. A napközis ottho­nok az évek során az idősek gondozásának központjává vál­tak, s egyre nyitottabbak; egy- egy rendezvényre nemcsak a rendszeres látogatókat invitál­ják, hanem a település minden idős emberét. Két éve már, hogy Tökölön megnyílt a já­rás első hetes napközi ottho­na, s mert a tíz hely kevés­nek bizonyult, nem egészen egy esztendő után kétszeresé­re bővítették az intézményt. Évenként átlagosan 220-230 időst segít a 170 csekély tisz­teletdíjért dolgozó házi szo­ciális gondozó. Tény, hogy — akár országszerte — itt is ke­vés a társadalmi aktivista, aki erre a hivatással felérő, olykor nemcsak ház körüli, de ápolónői teendőket is kívánó feladatra vállalkozna. így ,a gondozószolgálat nem adhat 24 órás felügyeletet a rászo­ruló idősöknek, otthonukban. A megoldás sok helyütt a hi­vatásos gondozónő lenne — Dömsödön már van — aki szakértőén irányíthatja a tár­sadalmi segítők hálózatát. Nem afféle információs iro­da az idősek fóruma a rácke­vei járásban. Havonta egy al­kalommal 10-15 kisöreg ügyes­bajos dolgait intézi, jótanács- csal és tevőlegesen is. segít. Ráadásul minden hónapban találkozókat szervez az idősek­nek, akik itt a társaságon kí­vül ismereteket is kapnak egészségügyi, politikai, tudo­mányos kérdésekről, a nép­front aktivistái pedig — ők a Terméke hangot és hőt szigetel Épül a baialtgyapotgyár Megkezdték a gépek, be­rendezések szerelését az új tapolcai bazaltgyapotgyár- ban, ezzel utolsó szakaszához érkezett az egymilliárd forin­tos beruházás. Svéd technoló­giával és nagyrészt ugyancsak svéd gépekkel készül majd az értékes szigetelőanyag, amely iránt a kereslet — az új hő- szigetelési szabványok életbe­lépésével — egyre nő. A ter­vek szerint az új üzemben évi 18 ezer tonna bazaltgyapotot készítenek, amely a korábbinál, nagyobb térfogatsúlyú, jobb hő- és hangszigetelő. A tervek szerint az új gyárat ez év vé­gén teljesen készen adják át a megrendelő Könnyűbeton és Szigetelőanyagipari Vállalat­nak, de az első üzemi próbák­ra már májusiban sor kerül. házigazdák — kávéval, üdítő­vel kínálják az olykor 20, oly­kor 50 vendéget Szólhatnánk még arról is, mi mindent tettek a rokkan­takért, elemezhetnénk a já­rás öt éve alakult szociális foglalkoztatójának eredmé­nyeit (erről szólt a televízió Életet az éveknek című mű­sora legutóbb, s lapunk nem egy cikke), elidőzhetnénk a már hagyományos szociálpoli­tikai hónapok tapasztalatainál, s említhetnénk, hogy a tervek is szépek: Dunavarsányban, és Ráckevén két napközi ott­hont építenek, bővül a fog­lalkoztató hálózat is. Halász­telken újabb hélyiségekkel. Kiérdemelték Írhatnánk — ezt is sokszor megtettük — a család felelős­ségéről, Ám több figyelmet érdemel a megyei tanácstagi csoport ülésén elhangzott két gondolat Dr. Bacsa Antal — az egyik tanácstag kérdésére válaszolva — mondta: megszű­nőben van az idősek ügyében korábban jellemző karitatív szemlélet. Hiszen nem jótéte­ményekre vágynak, hanem azt kívánják, hogy ne szigetelőd- je nek el. Napjainkban több a magányos öreg, a családok generációi különváltan élnek. Ezen a gondon enyhít az öre­gek napközi és hetes napközi otthona. Az időseknek nem kell átélniük az otthontól való elszakadás negatív élményét, mégis lehetőségük van arra, hogy közösségbe kerüljenek. A másik gondolatot dr. Ver­des Margit megyei tanácstag, a járási szociális otthon veze­tője fogalmazta meg, s össze­cseng az iméntivel: „Az idő­sekről gondoskodni, méltósá­gukat tiszteletben tartani, életművüket