Pest Megyei Hírlap, 1983. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-18 / 14. szám
Új lámpák Nagykőrös utcai villanyvi lazításának fejlesztése keretében újabb utca kap kocsiút fölé hajló, higanygőzös világítást. Az Ady Endre utcán már megvan ez a korszerű világítás, most az utca folytatását képező Alpári úton cserélteti ki a DÉMÁSZ a régi oszlopokat és lámpákat, ostornyeles oszlopokra, és higanygőzös lámpákra. A munkálatokhoz a napokban fogtak hozzá Bacsó András hálózati csoportvezető, s Hegedűs László és Sarkadi Sándor szerelők. Az úton 14 higanygőzös lámpát állítanak fel. Szabad időben Dísznövényes kér! Cegléden kevesebb a szépen rendben tartott kert, mint ahány lehetne. A kertmesterség most, hogy a szabad idő több, talán népszerűbb lesz. Ezt segíti elő a Kossuth Művelődési Központban január 27-én délután 6 órakor kezdődő előadás, amelyet Csöbönyei Zoltán Dísznövény a házikertben címmel tart. Könyvesére A múlt évi ÁFÉSZ-vásárlásh könyveket január 30-ig cserélik ki, a szövetkezet központi irodájában. iái Színház A kecskeméti Katona József Színházban délután 3-kor Mátyás király juhásza. Járási úttörőbérlet. A Kelemen László Kamaraszínházban este 7 órakor, Maratom Bérletszünet. Mozi Bosszúvágy. Színes, amerikai bűnügyi film. (16 éven felülieknek!) Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Panelkapcsolat. Színes, magyar film, fél 6-kor és fél 8- kor. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 1983. JANUÁR 18* KEDD Kifogástalan munkál Szakcsoport a szövetkezetben A TRAKIS Szövetkezeten belül 11 szakcsoport működik, ebből 6 Nagykőrösön. A szakcsoportok az elmúlt évben jelentősen hozzájárultak a szövetkezet árbevételi és nyereségtervének teljesítéséhez, sőt túlteljesítéséhez. Nyolcán vannak A TRAKIS-nál a lakatosipa ri szakcsoport 1982. június 1. óta működik. A Rákóczi úti műhelyükbe látogattunk el, hogy képet kapjunk egy jól tevékenykedő közösség életéről. Mint az lakatosműhely esetében lenni szokott, nem irigy lésre méltó zajban dolgoztak a tagok. A kezdeti időszakról Herega Józseffel, a szakcsoport elnökével és Berkes József elnökhelyettessel beszélgettünk. — A szakcsoport létrehozó sának ötlete tulajdonképpen tőlünk származik — mondották. Jelenleg nyolcán vagyunk, valamennyien a TRAKIS dolgozói voltunk. Jól ismertük hát egymást és a munkát is. Elmondhatjuk, hogy szakmájukat jól ismerő emberek verbuválódtak össze. Olyan helyiséget kerestünk, ahol berendezhettük a műhelyünket — Milyen segítséget kaptak az elinduláshoz? — A szövetkezet messzemenőkig támogatta a létrejöttünket, s azóta is figyelemmel ki Megjutalmazott játékvezetők Labdarúgó öregfiúk A legutóbbi hétvégen három mérkőzést játszottak a városi kispályás labdarúgó öregfiúk teremkupa-vetélkedő keretében. Valamennyi csapat játékosai lelkesen játszottak. A következők történtek sorrendben. Városgazdálkodás—Toldipedagógusok 3-1 (2-0). Az öszszeszokott csapat jobban kihasználta lehetőségeit. Góllövők: Pécsi (2) és Szűcs, illetve Baji. Áfész—Városgazdálkodás 5-2 (2-2). A szövetkezetiek rászolgáltak a meglepetésszerű eredményre. Góllöv.ök: Kovács (2), Aranyos (2), Gulyás, illetve Pécsi és Kovács (öngól). Konzervgyár—Mészáros Tsz 4-2 (0-2). Jó mérkőzésen a konzervesek a második félidőben 7 perc alatt lőtt három góllal fordítottak. Gólok: Klerovics (3) és S. Szabó, illetve Antal (2). PV CSV—Toldi-pedagógusok 2-1 (1-0). Végig küzdelmes találkozón mindkét fél a védekezésben tűnt ki inkább. Gólszerzők: Bari és Horváth, illetve Csípő. A jelenlegi sorrend 1. Mészáros Tsz 4 3 — 1 13- 8 € 2, Konzervgvár* 3 2 — 1 10- 3 4 3. Városgazdáik. 3 'S,— 1 9- 8 4 4. PVCSV 4 2 — 2 10-11 4 5. 21-es Volán 2 1 1 — 9- 3 3 6. információt. 2 1 1 — 9« 5 3 7. Sffis-T* 3 1 — 2 5- 8 2 8. Toldl-pedag. 