Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-27 / 22. szám
Az fIllői útról a Bojtár utcába Kemény fiúk és szép lányok Két szakosztállyal kevesebbet mondhat magáénak az egyik legnépszerűbb sportegyesület, a Ferencvárosi Torna Club. A rendelkezésükre álló összeggel a lehető legésszerűbben kívánnak gazdálkodni, s így az ökölvívóktól és a ritmikus sportgimnasztikát űzőktől megváltak. S hogy ez miért érdekes Pest megyében? Azért, mert az Óbuda Tsz SE vette át őket. Kevesebben — Jobban — Tavalyi közgyűlésünkön határoztunk úgy, hogy több versenyszakosztályunkat megszüntetjük. Ez volt a tagság kérése, s egyesület érdeke is — mondja Kisteleki Antal, ügyvezető elnök. — Csökkentettük az elnökség létszámát is, huszonhárom helyett tizenegyen döntünk a leglényegesebb ügyekben. Azóta hatékonyabb a munkánk, könynyebben dolgozunk. Most két versenyszakosztálya van az Óbudának. Az ökölvívó és a ritmikus sportgimnasztika. S pont e kettő erősödött az FTC-versenyzőkkel. A bunyósokkal hárman foglalkoznak: Szabolcs Béla a vezető edző, Nagy László a helyettese, s náluk mester Török Gyula, a római olimpiai bajnok. A Fradi volt vezető trénere, Szántó Imre szaktanácsadóként segíti az öklözőket. — Mintegy hatvanan űzik ezt a férfias sportot. Az idén új rendszerben induló csapatbajnokságban még nem indulunk, mivel nincs elég felnőtt bokszolónk. Tehetségeink viszont szép számmal vannak, közülük megemlíthető az 51 kilós Jungvirt, aki az ifi OB-n tavaly 3. lett, s a zöld-fehérektől hozzánk került Sira, aki a fiataloknál a 81 kilogrammosok között szerezte meg az aranyérmet. Komolyan veszik Céljuk, hogy B-kategóriás szakosztállyá minősítsék őket, s jövőre szeretnének elindulni az NB Ill-ban. Edzéseiket bérelt tornatermekben tartják. Jó hír: az első negyedév végén már a Bojtár utcai központban egy régi épületből átalakított csarnokban gyakorolhatnak. Náluk mindenképpen komolyan kell venni ezt a sportágat, hiszen a tsz elnöke, Varga Ferenc, a Magyar Ökölvívó Szövetség legelső embere is. Gyurkáné Patocska Mária tanítványai, a szép és kecses lányok 1982-ben sok örömet szereztek az egyesületnek. A ritmikus sportgimnasztikában két országos bajnoki címet szereztek: az ifjúsági kéziszercsapatban lettek elsők, Balassai Judit pedig kötélgyakorlatáért kapott aranyérmet, ö egyébként tagja az olimpiai keretnek, ezekben a napokban Tatán van edzőtáborban. Ö, Benis Katalin és Jehoda Judit idén már a felnőttek között versenyez, s a három fradis lánnyal csapatot alkotva 1983-ban már a felnőttbajnokságon is elindulhatnak az óbudások. Nem úgy mint tavaly, amikor még csak ifjúsági versenyzők voltak. Persze ez lehet, hogy csak terv marad... — Ugyanis, Némethné Forró Ildikó, aki az FTC vezető edzője volt, nem 'jött át hozzánk. Több sportolója követte új helyére, s néhányan még nem döntötték el, nálunk vagy máshol akarnak versenyezni. Reméljük, minket választanak. Dobogós helyek Biztosított az utánpótlás is, tizennégy előkészítő csoportban több mint 400 gyerek ismerkedik a sportág alapjaival. Az idei terv: minden korosztály viadalán dobogós helyet szerezzenek, s legalább két országos bajnoki címmel gazdagodjék a szakosztály. A tsz-ben nem feledkeznek meg a tömegsportról sem. A mintegy 5000 dolgozó közül 3300-an tagjai az egyesületnek. Népszerűek