megbecsülni* szo­cialista társadalmunkban -r* kötelesség. Enyhíteni a gond­jaikon, sikerélményeket adni, s a fontosság érzetét nem ke­gyes jócselakedet, hanem jár nekik. Kiérdemelték.” Vasvári G. Pál Dinamikus fejlődés Gépipar Az ipari ágazatok közül 1983-ban a gépipar termelése fejlődik a legdinamikusabban, körülbelül 3-4 százalékkal. Te­kintettel arra, hogy beruházá­si javak belföldi értékesítési lehetőségei továbbra is szűkö­sek, sőt, a vállalatok még a múlt évinél is kevesebb ilyen jellegű gépet kívánnak vásá­rolni, a gyártóknak és külke­reskedelmi partnereiknek na­gyobb erőfeszítéseket kell ten­niük az exportpiacok feltárá­sára, és a kínálkozó exportle­hetőségek gyors kihasználásá­ra. A gépiparon belül gyorsabb ütemben bővíti termelését a híradás- és a műszeripar. Ki­emelt cél az elektronikai köz­ponti fejlesztési prografn elő­irányzott feladatainak teljesí­tése is. Médoggyárfás Hazánk egyedüli mérleggyá­rát, a Metripondot az elmúlt évtizedben a világviszonylat­ban is helytálló, munka- és szellemimunka-igényes cikkek gyárává fejlesztették. Az idén már minden második mérle­gük elektronikus, mikroszámí- tógépes vezérlésű, digitális, il­letve optikai, vagyis fényszám- jegyjelzéssel működő szerke­zet, s nem a hagyományos mechanikus berendezés. Ám­bár az utóbbiak sem a régiek már, leadtak fölös súlyukból: elsősorban a legnehezebb, egy­szersmind a legnagyobb tö­megben készülő hídmérlegek és a körszámlapos mérlegek gyártásában sikerült a legna­gyobb arányú anyagmegtaka­rítást elérniük a Metripond szakembereinek a kísérletek, funkcióanalízisek eredménye­ként. Megvizsgálták például a körszámlapos mérleg — jó ex­portcikk — több száz alkatré­szének mindegyikét, hogy el­döntsék: megfelelő-e a súlyuk, szilárdságuk, formájuk, össze­sen negyven alkatrésznél álla­pítottak meg súlyfelesleget. Továbbá azt, hogy a másutt készülő súlyos acélöntvény a vállalat saját alumíniumöntö­déjében is elkészíthető a köny- nyebb alumíniumból. Alkotó erő — a bizalom A félpénzen épült óvoda Ilyen szép óvodában játszani könnyebb, mint elaludni Erdősi Ágnes felvétele Álmos szemű kisfiú kuporog felhúzott lábakkal az egyik széken, bágyadtan hajtja fe­jét kedvenc játékára, a kezé­ben levő elnyűtt mackóra. A foglalkoztatóban békésen szu­szoknak a többiek, hiszen ez a délutáni alvás ideje. — A kisfiú a napokban ke­rült hozzánk, még csak ismer­kedik a közösséggel, úgy, ahogy mi ezzel a gyönyörű óvodával — mondja Kun Má­ria, a tápiószentmártoni új óvoda vezetője. — Rendkívüli szükség volt a községben erre az intéz­ményre — emlékszik vissza Farises Vilmos tanácselnök — hiszen Tápiószentmárton nagy területen fekszik, egyes távoli tanyákról szinte lehetetlen volt a gyermekek beszállítása a falu túlsó felén levő óvodá­ba. Nem halaszthattuk tovább, újat kellett építeni. Már a tervezés szakaszában bevonták az Óvónőket a mun­kába, az ő igényeik szerint osztották be a különféle he­lyiségeket. A tanács kétmillió forintot tudott fordítani az építkezésre, a rhegtervezett, 50 gyermek elhelyezésére al­kalmas létesítmény legalább ötmillió forintba került volna. .Hogyan sikerült mégis felépíteni? — Nagyon sok társadalmi munkával és a község üzemei­nek segítségével. A generálki­vitelező az Aranyszarvas Tsz volt, dolgozóik fél millip fo­rint értékű társadalmi mun­kával is segítettek. Azok az intézmények, ahol főleg asz- szonyok dolgoznak, s nem tudtak részt venni az építke­zésben, anyagi támogatást ad-, tak. — Láttam, hogy rossz