Pest Megyei Hírlap, 1983. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-12 / 36. szám

XXV. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1983. FEBRUÁR 12., SZOMBAT Értékelés évad közben A fejlődés követelményei szeriét Minden szervezet életében fontos esemény, amikor munkájának értékelésére kerül sor. A számadás, az adatok elemzése fényt derít nemcsak az elért eredmé­nyekre, sikerekre, hanem előhozza a gyenge pontokat is. így volt ez a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat veosési helyi szervezetének a hét közepén tartott el­nökségi ülésén is, ahol megvonták a mérleget, s előké­szítették, megbeszélték a jövő tennivalóit is. A vecsési szervezet 1980. szeptember 26-án alakult újjá. Egy évvél ezelőtt pedig lemon­dás, elköltözés miatt megtör­tént a vezetőség kiegészítése. Tavaly az év első felében ke- riíít sor a TIT monori járási szervezetének értekezletére — a kongresszus előtt — ahol öt év munkáját értékelték. Elismerések után A vecsésiek örömére szol­gálhat, hogy Szűcs Sándorné, a TIT megyei szervezete, Ma- dari Gyula pedig az országos elnökség elismerő oklevelét vehette át. A megyei küldöttgyűlésen is elhangzott, de a vecsésiekre is vonatkozik, hogy a szerve­zet létszámát növelni szüksé­ges. Ezt úgy kell megoldani, hogy'az összhangban legyen a társadalmi érdekekkel, az is­meretterjesztés iránt megnyil­vánuló igényekkel. Továbbra is a. középpontban van a munkásművelődés, -az ipari és mezőgazdasági fizikai dolgozók műveltségének- foko­zása. Fontos még az általános műveltséget növelő,, a terme­lést elősegítő szakmai ismere­tek megszerzésére irányuló törekvés. Az ötnapos munkahét révén a megnövekedett hétvégi sza­bad időre való tekintettel to­vább kell bővíteni a szórakoz­tatva művelődés formáit, az országjárásokat, tanulmányi sétákat, múzeum- és tárlatlá­togatásokat, lehetőleg úgy, hogy azokon a családtagok együtt vehessenek részt. A vecsési helyi szervezet az 1981/82-es évadban ötvenhá­rom előadást szervezett, s azo­kon több mint 1 ezer nyolc- százán vettek részt. (Ez vala­mivel kevesebb az előző éva­dénál). A legtöbb előadás — illetve a legnagyobb ráfordítás a G áz­ás Olajszállító Vállalat helyi üzemében volt, de elismerésre méltóak a VERUSZÖV, a 2. és 4. számú általános iskola, valamint a költségvetési üzem erőfeszítései. Továbbra is nép­szerűek a Szülök akadémiája- sorozatok, a mostani évadban 43 előadást terveznek megtar­tani. Javuló kapcsolatok Kiderült az ülésen az is, hogy az elnökség kapcsolat- rendszere tovább javult a he­lyi párt-, tanácsi- és társadal­mi szervekkel. Nem mondható el ugyanez minden gazdasági egységre. Ugyancsak szorosabbra kell fűzni az együttműködést a a József Attila művelődési házzal. . . “ A" vecsési TIT-szérvezet tag­jainak zömé megtartja az elő­írt előadásokat, a színvonal is kielégítőnek értékelhető. Akadt azonban a múltban rossz példa is. A Ferroelektri- ka Ipari Szövetkezet például azért nem kért előadást, mert korábban egyszerűen becsap­ták őket az előadók. Külön szó volt a beszámo­lóban a kis matematikusok körének lelkes és színvonalas munkájáról. A mostani évad­ban három sorozatban 48 elő­adást terveznek megtartani. A nap kulturális programja Monorqn, 9 órától: a Suli- mozi általános iskolásoknak vetítésre kerül a Hahó, a ten­ger! című. színes magyar film (a művelődési központ nagy­termében). 