a házibajnokságok, asztaliteniszben, atlétikában, kispályás labdarúgásban, sakkban és teniszben mérik össze az erejüket. Január 30-án kerül sor a kispályás foci terembajnokságra, melyre 14 együttes nevezett. Február 26-án pedig a Farsang Kupa asztaliteniszversenyt rendezik meg, melyen bárki részt vehet. — Az első félév végén Budakalászon az új tömegsporttelepen két salakos tenisz-, füves labdarúgó-kispálya készül el, csónaktárolót is létesítünk, sőt a szabad területen kempingezni is lehet majd, sátrakat biztosítunk dolgozóinknak. Őri B. Péter 1983. JANUÁR 27. Sok szakosztály Dunakeszi vezet Népszerű a megyében a természeti árás. Tavaly 32 szakosztályt tartottak nyilván — az országos diákkörök nélkül. 2251 felnőtt és 547 fiatal hódolt ennek az egészséges szenvedélynek. Legtöbben a Mechanikai Labor (Dunakeszi), a VOSE (Öcsa) és a Nagykőrösi Kinizsi színeiben indultak. Életpontok Polgár nagyot ugrott A legszűkebb élmezőny — 22 férfi és 11 nő — Élő-pontszámait követően a Nemzetközi Sakk Szövetség nyilvánosságra hozta a teljes világranglistákat. Ezek érdekessége, hogy a 100—100 legjobb férfi, illetve női sakkozó között öszszesen 14 magyar — 8 férfi és 6 nő — található. A százas listán szereplő 8 férfi sakkozó közül Grószpéter 25, Adorján 20, Faragó, Ribli 15—15, Csőm pedig 10 ponttal növelte Élőpontjainak számát. Eredménycsokor Bágyi bajnoksága ATLÉTIKA. Budapest serdülő A-kofcsoportos fedett pályás bajnokságán az Olimpiai csarnokban a 80 méteres gátfutásban Bágyi Róbert (Gödöllői EAC) 8,2 másodperccel szerezte meg az első helyet. JÉGKORONG. Az országos junior bajnokságban továbbra sem megy a Gödi TK-nak, a Székesfehérvári Volántól 11-2- es vereséget szenvedett, öt forduló után az FTC áll az első helyen, a Pest megyei csa-Szoros az élmezőny Tavaszi folytatás előtt A megyei asztaliteniszezők is készülődnek a tavaszi folytatásra. A bajnokság január 29-én kezdődik, s 30-án már a tavaszi második fordulót játsszák. A férfiaknál elég szoros az élmezőny, még mintegy öt együttes esélyes az elsőségre. A nőknél csak öt csapat vesz részt a küzdelemsorozaton, csak a Pándi Tsz SK szakadt le, még pont nélküli. A férfi csapatbajnokság őszi végeredménye 1. Váci Izzó II. 14 13 — 1 215: 65 26 2. Ceglédi VSE II. -14 12 1 1 205: 75 25 3. .Zsámbéki Tsz SK 14 11 1 2 207: 73 23 4. Nagykőrösi Kinizsi I. 14 11 1 2 204: 76 23 5. Szentendrei Petőfi 14 10 — 4 193: 87 20 6. Farmosi Tsz SK 14 8 — 6 164:114 16 7. Veresegyházi KSK 14 7 1 6 149:131 15 8. Váci Izzó MTE III. 14 7 — 7 136:144 14 9. Szentendrei Vízmű 14 6 1 7 129:151 13 10. Pestvidéki Gépgyár 14 6 — 8 131:149 12 11. örbottyáni Tsz SK 14 5 — 9 115:165 10 12. Vecsési SE II. 14 2 2 10 99:181 6 13. Nagytarcsai KSK 14 2 — 12 62:218 4 14. Gödi Tsz SK 14 1 — 13 61:219 2 15. Gödöllői SE 14 — 1 13 30:250 1 Ifjúságiak 1. Váci Izzó MTE I. 14 13 — 1 109: 31 26 2. Ceglédi VSE 14 12 1 1 124: 16 25 3. Szentendrei Petőfi I. 14 12 1 1 111: 29 25 4. Zsámbéki Tsz SK 14 10 — 4 95: 45 20 5. Váci Izzó MTE II. 14 9 1 4 89: 51 19 6. Gödöllői- SE 14 8 2 4 80: 60 18 7. Szentendrei Petőfi II. 14 7 — 7 57: 83 14 8. Gödi Tsz SK 14 6 — 8 54: 86 12 9. Vecsési SE 14 5 X 8 55: 85 11 10. Veresegyházi KSK 14 5 — 9 58: 82 10 11. Nagykőrösi Kinizsi 14 4 1 9 61: 79 9 12. Örbottyáni Tsz SK 14 4 — 10 61: 79 8 