álla­potban vannak az utak a köz­ségben. Miként történt, hogy a falu lakói mégis egy em­berként jöttek az óvoda épí­tésére és nem másképpen rangsoroltak? — Sokan szóvá tették az utak állapotát — mondja Far­kas Vilmos tanácselnök. —-. Különösen azok helyezték előbbre, akiknek nincs kis­gyermekük vagy unokájuk. Több nyilvános fórumon igye­keztünk meggyőzni a lakókat és sikerült. Hiszen nem szá­míthatunk a segítségükre és részvételükre, ha nem értenek egyet az elképzelésekkel. Vé­gül több mint egymillió forint értékű munkát végeztek az építkezésen, mi pedig meg­ígértük, hogy ebben az évben minden erőnkkel az utak és járdák építésén leszünk. Az óvoda — amelyet pb- gázzal fűtenek — a berende­zési tárgyakkal és a száz négy­zetméternyi bekerített udvar­ral együtt kétmillió-ötszáz- negyvenhatezer forintba ke­rült. Ügy gondolom, ha egy év múlva ellátogatunk a községe be, a mainál jobb utakat ta­lálunk. Biztosíték erre a ta­nácsi vezetés és a lakosság jó kapcsolata, a bizalom, amely alkotó erővé válhat. Móza Katalin Bába Mihály: cjCeértéhelt élet M egőrültél? — kiáltott fel anya, és dühösen ledobta a kézimunkáját. Az apa kicsire zsugorodott a nagy támlás fotelban. Izi kissé ízléstelenül szétvetett lábak­kal állt előttük. Szeme izzott. Tekinte­tét anyjáról apjára, apjáról anyjára kapta. — Miért? Miért-? Miért kell nekem, egy fél életen át szenvednem majd egy leértékelt élet mellett? Miért? — Te hajtottad, te űzted, te kerget­ted. Mi mindig mondtuk, hogy nem jó vége lesz ennek. Anya elhallgatott, mert észrevette férje reszkető, csendre intő ujjait. Izi lezökkent az útjába eső székre, cigarettára gyújtott. — Én hajtottam? Én? Ez a rohadt élet hajtotta. Persze, ha úgy akartunk volna élni, ahogy ti, kopott bútorok, koszos falak, rojtos szőnyegek között, foltos bugyogóban, gatyában, vagy úgy, hogy az amyósomék, hokedlin ülni, tö­rött tányérból enni és gyalogolni, gya­logolni a visszeres lábukkal, igen, akkor nem kellett volna hajtani. Az apa a vejénél tett látogatásokra gondolt. Tervezőirodában dolgozott, mint jóinevű építészmérnök, másodál­lásiban meg tanácsadó volt, esténként rohant előadásokat tartani, az újságba meg hirdetést tett közzé, hogy magán­építőknek mindenféle tervezőmunkát vállal. Két, három mondatot, ha váltot­tak egymással. Mindig rohant, vagy a tervezőasztaia fölött görnyedt, rágta a cigarettát, bögreszámra itta a kávét, sza­ladt a telefonhoz, alkudozott, egyezke­dett. Persze, hogy kész a terv, holnap átvehetik. Az irodában. És hozzák a pénzt. Kicserélték a kis kocsijukat, a Duma-kanyarban telket vettek, nagy, teraszos nyaralót építettek rá, aztán el- csencselték a tanácsi nagy lakásukat, és Budán emeletes házat kezdtek építe­ni. Évekig ők nevelték az unokájukat, hogy a fiatalok szedjék össze magukat egy kicsit, hogy lélegzethez jussanak. Nem jutottak. A házat még nem fejez­ték be, de már Spanyolországba men­tek nyaralni, mert „mindenki odamegy, s nem tehetjük meg azt, hogy mi ne menjünk” — mondta a lánya. És a nya­ralás után folytatódott a loholás, a még nagyobb hajsza, mert újabb és újabb tízezreket kellett előteremteni. Izi elnyomta a cigarettát, ’másikra gyújtott. — Hat hét alatt, Béla szívrohama óta tíz évet öregedtem. Állandóan cseng a .telefon, előadásokra hívják, terveztet­ni akarnak vele, cikket kérnek tőle, ő meg csak fekszik a kórházban, meg most már sétálgat a kórház parkjában, miközben én majd megőrülök. Az adós­ságot törleszteni kellene, a nyaraló­ból is