13-tól: a játszóház farsangi jelmezkészítése (a Munkásőr úti iskolában), 19-től 23-ig: discó. Pilisen, a moziban, 17-től és 19-től: Éjszakai utazók. Vecsésen, 14-től: az 1. szá­mú általános iskola zártkörű farsangi bálja. Óránként nyolcezer leütés A jövőbeni feladatok közé tartozik, hogy elvigyék oda is az előadásokat, ahol még nem voltak. A gazdasági egységek igényei is nőnek a TIT-tel szemben, s az elvárásoknak mindinkább kötelesség megfe­lelni. A tartalmas munkához elen­gedhetetlenül szükséges újabb tagok bevonása a szervezet életébe. Ehhez a feltételek adottak. A beszámolóból is kiderült: a TIT vecsési helyi szervezete igyekezett megfelelni a XII. pártkongresszus ideológiai és közművelődési határozatainak. Erősíteni a bizalmat Teendő azért még bőven maradt a jövőre is. Színvona­las előadások megtartásával, a szervezeti élet erősítésével to­vább lehet az érdeklődést fo­kozni, a bizalmat erősíteni. Ezek megvalósítása egybe­esik a szervezet elnöksége, tagsága és a nagyközönség kö­zös igényével. Gér József Sülysápon Nyugdíjasok bálja A sülysáp! nyugdíjasklub rendezésében ma délután 3 órakor batyusbált tartanak a helyi művelődési házban. Holnap Soltész Rezső tánc- dalénekes vendégszerepei fél három órai kezdettel. A gyemről általános iskolákban / Védik az egészségüket is Gyömrőn négy általános is­kola működik. A legnagyobb létszámú a központi. ahová 448 tanuló jár, nem sokkal marad el tőle az Erzsébet-tele- pi, ahol csak nyolccal keve­sebb a gyeraklétszám. összesen 1 ezer 480 tanulót tartanak nyilván az oktatási intézményekben. Általában el­mondható, hogy eléggé mosto­ha feltételek között működnek az iskolák. Nemcsak a tanter­mek zsúfoltsága, de a felsze­reltség sem mondható minde­nütt kielégítőnek. A legszembetűnőbb fejlődés a Kossuth-iskolában történt az elmúlt esztendőben. Néhány évvel ezelőtt adták át a rész­ben társadalmi összefogással épült tornaszobát, amely meg­felelően higiénikus, parkettás és világos. A segédeszközök sem hiányoznak belőle. Ta­valyelőtt bitumenezték le az iskolaudvart, ahol a sportolá­si lehetőség biztosított jó idő­ben. Gondot fordítanak a gyere­kek egészségének védelmére is, valamennyi intézményben. Az egészségügyi törzslapok már az óvodákban elkészülnek a gyerekekről, amelyek végig­kísérik őket az iskolákban is. Szűrővizsgálatokat az első, az ötödik, a hetedik és a nyolca­dik osztályban tartanak. Eze­ken még idejében kiszűrik a betegeket az orvosok, megál­lapítják a fejlődési rendelle­nességeket Ugyancsak az orvosok fel­adata a kötelező védőoltások alkalmazása az iskolás karúak­nái. Időnként előadásokat tarta­nak, illetve a védőnők elsőse­gélynyújtó tanfolyamokat szer­veznek az iskolákban, többek csecsemőellátásra oktatják a lányokat Ezekről a tanfolya­mokról a legügyesebbek rend­szeresen részt vesznek a járási szintű vetélkedőkön is. G. J. Tavalyi rekordforgalom Vágóállatok a háztájiból Termelési kedv, fizetőképes piac Tavaly decemberben nagy volt a sürgés-forgás az ecseri Rákosmezeje Tsz háztáji ága­zatának telephelyén. Ezt bizo­nyítja az is, hogy évek óta akkor volt a legmagasabb az ágazat havi árbevétele. A háztáji és kisegítő gazda­ságokban a szerződésre nevelt állatokból — decemberben — az ágazat 244 darab hízóser­tést, öt darab lovat, 1 ezer 220 juhot, csaknem 3 ezer nyulat és 218 galambot értékesített. Decemberi árbevételük meg­haladta az ötmillió forintot. Az ágazat az egész évben elért árbevétellel is rekordot ja­vított, ennek összege majdnem elérte a 41 millió forintot. En­nek 80 százaléka vágóállatok­ból, illetve állati