3 — 1 2 3- 6 1 | ». CAT 3-125-91 10. TRAKIS 3------3 4-16 — 11. Városi Tanács visszalépett • = Kettőjük találkozó ián egyik | fél sem kapott nontot. Már nincs pontveszteség nélküli csapat. TRAKIS Kupa évzáró A TRAKIS felszegi ifjúsági klubjában tartották a több hónapon keresztül rendszeres testmozgást biztosító városi kispályás labdarúgó TRAKIS Kupa mérkőzéssorozat évzáró összejöveteléi. Bozsó Pál, a mérkőzéssorozat szervezője értékelte a jól sikerült vetélkedőt, majd a győztes Kossuthlakótelepieknek egy-egy felső mezt, a 2. és 3. helyezett Mészáros Tsz és Pedagógusok csapatának futball-labdát, az 1—3. helyezettnek érmeket adott át. Bokor Elemér és Zsuzsandor Gyula játékvezetők is jutalmat kaptáik, akiknek éves tevékenysége növelte a színvonalat és reális eredményt hozott. Keddi sportműsor Sakk Művelődési központ, 17 óra: Gépgyártó Szövetkezet— Nyársapát, városi felnőtt csapatbajnoki mérkőzés. Természetjárás Magas-Tátra (Csehszlovákia): a Nagykőrösi Pedagógus SE sítúrája. S. Z. séri tevékenységünket. Megelő legezte például azt á nyoicezpr forintot, melyet személyenként, vagyoni hozzájárulásként Je kellett tennünk. Örömmel mondhatjuk, hogy ezt az össze, get jórészt már visszafizettük a szövetkezetnek. Aztán részletfizetési kedvezménnyel, használt gépeket is kaptunk a szövetkezettől, mintegy 100 ezer forint értékben. Az összeget 2 év múlva kellett volna teljesen kiegyenlíteni, de mi úgy voltunk vele, hogy legyünk túl rajta. Végeredményben a munkához szükséges legfontosabb eszközökkel rendelkezünk. Viszont szükséges a fejlesztés. Azokhoz a munkákhoz, melyeket felszerelés hiányában nem tudunk elvégezni, igénybe vesszük a Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezet és az Információtechnikai Vállalat gépeit. Ezekért természetesen használati díjat fizetünk. Itt szívesen szólunk a kialakult jó kapcsolatokról, mellyel a két cég segíti munkánkat. A gépparkot a TRAKIS-on keresztül fejlesztjük. Tagértekezleten — A munkát a szövetkezet adja.... — Az úgy szokott lenni, hogy a szövetkezet megrendeli nálunk a munkát. Mi meghatározzuk annak anyagigényét, hozzákalkuláljuk az anyagárat és a munkadíjat. Ajánlatunk visszaigazolása után megkezdjük a feladat megoldását. A határidőt minden esetben a szövetkezei szabja meg. A munkához szükséges anyagot a TRAKIS szerzi be és adja tovább nekünk beszerzési áron. Sajnos, a színesfém- és az idomanyag-beszerzés nehézkes, Máskülönben anyagellátási gondjaink nincsenek. Az elkészült munkát előbb magunk önmeózzuk. majd pedig a szövetkezet minőségi ellenőre veszi át tőlünk. Kezdetben előfordult, hogy hibát találtak a munkánkban. Az az igazság, hogy tőlünk csak kifogástalan minőségű munkát vesznek át. — Sikerült-e a megszabott határidőket betartani? — Nem mindig készültünk el a kívánt időre. Ennek oka lehetett az anyaghiány, a gépek hiánya és nem utolsósorban a hélkülözött tapasztalat. A nehézségek ellenére, tavaly fél év alatt egymillió forintos árbevételt értünk el. A folyószámlánkat, melyet a TRAKlS^nál tartanak nyilván, rendszeresen figyelemmel kíséri a szakcsoport ügyviteli vezetője, Matuska Istvánné és a szövetkezet főkönyvelője. Kéthavonként pedig tagértekezletet is szoktunk tartani. — Milyenek az idei kilátások? Lesz-e elegendő munkájuk? — A szövetkezet már tudatta velünk, milyen és mennyi munkát várnak tőlünk. A feladat megoldásához valószínűleg szükséges lesz a létszámfejlesztés is. de 12-nél többen nem akarunk lenni. — Milyen jövőt jósolnak a szakcsoportnak? — Hosszút, legalábbis mi ezt szeretnénk. Kevés hibával — Mi tartja a tagokat a szakcsoportban? Kérdésünkre a választ az említetteken kívül Ronkó Antal, Szarka László, Tóth Balázs, Sávi János és Vass Sándor adta. — Nagy ösztönzést ad — mondták —, hogy amióta a szakcsoportban vagyunk, nemcsak részfeladatokat végzünk, hanem egészében látjuk a munkafolyamatot és mindenkinek mindenhez kell értenie. A havi bérünk a 8 ezer forintot meghaladta. Tavaly szinte nem volt szabad szombatunk, s tekintettel arra, hogy főállásban végezzük ezt a munkát, napi IC—12 órát is dolgoztunk. Most már van némi tapasztalatunk abban, hogy miként kell a munkát jobban megszervezni. Az idén már a hétvégeket szeretnénk a családdal együtt tölteni, s a tervek szerint 10 óránál többet nem dolgozni naponta. Természetesen, ha a munka úgy kívánja, akkor ráhajtunk. K. K. Elen a nagykőrösi százada Miként arról vasárnapi lapszámunkban hírt adtunk, emlékezetes eseménye volt Dél- Pest megyének a szombaton megtartott munkásőr egységgyűlés. Tudósításunkból akkor helyszűke miatt több olyan momentum maradt ki, amely pedig megérdemli a nyilvánosságot. A Mészáros János nevét viselő ceglédi járási-városi munkásőr-zaszlóalj — miként megírtuk — tizenhét év után most másodszor nyerte el a megye legjobb önálló egységét megillető vándorserleget. Tegyük most ehhez hozzá, hogy a nagykőrösi munkásőrök e fölötti örömét még fokozta az, hogy századuk bizonyult a legjobbnak a zászlóaljon belül. És éppen most, amikor a ceglédi és az abonyi század is hatékonyabban oldotta meg sajátos társadalompolitikai feladatait, mint a korábbi években. Így aztán Pásztor István, az MSZMP Nagykőrösi Bizottságának első titkára okkal utalt rá félig komolyan, félig tréfásan, hogy íme eljött az idő, amikor a szocialista versenyben elért díjak egy része itt marad a városban, nem úgy, mint korábban történt. Ugyanakkor Fekete Antal, a ceglédi járási pártbizottság első titkára és Berta Ferenc, a ceglédi városi pártbizottság titkára sem találhatott okot a szomorkodásra, hiszen a zászlóalj legjobb szakasza címet a Mechanikai ■ Művek abonyi gyáregységének és az abonyi Ságvári Mezőgazdasági Termelőszövetkezet dolgozóiból álló egység érdemelte ki, a század legjobb raja címet pedig a ceglédi KÖZGÉP, a jászkarajenői Árpád Termelőszövetkezet és a Nagykőrösi Konzervgyár raja mondhatja magáénak. Minden okuk megvolt a jókedvre a zászlóalj parancsnokának és két helyettesének is. Kása Sándor parancsnoknak a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát, Détári Sándor helyettesnek ugyan e kitüntetés ezüst fokozatát, Habony István helyettesnek pedig országos parancsnoki jutalmat nyújtott át Fehér Béla, a munkásőrség megyei parancsnoka. De. ha már a jó munka el ismeréséről van szó, illik megemlíteni, hogy Kiváló Parancsnok kitüntetést kaptak: Szabó Pál (abonyi Ságvári Mezőgazdasági Termelőszövetkezet), Maróti László (jászkarajenői Árpád Mezőgazdasági Termelőszövetkezet), Sáfrány Sándor (ceglédi Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövetkezet), Holló Géza (Mechanikai Művek abonyi gyáregysége), Andó László (nagykőrösi Arany János Mezőgazdasági Termelőszövetkezet), Budai Miklós (21. számú Volán nagykőrösi üzeme), Vonnák Sándor (Volán Vállalat ceglédi üzeme). A Szolgálati Érdemérmet 25 évi munkáséi szolgálatáért Hamar János (Szolnoki Állami Gazdaság), Kiss József (ceglédi MÁV-nyugdíjas) és S. Tóth József (Mechanikai Művek, Abony), húszévi szolgálatáért Kósa Sándor egységparancsnok, Lestyán Béla (nagykőrösi DÉMÁSZ) és Sági László (Alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat, Mezőtúr) kapták meg. Cseri Sándor ■ Anyakönyvi m Hírek i Született: Bakó György és Erdődi Juliánná: Erika; Kaszap Albert és Videnspan Edit: Csilla; Tanicsek István és Bretus Zsuzsánna: István nevű gyermeke. Házasságot kötött; Harsányi Gábor és Szabó Sára. Meghalt: Zsiga György (Losonczy u. 1.); Nagy Ferenc (Sallai I. u. 2.); Hegedűs Károlyné Szűcs Mária (Patay u. 12.); Manic Lászlóné