13. Nagytarcsai Tsz SK 14 3 1 10 46: 94 7 14. Pestvidéki Gépgyár 14 2 — 12 27:113 4 15. Farmosi Tsz SK 14 1 — 13 23:117 2 A női csapatbajnokság őszi végeredménye 1. Szentendrei Petőfi I. 4 3 1 ■- 32: 8 7 2. Szentendrei Petőfi II. 4 2 2 ■- 26:14 6 •3. Monori SE 4 2 1 1 25:15 5 4. Nagykőrösi Kinizsi 4 1 3 13:27 2 5. Pándi Tsz SK 4 • 4 4:36 — Ifjúságiak 1. Monori SE 3 3- 24: 6 6 2. Szentendrei Petőfi I. 3 2 1 22: 8 4 3. Nagykőrösi Kinizsi 3 • 1 2 7:23 1 4. Szentendrei Petőfi II. 3 ■ 1 2 7:23 1 pat a hatodik, eddig még pontot sem tudott szerezni. VÍZILABDA. A Felszabadulási Kupa újabb találkozóján a Hajós Alfréd uszodában a Ceglédi VSE 9-3-ra kapott ki a KSI legénységétől. A vasutasok góljait Kelemen, Ungvári és Gyengési dobta. Angyalföld Knpa Megyei sikerek Folytatódott a küzdelemsorozat az Angyalföld Kupáért a Magyar Hajó- és Darugyár Váci úti csarnokában. A második fordulóban a Pest megyei együttesek a következő eredményeket érték el: Férfiak. Pilisvörösvár— Chinoin 30-25 (15-13), Csepel Autó—Lőrinci Fonó 22-15 (9-6). Nők. Ráckeve—UFC 30-8 (13-6), Csepel Autó—Gázművek 32-23 (13-12). A nőknél a legnagyobb ugrást a 13 éves Polgár Zsuzsa hajtotta végre, aki 120 Élőpontot szerzett az elmúlt fél évben. Rajta kívül csak Grosch Mária lépett előre az első száz között szereplő sakkozók közül: ő 5 ponttal lett „gazdagabb”. Férfiak: 7—8. Portisch Lajos 2620, 14—15. Ribli Zoltán 2595, 29— 33. Sax Gyula 2560, 41—44. Pintér József 2535, 45—48: Adorján András 2530, 70—80. Csőm István, Faragó Iván, Grószpéter Attila 2505—2505 pont. Nők: 10—11. Polgár Zsuzsa 2255, 14. Petronicsné Verőczi Zsuzsa 2235, 41—42. Ivánka Mária 2165, 69—74. Makai Zsuzsa, Porubszky Mária 2120—2120, 83—91. Grosch Mária 2105 pont. Az Aranyszarvasban Focifórum A lovassportjáról nevezetes tápiószentmártoni Aranyszarvas Termelőszövetkezetben „Aranykorszak és Spanyolország” címmel sikeres sportműsort rendeztek. A vendégeket Szabó János elnök üdvözölte, majd levetítették az 1954-es labdarúgóvilágbajnokság legérdekesebb filmjeit, Sebes Gusztáv és Budai II. László tartott élménybeszámolót. A futballfórumot és a vetélkedőt Molnár Károly vezette. A legjobbak sportkönyveket nyertek, a többi között Sebes Gusztáv „Örömök és csalódások” című kötetét, amelyet a hajdani szövetségi kapitány dedikált. Gycphokízók — teremben Vereség után győzelem Támadásban a gödöllői csatárok, a Budai Pedagógus kapusa már a földön. Veress Jenő felvétele Folytatódott a felnőtt gyeplabda terembajnokság a Körcsarnokban. A Gödöllői SC ismét egymás után kétszer lépett pályára. Először a Budai Pedagógussal, majd a XIV. kér. Tanács KSE-ve 1 találkoztak Prutekék. A pedagógusok ellen nem volt szerencséjük, négygólos vereséget szenvedtek. Ennyi különbség azonban nem volt a két csapat között. A következő meccsen sokkal jobban ment a játék a Pest megyei gárdának, s ez már az eredményben is megmutatkozott. Budai Pedagógus—Gödöllői SC 6-2 (2-2) V.: Hermann, Kovács P. Góllövő: Harsónyi, Hercze, Kreivich, Lendvai, Pádár, Petró, illetve Dóka, Prutek János. Gödöllői SC—XIV. kér. Tanács KSE 7-4 (5-3) V.: Hermann, Losonczi I. Góllövő: Prutek János (5), Prutek Tibor, Prutek József, illetve Kertész (4). Garabimah és Moldvánnak piros Ez a túra tortúra A magyar labdarúgó-válogatott keret szerdán délután a Zamalek klub stadionjában 10 000 néző előtt játszotta egyiptomi búcsúmérkőzését. Egyiptom olimpiai válogatottja volt az ellenfél, s ez a harmadik találkozó döntetlen eredménnyel ért véget. A túra mérlege tehát 50 százalékos: 3 mérkőzésből 1 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a teljesítmény. Egyiptomi olimpiai válogatott—Magyar válogatott keret 1:1 (1:0) Magyar válogatott keret: Katzirz — Moldván, Kerekes A., Garaba, Varga — Hannich, Pásztor, Póczik (Burcsa 31. p., Sallai (74. p.) ~^ J£iss, Szentes, (Bodonyi 65. p.), Pölöskei. A fiatalokból álló egyiptomi csapat az első perctől kezdve lendületesen, harcosan, jól játszott. A 19. percben egy cseles egyiptomi szabadrúgás után keletkezett zavar a magyar kapu előtt. A 22. percben Moldván tört előre, beadását az egyiptomi kapus csak nehezen tisztázta Szentes elől. A 29. percben Ziftani a félpályáról egyedül indult, Katzirz kifutott, a labdát végül is Kerekes A. vágta ki, de Zakaria Naszszef elcsípte és 7 m-ről a kapuba vágta (1:0). Ezután tartani akarták az eredményt a hazaiak, játékukba mind több szabálytalanság csúszott. Az 51. percben Moldván jó elfutása után Hannich 19 m-es nagy lövését a kapus nehezen védte. Utána Kerekes A. fejeset hárította az egyiptomi kapus. A 65. percben Kerekest a 16- os vonalán leterítették, majd Amshati odaszaladt és mellbe rúgta. Hat perccel később Pásztor került földre egy kemény belemenés után. A szabálytalanságokban az' egyiptomiak jártak elöl, mégis magyar labdarúgó került a kiállítás sorsára, a feltűnően sokat durváskodó Nabil és Garaba összecsapása után Garaba piros lapot kapott, mert korábban már figyelmeztették. A 75. percben emberhátrányból is sikerült egyenlíteni. Kavarodás után Hannichhoz került a labda, aki 16 m-ről fél fordulattal a bal sarokba bombázott (1:1). Nem sokkal ezután Nabil belerúgott Kerekesbe, Moldván elégtételt akart venni, az egyiptomi bíró mindkettőjüket kiállította. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány véleménye: — Az egyiptomiak lelkesen játszottak, nagy kár, hogy eldurvult a küzdelem. A magyar csapat rossz felfogásban harcolt, de a játékosaink ellen hozott büntetések nem voltak egészen indokoltak. Ezen a találkozón újabb, sok szempontból hasznosítható leckét kaptunk, az a legmegszívlelendőbb ezek közül, hogy nem szabad félvállról venni egyetlen csapatot sem. Április elejéit: §zigetszei&4miMós-&i«hl Ha szidják XXV. forduló (V. 8.): Dunavarsány—Dabas, Szigetszentmiklós—Cegléd, Pilisvörösvár Dunai Kőolaj, Tápiószentmárton—Kartal, Szentendre— VOSE, Iklad—Sülysáp, Göd— Törökbálint. Vecsés—Főt. XXVI. forduló: (V. 15.): Főt —Dunai Kőolaj, Cegléd—Pilisvörösvár, Dabas—Szigetszentmiklós, Törökbálint—Dunavarsány, Sülysáp—Göd, VOSE— Iklad, Kartal—Szentendre, Vecsés—Tápiószentmárton. XXVII. forduló (V. 22.): Pilisvörösvár—Dabas. Dunai Kőolaj—Cegléd, Szentendre—Vecsés, Iklad—Kartal, Göd— VOSE, Dunavarsány—Sülysáp, Szigetszentmiklós—Törökbálint, Tápiószentmárton—Fót. XXVIII. forduló (V. 29.): Fót —Cegléd, Dabas—Dunai Kőolaj, Törökbálint—Pilisvörösvár. Sülysáp—Szigetszentmiklós, VOSE—Dunavarsány, Kartal—Göd, Vecsés—Iklad. Tápiószentmárton—Szentendre. XXIX. forduló (VI. 5.): Cegléd—Dabas, Iklad—Tápiószentmárton, Göd—Vecsés. Dunavarsány—Kát tál. Szigetszenlmiklós—VOSE, Pilisvörösvár