termékek (gyapjú, stb.) értékesítéséből származott. Az évről évre növekvő for­galom az ágazatban dolgozók célratörő, lelkiismeretes mun­kája mellett, nagymértékben köszönhető a hazánkban ki­alakult, termelést elősegítő ér­dekeltségi rendszernek. Ez a mezőgazdaságban figye­lembe veszi és fenntartja a termelési kedvet, ugyanakkor a külkereskedelmen keresztül, fizetőképes piacot is keres a termékeknek. iurkdás Hosszú hetekig kedvezett az időjárás a monori általános áruház építőinek, de az utób­bi héten a későn beköszöntött igazi tél sem kényszerítette őket megállásra. A helyzet csupán annyiban változott, hogy a belső szakipari munkák gyorsultak meg. Néhány órán belül téliesítették a munka­helyet az ÉSZKV dolgozói és serényen munkálkodnak az épületben. Képünkön Duleba Ferenc épületburkoló a mű­márványt illeszti Össze. Februárban a főtérig jut el a gáz önerős rákötést terveznek Menőén működik a Posta Számítástechnikai és Szervezési In­tézetének kihelyezett adatrögzítő előkészítője. A korszerű mág­neses adatrögzítők segítségével gyorsan tudnak dolgozni a részleg asszonyai, lányai. Az új belépőknek háromhónapos be­tanulási időt biztosítanak, ezalatt elsajátíthatják a nagy fi­gyelmet, pontosságot igénylő munkát. Képünkön Homa Já­nosáé dolgozik a masinán, óránként nyolcezer leütést kell elvégeznie. Hancsovszki János felvétele Jegyzet Bírságból díjat? A tél elkerülhetetlen tu- lajdonsága, hogy ha­va, jege csúszik. Az idén ezekből nemigen részesül­tünk, most annál bősége­sebben jött az áldás. A vá­rosokban gyorsan toborozni kezdték a hómunkásokat. Vidéken csatasorba álltak a költségvetési üzemek. S miután a tanácsok köztisz­tasági rendeletéi egyértel­műen kimondják, hogy a közintézmények előtt az in­tézmények; a magánházak előtt a porták gazdái fele­lősek a járdák tisztán- — ez esetben csúszásmentesen — tartásáért, a dolog telje­sen megnyugtatónak tűnik. Már addig, míg az ember a tanácsrendeletet olvassa és nincs se hó, se jég. Mert egyébként az a fura hely­zet áll elő, hogy a KPM vagy a tanács által letisz- títtatott, lekotortatott út­testen közlekedik a gyalo­gos is, a jármű is. Nem minden veszély nélkül. A járdákon azonban egészen közvetlenül fenyeget a lábtörés, a bokáficam, a térdmarjulás — míg az autó esetleg az úttesten fé­kez, vagy kikerül... Gon­doltam a minap, megszá­molom, hogy például a hosszú és forgalmas Vörös Hadsereg utcában hány ház előtt nincs létakarítva a iárda Aztán ménis inkább azt számoltam, hány ház. előtt van... Könnyebb volt. Egy kezemen is győz­tem. A Kossuth Laios, a Pe­tőfi utcában hasonló a helyzet, bár igaz. a főtéri szakasz tiszta és járható. De a többi, a kisebb fon­tosságú utcák, ahol azon­ban mégis, mindenképpen közlekedni kell, keményre fagyott buckákon, huppa­nókon, bukkanókon, még az ember feje felett nagy zúgással indul a tetőről a lavina... És miután a la­vina lejött, ott marad az is, áthághatatlan hegyeket alkotva a járdán. Van azért, aki eltakarítja. Lát­tam idős nyugdíjasokat la­páttal görnyedni. Láttam a gyerekruhabolt fiatal alkal­mazottait, amint izzadva törték fel az üzlet előtt a jeget. Am ha most azt kel­lene sorolnom, hol nem láttam hasonlót, bajban lennék. Betelne az oldal. — Minden évben bírsá­goltunk még — tájékoztat Rigó László, a nagyközsé­gi tanács szabálysértési fő­előadója. — Először figyel­meztettünk — például a Vigadó esetében — aztán ezer forint bírságot szab­tunk ki, később még ezer­ötszázat, mert az első