Malik Ilona (Pilis, Rákóczi u. 15.); Kolompár Jánosné Kolompár Mária (Kilián Gy. u. 4.); Patonai Elekné Becser-Tóth Mária (Jósika u. 2.); Nagy Gábor (Schweidel u. 20.). Téli estéken Érdekes, hasznos mulatságok — Munkám, a tüdőgondozói vezető főorvosi állás mellett könyveket és régi kéziratokat gyűjtök, sőt ezeket felhasználva írogatok is — mondotta egyik beszélgetéskor dr. Pál Endre. — Szabad időmben csakúgy, mint ahogyan a gyógyító munkám közben megszoktam, figyelem a tényeket és gondolkozom ... Egy 1803-ban kiadott könyv került a kezembe, amelynek az elején 1500 előfizető megrendelőnek a neve volt felsorolva lakóhely és foglalkozás szerint. Szeged nem Nem is a könyv, inkább a a névsor keltette fel a figyelmemet. A könyv ára is fel úolt tüntetve: 8 forint. Ez megfelelt az akkori ‘nagykőrösi bíró egy havi pénzbeli járandóságának, illetve egy jómódú polgár évi adójának. Felmerült bennem a kérdés, kik lehettek azok, akik enynyit áldoztak egy ilyen egyszerű, magyar nyelvű könyvért? Feldolgoztam az adatokat foglalkozás és földrajzi elhelyezkedés szerint. Nagyon érdekes kép bontakozott ki. A legszembetűnőbb az völt, hogy a. török hódoltság után 100 évvel még mindig annyira elszegényedett volt az Alföld. vagyis a hódoltsági terület, hogy Kecskemét, Kőrös, Cegléd, Szeged nem szerepelt a megrendelők címei között, csupán Erdély, a Felvidék és a Dunántúl. — Tehát a szabad időmben is figyelem a tényeket. S az ember mindig talál valamit. Szándékosan nem nevezem felfedezésnek, bár lehetne annak is. Például a vajdahunyadi vár freskóin látható almajelenetet 100 év óta restaurálták, nézegették hozzáértő tudósok, de nem vették észre a keletről magunkkal hozott szellemi néprajznak egyik csodálatos tárgyi bizonyítékát, a leánykérés almajelenetét, amelyet még 1460 táján festetett meg Szilágyi Erzsébet. Erről a Kortársban és a Ráday évkönyvben olvashatnak. Űjabb tanulmányom a közeljövőben fog megjelenni, a karikagyűrű eredetéről szól. Jelenleg 'Szabó Eduárd nagykőrösi péklegény 1859-ben írt verses útleírását dolgozom fel. Szeretném másokkal is megosztani ennek az embernek gyönyörű, néhány részletében valóban irodalmi értékű versét. Versbsn leírva Nem egyszerűen péklegény volt. literátus műveltségű, kottából, fuvolán játszó valaki. Nem is volt sokáig pék, hanem a városhoz került levéltárosnak, majd árvaszéki írnokfélének, s kiszolgáltatottja lett a városház urainak. Vagyont nem gyűjtött. Szívszorító olvasni megöregedése miatti kegydíjkérő kérvényeit, amelyeket elutasítottak. Az Osztrák—Magyar Monarchia területét beutazva, versben írta le kalandjait, ezeken keresztül ismerhetjük meg nemes, becsületes, tiszta magyar jellemét, humánus életfelfogását. A közeljövőben a TIT és az Arany .János Társaság rendezvényén részleteket is megismerhetnek a műből az érdeklődők, s remélem, találunk rá kiadót is. Amit felfedez — A könyvek nyújtják a legjobb kikapcsolódást számomra. Van 80 tőke szőlőm a termésnek a felét megesszük, a másik feléből nem bor, hanem cukor nélküli valódi must készül. Munkám igyekszem a legjobb tudásom szerint elvégezni, s ez hogyan sikerül, azt a gondozóintézet eredményei jól mutatják. Télen. ilyenkor, esténként ülök a karosszékben, . egy' pohár must, s egv jó könyv mellett. Amit, felfedezek, igyekszem megosztani szóban és írásban másokkal is. Sz. A. ISSN 0133-2708 (Nagykörös! Hirlar MEtÉK-* FEHER HETEK JANUÁR 22-SG ' Különféle ágynemű-garnitúrák, Egyes ágyneműk árából 3C% engedmény. tükröspaplan-garnitúrák , , , cmi9 ° készlet ,clrt' .. , Feher es színes lepedők 133 Ft-lo! 25C Ft-ig. (3 1/2 szeles) 403 Ft-tol 666 Ft-ig. Zsúrabroszok, törlőruhák nagy választékban. Várja kedves vásárlóit a Pest megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat. \