Sülysáp, Dunai Kőolai—Türökbá'ínt. Szentendre—Fót. XXX. forduló (VI. 12.): Fót —Dabas, Törökbálint—Cegléd, Sülysáp—Dunai Kőolaj, VOSE —Pilisvörösvár, Kartal—Szigetszentmiklós Vecsés—Dunavarsány, Tápiószentmárton— Göd, Szentendre—Iklad. Ha szidják is a szurkolók a magyar focit, ilyenkor, január vége felé az igazi labdarúgóbarátoknak már nagyon hiányoznak. a mérkőzések. Felelevenítik a régebbi találkozókat, mazsolázhatnak az elmúlt idény érdekességei között. Élénk érdeklődés kíséri a megyei I. osztályú bajnokságot. A csapatok már szorgalmasan gyakorolnak, hogy az újabb idényben a lehető legjobb formában legyenek. Sok együttes már edzőmeccsen próbálja ki, mire is képes. Ám az igazi, mégiscsak a bajnokság. A Pest megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette a sorsolást. Március 6-án kezdődnek a küzdelmek és szünet nélkül június 12-ig csatázik egymással a 16 együttes. Az I. osztályban a Göd vezet, a Szigetszentmiklós és a Dunai Kőolaj előtt. Őket a Fóf követi. A szakértők szerint e négyesből kerül ki a megye legjobbja, ám kérdés mit szól mindehhez az üldözőboly több tagja, a Kartal, a VOSE és a Tápiószentmárton. Sok nagy csatára van kilátás, sok rangadón szurkolhatnak a nézők. Március 20-án bizonyosan több ezren lesznek kíváncsiak a Fót—Göd találkozóra — a fótiak a tavaszi idényben már otthon, az új füves pályán szerepelnek —, április 3-án játszszák a mérkőzések mérkőzésének ígérkező meccset: Szigeiszentmiklósra utazik a Göd. Persze, lehet hogy addigra, ez a 90 perc már nem is lesz rangadó. Nem valószínű, bár minden lehetséges. A tavaszi idény sorsolása: XVI. forduló (III. 6.): Göd— Szentendre, Tápiószentmárton —Dunavarsány, Szigetszentmiklós—Vecsés, Pilisvörösvár —Kartal, Dunai Kőolaj—VOSE, Dabas—Törökbálint, Iklad— Fót. XVII. forduló (III. 13.1: Sülysáp—Dabas, VOSE—Cegléd, Kartal—Dunai Kőolaj, Vecsés—Pilisvörösvár, Tápiószentmárton—Szigetszentmiklós, Szentendre—Dunavarsány, Iklad—Göd, Törökbálint—Fót. XVIII. forduló (Hl. 29.): Fót —Göd, Dunavarsány—Iklad, Szigetszentmiklós—Szentendre, Tápiószentmárton—Pilisvörösvár, Dunai Kőolaj—Vecsés, Cegléd—Kartal, Dabas—VOSE, Törökbálint—Sülysáp. XIX. forduló (III. 27 ): Kartal—Dabas, Vecsés—Cegléd. Tápiószentmárton—Dunai Kőolaj, Szentendre—Pilisvörösvár, Iklad—Szigetszentmiklós, Göd—Dunavarsány, VOSE— Törökbálint, Sülysáp—Fót. XX. forduló (IV. 3.): Fót— Dunavarsány, Szigetszentmiklós—Göd, Pilisvörösvár—Iklad, Dunai Kőolaj—Szentendre, Cegléd—Tápiószentmárton, Dabas—Vecsés, Törökbálint— Kartal. Sülysáp—VOSE. XXI. forduló (IV. 10.): Tápiószentmárton—Dabas, Szentendre—Cegléd, Iklad—Dunai Kőolaj, Göd—Pilisvörösvár, Dunavarsány—Szigetszentmiklós, Kartal—Sülysáp, Vecsés—Törökbálint. VOSE—Fót. XXII. forduló (IV. 17.): Fót —Szigetszentmiklós, Pilisvörösvár—Dunavarsány, Dunai Kőolaj—Göd, Cegléd—Iklad, Dabas—Szentendre, Törökbálint—Tápiószentmárton, Sülysáp—Vecsés. VOSE—Kartal. XXIII. forduló (IV. 21): Iklad—Dabas. Göd—Cegléd. Dtinavarsány—Dunai Kőolaj, Szigetszentmiklós—Pilisvörösvár, Vecsés—VOSE. Tápiószentmnrton—Súlysán. Szentendre—Törökbálint. Kartal—Fót. XXIV. forduló (V. 1.): Fót— Pilisvörösvár, Dunai Kőolaj — Szigetszentmiklós, Cegléd— Dunavarsány. Dabas—Göd. Törökbálint— Iklad. Sülvsáp— Szentendre, VOSE—Táoiószentmárton, Kartal—Vecsés.