bün­tetés nem használt. Egyéb­ként háromezer forint a maximum, amit kiszabha­tunk. S többnyire csak olyan esetekben kerül sor eljárásra, amikor valaki följelenti az elhanyagolt porta gazdáját, mert el­esett, baleset érte a csúszós úr on. C ha nem esik el, csak a frász kerülgeti, és órákig egyensúlyoz egy tíz­perces úton a felelőtlenek, nemtörődömök miatt? Az az érzésem, ha mód lenne egy gyors ellenőrzésre, akár egn szükehh környéken is. a bí*"áonk összegéből nanv értékű díjat lehetne alaví- tani. Annak, aki takarít. Ma már itt tartunk .,. K. Zs. Csütörtöki számunkban már hírül adtuk, hogy megérkezett Monor határába a gáz, s az első fogyasztó — a Kossuth Tsz Majori úti telepe — feb­ruár 4-én, pénteken 12 óra 39 perckor csatlakozott a veze­tékhez. Akkor gyulladt ki elő­ször a régóta várt láng a já­rási székhely területén. — Hogyan tovább? — kér­deztük Madari Gyulát, a járá­si hivatal MÜTEF osztályának vezetőjét. — Ügy, hogy e hónap húsza­dika körül már a központban, az épülő áruházban üdvözöl­hetjük a lángot — válaszol. — A műszaki és az ehhez kapcso­lódó feltételek lehetővé teszik, hogy február utolsó napjaira bent legyen az új energia a főtéren. Térképen követjük a gázve­zeték vonalát, amely kacska­ringósan halad végig, a József Attila, a Kisfaludy, a Mik­száth utcán, a Jósika utca egy szakaszán át a Dózsa György, a Mátyás király, a Schönmann utcán, hogy az-, után a főtéri áruháznál ismét- egy kanyart véve a Németh Ágoston és a Balassi Bálint: utca vonalán elérje a leendő Pozsonyi úti lakótelepet. Feb­ruárban a főtérig jut el a gáz, fokozatosan kapcsolhatnak rá a közületek. később aztán szá­mosán élvezhetik majd elő­nyeit. Sokan már szervezik az önerős rákapcsolást, még töb­ben érdeklődnek a lehetősé­gekről — amelyekről egyéb­ként Madari Gyula már la­punkon keresztül is tájékoz­tatta a lakosságot. A Schönmann utcai lakás­fenntartó szövetkezet tervei már készen is állnak a gázbe­vezetésre. a Traktor utcaiak Ls tervezik már a bekötést, amely beruházásként nem kis összeg ugyan, de mindenkép­pen megéri. K. Zs. Gyömrőn Sportköri közgyűlés A Gyömröi Sportegyesület február 21-én, hétfőn este hat órakor tartja idei rendes köz­gyűlését a helyi Ságvári End­re úttörőház nagytermében (Steinmetz kapitány utca). Az elmúlt év értékelése után kerül sor az elnökség újravá­lasztására. A fontos napirendekre való tekintettel a vezetőség kéri a szurkolók minél nagyobb szám­ban való megjelenését ezen a fórumon. Vasárnapi labdarúgás Barátságos mérkőzések — a hóviszonyoktől függően —: Gyömrő—Sülysáp, Gyömrö. 15 óra (vezeti: Oláh Tibor), Monor—Üllő, Monor, 14 óra. ÜGYELET Gombán, Bényén, és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyömrőn: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron, Monori-erdőn, Csév- haraszton, Vasadon és Péte­riben: központi ügyelet (Mo­noron, a járási rendelőinté­zetben), Maglódon és Ecseren: dr. Gáspár Pál (Ecser). Pili­sen és Nyáregyházán: köz­ponti ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: dr. Marosi Gyöngyi (Mende II.), Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Németh Gábor tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Ügyeletes állatorvos: dr. ­Csajbók Ferenc Monor, Kistó! u. 12. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton és vasárnap reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszer­tárban, vagy az ügyeletes ál­latorvos címén, ISSN 0133—2551 (Monori Hirla

Next

/
Oldalképek
Tartalom