fennáll még százezernyi tarto­zásunk, aztán itt vannak az OTP építé­si, bútorvásárlási hitelek törlesztése. Bélának meg csak a havi fizetése felét küldik el, arra sem elég, hogy a gyere­kekkel megéljünk belőle. Anya szeme fátyolos lett, de még nem vette elő a zsebkendőjét. Halk hangon, mintha csak egy kis betévedt szellő su­sogná, azt kérdezte a lányától: — Beszéltél a főorvos úrral? — Beszéltem — csapta hátra arcára bukkant hajtincseit Izi. — Beszéltem, de nem lettem okosabb. És alig bírtam türtőztetni magamat. Azt mondja, hogy Bálának súlyos, majdnem végze­tes rohama volt. Hosszabb ideig szó sem lehet arról, hogy dolgozzon. Sőt, ő azt javasolja neki, hogy százalékol- tassa le magát, sétálgasson, pihenjen, de egy széket se tegyen odább. Hiába mondtam neki, hogy az ő munkahelye nyugodt, fia otthon dolgozik, akkor is kényelmesen, mert van tervezőasztala otthon is, a munkája nem nehéz, az előadások tartása sem megterhelő. Azt mondja erre, hogy évekig ilyesmiről szó sem lehet, hogy majd később, egy, két felülvizsgálat után esetleg. És ad­dig? Izi a levegőbe csapott. Megint szik­rázott a szeme. — És addig? Mit csináljak addig? Beszéltem Bélával is, mondtam neki, hogy írassa ki magát, majd elintézzük, hogy az intézeti munkát itthon végezze , el, akkor már megkapná a teljes fize-' tését, kaphatna prémiumot is, az is né­hány ezer negyedévenként, legalább két OTP-kölcsönt törleszthetnénk így ha­vonta nyugodtan. Én is vállalnák vala­mi munkát otthonra is. De azt mond­ja, hogy a főorvos hallani sem akar semmiféle munkáról, amíg meg nem gyógyul. De még azután is óvatosan, nyugodtam, izgalom nélkül kell élnie, mert nem biztos, hogy a második ro­hamot kibírja, ö meg szeretne még él­ni legalább addig, amíg a gyerek felnő. Szóval sokáig beszélgettünk, de ő csalt hümmögött, meg mosolygott, s azt is. mételgette, hogy legyek türelemmel. Hogy lehetnék türelemmel, amikor lá­tom, hogy fejünkre omlik a tető, ami­kor tudom, hogy egy negyedév kifor­gat bennünket minden megkínlódott vagyonkánkból. Nem tudjuk befejezni a házat, nem tudjuk kifizetni a kölcsö­nöket, nem tudjuk kifizetni a nyaralóért járó százezret. — Adjátok el a nyaralót Majd, ha Béla ismét egészséges lesz, s jobban megy sorotok, vesztek másikat — mondta halkan anya. Izi felugrott. — A nyaralót? Amire úgy vágytam! Nem, nem. Amikor tudom, hogy ha Bé­la nem olyan makacs, ha kiíratná ma­gát, ha dolgozna tovább, hajtás nélkül, akkor is kievickélnénlk a kátyúból. Mondtam neki, hogy gondolja meg, amit mondtam. És azt is, hogy én nem aka­rok leértékelt életű ember mellett kín­lódni, és emiatt mindenünket elherdál­ni. — De kislányom ... — Mit akar anya? Ha neki valóban olyan kímélő életet kell folytatni, ak­kor fogadjon fel maga mellé egy min­denes gondozónőt, mert én nem leszek az. Azt hittem anya, hogy te ezt meg­érted. * — De Izikém, a szívem szakad meg értetek, hidd el. Én csak azért ször­nyűik ödöm, mert te most a férjedet árunak tekinted, vagy pénzt csináló ro­botnak, ami meghibásodott, és most úgy beszélsz róla, hogy leeértékelt életű. Szörnyű ez, gyermekem. Légy belátás­sal, türelemmel. Izi felkapta a táskáját. — Eh, elegem van a belátásból. El­szaladok valamelyik nap> ha az ügy­véddel elrendeztem az ügyet. Szervusz­tok. E lrohant. Anya, meg az apa tágra- meredt szemmel bámult a becsa­pódott ajtóra. Anya hangosan felzoko­gott. Apa csak ült gubbasztva. Szeme lassan bepárásodott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom